Csak a távhőhöz nem mertek nyúlni – így lett a lakótelepek népe a Fidesz „szent tehene”
Tíz éve élünk a rezsicsökkentés korszakában, és egy éve tart a csökkentés csökkentésének zavaros ideje. A NER történetének leghatásosabb innovációja egyszerre formálta a politikát és a gazdaságot, kimutatható belőle minden, ami 2013 óta történt Magyarországon. Jubileumi mélyelemzés.
A 2010-es évek derekán a német szövetségi parlament egyik képviselőjének igyekeztem elmagyarázni, hogy mit jelent a magyar politikában a „rezsicsökkentés” szó. Egyre kerekebb szemekkel nézett rám. Amikor ott tartottam, hogy minden számlán rajta van, 2013 óta mennyit spórolhatott az intézkedésnek hála a fogyasztó, és hozzátettem, a közös képviselőknek a társasházak faliújságjain kötelező kitenni a közös spórolást mutató friss dokumentumot is, akkor végre nagyon halkan megszólalt: „zseniális”. Kicsit gondolkodott, majd hozzátette: „bár azt hiszem, helyes, hogy ezt nálunk nem lehetne megcsinálni”.
Tíz éve hirdette meg a Fidesz-kormány a rezsicsökkentés korszakát, és egy éve jelentették be a „megvédését”, olyan értelemben, hogy részint kivezették a 2013-as áron adott gázt és áramot a lakossági piacról, sokak számára jelentősen emelve a rezsit. De még így is valószínűleg a „rezsicsökkentés” a Fidesz legsikeresebb politikai terméke, és ha mostanában kevesebb szó esik is róla, talán az egyetlen szlogen és ügy, amely immár egy teljes évtizede napirenden van, és amelynek politikai és gazdasági hatása egyaránt kiemelkedően jelentős.
Egyszerre jóléti intézkedés és hazugság. Egyszerre járult hozzá az energiaszektor államosításához és a „Brüsszel” elleni harc ideológiai alapjaihoz. Az ellenzék sosem tudott vele mit kezdeni, a legfőbb kritikája legfeljebb az lehetett, hogy „nem elég nagy”. Emblematikus figurává tette Németh Szilárdot,
aki rezsibiztosként válhatott ismertté, de a nehéz ételek nem hivatalos nagyköveteként is szerepet vállalt: a kapcsolódási pont itt az önfeledt mértéktelenség megjelenítése volt. Elhitették, hogy korlátlanul élhetünk mindennel. Kezdetben még Simicska Lajoshoz közeli emberek és Lázár János építették a rezsicsökkentés hátországát, de elvették tőlük a feladatot: ez volt az egyik első jele, hogy háború dúl a Fidesz vezetésében. A rezsicsökkentésben összesűrűsödik az elmúlt tíz év minden fontos fejleménye.
Tényleg nagyon sokat költöttünk rezsire
Valójában az egész 2012 végén kezdődött. Akkor jelentette be a kormány az első csökkentést, miszerint 2013 januárjától 10 százalékkal olcsóbb lesz az áram és a gáz. Aztán 2013 nyarán olcsóbb lett a víz- és a csatornadíj, és a szemétszállítás is. Aztán novemberben megint a gáz és az áram lett olcsóbb. A távhő is, további 11,1 százalékkal. Tavaly nyárig ezek az árak már nem is változtak, befagyasztották őket, ez lett a rezsicsökkentés, amit aztán kampányról kampányra meg kellett védeni. Végül a tavalyi rezsiemelésnek is a „rezsicsökkentés megvédése” lett a neve.
