Mire jók a szankciók, ha ömlik az orosz olaj a világra? – a háború háttérütközetei érthetően
2023 első felében több olajat adtak el az oroszok, mint a háború előtt. Mégis kevesebbet kerestek vele. Az Amerikában kidolgozott szankciós tervnek éppen ez volt a lényege: úgy fájjon Moszkvának, hogy ne tűnjön el a piacról az orosz olaj. Júliusig működött is a terv, ám az oroszok elkezdtek alkalmazkodni a kihívásokhoz. Hiánypótló háttér az Ukrajna elleni háború mögött meghúzódó szankcióháború frontjairól.
Jelenleg Oroszország a legtöbb nemzetközi szankciót elszenvedő állam a világon – összesen több mint 13500 féle szankció sújtja, míg a második helyen álló Iránt csak 4 ezer. A több ezer orosz szankcióban benne vannak az egyes magánszemélyek, légitársaságok, bankok elleni tilalmak, de mindegyik közül a legfontosabbak, az egész világgazdaságot leginkább érintő korlátozások: az olajszankciók.
Az orosz állam bevételeinek bő harmadát adta az olaj az Ukrajna ellen indított háborúig. „Alapvetően egy nagy benzinkút” – mondta az orosz gazdaság helyzetéről tavaly Jason Furman közgazdász, Obama elnök egykori tanácsadója. Stephen Kotkin, a világ egyik legnevesebb Oroszország-kutatója azt írja a Szovjetunió összeomlását feldolgozó, Armageddon averted című kötetében, hogy a 70-es évek olajárrobbanása nélkül a Szovjetunió húsz évvel korábban összeomlott volna, illetve a 80-as évek közepi árzuhanás a kommunista birodalom halálos ítéletével ért fel. Vlagyimir Putyin a folyamatosan emelkedő olajárnak köszönhetően tudta konszolidálni az országát a 21. század első évtizedében. A tartósan magas ár tette lehetővé azt is, hogy mintegy 600 milliárd dollár tartalékot halmozzon fel az orosz állam a tavaly februári támadásig, és ebből a mai napig képes legyen finanszírozni a háborút.
A második világháború óta a szovjet és az orosz történelmet nem lehet megérteni az olajár alakulásának vizsgálata nélkül. Úgyhogy nem véletlen, hogy a 13500 féle, Oroszország ellen hozott szankció közül azokat figyeli legnagyobb izgalommal a világ, amelyek az olajat érintik. A szankciók lényege, hogy az EU, illetve az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia:
- nem vesznek orosz nyersolajat (kivéve közülük Bulgáriát, Csehországot, Magyarországot és Szlovákiát);
- nem vesznek feldolgozott orosz olajtermékeket sem (itt a dízel messze a legnagyobb tétel);
- és a területükön bejegyzett cégek nem működhetnek közre orosz eredetű olajjal folytatott kereskedésben, amennyiben a nyersolaj hordónként 60, a feldolgozott termék pedig hordónként 100 dollárnál drágább (ez elsősorban a hajózási, kereskedő- és biztosítótársaságokat, illetve az ügyleteket fedező bankokat érinti). Ehhez a szankcióhoz csatlakozott Ausztrália és Japán is, bár utóbbi, ideiglenes mentességet szerezve magának, vett már idén orosz olajat az ársapka felett.
A fokozatosan bevezetett szankciók nagyjából fél éve, 2023. február 5-e óta vannak teljesen érvényben, úgyhogy már eltelt elég idő, hogy nagyjából látni lehessen a hatásukat.
