Reménytelen állapotból hozták vissza az ország legszebb áruházát
Több mint fél évszázadig rejtette alumíniumburkolat a Corvin Áruház neoreneszánsz homlokzatát, amit egykor itáliai palotákhoz hasonlítottak. Néhány hónapja már üzletek is működnek a részben megújult épületben, és a belső további titkokat rejt. A felújítás kezdetén a szakértők is azt hitték, hogy az egykori pompás tereket nyomtalanul elpusztította az igénytelen szocialista átalakítás, de kiderült, hogy néhány izgalmas részlet mégiscsak megmaradt. Megmutatjuk, mi rejtőzik az építési paravánok mögött, és az első mozgólépcső rejtélyének is utánajártunk.
„Magyarország legnagyobb és legszebb áruháza” – egyszerűen ez volt a Corvin reklámszlogenje a két világháború között, és ezt a tényszerű állítást senki nem vonhatta kétségbe. A Corvin mindjárt a megnyitásakor, 1926 márciusában legendás épülete lett Budapestnek. Abban az időben úgy tartották, hogy mindössze két valódi áruháza van a fővárosnak: a Párisi Nagy Áruház az Andrássy úton és a Corvin a Blahán. A kettő közül a Corvin volt a modernebb, közönsége a művelt középosztály, amely jó áron, jó minőségű termékekhez akart hozzájutni. A Corvin első igazgatója, a Németországból érkezett Max Lewin a megnyitáskor úgy fogalmazott: a Corvin célja „olyan árakkal dolgozni, melyek a középosztály számára is lehetővé teszik az elegáns, nagyvilági öltözködést, a hozzáférhetést mindahhoz, amit a nyugati ízlés szépségben és minőségben nyújtani tud.”
Az 1930-as bővítés után a Corvin 60 különböző osztályon kínált minden elképzelhető holmit, amire egy polgári háziasszonynak szüksége lehetett: elsősorban természetesen divatárut, de lámpákat, élelmiszert, kályhákat, bőrárut, szőnyeget, órákat, tisztítószereket, játékokat, esernyőt, bőröndöt is. Az áruház abban is hasonlított a későbbi plázákhoz, hogy a vásárlást össze lehetett kapcsolni az étkezéssel és más ügyek intézésével, a Corvinban ugyanis volt étterem, bisztró, hivatalos MÁV menetjegyiroda és tudakozó is.
Történetének első, a második világháborúig tartó szakaszában a Corvin mindvégig ezt kínálta a közönségnek:
azt az érzést, mintha Berlinben, Párizsban, Londonban vásárolna, de hazai árakon, és jórészt hazai termékeket,
mivel az áruház vezetősége tudatosan törekedett rá, hogy ezek aránya minél magasabb, nagyjából 70 százalékos legyen.
Aztán másfajta idők jöttek, de a Corvin a szocializmusban is az elérhető legjobb minőséget jelentette. A rendszerváltás után aztán áruházként folyamatosan veszített a jelentőségéből, és a 2000-es évek közepétől olcsó kínai ruhabolttá züllött, jelentős része üresen állt. A Corvin nem bírta a versenyt az újonnan felépült plázákkal, de még a szomszédos Sajtóház helyén 2011-ben felépült Europeummal sem. Az utolsó évtizedben a legjobban működő része a Libri könyvesbolt és a Spar volt, míg a Somogyi Béla utca felőli oldalon a szélesen kiülő előtető alatt balkáni összevisszaságban sorakozott egy halal pizzát is kínáló internet call shop, kulcsmásoló, ruhatisztító, lángosos és gíroszos.
