Kivételes alkalom: itthon látható a sejtelmes szépségű Kalitkás leány
Különleges képet mutatott be sajtónak a Kieselbach Galéria: az egyik leghíresebb magyar festmény, a Kalitkás nő első változatát. A sokáig lappangó, titokzatos szépségű festmény egyszer már volt rövid ideig kiállításon Magyarországon, de aztán újra eltűnt egy nyugat-európai műgyűjteményben. Híresebb párja a Magyar Nemzeti Galériában valódi ikonnak számít, a galéria megfogalmazása szerint ez a kép a „magyar Mona Lisa”. Az ettől minőségben egyáltalán nem elmaradó első változatot december 17-án árverezik el, Kieselbach Tamás reményei szerint talán végre magyar gyűjtőhöz kerül. Előtte egy hétig a nagyközönség is láthatja, ami egészen kivételes, talán évtizedekig vissza nem térő alkalom. Az év végi időszak egyik legizgalmasabb képzőművészeti eseménye.
„Akkor már észrevettem pemzlimen, hogy a mester művészi hatásától távol, a természet kutatásának hatásai nemcsak képeim karakterét, hanem ízlésemet is megmásitják. Itt már – dugva, titokban – akkori felfogásom szerint teljesen modern érzésű dolgokat festettem” – így emlékezett vissza 1911-ben megjelent önéletrajzában Rippl-Rónai József arra, hogyan távolodott el 1890 körül mesterétől, Munkácsytól, és kezdte el a saját művészi útját járni. A harminchoz közelítő, fiatal és koldusszegény festő akkor már három éve tanult és dolgozott Franciaországban az idősebb mesternél, akit akkoriban festőfejedelemnek kijáró rajongás övezett. És kényelmes élet: Munkácsy – nem kis részben nagyvilági francia felesége menedzseri erényeinek köszönhetően – vagyonos embernek számított, gazdagon berendezett palotában élt, pénzes megrendelőknek dolgozott.
Rippl-Rónainak azonban egyre kevésbé tetszett, amit a műhelyében csinálnia kellett, és kételkedett az új irányzatoktól elzárkózó Munkácsy ízlésében, ítélőképességében is. A művészi hanyatlás, a megöregedés tüneteit érzékelte. Munkácsy még az akkor már egyáltalán nem újszerű impresszionizmustól is elzárkózott, Rippl-Rónai viszont a bontakozó posztimpresszionisták irányába tájékozódott. A Nabis csoport fiatal művészeivel keresett kapcsolatot, és valósággal viszolygott mestere nagy méretű, történelmi és vallásos témájú képeitől meg a gazdag amerikai vevők számára festett portréitól.
Önéletírásában Rippl-Rónai felsorolja ezeket a szinte titokban festett, modern felfogású első képeket, úgynevezett fekete korszakának remekműveit. Köztük van, ahogy írja, „a »Kalitkás leány«, a barna ruha fölött, kék háttér előtt sárga blafard arcával” – ezt a festményt mindenki kapásból azonosítja minden idők egyik leghíresebb magyar képével, amit ma Kalitkás nő címen ismerünk. A titokzatos szépségű festmény évtizedek óta látható a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán, sok album címlapján szerepelt, a Szépművészeti Múzeum külföldi kiállításain is hirdette a magyar művészetet, például a párizsi Musée de Luxembourg homlokzatán lévő plakáton 2016-ban.
