Elkezdődött az ötletelés, hogyan lehetne kirakni Magyarországot az EU-ból
Kedden a francia és a német kormány egy „független szakértők” által írt menetrendet mutatott be az EU átalakításáról. A szöveg rögtön azzal kezdődik: nagy baj, hogy még nincs eszköz a joguralomra fittyet hányó tagállamok kizárásához. Továbbá leválasztanák az eurózónát a többiekről, és bevezetnék a félig-meddig tagságot.
Van egy sürgető dilemmája az Európai Uniónak: bővülnie kellene, de a mostani szerkezetében nem bír. Bővülnie kellene, mert félő, hogy különben a balkáni országok és az egykori szovjet tagköztársaságok inkább az orosz vagy a kínai védnökséget választják. Az EU kifelé tolt külső határai erősítenék a kontinens biztonságát, csökkentenék a közeli háborúk lehetőségét. Ha pedig egyszer béke lesz, akkor Ukrajnával nem lehet majd megtenni, hogy nem veszi fel tagjai közé a szövetség. A Majdanon 2013 végén azért tört ki a forradalom, mert az akkori ukrán elnök orosz nyomásra elállt egy EU-val kötendő társulási szerződéstől. A 2014-ben elkezdődött háborúval az oroszok e nyugatos orientációért vágtak vissza. 2022-ben az unió vezetői belátták, hogy az ukránok a vérükkel váltották meg a tagságot, visszautasítani a jelentkezésüket immár nem lehet.
És ha Ukrajnát felveszi az EU, akkor hogyan magyarázhatná el a Balkánon várakozó tagjelölteknek, hogy a háború tépte óriás jöhet, az évek óta jogot harmonizáló, egymás közti viszályaikat a tagság reményében elfojtó sokkal kisebb országok meg nem? Az EU moralizáló, értékeken alapuló, szelíd nagyhatalomként mutatkozik kifelé: a hitelével játszik, ha nem engedi csatlakozni az ezért dolgozókat.
Ráadásul a biztonság és a morális követelmény mellett anyagi haszna is lenne a bővülésnek. Új piacot, friss munkaerőt, infrastruktúraépítési lehetőséget is nyújtana a már bent lévőknek, és ezek haszna meghaladhatja az újak finanszírozásának költségeit – talán csak Ukrajna felvétele kerülne igazán sokba, de éppen Ukrajnát a fentebb részletezettek miatt nem lehet kint hagyni.
Csakhogy két nagy probléma is van a bővítéssel: az EU mostani döntéshozatali mechanizmusai így is nehézkesek, főleg a világ többi, sokkal központosítottabb nagyhatalmához képest. Ha a mostani 27 mellé bejönne még 8-10 tagállam (ennyi tárgyal a belépésről éppen), akkor a helyzet sokak félelme szerint kezelhetetlenné válna.
Legalább ennyire aggasztja az európai politikai elit nagy részét, hogy a 21. századi bővítési körök nyomán bekerültek a szövetségbe olyan országok, amelyek a tagság óta a demokratikus intézményeiket jelentősen meggyengítették. A tagállamok nem akarnak újabb Orbánt vagy Kaczyńskit vétójoggal felruházva az asztaluknál látni.
Az ukrajnai háborúig olyan viccek terjedtek Brüsszelben, mint ez:
– Mikor lesz Albánia teljes jogú tagja az EU-nak?
– Majd a török elnökség idején.
Másfél éve azonban obszcénnak hatnak az ilyen tréfák. Az EU már nem engedheti meg magának, hogy ne nyújtson kezet a határainál várakozóknak.
A dilemma feloldására voltak eddig is ötletelések, de ezek kedden teljesen új szintre jutottak. Az Általános Ügyek Tanácsára a német és a francia kormány képviselői ugyanis bevittek egy 60 oldalas vitairatot a lehetséges megoldásról. (Az Általános Ügyek Tanácsa a tagállamok EU-ügyekért felelős minisztereit vagy államtitkárait tömörítő szervezet, nagyjából havonta üléseznek, Magyarországot ezúttal Bóka János képviselte.)
