Mindörökké kádárizmus – Csepregi, Zalatnay és Korda útja a Fideszig
A Neoton énekesnőjénnek, Csepregi Évának augusztus 20. előestéjén adományozott állami kitüntetéssel egy kör bezárult: ma már a kádárizmus tiltott és támogatott könnyűzenészei is az Orbán-rendszer kebelén vannak. A Fidesznek kampányol Zalatnay Sarolta és Nagy Feró is, az egykor a villájába szoci politikusokat beengedő Korda György Orbán Viktornak hálálkodik. Rendszerek természetrajza – diszkós és táncdalos sztorikon keresztül.
Rendszerzáró házibuli – így nevezték az 1990. március 21-én tartott minifesztivált, melyet a pártként nem sokkal korábban bejegyzett Fiatal Demokraták Szövetsége hozott össze. A hangulatért nem akárkik feleltek: Nagy Feró a Beatricéből, Pataky Attila az Eddából, D. Nagy Lajos a Bikiniből és mások. A frontemberek fiatal politikusjelöltekkel, Orbán Viktorral, Fodor Gáborral és Szájer Józseffel együtt énekelték az Azok a boldog szép napok című slágert. „Búcsút vettünk a kommunizmustól! Ég veled! Viszlát!” – kiáltotta a mikrofonba Fodor Gábor, és a közönség sikongatott a csodálattól. Az egész buli, a zene, a megjelenés, a sok hosszú haj – melyet a rendszer korábban üldözött, majd Kádár János állítólag azt találta ki, hogy maradhat, ha mossák – mindenestül a kimúló pártállam tagadása volt.
Mely pártállam zeneileg egyet jelentett Erdős Péter „popcézárral”, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nagy hatalmú márkamenedzserével, aki misztikus véletlen folytán napra pontosan egy hónappal az említett házibuli előtt halt meg. A színpadon zenélők közül többen ütköztek Erdőssel, nem is egyszer, nem is kicsit: betiltott zenekar, elkaszált lemeztervek, cenzúrázott szövegek. (Vikidál Gyula is jelen volt, ő ebben mondjuk sajátos eset.) Ha ott és akkor valaki elmondja Nagy Feróéknak, hogy 33 év múlva egy politikai táborban lesznek majd Erdős Péter élettársával és antitézisük, a táncdalos világ emblematikus figuráival, döbbenetükben valószínűleg a betiltott Beatrice-dal, a Nem kell soraival válaszoltak volna: „Egy pofon nekik, hát még egyet nekik!”
A rendszer kapuőrei
A kádárizmus kiemelt ügye volt az úgynevezett „ifjúsági probléma”, mely a lázongásra hajlamos, nyugati mintákra fogékony fiatalság kezelését, illetve kézben tartását jelentette. A téma folyamatosan a pártvezetés napirendjén volt, két okból. A főként egyetemisták által kirobbantott 1956-os forradalom leverése komoly legitimációs deficitet jelentett, amit valamilyen módon helyre kellett hozni, vagy legalább el kellett felejtetni. Ennél is fontosabb adottság volt, hogy a hetvenes évek elején – a Ratkó-korszak népesedési robbanása miatt – az ország lakosságának nagyjából fele harminc év alatti volt. A pártállami struktúra politikai elitje tisztában volt ennek a tömegnek a súlyával és érdeklődésével, ezért a lassú életszínvonal-emelés mellett a zenén, azon beül is az elfogadott vagy a támogatott kategóriába sorolt könnyűzenészeken keresztül próbált hatni rá.
A rendszer kapuőrei a könnyűzenei intézmények voltak: a kultúrában sem volt szabadpiac, lemezt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalaton keresztül lehetett kiadni (ez csak az 1986 szeptemberében elfogadott új sajtótörvénnyel szabadult fel), a fellépéseket az Országos Rendező Iroda (ORI) engedélyezte, külföldi turnélehetőségekhez csakis a Nemzetközi Koncert Igazgatóságon (NKI vagy Interkoncert) keresztül lehetett hozzájutni. Az intézmények vezetői kipróbált elvtársak voltak – az ORI-t például 1977-ig Keszler Pál vezette, aki korábban az ÁVH alhadnagyaként vétette észre magát –, akik ügyeltek arra, hogy lojális, ideológiailag kikezdhetetlen produkciók kerüljenek a fiatalok elé.
