Recesszió, traktoros blokád, jönnek fel a rendszerellenesek: válságban van Németország?
Három éve csökkennek a reálbérek, tavaly recesszió is volt, Olaf Scholz minden idők legnépszerűtlenebb kancellárja. A gazdatüntetések nemcsak a dízel áráról, hanem a kormány elkergetéséről is szólnak. A két legnagyobb rendszerellenes párt, amely felmondaná a zöld energiáról és Ukrajna támogatásáról szóló nemzeti konszenzust, együtt már 30 százalék feletti népszerűségnek örvendhet. Ezek bizony válságra utaló jelek. Csakhogy: 2004-ben a mutatók ennél is rosszabbak voltak, és akkor óriási felemelkedés követte a nehezebb éveket. Mi és miért történik a németeknél? Mutatjuk.
Hétfőn több traktorral vonultak fel a Branderburgi kapuhoz a német gazdák, mint valaha: legalább hatezer járművel érkeztek, háromszor annyival, mint decemberben. Pedig már azzal is elérték, hogy a kormány enyhítsen a terheiken: míg eredetileg teljesen eltörölték volna a mezőgazdasági gépekbe töltött dízel után járó adókedvezményt, január 4-ére a kormány belement, hogy csak 40 százalékkal csökkentsék a támogatást idén. Ám a tiltakozóknak ez kevés, ráadásul más típusú adók ellen is fellépnek. A traktoros blokádok Németország több nagyvárosát és fontos útvonalát bénították meg január első felében, a legnagyobb felvonulás pedig 15-én, hétfőn volt.
A gazdákat sújtó adóemelésekre azért volt szükség, mert egy állami eladósodást vizsgáló alkotmánybírósági határozat 17 milliárd euróval megrövidítette a 2024-es költségvetést, és a hiányzó összeget ki kellett valahogy gazdálkodni. Részben megszorításokkal, részben pedig állami beruházások elhalasztásával: ezekről a koalíciós pártok vezetői hetekig alkudoztak zárt ajtók mögött. Cem Özdemir földművelésügyi miniszter (Zöldek) azt állította, hogy ő is csak a sajtóból értesült a gazdák dízelének megdrágításáról, és ha megkérdezik, akkor ellenezte volna. Ennek ellenére az első tüntetést még december közepén az ő irodája elé szervezték, majd amikor látszódott, hogy sok gazda elégedetlen, jött a Brandenburgi kapu előtti sugárút mint fő helyszín.
Érdekes adat: 2023-ban Németország különböző jogcímeken éppen annyi pénzzel, azaz 17 milliárd euróval támogatta Ukrajnát, mint amennyit az idei költségvetésen muszáj lett megspórolni, és a kormány tervei szerint az ukránok 2024-ben sem kapnak kevesebbet, mint tavaly. Nyilván a német kormánypárti politikusok most azt mondanák, hogy almát hasonlítunk össze a körtével, de szinte eurócentre kijön, hogy a mostani tiltakozáshullám közvetlen kiváltó oka és az orosz–ukrán háború Németországra háruló költségei összefüggenek egymással. Ha pedig még tágabban vizsgáljuk a kérdést, látható lesz, hogy ez az összefüggés milyen sokrétegű.
Kormányváltó hangulat
Ám mielőtt a háború okozta problémákban elmélyednénk, fontos rögzíteni, hogy a mostani gazdatüntetések azért különösen fontosak, mert a tiltakozók nemcsak a dízelvásárlási kedvezményüket akarják visszakapni. Előrehozott választás kiírását is követelik. Ami pedig a legfontosabb: a közvéleménykutatások szerint a németek többsége (59 százaléka) ebben egyetért velük. Ezekben a napokban tiltakoznak a kormány politikája ellen a vasúti dolgozók, a fuvarozók és a kisvállalkozásokat összefogó egyik nagy országos szövetség tagjai is. Az elégedetlenség sokkal szélesebb, mint ahány gazda tüntet.
