Egészségügyi deform: ami magán, legyen állami, ami állami, legyen magán!

Élő Anita

| 2023.12.19. | Nagytotál

Hogyan lehetséges, hogy a magyar egészségügyben egyszerre üres a kórházi ágyak 30-45 százaléka és közben több mint negyvenezer ember van várólistán? Hogyan keletkezhetett rekordmennyiségű, 150 milliárd forint kifizetetlen számla egy évtizeddel azután, hogy lényegében az összes kórházat államosították? Miért csak Lázár János városa marad ki a megyében a nagy centralizációból, ha az egyébként olyan remek intézkedés? Az utóbbi évtizedek legnagyobb kórházi egészségügyi átalakítása folyik, ám a betegek inkább azt észlelik, hogy kiszorulnak az ellátásból. Az orvosok és nővérek energiáit példátlan átszervezések kötik le, ami állami, azt privatizálják, ami privát, azt államosítják, amit lehet, azt elveszik az önkormányzatoktól, és továbbra is a legfőbb gyógymódnak a centralizációt tekintik. Az egészségügy átalakításának története – ezúttal a tulajdonformák változásának szempontjából figyelve.

Minden idők talán legnehezebb olyan évét zárta a magyar egészségügy, amikor nem kellett külső behatásra (Covid, háború) reagálnia. A betegek három okból is úgy érezhették, hogy megnehezedett az életük: 

1. Tovább nőttek a várólisták, több mint negyvenezren várnak ellátásra, kétszer annyian, mint a pandémia előtt. A sor pedig egyre nő.
2. A kórházak sosem voltak ilyen eladósodottak, és a mostanában megérkező 90 milliárdos állami konszolidáció sem tudta megszüntetni a feszültséget. Mindez kihat a betegellátásra is.
3. A korábbi években a magánegészségügy lépett be ott, ahol az állami nem tudott megfelelő időben vagy minőségben szolgáltatni. 2023-ban több jel is arra utal, hogy a biztosítottak egyre kevéssé képesek duplán finanszírozni a saját ellátásukat (egyrészt járulékból, másrészt készpénzben a magánklinikákon). Csökkent a fizetőképes kereslet: több magánintézmény bevezette, hogy hitelre műti meg a betegeit. Egyes helyek a fapados légitársaságokhoz hasonlóan úgynevezett dinamikus árazást vezettek be, hogy a kevéssé keresett orvosok és időpontok felé tereljék a pénzügyi nehézségekkel küzdő betegeiket. Több korábban eltervezett befektetést lassítottak, és – az elmúlt évek terjeszkedése után – bezárt egy vidéki magánszülészet, a szegedi Maternity, mert nem volt elég nagy a forgalma. 

Mindez a magyar egészségügy eddigi talán legkomolyabb reformja közepette történt, ami egyszerre több síkon is zajlik, Budapestről egyelőre kevéssé érzékelhető módon: 

1. Erőteljes centralizáció folyik az „egy (vár)megye, egy kórház” elv jegyében. Az elképzelés lényege, hogy a megyei kórházak, orvosi egyetemek teljes ellátási spektrumot kínálnak. A kisebb városi kórházak elveszítik önállóságukat, számos funkciójuk leépül, osztályok szűnnek meg, a megmaradók pedig átalakulnak. Mindezt nem pusztán a kormány akarja így, sok helyen az orvos- és nővérhiány kényszeríti ki az átalakítást. Leglátványosabb a változás a sebészet területén, mert egyre több kisebb intézmény kizárólag egynapos sebészeti beavatkozásokat végez, a súlyosabb eseteket pedig a megyei intézménybe irányítják. Párhuzamosan ezzel az eddigi 500-féle beavatkozás helyett 800-ra bővült a hosszabb bennfekvés nélkül elvégezhető és az egészségbiztosító (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő – NEAK) által finanszírozott ellátás. Mindez fontos és előrevivő lépés, segít egy fontos és megkésett technológiai váltást, sajnos azonban döccenőkkel zajlik.

