Exkluzív: a horvát–magyar energiaháború nyilvános és titkos ütközetei
Szeptemberben kezdődtek a tárgyalások, de még mindig nincs szerződés a Mol és a horvát Janaf között az Adria olajvezeték használatáról. A Molnak nincs más lehetősége, mint Horvátországba rendelt tankerekkel kiváltani az orosz nyersolaj egy részét, de irreálisan magas árat nem akar fizetni ezért. A konfliktus egyetlen csatája csak a nagy horvát–magyar energiaháborúnak, amely felesleges károkat okoz mindkét országnak. Exkluzív háttér.
Ritka alkalom, hogy nagy energetikai cégek az üzleti vitáikat kivigyék a sajtó elé, ám idén ez történt a magyar Mol és a horvát állami Janaf között elmérgesedő alkudozásban. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója többek között így fogalmazott az Indexnek adott, január 2-án megjelent interjújában: „Horvát partnereink egyszerűen visszaélnek a kiszolgáltatott helyzetünkkel, és ezzel nemcsak Magyarországnak, hanem Szlovákiának és Csehországnak is megnehezítik a helyzetét. (…) Kíméletlenül megsarcolnak minket. Egyszerűen azért, mert megtehetik.”
Hernádi panasza arról szólt, hogy nem sikerült megegyezni a horvát olajvezetékes céggel a 2024-re érvényes tranzitdíjról. Azaz nincs megállapodás arról, hogy milyen feltételekkel hozhatja el a horvát kikötőbe rendelt nyersolaját a Mol, hogy azt Százhalombattán, illetve Pozsonyban feldolgozhassa. A Mol e két finomítója látja el a magyar és a szlovák benzinkutak nagy részét, de sokat szállítanak Pozsonyból Csehországba, Ausztriába és Lengyelországba is.
A két finomító alapvetően orosz nyersolajjal működött, és a Barátság nevű vezetéken, Ukrajna felől kapták az olajat. A háború miatt azonban az orosz függést fokozatosan csökkenteni kell. Jelenleg egyetlen alternatíva van, ez pedig az Adria nevű vezeték, amelynek horvátországi szakaszát a Janaf horvát állami vállalat üzemelteti.
Mivel Magyarországnak és Szlovákiának sincs tengerpartja, és a horvátországi Omišalj kikötőn kívül másik tengerparti olajterminállal csővezeték sem köti össze a két országot, ezért a horvát kapcsolat nélkülözhetetlen a Mol finomítói számára az orosz forrás kiváltásához.
Hernádi Zsolt interjújára reagálva a Janaf másnap kiadott egy közleményt, ami úgy kezdődik, hogy „határozottan visszautasítjuk” a Mol vezetőinek panaszait. A horvátok azt állították, hogy minden ügyfelük egyforma, ellenőrizhető módszertan alapján meghatározott díjszabást kap.
Erre válaszul a Mol is kiadott egy közleményt, amelyben jelezték, hogy a horvátok által emlegetett „ellenőrzött módszertan” a díjszabás meghatározására számukra ismeretlen, ilyet a Janaf sosem mutatott.
A Janaf erre a horvát sajtóhoz juttatott el közleményt. Többek között azt fejtegették, hogy 2023-ban nagyon drága lett az áram, a vezeték üzemeltetésének költségeit ez jelentősen emelte, illetve bővíteni kellett a vezeték kapacitását a nagyobb forgalom miatt, és a rendszert különösen drága fenntartani, mert tenger alatti és hegyvidéki szakaszai is vannak, továbbá a díjban benne van a kikötői szolgáltatás is, azaz a tankerhajók árujának fogadása. Úgyhogy a Mol ne hasonlítsa össze az áraikat más vezetékekkel, ahol másmilyenek a földrajzi viszonyok, és kevesebb féle szolgáltatás jár.
A Mol szerint a Janaf nagyságrendileg négyszer annyit kér a vezeték használatáért, mint amennyi a régióban jellemző. A vállalatnak legalább négy országban van rálátása a szállítási szolgáltatások tényleges díjára.