A német kormánykoalíció három pártja együtt is csak a szavazatok harmadát szerezné meg, ha most vasárnap lennének a választások. Olaf Scholz kancellár munkájával csak 20 százalék elégedett: ez a legalacsonyabb érték 1997 óta – abban az évben kezdték el havonta felmérni a kormányfők támogatottságát. A rendszerkritikus pártok, azaz a rendszert jobbról kritizáló AfD és a frissen alakult, baloldali BSW együtt viszont 32 százalék körül szerepelnének, ha most voksolhatnának a németek. Az egyharmadnyi kormánypárti, egyharmadnyi radikális szavazó mellett a harmadik egyharmad az újra erőre kapó CDU/CSU pártszövetséget támogatja, ami azt jelenti, hogy a kereszténydemokraták simán megnyernék a választást, ha azt tényleg előre hoznák. Éppen ezért a három kormányzó párt rettenetes vitáik ellenére is kitart, és próbál mindenben megegyezni. Akkor is, ha ez sokszor nagyon nehezen megy.
Eleve nehéz volt 2021 őszén összehozni az erős szakszervezeti bázison alapuló szociáldemokraták, a nagyvárosi progresszív értelmiségiek kedvencének számító Zöldek, valamint a vállalkozókat és gyáriparosokat képviselő liberálisok koalícióját. Amikor végre sikerült, éppen csak túl volt Németország az elmúlt hetven év második legnagyobb recesszióján, amit a járvány miatti lezárások okoztak. A piros–sárga–zöld koalíció eleve nehéz helyzetből indult. Aztán nem egészen három hónappal az új kormány megalakulása után kitört a háború Ukrajnában, rögvest felrúgva a rendszert, amelyen a német gazdaság jelentős része nyugodott.
Járvány, háború
Végletekig leegyszerűsítetten: a német gazdaság az autók, gépek és vegyipari termékek exportján alapul, és az ezek gyártásához szükséges energia jelentős részét az orosz gáz importja biztosította. Azzal, hogy az orosz gáz ára 2022-ben az egekbe szökött, majd ősztől egyáltalán nem érkezett, illetve 2023-tól olajat sem vett már Németország Oroszországtól, az áram, a fűtés és a szállítás költsége olyan mértékben drágult, hogy abba beleremegett a német gazdaság. Kevesebb termék készült, és ezeket is kisebb haszonnal lehetett eladni. Az állam óriási összegeket költött kompenzációra (azaz vállalati támogatásokra), új energetikai infrastruktúrára (például LNG-terminálok építésére), ami minden mástól vett el forrásokat, rontva például a nagy ellátórendszerek színvonalát.
Közben egymillió ukrajnai menekült érkezett. Az ő ellátásuk szintén az államra szakadt, olyan kifeszített helyzetben, amikor a 2015-ös nagy menekültroham érkezőinek felét sikerült még csak a munkaerőpiacra bevezetni.
Az energiaválság és a 2020-21-es lezárásokat kompenzáló kifizetések meglódították az inflációt az egész világon, és különösen nagy gondot okozott ez Németországban.
A reálbérek 2020 óta csökkennek, és ez már önmagában komoly ok a lakosság elégedetlenségére. A gondokat jól mutatja, hogy 2020 után 2023 ismét recessziót hozott, még ha nem is volt drámai mértékű a gazdaság teljesítményének csökkenése az előző évihez képest: 0,3 százalék lett.
A német GDP így is 0,7 százalékkal magasabb volt tavaly, mint a járvány előtti utolsó, válság nélküli évben, 2019-ben, de ez az adat inkább csak a közgazdászokat nyugtatja meg. A német polgárokat nem.
Igaz ez arra az adatsorra is, amely alapján a német gazdaság az ezredfordulón nagyobb bajban volt: akkor is alig volt növekedés, sőt, 2003 és 2004 recessziót is hozott. Akkor ez ráadásul 10 százalék feletti munkanélküliséggel is párosult. Most viszont inkább a munkaerőhiány okoz problémát, a munkanélküliség 3 százalék körüli csak, és ezért több német elemző is arra figyelmeztet: 20 éve rosszabb volt a helyzet. Abból pedig olyan látványos kilábalás jött, ami Európa legerősebbjévé tette Németországot.
Lehet még rosszabb is
A borulátóbb elemzők viszont azt mondják, hogy nem a konkrét adatokból következik az igazán nagy baj, hanem abból, hogy nem látszik a javulás lehetősége. A nagy energiaigényű iparágakban jók igazán a németek, de ezek a termékek most egyre kevésbé versenyképesek, mert Ázsiában sokkal olcsóbb a munkaerő és sokkal kevesebb környezetvédelmi előírás korlátozza a gyárakat. Az Egyesült Államokban pedig jóval olcsóbb az energia.
A német export 16 százalékát adó autógyártást át kellene állítani elektromosra, csakhogy a német vállalatok egyelőre importra szorulnak akkumulátorokból, illetve az ezek gyártásához szükséges alapanyagokból – a német és a kínai autóipar vetélkedéséről itt írtunk részletesen.
