Ha Irán beszáll, az első világháborút idéző dominóhatás jöhet a Közel-Keleten
Nem győzik az amerikai politikusok és katonai vezetők elismételni: nincs rá bizonyíték, hogy Irán szervezte a Hamász gyilkosságait. Közben ugyanennyiszer fenyegetik is Iránt: eszébe ne jusson beavatkozni, se közvetlenül, se libanoni hadseregén, a Hezbollahon keresztül. Egy ilyen eszkaláció ugyanis az első világháborút idéző dominóhatást okozhatna. Mutatjuk, hogyan. Háttér.
„Nem voltunk részesei, ezt a palesztinok teljesen egyedül vitték véghez” – jelentette ki Irán ENSZ-hez delegált nagykövete hétfőn.
„Nem láttunk még bizonyítékot arra, hogy Irán szervezte volna a támadást” – jelentette ki az amerikai külügyminiszter ugyanazon a napon.
„A konkrét támadások esetében nincs semmilyen bizonyítékunk Irán részvételére” – mondta szintén aznap az amerikai elnök szóvivője.
„Ne keveredjenek bele!” – üzente az Egyesült Államok vezérkari főnökeinek főnöke Iránnak, még mindig hétfőn.
„Óvakodjanak belekeveredni!” – üzente végül Iránnak Joe Biden is.
A hasonló idézeteket még hosszan sorolhatnánk különböző amerikai, izraeli és iráni vezetőktől. A lényege mindegyiknek ugyanaz: nincs rá bizonyíték, hogy Irán közvetlenül szervezője lett volna a Hamász terrorszervezet szombati támadásának. A New York Times csütörtökön már egyenesen arról írt amerikai titkosszolgálati forrásaira hivatkozva, hogy az iráni vezetők egy részét meglepte az a minden eddiginél kegyetlenebb vérengzés, amelyet a Hamász Gázából kitörő emberei izraeli civilek ellen követtek el. Ezzel is erősítve a vélekedést, hogy nem Irán a fő felelős.
Miért kell ennyiszer elmondani, hogy nem Irán szervezte?
A helyzet némileg emlékeztet arra a néhány napra, amikor egy Ukrajna felől érkező, orosz gyártmányú rakéta lengyel területre csapódott be tavaly novemberben, és megölt két lengyel állampolgárt. Akkor is sietve ismételte az amerikai vezetés: nincs bizonyíték, hogy az oroszok csapást mértek volna Lengyelországra. Ez azért volt különösen fontos, mert Lengyelország a NATO tagja, és ha úgy értékelte volna a szövetség, hogy Oroszország megtámadta Lengyelországot, annak egy közvetlen NATO–orosz háború lehetett volna a következménye.
Most pedig attól tartanak sokan, többek között az amerikai vezetők is, hogy óriási háború söpörhetne végig a Közel-Keleten, ha Irán közvetlenül is részese lenne a konfliktusnak. El akarják kerülni, hogy Izrael Iránon akarjon bosszút állni, és azt is, hogy Irán támadja meg Izraelt, a gázai megtorló akciók megtorlásaként.
Irán ugyan évek óta fegyverekkel, kiképzéssel és pénzzel támogatja a Hamászt, de úgy tűnik, Amerika és Izrael egyelőre kész elfogadni, hogy közvetlenül nem volt részese a szombati, példátlan terrortámadásoknak. Viszont elvárják Irántól, hogy mostantól ne is avatkozzon be a konfliktusba, a Libanonban lévő, Hezbollah nevű szervezeten keresztül se. Nyomatékul az amerikaiak két anyahajót irányítottak a térségbe, az első már meg is érkezett, egy egész flottával kísérve.
Hogyan vetődik fel Irán szerepe?
Irán az egész Közel-Keleten számos polgárháborút és fegyveres csoportot szponzorál. Az ország alapvetően abból él, hogy a nyugati szankciókat kijátszva Kínának ad el olajat, és a pénz igen jelentős részét külföldi katonai műveletekre költi. Irán fegyverezte fel a jemeni polgárháborúban a síita felkelőket, a hútikat, akikkel szemben Szaúd-Arábia és az Emirátusok hadserege is fellépett. Irán jelentős katonai támogatást nyújt Aszad szír diktátornak, aki az iráni segítség és a 2015-ben csatlakozó orosz légierő nélkül aligha tudta volna megtartani az uralmat országa mintegy kétharmada felett. Irán nagyon komoly síita haderőt tart fenn Irakban is, párhuzamosan az ország hivatalos hadseregével. Irán jelentős erővé fejlesztette a libanoni Hezbollahot, amely szintén párhuzamosan működik az állami haderővel. És az elmúlt években komoly támogatójává vált a Gázát vaskézzel irányító Hamász terrorszervezetnek is.