Mint épület azonban a Corvin legendás maradt, éppen amiatt, ami nem volt látható. Az 1966-ban felkerült luxaflex alumíniumburkolat alatt ott rejtőzött a pompás régi homlokzat, amire eredeti valójában már csak az idősebbek emlékezhettek. A szocialista modernizáció ebben az esetben annyira spórolós volt, hogy a Corvint nem is takarták be teljesen: a burkolat csak a Blaha Lujza tér felőli oldalt fedte, a másik három utca felé látszott a végtelenül lepusztult eredeti épület. Noha ezek a homlokzatok nagyrészt dísztelenek voltak, valamit mégis sejttettek az áruház egykori szépségéből. A balkáni környezettel együtt megjelent a romkocsmásodás: 2007-től az ötödiken (egy évvel később már két szinten) működött a Corvintető szórakozóhely, 2012-ben a harmadikra beköltözött a MÜSZI (Művelődési Szint) közösségi tér és kulturális helyszín, a földszint egyik sarkában a Jelen nevű kocsma vert tanyát. Vonzerejükhöz szorosan hozzátartozott a pusztuló, üres épület varázsa, és a felfedezés élménye, hiszen olyan helyeket nyitottak meg, amelyek már régóta nem voltak látogathatók, sőt a tetőterasz esetében pontosabb úgy fogalmazni, hogy addig soha. Különösen a Corvintető vált legendássá. Amikor ősszel egy szabadtéri tablókiállításon fotókkal és személyes emlékekkel idézték fel az épület múltját, jól érzékelhető volt, hogy
negyvenéves kor alatt a Corvin elsősorban a szórakozóhelyet, negyven fölött az egykori áruházat jelenti az embereknek.
Hogy mennyire elveszett az egykor erős áruházi brand, azt jól mutatja, hogy a felújítás után be kellett vezetni a Corvin Palace nevet, mivel a Corvin szó hallatán a legtöbben ma már a Corvin mozi mögötti plázára gondolnak.
2018-ban végre leszedték az alumíniumburkolatot, és előbukkant a megfeketedett, erősen roncsolódott homlokzat. Mindenki láthatta, amit addig csak az épületet közelről megvizsgáló szakemberek: az alumíniumlemezeket annak idején egy acélszerkezetre szerelték fel, az eredeti homlokzattól körülbelül másfél méteres eltartással, és a váz tartógerendáit durván belefúrták a homlokzatba. Nyilvánvalóan nem számoltak azzal, hogy az épület neoreneszánsz pompáját egy későbbi generáció esetleg szeretné majd helyreállítani, mert az acélrudakkal szétroncsolták a szobrok, domborművek jelentős részét, befalazták a negyedik emeleti ablakokat, és szinte teljesen eltávolították az eredeti, nagy kiülésű főpárkányt és az épület tetejét egykor díszítő baluszteres attikát. Látszott, hogy szó sincs arról: csak le kell szedni a burkolatot, és visszakapjuk az archív fotókról ismert, gyönyörű Corvint.
Most, öt évvel később az épület kívülről újra a régi fényében pompázik. Nyáron hullt le a lepel a helyreállított főhomlokzatról, és októberben a főbejárat is megnyílt, újra lehet vásárolni az utcáról nyíló üzletekben és a két alagsori nagy boltban (dm és KIK). A földszintre visszatért a Spar és a Libri, ezenkívül étterem, gyógyszertár és Erste bankfiók kapott még helyet. A Corvin mindig is olyan áruház volt, amely élő homlokzatokkal fordult az utcák felé: a 20. században az épület 33 földszinti kirakata a magyar kézmű- és gyáripar egyedülálló bemutatótere volt, rendkívül hatásosan elrendezett, látványos installációkkal. Különösen igaz volt ez a két háború közötti majd’ két évtizedre, de még a szocializmus korszakára is. Mindaddig, amíg a Corvin egységes áruházként működött, az utcafrontokról nem nyíltak önálló boltok, a 90-es évektől azonban ez vált a hasznosítási modellé, amit a felújítás után is megtartották.