A devizahitelesek terheit enyhítő intézkedések mellett a rezsicsökkentés volt a legfontosabb jóléti intézkedése a 2010-ben kezdődő Fidesz-kormányzásnak, és ez volt az egyetlen, amely szinte mindenkit érintett, hiszen alanyi jogon járt minden háztartásnak. Rezsitámogatás előtte is volt, csak a baloldali kormányok szociális alapon, sávosan nyújtottak támogatásokat: a 4 millió háztartásból 1,8 millió volt jogosult valamilyen kedvezményre. Ám az emberek közvetlen tapasztalata mégiscsak az volt, hogy a gáz egyre drágább lett. 2002-ben 40 forint volt egy kWh, 2010-ben már 140, és drágult még valamelyest 2011-ben is. A 2008-as válság nyomán elszegényedő ország olyan szintre jutott, hogy a rezsicsökkentés kezdetekor az egész EU-ban a magyarok költötték a kiadásaik legnagyobb részét közületi számlákra. A havi kiadások negyede ment el rá, több mint élelmiszerre. Ezt sikerült 20 százalék alá vinni, hogy aztán évekig stabilan több jusson ennivalóra, mint amennyit sárga csekkeken kellett befizetni.
A piac besegített
A rezsicsökkentés egyik nagy titka, hogy a lakosság terhei csökkentek volna a rezsicsökkentés nélkül is. A gáz világpiaci ára ugyanis már 2014-ben esni kezdett, és ezt követte (ahogy az EU-ban mindig követi) az áram ára is. 2016 második felére bekövetkezett az a különleges helyzet, hogy olcsóbban vehettek áramot és gázt a piacról vásárló cégek, mint a háztartások. Ez így maradt 2017-ben is, és 2018 elején az E.on már olyan reklámmal állt elő, amiben az egyetemes szolgáltatási körből való kilépésre biztatta az embereket, mondván: náluk olcsóbb a gáz, mint amennyiért az állam adja. Németh Szilárd azonnal lecsapott, azzal vádolva a céget, hogy Brüsszel oldalán szállt be a választási kampányba, mire az E.on leállította a hirdetéseit.
A rezsicsökkentésen az első 9 évben tehát hol egy kicsit vesztett, hol pedig egy kicsit nyert az állam, és ezzel az árbefagyasztás nemzetgazdasági szempontból fenntartható maradt. 2017-ben például olyan alacsony volt a gáz európai ára, hogy jelentős többlet keletkezett az állami MVM gázkereskedőjénél – amit részben el is költöttek a 2018-as választási kampányban, úgynevezett rezsiutalványokra, ami háztartásonként 12 ezer forintos egyszeri juttatást jelentett. Ha engedték volna a piaci folyamatokat érvényesülni, akkor utalványok helyett ezt a pénzt a lakosság magának is megtakaríthatta volna. Talán még valamivel többet is.
A térséget akkoriban elárasztó olcsó orosz gáz és a nagyon alacsony európai infláció volt a kulcsa a rezsicsökkentés politikájának. Egészen 2021 közepéig, amikor az energiaárak hirtelen meglódultak,
és első alkalommal a kormány azt tapasztalta, hogy iszonyatosan sokba kerül a rendszer fenntartása. 2022 tavaszán azonban parlamenti választást tartottak, úgyhogy nem akartak hozzányúlni. Húzták a leépítését, erőn felül is, ameddig csak bírták.
Permanens rezsikampány
A rezsicsökkentés a 2014-es választási kampány legfontosabb kormánypárti szlogenje lett, de 2018-ban is fontos maradt, és még 2022-ben is előkerült. Ráadásul minden további nagy fideszes kampány felhasználta azokat a technikákat, amelyeket itt próbáltak ki először. Az egyik legfontosabb ilyen technika a tematikus lakossági fórumok százainak megrendezése volt, ahol a helyi jelölt mellett lehetőség szerint egy országosan ismert arc, akár miniszter is megjelenik. Az úgynevezett rezsicsökkentési fórumok 2013 végén és 2014 elején a legfontosabb fideszes rendezvények lettek, minden városba jutott belőlük. A vetített képek és grafikonok és a fő tételmondatok nagyjából egységesek voltak, létezett egy központi forgatókönyv, amit nem volt kötelező szó szerint betartani, de nagyjából meghatározták a ceremóniák menetrendjét. Néhány évvel később, a migránsveszély apropóján megismétlődött az egész, hasonló olajozottsággal és központilag tervezett forgatókönyvekkel.