Irán a térség meghatározó hatalma kíván lenni, és erre nagyon sok pénzt áldoz. A befolyásért vívott küzdelemben legfőbb riválisa Szaúd-Arábia, illetve Törökország. A mostani vérontás abban a tekintetben mindenképpen jól jött Iránnak, hogy úgy tűnt, küszöbön áll egy szaúdi–izraeli megállapodás, amit a mostani konfliktus nyomán már aligha lehet gyorsan tető alá hozni. Ám
attól, hogy Iránnak a vérontás jól jöhetett nagyhatalmi ambíciói szempontjából, még nem biztos, hogy tényleg Teheránból szervezték a Hamász szombati támadását. Még akkor sem, ha feltehetően iráni technikát is használtak a terroristák.
Egyrészt a Hamász és Irán kapcsolata csak közepesen szoros. Irán alapvetően síita szervezeteket tart közel magához, de a Hamász, egyetlenként a fent felsorolt proxijai közül, szunnita. A szíriai polgárháború kitörésekor például ellentétes oldalon álltak: a Hamász kezdetben az Aszad-rezsim elleni felkelést támogatta. Bár azóta ezt a viszályt rendezték, annyira nem vált szorossá a viszony, mint amilyet Irán a libanoni vagy iraki milíciákkal fenntart. Még az izraeli titkosszolgálat is úgy véli, hogy Gázában nincsenek iráni katonai tanácsadók, mint a másik két említett országban.
Iránnak leginkább az volt fontos, hogy a muszlim világnak megmutassa, ők tényleg áldoznak az Izraellel háborúzó palesztinokra, és a síita főpapok állama kérlelhetetlenebb ellensége Izraelnek, mint sok szunnita király vagy elnök. S hogy mennyi az annyi? Az Egyesült Államok szerint évi százmillió dollár értékű támogatást adott Irán a Hamásznak az utóbbi időben. Ez sok pénz, de nem annyi, hogy csak ebből megéljenek és felfegyverkezzenek. A libanoni Hezbollah például Washington becslése szerint tízszer ennyit kap évente Irántól.
A Hamász fő bevétele nem az iráni apanázs, hanem a gázai lakosság sarcolása: megvámolnak mindent, amit Gázába Egyiptom felől bevisznek, és érdemi áruforgalom csak abból az irányból van.
Közben a Hamász politikai vezetése sem iráni, hanem katari emigrációban él, illetve Törökországban is fenntartanak irodákat. Ebből a két országból is érkezett folyamatosan támogatás Gázába – ami hivatalosan humanitárius segítség, de a területet irányító Hamász minden bizonnyal ezekből is leszed magának katonai célokra.
Hogy jelezzük a térség viszonyainak bonyolultságát: miközben Dohában van a Hamász politikai vezetésének a székhelye, a térség egyik legnagyobb amerikai katonai légibázisa is Katarban van. A Hamászt óvatosabban támogató Törökország pedig a NATO tagja. A mostani helyzetben a katari és a török kormány is felajánlotta, hogy közvetít a Hamász által ejtett túszok kiszabadítása érdekében, különösen a nem (csak) izraeli állampolgárok esetében járnának közben.
Akkor hol a veszély?
A fő veszélyt a Hezbollah, és rajta keresztül egy eszkaláció jelenti. A libanoni Hezbollah katonai szervezetét Irán sokkal jobban felfegyverezte, mint a Hamászt – izraeli becslések szerint többek között 150 ezer rakétával. Ez sokszorosa annak, mint amennyi a Hamásznak valaha összesen lehetett. Ráadásul ezek jóval fejlettebb technológiát képviselnek, pontosabbak és messzebbre visznek. (2006-ban már volt egy 46 napig tartó háború a Hezbollah és Izrael között, amely azzal kezdődött, hogy a libanoni szervezet rátámadt a határon járőröző izraeli katonákra. A háború végén a Hezbollah visszavonult az izraeli határtól, de katonai képességei részben megmaradtak, és azóta jelentősen erősödtek.)