Erdős Péter saját bevallása szerint sem értett a zenéhez, és állítólag többször viccelődött azzal, hogy a Himnuszt is csak arról ismeri fel, hogy mások felállnak körülötte. Erdős a Rákosi-rendszerben újságíróként dolgozott és oktatott a Színművészeti Főiskolán, 1950-ben kémkedés vádjával elítélték és három évre lecsukták, 1956-ban – saját bevallása szerint – a forradalmat segítette, amiért ismét elítélték, de ez nem akadályozta meg, hogy előbb a Szerzői Jogvédő Hivatalnál, majd az MHV-nál töltsön be vezető pozíciót. „Ő lett a könnyűzenében a szűrő, akin mindenképpen át kellett kerülni, ha valaki lemezhez akart jutni” – írja róla a Csatári Bence történész, a téma egyik legjobb szakértője.
A kádári diktatúra lázadáskezelését sokszor jellemzik híres koncertmegszakításokkal vagy a CPg (Come on Punk group) tagjainak lecsukásával. „A szöges bakancs nem nézi, hogy hova lép” – szólt az Erdős Péternek tulajdonított mondás. Valójában ezeknél sokkal jellemzőbb volt
az állandó egyezkedésre kényszerítés, a bomlasztás és a kegygazdálkodás, aminek a végén érdemi engedményekhez lehetett jutni.
Az idén 50 éves P. Mobil Transsylvania című számát Metálmániára kellett átírni a revizionista áthallások miatt, a Piros, metál, zöld helyett pedig jött a Nem érhet baj. A „Mert a Jóisten vigyáz rám” sor helyett azt kellett énekelni, hogy „Mert az SZTK vigyáz rám”. Az Eddát több megyéből is kitiltották Vadkutya című daluk miatt, és ez a szám volt az oka annak is, hogy az MHV nem engedélyezte a harmadik lemezük felvételét. De még a teljesen ártalmatlannak tűnő Illés-dal, Az utcán sem ment át a szűrőn: mint a szövegíró Bródy János később többször elmesélte, az utolsó, pozitív kicsengésű versszakot (melyben a lírai én rájön, hova is akar menni) utólag íratták hozzá, mert hát a szocialista erkölcsökbe nem fért bele, hogy egy fiatal csak úgy, „néha furcsa hangulatban” az utcát járja egymagában.
A P. Mobil egy évtizedig nem jutott lemezlehetőséghez, akárcsak a hard rock legenda, a Taurus vagy a Beatrice. A Müller Péter-féle Sziámi azért nem adhatott ki korongot, mert az Ismeretlen katona című dalukat rendszerellenes izgatásra alkalmasnak találták. A Fonográf együttes Jelenkor című lemezén nem csak az Olvadás című dallal volt probléma, hanem a borítótervvel is, egyiket sem engedélyezték. Ez 1984-ben volt, tehát elvileg már a végnapok közelében. A hasonló példákat napestig lehetne sorolni.
Természetesen a Belügyminisztérium állambiztonsági főcsoportfőnökségének ügynökei is minden fontos zenekar és fellépés mellett ott voltak. A kiemelten megfigyelendők közé tartozott (időrendben) Baksa-Soós János a Kexből, Radics Béla gitáros és zenekarai, az Illés tagjai és Nagy Feró.
Csatári Bence történész több tanulmányában is megállapítja, hogy a „legvidámabb barakk” metafora nem több önbecsapásnál. A keleti blokk országai közül egyedül itt és Albániában nem szerveztek nemzetközi táncdalfesztivált 1956 és 1986 között, a Rolling Stones már simán fellépett 1967-ben Varsóban, 1976-ban Zágrábban, idehaza viszont csak a rendszerváltás után.
Jöhetett persze a Queen (1986) és más nyugatiak is, mint a Spencer Davis Group és a Nashville Teens, ami már a diktatúra enyhülésének jele volt. Kontrollált körülmények között hagyták kibontakozni a beatzenét, és maga a most 40 éves István, a király rockopera hivatalos állami szervek általi engedélyezése is egyfajta kompromisszumnak nevezhető. Az Omega, az LGT és Koncz Zsuzsa sorozatban adhatta ki a lemezeit, de volt a könnyűzenének egy náluk sokkal jobban támogatott és preferált szeglete.
A Neoton-sztori
„A mi lemezünket édesanyádnak is megveheted, a mi koncertünkre édesapádat is elhozhatod. Végeredményben mindenkinek szeretnénk énekelni” – mondta Csepregi Éva, a Neoton énekese az Ez a divat magazinnak 1981-ben. Ennél jobban senki sem jellemezhette volna a korabeli diszkó élcsapatát. Csepregi a legnagyobb biztonságban nyilatkozhatott ilyeneket, hiszen a kádári könnyűzenei intézmények teljes mellszélességgel mögöttük álltak, és segítettek nekik eljutni minden korosztályhoz.