A rezsicsökkentésnek fontos szerep jutott az EU elleni harc elmagyarázásában is. A brüsszeli intézményektől érkező, egyre hangosabb kritikákat a magyar kormány mindig is igyekezett átkeretezni, mintha alapvetően nem az uniós támogatások méltánytalan elosztását, és a kormányt kontrollálni hivatott intézmények kiüresítését rónák fel, hanem arról szólnának, hogy mindenféle népszerűtlen dologra (menekültek befogadása, homoszexualitás erőltetése) akarnák Brüsszelből rávenni Magyarországot. Ebbe a sorba került a rezsicsökkentés megvédése is. A 2017-es nemzeti konzultáció első kérdése például így hangzott: „Brüsszel veszélyes lépésre készül. A rezsicsökkentés eltörlésére akar kényszeríteni bennünket. Ön szerint mit tegyen Magyarország?”
Valójában a rezsicsökkentés eltörlésére soha nem tett kísérletet egyik EU-s intézmény sem. A Bizottság az ügyhöz lazán kapcsolódó két kötelezettségszegési eljárást indított ugyan a magyar kormánnyal szemben, de ezek az úgynevezett rendszerhasználati díjak megállapításához kötődtek, és így áttételesen a külföldi energiaszolgáltatók kiszorítását támadták, egyébként teljesen sikertelenül. A két eljárásra az EU bírósága hosszas pereskedés után 2020-ban tett pontot, és a fontosabb ügyben a magyar kormány nyert a Bizottsággal szemben (az energetikai cégekre kivetett különadók okozta veszteségeket így nem kellett automatikusan kompenzálnia a magyar államnak azzal, hogy beépíti a rezsibe); a kevésbé lényegesben pedig a Bizottság győzött (a rendszerhasználati díjakról hozott rendeletet bíróságon támadhatóvá kellett tenni). De ezek olyan bonyolult szakpolitikai kérdések, amelyekkel egyáltalán nem terhelte a kormány a lakosságot.
Inkább beszéltek egy árampiacot érintő javaslatról, amit Vejkey Imre KDNP-s képviselő például e vészjósló szavakkal ismertetett a parlamentben: „A probléma az, hogy Brüsszel diktatúrát épít. Diktatúrát épít, tisztelt hölgyeim és uraim, és kifejezetten ez az európai ügyek bizottsága által tárgyalt, a jelen napirendi pontot is képező villamos energia belső piacáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet is ezt bizonyítja.” Ez a javaslat arról szólt volna, hogy 2023-tól az áramár egy része (a magyar piac esetében kevesebb, mint a fele) ne lehessen hatóságilag meghatározott, hanem mindenképpen kövesse a piaci folyamatokat. A javaslat a gázra eleve nem is vonatkozott volna. Az ötletet a tagállamok kormányai 2017 decemberében végül elvetették, soha nem lett belőle EU-s jogszabály. Arról, hogy a javaslat lekerült a napirendről, annak idején egyetlen kormánypárti lap sem számolt be, pedig akár úgy is eladhatták volna, hogy a nemzeti konzultáció eredménye nyomán Brüsszel visszakozott a rezsicsökkentés elleni támadástól. Ám a kormánynak nem volt érdeke, hogy kiderüljön: az egyébként sem túl acélos fenyegetés elmúlt. Emlékeztetőül: abban az évben járunk, amikor az állam mintegy 100 milliárd forintot keresett a földgázkereskedelmen, részint a piaci árnál magasabb rezsinek köszönhetően.
Amikor a piac nagyon megdrágult, le kellett vinni az árat
A rezsicsökkentést szakmai oldalról érő kritikáknak két fő állítása volt. Az első arról szólt, hogy nem int takarékosságra, hiszen minél többet fogyaszt valaki, végső soron annál többet spórol vele (persze csak azokban a hónapokban, amikor a piaci ár a rezsicsökkentett felett volt éppen). Nem érte meg szigetelni, házi napelemet telepíteni, tudatosabban fogyasztani, hiszen azt sulykolta a kormány, hogy a rezsicsökkentés az egyik legnagyobb magyar vívmány, és mindenképpen megmarad.