Ha valaki rendszeresen olvassa a szankciókat értékelő cikkeket a világsajtóban, nagyon ellentmondó címekbe ütközik. Egyszerre szólnak arról a hírek, hogy növekszik az orosz olajexport, ráadásul egyre jobb árat tudnak kérni érte, de közben arról is lehet olvasni, hogy az orosz államkincstárnak egyre inkább fáj a szankció. A két, látszólag egymásnak ellentmondó tény közti feszültségét viszont alig oldják fel, a hírlapokban jellemzően a „szankciók mit sem érnek”, illetve a „szankciók kiválóan működnek” típusú, az adatoknak csupán az egyik felére koncentráló beszámolók olvashatók. Az értelmezések ellentmondásosságát csak erősíti a propaganda, vagyis az a körülmény, hogy
az oroszok és a szankciót kivető nyugatiak is a saját igazukat keresik a statisztikákban.
„Mit sem érnek a szankciók, több olaj hagyta el az orosz kikötőket idén, mint tavaly”-felütésű cikkek tucatjai jelentek meg például idén nyáron szerte a világon. Valóban: az orosz olajexport a háború előtti hónapban mért 3,19 millió hordó/nap teljesítményéhez képest 2023-ban erősödni tudott, 3,29 és 3,71 millió hordó/nap közötti értékeket mutatott. E teljesítmény jelentőségét tovább erősíti, ha hozzátesszük, hogy az EU-s tagállamok már alig vesznek orosz olajat, pedig 2022 végéig az export nagy része erre a piacra ment. Csak a Barátság vezeték északi ágának leállása napi 1 millió hordó kiesést kellene, hogy jelentsen. Mégis: nemcsak, hogy sikerült az oroszoknak máshol eladniuk ezt a mennyiséget, még növelni is tudták a kivitelüket.
Csakhogy hiába adnak el többet, ha kevesebbet keresnek vele. A szankciókat sikeresnek értékelő hírek ugyanis nem az eladott mennyiséget, hanem az állami bevételeket vizsgálják. Talán a legfontosabb mutató, amely jelzi, hogy Oroszországnak gondot okoznak a szankciók, a költségvetési bevételek arányainak elmozdulására vonatkozik. A háború előtt ennek több mint harmada, mintegy 35 százaléka származott az olajból, de 2023 első félévében már csak 23 százaléka. Míg tavaly júniusban 10 milliárd dollárt keresett az orosz állam az olajon (adókon és vámokon keresztül leginkább), addig idén júniusban már csak 5 milliárdot. Az olaj világpiaci ára 2023-ban átlagosan a 79,3 százaléka volt a 2022-es átlagárnak, tehát az olajár általában is esett, de közel sem olyan mértékben, mint amennyivel az orosz állam olajbevételei zuhantak. Ezek a bevételek ugyanis nagyjából 40 százalékkal alacsonyabbak voltak idén a tavalyinál. A kiesés az év első hat hónapjában nagyjából 30 milliárd dollár (10700 milliárd forint) volt.
Az amerikai kormány által még tavaly kitalált, és immár az EU-ban is alkalmazott szankciós politika lényege pont ez volt:
ne legyen hiány az olajból, ne ártson a világgazdaságnak egy olajválság okozta globális infláció, de mégis fájjon az orosz államnak a kereskedelmi korlátozás.
Úgy tűnik, hogy egyelőre ezt a két, látszólag egymásnak teljesen ellentmondó célt sikerült elérni. A mostani viták leginkább arról szólnak, hogy ez meddig lesz fenntartható.
Bár a nyugati szövetség ezt nem szokta nyíltan hirdetni, de sosem akarta kivonni az orosz olajat a világpiacról – szemben például az iráni olajjal, amelyet teljesen más típusú szankciók sújtanak. Februárban a Financial Times névtelenséget kérő olajipari forrásai például azt állították, hogy washingtoni tisztviselők kifejezetten biztatták őket: nyugodtan kereskedjenek tovább az oroszokkal, csak tartsák be az ársapkára és a földrajzi korlátozásokra vonatkozó előírásokat. És ugyan bizonyos mértékig mindkét korlátozás kijátszható, nagy általánosságban a terv sikerült: nincs olajhiány, és az oroszok bevételei mégis csökkentek. Hogyan jött ez össze?
