Nevelő jöhet a pedagógus helyére – a diplomás óvónők meg külföldön dolgoznak
Márta, az óvónő vette észre, hogy valami nem stimmel. Csak neki köszönhetően derült ki, hogy a gyereknek agydaganata van. Ezért sem mindegy, hogy gyorstalpalón végzett nevelők vagy valódi, képzett pedagógusok vannak a gyerekeinkkel. S hogy a kérdés miért olyan égető most? Januárban hatályba lépett a státusztörvény végrehajtási rendelete, amely a szakmabeliek szerint 60-70 évvel ezelőtti modellhez löki vissza az óvodapedagógus-képzést: a felsőfokú diploma mellé emeli a középiskolai szakképzésben elérhető technikusi oklevelet. Pedig diplomás óvodapedagógusból is végez elég. Hogy akkor mi van a háttérben? Mutatjuk.
„Ez dilettantizmus, ez a társadalom, a magyar nemzet elleni minősített bűntett!” – fogalmazott Golyán Szilvia, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Neveléstudományi Tanszékének docense tavaly nyáron, amikor megjelent a kultúráért és innovációért felelős miniszter rendelete (5. melléklet az 5/2023. (VII. 27.) KIM rendelethez), amelynek értelmében a középfokú technikusi végzettség (óvodapedagógusi alapfokozat) után elegendő lesz a két éves tanítóképzést elvégezni ahhoz, hogy óvodapedagógusi feladatot lásson el az ember. Bár a szakember már akkor megfogalmazta állásfoglalását, amelyet a minisztériumhoz is eljuttatott, a hír nem ütötte át a közvélemény ingerküszöbét. A döntéshozók körében is süket fülekre talált: mára hatályossá lett a kormányrendelet-módosítás.
Az ELTE docense szerint ha a középfokú képzés beindításának a pedagógus hivatás népszerűvé tétele lenne a célja, nem is lenne rossz kezdeményezés, de a szakmabeliek inkább attól tartanak, hogy inkább a felsőfokú képzés kivezetése a végcél. – A csavar a történetben az, hogy míg nyáron jogszabályban rögzítették, hogy egy technikusi óvodai nevelő szakmairánnyal és egy óvodapedagógus diplomával ugyanazt a feladatkört láthatja el, a kormányzati kommunikáció ellentmond ennek. A szakképzésért felelős helyettes államtitkár, Pölöskei Gáborné úgy magyarázza a helyzetet, hogy a gyakorlatban nem lesznek azonos munkakörben, mivel az óvodai nevelő csak levezényli a foglalkozásokat az óvodapedagógus által megírt tervezet szerint. Csakhogy
a pedagógia nem úgy működik, hogy én összekészítem a hozzávalókat, amiből ő megfőzi az ételt, én pedig ott állok fölötte és mondom, hogy balra kavarja vagy jobbra és szólok, ha leég
– fogalmaz a szakember.
Ebben az általunk megkérdezett szakmabeliek egytől egyig egyetértettek. Abban is, hogy a pedagógusi álláshelyek betöltése érdekében megfogalmazott jogalkotói megoldás, azaz a középiskolai végzettségű óvodai nevelők alkalmazásának lehetővé tétele, nem nyújt megoldást a munkaerőhiányra, ellenben a szakma presztízsét tovább csökkenti. Mivel a kormányzati kommunikációban az azonos jogkörre való emelés mellett folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a nevelők „csak” középfokú képzésen esnek át, feltételezhető, hogy úgy kalkulálnak: ezek a fiatalok kevesebb bérrel is beérik majd, így el lehet fedni az egyre súlyosabb pedagógushiányt. Kérdés azonban, ők miért mennének el dolgozni – kevesebb pénzért, alacsony megbecsültségért.
Magyarországon, ahol az óvodapedagógusi hivatásnak lassan 200. évfordulóját ünnepeljük, 1959-re nőtte ki magát tanfolyamiból a felsőfokú képzés. Ezt a Ratkó-korszak hozta változások generálták, amikor hirtelen megnövekedett az óvodás korú gyerekek száma. Bár akkoriban még nem volt kötelező óvodáztatás, a nőktől elvárták, hogy menjenek vissza dolgozni, ezért hirtelen sok új óvodapedagógusra volt szükség. Akkor vezették be a szakképző iskolákban a középfokú képzést.
