„Magyarország feltörekvő Londona” – Buda és Pest varázslatos újjászületése az oszmán hódoltság után
Mit jelentett „tisztes őrizetbe” kerülni és hogyan veszett el a becsület a törvényszolga kezei között? Kik vehettek leégett házhelyet Buda ostroma után a Várban, és kik éltek a Tabán fecskefészkekként egymáshoz tapasztott viskóiban? Milyen volt az élet a kertvárosi jellegű Teréz- és Józsefvárosban? És hogyan lehetett átjutni a Dunán Európa egyik legnagyobb piacára, amely miatt olykor harmincezer fő is nyüzsgött a szűk pesti utcákon? Megannyi izgalmas kérdésre kapunk választ Géra Eleonóra történésztől mai adásunkban, amelyben egy fejezettel megint beljebb kerülünk az idén 150. születésnapját ünneplő Budapest történetében. A két városrész 18. századi arcát a Budapesti Történeti Levéltár által készített monográfia vonatkozó fejezetének szerzője tárja elénk, meglepő színgazdagsággal. A műsorvezető Sashegyi Zsófia.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Részletek a műsorból:
Nagyjából úgy kell elképzelnünk a török hódoltság vége utáni időszakot, hogy Budán az arisztokrácia élt, illetve a módosabb németajkú betelepülők, a Tabán és a Víziváros területén a kicsit szegényebb rácok, magyarok vegyesen, Pesten pedig egyértelműen a szegényebb rétegek?
Géra Eleonóra: Részben igaz. Túlzás, hogy a budai várban az arisztokraták éltek volna. Volt palotájuk, ami azt jelentette, hogy időnként idelátogattak, de viszonylag kevés arisztokrata élt folyamatosan itt. […] A jómódú polgárok valóban a várban élnek, és sok nemes is. Általában elszegényedett birodalmi nemesek, akik itt könnyen jutottak telekhez, és aztán mivel […] nagyon megbíztak bennük, a városvezetésbe is könnyen bekerülhettek. […] Általában több házuk volt a módos polgároknak, lehetett a budai Várban is, meg lent is tulajdonuk, de életvitelszerűen csak egy házrészben laktak. A polgári mentalitáshoz nem tartozott hozzá, hogy egy házban csak ők lakjanak; bérlőik voltak. […] A Tabán pedig egészen falusias jellegű volt, sőt az erre utazók mindig meg is jegyezték, hogy úgy néz ki, mint egy balkáni városrész, hogy például a kis viskók gyakran félig földbe vájva, egymáshoz tapadva, mint a fecskefészkek, bújnak meg a Gellért-hegy aljában. Nagyon sajátos, egzotikus világ volt. Minden külföldi utazó, aki látta, el volt bűvölve tőle.
Nemcsak Krisztináról neveztek el városrészt […] ebben az időszakban alakul ki a mai Rákóczi út által kettévágott két pesti rész, Józsefváros és Terézváros is, amik akkor egészen másképpen néztek ki, mint ahogy valaha el tudtuk volna gondolni.
Géra Eleonóra: Ezek külvárosi részek voltak; elég nehéz elképzelni, hogy a Kiskörút túloldalán, ahol például az ELTE egyetemi épületei vannak, ott valaha kertek, majorságok húzódtak. […] A városban nem lehetett marhákat meg lovakat nagyobb számban tartani, éppen ezért a majorságot használták fel ezekre a célokra, illetve a kezdeti időszakban voltak mezőgazdasági földek is Pest határában, meg valamennyi kaszáló és legelő is. Ezekben a majorságokban tárolták a szénát, meg halmozták föl a gabonát. Nagyon fontos szerepet játszottak a város élelmiszerellátásában. […] például a Nemzeti Múzeum telke a XVIII. század második felében, oda egy palotát építettek fel, az volt a Batthyány majorság, az épület alatt gyönyörű szép, nagy pincével, amit nem is olyan régen találtak meg a Nemzeti Múzeum alatt. A Nemzeti Múzeum lépcsője előtti térségben állt ez a Batthyány-palota, és a mögötte lévő rész gazdasági udvar, illetve lovarda volt.
Komoly infrastruktúra épült ki a Duna két partján a híd környékén, merthogy sokan ott rekedtek, akár azért, mert a katonák eléjük kerültek, akár azért, mert olyan időjárási körülmények jöttek, ami miatt nem tudtak átkelni. Mi mindennel mulattatták magukat akkoriban az emberek?