A Blaha Lujza tér 2022 végén elkészült felújítása a Corvint teljesen új pozícióba hozta. A tér átalakításáról egy éve azt írtuk, hogy az Europeum és a Corvin előtt húzódó útszakasz felszámolása talán a legnagyobb nyereség, mert korzózásra, sétálásra alkalmas teret hozott létre a két áruház előtt, és lehetővé tette, hogy az épületek földszintjei alkossák a térfalat. Ugyanez megvalósult a Somogyi Béla utcai részen is, ahol az utca egy rövid szakaszának lezárásával a sétálóövezet befolyik a két áruház közé. A Corvin földszinti helyiségei ezzel jelentősen felértékelődtek – hogy a tér és az áruház felújítása mennyire összefüggő, egymást erősítő beavatkozás, azt igazán csak most lehet érzékelni, hogy kívülről a Corvin is elkészült.
A Corvin átadásakor Ybl Ervin művészettörténész a Magyar Iparművészet című lapban megjelent cikkében úgy fogalmazott, hogy „főhomlokzata kétségtelenül az utóbbi évek egyik legérettebb építészeti eredménye”. Ybl mindenekelőtt azt méltányolta, hogy a tervező, Reiss Zoltán az előző két évtized szecessziós felfogásával szakítva visszatért egy kötöttebb, klasszicizáló megformáláshoz, vagyis tulajdonképpen a historizmushoz. Az előképeket a reneszánsz palotákban, Michelangelo capitoliumi épületeiben, a Louvre Perrault-féle kolonnádjában és a torinói Palazzo Madamában találta meg. A műkritikus azt remélte, hogy ez a visszafordulás a reneszánsz felé egy tartós stílusfordulat kezdete lesz, de utólag visszatekintve egyértelmű, hogy a fejlődés iránya nem erre, hanem az 1930-as évek elején Magyarországon is uralkodóvá váló nemzetközi modern (Bauhaus) felé vezetett. Reiss Zoltán termékeny építész volt, aki pályáját a 20. század első évtizedében szecessziós épületekkel kezdte, az 1920-as években készült munkái a historizálás utolsó hullámához tartoznak.
A Corvin palotahomlokzata nem volt a jövőbe mutató alkotás, inkább egy kifutó irányzat utolsó kiemelkedő színvonalú darabja,
de ez semmit nem von le az értékéből. A gazdag figurális szobrászati díszítés, Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid munkája már modernebb, art déco felfogású. Ybl Ervin is észrevette, hogy a két oldalhomlokzat, a mai Somogyi Béla és Márkus Emília utcák felé mintha egy másik épület lenne, jóval szikárabb és egyszerűbb, de éppen ezért korszerűbb is. Ugyancsak a modernitás felé mutatott az épület utcáról nem látható, de a belső térben markánsan megjelenő pillérvázas vasbeton szerkezete.
Az átadás után négy évvel a telek addig üresen maradt hátsó, Stáhly utcai részén ugyancsak Reiss Zoltán tervei szerint négyemeletes, nyeregtetős üzemház épült. Itt helyezték el a cég irodáit, a raktárakat, az árubeszállítási tereket, a műhelyeket, a dolgozói kantint, és a földszinten az új áruházi éttermet is. Az üzemház homlokzata teljesen dísztelen, és ha leszámítjuk a baluszteres kis erkélyeket, tisztán modernnek mondhatjuk. Igaz, a modern építészet egy egészen szokatlan, magyar környezetben nem ismert változatának. Ha ez az épület nem egy szűk mellékutcában, a híres áruház hátához tapadva állna, hanem valahol önállóan, bizonyára sokkal ismertebb lenne, és többen felfigyeltek volna különös kvalitásaira. Olyan ugyanis, mint a két háború közötti amerikai városok épületei: nagyvonalú és zord metropoliszépítészet, már-már a korai Batman-képregények Gothamjának hangulatát csempészi be Budapestre. A felújítás után ez sokkal jobban érzékelhető, bár az ilyen házaknak a romlás is jól áll.