A vidéki betegek nem észlelik, hogy a centrumkórházak tárt karokkal fogadnák őket – az utánuk érkező kifizetetlen számlák miatt.

A sebészet tb-finanszírozása ugyanis 18, az aneszteziológiai és intenzívterápiás ellátásé pedig 32 százalékkal marad el az átlagos költségeiktől. Történelmi jelentőségű lépés, hogy a kormány igyekszik az idén 30 éves teljesítményfinanszírozási rendszer ilyen torzításait megváltoztatni, ám a korrekció még éveket vesz igénybe.

2. Az egészségügyiek ellenállását a tulajdonformák átalakításával próbálják megtörni: 

• ami eddig magán volt, azt államosítják;
• ami eddig állami volt, ott magánszolgáltatót vonnak be;
• ami eddig önkormányzati volt, ott az állam veszi át a feladatot.

Ennek megfelelően ezekben a hónapokban emberek ezreinek változik meg a munkáltatója a magyar egészségügyben. 

Van még egy fontos jellemző: néhány esetben ami eddig magán volt, az ezután is magán lesz, csak éppen a szolgáltató változik, lecserélik a piaci szereplőket. A NER megérkezett a kórházfenntartásba.

Nézzük tehát sorban, mi minden zajlik a háttérben, amitől a beteg gyakran azt érzi, sem energia, sem pénz nem marad a legfontosabbra: a gyógyításra. 

I. Ami magán, az legyen állami!

1. A lombikbébi-ellátások állami monopóliummá tétele 

A magánosítási sort 2019 végén a lombikbébi-centrumokkal kezdték, a magyar egészségügynek ennél a technológiaérzékeny kis szeleténél. Magyarországon éppen 35 éve (a világelsőtől mindössze tíz évvel lemaradva) született meg az első magyar lombikbébi, majd gyorsan kiépült egy egyetemekből, magánklinikákból álló hálózat. 

Az egészségügyi kormányzat azonban nem volt elégedett a szolgáltatás eredményességével, ezért monopolizálta a lombikbébi-kezeléseket, akár a dohánykereskedelmet. Mi értelme volt ennek? Semmi. A célját azonban megmondták: szerették volna növelni a kezelések hatékonyságát és elérni, hogy a 200 ezer meddő pár közül többen jussanak hozzá a programhoz. Előbbi nem sikerült, pedig rengeteg pénzt fordítottak erre. Kivásárolták a legnagyobb piaci szereplőket, két klinikát bezárattak, megnövelték a finanszírozott kezelések számát (amit az államosítás nélkül is megtehettek volna) és ingyenessé tették a kezelések során használt hormonkészítményeket. Persze a magánpiac nem szűnt meg, csak a helyszíne változott: a nők nagy számban keresik fel a cseh és szlovák magánklinikákat.

Növelték az elvégzett állami kezelések számát: 2019-ben 10 171-volt ez az érték, majd némi visszaesés után 2021-re 12 237-re emelkedett. A hatékonyság viszont 19 százalékról 17 százalékra csökkent, vagyis száz beültetésből 19 helyett csak 17 kisbaba született. 2022-ben már 14 718 beavatkozást végeztek, soha ilyen sok beültetés nem történt Magyarországon. Vesztergomi Dóra, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humán Reprodukciós Intézete vezetőjének egy előadásán levetített grafikonján az volt látható, hogy amíg a beavatkozások száma meredeken emelkedett, addig a születések száma rendkívül laposan nőtt. A 2018-as kiinduló értékhez képest, amikor minden ötödik kezelésből baba született, ma már csak minden hatodiknál történik ez meg. Az eredmény csalódást keltő.

