A ravaszul zsaroló Orbán Viktor legendája – a vétó önmagában nem hoz EU-pénzt
Orbán Viktor addig fenyegette az Ukrajnának szánt eurómilliárdok megvétózásával az EU-t, hogy kizsarol a kormányának még az idén 13 milliárdot? Vagy pont fordított a helyzet, és az EU zsarolt ki új törvényeket a magyar kormányból, hogy a befagyasztott pénzének legalább egy részét felszabadítsa? Mindkét narratíva lehet reális, és még az sem biztos, hogy tényleg jön EU-s pénz Magyarországra idén, ahogy az az elmúlt napokban a nemzetközi sajtóban napvilágot látott. Megmutatjuk, mi van valójában a háttérben.
Nagy izgalmat keltett kedden a Financial Times Magyarországon, amikor megírta, hogy három bizottsági forrása szerint a magyar kormány 13 milliárd euró, jelenleg még befagyasztott uniós támogatáshoz férhet hozzá hamarosan. A cikk kommentárja szerint ez „Orbán Viktor győzelmét jelentené”, ugyanis a három brüsszeli forrásból kettő azt is mondta, hogy a magyar pénz kiolvasztásáért cserébe a magyar kormányfő elállna az EU-s költségvetés megemelésének vétójától, és ezáltal az Ukrajnának szánt jelentős EU-s támogatás elkaszálásától.
Navracsics Tibor a magyar kormány részéről jelezte, hogy őt Brüsszelből a pénz felszabadításáról még nem értesítették, bár hozzátette, hogy bízik abban, hogy ez megtörténik. Věra Jourová EU-s biztos pedig határozottan kijelentette, hogy nincs ilyen alku, és a magyar pénzekről szóló döntés attól függ, hogy a magyar kormány mit vállal még az igazságügyi reformmal kapcsolatban.
Akkor most van-e alku, jön-e pénz, ki zsarolt kit és hogyan?
A Magyarországnak 2021 óta járó különféle támogatásokból mintegy 30 milliárd eurót fagyasztottak be az EU-s intézmények, különböző, egymást részben átfedő szankciók és feltételek alapján. Lényegében csak az agrártámogatások érkeznek, szinte minden más kifizetést befagyasztottak.
A szankciók bonyolult hálózatának legerősebb eleme, hogy a magyar bíróságok politikai kiszolgáltatottsága miatt az ország nem felel meg egy kiemelten fontos, úgynevezett „horizontális feljogosító feltételnek”.
Magyarul: amíg az Európai Bizottság nem győződik meg arról, hogy a magyar igazságszolgáltatás függetlenül működik, addig semmilyen támogatás sem jöhet.
Tavaly év végén tette ezt nyilvánvalóvá az Európai Bizottság, és meg is határozta, hogy négy területen vár törvénymódosítást a magyar parlamenttől, hogy ezt a horizontális feljogosító feltételt teljesültnek értékelje. Már akkor tudni lehetett, hogy csak ezen feltétel önmagában 13 milliárd eurót blokkol a 30-ból, a többit ugyanis egyéb szankciók, feltételek, elvárások fagyasztanak. (Ezt úgy kell elképzelni, hogy a 30 milliárd euró különféle ládákban van, és a ládákon lakatok vannak, amelyeket akkor nyitnak ki, ha a lakathoz tartozó elvárásokat a kormány teljesíti. És az össze ládát belerakták egyetlen nagy ládába, és azon a lakat a bíróságok ügyének megoldásakor nyílhat ki. Ha ez a nagy láda kinyílik, akkor a 30-ból 13 milliárd már kivehető. A maradék 17 milliárd pedig további ládákban van, szintén lelakatolva, és azok kulcsaihoz újabb törvények kellenek. Van, amelyik kulccsal 2,5 milliárdot lehet még kinyitni, van, amelyikkel 11-et, van, amelyikkel 5,3-at, stb.)