A világ legkurrensebb termékei most a számítástechnikához kapcsolódnak, és ezen a területen Németország nem számít komoly játékosnak. Óriási összegeket kellene befektetni például a csipgyártás fejlesztésébe, de egyelőre a meglévő iparágak támogatása, a nagy zöld energetikai átállás, illetve a 2020-21-es lezárások költségei felemésztették a tartalékokat.
Nincs közös terv, mindig tüzeket kell oltani
A hárompárti koalíció ideológiai széttagoltsága ráadásul lehetetlenné teszi, hogy erős koncepcióval álljon elő az állam. 2023-ban például hónapok mentek el a következő vitával: a zöldek ragaszkodtak ahhoz, hogy új épületekbe már csak elektromos fűtést lehessen beépíteni, ezzel is szorgalmazva a leválást a fosszilis gázról. Csakhogy ez emeli a költségeket, ami miatt az új szabályozást a lakosság és a koalíciós partnerek is utálták (végül sikerült átvinnie a zöldeknek a törvényt).
Ugyanígy súlyos vitákhoz vezetett az atomerőművek lekapcsolása, ami ugyan egy évtizedes menetrenden alapult, de mégiscsak akkor zártak le egyébként teljesen jó állapotban lévő reaktorokat, amikor történelmi csúcson járt az áram ára, és a leginkább szennyező szénerőművekkel, meg a világ másik feléről importált LNG-vel kellett pótolni a kieső kapacitást.
Feszültségeket okozott a kormánypártok között az is, mi legyen Oroszországgal. A hagyományosan pacifista szociáldemokratáknak és zöldeknek azzal kellett szembesülniük, hogy fel kéne pörgetni a hadiipart, rendbe kellene szedni a hadsereget, fegyvereket kellene küldeni egy háborús zónába. Ráadásul az ellen az Oroszország ellen, amellyel komoly gazdasági kapcsolatai voltak a német nagyiparnak, és szívélyes politikai kapcsolatai a szociáldemokratáknak. Minden vita és sok angolszász, illetve ukrán kritika ellenére, 2023-ra Németország lett Ukrajna második legnagyobb donorja az Egyesült Államok után – részben EU-s transzferek által, de igen jelentős kétoldalú katonai támogatásokon keresztül is. Pedig egyáltalán nem így indult: amikor az oroszok elkezdték rakétázni Kijevet 2022. február 24-én, az ukrán nagykövet bement a német külügyminisztériumba fegyvert kérni a védekezéshez.
Azzal küldték haza, hogy feleslegesnek tartják, mert Kijev napokon belül úgyis az oroszok kezére kerül.
Azután csak sisakokat és golyóálló mellényeket küldtek, fegyvereket nem. Innen kellett eljutnia a berlini kormánynak oda, hogy tavaly már tankokat és legvédelmi rakétákat is átadott az ukrán hadseregnek.
Jön fel a rendszerkritika
Húsz éve nem látott gazdasági problémákkal kell tehát szembenéznie a német államnak, miközben a lakosságot utolérte az egész nyugati világban tapasztalható trend: egyre többen szavaznak tabudöntögető, oldalakon átívelő konszenzusokat megkérdőjelező erőkre. Elsősorban a jobboldali AfD előretörése aggasztja a német politikusokat. A párt immár a második erő, 23 százalékon áll a legfrissebb kutatások szerint. Az egykori NDK néhány tartományában 40 százalékot is elvihetnek az őszi helyi választásokon. 2023-ban először győzött polgármesterjelöltjük egy nagyobb városban, és először szereztek többséget egy kerületi önkormányzatban is.
Új kihívás a régi politikai elit számára a radikális baloldal eddigi fő pártjából, a Linkéből kiszakadó, Értelem és Igazság – Sahra Wagenknecht Szövetsége (BSW) nevű új párt, amely akár 14 százalékra is számíthatna egy most vasárnapi választáson. Igaz, e forgatókönyv szerint az AfD csak 18 százalékot érne el. A BSW és az AfD ugyanis hiába állnak a hagyományos bal–jobb felosztás két szélső oldalán, valójában sok mindenben egyetértenek, így a közönségükben is van átfedés.