2. Háziorvosi ügyeletek államosítása

Az orvosi ügyeleteket korábban az önkormányzatok biztosították: vagy maguk szervezték meg a háziorvosaikkal, vagy magáncégeket vontak be a szervezésbe. Az országban jellemzően két nagy szolgáltató látta el ezt a feladatot. A fővárosban pedig kizárólag ők vannak jelen. A kormányzat elképzelése szerint a háziorvosi szolgálatokat a jövőben nem települési, hanem járási szinten kell szervezni, hosszabb távon ezt a feladatot is elvennék az önkormányzatoktól. Az átalakítást az ügyeletekkel kezdik, és a tartósan betöltetlen praxisokkal folytatják. 

Az ügyelet átszervezése még nem fejeződött be, Pest megyében például februárban indul, a fővárosban még a dátum sincs meg, vagy legalábbis nem hozták nyilvánosságra. 

A magyar egészségügytől évtizedek óta hatalmas energiát követel, hogy két ügyeleti rendszert működtet párhuzamosan: a háziorvosit és a kórházit, miközben egy átlag betegnek fogalma sincs róla, baj esetén melyiket kellene keresnie. A kettősség az ország jelentős részén továbbra is megmaradt, a szolgálatok számát viszont csökkentették, és az ügyelet megszervezésének illetve ellátásának feladatát az Országos Mentőszolgálatra (OMSZ) bízták. Ezzel együtt lehetővé tették, hogy az ügyeleti szolgálatot ne orvos, hanem mentőtiszt lássa el. 

Az intézkedés során egy állami szereplő, az OMSZ kapta meg a korábbi magánszolgáltatók feladatát, akiket így fokozatosan kiszorítanak az egészségügyből. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára több alkalommal büszkélkedett el azzal, hogy az átalakítás következtében 10-15 százalékkal esett a kórházi sürgősségi ellátóhelyek forgalma. A fő kérdés azonban nem az alapellátási ügyelet helyzete, hanem az, ekkora többletterhelés mellett a mentőszolgálat mennyire tudja eredeti feladatát ellátni.

A kórházi centralizáció miatt számos helyen a szállítási feladatok is megnövekedtek, mert a betegeket a kis kórházakból a nagyobbakba kell vinni.

Mindez elvonhatja az energiát a mentéstől. Gálvölgyi János színész tavaszi rosszulléte a közvélemény számára is világossá tette, hogy nincs minden rendben a mentőszolgálatnál. A késve érkező mentőautó miatt Pintér Sándor belügyminiszter vizsgálatot indított, amiből kiderült, hogy az azonnali ellátásra szorulókhoz országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában ért ki 15 percen belül a rohamkocsi. A szintén azonnali, de csak mentőápoló jelenlétét igénylő riasztásoknak már csak alig valamivel több mint a feléhez. Vagyis egy olyan állami szervezet kapott többletfeladatot, amely az alapfeladataival is megkínlódik.

3. Szakrendelők államosítása

A kórházzal együtt működő szakrendelőket már elnyelte a nagy állami gömböc, ám azokat a rendelőket, amelyek önállóan dolgoznak, eddig még nem. Az önkormányzati választások miatt egyelőre lebegtetik a tervet, konkrét időpont nincs, de azért egy fontos lépést megtesznek. 2024 nyarától egyetlen önkormányzati szakrendelő sem működhet gazdasági társaságként, vagyis az orvosokat, nővéreket be kell vinniük a szolgálati jogviszony alá. A rendszer ismerői pontosan tudják, hogy ez mit jelent, innentől egy tollvonás elszedni az önkormányzatoktól az utolsó szakintézeteiket. Érzékeltetésül olyan fontos egészségügyi bástyákat szed le az állam az önkormányzati táblákról, mint a fővárosi Kapás utcai vagy a zuglói rendelő. 

II. Ami állami, legyen magán

1. Alapítványi egyetemek által bekebelezett megyék

Ezen a ponton kicsit zavarban vagyunk, mert a négy orvosegyetem nem magánintézmény, de nem is az állam, hanem közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványok (kekva) tulajdona. Azokról a szerveződésekről van szó, amelyek miatt az Európai Unió magyar egyetemistákat és kutatókat zárt ki nemzetközi programokból. 