A magyar kormány már idén év elején megígérte, hogy a bíróságokat érintő törvénymódosításokat átviszi a parlamenten. A törvények szövegeit előre egyeztették az Európai Bizottsággal, még Varga Judit volt az igazságügyi miniszter, amikor ezen tárgyalások sikeres lezárásáról a kormány beszámolt. Májusban a magyar parlament meg is szavazta a törvényeket. A magyar kormány úgy vélte, hogy ezzel elvégezte a feladatát, jöhet a pénz – legalábbis az a keret megnyílhat, amit csak ez a horizontális feljogosító feltétel blokkolt, és másik feltétel, szankció vagy elvárás nem.
Úgyhogy a magyar kormány e keret terhére ki is küldött júniusban 500 millió euróról számlákat Brüsszelbe, hogy kipróbálja, a Bizottság tényleg fizet-e. (A kohéziós támogatások esetében utófinanszírozás van, azaz a tagállam kormánya meghitelezi a győztes pályázatok kifizetését, és negyedévente elküldi ezekről az összesített számlát Brüsszelnek.)
Ha idáig nézzük a történetet, akkor egyelőre azt látjuk, hogy az Európai Bizottság zsarolt ki törvénymódosításokat Orbánból. Hiszen a magyar kormány olyan törvényeket nyújtott be elfogadásra, amelyeknek tartalmát Brüsszelben határozták meg, és még a szövegezéskor is egyeztetni kellett.
Hogyan lett ebből akkor az „Orbán kizsarolta a pénzt” narratíva a Financial Times és a magyar lapok cikkeiben?
Az Európai Bizottságnak volt néhány hónapja, hogy lefordítsa és értékelje a májusban elfogadott magyar törvényeket, de mostanra már el kellett volna döntenie, hogy azok tényleg megfelelnek-e az igényeinek, azaz a 13 milliárdos keret felszabadulhat-e. Csakhogy a Bizottság arra jutott, hogy nem teljesen elégedett még. A törvények jónak tűnnek, de a gyakorlati megvalósításukat nem teljesen látták biztosítottnak: végrehajtási rendeleteket, kifizetéseket, gyakorlati lépéseket akarnak látni. Például elégedettek azzal, hogy az Országos Bírói Tanács jogkörei erősödtek, de nem látják, hogy az OBT kap-e pénzt és felszerelést, saját irodát, hogy megfelelően működhessen. Úgyhogy a Bizottság ahelyett, hogy döntött volna, kérdéseket küldött szeptember 26-án a magyar kormánynak ezekről a problémáiról, és a válaszoktól függően várhatóan novemberben határoz majd a 13 milliárd euró felszabadításáról.
Ezt a mozzanatot értékelte szeptember 29-én Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, amikor így fogalmazott: „Most ők húzzák az időt. Tehát most már nem azt mondják, hogy nem adják oda, hanem azt mondják, hogy az igazságügyi rendszerünk működésével kapcsolatban föltennének néhány kérdést. Most kaptunk éppen kilenc kérdést. Abban ilyenek voltak, hogy van-e elég irodahelyisége a bíróknak? Külön van-e könyvelve az A tétel a B tételtől? Tehát lehet ilyen kérdéseket föltenni, most persze azon túl, hogy semmi közük hozzá, mert az európai uniós alkotmány szerint ezekhez a kérdésekhez nekik semmi közük nincs, de még hogyha ezen túllépünk, és elfogadjuk a kukacoskodásukat, akkor is: ezek komolytalan kérdések. Tehát az egész vita most már abszurd. Tehát mindenki érzi, hogy Magyarország minden vállalást teljesített, Brüsszel meg nem akarja ideadni a pénzt, és kínban fogant, időnyerési célból föltett kifogásokkal él.”
Ugyanerről Navracsics Tibor így fogalmazott október 3-án: „Mi a magunk részéről annyit tehetünk, hogy a legutóbbi, egészen pontosan múlt heti bizottsági kérdéseket a lehető legrészletesebben megválaszoljuk. Mivel ezek már alapvetően technikai jellegűek, reményeink szerint az EU számára is megnyugtatóak lesznek.”
Azaz innen nézve nemcsak arról van szó, hogy Brüsszel kizsarolta a magyar bírósági törvények módosítását, de még csuklóztatja is a magyar kormányt.
Közben az „Orbán kizsarolja a pénzét” narratíva a fent bemutatottal párhuzamosan fejlődött. Ennek az az alapja, hogy a magyar kormány mostanra egészen világossá tette: nem kívánja megszavazni az Európai Bizottság költségvetési felülvizsgálattal kapcsolatos javaslatát.