Az amerikaiak tehát most leginkább amiatt aggódnak, hogy a Hezbollah megtámadja Izraelt. A libanoni szervezet azzal fenyegetőzik, hogy ha az izraeli szárazföldi haderő belép Gázába, akkor támadni fog. Az izraeli hadügyminiszter erre azt mondta: ha támadnak, akkor „a kőkorszakba” bombázzák Libanont.
Szórványos lövöldözések egyébként máris előfordultak, a hét eddigi minden napján átlőttek Libanonból izraeli területre, Izrael pedig visszalőtt, de igazán komoly hadműveletek még nem történtek.
A helyzet nemcsak azért aggasztó, mert Izraelnek egyszerre kellene délen (Gáza) és északon (Libanon) háborúznia, hanem azért is, mert a Hezbollah lényegében Irán kihelyezett hadereje. Azaz könnyen eljöhet a pillanat, amikor Irán közvetlenül is beavatkozik mellette. Vagy éppen Izrael dönt úgy, hogy csak Irán közvetlen támadásával tudja garantálni a saját biztonságát.
Egyes amerikai és izraeli elemzők szerint ez még úgy is megtörténhet, hogy egyik fél sem akar kifejezetten izraeli–iráni háborút. Ha a Hezbollah egyik rakétája például nagyobb kárt okozna Izraelnek, akkor a szombati tömeggyilkosságok miatt feldühödött ország lehet, hogy nem bírná ki látványos megtorlás nélkül, aminek nyomán esetleg Irán nem bírná ki, hogy ne avatkozzon be közvetlenül…
Ahogy az első világháborúba is sorra léptek be egymás után az európai államok, anélkül, hogy kifejezetten erre készültek volna, úgy léphetnek be újabb és újabb szereplők egy ilyen konfliktusba. Az Egyesült Államoknak egy ilyen helyzetben minimum fegyverekkel kellene támogatnia Izraelt, ez viszont az Ukrajnának nyújtott szállítmányokat veszélyeztetné. Egyszerre két nagy háborút még az amerikai védelmi ipar sem tudna kiszolgálni.
Izrael máris a potenciális eszkaláció jelét látta abban, hogy az iráni külügyminiszter péntekre Szíriába ígérte magát, úgyhogy az izraeli légierő két szíriai repülőtér futópályáját is lőtte csütörtökön. Mintegy figyelmeztetésül: jobb, ha Irán távol tartja magát a környéktől. (Ez persze elemzői értelmezés, Izrael hivatalosan nem ismerte el a damaszkuszi és aleppói repülőterek elleni támadásokat, de ez annyiban nem rendkívüli, hogy évek óta egyetlen szíriai csapást sem kommentált Izrael, holott rendszeresen lövi az iráni utánpótlási vonalakat és hadianyagraktárakat.)
Az amerikai diplomácia arra próbálja most rávenni a közel-keleti államokat, hogy fogadják el: Izrael eltörli a Föld színéről a Hamászt, akár azon az áron is, hogy nemcsak légicsapásokkal sújtja Gázát, hanem bevonul, és újra megszállja a területet, mint tette 1967-ben. Ezzel párhuzamosan azt is jelzi Washington: féken tartja Izraelt, hogy se Iránon, se máson ne álljon bosszút a Hamászon kívül. És közben az anyahajói felvonultatásával arra inti a teheráni vezetést, hogy tartsa féken a Hezbollahot, és lehetőség szerint minden egyéb szövetségesét és lekötelezettjét is, Szíriától Irakig.
A Hamász példátlan támadásából ugyanis további példátlan lépések következhetnek, ha nincs elég önmérséklet a térség vezetőiben. Máskülönben tényleg olyanná válhat a helyzet, mint az első világháború idején volt, amikor a Habsbsurg trónörökös elleni példátlan szarajevói merénylet egymás után sodorta rettenetes háborúba a nagyhatalmakat.
Nyitókép: a Baszidzs iráni félkatonai szervezet harcosai iráni, libanoni és Hezbollah-zászlókkal állnak a Teheránban rendezett Kudsz- (Jeruzsálem-) napon 2023. április 14-én (fotó: NurPhoto/Morteza Nikoubazl)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