Nyártól sosem látott centralizáció kezdődött, a vidéki orvosegyetemek megkapták a megyéjük összes fekvőbeteg-intézményét. Így például a Pécsi Tudományegyetem intézi Mohácstól Komlóig az összes fekvőbeteg ügyét, ezután minden Hajdú-Bihar megyei a Debreceni Egyetemhez, és minden Csongrád-Csanád megyei a szegedi orvosegyetemhez tartozik. 

Az egyedüli kivétel Hódmezővásárhely, az ottani ispotályt ugyanis nem kapta meg a Szegedi Tudományegyetem. Elképzelni sem tudjuk, miért éppen Lázár János miniszter szűkebb pátriája, választási körzete maradt ki az átszervezésből, ha az egyébként a kormány szerint hasznára válik a magyar egészségügynek.

Az átszervezés Budapesten is megkezdődött, itt a Semmelweis Egyetem kebelezheti be az országos rehabilitációs intézetet és az Amerikai úti országos idegsebészeti intézetet. 

Mindez illeszkedik abba a képbe, hogy 2022 januárjától a városi kórházak országszerte elveszítették gazdasági önállóságukat, és a megyei kórház alá rendelték őket. Említettük már: a kormány célja az, hogy megvalósuljon az „egy megye (hivatalosan persze vármegye) egy kórház”-terv. Azonban olyan jelentős helyi ellenállást észleltek, hogy az önkormányzati választások előtt a megyei átalakításokat a jelek szerint leállították, csak az orvosegyetemi megyékben folytatódhat a reform.

Miért nyúlnak hozzá a kis kórházakhoz? A magyarázat részben az, hogy mióta hazánk lakossága már csak 9,6 milliós, nincs szükség annyi ispotályra, mint 10,5 milliós lélekszám mellett volt. Igaz az is, hogy időközben rengeteget fejlődött az orvostudomány, egy-egy műtét után már nem kell heteket bent tölteni, gyakran már aznap este vagy másnap otthon lehet a beteg. 

Talán ennél is hangsúlyosabb, hogy az orvosi bérek jelentős megemelése nem várt hatást váltott ki: a kis kórházi osztályok jelentős része fenntarthatatlanná vált. Könnyű megérteni, miért: három-négy helyi orvossal egy gyerekosztály vagy egy fül-orr-gégészet el tudja vinni a nappalokat, ám az ügyelethez – az éjszakákhoz és a hétvégékhez – kétszer ekkora létszám kellene. Az viszont nincs, ezért vagy bezártak ezek az osztályok, vagy „zsoldosorvosokat” szerződtettek más városokból.

A kormány azonban nem szereti a zsoldosozgatást, nem biztosított rá forrást. A gazdagabb önkormányzatok besegítettek, azután is a zsebükbe nyúltak a kórházukért, miután a tulajdonjogát már elvették tőlük. A számlát még sokáig ők állták, de 2022 elejétől a városi kórházaknak már nem lehetett közvetlenül pénzt utalni, mert megszűnt a gazdasági önállóságuk. Okos megoldásnak tűnt, hogy akkor majd a kórházi alapítványokon keresztül támogatják lakosaik ellátását, de nyártól a belügyminiszter ezt az utat is elzárta. 

Így az önkormányzatok már nem tudtak segíteni, egy-egy kisebb kórház pedig szinte összecsuklott ennek hatására. A jelenségről a mosonmagyaróvári kórház kapcsán írtunk részletesen. Ott azóta néhány osztály újra megnyitott, országosan pedig úgy tűnt, leállítják a centralizációs tervet. Nyáron váratlanul az egyetemi megyékben mégis bevetették.  

A centralizáció tehát azon segítene, hogy a megyeszékhelyekre koncentrálja az orvosokat és így jobban kihasználja a munkaerőt. A terv végrehajtását nehezíti, hogy a kórházak az alulfinanszírozottság miatt szinte menekülnek a betegektől. Meredek állítás, amelyet viszont igazol, hogy miközben több mint 41 500 biztosított van várólistán, és hatvan napon túli időpontot kapott közülük több mint 23 ezer, a kórházi osztályok ágyainak 30-45 százaléka üresen áll. 

