Azért fagy be az ukrán front, mert a Nyugat döntésképtelen
Az ukrán ellenállást Oroszországgal szemben alapvetően két nagy támogató, az Egyesült Államok és az EU finanszírozta. Most azonban Washingtonban és Brüsszelben is politikai viták veszélyeztetik a 2024-es támogatásokat. Ráadásul közel sem gyártanak Nyugaton annyi fegyvert, mint Oroszországban, így ha lesz is még pénz, nem látszik, honnan lesz elég anyag. El kell dönteni Amerikában és Európában: komolyan gondolják-e, hogy Oroszország ezt a háborút nem nyerheti meg.
Joseph Stiglitz amerikai Nobel-díjas közgazdász tavaly szeptemberben egy bécsi előadásában arról beszélt, hogy a nyugati társadalmaknak el kell dönteniük, háborúban állnak-e Oroszországgal vagy sem. És amíg ez a döntés nem lesz egyértelmű, addig a problémáik csak sokasodnak majd.
Stiglitz egyébként úgy vélte, hogy a második világháború óta először lenne indokolt a háborút vállalni, mert Európában a hódító agresszió morálisan elfogadhatatlan, és az egész Nyugat számára életveszélyes is. Az erőszakos területszerzést mindenképpen meg kell torolni szerinte.
Elvben a nyugati országok kormányai is ezt képviselik, de a valóságban nem háborús logika szerint cselekszenek. Stiglitz tavaly ősszel elsősorban arra gondolt, hogy számos gazdasági szabályozást drasztikusan át kellett volna szabni, és a hadigazdaság logikája szerint gyorsan fel kellett volna függeszteni a piaci logikán alapuló rendszereket, például az energetikában. Ám ugyanez igaz a fegyvergyártásra és az Ukrajnának szánt pénzügyi segítségre is. Amíg a Nyugat félszívvel, nehézkesen segít, és nem áll át háborús logikára, addig Ukrajnának nem lesz esélye győzelemre. És minél inkább az látszik, hogy Ukrajna esélyei romlanak, annál inkább bizonytalanodnak el a nyugati politikusok, illetve erősödnek a háborút feladni kívánó erők. Ez az öngerjesztő folyamat látszik elindulni 2023 végén.
Lemondás, lelkesedés, elkedvetlenedés
A tavaly februárban indult orosz invázió kezdetekor a nyugat-európai országok többsége úgy vélte, hogy az ukrán ellenállás napok, de legfeljebb hetek alatt összeomlik. Amikor például a berlini ukrán követ a támadás első napján fegyvereket kért a német kormánytól, azzal küldték haza, hogy mire az első szállítmány odaérne, addigra Kijev úgyis elesik. Washingtonban is nagy volt a bizonytalanság, és a komolyabb fegyvereket visszatartották, félve, hogy azok gyorsan orosz kézre kerülnének.
Amikor az ukránok elképesztő áldozatok árán visszaverték a Kijevet támadó orosz hadoszlopot, és ezzel párhuzamosan kiderült, hogy az oroszok micsoda rémtetteket követtek el a környékbeli kisvárosokban, például Bucsában, a nyugatiak megrázták magukat, és megígérték, hogy „addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak kell”. Elindultak a fegyverszállítások, a kiképzési programok, a pénzügyi és információs támogatások, illetve Oroszországgal szemben egymás után vezettek be újabb és újabb gazdasági szankciókat.
2022 őszén az ukránok északkeleti és déli irányban is nagyon komoly sikereket értek el: felszabadították Harkiv környékét és visszafoglalták Herszon városát. A következő év tavaszára újabb offenzívát ígértek, és a Nyugat olyan fegyvereket küldött, amelyeket az előző évben nem akart átadni: modern tankokat, légvédelmi rakétákat, messzi célpontok pontos kilövésére alkalmas rendszereket.
Az ukrán ellentámadás végül csak idén júniusban indult el, és napok alatt elbukott. Az oroszok addigra beásták magukat, megerősítették a védelmi vonalaikat, új katonákat vittek a frontra, az ukránok pedig nem kaptak repülőket, amelyek támogathatták volna a támadásba lendült harckocsikat és gyalogosokat.