– A ’60-as, ’70-es években sok gyakorlattal, nagyon jól működött a technikumi képzés, nagyszerű óvodapedagógusok kerültek ki azokban az iskolából: a mentoraim mellett, akik mind ott végeztek, hihetetlenül nagy tudást szívhattam magamba – mondja egy fiatal óvónő, aki azóta maga is mentorál főiskolai hallgatókat. Viktória szerint azonban ma teljesen más a társadalom és más a fiatalok munkamorálja is. – A mostani 18-19 évesek még nem érettek az érettségi után. Amikor mentorpedagógus voltam egy gyakorló óvodában, sok hallgatón azt láttam, azt sem tudja, hol van. Még a főiskolán is nagy volt a lemorzsolódás, az én évfolyamomon negyvenöten kezdtünk és csak tizen államvizsgáztunk. Tizennégy évesen még kisebb az esélye annak, hogy az ember rögtön megtalálja a hivatását. A középiskolai képzés tehát nem fogja tudni kiváltani a főiskolai tanulmányokat, de kiegészítésként még jó lehet – fogalmaz.
– Annak idején a miénk volt az utolsó kimenő szakközepes osztály 1994-ben, amikor még volt óvónőképző szakközépiskola. Nagyon jó, gyakorlatorientált képzést kaptunk, ami megalapozta a tudásunkat – mondja Katalin, egy fővárosi óvoda vezetője, aki hozzáteszi: – A létszámhiány iszonyatos károkat okozott, és a pedagógus valamint a nem pedagógus kollégák leterheltségét egyaránt súlyosbította, ezzel együtt tény, hogy bár vannak olyan pedagógiai asszisztens kollégáim, akikre minden szívfájdalom nélkül rá merném bízni a gyerekeket, vannak olyanok is, akik erre nem lennének alkalmasak. A dadus nénik nem fogják tudni olyan jól kezelni a konfliktusokat, mint egy pedagógiai végzettséggel rendelkező szakember.
Golyán Szilvia is megerősíti, hogy sok neves szakképző működött 1972-től, de már a ’70-es években felismerték, hogy ez csak átmeneti megoldás, és törvényben kötelezték a középfokú végzésben részesülteket arra, hogy szerezzék meg a diplomát. Akik ezt nem tették meg, azok középfokú végzettséggel csak pedagógiai asszisztensként vagy dajkaként maradhattak az óvodában. A szakember utal rá: a jelenlegi intézkedést is kényszer generálta, igaz, ez a kényszer nem az óvodáskorúak megnövekedett számából ered, hiszen ezen a téren inkább enyhe csökkenés, de legalábbis stagnálás figyelhető meg.
– Most a súlyos pedagógushiányt igyekeznek orvosolni a középfokú képzés visszaállításával, csakhogy
nem arról van szó, hogy ne lenne elegendő felsőfokú végzettséggel rendelkező óvodapedagógus, hanem arról, hogy nem helyezkednek el a szakmában.
A szakmapolitikai nyílt levélben, amelyet nyáron eljuttattam a minisztériumba, pontos adatokkal támasztottam alá, hogy bár az óvodapedagógus szakra összesen jelentkezők száma az előző három évhez képest nem emelkedett, azok száma, akik első helyen jelölték meg a kart, megháromszorozódott, ami feketén-fehéren jelzi, hogy elhivatottságban nincs hiány – fogalmaz a szakember, majd hozzáteszi: az óvodapedagógus-képzés a felsőoktatásban 2023-ban a legnépszerűbb alapképzések toplistájának elején, az első hat között található.