Nehéz menet
Az alkudozás azóta ilyen nehéz, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen, és a Mol számára az adriai tranzit jelentősége felértékelődött. A mostaninál kevesebb olajat korábban is vett a Mol ezen a vezetéken, de a 2019-ben hatályba lépett szerződés a tranzitról 2022 utolsó napján lejárt. A Janaf akkor egészen az utolsó előtti napig, december 30-ig várt új ajánlatával, ami elfogadhatatlanul magas volt a Mol-nak. Akkor abban maradtak, hogy a 2023-as szállításokat a horvátok által ajánlott ár szerint indítják el, és ha sikerül egy új szerződést kötni, akkor azt visszamenőlegesen érvényesítik.
Végül csak 2023 május közepére sikerült megállapodni, majdnem olyan magas árban, mint amit eredetileg a horvátok ajánlottak, és az új szerződés csak az év végéig szólt. Szijjártó Péter külügyminiszter azzal fenyegette meg a horvát kormányt tavaly nyáron, hogy az Európai Bizottsághoz fordul panasszal a túlárazás miatt, ám ettől nagyon nem ijedhettek meg Zágrábban. Szemben az alaposan szabályozott gázüzlettel, az olajügyleteket ugyanis csak felületesen kezeli Brüsszel, ráadásul a magyar kormány és az Európai Bizottság viszonya sem olyan, ami alapján azt lehetne várni, hogy Budapest kedvéért elmennek a falig a Bizottság szakértői.
Mint Szabó Szabolcstól, a Mol downstream értéklánc menedzsment ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a Mol már tavaly szeptember végén tárgyalást kezdeményezett a 2024-től érvényes díjról. Elküldték, hogy mennyi olajat terveznek szállítani a vezetéken, amire csak november legvégén reagáltak a horvátok. Az ajánlatukban 1 százalékkal mentek a tavalyi díj alá, mondván, elismerik, hogy az áram olcsóbb lett, így tudnak engedni egy kicsit. December 6-án a Mol delegációja Zágrábban jelezte, hogy ez elfogadhatatlanul drága, mire a horvátok azt ígérték: egy héten belül új javaslattal állnak elő. December 27-én a Mol levélben sürgette a választ, mire ígéret jött, hogy még azon a héten küldik a módosított ajánlatot. Ez viszont azóta sem érkezett meg.
A vezeték működik, de az ár nem világos
Januárban a Mol mintegy 25 ezer tonna olajat hozott be Magyarországra az Adrián keresztül. Ez a mennyiség rendben megérkezett, és Szabó hangsúlyozza, hogy a technikai együttműködés továbbra is kiváló a horvát szakemberekkel. Egészen április végéig megvan a menetrend, hogy mikor mennyi olaj érkezik: nagyjából kéthetente vár tankereket a Mol. Ezeket az adatokat megkapta a Janaf, és nem emelt kifogást. A Mol arra számít, hogy rendben leszállítják az újabb tételeket is, csak éppen azt nem tudják, hogy például a januári számlán mi lesz – a vezetékért elvben havonta kell fizetni.
A horvátok maguk állították még decemberben, hogy lesz új ajánlatuk, ám ezt nem küldték el, megállapodás tehát nincs. Tavaly legalább volt egy ideiglenes egyezség az árról, ami a rendes szerződés aláírásáig kiszámíthatóvá tette a költségeket.
A legnagyobb kockázatot az jelentené, ha valami baj történne, például ha elromlik a vezeték, vagy nem a műszaki beállításainak megfelelő olaj kerül bele, stb. Ezeket az eseteket a szerződések részletesen szabályozzák, most azonban nincs ilyen, és ez nagyon nehéz jogi és üzleti helyzetekhez vezethet.
