Elpusztított család, megkerült hagyaték: egy történelemtanár küzdelme Halmy József örökségének megmentéséért
Nyolcvan éve nem látott festményritkaságok, fényképek és komoly történeti forrásértékű dokumentumok kerültek vissza Ausztriából Vecsésre. Az ősszel történt leletmentésről helyben sokat beszéltek, az országos sajtó ingerküszöbét viszont nem érte el. Nem csoda: egy nyom nélkül elpusztított, így később szinte teljesen elfelejtett család hagyatékáról van szó. Az egykor kastélyt, kórházat és mintagazdaságot építő vecsési Halmy Deutsch-ok kikeresztelkedtek és nemességet szereztek, de a II. világháború alatt zsidónak minősítették és üldözték őket. Szálasit túlélték, végül a Rákosi-diktatúra elől menekültek el az országból. Most egy történelemtanár heroikus munkával tárja fel a történetüket.
2021 január végén váratlan, mondhatni mágikus üzenet esett az email-fiókomba. Éppen az év eleji egy hónapos kutatási szabadságomat töltöttem, hogy összerakjam a most áprilisban megjelent Első gól című könyv sporttörténeti részeit. Ez a könyv a dédapámról szól. Az amatőr korszak futballistája volt, és eleinte csak annyit tudtam, hogy ügyvédként „valamit” tett a II. világháború alatt, amiért később több zsidó és zsidónak minősített ügyfele hálás volt neki. A váratlanul beesett email szerzője egy vecsési történelemtanár, helytörténész, aki azt írta, dokumentumokat talált dr. Borbás Gáspárról egyik védence anyagai között. Az Arcanumon tárolt apró családi hivatkozások alapján találta meg a családunkat. Azelőtt sosem találkoztunk vagy beszéltünk.
Így ismerkedtem meg Kiss Gáborral és a vecsési néhai Halmy Deutsch család egészen döbbenetes történetével. Eleinte a saját kis kutatásom miatt volt fontos (a megtalált történetet be is emeltem a kötetbe), de minél többet tudtam meg a szélesebb sztoriról és napjainkig érő szálairól, annál inkább magával rántott.
×××
A Présház utcába kanyarodunk Vecsésen. Csendes külvárosi miliő, jobbra egyszintes családi házak, balra tágas játszótér egy tájidegen dombbal, óvodások futóbicikliznek rajta. Sok vidéke van az országnak a Somlótól Etyekig, ahol nem lepődnénk meg egy présházról elnevezett közterületen, de itt, Gyál és Üllő között negyedúton ez némileg magyarázatra szorul.
Vecsés Felsőhalom nevű részén járunk. Ma már erőteljes képzelőerő kell hozzá, de egy-két kőhajításnyira innen mutatós kastély állt, körülötte híres, Hein János tájkertész által tervezett arborétum, mellette szőlészet, juhászat és tehenészet. Ahol járunk, ott a 20. század elején tényleg présház volt és fontos borvidék.
– Ezen a homoki talajon termesztett szőlőt Mayerffy Ferenc sörfőző és borász, a Ferihegy névadója – kezdi a sztorit Kiss Gábor helytörténész. – Mert igen, a „Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér” elnevezés előtti név sem a semmiből jött, csak ezt mára sokan elfelejtették. Mayerffy Ferenc hozta létre az első parcellákat Vecsésen a 19. század elején, a korabeli lapok szerint Európa egyik legnagyobb szőlőbirtoka jött így létre. Bécsbe, a királyi udvarba is szállítottak Mayerffy-bort. Ja, és persze sört. Itt, Ferihegyen volt a sörfőzde – meséli Kiss Gábor az elfeledett sztorikat. A „Ferihegyi” adta az ötletet a X. kerületi kollégáknak, hogy legyen „Kőbányai”. Mayerffy Ferencnek egyébként Pesten, a Lipótvárosban is volt egy igencsak előnyös fekvésű főzdéje, csak azt le kellett bontani. Ma a helyén egy ismert és jelentős épület áll. Úgy hívják: Országház.