A megnyitásakor mindenesetre a Corvint modern áruházként ünnepelték, a nagy európai bevásárlópaloták méltó párjaként. Teljes egészében külföldi beruházásban épült: a hamburgi M. J. Emden Söhne cég kétmillió aranykoronás befektetésével, ami önmagában is okot adott a büszkeségre, hiszen jelezte, hogy Budapest a trianoni trauma ellenére még mindig jelentős nemzetközi nagyvárosnak számít. A tulajdonos, Max Emden a korszak egyik legismertebb nagytőkése volt: a legnagyobb német áruházakat birtokolta, és világhírű műgyűjteménnyel rendelkezett. Németországon kívül Emdennek csak egy-két városban voltak áruházai, például Stockholmban és a Corvin megnyitása után Budapesten. A Corvinnak az áruházláncon belüli jelentőségét mutatja, hogy amikor az áruházat majdnem tíz évig vezető, a magyar üzleti életben emblematikus figurává vált német igazgatót, Max Lewint 1935-ben leváltották, a tulajdonos huszonéves fiát, Hans Erich Emdent nevezték ki az utódjának. Max Emden zsidó származása miatt a család helyzete Németországban ekkor már romlani kezdett, bár a nácik a személyéhez nem fértek hozzá, mivel Svájcban élt. Vagyonát azonban elvették, és 1939-ben a céget is csődbe kényszerítették. Így került német birodalmi tulajdonba a Corvin is, majd az 1946-os potsdami egyezmény értelmében a szovjeteké lett (az igényt csak 1948 júliusában érvényesítették, addig a részvénytársaság magyar vezetése igazgatta a céget).
A háborús rombolás után nagyjából helyreállított áruház végül 1952-ben államközi egyezménnyel került a magyar államhoz. Ezután néhány évig Budapest Nagyáruháznak nevezték, de hamarosan visszakapta a régi nevét. Történelmi arculatát viszont elveszítette az 1966-ban elindult, és teljesen csak 1971-re befejezett modernizáció során, amelynek bűneit a mostani felújítás próbálta részben jóvátenni. A szocializmusban a Corvin a Centrum Áruházak zászlóshajója volt, és a vállalattal együtt az 1990-es évek elején privatizálták. A Centrum és a Skála összeolvadása után 1999-től a Skála brand alá került, majd 2005-től különböző bérlők üzemeltették. 2001-ben került a közelmúltig a Librit is tulajdonló Balogh Ákos egyik vállalkozásának birtokába. A mostani felújítási projektet fiai, Balogh Olivér és Viktor vitték végig társtulajdonosokként. Noha korábban az állam a homlokzat felújításához 300 millió forint támogatást ígért, a 8-10 milliárdos műemléki helyreállítás végül teljes egészében magánerőből, részben bankhitelből valósul meg.
A Corvin homlokzata szinte teljes egészében az eredeti állapotnak megfelelően született újjá. A homlokzat díszei jórészt műkőből készültek, de a festésnek köszönhetően a vakolt részekkel teljesen egységes hatásúak. A szobrászati díszítőelemek ismétlődő motívumokból állnak, így
minden hiányzó vagy szétroncsolt darabot pótolni lehetett a megmaradtak alapján.
Kivételes szerencse, hogy a Márkus Emília utcai oldalon a lépcsőházi torony fölött a főpárkányt és a baluszteres attikát nem távolították el, mint mindenhol máshol, hanem csak befalazták, így ezekből is megmaradt felhasználható, hiteles mintadarab. Az attika tetejére visszakerültek az épületsarkokat díszítő kandeláberek, nem pótolták viszont a középtengelyt kiemelő négy szobrot: Pongrácz Szigfrid alkotásai a szelencét tartó Pandorát jelenítették meg. Elhagyásuk indokolható azzal, hogy egyedi műalkotások voltak, de egy későbbi időpontban azért jó lenne őket pótolni. (Ybl Ervin már idézett cikkében a legtöbb külső és belső szobordíszről, ornamentikáról jó minőségű közeli fotó vagy rajz található, így a Pandora-szobrokról is; ugyancsak ebből az írásból derül ki, hogy az egyes elemeket a két szobrász közül melyik készítette.)