Utóbbi adatot Kiss Zsolt, az egészségbiztosító főigazgatója ismertette a Medicina Fórum konferenciáján. A várakozók száma duplája a covid előttinek, és idén tovább nőtt, miután egy fontos ösztönzőre nem volt elég pénz. A várólisták „leoperálásáért” addig 130 százaléknyi összeget kaptak az intézmények, ám ezt 110 százalékra csökkentették, amelynek hatására a kórházvezetők azonnal léptek, és lassították a műtéti programot.

Az intézményeket – kicsiket, nagyokat vegyesen – rekordnagyságú kifizetetlen számla terheli. A kormány ugyan 90 milliárdot átvállalt a terhekből, de a helyzet súlyosságát jelzi, hogy az elmúlt napokban Jenei Zoltán országos kórházi főigazgató mellett több mint 20 egészségügyi intézményvezetőt menesztettek. A kórházügy hasonló mértékű lefejezésére a rendszerváltás után volt utoljára példa.

2. Menekülőút elvágása az utasítgatós, kirendelgetős állami egészségügyből – a közreműködői szerződések tiltása

Az állami egészségügyből eddig jellemzően három menekülőút kínálkozott: az orvosoknak a külföldre szerződés, a magánszektorba való átváltás, a nővéreknek pedig emellett a pálya elhagyása. Ám volt egy negyedik is, amikor úgy maradtak egy állami kórházban, hogy közben egy magáncég alkalmazottjaivá váltak. A kórháznak bedolgozó magánzókat úgynevezett közreműködői szerződéssel foglalkoztatták. A jelenség több évtizede létezik, és most a kormány elhatározta, hogy már nem sokáig. 

2024 januárjától a jogszabály szerint már nem lehet ilyen új szerződéseket kötni, pedig a közkórházakban az ügyeletet, az altatást, a műtők kiszolgálását, a kardiológiai ellátást, a belgyógyászatot, a tüdőgyógyászatot, a művesekezeléseket, a röntgent, de sok helyen még a sürgősségi és a gyerekellátást is magáncégek nyújtják. Nem magánrendelésről van szó, a beteg számára ez állami ellátás, az egészségbiztosító finanszírozza, vagyis a biztosítottak térítésmentesen jutnak hozzá a kezelésekhez, csak éppen az állami kórház egy magánvállalkozásra bízta a szolgáltatás nyújtását. Az orvosok mellett a nővérek is érintettek ebben, az úgynevezett bérnővér szolgáltatás révén. 

A kormány azt szeretné, ha az állami kórházakban csak szolgálati jogviszonnyal rendelkező orvosok és nővérek dolgoznának, akiket kirendelhetnek, utasíthatnak, ahogy az állami rendszerben szeretnék. Tegyük hozzá, hogy nem is normális a bérnővérkedés, bérorvoskodás elterjedtségének a jelenlegi szintje. Az átszerződés információink szerint nehézkesen halad, és ennek két fő oka van:

1. a vállalkozók magasabb bért fizetnek az államnál, és az embereik nincsenek beosztva a nehezen elviselhető, merev magyar kórházi hierarchia alá.
2. A dolgozók – különösen a szakdolgozók – tartanak a szolgálati törvény alapján elrendelhető átvezénylésektől. 

A szakdolgozók alapbére ugyan idén július 1-jétől egységesen 18 százalékkal emelkedett, és márciusban megint hozzányúlnak, kiemelten díjazva a legnagyobb igénybevétellel járó szakterületeket, de az ápolók jelenleg is keveset keresnek. Az átvezénylés még nehezebb helyzetbe hozná őket, mert hosszabb távolléttel járna az otthonuktól. Az alacsony bérből nem tudnak dadát fogadni a gyerekeik mellé, és a fizetésük nem elegendő egy gépkocsi fenntartására, pedig a megyén belüli – például két kisváros közötti – közlekedés busszal és vonattal rendkívül időigényes.