De vissza a Présház utcai játszótérre! Kiss Gábor a már említett tájidegen domb felé mutat: az alatt volt a sok-sok méter hosszúságú, kanyargós borospince. Vagy talán még most is van, nem tudni. Mögötte pedig az azbeszttetős épület egykor valódi présház volt. Hogy mi tüntette el innen ezt az egykor virágzó gazdaságot? – A II. világháború – mondja Kiss Gábor. – Nagyon durva harcok dúltak itt, a szőlész-borász tevékenységnek szinte nyoma sem maradt.
Továbbmegyünk a híres kastély irányába. Ha a kedves olvasó nem hallott a messze földön ismert vecsési úrilakról és kertjéről, az sem a véletlen, hanem az irtózatos 20. század műve. A Széchenyi utca északnyugati csücskében, a Skandináv fateleppel szemben átláthatatlan fás-bokros dzsumbuj terpeszkedik. – Ott, mögötte – mutat rá a helytörténész. – Valahol ott állt a kastély, de sajnos a pontos helyét nem tudjuk. Elvileg nem maradt belőle semmi, a bontás után az alapjait is széthordták – meséli. De Kiss Gábor sem járt a magas kerítésen és növénydzsumbujon túl, így még az is lehet, hogy az egykori varázslatos épület körvonalai még kivehetők.
A kastélyt a hozzá tartozó melléképületekkel és csodás kerttel egyetlen család, a (Halmy) Deutsch hozta létre 1872-es megtelepedésétől kezdve, több generáció alatt. A morvaországi gyökerű zsidó család kékfestő üzemből és gabonakereskedelemből gazdagodott meg, tevékenységüknek köszönhetően a századforduló környékére Felsőhalom virágzó hely lett Pest határában. A második vecsési Deutsch nemzedék képviselője, Sándor 1902-ben nemesi címet kapott. A Halmi előnevet választotta, utalva a birtok helyszínére. 1914-ben fia, József „ipszilonosította”, és lett a családnév Halmy Deutsch. Később kikeresztelkedett, 1934-ben pedig elhagyta a Deutsch nevet. A Deutsch Józsefnek született, Halmi Deutschként serdült és Halmy Deutschként fiatal felnőttkort ért birtokosból így lett a harmincas évek közepére Halmy József.
– Ez a család sokat tett nemcsak Vecsésért, hanem az egész országért – mondja Kiss Gábor. – A kastélyt József édesapja, Halmi Deutsch Sándor építtette, és ő hozta létre a Mayerffy Ferenc-i alapokon az országos hírű szőlőtelepet is. Szerepet játszott a budapesti malomipar, a Monarchia-kori pénzügyek és a pesti zsidó hitélet működtetésében is. Kevesen tudják, de ő volt az alapítója a hajdani Amerikai úti Menedékháznak és Szeretetkórháznak is. Előbbiben ma a MAZSIHISZ Szeretetkórháza, utóbbiban az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet működik.
Az Amerikai úti kórházak telkét Halmi Deutsch Sándor egyébként Andrássy Aladár lányától vette a pesti Chevra Kadisa (Szentegylet) nevű zsidó szervezeten keresztül. A Halmi Deutsch-ok jóban voltak az Andrássy családdal, akiknek szintén volt egy szép úrilakja Vecsésen.
A Halmy Deutsch kastély 1945-ben súlyos károkat szenvedett, berendezését, tárgyait, az arborétum fáit széthordták. A háború után volt olyan szándék, hogy iskolai vagy akár szanatóriumi célokra használták volna – vagyis menthető állapotban volt. – Ismerünk egy olyan dokumentumot, mely szerint özvegy Halmy Józsefné Wolfner Lili 1945-ben kéri vissza a kastélyt és a birtokot. Határozott nem volt a válasz. Pedig akkor még nem rendezkedett be a kommunista hatalom! – mondja a helytörténész. 1947-ben és ’48-ban óriási támadást kap a Wolfner család: a kommunisták kinézik maguknak az általuk alapított újpesti bőrgyárat, és azzal a képtelen váddal támadják meg őket, holokauszt-túlélőket, hogy nácibarátok, az SS kiszolgálói voltak. El is vették a bőrgyárat 1948-ban; az államosítás után abból lett a Táncsics Bőrgyár. Ekkor már az is világos volt, hogy a kastélyt sem kaphatják vissza. Az épületet néhány év alatt lebontották, illetve széthordták.
