„Illett kardot rántani, ha letörököztek” – Papp Adrienn és Sudár Balázs a hódoltság koráról
A Budapest Főváros Levéltára által a főváros 150. születésnapjára készített monográfia legújabb fejezetében a török hódoltság kori Buda életébe nyerhetünk bepillantást Papp Adriennek, a Budapesti Történeti Múzeum régészének és Sudár Balázs történész turkológusnak hála, akik izgalmas részletekbe avatnak be minket és egészen új szemszögből láttatják a korszakot, amelyet, ahogy a műsorból kiderül, nem is a „törökök” nevével kellene jellemeznünk.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Részletek a műsorból:
A tanulmányodban úgy fogalmazol, hogy az oszmán térhódítás nem annyira az oszmán magaskultúra megjelenését, mint inkább a balkáni világ benyomulását jelentette. Ez a gyakorlatban akkor mit jelentett?
Sudár Balázs: Azt, hogy a birodalom kulturálisan sokrétegű, de van egy elitkultúrája, ami összefogja ezt az egészet. (…) Teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségű valaki, beletanul ebbe a kultúrába, és attól lesz egy csoporttudata (…) Ebben benne van a nyelv, az étkezési szokások, a sportok, a zene, a költészet meg minden, ami elválasztja őket a közemberektől, legyenek azok bármilyenek. Furcsa helyzet, hogy az oszmán kultúrának nincs népi kultúrája. Vannak törökök, meg vannak albánok, meg vannak bosnyákok, meg bolgárok, meg görögök, meg mindenki van a birodalomban, de olyan, hogy oszmán nép, olyan nincsen, az csak az elit kultúrája. (…) A katonaság, a lakosság, aki bevándorol ide, azok bizony délszlávok, és hozzák a saját délszláv hagyományaikat, esetleg az iszlamizált délszláv hagyományokat, amik egészen őrült dolgokat tudnak eredményezni. Az egyik kedvenc sztorim: a XVII. században jezsuiták írnak Rómába, hogy nagyon nagy szükségük lenne töménytelen mennyiségű Szűz Mária-éremre. Ennek mindenki nagyon örül, és kérdezik, hogy de mégis mi történt. És mondják, hogy a muszlim nők rájöttek, hogy azon Szűz Mária van a kisdeddel, és innentől kezdve termékenységi amulettnek tekintik. Muszlim nők jönnek a jezsuitákhoz, Szűz Mária-éremért! Szóval ez teljesen őrült kavalkád, ahol a család egyik fele gond nélkül lehet ortodox keresztény, a másik fele muszlim.
Már a római időkben és a középkorban is nagy jelentősége volt a város fejlődésében a Dunának, amelyen a török időkben még hajóhíd is épült, ha jól tudom, a mai Erzsébet hídtól kissé északra. Milyen termények érkeztek a városba a Dunán keresztül ebben az időszakban?
Papp Adrienn: A Duna volt a legfontosabb dolog a török Buda életében, mert a Duna volt a legfőbb összekötő út a birodalom belső területei felé. (…) Budáról nem sok minden megy Belgrád felé, de Belgrád felől nagyon-nagyon sok minden jön ide. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy napi rendszerességgel jött akár sok hajó Belgrád felől, és hozta a terményeket. Például búzát a Bácskából. (…) Etetni kellett a várkatonaságot meg az egész környéket, de érdekes módon nem az Alföldről, a környező területekről hordták be a búzát, hanem délről jött fel, ahogy egy csomó ipari termék is és csomó jópofaság, ami az oszmán létnek emblematikus holmija: a kávé, a pisztácia, a méz. (…) A hajóhíd stratégiai értelemben volt fontos, talán nem is annyira kereskedelmileg. Időnként nagyon gyorsan kellett a hadseregeket átcsoportosítani, vagy hadseregellátást intézni. Ez a híd óriási, nagyon bonyolult és nagyon masszívra megcsinált alkotás volt. Ki lehetett nyitni, ha jöttek a kereskedelmi hajók. A mi szempontunkból ez azért lényeges, mert Budát és Pestet gyakorlatilag egy egységgé tette, ami azért is fontos, mert itt már katonailag is egy egységet képez Pest, Buda, meg a Gellért-hegyi erőd. És ez a két várost szorosan összekovácsolja.
Budát már akkor híres fürdővárosként tartották számon. Hogyan aknázták ki az itt felbukkanó termálvizeket a törökök?
Papp Adrienn: A XVII. században Angliából jött ide egy orvos, Edward Brown, megnézte, hogy Budán milyen hévizek vannak, és azokat mire lehet használni. Úgyhogy ez nekünk itt természetes, de (…) az Oszmán Birodalomban is nagyon kevés helyen van. (…) A Rudas fürdőnk nagyon unikális: ilyen szép oszlopokon álló fürdőépület az Oszmán Birodalomban nyolc darab van, és abból mondjuk kettő Isztambulban. Ráadásul pont ilyen Szulejmán szultánnak a fürdője Isztambulban, tehát nem akármilyen párhuzamai vannak. Nagyon komoly építészcsapat érkezik és készíti el, és utána valójában az egész korszakon át működnek, és hát végül is a mai napig. (…) Négy ilyen fürdőnk van: a Rácz, a Rudas, a Császár és a Királyfürdő, mind az 1560-as, ’70-es években épülnek.
A törököknek is megvoltak a maguk szerzetesrendjei, még Gül Babáról tudunk leginkább, de voltak még rajta kívül más dervisek is. Hol álltak az ő kolostoraik?