Dráguló szállítás
2021-ben az oroszok által exportált nyersolaj közel fele, míg a feldolgozott olajtermékeik közel kétharmada az EU-ba ment. Évtizedek óta ennek a piacnak a kiszolgálására rendezkedtek be, ennek megfelelően fektették le a vezetékeket, helyezték el a kikötőket. Ezt a piacot viszont idénre szinte teljesen elvesztették.
Az oroszok találtak az EU helyett új vevőket, azonban hozzájuk nem visznek vezetékek, és sokkal hosszabb útvonalon kell behajózni a termékeiket. Brazília például 2023-ig lényegében nem vett orosz olajterméket, mert nem érte meg odavinni. Most vesz ugyan elég sok orosz dízelt, de ennek az az ára, hogy az oroszoknak le kell nyelniük a szállítási költségeket, hogy versenyképesek maradjanak a Föld túloldalán.
Az orosz nyersolaj legnagyobb felvásárlója immár nem Németország és Olaszország, hanem Kína és India,
ám mindkét országba sokkal lassabban és sokkal költségesebben tudják csak eljuttatni az olajat. Sokkal több orosz olajat vesz Kína a háború kitörése óta, amit lehet nagy kereskedelmi sikernek is értékelni, azonban nem árt tudni hozzá, hogy az oroszok ezen a piacon többek között az iráni olajjal versenyeznek most. Márpedig a kitermelés Iránban egyrészt olcsóbb, másrészt a tankerek útja onnan sokkal rövidebb, harmadrészt pedig az iráni olaj eleve diszkont árazású, mert az Egyesült Államok és szövetségesei olyan szigorúan büntetik a velük üzletelőket, hogy kevesen vásárolnak tőlük. Az orosz olaj nagy új piacai közül talán a török az egyetlen, amelynek elérése nem jelent komoly extra költséget.
Árazás
A dél-amerikai vagy ázsiai piacokra tehát eleve csak úgy tudtak az oroszok betörni, hogy versenyezniük kellett a már jelen lévő, alacsonyabb költségekkel működő kereskedőkkel. Ennek a jelenségnek jellemző példája az a furcsaság, ami a dízelpiacon tapasztalható.
A szankciók bevezetése előtt az európai sajtó tele volt aggodalommal, hogy nem lesz elég gázolaj a kontinensen, ha az oroszoktól nem lehet többet vásárolni, mert egyszerűen nincs elég finomító Európában. De nem lett hiány, és a dízel ára sem szállt el. Ez úgy vált lehetségessé, hogy
a szankciós politikához nem csatlakozó, eddig önellátó országok vásárolják fel saját fogyasztásra az orosz dízelt, és amit maguknak termelnek, azt most eladják Európában.
Az egyik legnagyobb játékos ebben a rendszerben India, amely sosem importált nagy tételben dízelt, mert eleget finomított belőle magának. Idén azonban olcsóbban veszik az orosz gázolajat, mint amennyibe a hazai kerül, úgyhogy az otthon finomított terméket hajóra teszik és Európába küldik. Az oroszoknak addig kellett levinniük az árat, hogy a dízel ilyen forgatása is megérje az indiaiaknak. A környezeti költségek nagyok, hiszen sokkal többet kell szállítani ebben a rendszerben, de a nyugati szövetségeseknek most nem a tankerek károsanyag-kibocsátása számított, hanem az orosz dízel árának letörése.
Akármilyen abszurdan is hangzik, de a világ egyik legnagyobb olajtermelője, Szaúd-Arábia is elkezdett orosz dízelt vásárolni. Idén ugyanis annyira lement az orosz termék ára, hogy megérte az orosz dízelt behajózni a Közel-Keletre. Ott beöntötték a légkondikat működtető generátorokba, és a helyben finomított dízelt elvitték Európába. A szaúdi dízelexport szinte pont annyit növekedett tavalyhoz képest, mint amekkora az oda érkező orosz import volt az idén.