Halmy József volt a vecsési Halmy-telep alapítója és a helyi sportpálya adományozója – mondja Kiss Gábor, miközben a temető felé tartunk. 2021 nyarán ugyanis újratemették Halmy Józsefet és feleségét, Wolfner Lilit a Pest megyei városban, az önkormányzat és a Vecsési Honismereti Kör szervezésében. – A Farkasréti temetőben nyugodtak, de sírjukat hozzátartozó hiányában pár éven belül megszüntették volna. Mint Vecsés egyik városrészének alapítóit, sikerült megmenteni hamvaikat – meséli a helytörténész, aki az említett honismereti kör elnöke.
Kiss Gábor az újratemetés évében könyvet is megjelentetett addigi kutatásaiból Halmy József és családja címmel. Ez számára „hobbi”, amit többnyire hétvégén és éjjelente űz, miután napközben véget értek a történelem- és magyar órái az általános iskola felső tagozatán.
– Hogy mennyit foglalkozom ezzel? Rengeteget. Kicsi gyerekkorom óta nagyon érdekelt a történelem, és ahogy felnőttem, egyre inkább foglalkoztattak a meg nem írt részletek – meséli az egyébként szombathelyi születésű pedagógus. – Nem itt nőttem fel, de a gyerekeim már itt születtek, Vecsés fontos nekem, a Halmy-telepen lakunk. És
Halmy József családjának önmagán túlmutató jelentősége van. A kicsi meg segít megérteni a nagyot:
ahogy elkezdtem nyomozni utánuk, közben kirajzolódott egy nagyon gazdag történet egy családról, amely a 19. században nagyon-nagyon sok mindent tett le az asztalra, aztán a 20. század közepén egyszerűen elpusztították őket… Ennek a családnak a sorsa hozzákapcsolódik a nagy történelmi folyamatokhoz. Rengeteget tudhatunk meg általa arról is, miért ilyen a jelenünk.
Miközben kifelé tartunk a temetőből, megcsörren Kiss Gábor telefonja: az Indiana Jones-filmek zenéjével. Nem is passzolna más egy letűnt világok után nyomozó történelemtanárhoz. – Igazából a Frigyláda volt a legnagyobb, legjobb film. A negyedik, a kristálykoponyás viszont elég ciki. Ezt az újat nem is láttam – árnyalja rajongását.
A művelődési házba érünk, ahol néhány hónapja igazi kincseket őriznek. „A Halmy-festmények hazatérnek” – robbant a hír a helyi sajtóban szeptemberben, és ezzel alakul a Vecsési Honismereti Kör történelemmentő munkájának újabb kézzel fogható eredménye. – Tavaly levelet kaptam egy bécsi orvostól. Azért keresett meg, mert Google translate-tel lefordított egy Halmy Józsefről szóló cikket, amelyet én írtam. Rövid úton kiderült, hogy az ő szülei örökölték a Halmy család vagyonának egy részét, és szívesen visszaadnák Magyarországnak – folytatja a sztorit Kiss Gábor. Azóta több festmény és több bőröndnyi tárgy, fotó és más relikvia is Vecsésre került. A teljes anyag feldolgozása még sok időt vesz igénybe, de már most látszik, hogy fontos és értékes hagyaték kerül újra Magyarországra.
De mi történt pontosan Halmy Józseffel és feleségével, illetve egyetlen gyermekükkel, Halmy Sándorral?