Géra Eleonóra: A fogadók voltak azok, amelyek a tehetősebb vendégek számára rendelkezésre álltak. Ott mindig nagy élet volt, volt szerencsejáték, és lehetett táncolni, enni, inni. Mindenki számára nyitva állt ebben a korszakban, a nőknek is […]. Emellett voltak még különféle kiskocsmák, ahol italozni lehetett, de ott is mentek a szerencsejátékok. Ezek igazi kikötőnegyedek voltak, a hamiskártyásoktól a zsebmetszőig, mindenkivel lehetett ott találkozni, többek között prostituáltakkal is. A Rudas fürdő környéke azért is volt ideális átkelőhely, mert ott a fürdőbe is be lehetett menni. A budai fürdők úgy működtek, mint a pláza, az egész napot el lehetett ott tölteni, lehetett enni, inni, gyógyulni, pihenni, szórakozni, a barátokkal beszélgetni. Állandó program volt, hogy hétvégén az egész család ment szomszédostul, nagymamástul, gyerekestül fürdőbe, és ott egész nap jól érezték magukat.
A büntetés-végrehajtásnak egészen meglepő fokozatai tárultak fel előttem a tanulmányodat olvasva. Kik voltak a strázsamesterek és mi volt az ő feladatuk? És mit jelentett az ő felügyeletük alá kerülni?
Géra Eleonóra: A korabeli embernek nagyon fontos tőkéje volt a becsülete. Mondhatjuk azt, hogy minden ezen állt vagy veszett […] ha nem akarta, hogy az egzisztenciája meg a családja egzisztenciája veszélybe kerüljön, akkor mindenféleképpen meg kellett őrizni a tisztességét. Ez azt jelentette, hogy bizonyos dolgokat azért elkövethetett, amik kisebb kihágásnak minősültek. Például, […] hogyha makacskodott és többszörösen azon kapták, hogy nem olyan súlyú zsemlét árul, mint ami az előírás volt, vagy rossz minőségű volt például, amit árult, akkor elgondolkodási célzattal könnyen elküldhették a strázsamesterhez […]. A strázsamester bent lakott a városháza első emeletén a családjával együtt; ezt azért hívták tisztes őrizetnek, mert itt nem is nagyon zárták be az ajtót. A strázsamester lakott az egyik szobában, mellette volt a konyhájuk, ott főzött a felesége arra is, aki ott „vendégeskedett” a szomszéd kisszobában, és a kisszobaajtót nem is feltétlenül csukták be, csak akkor, hogyha külön elrendelte a tanács, hogy szigorított őrizetet kapjon az illető. Sőt, arra is volt példa, hogy amikor nagyon rossz volt a kedélye a strázsamesternél vendégeskedőnek, akkor megengedték neki, hogy a városházán belül sétálgasson, lemehetett az udvarba, csak nem mehetett ki a kapun. Olyanok is a strázsamesterhez kerültek, akiket valamilyen gyanúval vittek be oda. Azért sem kellett bezárni az ajtót, mert ha az illető elment, azzal beismerte azt, hogy bűnös. Mindenkinek a saját érdeke volt, hogy ott maradjon és jól viselkedjen.
Van egy könyved: Házasság Budán – családtörténetek a török kiűzése után újjászülető fővárosból. Amit ebben leírsz, az a kutatások közben előkerült „bulvár”, vagy ezek a történetek még többet mondanak arról a korról, mint mondjuk a közigazgatás felépítéséről szóló iratok?
Géra Eleonóra: Bulvárnak semmiképpen nem mondanám, mert ebből a korszakból bulvárt írni azért elég nehéz. Persze van szó benne a különböző családi viszályoknak mindenféle ága-bogáról, de a kötetben nem ez a lényeg, hanem az, hogy a társadalom működését és azon belül a legkisebb egységnek, a családnak a viszonyait megismerjük belőle. Azt, hogy férfi, nő között milyen különbségek voltak. Mi volt egyáltalán egy nőnek a joga? Elég nehéz ma elképzelni, mert azt gondoljuk, hogy a nők alárendelt szerepben voltak, és hogy nem szólalhattak meg sehol sem, és rettegni kellett a férjüktől, de ezekből az iratokból kiderül, hogy azért ez nem egészen így volt, hiszen például hogyha egy polgár feleségének a szava állt szemben egy férfi napszámoséval, akkor a nő szava sokkal többet ért. A városi tanács is őt fogja patronálni, és az ő javára fog ítélni, nem a férfi napszámoséra. […] Egy polgárasszony már van olyan helyzetben, hogyha úgy érzi, hogy a férje nem bánik vele megfelelőképpen, például nem adja meg neki a tisztességet, amikor hozzá beszél, akkor a polgár feleségének joga van ahhoz, hogy amikor meglátja valamelyik tanácsost az utcán, megkérje, hogy a tanácsülésen hívassák be a férjét és mondják el neki, hogy egy feleséggel tisztességgel kell beszélni. Azért a nőknek voltak lehetőségeik ebben a korszakban…
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