A másik problémát leginkább az iparág képviselői hozták fel sokszor. Ennek az a lényege, hogy az áram és a gáz tarifájának mindig is csak nagyjából a felét tette ki az energia tényleges ára, a többi az úgynevezett rendszerhasználati díj, amit a fogyasztó azért fizet, hogy a vezetékeken és csöveken keresztül eljusson hozzá az áram és a gáz. A díjat meghatározó állami hatóság ezeket sem emelhette, ami miatt a szolgáltatók arra panaszkodtak, hogy nem maradt elég pénzük fejlesztésekre. (Éppen arra hivatkozva tiltották meg az új házi napelemek visszatáplálását az elektromos hálózatba tavaly, hogy az ingadozásokat nem bírja a rendszer, ami részben a 10-es években elmaradt fejlesztések következménye.)
Az egész rendszer fenntarthatatlanságát jól mutatta, hogy végül tologatni kellett a tarifán belüli tételeket.
A rezsicsökkentett áramár 28,66 forint (áfa nélkül), fixen, 2013 vége óta. 2021-ben ebből 12,27 forint volt maga az áram, és 16,39 forint a rendszerhasználati díj. Addigra kormányközeli cégek voltak a szolgáltatók, és a rendszerhasználati díj nem fedezte a költségeiket, úgyhogy 2022-ben variálni kellett: a rendszerhasználati díjat felemelték 23,41 forintra. Csakhogy a rezsicsökkentés miatt a végső tarifa nem változhatott, így az áram árát le kellett vinni 12,27-ről 5,25 forintra. Mindezt éppen egy olyan évben, amikor soha nem látott mértékben növekedett az energia ára, így az elektromos áramé is. Alig három héttel azelőtt lépett ez az intézkedés hatályba, hogy bejelentették: a rezsicsökkentett tarifa már csak egy bizonyos fogyasztási szintig érvényes.
2022 első felében ugyanilyen logika mentén a lakossági gáz árát is csökkenteni kellett, hogy a rendszerhasználati díj legalább az infrastruktúra fenntartását fedezze. A rezsicsökkentésen emiatt többet vesztett az állami MVM, mint amennyit az áram- és gázárak emelkedése miatt amúgy is vesztett volna, hiszen az energiát kénytelen volt egyre olcsóbban adni. Ugyanez a probléma jelentkezik a vízközműveknél mostanában, mert a szolgáltatók alig bírják fenntartani az infrastruktúrát. Emiatt 2024 januárjától várhatóan itt is bevezetik a kettős tarifát, vagyis bizonyos fogyasztás felett többet kell majd fizetnie a lakosságnak, hasonlóan a gázhoz és az áramhoz.
Politikai szempontból is két fő kritika érte a rezsicsökkentést. Egyrészt azzal támadták, hogy nem rászorultsági alapú, azaz akármilyen jövedelmű háztartás akármennyit fogyaszt, egységes a tarifa. Az ellenzéki politikusok tipikus példája volt, hogy aki medencét fűt, az jár a legjobban a rezsicsökkentéssel. A másik kritika arról szólt, hogy a csökkentés egyébként lehetne nagyobb mértékű is, például ha a paksi áramot vagy hazai kitermelésű gázt mind a lakosság kapná. A parlamenti vitákban a kormány erre azt válaszolta, hogy a cégek versenyképességét már aránytalanul rontaná, ha nem kevernék össze az olcsóbb és drágább forrásokat mindkét fogyasztói kör esetében.