Annak ellenére, hogy minden évben sokan kapják kézhez a diplomájukat, rengeteg álláshirdetésben keresnek óvodapedagógust. Helyettük már sok helyen pedagógiai asszisztensek foglalkoznak a gyerekekkel. A törvény szerint a gyerekeknek négy óra óvodában tartózkodási kötelezettsége van, tehát ha nyolctól délig óvodapedagógus van velük, azzal az intézmény jog szerint ellátta a feladatát. Az állam minden bizonnyal azért pörgeti fel most a középfokú képzést, mert abban bízik, hogy az onnan hamarabb kikerülő nevelőkkel betömködheti a lyukakat, így nem fog feltűnni, hogy a kötelező négy órán túli időben nem szakszerűen képzett, diplomás óvodapedagógusok dolgoznak a gyerekekkel, az üres státuszok pedig be lesznek töltve.
– Nekünk tényleg nagyon jól jönne a segítség, mert kevesen vagyunk, ez a nevelői végzettséggel betölthető munkakör azonban nagyon hasonlít a gyakornokira. Ám míg nála ott a remény, hogy ha letelik a gyakornoki idő, ő is beszáll az adminisztrációba, a nevelőnél ez sosem fog bekövetkezni.
Magyarán egy nevelő csak édes terhet venne le a vállamról, pont olyasmit, amiből töltekezni tudok, hiszen azért választottam ezt a hivatást, mert szeretek a gyerekekkel foglalkozni
– mondja Viktória, majd hozzáteszi: – Nem is szólva arról, hogy a fejlődésmérőket is úgy tudom flottul adminisztrálni, ha folyamatosan a gyerekek között vagyok, figyelem őket. Annál, ha csak az adminisztráció marad rám, még az is jobb, ha nyolctól négyig egyedül vagyok a gyerekekkel. Mint a múlt évben. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó, de mivel állandóan velük voltam, minden rezdülésüket tudtam követni és sokkal könnyebben töltögettem a róluk szóló papírokat.
– Az oktatási rendszer jelenlegi problémáira sem rövid, sem hosszú távon nem fog megoldást hozni a kormányrendelet-módosítás – véli Golyán Szilvia, aki rámutat: a technikusi jóval költségesebb, mint a tanító, óvodapedagógus, vagy csecsemő- és kisgyermeknevelő képzés, aminek hosszú ideje a legalacsonyabb (200 ezer Ft/hallgató/félév) a felsőoktatási normatívája. – Nem látom, mitől lenne hatékonyabb egy két éves technikusi szintű képzés egy három éves felsőfokúnál. Ráadásul a technikumokban – bár papíron ígérik – a gyakorlatban információim szerint az eddig beindított képzések esetében nem végeztek alkalmassági vizsgálatot sem, hanem minden jelentkezőt válogatás nélkül felvettek – fűzi hozzá.
Köztudott: az óvodapedagógusok társadalmi presztízse, akárcsak a fizetésük, igencsak alacsony hazánkban. A közhiedelemmel ellentétben azonban
nem igaz, hogy csak azok választják az óvodapedagógus-képzést, akiket máshová nem vesznek fel.
– Lehet, hogy a 280-as ponthatár, amivel be lehet kerülni hozzánk, nem a csillagos ég, de a hallgatóink átlaga 320-330 között van, ami azt jelenti, hogy ennél jóval magasabb pontokkal is jönnek hozzánk – mondja az ELTE docense, aki hozzáteszi: – A diplomás képzés érettségire alapoz, amire rá tudjuk építeni az elméleti hátteret. A pedagógia, pszichológia nagyon fontos a pedagógusképzésben, emellett különböző diszciplínákkal, módszertani ismeretekkel is találkoznak a hallgatók, az elméleti képzéssel párhuzamosan pedig folyamatosan futnak az óvodai gyakorlatok, ahol mentorpedagógusokkal dolgoznak együtt, akiknek külön képzéseket tartunk és akiket a félévek elején felkészítünk a rájuk váró feladatokra. A hallgatók minden félévben portfóliót készítenek. Igyekszünk megelőzni a változó társadalmi igényeket is és a hagyományokat megőrizve folyamatosan megújítani a képzésünket. Beemeltük például a korai intervenciót és a sajátos nevelési igényű gyerekekkel való adaptív tevékenységszervezés, együttnevelés tartalmát is (természetesen szem előtt tartva a kompetenciahatárokat), illetve a digitális kultúrával kapcsolatos ismereteket – magyarázza.