Arról van szó, hogy a Bizottság szerint kevés pénzt szavaztak meg a tagállamok a 2021-27-es pénzügyi ciklusra, és ezért 2024-től emelné a keretet, amit végső soron a tagállamoknak kell összedobniuk, vagy közvetlen befizetéssel, vagy úgy, hogy a Bizottság hitelt vesz fel, amit majd a tagállamok hosszú évek alatt törlesztenek. A legnagyobb összeget, plusz 50 milliárd eurót, Ukrajna támogatására kéri a Bizottság. Ebből több éven át foltozgatnák az ukrán költségvetést – jelenleg havi 1,5 milliárd eurót utal az EU Ukrajnának, de ez a program az év végén kifut. Ezen felül az infláció miatt megnőttek annak a hitelnek a kamatai, amit az Európai Bizottság az újjáépítési alapra (RRF) vesz fel, erre is kellene plusz forrás. Illetve még néhány milliárd kellene egyéb célokra, többek között határvédelemre a migráció visszaszorításáért, vagy éppen a high-tech ipar támogatására is.
A magyar kormány világossá tette Brüsszelben, hogy ha nem kapja meg a saját támogatásait, akkor vétózni fogja a költségvetés emelését. Ahogy Bóka János EU-ügyi miniszter szeptember elején Brüsszelben magyar újságíróknak elmondta: „amíg Magyarország nem részesedik az uniós forrásokból, addig egy politikai kontextus határozza meg ezt a vitát”. Amikor visszakérdeztek, hogy ez azt jelenti-e, hogy amíg nem jön pénz, addig vétóval fenyeget a kormány, így válaszolt: „A két ügy politikailag természetesen összefügg.”
A lehetséges költségvetési vétót egyéb érvekkel is alá szokta támasztani a kormány: Ukrajna addig ne kapjon új támogatást, amíg tételesen el nem számol az eddigiekkel; a magyarok pénzét akarják az ukránoknak adni, és ezt nem hagyjuk; az RRF kamataira nem adunk pénzt, amíg mi egy centet sem kapunk az RRF-ből. (Utóbbihoz 27 úgynevezett szupermérföldkövet kellene a magyar kormánynak teljesítenie, amelyek közül 4 ugyanaz az igazságügyi reform, aminek elfogadásáról a Bizottság és a magyar kormány éppen levelezik. Az RRF befagyasztásával 5,3 milliárd euró támogatástól és 3,9 milliárd euró kedvezményes hiteltől zárja el a kormányt a Bizottság.)
Amikor szeptember elején világossá vált, hogy a 4 igazságügyi törvény elfogadása után is maradtak még a Bizottságnak problémái, és egyelőre nem szabadítja fel a kérdéses 13 milliárd eurót, akkor a magyar kormány bekeményített, és immár nyíltan összekötötte a költségvetési vétót a pénz lehívhatóságával. A Financial Times cikke azt sejteti, hogy ez a fenyegetés alkalmasnak látszik arra, hogy a Bizottság november végéig legalább a 13 milliárdos tétel esetében engedjen.
Azonban egy ilyen politikai háttéralku a Bizottság és a magyar kormány között nem lenne szabályos.
Elvben a Bizottság csak azt mérlegelhetné, hogy a horizontális feljogosító feltételnek megfelelt-e a magyar bírósági rendszer reformja. Éppen ezért Jourová bizottsági alelnök akkor sem mondhatta volna, hogy a költségvetési vétó elkerüléséért cserébe odaadják a pénzt, ha tényleg lenne ilyen megállapodás.