Közműholdingtól az MVM-ig
A rezsicsökkentéssel párhuzamosan a lakossági gáz- és áramszolgáltatás állami kézbe került. A jellemzően nyugat-európai szolgáltatók sorra vonultak ki a lakossági piacról 2013-tól kezdődően, mert az alacsonyan tartott rendszerhasználati díj és az árbefagyasztás jelentette kockázatot vállalhatatlannak tartották. A 2014-ben indult parlamenti ciklusban Lázár János irányítása alatt kezdték megszervezni a helyükre tervezett egyetlen nagy céget, a nemzeti közműholdingot. Németh Lászlóné államtitkár, a korábbi fejlesztési miniszter készítette a törvénytervezetet róla. A terveket az tette igazán nagyra törővé, hogy lakossági rezsiügyek intézését össze akarták kapcsolni az államosításra ítélt takarékszövetkezetekkel, azokat pedig az akkor még Spéder Zoltán irányítása alatt lévő FHB bankkal, illetve a Magyar Posta infrastruktúrájával. Kiszivárgott egy olyan változat is Némethné irodájából, amely még a paksi atomerőművet is ehhez a konglomerátumhoz csatolta volna.
A törekvéseket azonban Orbán Viktor leállította, valószínűleg azért, mert a tervezgetés mögött Simicska Lajos állhatott. A pénzügyi szolgáltatók és a közműholding összekapcsolása elmaradt, utóbbit végül az MVM alá tuszkolták be. Rengeteg csavar volt ebben a történetben, ami egyrészt mutatja, hogy a rezsicsökkentés nyomán micsoda ambíciók támadtak, másrészt azt is, hogy amikor az egész elindult, még nem volt világos terv a magyar energetikai piac átrendezéséről. Menet közben, súlyos belső konfliktusok mentén alakult az új rendszer kiépítése.
A bukás
A rendszert a 2021 közepétől tapasztalható áremelkedések rendítették meg. Világszerte meglódult az infláció a járvány lecsengése nyomán, a gazdaság újraindulása és a karantén alatt Nyugaton kiosztott pénzek költése miatt. Európában tovább emelte az energia árát, hogy a szén-dioxid kvótákkal pénzügyi befektetők kezdtek spekulálni, illetve a háborúra készülő Oroszország korlátozta a gázexportját, hogy felnyomja az árakat. Orbán Viktor 2022-es tusványosi beszédéből derült ki, hogy 2021-ben már 296 milliárd forintba került a magyar államnak a rezsicsökkentés finanszírozása. Ez óriási összeg, egyes iparági becslések szerint nagyjából a fele annak, amennyibe a teljes rezsicsökkentési program 2013 óta került.
A miniszterelnök azt is mondta akkor, hogy ha nem vezették volna be a „lakossági piaci árat”, (azaz az átlagfogyasztás feletti sávban nem emelték volna fel a gáz árát több mint hétszeresére, az áramét pedig a duplájára), akkor 2022-ben már 2051 milliárd forintba került volna a rezsicsökkentés, „amit nyilvánvalóan a magyar gazdaság egész egyszerűen így nem bír ki”. Így is különadók kivetésére (rezsivédelmi alap) kényszerült a kormány. Az energiaimport brutális drágulása miatt pedig meglódult az infláció, gyengült a forint, eladósodott az ország.
Idén jelentősen esett az energia piaci ára, de a kormány nem merte csökkenteni a rezsi „lakossági piaci” lábát, mert még fut a tavaly elköltött pénze után, és aggódik, télen nem lesz-e megint áremelkedés.
Jelenleg az átlagfogyasztásig fizetett rezsi olcsóbb, az e felett fizetett viszont jóval drágább a piaci árnál. A piaci ár persze folyton változik, de egy május végi pillanatkép szerint a gáz esetében az alacsonyabb tarifát fizetők köbméterenként 88 forinttal kevesebbet, míg a magasabb tarifások („átlagfogyasztás felettiek”) 575 forinttal többet fizettek a piaci árnál. Ezzel nagyjából önfinanszírozóvá vált a gáz esetében a rendszer az elmúlt negyedévre, talán ezért is ígérhette meg Németh Szilárd augusztus elsején, hogy további egy évig biztosan nem emelik az átlag alatti fogyasztók esetében a tarifát.