Egyaránt ellenzik a zöld energetikai átállást és annak nagyfokú állami támogatását; ellenzik Ukrajna pénzelését és felfegyverzését; és szigorúbb bevándorláspolitikát követelnek (annak ellenére is, hogy a BSW vezetői között van messze a legtöbb bevándorló családba született politikus, maga az alapító is félig iráni). A BSW és az AfD között fontos különbség viszont, hogy az utóbbi eddig ellenezte a szociális támogatások kifizetését, míg a BSW a gondoskodó államban hisz.
A mérsékelt pártok között a zöld átállás támogatásában, a bevándorlók iránti toleranciában és Ukrajna támogatásában nagyjából konszenzus volt eddig, még ha az ügyek iránti elkötelezettség mélységében voltak is különbségek.
Ám a rendszerkritikus pártok erősödésével a mérsékeltek most valamelyest kibillentek eddigi pozícióikból.
A CDU például visszakapcsolná az atomerőműveket, annak ellenére is, hogy éppen ők voltak hatalmon, amikor eldőlt, hogy 2022 végéig mindet be kell zárni (végül 2023 áprilisára zárt be az utolsó). A kereszténydemokraták visszavonnák az idén bevezetett elektromos fűtést előíró törvényt is. (A zöldek beleegyeztek, hogy elhalasszák egyes szénerőművek és szénbányák bezárását.)
Ugyanígy óvatos fordulat érzékelhető a bevándorlás megítélésében is – annak ellenére, hogy nemcsak humanista gesztus volt eddig a német állam részéről a sok menekült befogadása, hanem gazdasági szükségszerűségnek is tartották. Az öregedő német társadalom munkaerőhiánnyal küzd lassan egy évtizede, és a német gyáriparosok még a 2010-es évek közepén azzal a követeléssel fordultak Angela Merkel kormányához, hogy évente 400 ezer embert engedjen be az országba. A mérsékelt pártok most sem azon vitatkoznak, hogy kell-e még munkáskéz, hanem azon, hogy jól átgondolt vízumprogrammal csak a hasznos embereket engedjék-e be, vagy továbbra is azt fogadja be Németország, akinek az élete veszélyben van.
A CDU most már hasonló menekültpolitikát követel, mint amit a magyar kormány valósított meg, és amit az EU Bírósága jogsértőnek tart: a menekültjogi kérvényeket harmadik országokban, azaz Németországon kívül adhassák csak be a rászorulók, és ott várják ki a döntést, hogy befogadják-e őket. Közben a német baloldal is szigorít, a kiutasítottak toloncolását igyekeznek felgyorsítani, és 2023-ban (szúrópróbaszerűen) ellenőrzéseket vezettek be a cseh és a lengyel határon is. Ám minden igyekezet ellenére, hogy kifogják a szelet a vitorlájukból, a rendszerkritikusok lassan, de biztosan erősödnek.
Ki lehet közösíteni egy ekkora pártot?
A CDU továbbra is tartja, hogy nem működik együtt az AfD-vel, de az őszi keleti tartományokban rendezendő választások után nem kizárt, hogy ezt részben felül kell majd bírálnia. A Linkével tartományi szinten a szociáldemokraták és a zöldek is működtek már együtt, emiatt a BSW karanténban tartása kevésbé érzékeny téma a német belpolitikában.
A hétvégén a szociáldemokraták és a zöldek közösen tüntettek Berlinben az AfD ellen, ott is lehettek legalább annyian (kb. 20 ezren), mint a hétfői berlini gazdatüntetésen, igaz, traktorok nélkül. Ezen a megmozduláson Scholz kancellár és Baerbock külügyminiszter is felszólalt. Az apropót az adta, hogy egy oknyomozó portál múlt szerdán megírta: az AfD néhány politikusa novemberben részt vett egy potsdami titkos találkozón, ahol osztrák neonácik konkrét tervet mutattak be arról, hogyan kellene deportálni az integrációra képtelen elemeket Németországból. Többek között német állampolgárokat is. A cikk óriási hullámokat vetett, megint előjött a vita a német sajtóban, hogy be kellene-e tiltani az AfD-t. (Egyébként az AfD azt állítja, hogy nem akarnak kitoloncolni olyanokat, akik már állampolgárságot szereztek.)
A szélsőjobboldali gesztusokra történelmi tapasztalatai miatt sokkal érzékenyebb a német társadalom jelentős része és a német sajtó, mint bármelyik másik országé. Ezért is okoz megrendülést, hogy a mostani gazdatüntetéseken sok AfD-s transzparens látható. Az AfD annak ellenére, hogy általában ellenzi a szociális transzfereket, az összes párt közül a leghatározottabban állt ki a gazdák mellett, politikusaik folyamatosan biztatják a mozgalmat, és ez különösen aggasztja az antifasiszta német sajtót.