A Kalitkás nő ikonikus kép, de azt a szélesebb közönség csak közel húsz éve tudja, hogy létezik egy másik változata is. A Kalitkás leány I. nem vázlat vagy előtanulmány, hanem a párdarabjával egyenértékű, kidolgozott mű, ugyanaz a sejtelmes varázs árad belőle. Ez volt az első változat, amit Rippl-Rónai még kisebb méretben, szűkebb és ezért merészebbnek ható képkivágással készített el. A két festmény közötti különbségek nemcsak az eltérő kivágásból erednek, bár abból is: az első változaton nem látszik a nagyobb kép jobb oldalán megjelenő kanapé, viszont sokkal kidolgozottabb az egyszerű, fából készült szék, amely a művészettörténészek – köztük a Kieselbach Galéria számára a mostani kutatást elvégző Rieder Gábor szerint – egyértelmű hasonlóságot mutat Van Gogh alig négy évvel korábban megfestett, ikonikus székével. A Nabis tagjai, köztük Rippl-Rónai rajongtak a holland festőért, bár Rippl-Rónai azt állítja visszaemlékezésében, hogy sem vele, sem a munkáival nem tudott találkozni akkoriban. Feltűnhet, hogy a kalitkában lévő papagáj az első változaton még csak egy halvány folt, formája kivehetetlen, de az igazi különbség a két arcnál látszik: az első változat tisztább, portrészerűbb, a másodikon viszont jóval elmosódottabb. A Kalitkás leány I. talán legmegindítóbb részlete ez a finom metszésű, félig lehunyt szemű, halvány arc, amelyből szinte kivilágít az ajkak meggypiros rúzsa.
Óriási szenzáció volt, amikor az első változat hosszú lappangás után 2005-ben felbukkant Amerikában. A chicagói Leslie Hindman aukciósház hirdette meg eladásra, akik először nem is sejtették, milyen értékről van szó. Árát először 3000 dollárra becsülték, aztán amikor jobban utánanéztek a dolognak, Kieselbach Tamáshoz fordultak, hogy bizonyosodjon meg a kép valódiságáról. Kieselbach Párizsban nézhette meg a képet, és első látásra nyilvánvaló volt számára, hogy hibátlan állapotban fennmaradt alkotással, egy száz éve elveszett főművel áll szemben. (A mű hitelességét Csernitzky Mária művészettörténész, Rippl-Rónai kutatója is megerősítette, aki rövid tanulmányban foglalta össze a fellelhető adatokat.) A korabeli magyar sajtót bejárta a felfedezés híre, hiszen ilyen értékű Rippl-Rónai kép nagyon-nagyon ritkán bukkan fel a műtárgypiacon. Az aukciót ennek fényében 50 ezer dollárról indították, a végösszeg azonban ennek tízszerese 590 400 dollár, akkori értéken 122 millió forint lett. Az ár megdöntötte a festő addigi életműrekordját.
A felfedezés előtt csak a festő életművének kutatói tudták, hogy léteznie kellett egy másik változatnak. Ezt a 20. század eleji kiállítások katalógusbejegyzéseiből lehetett kikövetkeztetni: az 1900-as első budapesti Rippl-Rónai tárlaton 91-92. számmal „Kalitkás hölgyek” szerepeltek, az 1902-es katalógusban szerepel egy „A kalitkás lány (Tanulmány egy nagyobb képhez)” című tétel, a Rippl-Rónai számára áttörést hozó 1906-os tárlaton pedig megint két „Kalitkás lány” jelent meg, de harmadikként még egy „Kalitkás nő” című akvarellt is feltüntettek (erről máig nem tudni semmit). A Könyves Kálmán Szalonban rendezett, nagy közönségsikert aratott utóbbi kiállítás vásárlási jegyzéke szerint az egyik Kalitkás lányt már az első napon megvette egy bizonyos Mayer Mór. A képről száz évig aztán semmit nem lehetett tudni, reprodukciója sem maradt fenn, nyomtalanul eltűnt a világ szeme elől. Az egyetlen közbülső adat az ezredforduló utáni felbukkanásáig az az információ, hogy 1947-ben került ki az Egyesült Államokba, Bánóczi Dezső tulajdonába.