Hasonlóan szerencsés helyzetben volt a felújítást megtervező M-Teampannon a nyílászárókkal, ugyanis a második-harmadik emeleti nagy ablakok közül a Somogyi Béla utcai oldalhomlokzaton a sarokhoz közel egy teljes egészében, több pedig részleteiben megmaradt, annak ellenére, hogy 1945-ben Budapest ostromakor a ház kiégett, és a legtöbb nyílászáró elpusztult. Az újonnan készült, díszes osztókkal tagolt, pompás faablakok elkészítéséhez a fennmaradt példány elég támpontot adott. Tervezői döntés volt, hogy a főbejárat eredeti ajtaját és a földszinti kirakatokat modern formában készítették el, a középtengely nagy kapunyílását viszont visszaállították. A szocialista korszakban a teljesen zárt alumínium „szardíniásdoboz” alján egy nyomott hatású, jelentéktelen bejárat nyílt.
A főbejárat fölött most az eredeti, átadáskori Corvin neonfelirat másolata látható, de elképzelhető, hogy ezt később új logó váltja fel. A bejáratot már az 1930-as években vékony vasbeton előtetővel látták el, de ez nem került vissza, mivel a főhomlokzatnál az 1926-os állapot visszaállítása volt a cél. A Márkus Emília utcai oldalszárnyon ez sajnos lehetetlennek bizonyult. Itt a lépcsőtorony után a homlokzat eredetileg a felső szinteken egy kissé visszaugrott, és a földszint fölött keskeny terasz alakult ki, amit két kedves, medvén lovagló fiúkat ábrázoló szoborral díszítettek. Az 1966-os átalakítás során ezt a visszaugrást elfalazták, és a metró szellőzőkürtőjét építették be a helyére. Noha ez a rész nem került a luxaflex alumíniumburkolat alá, egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy kívülről hogy fog kinézni: egy egészen brutális, vakolatlan nyerstégla falat húztak fel a földszinti maradék fölé. Ahogy a vázszerkezet belefúrása a homlokzatba, úgy ez a részlet is jelezte, hogy az áruházat teljesen értéktelennek tartották építészeti szempontból. A metrószellőző jelenleg is használatban van, kiváltása szinte megoldhatatlan feladat lett volna, ezért a tervezők úgy döntöttek, hogy ezen a szakaszon továbbviszik az oldalhomlokzat egyszerű formaképzését, így a járókelőnek az utcáról a kürtő léte nem tűnik fel, legfeljebb a zsaluzott ablakokokat veheti észre.
Izgalmas kérdéseket vetett fel az épület teteje is, ami eredetileg is elég kaotikus képet nyújtott. Érdekes módon a Corvinnál soha nem gondoltak arra, hogy a lapos tetőket a látogatók számára megnyitott teraszként használják, mint a Párisi Nagyáruháznál. Fennmaradt egy 1955-ös híradófelvétel, ami gyerekeknek rendezett rollerversenyt örökített meg a nagy belső udvart övező tetőn, ami egy szinttel lejjebb helyezkedett el, mint a főhomlokzat attikafala mögötti terasz. A felvételen látszik az egyszerű, lebetonozott lapostető, amit a liftházak felépítményei törnek meg, meglehetősen sivár látványt nyújtva. Idővel erre a rétegre guanószerűen újabb tákolmányok, bővítések kerültek. A mostani felújítás során a tetőről minden toldalékot lebontottak, és a két magasabb épületrész, az üzemház és a főhomlokzati szárny közötti szakaszon egy visszahúzott, üveghomlokzatos szint készül. Az utcáról ez teljesen láthatatlan marad, de az épületet kiegészíti egy jól hasznosítható területrésszel. Akár irodaház lesz a volt üzemházból, ahogy korábban tervezték, akár a legújabb elképzelés szerint – ahogy Balogh Olivértől megtudtuk – hotel, ez a teraszos zóna mindkét lehetséges funkcióhoz jól passzol.