Magyarországon jelenleg tizenhét felsőoktatási intézményben van óvodapedagógus-képzés, az okleveles technikusi képzésben pedig legalább harminc intézményben tették elérhetővé az óvodai nevelő képzést a 2024/2025-ös tanévre. Van olyan európai ország, ahol érettségi sem szükséges ennek a munkának az elvégzéséhez, de a legtöbb helyen már felismerték az óvodás korú gyerekek nevelésének fontosságát. Nemzetközi és hazai kutatások sokasága támasztja alá, hogy a koragyermekkori nevelést erősíteni kell, mert ezeknek az éveknek meghatározó szerepe van a későbbi fejlődésre. Nem csak azért, mert ekkor mutatkozik meg, mennyire tud kapcsolódni egy gyerek a kortárs közösséghez, de azért is, mert ilyenkor derülhet fény a különböző fejlődéslélektani, viselkedésbeli rendellenességekre illetve a manapság egyre gyakoribb ételallergiákra is.
Annak, hogy hozzáértő óvodapedagógus kezébe kerül-e a gyerek, komoly tétje van. Egy megfelelő intellektussal rendelkező gyerek családi körben még képes kompenzálni esetleges hiányosságait, óvodai környezetben azonban, ahol a napjainak nagyobb részét tölti, kibukik az, ami otthon esetleg senkinek nem tűnt fel. Ehhez azonban az is kell, hogy szakavatott szemek vegyék körül az intézményben eltöltött időben.
Márta, aki magyar bölcsész és néprajzkutatói, muzeológusi diplomával a zsebében, felnőtt fejjel végezte el a főiskolai óvodapedagógus-képzést, csak néhány éve dolgozik óvónőként, de azok közé tartozik, akik elhivatottan, ösztönös érzékkel végzik a munkájukat. Tavaly már az év elején feltűnt neki, hogy valami nincs rendben azzal a kisgyerekkel, aki szeptemberben érkezett az óvodába a frissen indult kiscsoportba. A többieknél feltűnően kisebb, furcsa fejformájú kisfiú mozgáskoordinációban is elmaradt a társaitól. Az óvónőnek nem volt könnyű megtalálnia a megfelelő szavakat, amikor úgy döntött, jelzi balsejtelmeit a szülők felé, akikre még a gyerekükkel kapcsolatos, teljesen nyilvánvaló, objektív tények is a meglepetés erejével hatottak. – Alacsonyabb a többieknél? – kérdezte csodálkozva az apa. A fokozatos, tapintatos figyelemfelkeltés eredményeképp a kisgyereket kivizsgálásnak vetették alá, és hamarosan kiderült, hogy
az óvónő jelzése életmentőnek bizonyult: a gyereknek agydaganata volt.
– Az óvodapedagógusoké lenézett szakma, tőlem is sokan kérdezték csodálkozva, hogy két egyetemi diplomával hogyan mehetek el óvónőnek, pedig ez egy nagyon fontos, komplex hivatás, hiszen általában az óvoda az első intézmény, ahol a gyerekek, kikerülve az otthoni miliőből, megméretnek a kortárs közegben. Ezért is fontos, hogy képzett, nagy tudású óvodapedagógusok vegyék őket körül, akik be tudják tölteni a szűrő szerepét. Napi szintű tapasztalatunk, hogy a szülők – érthető módon – annyira elfogultak a gyerekeikkel, hogy gyakran még nagyon feltűnő dolgokat sem vesznek észre velük kapcsolatban. Ezért nagy szükség van arra, hogy valaki, aki kívülről érkezik, felhívja a figyelmüket a rendellenességekre és ha kell, kivizsgálásra, speciális fejlesztésre küldje a gyerekeket – mondja Márta, aki a fenti esettel kapcsolatban hozzáteszi: sok fájdalmat és bizalmatlanságot szülhet, ha nem jól közvetítjük a szülők felé az észrevételeinket, az óvodapedagógusoknak tehát nem csak a gyerekekkel való kommunikációhoz kell jól érteniük.