A Magyar Nemzeti Galéria 1998-ban átfogó, gyűjteményes kiállítást rendezett Rippl-Rónai életművéből. Már ennek katalógusában olvasható az a felvetés, hogy a festő legelső, 1892-es kiállításán sem a híres nagy kép szerepelhetett, hanem az akkor eltűntként számon tartott, kisebb első változat. Ez a kiállítás tette a fiatal Rippl-Rónait Párizsban ismert művésszé, itt állt elő először önálló, Munkácsy hatásától független műveivel. Rippl-Rónait az osztrák-magyar követség modern művészet iránt fogékony tanácsosa, Zichy Tivadar karolta fel. Igazán előkelő helyszínt is biztosított számára: a követségi palota kerti pavilonját. Rippl-Rónai önéletírásában azt mondja, hogy ezen a meglepően kedvező visszhangot kapott tárlaton az első jó képei szerepeltek, köztük a Kalitkás lány.
Az első változat előkerüléséig a Nemzeti Galériában őrzött Kalitkás nőt nem portrénak, inkább idealizált, Rippl-Rónai nőeszményét megtestesítő alaknak tartották. Az említett 1998-as katalógus is leszögezi, hogy a modell kilétéről semmit nem tudunk. A Kalitkás leány I. előkerülése azonban ezt megváltoztatta: a jobban kidolgozott arcon felismerhetőek Lazarine Baudrion vonásai.
Lazarine-nal a magyar festő valószínűleg a Julian Akadémián találkozott 1888-bam, ahova vidéki születésű fiatal lány modellkedni járt. Még abban az évben megint találkoztak egy vásárban Párizs Neuilly nevű elővárosában, ahova Rippl-Rónai előszeretettel járt ki festői motívumokat keresni. A körhintán lovagló, kék ruhás, barna kalapos lány és a magyar fiú egymásba szerettek, és bohém módra, a korabeli erkölcsi elvárásokat semmibe véve összeköltöztek. Kezdetben egy szegényes párizsi bérlakásban éltek, 1892-től viszont kiköltöztek Neuillybe, ahol Rippl-Rónai legjobb barátjával, a vagyonos skót családból származó, szintén művésznek tanuló James Pitcairn Knowles festővel béreltek ki egy kisebb házat a rue de Villiers 65. szám alatt. Rippl-Rónai szeretettel emlékezett vissza erre a kopott, de elegáns kis házra, amelynek földszintjén négy évig lakott Lazarine-nal, valamint a fákkal benőtt hátsó kertre, amelynek közepén hatalmas öreg japánakác állt, „nagy, uszályos ágakkal, nyáron olyan, mint egy sleppes hercegnő zöld ruhában.”
Rippl-Rónai szívesen fogadott vendégeket Neuilly-ben, akiket magyar kolbásszal és pohárka pálinkával kínálgatott. Thadée Natanson szerkesztő és műkritikus visszaemlékezésében megemlékezett a festő élettársáról is. „A látogatók fölfedeztek nála egy komoly asszonyt, fekete szalagokkal a hajában, aki rendszerint eltűnt a láttukra. Nagyon sokáig még a hangját se ismertük. Végig azt hittük volna, hogy honfitársa a rejtélyes barátnő, ha az udvarias Lazarine egy szép nap, de csak évek multán s egész véletlenül ki nem kottyantja azt a burgundi falut, ahol annak rendje s módja szerint megszületett.”
Lazarine meghatározó szerepet játszott a művész életében, és Magyarországra is elkísérte. 1906 májusában, megismerkedésük után tizennégy évvel feleségül is vette, hogy korábban miért nem, azt nem lehet tudni, vélhetően édesanyja tiltakozásától tartott (az idős asszony fél évvel korábban elhunyt). Lazarine-t a fennmaradt fényképek többsége kissé vaskos, megtermett nőnek mutatja, nem túl finom vonásokkal – nehéz ezekben a fotókban felismerni a Kalitkás lány karcsú, éterien bájos alakját. A fényképek azonban jóval későbbiek, a fiatal Lazarine-ról, aki a festőakadémián modellkedett, és aki még harminc éves sem volt, amikor Neuilly-be költöztek, nincs fotó. Fennmaradt azonban egy felvétel, amit Rippl-Rónai 1896-ban készített élettársáról a neuilly-i lakásban, karosszékben ülve. A profilból látszó, balra fordított fej egyértelművé teszi, hogy a Kalitkás leány modelljét látjuk.