Bár évtizedek óta része az utcai erőszak a német belpolitikának (például május elsejéken az anarchisták rendszerint rátámadnak a rendőrökre, vagy éppen neonácikkal csapnak össze baloldali csoportok), most a durvulás legkisebb jeleire is különleges érzékenységgel reagál a német sajtó és politika. Az AfD erősödése és a gazdák közötti népszerűsége ugyanis sokakat megrémített. A Spiegel című hetilap a múlt héten például Ébresztő! címmel közölt publicisztikát, amelyben a szerző arra figyelmeztet, hogy az utolsó pillanat jött el, amikor még meg lehet menteni a német demokráciát.
Óriási megrökönyödést okozott például, amikor múlt csütörtökön a gazdák mellett tüntető néhány száz ember blokád alá vett egy kompot, ami Robert Habeck zöldpárti gazdasági minisztert és családját hozta haza az újévi vakációjukról, egy Dánia közelében fekvő német szigetről. A család órákig nem tudott leszállni a hajóról, a rendőrök csak könnygázzal tudták visszatartani a fenyegető tömeget. Az erőszakos csoport fellépését még a gazdatüntetéseket szervező érdekvédelmi szervezet és az ellenzéki CDU is elítélte.
Nem minden csak otrombaság
Ennek ellenére Habeck kiment a gazdák hétfői berlini tüntetésére, hogy a színpadukon elmagyarázza, megérti az elkeseredettségüket, tiszteli kiállásukat, de kérte, hogy a gazdasági helyzetre tekintettel fogadják el a kormány által javasolt kompromisszumot. Kifütyülték, sokszor lehurrogták, de nem bántották. Habeck szerint ez rendben van, ilyen a demokrácia.
A gazdák most néhány napig tárgyalnak a kormánnyal, addig felfüggesztik a blokádokat, de azt ígérik, ha nem kapnak további engedményeket, újra utcára mennek.
Hosszú távon a legnagyobb kérdés, hogy a német társadalom tovább radikalizálódik-e, vagy a nagykoalícióra is nyitott nagy pártok kompromisszumkereső politizálása fenntartható marad. A rendszerkritikus, sokáig teljes politikai karantén alatt tartott szélsőséges erők már így is bevitték legfontosabb témáikat a politikai fősodorba, és aligha lehet a választók harmadának igényeit figyelmen kívül hagyni.
Ám egy ezeken a követeléseken is túlmutató, radikálisan EU-ellenes, oroszpárti fordulat Németországban már az egész kontinens helyzetét megváltoztatná.
Először válhatna éles kérdéssé a világháború óta, hogy a Németországban állomásozó, atombombákkal is felszerelt 35 ezer amerikai katona maradhat-e még.
A német társadalom és ennek nyomán a német politika esetleges radikalizálódása akkor látszik valószínűbbnek, ha Németország nem tud túllépni a gazdasági gondjait okozó strukturális problémákon, ha a német vállalatok nem találják meg a helyüket a globalizáció mostani átalakulásában. Nem kis kihívásokról van szó, de egyelőre minden nehézség ellenére sem drámai a helyzet. Németország jelenleg a világ negyedik legnagyobb gazdasága, a polgárai különlegesen magas életszínvonalon élnek.
Ráadásul a belpolitika minden vitája és a gazdaság minden nehézsége ellenére meglepően jól tudnak alkalmazkodni a német rendszerek, ha muszáj. 2022 március elején a német kormány még azt állította, hogy nem tudnak leállni az orosz gáz, olaj és szén vásárlásával, mert olyan válság következne, ami a társadalmi rend összeomlásához vezetne. Néhány hónap múlva a leválást leginkább támogató zöld miniszterek már arról beszéltek, hogy 2024 végére, 2025 elejére talán mégis meg lehet ezt oldani. Aztán 2023 elejére megoldották. És ugyan felvonult hétfőn vagy hatezer traktor Berlin szívében, azért a társadalmi összeomlástól nagyon távol vannak még. Szerencsénkre.
Nyitókép: német traktoros blokád a Berlin felé vezető A12-es autópályán a brandenburgi Jacobsdorfnál 2024. január 8-án (fotó: dpa/Patrick Pleul)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