Nagyon valószínű, hogy a Blaha felőli magasabb terasz síkja mindig is elég mélyen volt az attikafal mögött, így onnan eredetileg sem nagyon lehetett kilátni. (A Corvintető korszakban is hasonló volt a helyzet, a városra csak a bár tetején kialakított teraszról lehetett rálátni.) A tetőszinten most is dolgoznak, így egyelőre nem tudni, milyen lesz a végleges kialakítása, de nyilván kár lenne kihagyni a lehetőséget egy jobb terasz létrehozására.
Amikor a Corvint 2003-ban műemlékké nyilvánították, egyedüli védelemre érdemes értékként a Reiss-féle homlokzatokat nevezték meg. Ez nem csoda: mindenki azt feltételezte, hogy az 1960-as évek végén végrehajtott átalakításban a belső teljesen elpusztult. Mindössze egy nőalakot ábrázoló féldombormű volt ismert az egyik próbafülkében a farostlemez mögött.
Archív fotókról tudni lehetett, hogy az áruház belső kiképzése a főhomlokzat gazdagságához illett.
Különösen a kétszintes átrium és az első emeletre vezető főlépcsőház óriási veszteség. A pilléreket díszítő, változatos formájú ornamentika, Beck Ö. Fülöp zenélő és íjat tartó magyar vitézt ábrázoló domborművei, a reliefes-baluszteres első emeleti erkélykorlát és különösen az Astra gyárban készült, művészi értékű, aranyozott fa lámpák és falikarok a magyarországi art déco talán legszebb enteriőrjét alkották. Ennek számos eleme már 1945-ben elpusztult, amikor az áruház Budapest ostroma során kiégett, de a nagyvonalú térszerkezet épségben látható még az 1960-as évek elején készült fényképeken is. Ha a szocmodern átalakítás során nem számolják fel, ma bizonyára az épület védendő elemeként tartanánk számon.
A Corvin belseje a 2000-es évekre egészen borzalmas képet nyújtott álmennyezeteivel, összetákolt, zavaros megjelenésű üzleteivel, labirintusszerű folyosóival. Az Orning Olivér által jegyzett, jelenleg is tartó belső felújítás nem kezdődhetett mással, mint a teljes kibelezéssel: az épületből a négy melléklépcsőház kivételével mindent kiszedtek, ami az elmúlt évtizedekben az eredeti vasbeton pillérvázas csarnokterekbe bekerült. A bontás során azonban váratlanul előkerült valami, aminek a létezéséről addig nem tudtak, és ami mégiscsak az egykori pompás belső térkialakítás megmaradt darabja.
Ezt a nagyközönség egyelőre nem láthatja, mert a főbejáraton belépve csak lefelé, az új alagsori üzletekbe vezet az út, az emeletre vezető mozgólépcső az építési paravánba ütközik. A régi-új előtér a födém kibontásával visszakapta az eredeti magasságát, így némi ízelítőt nyújt a belső elveszett nagyvonalúságából. Természetesen itt eredetileg nem voltak mozgólépcsők sem felfelé, sem lefelé, és azt sem lehet tudni, milyen volt pontosan az előtér építészeti kiképzése. Amit látunk, inkább ötletes idézet: art déco hatású, és az épület máshonnan ismert elemeiből építkezik, de kortárs alkotás. Az osztott gerendás-kazettás mennyezet például a harmadik emeleten egy rövid szakaszon megtalált, eredeti gipsz álmennyezet másolata, amit ott nem lehetett megőrizni, de akár itt is lehetett valami hasonló. Valaha a tér minden bizonnyal nyitott volt a vasbeton pillérek között mindkét irányba, most azonban folyosószerű lett, jobb oldalán egy lift és két gépészeti légakna miatt teljesen elfalazott. A bejárat után közvetlenül balra az egyik falon Dukai István monumentális kortárs művészeti alkotása látható: egy óriási, kör alakú geometrikus minta, amelynek vászna összevarrt régi lepedőkből készült. A régi anyag továbbélése a jelenben akár az egész épület hányatott történetének jelképeként is felfogható.