A tervet óvatosan vezették elő: hivatalosan Berlin és Párizs sem tekinti a benne foglaltakat a saját álláspontjának. A szöveget tizenkét független szakértő, egyetemeken és kutatóintézeteknél dolgozó politológus írta, akik ugyan egyeztettek a tagállamok és a csatlakozni vágyó országok képviselőivel, de hivatalosan a saját véleményüket fogalmazták meg. Így arról nincs szó, hogy belátható időn belül dönteni kellene a szöveg elfogadásáról.
Ám ettől még fontos fejlemény, hogy az EU két legerősebb kormánya közösen vitte be a keddi ülésre a csomagot. A benne foglalt konkrét javaslatokról ugyan egyáltalán nincs egyetértés a tagállamok között, de abban nagyjából konszenzus van, hogy a felvetett problémákkal kezdeni kell valamit. A szöveg fontosságát jelzi, hogy várhatóan megbeszélik a tagállami elnökök és miniszterelnökök granadai csúcstalálkozóján is, október elején.
No jogállam, no tagság
„A jogsértések egy bizonyos szintje és ideje után nem maradhat egy ország az EU tagja” – áll többek között a szövegben. Az egész javaslatcsomag azzal kezdődik: meg kell oldani azt a problémát, hogy egy tagállam kormánya olyan szinten leépítheti a joguralmat, hogy mostani állapota alapján nem vennék fel az EU-ba. Az ilyen esetekkel jelenleg alig tud kezdeni valamit az EU. Ezt meg kell oldani a következő bővítési kör, azaz nagyjából 2030 előtt – áll a szövegben. Például az eddig csak Magyarország ellen bevetett feltételességi mechanizmust ki kellene bővíteni, azaz még szigorúbb és még általánosabb rendszer alapján el kell venni a támogatási pénzeket azoktól az országoktól, ahol nincs joguralom. Nemcsak részben befagyasztani, mint most, hanem akár teljesen el kell venni, áll a dokumentumban.
Egy másik javaslat szerint az úgynevezett „hetes cikkely szerinti eljárást” sokkal keményebb büntetési rendszerré kéne fejleszteni. Lengyelország és Magyarország ellen hat, illetve öt éve folyik ilyen eljárás, aminek a vége elvben a két ország szavazati jogának a megvonása is lehetne – ami nagyjából az EU-ból való kizárással ér fel –, de a mostani szabályok alapján irreális, hogy idáig eljussanak. Több körben, a tagállamok teljes egyetértése kellene hozzá például, miközben Varsó és Budapest megígérték, hogy mindenképpen megvédik egymást egy ilyen büntetéstől. A most előkerült javaslat szerint a szavazat megvonásához elég lehetne a tagállamok négyötödének egyetértése is. Sőt, ha öt éven át a Tanács képtelen eldönteni, hogy egy tagállamot felmentsen-e az eljárás kezdetekor megfogalmazott vádak alól, akkor automatikusan járna ellenük a büntetés. Ha ez így lenne, akkor Lengyelországot tavaly, Magyarországot idén kellett volna kizárni a Tanácsból.
A javaslat elvben nem a lengyelek és a magyarok ellen szól, hanem úgymond garanciát adna, hogy az újonnan felvettek nem csúsznak autokráciába, de nem nehéz kiolvasni a szövegből, hogy a már bent lévő renitens tagok ellen is jó lenne a rendszer bevezetése a szerzők szerint.