Egyelőre nem látszik, mi lesz a közreműködői szerződésekkel, sikerül-e a szereplőknek újabb halasztást kiharcolniuk. Az sem tudható, igaz-e vagy városi legenda, hogy azt a szakemberhiányt, amit pótolni hivatottak, valójában éppen ők gerjesztik a kórházi dolgozók elcsábításával.

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség alelnöke, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója a már említett novemberi konferencián mindenesetre azzal érzékeltette a döntés hatását, hogy a saját intézményének hat részlegben kulcsszereplők a közreműködők. És ez egy budapesti kórház.

3. A kórházi laboratóriumi szolgáltatás államosítása

„A kormány novemberben kirakja az állami kórházak laboratóriumainak működtetésére szerződött magáncégeket a közintézményekből. Az összes kórházi labor átalakul, mert ősztől egy állami megalabor vizsgálja majd meg a mintákat” – adtuk közre a hírt még tavasszal, számba véve az intézkedés melletti, és főként ellene szóló érveket. Ám közben műsorváltozás történt. A kormány elállt ettől a szándékától. Hogy végleg vagy átmenetileg, az nem tudható, de az igen, hogy az e célra létrehozott projektcéget is felszámolták. 

4. CT-, MR-szolgáltatás állami kézbe vétele

2024 novemberétől nem működtethetnek magánszolgáltatók CT-t és MR-t állami kórházakban. Takács Péter államtitkár szerint az intézkedés célja a készülékállomány frissítése: 2025 végére nem vizsgálhatnak hét évnél idősebb berendezéssel az országban.              

II. Ami állami, legyen magán

Idén meglepetésként érte az egészségügyieket, hogy a 2012 óta folyamatosan hangoztatott csodaszer, az államosítás mellett ellentétes folyamatok is beindulnak. Több területen az eddigi állami feladatot magáncégek veszik át. Pontosabban az állam elveszi a piackijelölés jogát az intézményektől, hiszen a kórházak a takarítást vagy az őrző-védő szolgálatot maguk is kiszervezhették. Mindennek révén egyre nagyobb területet foglal el a NER a kórházakban. 

1. Takarítócégből kórházi mindenes

Három lépésben megtörtént a NER eddigi legnagyobb térnyerése az állami szektorban. A történet úgy kezdődött, hogy 2021-ben 300 milliárd forintos tendert nyert a B+N Referencia Zrt., ami egy 3+1 éves 93 intézményre vonatkozó takarítási keretszerződés volt. Ám a kórházak nem siettek leszerződni a vállalkozással, az első évben csak ötmilliárd forintot használtak fel a keretből. 

Mivel nem akarták bevenni a pirulát, másodszorra letolták a torkukon. A magyar gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő vállalkozása még erősebb kormányzati hátszelet kapott, lényegében a teljes állami kórházüzemeltetést (az őrzéstől a takarításon keresztül a „műszakig”, tehát a működtetésig, felújításig) megszerezte Kis-Szölgyémi Ferenc cége. A kisebb-nagyobb részben eddig is magáncégekkel megoldott feladatokat a kórházaknak vissza kellett venniük a partnereiktől, az egész feladatot átvette a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), majd megtendereztette, és ezt nyerte el a B+N, amely a kormányzati szektor egyik legfontosabb beszállítójává lépett elő az elmúlt évek alatt. Nyártól 29 fővárosi kórház működtetése került át a céghez, januártól 52 vidéki intézmény követi őket.

Mindez óriási munkaterhet rótt a kórházakra. Számos dolgozójukat el kellett küldeniük, majd azok egy részét átvette a B+N, más részét pedig nem. A folyamat előnye, hogy az eddigi mintegy évi 30 milliárd forint takarítási keret nem volt elegendő a kórházak tisztántartására, most a B+N – kórházi források szerint – ennek legalább a duplájából gazdálkodhat, de ezt nem az intézményeknek kell kifizetniük: közvetlenül az állam utalja a cég számlájára. 