Az orosz olaj ára már a szankciók kivetése előtt csökkenni kezdett egyébként. A Nyugat-Európában irányadónak számító, Brent típusú, északi-tengeri nyersolaj ára a háború előtt alig 2-3 dollárral volt csak drágább hordónként, mint az orosz export fő terméke, az Uralsnak nevezett nyersolajkeverék. A háború kitörése után azonban számos nyugati nagykereskedő felhagyott az orosz olaj vásárlásával, leginkább a közvélemény nyomására. Nagyon komoly sajtókampányok indultak ugyanis, amelyekben „véresnek” bélyegezték az oroszoktól vásárolt olajat, és a „háború finanszírozóinak” a kereskedőket. Különösen a bucsai vérengzés napvilágra kerülése után vált tarthatatlanná sok nyugati óriásvállalat számára az orosz üzlet. Úgyhogy az oroszoknak engedniük kellett az árból, hogy legyen elég vevőjük, és 2022 közepén már 30 dollárral volt olcsóbb az Urals, mint a Brent. A különbség idén nyáron még mindig 20 dollár/hordó körül van.
Biztosítók, hitelezők
Az orosz olaj árát korlátozzák az ársapkák is. Az EU és a G7-országok által érvényesített szankció alapján nem lehet hordónként 60 dollár felett kereskedni orosz nyersolajjal, míg a finomított termékek ársapkája hordónként 100 dollár. Messziről nézve ez hülyeségnek tűnhet, hiszen a szankcionáló országok eleve alig vesznek orosz olajat, míg amelyek vesznek, azok nem csatlakoztak a szankcióhoz. Az eljárás ott nyer értelmet, hogy a szankciós országok területére bejegyzett cégek nem működhetnek közre orosz olajügyletekben az ársapka felett. Ennek pedig komoly következményei vannak, mert a szankcióig alig volt olyan olajügylet, amelyhez európai vagy amerikai szolgáltatónak ne lett volna köze.
Az orosz olajjal elsősorban olyan európai óriásvállalatok kereskedtek a háború előtt, mint a Trafigura, a Gunvor vagy a Vitol. Ezek az úgynevezett traderek talán nem túl közismertek, de a világ nyersanyag-kereskedelmében megkerülhetetlenek. A Trafigura például a világ 12. legnagyobb vállalata (vagyis nagyobb, mint a 15. Volkswagen, vagy éppen a Google-t és YouTube-ot is üzemeltető 17. Alphabet), és ez a cég például teljesen kiszállt az orosz olajkereskedelemből. Akik maradtak, azok is betartják az ársapkát.
Ezek a nagy kereskedők nem csupán a nyugati kormányok szigorától félnek, hanem leginkább a bankoktól, amelyek finanszírozzák az ügyleteiket.
A bankokat ugyanis sokkal könnyebben tudják a kormányok büntetni a szankciók megsértéséért, mint a tradereket. Utóbbiak viszonylag könnyen tudnak székhelyet váltani, szemben a sokkal inkább szabályozott és egyéb érdekeltségeik miatt helyhez kötött bankokkal. Így, többszöri áttételeken keresztül lehet kikényszeríteni az ársapkát.
A Brent az idei év első felében nagyjából 80 dollárba került hordónként, de az orosz olaj jellemzően 60 alatt maradt. Ez azért is volt lehetséges, mert a nyugati pénzügyi világba bekötött nagykereskedők szakértelmét nem lehetett gyorsan kiváltani, az oroszok részint még mindig rájuk szorulnak.
Az orosz olajat jellemzően európai hajótársaságok tankerein szállították eddig, és most ezek is hozzájárulnak az ársapka kikényszerítéséhez.
A legnagyobb problémája az oroszoknak a biztosítókkal van. Az összes nagy tengerhajózási biztosító, amely képes helytállni egy nagy tanker balesete esetén, azaz van annyi pénze, hogy kifizesse sok százezer hordó olaj feltakarítását, mind a G7-csoport tagállamaiban van bejegyezve. Tehát aki velük szerződik, annak is érvényesítenie kell az ársapkát.