Ilyen alkudozás a Tanács és a magyar kormány között már lehetséges volna, láttunk már hasonlót tavaly decemberben is, amikor az akkor aktuális ukrán támogatási program megvétózásával fenyegetett a magyar kormány, miközben a Tanács azt fontolgatta, hogy befagyasztja a magyar kohéziós támogatások egy részét. Csakhogy most nem arról a részről szól a vita, mert a Tanács által befagyasztott rész (a három legnagyobb operatív program 55 százaléka) továbbra sem lenne hozzáférhető. A mostani vita a kohéziós pénzek egy olyan szeletéről szól, amit a Bizottság zárt el Magyarország elől, miközben a magyar vétófenyegetés végső soron a Tanácsot érinti, ott kell ugyanis dönteni a költségvetési keret emeléséről. Ilyen értelemben a zsarolás legfeljebb közvetetten hathat: az kellene, hogy a költségvetés emelésében érdekelt kormányok gyakoroljanak nyomást a Bizottságra, hogy fizessen a magyaroknak. Ilyen informális nyomásgyakorlás nem volna példa nélküli, de hivatalosan az EU-nak nem így kellene működnie. Az Európai Parlament tiltakozni is szokott az ilyen módszerekkel szemben. Előfordult, hogy fel is jelentették a képviselők a Bizottságot, amikor ilyesmit láttak.
Kinek melyik narratíva a jó?
Az a narratíva, hogy mégiscsak van háttéralku a Bizottsággal, és a tanácsi vétóval való fenyegetéssel érte ezt el Orbán Viktor, politikai szempontból Orbánnak kedvez. Hiszen ha erre hivatkozva jut a kormánya pénzhez, akkor már nem az lesz a keretezés, hogy a pénzért cserébe ő teljesített a bírósági törvények módosításával. Illetve meg tudja erősíteni azt a narratívát is, amit a magyar kormány az egész szankciós eljárássorozat eleje óta mond, miszerint nem a magyar törvényekkel van baj, hanem politikai nyomásgyakorlás áldozata csupán (gender, migránsok, háború), és igazából mindegy, hogy milyenek a magyar jogszabályok.
Illetve Orbán Viktor múlt pénteken felvetett még egy narratívát a Kossuth Rádióban. Azt is mondta, hogy szerinte a lengyel választásra vár a Bizottság. Arra utalt: ha ott győz az ellenzék, akkor lesz elég tagállami akarat Magyarország további szankcionálására, és akkor nem adnak pénzt. Ha viszont marad a mostani kormány, akkor engedniük kell a szorításon, és jöhet a pénz.
Ahhoz, hogy értsük mi történik, tudni kellene, hogy a Bizottság nem szabadítaná-e fel a 13 milliárd eurót akkor is, ha nem lenne vétóval zsarolás magyar részről. Ezt viszont most nem lehet megállapítani,
tekintve hogy a magyar kormány még nem írta meg a válaszlevelet a Bizottság kérdéseire, azaz nem lehet tudni, hogy mivel kellene elégedettnek lennie a Bizottságnak.
Továbbá az sem evidens, hogy az összes többi kormány megszavazná-e a költségvetés emelését. Erről most pénteken is tárgyalnak az állam- és kormányfők a spanyolországi Granadában, és lehet, hogy lesz még emiatt egy rendkívüli csúcs novemberben Brüsszelben, és a hivatalos menetrend szerint csak a decemberi rendes csúcson zárnák le az ügyet.
Továbbá az sem evidens, hogy a költségvetési emelésben messze legnagyobb tételnek számító ukrán támogatást tényleg meg tudná-e akadályozni a magyar kormány. Amikor tavaly decemberben a most futó támogatási program vétózásával fenyegetett, akkor a többi ország már kitalált néhány metódust, amivel ki lehetett volna kerülni a magyarokat. Például nem EU-s kifizetésként, hanem kormányközi megállapodás alapján rakták volna össze a pénzt. Ez jogilag bonyolultabb és politikailag kevésbé elegáns, de érződött a szándék, hogy megcsinálnák (ahogy a 2010-es évek elején a britek ellenállása miatt a görögöknek járó hitelcsomagot is így rakták össze).
Úgyhogy egyelőre csak azt tudjuk megállapítani, hogy melyik narratíva kinek jó. És ez alapján azt mondhatjuk, hogy az a tételezés, hogy Orbán a vétófenyegetéssel kizsarolja a pénzt, a magyar kormánynak jó; míg az, hogy a magyarok teljesítették a brüsszeli elvárások egy részét, és ezért megkaphatják a pénzük egy részét, az Európai Bizottságnak.
Csakhogy még az sem evidens, hogy a pénzt idén tényleg felszabadítják.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