2023-ban befagyott a több mint ezer kilométeres front. Egyik fél sem volt képes idén néhány négyzetkilométernél többet elfoglalni a másiktól, miközben elképesztő embervesztéseget szenvednek el, és gyorsan fogy a hadianyag is, mindkét oldalon. Erre mondta azt Valerij Zaluzsnij tábornok, az ukrán hadsereg főparancsnoka novemberben, hogy
patthelyzet alakult ki, és hosszú távon ez az oroszoknak kedvez, mert több emberük és több fegyverük van. A kivéreztetésre menő állóháborút tovább bírják.
Legalább kétszer annyi orosz katona esett el Ukrajnában, mint amennyi amerikai a vietnami háborúban négyszer annyi idő alatt, nagyobb lakosság mellett. Akkor az amerikai társadalom ezt nem tolerálta, és a kormánytól kikényszerítette a háború feladását. Oroszország azonban most sem olyan, mint az 50 évvel ezelőtti Amerika volt: nincsenek szabad választások, nincs szólásszabadság, a közvélemény nem tartja nyomás alatt a rezsimet. A katonák egy része próbálkozott valamiféle lázadással Prigozsin vezetésével, de ezt ők sem a béke érdekében tették, hanem belső hatalmi harcok mentén, kompetensebb vezetőket követelve. A lázadást gyorsan leverték, a háborúra nem volt érdemi hatással a másfél napig tartó akció. Ha volt is reménye a Nyugatnak, hogy Oroszország feladja, ha fájdalmas lesz számára a háború, ez a várakozás hiábavaló volt.
2023 végére nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz vezetés minden áldozatra kész, miközben az újabb sikerek elmaradása nyomán Ukrajna nyugati támogatói elbizonytalanodtak. Míg tavaly ilyenkor a nyugati politikusok és a sajtó lelkesen várta a következő évi nagy ukrán ellentámadást, meg gúnyolódtak az orosz védelmi vonalak őszi összeomlásán, addig most senki se vár semmi jót 2024-re. A NATO főtitkára arról beszélt december elején, hogy fel kell készülni a rossz hírek megemésztésére.
Nemhogy új típusú fegyverek gyors szállításáról lenne most szó, mint tavaly ilyenkor, hanem a meglévő támogatási szint fenntartása is súlyos viták kereszttüzébe került. Az úgynevezett olajársapka februári bevezetése óta érdemi új szankcióval sem sújtották Oroszországot. (Augusztusi cikkünkben azt írtuk, hogy az év első felében viszonylag sikeres volt ez a lépés, de már akkor látszott, hogy az oroszok megtanulták kijátszani a rendszert. Azóta sem reagált erre a Nyugat, és a szankció hatása egyre csak gyengül.)
Viták az Atlanti-óceán mindkét oldalán
Eddig alapvetően az Egyesült Államok és az EU támogatásával volt képes feltartóztatni az ukrán hadsereg az orosz inváziót. Csakhogy a 2024-es támogatásról még sem Washingtonban, sem pedig Brüsszelben nem született meg a döntés. A támogatást mindkét helyen összekötötték egyéb ügyekkel, és ebből politikai patthelyzet alakult ki.
Amerikában a kormány egyetlen csomagban akarta elfogadtatni az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt katonai segélycsomagot, hogy az Izraelt mindenképpen támogatni akaró republikánusok könnyebben megszavazzák. Csakhogy a republikánusok erre azt mondták, hogy csak akkor támogatják az egészet, ha a demokraták elfogadják a bevándorlást jelentősen korlátozó javaslataikat. Első körben a csomag ezen a héten elbukott a szenátusban. Élénk egyeztetések mennek, ahogy egy montanai demokrata szenátor fogalmazott, „lehet, hogy a karácsonyt is itt töltjük, bassza meg”, amire egy republikánus texasi kollégája azt válaszolta, hogy „ha nincs az ünnepekig egyezség, majd januárban folytatjuk”, mire David Cameron brit külügyminiszter azt üzente az óceán túlpartjára, hogy „ez nagyon szép karácsonyi ajándék lenne Putyinnak”.
Ha lesz is kompromisszum, a helyzet alapvetően megváltozott Amerikában: recseg-ropog az egyértelmű elköteleződés Ukrajna mellett.