A Neoton első formációjával az 1968-as Ki mit tud?-on találkozott az ország, és ’71-ben már nagylemezük jelenhetett meg, de az igazi siker ezután következett. 1972-ben csatlakozott hozzájuk a Kócbabák női vokáltrió, benne Csepregi Évával. Ebben a felállásban hívták meg egy fellépésükre Erdős Péter MHV-menedzsert főnökével, Bors Jenő igazgatóval együtt. (Vezetői tandemükre született a korban a közepesen frappáns mondás: „Kicsi a Bors, de Erdős.”)
Innentől nem volt megállás, a Neoton más zenekaroknál jóval több lehetőséget kapott a Hanglemezgyártó Vállalaton keresztül. „A Neoton Sandokan című slágerére sem üvöltöztek rendszerellenes jelszavakat, és nem rugdalták szét a kukákat” – magyarázta egyszer „a titkot” Danyi Attila, a velük ellentétben album nélkül maradt Scampolo rockegyüttes tagja. És tényleg, a mából visszahallgatva az összes nagy sláger – Holnap hajnalig, Don Quijote, Pago Pago, Monte Carlo stb. – maximálisan lakossági, mentes bármiféle feszültségkeltő gesztustól.
A Neoton nemcsak lehetőségekhez jutott, de a konkurenciáját is „leszalámizták”. Csatári Bence történész írja, hogy az ugyancsak diszkózenét játszó Kati és a Kerek Perecet az MHV lényegében leszedte a tábláról, mégpedig úgy, hogy a zenekar két tagját, Végvári Ádámot és Bardóczi Gyulát áthívta a Neotonba, nyilván jobb kondíciókat ajánlva. Egyazon zenei stílusból elegendő egyetlen banda erre a kis szűk magyar piacra – diktálta az egypárti logika.
„Lehet, hogy van a Neotonnál tehetségesebb zenekar, de szorgalmasabb biztosan nincs” – mondogatta pártfogoltjáról Erdős, és a megfogalmazás már-már frivol, ha tudjuk, hogy a popcézár és Csepregi Éva élettársak voltak. Nem is titkoltan: „A Neoton énekesnőjével a drezdai fesztiválon érzelmi kapcsolatba kerültem, ezért azonnal beadtam a lemondásomat. Visszautasították, de a Neoton anyagi ügyeiben azóta nem én döntök” – nyilatkozta Erdős a Magyar Ifjúság című lapnak 1981 októberében.
Minthogy egy monopolhelyzetben levő vállalat szinte korlátlan informális befolyással rendelkező menedzsere volt, a döntéssel kapcsolatos megjegyzését nyilván nem lehet komolyan venni.
A Neoton kivételezett helyzetét az egymást követő lemezek és külföldi turnék jelzik, és az állapot egészen a rendszerváltozásig tartott. Karrierjüket 1983 után a Pro Menedzseriroda egyengette, melyet Erdős Péter igazgató hatalma és kapcsolati tőkéje működtetett, és bár a Neoton mellett vagy tíz másik formációval foglalkoztak, Csepregiék mindig külön figyelmet kaptak. Még egy adalék: a ’80-as évek végén a neotonosoknak fizették ki a legtöbb szerzői és előadói jogdíjat. Wolf Péter zeneszerző, Csepregi Éva (Neoton), Végvári Ádám (Neoton), Jakab György (Neoton), Pásztor László (Neoton) – így nézett ki az első öt hely 1985-ben.
A táncdal ereje
Kádáréknak a rockkal sok gondjuk volt, a beatet megtűrték, a Neoton-féle diszkót pedig lényegében ugyanazért támogatták, mint a valamivel idősebbeknek szóló táncdalt: mert szórakoztatásnak pont jó volt, és mert nem volt felforgató sem szövegeiben, sem dallamaiban. Elég felidézni Aradszky László, Koós János, Korda György vagy Soltész Rezső legnagyobb slágereit.
A táncdalfesztivál a korszak egyik legfontosabb zenei eseménye volt, és igazi „öszvérvállalkozás”, amit támogatott a Kommunista Ifjúsági Szövetség, rendezője a pártállam által kontrollált Magyar Rádió és Televízió volt, a zsűriben pedig egy szovjet elvtárs mindig kötelezően helyet foglalt.