Ott, ahol most a mozgólépcső van, nyílt egykor a kétszintes átrium. Ennek terét nem állították vissza, viszont az első emelet fölött megtalálták a tetejét. Ez az a bizonyos túlélő elem, aminek a felfedezését korábban említettük. A dupla tető izgalmas, összetett szerkezet: külső héja laposan bazilikális vasbetonszerkezet, a bordák között eredetileg üvegtéglákkal, alulról viszont vasbetongerendák között osztott, sík üvegtáblák engedték be a szűrt természetes fényt az átriumba. A tető párkányát az épület belsejében máshol is megjelenő, kagylós gipszornamentika díszítette. A tető létéről azért nem tudtak, mert alulról teljes mértékben takarta egy utólag felrakott alumínium álmennyezet, amelynek tálcáiban vastag mocsokréteg gyűlt fel. Felülről a külső tetőhéj látszott ugyan, de a bordák közt az üvegtéglák le voltak kenve vastagon kátránnyal, ezért tömör vasbeton konstrukciónak gondolták. Fény természetesen már rég nem jött be rajta, ráadásul fölé, az egész udvart lefedve egy újabb tető került, így tulajdonképpen eltűnt az egész szerkezet egy megközelíthetetlen lyukban.
A tervek szerint az első emeleten még bejárható, nyilvános terek, valószínűleg vendéglátóhelyek lesznek, ezért a tulajdonos vállalkozott a tető helyreállítására. A külső héj üresen marad üvegtéglák nélkül, fölé új üvegtető kerül, de ebből belülről úgysem látszik semmi, a belső sík felület viszont hiteles helyreállítást kap. A mesterek éppen ottjártunkkor dolgoztak a helyszínen felállított műhelyben a kagylós gipszornamentika újragyártásán: a régi fotókról ismert pompából legalább ez visszaköszön majd a megújult házban.
A Corvin összes többi emeleti belső tere a modern pillérvázas szerkezetnek köszönhetően nagyon szabadon alakítható, bármilyen funkcióhoz jól adaptálható. A lépcsőházakon kívül egyetlen igazán izgalmas terem van még az épületben, ráadásul az üvegtetőhöz hasonlóan ez is már-már véletlenül megtalált hely: az üzemház legfelső szintjén egy utólag behúzott födém és rengeteg gépészeti eszköz kibontása után egészen fenséges hangulatú, tágas, modern csarnok tárult fel. Valóságos vasbetonkatedrális, amit a tervező még világosabbá, napfényesebbé tett azzal, hogy a födém megbontásával új tetőablakokat vágott. Ez a tér valószínűleg nem lesz nyitott a nagyközönség számára, de remélhetőleg megőrzi most létrejött egységét.
A Corvin kapcsán még egy utolsó érdekességről kell említést tenni: Budapest első mozgólépcsőjének kérdéséről. Nem olyasmi ez, ami a mostani felújítást bármiben befolyásolná, hiszen réges-rég nyomtalanul eltűnt, de mégis érdemes tisztázni, hogy pontosan hol volt, és hogy nézett ki, hiszen – szocializmus kori emlékek alapján – sokan bizonyára azt hiszik, hogy ugyanott lehetett, ahol a későbbi és a mostani mozgólépcső. Vagyis a bejárat tengelyében. Ahogy láttuk, ez teljesen kizárt: az eredeti nagyvonalú térkialakítást (előtér – átrium – főlépcsőház) néhány évvel az átadás után nem törték volna meg ilyen szerkezettel.