Márta sokáig azt gondolta, egy óvodapedagógusnak nem kell okosnak lennie, elég, ha szereti a gyerekeket és jól tud bánni velük. Aztán bekerült egy falusi óvodai nagycsoportba és azzal szembesült, milyen megdöbbentő mértékben lerí a gyerekekről, hogy bután, a szakértelem teljes hiányával kezelték őket. – Nagyon gyatra pedagógusi munkát végeztek, nem vették észre, hogy ezek a gyerekek rettenetesen le vannak maradva. A huszonegy fős csoportból tizennégy kisgyereket vissza kellett tartani év végén, ők nem mehettek iskolába. Az ilyesmit egy óvodapedagógusnak észre kell vennie. Nemcsak okosnak kell lennie, de sok egyéb képességgel is rendelkeznie kell, ha jól akarja végezni a munkáját.
Az utóbbi időben az óvodapedagógusnak nemcsak szűrő, de híd szerepe is van a valóság és a virtuális világba feledkezett családok között. – Rohamosan nő a különböző rendellenességekkel küzdő gyerekek száma, és mi látjuk ennek az okait. Ezek a gyerekek, akik három évesen úgy kerülnek óvodába, hogy még nem hallották a nem szót és akiknek a szülők nem mernek határokat húzni, egyfelől túl vannak féltve, másfelől nagyon el vannak hanyagolva – mondja az óvónő.
– A szülőknek nincs rájuk idejük, ezért rábízzák őket a virtuális világra. Első nap le tudjuk mérni, ki az, akinél nagyon magas a képernyőidő.
A nevelés, az együtt végzett hétköznapi tevékenységek helyett a videók, a számítógépes játékok világa marad számukra, a kézzel fogható ingereknek azonban híján vannak. Rengetegen küzdenek szenzomotoros érzékenységgel, mert nem találkoznak olyan hétköznapi tevékenységekkel, anyagokkal, amelyeket mi még természetes módon ismertünk meg. Nem engedik őket legurulni a töltés oldalán vagy fára mászni, sarazni, keveset beszélgetnek velük, ebből adódóan sokan logopédiai problémákkal küzdenek, nincsenek valós kapcsolataik és nincsenek élményeik a természettel kapcsolatban. Előfordul, hogy nem tudják megkülönböztetni a valós cselekedeteiket a képernyőn látottaktól, például nem értik, hogy amihez a számítógépes játékban nem társul fájdalomérzet, az a valóságban fájdalmat okoz – magyarázza Márta, aki rámutat, ilyen körülmények között a jó értelemben vett konzervatív értékeket közvetítő óvodának és a szakképzett óvodapedagógusoknak különösen nagy a felelősségük abban, hogy jó mintákat mutassanak a családoknak és hogy vissza tudják hódítani a kisgyerekeket a valóság számára.
A kormányrendelet-módosításra, amely az óvodapedagógusokkal azonos munkakörbe emeli a nevelőket, az volt a jogalkotó egyik indoka, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek, az anyaországból hazánkba érkező, középfokú pedagógusi végzettséggel rendelkezők elhelyezkedését kívánják megoldani általa. Amellett, hogy ez a jogalkotói szándék bajosan egyeztethető össze a mindenki számára biztosítani kívánt minőségi köznevelés elvével, melynek kötelező eleme az óvodai nevelésben való részvétel, azért is furcsa ez az indoklás, mert a környező országoknak már csak a töredékében van a hazainál alacsonyabb képzés. – Szlovákiához hasonlóan legutóbb már Ausztriában is bevezették a felsőfokú óvodapedagógus képzést, ami Romániában is megjelent a líceumi képzés kiegészítéseként, de az európai országok többségében így van ez. Ezek az országok előre lépkednek, nem visszafelé. Igyekeznek választ adni az új kihívásokra, felismerték, hogy ezek megoldása még nagyobb előképzettséget, még több szakmai ismeretet igényel – magyarázza Golyán Szilvia. Hozzáteszi: a világon mindenhol nőnek az elvárások az óvodapedagógusokkal szemben.