Többségi szavazások
A nagyobb EU-t a szerzők áramvonalasabbá is tennék. Kiterjesztenék a többségi szavazásokat a Tanácsban, lényegében megszüntetnék a vétójogot. Erről számos párhuzamos ötlet felvetődik: a nagyon éles ügyekben ne egy, hanem két tagállam ellenvetése jelenthessen csak vétót. Vagy könnyebben mondhassa azt egy ország, hogy bizonyos intézkedések alól felmentést kér (EU-s zsargonban erre mondják azt, hogy „opt out”, Nagy-Britannia vagy Dánia kapott korábban ilyeneket bizonyos területeken). A fő elv az volna, hogy akik tovább akarnak lépni, azok ezt az akadékoskodók nélkül is megtehessék, nem baj, ha nem minden szabály vonatkozik mindenkire.
Javasolják, hogy szűnjön meg az „egy ország-egy biztos” rendszer az Európai Bizottságban. A tagállamok például csak minden második ciklusban, azaz tíz év alatt öt évig delegálhassanak biztosokat, vagy ne legyen mindegyiküknek szavazati joga, és cserélgessék egymást.
A tagállamok ne félévente váltsák egymást a Tanács élén, mint most, hanem két és fél évre öt ország ossza fel a szakterületeket, és a különböző témájú üléseken párhuzamosan elnököljenek.
Az Európai Parlament ne legyen nagyobb, mint most, akárhány ország is tagja az EU-nak, legfeljebb 751 képviselő legyen.
Négy szint
A szerzők szerint nem baj, ha nem mindenki akar erősebb EU-t, vagy nem mindenki képes megfelelni a tagság feltételeinek. Ki kellene mondani, hogy többféle szintű tagság lehetséges. A tervezet négy ilyet javasol.
Lenne egy úgynevezett Belső Kör, ahová alapvetően azok a tagállamok tartoznának, amelyek a schengeni zónában és az euróövezetben is benne vannak. Eszerint Szlovákia például benne lenne ebben a körben, Magyarország viszont nem. A Belső Kör tagjai élveznék a tagság minden lehetőségét, és viselnék minden kötelezettségét.
A második szinten lennének az úgynevezett EU-tagok. Ezek az országok még szavazhatnának a Tanácsban, de kihúzhatnák magukat bizonyos újonnan hozott közös szabályok alól. Viszont csak az maradhatna itt is, aki betartja a jogállamisági előírásokat. E két szint bizonyos értelemben már most is megvan, hiszen az eurózóna pénzügyminisztereinek van saját tanácsi formációja, illetve bizonyos pénzügyi szabályok csak ezekre az országokra vonatkoznak, de a javasolt szétválasztás formálisan is kétsebességes EU-t hozna létre, amiben az „igazi” és „külsős” tagok még hangsúlyosabban szétválnának.
A harmadik szinten a közös piachoz gazdaságilag kötődő országok lennének, akiket Társult Tagoknak nevez a szöveg. A mostani helyzet alapján ide tennék például Norvégiát, Svájcot vagy éppen a nemrégiben kilépett Egyesült Királyságot. Ezeknek az országoknak megadnák a lehetőséget, hogy szószólóik lehessenek a Tanácsban (szavazati jog nélkül). Csökkentett tagdíjért cserébe számos együttműködési formációban részt vehetnének, de kohéziós- és agrártámogatás nem járna nekik. A szöveg nem mondja ki, de elképzelhető, hogy a tagságra váró országok egy részét is itt helyeznék el legszívesebben a szerzők, hiszen például az ukrán mezőgazdaság támogatása elképesztően sok pénzébe kerülne az EU-nak a mostani rendszerben.
A negyedik szinten az Európai Politikai Közösség tagjai lennének. Ezt a formációt Macron francia elnök találta ki, hogy külpolitikai-katonai szövetséget ajánljon az EU környékén lévő, de a tagságtól nagyon távol álló országoknak. A közösség egyelőre csak informális hálózat, de a mostani javaslat konkrét szövetségi szerződést ajánlana a tagjainak, amibe szabadkereskedelmi egyezmények és energetikai megállapodások is beleférnének.