A chicagói aukción a képet egy műkereskedő házaspár, Ernst Wastl és Korani Eleni vette meg, a budapesti Ernst Galéria tulajdonosai. Nekik köszönhetően a festmény hazatérhetett, és 2006 februárjában bemutatkozott a Centrál Kávéházban, pontosan száz évvel azután, hogy a magyar közönség utoljára láthatta. Októberben a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) rendeztek tárlatot, ahol rövid időre egymás mellé kerülhetett a két festmény, a múzeum azonban nem akarta megvenni a képet, és más magyar vevő sem akadt, bár a galériások nagyon remélték, hogy a festmény itthon maradhat. Lobbizásuk, hogy ne kelljen kifizetni a kép után a 20 százalékos áfát, szintén eredménytelen volt, így az akkori szabályok szerinti egyéves türelmi idő lejárta előtt a festményt újra külföldre vitték. A Kalitkás leány I. egy nyugat-európai magángyűjteményben töltötte az elmúlt tizenhét évet. Mostani, újabb hazatéréséig.
A magángyűjteményekben szereplő festmények egy része gyakran megfordul kiállításokon, a Kalitkás leány I-gyel azonban nem ez a helyzet: a 2006-os kiállítás volt az egyetlen eset, amikor a képet bárki megnézhette és a szakemberek is tanulmányozhatták. A mostani vendégeskedés a Kieselbach Galériában már csak ezért is különleges esemény minden művészetkedvelőnek: ki tudja, láthatjuk-e egyáltalán újra a festményt bármikor. Nyilvánvaló, hogy a képnek ideális esetben közgyűjteményben lenne a helye, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban, vagy a Magyar Nemzeti Galériában, de a mostani költségvetési helyzetben nem valószínű, hogy az állam a zsebébe nyúlna. A festmény 180 milliós kikiáltási árról indul, ami a hazai aukciók történetében rekordnak számít: 2021-ben Csontváry Titokzatos sziget című festménye a Virág Judit Galériában 160 millió forintos kikiáltási árról indult (és 460 millióért kelt el). Ugyanazon az aukción Rippl-Rónai életműrekordja is megdőlt: 300 milliót adtak A geszti kastély kertjében című festményért.
Rippl-Rónai azon kevés magyar festők közé tartozik, akiket Nyugaton is számon tartanak. A Nabis csoport tagjaként művei, főként a Franciaországban született alkotások, mint a Kalitkás leány, beleillenek az európai művészet fősodrába, kiállják az összehasonlítást a legjobb korabeli alkotók képeivel. Nem véletlen, hogy a világ nagy múzeumai mostanában is vesznek Rippl-Rónaikat: a Chicago Art Institute 2011-ben pont a Kieselbach Galéria közvetítésével szerezte meg a párizsi korszak egyik főművét, a Karcsú nő vázával című nagyszerű képet. A Park éjjel című bájos kis remekmű 1994 óta szerepel a Musée d’Orsay állandó kiállításán, a múzeum öt Rippl-Rónaival rendelkezik, a legutóbbit, a Menetelő francia katonákat Magyarországról vették 2016-ban az Ernst Galéria közvetítésével.
A Kalitkás leány I. magas kikiáltási ára Kieselbach Tamás szerint figyelemfelhívó üzenet, hogy a festmény kiemelkedően értékes. Mint mondja, reméli, hogy ezt a nemzeti kincset sikerül itthon tartani egy kvalitásos magángyűjteményben vagy egy nemzeti rangú közgyűjteményben.
Frissítés: A Kalitkás leány I. című képet 2023. december 17. árverezték el a Kieselbach Galéria téli aukcióján. A festmény 220 millió forintért talált gazdára.
Nyitókép: A Kalitkás leány I című kép részlete (fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