Sudár Balázs: Az iszlám misztikusai egy picit másmilyenek, mint a kereszténységben a szerzetesrendek. Talán azért, mert az iszlámon belül a misztika az a mindennapokhoz valahogy közelebb van, mint a keresztény világban. (…) A szerzetesrendek rendszerint kiköltöznek a falakon kívülre, ami azért poén, mert a hódoltságban nincs muszlim, aki a falakon kívülre költözne, vagy kicsit is távolabb a falaktól, mert az már nagyon veszélyes. Hiába Buda volt a hódoltsági területek központja egy eszement méretű hadsereggel. Ettől függetlenül a hajdúk gond nélkül elhajtották a vérmezőről a lovakat, vagy a teheneket, ha éppen olyanjuk volt. Szóval ez egy nagyon veszélyes hely volt. Gül Baba kolostora is kint van a dombon, meg a domb lábában, de az viszonylag közel van. Tehát, tényleg hajlamosak voltak viszonylag messzebb költözni, ami egyébként azért volt érdekes, mert innentől kezdve ezek a kolostorok például katonai gyülekezőpontként is, tehát tájékozódási pontként is szolgálnak. Már csak azért is, mert bármennyire is az Istennel való egyesülést keresték ezek a derék misztikusok, azért a katonák, ha portyázni indultak, akkor elballagtak egy ilyen kolostorhoz, és a sejknek az áldását kérték az ő akciójukra. Ha győztesen visszatértek, akkor a zsákmány egy részét leadták neki. Tehát azért nem feltétlenül annyira békés dolog volt ez, mint ahogy például a verseikből vagy a himnuszaikból vagy a szövegeikből következtethetnénk rá.
Beszélgetünk arról, hogy mit kell tudni az oszmánokról, és hogy ezt nem egy népcsoportként kezeljük, hanem inkább egy kultúraként, amely ide beáramlott. Milyen szokások érkeztek ezzel az oszmán kultúrával, amelyek itt villámgyorsan elterjedtek.
Sudár Balázs: Például behozzák a sportjaikat. Ami időnként nagyon furcsa vagy különös a magyarok számára, mert ilyeneket nem nagyon látnak. Hogy ugye ezek az oszmánok mégiscsak valahol őrzik annak a tudatát, hogy ők egy ilyen török nomád nép lennének, és ezért a lovaglás az nagyon fontos számukra, meg az íjászat, és így aztán a lovasíjászat is. És ennek megvannak a maga olimpiai formái, tehát a valódi versenyformák, amiket nagyon komolyan vesznek. Az egyik budai pasáról például tudjuk, hogy ő kiváló lovasíjász volt, és három lovasíjász pályát építtetett Buda környékén. Az egyik követ leírja, hogy látta ezeket. Egy hosszú pózna tetejére tököt raktak föl, és akkor ezt vágtató lóról kellett ellőni nyíllal, és hogy ő még látta a pasának a nyílvesszőit benne ebben a tökben, és hogy ez egy nagyon híres figura volt. (…) A másik izgalmas dolog, amit csináltak, az meg a távlövészet. Minden íjásznál ott van az, hogy milyen messzire tudok lőni, és ezt ők nagyon magas szintre fejlesztették. Az isztambuli távlövő pályára egy 500 méteres lövés volt a belépő. Az 500 méter íjjal elképesztő távolság, nagyon-nagyon messze van. Azt hiszem, hogy a legnagyobb lövés az talán 848 vagy 846 méter volt. Tehát iszonyatos távolságokat tudtak lőni, ehhez speciális íjakat, meg nyilakat csináltak, tehát ez nem harci, meg mindennapi íjászat volt, ez sport volt a javából. Na, de ez egy annyira úri dolog volt, hogy ezt így nem lehetett akárhol csinálni, és volt Isztambulban egy főkönyv, ahol az összes birodalmi pályájának az összes eredményét jegyezték. És innen lehet tudni, hogy Budán is volt pálya, íjászpálya, és annak is a legjobb eredményei fel vannak jegyezve Isztambulban, tehát ismerjük ezeket az eredményeket. A budapesti pálya az a Gellért-hegy oldalában volt, szerintem a sziklakápolnánál, és a pesti oldalra lőttek át a Duna fölött. Merthogy valamiért az nekik nagyon tetszett, hogy víz felett kell átlőni, az megnehezíti egyébként a dolgot egy kicsit, és akkor a pesti oldalon potyogott le a nyílvessző.
Hozták magukkal még a kávézás, meg a pipázás szokását is. Van ennek lenyomata ma még?
Papp Adrienn: A kávéhoz nagyon úgy tűnik, hogy szinte mindig csak kínai porceláncsészét használnak. Mondjuk azt, hogy viszonylag, legalábbis Budán egészen sok ilyen porcelán csészénk van, ami eredetileg lehet, hogy inkább tálka volt, de valójában itt nálunk inkább a csészék közé tudnám sorolni. (…) A pipa az annyiban egy érdekes, hogy kétféle pipa van, vagy lehet. Az egyik az, ami tényleg ez a törökös forma, oszmán forma, és nálunk ez az, ami elterjed, és érdekes módon a 18-19. században is ez az a forma, ami tovább él. Kicsit más az, ami a holland területekről is elterjed utána Nyugat Európában, abból egy-két darabot találunk magyar területen, főként nem a hódoltságban, hanem a Magyar Királyság részén. (…) Ezek nagyon kicsi kerámia pipafejek valójában, amik úgy tűnik, hogy viszonylag könnyen törnek, tehát nagyon-nagyon sokat lehet találni, miután már megjelennek. Nagyon-nagyon egyszerűek, de rettentő szépen díszítettek is vannak, és ami külön meglepő, hogy van néhány emberfej alakú (…) Viszonylag keveset lehet úgy általában ismerni, de nálunk itt Budán azért két-három darab előkerült.
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