Az EU fő hozzájárulása Ukrajna védelmi képességeihez főleg pénzügyi természetű volt eddig: havonta például 1,5 milliárd eurót küldött az Európai Bizottság az ukrán kormánynak, hogy a közszolgáltatásokat fenn tudja tartani (az apanázst Amerika, a Világbank, Nagy-Britannia és Japán is kiegészítette). A támogatási program azonban jövő évtől lejár, és nem látszik még, hogyan hosszabbítják meg.
Az Európai Bizottság ugyanis csomagban akarta elfogadtatni a támogatás meghosszabbítását az EU költségvetésének kiegészítésével: azt javasolta, hogy a tagállamok több mint 100 milliárd euróval növeljék meg az EU 2028-ig tartó büdzséjét, és ebből 50 milliárd menne részletekben Ukrajnának, a többi pedig egyéb uniós célokra.
Csakhogy a tagállamok egy része erről az árukapcsolásról hallani sem akar, többek között az EU legnagyobb tagdíját fizető Németország sem. Sőt, a német kormány a saját költségvetésének elfogadásával is nagy bajban van, és Berlin egyelőre ott tart, hogy tolják el januárra az EU költségvetését érintő döntést. Közben Olaszország éppen hogy ragaszkodik ahhoz, hogy az EU-s költségvetést érdemben növeljék a migráció kezelésének érdekében, és Róma ezért kifejezetten támogatja a bizottsági árukapcsolást. A különböző tagállamok egymással összeegyeztethetetlennek látszó álláspontjait az ügyben még sokáig lehetne sorolni.
Mostani állás szerint le kellene választani az ukrán támogatást az EU-s költségvetésről, egy új mechanizmust kitalálni, és azt a jövő csütörtöki brüsszeli csúcson elfogadni. Vannak ötletelések, de azok mind ideiglenes megoldásokról szólnak: egy, három, esetleg hat hónapra elfogadni valamit, hogy aztán a vita kezdődhessen elölről.
A lényeg, hogy nincs elég hadianyag
Nehéz eldönteni, hogy a fenti politikai viták abból következnek, hogy sokan ráébredtek, nem jön ki a matek; vagy pedig azért nem jön ki a matek, mert eleve nem is volt elég politikai akarat hozzá, és most már retorikai szinten sem tabu az Ukrajnának nyújtott támogatás felmondása.
A matek azért nem jön ki, mert a Nyugat nem gyárt elég fegyvert ahhoz, hogy Ukrajna tartani tudja a lépést az orosz termeléssel és vásárlással.
Nézzük példaként a lövedékek esetét. Tavasszal az ukránok azt állították, hogy az orosz tüzérség naponta 25-30 ezer lövedéket lő ki rájuk, és ők csak ennek negyedével tudnak válaszolni. A helyzet nagyjából változatlan azóta. Az ukránok szerint egy elsöprő erejű offenzívához naponta 70 ezer löveedékre lenne szükségük.
A nyugatiak szerint Oroszország hamarosan évi 2 millió darab tüzérségi lövedéket lesz képes gyártani, a raktáraiban 5 millió van még felhalmozva, és az idén 1 milliót vettek Észak-Koreától.
Ehhez képest az Egyesült Államok évi 360 ezer darabra növelte idén a gyártási kapacitását, de ezt nem adja mind Ukrajnának, mert a saját készleteit is tölti, és újabban Izraelnek is szállít. A legtöbb lövedéket Dél-Koreából viszik amerikai közvetítéssel egyelőre Ukrajnába, 330 ezer darab megvásárlásról kötöttek szerződést eddig a Washington Post értesülése szerint, és ennek egy részét már el is használták.
Az EU tavasszal megígérte, hogy 2024 márciusáig 1 millió tüzérségi lövedéket ad Ukrajnának, ám eddig ebből bő 300 ezer darabot volt képes átadni, és nem látszik, hogy sokkal többet tud majd a következő három és fél hónapban. Az EU-s tagállamok közül Németország és Franciaország egy-egy vállalata, a Rheinmetall és a Nexter gyárt nagy mennyiségben lövedékeket, de szabad kapacitásuk alig van, és a termelés bővítése nehézkes. A Rheinmetall például érdemben akkor bővítene, ha a német kormány vállalná, hogy sok évre előre megveszi a többletet, azonban Berlin nem ad ilyen garanciát. A németek és a franciák ragaszkodnak ahhoz, hogy lehetőleg saját, de mindenképpen EU-n belüli gyárakból vásároljanak csak Ukrajnának szánt fegyvert, viszont ott nincs elég alapanyag és gyártósor. A Rehinmetall egyik legnagyobb gyára Dél-Afrikában van, de az ottani kormány nem engedi, hogy tőlük Ukrajnába exportáljanak.