A nehézség abból áll, hogy innentől a kórházigazgatóknak nincs befolyásuk sem a recepciós, sem a takarítónő, sem a kertész, sem a fűtést kezelő dolgozó munkájára. 

A tapasztaltabb vezetők titokban egészségügyi munkakörbe átvettek néhány műszakit, hogy legyen, aki belenyúl a rendszerbe, ha leáll a fűtés. A KEF csak a fővárosban 25 ezres hibalistával szembesült. Kiderült, amit persze eddig is mindenki tudott, hogy a kórházi liftek, fűtési rendszerek jó része katasztrofális állapotban van. 

Tisztábbak lettek-e a kórházak az elsőként átálló fővárosi intézményekben? Ennek megítélését olvasóinkra bízzuk. Ha tamáskodunk, annak az az oka, hogy sok helyen ugyanaz a nagyon alacsony bérre bejelentett takarítónő dolgozik ugyanabban a kórteremben, csak éppen most már egy százmilliárdokkal kitömött magáncégnek. 

2. Kórházi patikák kiszervezése

Ugyancsak privatizálná a kabinet az úgynevezett intézményi patikákat, vagyis a kórházban fekvő betegek gyógyszerezését ellátó részlegeket. A terv persze centralizációt is tartalmaz, mert az egész ország minden állami kórházának intézményi gyógyszertárát egy vállalkozó kezébe adnák. Az ötlettel még a nyáron állt elő a kabinet, ami jelentős felzúdulást keltett egészségügyi körökben. Egy ilyen változtatás nemcsak óriási felelősséggel járna, de jelentős bevételtől is megfosztaná a kórházakat. A végrehajtást segítő rendeletek eddig még nem jelentek meg, a mintegy 300 milliárd forintra becsült üzletről egyelőre hallgat a kormány. 

Összeállításunkkal szerettük volna jelezni, hogy miközben sok beteg azt érzékeli, semmi sem mozdul a magyar egészségügyben, valójában elképesztő pörgés van az ágazatban, rengeteg minden átalakul. A változásokat főként a szervezeti átalakítástól várják, miközben a modern egészségügy projektalapú fejlesztésekben gondolkodik, és az elmúlt évek sikerei is ilyenekhez kötődnek (például a csecsemőhalálozás visszaszorítása, vagy a transzplantációs program felfuttatása a Covidig). 

Az államtitkár szerint stabilizálták a rendszer működését, de valójában az elmúlt évek nem bizonyították, hogy a tisztán állami egészségügy hatékonyabb lenne a vegyes tulajdoni struktúránál. Az erős centralizáció merevvé és lassúvá teszi a rendszert. Miközben az egyetlen előnyt, az adatok összehasonlíthatóságát egyelőre nem használják ki. Pedig a lombikbébi-programok intézményenkénti hatékonyságának vagy a csípő- és térdprotézist beültető osztályok újraoperálási arányának megismerése hosszabb távon javíthatna a mutatókon. 

A GDP-arányos egészségügyi kiadás csökken, az állami rendszer sem a kórházak eladósodását, sem a várólisták problémáját nem tudta kezelni. És ami a kimutatásokban csak egy adat, az a családok életében megoldhatatlan helyzetként jelenik meg. Előfordult, hogy a várólisták hatásaként a szülő hónapokig élt kábító fájdalomcsillapítón és mozgássérültté vált. Ilyen hosszú a sor a térdműtéteknél. Vagy: elviselhetetlen derékfájására a nagynéni öt hónap múlva kapott időpontot a reumatológián. Februárban kerülne sorra, de biztosan nem fog megjelenni a rendelésen. December közepén ugyanis csontrákban elhalálozott.

Nyitókép: AFP/Kisbenedek Attila

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>