A négyosztatú rendszer nagyjából a mostani valóságot képezi le, de intézményesítésével mégis érdemben átalakítaná az európai politikai struktúrát. Világossá tenné, hogy ki mennyire van benne a közös döntésekben és kötelezettségekben, és lehetőséget adna az integrációt óhajtó országoknak megszabadulni a kötekedő, féket behúzni akaró államoktól.
A javaslat alapján az EU költségvetését ki kell bővíteni, és lehetőséget kell adni az EU-s intézményeknek, hogy saját bevételük legyen, azaz ne kelljen mindig a tagállamoknál kuncsorogniuk: szedhessenek például adót vagy illetékeket. Ezen felül a szerzők engednék, hogy az EU-s intézmények hitelt vegyenek fel.
Azt is felvetik, hogy ne hét, hanem öt évre legyen az EU-nak költségvetése, vagyis minden parlamenti és bizottsági ciklusnak saját pénzügyi kerete legyen.
Sehol sem tartanak, de elő fog ez még jönni
Kedden Bóka János azt mondta a javaslatcsomagról Brüsszelben: „Teljesen nyilvánvaló, hogy ha az EU-nak 35 vagy 37 taggal kell működnie, akkor a működési rendszerének a jelenlegi formája nem fenntartható, de ezzel kapcsolatban a beszélgetések még csak most kezdődtek el, és nincsenek konkrét javaslatok az asztalon.” Azaz a magyar kormány legfeljebb ötletelésnek tekinti a csomagot, ahogy hivatalosan valóban nem is több annál. A vétójog korlátozásától az EU-s hitelfelvétel lehetőségéig számos olyan eleme van egyébként a javaslatoknak, amelyeket az Orbán-kormány nagyon határozottan ellenez, egy részük ellen parlamenti nyilatkozatot is elfogadtak már a magyar Országgyűlésben.
A keddi tanácsülést elnöklő spanyol EU-ügyi államtitkár sem ígérte, hogy a javaslatokból hamarosan átfogó reformok lesznek: „Néhány kérdésben sikerült azonosítani a vitapontokat, és a tagállamok eltérő válaszait ezekre. A vita az EU bővítéséről és a hozzá szükséges reformokról folytatódni fog. A tagállamok álláspontjai az egyes kérdésekben még igen távol állnak egymástól” – mondta az ülés után.
E nyilatkozatok alapján nagyon messze van az EU attól, hogy a fenti javaslatok szerint átalakuljon. Mégis fontos a dokumentum, mert ez az első olyan átfogó csomag, ami komplexen kezelné a szövetség strukturális problémáit. A szerzők eleve 2030-ra várják az ötleteik megvalósítását.
Az EU malmai lassan őrölnek, de előfordul, hogy a nagy tervezgetésekből tényleg lesz valami. Éppen tíz éve, 2013 tavaszán fogalmazta meg négy akkori külügyminiszter (a finn, a dán, a német és a holland), hogy kellene egy olyan eljárásrend, amely alapján be lehet fagyasztani a jogállamiságot leépítő kormányok EU-s támogatásait. 2022 decemberében fogadott el először ilyen típusú büntetést az EU, a kárvallottja éppen Magyarország lett. Vagyis ha befolyásos tagállamok elindítanak egy folyamatot, abból évtizedes távlatban lehet valami.
A mostani javaslatcsomag eleve tartalmaz párhuzamos ötleteket, variációkat, átültetni egy az egyben már csak ezért sem lehetne. A kisebb tagállamok pedig eleve gyanakodva figyelik a német–francia nyomulást, nehogy csökkenjen a befolyásuk a nagyok árnyékában. Az EU reformjának stratégiai előkészítése azonban elkezdődött, és a két legnagyobb tagállam azt üzeni az első lépésnél: aki nem akar az EU-s értékek szerint működni, azt hagyjuk hátra.
Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió tagországai állam- és kormányfőinek kétnapos tanácskozására érkezik Brüsszelben 2023. június 29-én (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