A nemességet szerzett és kereszténnyé lett vecsési család tragédiája a II. világháború alatt kezdődött. Halmy József 1941 februárjában meghalt, a városi elöljáróság pedig kötelezte özvegyét, Wolfner Lilit, hogy állítsa össze birtokleltárát. 1942 szeptemberében az országgyűlés megszavazta a negyedik zsidótörvényként is emlegetett rendelkezést, mellyel lényegében eltörölték a zsidók földingatlan-szerzési és -tulajdonlási jogát, így a Halmy család birtokait és a hozzájuk kapcsolódó ipari üzemeket is „átengedésre kötelezték”. Ez a szépítő körülírás volt a magántulajdon-megszüntetés (nyersebben: lopás) jogi terminusa az 1942. évi XV. törvénycikkben. Wolfner Lili Borbás Gáspár ügyvédet bízta meg, hogy segítsen menteni a menthetőt, és egy időre sikerült is strómanokra íratással megóvni a birtokot.
Wolfner Lili kálváriája ettől még nem ért véget. 1943 végén azért perelték be az özvegyet, hogy adja át nekik a birtokon tárolt kukorica-, burgonya-, bab- és töktermést. A védőügyvéd ezúttal is Borbás Gáspár volt. (A teljes történet az Első gól című könyvben olvasható.)
Az özvegy és fia, Halmy Sándor Raoul Wallenberg védlevele segítségével élte túl a nyilas korszakot. A család több tagja – Halmy Deutsch-ok, Wolfnerek, Schlossbergerek – ugyanakkor koncentrációs táborban vagy háborús kegyetlenkedés következtében vesztette életét.
Wolfner Lilit és Halmy Sándort a náci rendszer azért üldözte, mert zsidók voltak, a megszálló szovjet-kommunista rezsim pedig azért, mert „burzsujok”.
Kastélyukat nem kapták vissza, a sajtóban alpári és hazug kampány folyt a család ellen. A fiú, Halmy Sándor 1948-ban az Egyesült Királyságba menekült a kibontakozó Rákosi-diktatúra elől. Az özvegy, Wolfner Lili maradt, de 1951-ben a kommunista hatalom elvette pesti házát, és kitelepítette Inárcsra. A Halmy Deutsch ház amúgy ma is áll Pesten az Astoriánál, a Károly krt. 8. alatt. Lili 1956-ban disszidált időközben megházasodott fia után. A család a kanadai Vancouverben telepedett le. Halmy Józsefné Wolfner Lili 1994-ben, 97 éves korában halt meg. Fia a hamvakat hazahozatta, és az édesapja mellé temettette. Halmy Sándor 2000-ben halt meg Kanadában, leszármazó nélkül. Felesége, Halmy József menye egy szegény sorból származó osztrák katolikus lány, Elisabeth Schlagbauer volt. Ő gondozta tovább a magyar hagyatékot egészen 2016-os haláláig. 2016-ban a család története visszavonhatatlanul véget ért.
– Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy történhetett ez meg, és még mindig nem értek minden részletet – folytatja Kiss Gábor. – Teljesen világos, hogy jótevői, de minimum építői voltak szűkebb hazájuknak, Vecsésnek és az egész országnak is. Mégis, egy kétszeres erőszakhullámban kitaszították, elpusztították és elüldözték őket. Miért? Felvethető, hogy a szép kastély csak díszlet, és valójában kegyetlenek voltak a cselédekkel, de hát az összes visszaemlékezés, amit ebből a társadalmi csoportból sikerül összegyűjteni a Halmy családról, mind pozitív. Írt nekem egy öreg néni Vecsésről, hogy az ő nagypapáját juhászként hozta ide Halmy József Bihar megyéből, és maga ment el érte autón, nagyon emberséges volt vele. Egy hölgy azt mesélte, hogy a dédpapája uradalmi kocsisként jóban volt Halmyval, aki mindig arra bíztatta, hogy tanítassa a gyermekeit, mert ez a világ lényege. Mégis, nyom nélkül eltűnt innen a Halmy család és az értékeik is. Most hozom felszínre a történeteiket, tényleg, mint valami ókorral foglalkozó régész.
A leletmentés, ahogy a festmények és más tárgyak példája is bizonyítja, méltó módon halad. És lassan az emlékezet is a helyére kerül: a most épülő vecsési kézilabdacsarnok Halmy József nevét viseli majd.
Fotók: Vörös Szabolcs / Válasz Online
A cikkben idézett könyv, az Első gól – Borbás Gáspár élete megrendelhető közvetlenül kiadónktól! Részletek itt >>>
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