A Corvin mozgólépcsőjét 1931. május 10-én adták át a nagyközönségnek, amikor az áruház a Magyar Hét alkalmából a hazai ipar legújabb termékeit mutatta be a nagyközönségnek. Ma már nehezen elképzelhető, hogy milyen szenzáció volt ez akkor Budapesten, hiszen a főváros lakóinak nagy többsége ilyen fantasztikus szerkeztről addig csak az újságban olvashatott. „A modern technika eme nagyszerű vívmányának ugyancsak sok bámulója akadt és rendkívüli kényelmet nyújtó a közönségnek, hogy csak rá kell állna lépcsőre és az végigszalad vele az emeleteken és egyszerre az emberek százait szállítja. Magyarországon ez az első mozgólépcső és külön említésre méltó érdekessége és érdeme, hogy a legkisebb részletében magyar gyár, magyar munkáskezek készítménye” – lelkesedett az átadás napján a Népszava. A Corvin német vezérigazgatója valóban figyelt rá, hogy hazai céggel, a Wertheim F. és Társa Rt-vel gyártassa le a szerkezetet annak ellenére, hogy ebben nem lehetett tapasztalatuk. Marketingszempontból azonban fontos volt, hogy ne külföldről rendeljék meg.
Az első mozgólépcsőről fotó valószínűleg nem maradt fenn, de egy rajz és egy 1935-ös filmhíradófelvétel igen: ezen látszik, hogy mindössze egy ágú volt, faborítású és felfelé vezetett. A három szakaszból álló, keskeny lépcső óránként 4000 ember szállítására volt alkalmas. A földszintről egészen a harmadik emeletre repítette fel a vásárlókat, ahol a Corvin legendás játékosztálya működött, valóságos elvarázsolt gyerekbirodalom modellvasutakkal, makettekkel, bábukkal. A Corvinban mozgólépcsőzni kötelező budapesti program volt a vidékről érkező látogatók számára, a gyerekeknek pedig a játékokkal együtt bizonyára felejthetetlen élményt nyújtott. Mivel lefelé nem volt mozgólépcső, a harmadikról vagy gyalog a lépcsőkön vagy a három lift egyikén jöhettek le a vásárlók. A mostani felújítás során semmi nyomát nem találták az egykori mozgólépcsőnek, és a filmből sem állapítható meg, hogy pontosan hol volt. Az áruház egykori alaprajzát mutató brosúra viszont megoldja a rejtélyt. A rajzon M betűvel jelölt rész a Márkus Emília utcai szárny szélén, közvetlenül az egyik melléklépcsőház mellett található.
A mozgólépcső csodáját egyébként alig tizenhárom évig élvezhette Budapest népe: 1945-ben az áruház belső berendezésével együtt elpusztult a tűzvészben. Utána jó ideig megint egyáltalán nem volt mozgólépcső Budapesten. 1956-ban ugyan építették a hűvösvölgyi villamosvégállomásnál egy kísérleti mozgólépcsőt, hogy a fővárosiak megtanulják a használatát a metró – akkor közelinek remélt – átadására készülve, de ez csak pár évig működött. Végül csak a metró első szakaszának átadásakor, 1970-ben találkoztak újra a budapestiek ezzel a szerkezettel, arra pedig még egy évet várni kellett, hogy az átalakított Corvinba is visszakerüljön – igaz, nem a régi helyére, és nem is magyar, hanem szovjet gyártmány formájában. Érdemes lenne a megújult áruházban majd legalább képpel, szöveggel megidézni a legendás mozgólépcső emlékét is.
Nyitókép: a felújított Corvin Áruház a Blaha Lujza tér felől (fotó: Bielik István / Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