Mint minden területen, a táncdalnál is kivételeztek: a sokak által nagyobb zenei tehetségnek tartott Záray Márta–Vámosi János szerzőpáros hiába kérlelte Aczél György kultúrpolitikust, 1966 és ’77 között nem jutott nagylemezhez, míg a „lakosságibb” Korda György 1977-ig hatot jelentethetett meg, Szécsi Pál ugyanebben az időszakban hármat. Cserháti Zsuzsát méltán címkézik úgy, mint a magyar könnyűzene történetének egyik legjobb női énekese, de 1978-ig nem adhatott ki nagylemezt. Addigra Zalatnay Sarolta már hét albummal volt a „piacon”.
A nemzetközi fellépéseket bonyolító Interkoncert a műfajban leginkább Korda Györgyöt utaztatta, aki helyet kapott az ORI vizsgáztatói között is. Utóbbiról azt kell tudni, hogy minden zenei formációnak meg kellett jelenni az Országos Rendező Iroda zsűrije előtt, és bemutatni a teljesítményét, vagyis lényegében engedélyeztetni a nyilvános zenélést. A nyolcvanas évek elején Korda György is bekerült az ORI-zsűribe, legtöbbször a bizottság elnökeként. „Nyilván ez egyfajta gesztus volt az addigi pályafutásomnak, de nem érzem megalkuvásnak, hiszen én személy szerint nem akadályoztam meg senkit az érvényesülésben” – magyarázta szerepét később.
Politikai hasznok
Korda György később sem tartotta magát nagyon távol az „elvtársaktól”: az MSZP és az SZDSZ politikusai, illetve baloldali és liberális értelmiségiek 1998 és 2002 között többször az ő kacsalábon forgó II. kerületi villájában gyűltek össze, hogy egyeztessenek az első Orbán-kormány megbuktatásának forgatókönyvéről. Saját bevallása szerint azért szakított a szocialistákkal, mert miután fellépett a majálisukon, a Népszabadság így írt róla: „A sör, a virsli és Korda György a régi”.
A Fidesz évek óta hízeleg Kordának. Orbán Viktor többször küldött személyre szóló születésnapi köszöntést neki, „kártyázásban, éneklésben egyaránt bővelkedő éveket” kívánva. A miniszterelnök ráadásul nem egyszerűen postára adta, hanem személyesen Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottat küldte el hozzá az üzenettel. Korda azóta fideszes politikusokkal szüretel, Lázár Jánossal ünnepel. A Mandinernek adott címlapinterjúban pedig elmondja, hogy ugyan a politika nem érdekli, de a 80. születésnapjára küldött Orbán Viktor-levélre „különösen büszke”.
Valahogy így alakult Zalatnay Sarolta és a kormánypárt kapcsolata is. Az énekesnő sokáig azt vallotta, gyűlöli a politikát, de 2021-ben nyilvánosan aláírta a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióját, majd nem sokkal később a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből 10 millió forintot hagytak neki jóvá „az életmű koncertkörút megvalósítására”. A 2022-es választás után kifejtette, örül, hogy „a boldogság nyert”, és annak idején úgy tekintettek a fideszesekre, mint „a kor Petőfijeire”.
A neotonos Csepregi Éva tavaly a Mandinernek adott interjúban vallott arról, lenyűgözi Szijjártó Péter külügyminiszter „munkabírása és a kitartása”. „Jó érzéssel tölt el, hogy jelenleg olyanok kezében van az ország irányítása, akik például az orosz–ukrán háború láttán békét akarnak” – tette hozzá. Eredmény: idén augusztus 20. előestéjén Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozta az államszocialista rendszerben szuperkivételezett Neoton énekesnőjének.
Amiben nem lenne semmi meglepő, ha a Fidesz eredetileg nem a kádári mechanizmusok elleni lázadásban fogant volna, és nem utasította volna el csípőből a Korda-, Zalatnay- és Csepregi-féle esztétikát.
Orbán Viktor a „rendszerzáró házibulin” nem a Holnap hajnaligra vagy a Nem vagyok én apácára énekelt, hanem a Beatrice emlékezetes dalára, márpedig utóbbi zenekart az Erdős-korszak ott gáncsolta, ahol tudta. A kilencvenes években a rockerek még két kézzel tiltakoztak, hogy egyesek nosztalgiát akarnak ébreszteni az elviselhetetlen Kádár-rendszer iránt, illetve elhitetni, hogy a nyolcvanas években a Gedeon bácsi volt a legnagyobb sláger.
Ma már a Fidesznek kampányol Zalatany Sarolta, Csepregi Éva és Nagy Feró is. Tényleg megvalósul, amit a miniszterelnök korábban Kötcsén mondott: „szélesen megyünk”.
Nyitókép: Csepregi Éva és Szijjártó Péter (fotó: MTI)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