Ocsúdás?
„Azt akarjuk, hogy egyre növeljük az oroszok költségeit, hogy kevesebb pénzük maradjon az Ukrajna elleni háborújukra” – mondta Wally Adeyemo amerikai pénzügyminiszter-helyettes júliusban az olajszankciókról a Center for a New American Security nevű kutatóintézetben tartott előadásán. A cél, mint láttuk, az idei első hat hónapban teljesült. A rendszer fenntarthatósága azonban erősen kétséges.
Az oroszok ugyanis elkezdtek alkalmazkodni a szankciókhoz.
A nagy nyugati kereskedők kiváltására új cégeket hoztak létre, amelyek közül a legnagyobb a Hongkongban bejegyzett Bellatrix Energy, illetve az emirátusokbeli Amir és Tejarinaft. Ezek igyekeznek átvenni az orosz olaj kereskedelmét az ársapka betartása nélkül. Nincs olyan kapcsolatrendszerük és annyi tőkéjük, mint a régi nagyoknak, de gyorsan növekednek, és új piacokat keresnek az orosz olajnak. Az olajjal alig egy éve foglalkozó, papíron azeri tulajdonban lévő, de nyugati elemzések szerint az orosz titkosszolgálatokhoz kötődő Bellatrix például 36 tankerhajót üzemeltet már, amelyek jórészt finomított orosz olajtermékeket szállítanak a világ tengerein.
Más, az orosz államhoz köthető cégek is igyekeznek tankereket venni vagy bérelni, hogy minél kevésbé szoruljanak rá az ársapkához ragaszkodó nyugati hajózási társaságok szolgáltatásaira. Ennek persze nagy költsége is van, hiszen az orosz érdeklődés jelentősen megdrágította a hajókat. Egy tíz évnél öregebb tanker ára egy éve nagyjából 30 millió dollár volt, ma inkább 55 millió körül van.
A biztosítókat is igyekeznek kikerülni az oroszok, s különösen az ázsiai útvonalakon sikeresek ebben. Idén júliusban fordult először elő, hogy az orosz olajat szállító hajóknak csak kevesebb mint a felére kötöttek olyan társasággal biztosítást, amely tagja az International Group of Protection and Indemnity Clubs nevű szövetségnek. Ez a londoni központú szövetség egyesíti azokat a tengerhajózási biztosítótársaságokat, amelyeket a világon mindenütt komolyan vesznek, és ezek betartatják az ársapkát is. Úgy tűnik, hogy egyre többen mernek nélkülük is hajózni, még akkor is, ha az iparági szakértők szerint ez őrült kockázatot jelent.
Idén júliusban fordult elő először az is, hogy Ázsiában 60 dollárnál valamivel drágábban, azaz az ársapka felett kereskedtek orosz nyersolajjal, ami arra utal, hogy
a nyugati szolgáltatókat egyre hatékonyabban kerülik ki az oroszok. Ha a trend tartós marad, akkor a nyugati szankciós politikán is változtatni kell majd.
Ám legfontosabb oka az olaj júliusi drágulásának az lehet, hogy a szaúdiak és az oroszok megegyeztek a kitermelés csökkentésében: Szaúd-Arábia júliusban napi egymillió hordóval, Oroszország pedig félmillióval csökkentette a termelését, hogy felnyomják az árakat. Nagy ársokkot ez eddig nem okozott, de mutatja, hogy nem csak a nyugatiaknak vannak eszközeik az árak manipulálására. Hogy az orosz–szaúdi együttműködés tartós marad-e, még nem világos, de ez az összefogás, illetve az olajkereskedelemben megjelenő új szolgáltatók felépítése mutatják: az oroszok nem nézik tétlenül, hogy a szankciók dollármilliárdokkal rövidítsék meg őket.
Nyitókép: tüntetés az orosz olajimport ellen Brüsszelben 2022. március 22-én (fotó: AFP/Valeria Mongelli)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