Kellene a tengeri olaj
Százhalombatta évek óta rendszeresen dolgoz be nem orosz kőolajat, a pozsonyi finomítónak pedig az európai exportpiacok miatt nagyságrendileg egyharmadnyi – jellemzően a horvát vezetéken keresztül érkező – nem orosz kőolajat kell bedolgoznia idén. A maradék orosz, és a Barátság nevű vezetéken, Ukrajnán keresztül érkezik. Tavaly sokáig úgy tűnt, hogy még több tengeri olajra lesz szüksége lesz a Molnak, mert az EU-s szankciók esetében az volt a megállapodás, hogy a pozsonyi finomítóból nem lehet 2024-től orosz olajból készített dízelt eladni Csehországnak. A kivételt azonban az EU tanácsa meghosszabbította egy évvel, miután ezt Csehország, Szlovákia és Magyarország közösen kérte a többi tagállamtól, arra hivatkozva, hogy nem készültek el az orosz olaj kiváltásához szükséges technológiai fejlesztések.
A horvát kormány Brüsszelben támogatta a kérés pozitív elbírálását, cserébe pedig ezek az országok is támogatták, hogy egy bizonyos olajterméket (vákuum gázolajat) továbbra is vehessen Horvátország az oroszoktól. (Ezt a terméket az INA fiumei finomítója veszi, amely 49 százalékban szintén a Mol tulajdona.)
A 12. szankciós csomagba tavaly decemberben mindkét derogáció meghosszabbítása belekerült, ebben az esetben jól működött a politikai együttműködés a kormányok között. Ehhez képest fura, hogy a Janaf egyik közleményében elhangzik az az érv is, hogy ha nagyobb mennyiséget venne a Mol, akkor olcsóbb tranzitdíjra számíthatna. Azt írták, hogy ha ugyanannyit vennének az Adrián, mint a Barátságon, akkor az Adria díja versenyképes lenne a keleti vezetékkel. Csakhogy ezt ugyanannak az államnak a cége mondja most, amely Brüsszelben segített a Molnak, hogy ne kelljen tovább csökkentenie a Barátságon vett olaj mennyiségét. Ha a derogációt nem hosszabbítják meg, akkor a pozsonyi finomítónak nem egyharmad, hanem kétharmad részben kellene nem orosz, azaz az Adriáról rendelt olajjal működnie.
Nincs nagyon nagy mozgástér
A Molhoz nem kötődő iparági szakértők szerint nincs túl nagy mozgástere a magyar vállalatnak, mert a földrajzi monopolhelyzet tehát a Janafnak kedvez. Ahogy egy nemzetközi energiakereskedő hazai menedzsere fogalmazott,
„lehet ugrálni az áron, de sok értelme nincs”. Ráadásul a horvátok ugyanezt a magas árat kérik állítólag a Janaf vezetékeinek másik használójától, a szerb állami olajtársaságtól is.
Szerbia a nyersolaj-szükségletének jó 75 százalékát veszi a Janaf vezetékein keresztül, és ők idén két évre leszerződtek. Iparági becslések szerint pont ugyanazon az áron, amit a Molnak ajánlott november végén a horvát cég. (A pontos összeg üzleti titok.) Egy magyar szakember kommentárja szerint „persze furcsa, hogy ugyanazt kérik tőlünk, EU-s és NATO-partnerüktől, akiket segíteni kellene szabadulni az orosz függéstől, mint amit az ősellenség szerbektől kérnek”.
Régi háború
A Mol részéről a tárgyalásokat vezető Szabó Szabolcs nem tapasztalta, hogy a Janaf összekötné a tranztitdíj ügyét bármi más horvát–magyar konfliktussal, sem politikai, sem pedig üzleti vonalon, de nem zárható ki, hogy politikai szempontok is szerepet játszanak az árazásban. Az alkudozás nehézségeit már két éve figyelő külsős szakembereknek minden ilyen vitáról az jut eszükbe, hogy a két ország már régóta háborúzik egymással energetikai vonalon, és emiatt úgy látják, hogy a mostani ütközést akár egy nagyobb konfliktus részeként is lehet értelmezni.