A német vállalat 2024-re összesen 40 ezer lövedék szállítását garantálja csak Ukrajnának. 2025-re is csak „több tízezer” darabot ígérnek – ezt a mennyiséget a Rheinmetall spanyolo,rszági gyárából előre megvásárolta egy kormány, amely csak annyit árult el magáról, hogy a NATO tagja, és 140 millió eurót fizet érte. Mindent összeadva, idénre is alig jön ki az egymillió lövedék Ukrajnának, jövőre pedig ennyi sem látszik még.
Hasonló a helyzet szinte az összes fegyverrel. A francia Nexter például a háború kitörése óta jelezte, hogy 200 százalékkal növelte a CAESAR rakétavetők gyártását, elsősorban az ukrán hadsereg kedvéért. Ez konkrétan azt jelenti, hogy havi kettő helyett immár hat darabot képesek előállítani. Eddig ebből a fegyverből 30 darabot adtak az ukrán hadseregnek, és most ezeket pótolják otthon, illetve afrikai és közel-keleti exportra is megy néhány. Így azonban képtelenség az ukrajnai front szó szerint gyilkos tempóját követni. Drónokból, rakétákból, tankokból, lényegében mindenből sokkal kisebb utánpótlása van Ukrajnának, mint az oroszoknak. Az oroszok minden pénzüket erre költik, a nyugatiak pedig hozzájuk képest nagyon óvatosan költenek a fegyvergyártás bővítésére. A létező lehetőségekből indulnak ki, és nem váltanak hadigazdaságra.
Nem véletlen tehát, hogy a legtöbb elemző és immár egyre több politikus is azt jósolja, hogy 2024-ben marad a mostani állóháború, mert Ukrajnának nem lesz ereje egy nagyléptékű ellentámadásra, a megszállt területek felszabadítására. És a mostani helyzet fenntartásához is az kell, hogy Amerika és az EU túllépjen a belső vitáin, és legalább annyi segítséget nyújtson, mint eddig.
A Kieli Világgazdasági Kutatóintézet a háború kezdete óta monitorozza az Ukrajnának küldött támogatásokat, és legfrissebb jelentésükben arra figyelmeztetnek, hogy
idén augusztus és október között kevesebb új felajánlást kapott Ukrajna, mint bármelyik negyedévben 2022 eleje óta. A kifutó programok miatt ez még nem drámai, de ha nem fordul meg a trend, akkor Ukrajna nagy bajban lehet jövőre.
A pénzügyi támogatás nagy részét eddig az EU, a katonait pedig az Egyesült Államok adta. Ha e két nagy donor elbizonytalanodik, akkor Oroszország átveheti a kezdeményezést a hadszíntéren.
Amerika eddig mintegy 70 milliárd eurót, az EU 85 milliárdot, ezen felül Németország egyedül 21 milliárdot, Nagy-Britannia 13 milliárdot, Norvégia és Japán 7-7 milliárdot, Lengyelország és Hollandia 5-5 milliárdot költött Ukrajna támogatására (katonai és pénzügyi támogatásokkal együtt). Ez rengeteg pénz, de ha azt nézzük, hogy az Egyesült Államok 2003 és 2010 között évente átlagosan 100 milliárdot költött csak az iraki háborúra, és hozzátesszük, hogy a fenti számok 22 hónapra vonatkoznak, a költségek már messze nem annyira ijesztőek.
A nyugati kormányok többsége továbbra is azt képviseli, hogy ezt a háborút Oroszországnak nem szabad megnyernie. Ám ezt csak akkor tudják biztosítani, ha elfogadják (és a választóikkal is elfogadtatják), hogy a háborúnak ára van. És azt meg is kell fizetni.
Nyitókép: ukrán harckocsizók egy Csernyihiv megyei hadgyakorlaton 2023. december 5-én (fotó: AFP/Roman Pilipey)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