– Nem tudnám megszámolni, hány volt hallgatóm keresett külföldön boldogulást. Amikor nyáron megfogalmaztam a nyílt levelemet, sokan megkerestek, szégyenkezve, amiért ők külföldön dolgoznak óvodapedagógusként. Azzal nyugtattam őket, hogy nem nekik van szégyellni valójuk. Nem ők tehetnek róla, hogy fiatal pályakezdőként nem tudnak boldogulni a munkájukért kapott bérből. Mindemellett nagyon át kéne gondolni, szakmailag milyen terheket rovunk a pedagógusokra és milyen elvárásokat fogalmazunk meg velük szemben. A döntéshozók nem vették figyelembe, hogy ugyanazt a korosztályt hányféle ponton bombázzák újításokkal és módosításokkal. Nem csoda, ha azok, akik elszenvedői a változtatásoknak, egy idő után hátat fordítanak a hivatásuknak. Hiányolom a szakmai párbeszédet. Olyanok döntenek a pedagógusokról, akik részinformációkkal rendelkeznek és azokból általánosítanak. Nincsenek helyzetelemzések, nem reális számokkal dolgoznak a döntéshozók, és
a szakmailag nem megalapozott, hirtelen irányváltásokkal sokkal többet ártanak a helyzetnek, mintha adnának időt a változtatásra. Nem csak a pedagógusokkal, de semmilyen hivatás gyakorlóival nem szabadna így kommunikálni.
Az őket érintő döntésekbe nem 5-10 főt kell országos szinten bevonni. Ha változást akarunk elérni, időt kell szánni a párbeszédre, ezt pedig csak úgy lehet elindítani, ha szembenézünk a valós helyzettel. Mostanában az oktatás egészére nézve sorra születnek az egymás ellen ható döntések. Nem lehet erőszakkal döntéseket hozni, mert annak biztos, hogy nem lesz jó vége.
Erre a problémára talán most részmegoldást fog hozni a beígért béremelés, amely azonban előreláthatóan jelentős bérfeszültséget is von majd maga után. A gyakornoki fizetés fél éve még nettó 160 ezer forint körül volt, most 260 körül keresnek a kezdők, és ha minden igaz, februárban már bruttó 528 ezer forint után utalnak nekik. Úgy tűnik, ez az első reális kormányzati lépés, amely valóban a pályára vonzhatja a fiatalokat. Kérdés azonban, mi lesz a régebb óta pályán lévő óvodapedagógusokkal. – Az ő kinevezésüket, amelyet január 15-ig kellett volna kiállítani, elcsúsztatták január 22-ig és a mai napon még nem tudjuk, hogy a pedagógus 1, 2 és a mester fokozatúak valóban meg fogják-e kapni azt a 32 százalékkal megemelt bért, amit a híradások ígértek. A kormányrendeletben egyelőre csak a bruttó 528 ezres gyakornoki bér van benne – magyarázza Katalin, aki óvodavezetőként igyekszik egyben tartani a munkaközösséget, amelynek tagjai még elkötelezettek a gyerekek miatt. Nem tudni, meddig fognak kitartani abban a megalázó helyzetben, amelybe a törvény hatálybalépésével sodródtak.
– A szakmát soha nem kérdezik meg az ilyen változások előtt. Belenéznek az emailjeimbe? És ha úgy gondolják, áthelyezik más intézménybe a munkatársaimat? Számomra ezek a dolgok elfogadhatatlanok – fogalmaz az intézményvezető, akinek rengeteg többletfeladatot adnak a folytonos változtatások. Most éppen a korábbi életpályamodellt kell elfelejteni, amelynek kialakításába és értékelésébe rengeteg munkát fektettek az elmúlt években. Helyette jön a teljesítményértékelés, amelyben az intézményvezetőnek hálátlan szerep jut: le kell, hogy faragjon a rosszabbul teljesítők fizetéséből. – Nyilván nem tud mindenki egyenlően dolgozni, vannak, akik többet bírnak, de úgy gondolom, mindenki becsületesen dolgozik. Hogyan tegyek közöttük különbséget?
Amikor arról kérdezzük, mi lenne a megoldás a jelenlegi helyzetre, úgy fogalmaz: – Régen megbecsült szakma volt a miénk, de mára elveszítette a presztízsét. Nem is az anyagi megbecsültség, ami a legjobban hiányzik. Inkább az, hogy embernek nézzenek bennünket.
Nyitókép (illusztráció): MTI/Balázs Attila
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