Szent tehén
Az egész történet egyik legérdekesebb eleme, hogy a rezsicsökkentésbe szintén bevont távhő ára továbbra is ugyanannyi, mint 2014-ben volt. Itt nincs átlagfogyasztás feletti tarifa, holott a 650 ezer távfűtött magyar háztartás többsége szintén gáz elégetésével jut meleghez.
Egy energetikai szakértő számítása szerint minden 100 forint távhődíj mellé 89 forintot kellett tennie az államnak idén februárban.
A rezsicsökkentés legnagyobb kedvezményezettjei jelenleg ezért a lakótelepeken élők – ami egyben meg is mutatja, hogy kik a Fidesz számára a legfontosabbak, azaz kiknek az elbizonytalanodásától tart a leginkább.
Belenyúlni lehet, de a piactól elrugaszkodni nem kellene
A 2022-es ársokkok nyomán egész Európában különféle rezsitámogatási programokat indítottak a kormányok. Volt, ahol a rászorulók egyszeri kompenzációt kaptak, volt ahol a szolgáltatókat kötelezték ársapka bevezetésére, amit a helyi kormány kompenzált. De ezek jellemzően ideiglenes, vagy szociális alapon nyújtott intézkedések. Olyan általános tarifabegyasztást, amilyet 2013 és 2022 között a magyar háztartásoknak biztosítottak, nem vezettek be sehol máshol.
A rezsicsökkentés a ’10-es évek közepén az alacsony világpiaci árak miatt inkább volt jó politikai termék, mint rendkívüli szociális intézkedés. Voltak évek, amikor spórolt vele a lakosság, de volt, amikor kicsit még vesztett is rajta. Ám ahogy a piaci árak emelkedni kezdtek, a rendszer fenntarthatatlansága nyilvánvalóvá vált. Teljesen felszámolni azonban nem lehetett, ennek a politikai árát még a közvélemény-kutatásokat magabiztosan vezető Fidesz sem meri megfizetni. Úgyhogy egészen bonyolult manőverekbe kellett kezdeni.
Jelenleg emiatt beláthatatlanul bonyolult a rendszer. Rengetegen nem értik például, hogy idén július-augusztusban miért kaptak extrém magas számlát, tavasszal meg nulla forintosat, akkor is, ha legjobb tudásuk szerint átalánydíjat fizetnek. Ahogy a leolvasás szerint fizetőktől sem annyit kér már az MVM, amekkora a tényleges havi fogyasztásuk volt. Jelleggörbék, éves átlagra vetített csavarok tették követhetetlenné a rendszert. Százezer tagot számláló Facebook-csoportokban önkéntes szakértők magyarázzák a néhány percenként érkező kérdéseket, mert az államosított szolgáltatók képtelenek állni a rohamot, és érthető rendszert kialakítani. Álhírek okoztak tavaly nyáron tömegjeleneteket a szolgáltatók irodáinál, amikor például elterjedt, hogy jobban jár, aki havi leolvasást kér. Vagy éppen az önkormányzatokat szállták meg azok, akik családi házaikat igyekeztek társasházzá átalakítani. A rezsicsökkentés hatálya alól kiszedték a mikrovállalkozásokat, majd egy részüket vészjóslóan elnevezték „végső menedékesnek”, aztán pedig egy új tarifarendszer alapján mégis befogadta őket az MVM. A bizarr konstrukciókat még sokáig lehetne sorolni.
Milliók idegeit tették tehát próbára az elmúlt évben a félig kivezetett rezsicsökkentés következményei. Teljesen felszámolni, úgy tűnik, már nem lehet: csonkítva, túlbonyolítva, de hivatalosan velünk marad a 11. évére is.
Nyitókép: Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos (j) résztvevőkkel beszélget a Magyarország étele 2023 szakácsversenyen a felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában 2023. március 18-án (fotó: MTI/Mónus Márton)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