Az egyik leglátványosabb csata a legfontosabb horvát energetikai vállalatért, az INA-ért vívott küzdelemről szól. A cégben 2003-ban szerzett először részesedést a Mol, majd 2009-ben 49 százalékra bővítette a tulajdonrészét, és megszerezte a menedzsmentjogokat is, azaz a cég vezetőit a Mol nevezheti ki. A horvát ügyészség szerint ezt úgy érték el, hogy Hernádi Zsolt kenőpénzt adott egy volt horvát miniszterelnöknek, Ivo Sanadernek. Hernádit hosszú és elég zavaros eljárás után 2021-ben két év börtönre ítélték ezért. A Mol-vezér mindvégig tagadta a vádat, és mivel a magyarországi nyomozás arra jutott, hogy nem követett el semmilyen bűncselekményt sem, Magyarország nem adta ki őt a horvátoknak. 2016-ban a horvát kormány közölte, hogy visszavásárolja az INA-t, de erre nem volt pénzük azóta sem.
Minden horvát–magyar energetikai konfliktus idején terjed a pletyka, hogy a horvátok igazából az INA-t akarják megszerezni továbbra is, és ezért ott nehezítik a Mol dolgát, ahol csak tudják.
2016 óta egyébként mindkét, az ügyben eljáró nemzetközi választottbíróság – előbb a genfi UNCITRAL, majd 2022-ben a washingtoni székhelyű ICSID is – a Molnak adott igazat az INA tulajdonszerzése és irányítása körüli vitákban, aláhúzva, hogy a horvát fél nem tudta bizonyítani a korrupciós vádakat.
Évekig ment a vita arról is, hogy a horvátok – hathatós amerikai segítséggel – arra akarták rávenni a magyar államot, hogy szálljon be a Krk szigethez tervezett LNG-terminál megépítésébe. Erre a magyar kormány annak ellenére sem volt hajlandó, hogy Donald Trump kormánya is nagyon erőltette a beruházást. Az amerikaiak az orosz gázfüggőség enyhítésének fontosságával érveltek, a magyarok meg azt válaszolták, hogy nem akarnak drágább gázt venni az orosznál. 2019-ben a Budapesten tárgyaló Mike Pompeo akkori amerikai külügyminiszter ugyan meggyőzte a magyarokat, hogy adjanak ajánlatot a közös beruházás elindítására, de a tárgyalások hamar megszakadtak. Szijjártó Péter a termináltól Magyarország felé menő gázvezeték tranzitdíját sokallta, illetve szerinte túlzott elvárásaik voltak a horvátoknak arról, hogy mennyi gázt kellene előre megvenniük magyar cégeknek.
Végül a tervezettnél kisebb terminál épült meg, magyar résztulajdon nélkül, horvát finanszírozásban, EU-s támogatással. Az MVM és a MET így is fontos vevői lettek, ám még így sem teljesen egyszerű a helyzet, mert a horvát állam a gázvezeték használatáráért is nagyon magas díjat szedne, ezért az MVM az általa megrendelt LNG-t elcseréli egy horvát céggel, amely más forrásból hoz be annyi gázt Magyarországra, amennyit a tenger felől a magyar állami vállalat vásárol.
A nemzeti hatóságok közben árgus szemekkel vizslatják a másik cégeit. Tavaly rekordbírságot kapott a PPD horvát energiakereskedő a magyar gázpiac manipulálásáért, 2022-ben pedig az INA gázüzletágánál fedezett fel a horvát ügyészség egy óriási lopási kísérletet. Emiatt ugyan csak horvát vezetőket kapcsoltak le, de az ügy miatt lemondott Fasimon Sándor, az INA akkori magyar elnöke. Vasárnap pedig arról írt hosszú cikket a Nacional horvát lap, hogy egy fogyasztóvédelmi állami szerv feljelentette az INA-t, amiért nem távolította el a tenger fenekéről a 2020 decemberében elsüllyedt Ivana D nevű platformot, ami földgázt hozott fel a tenger alól, és egy viharban megsemmisült. Az INA éves bevételének 10 százalékát elérő bírság kiszabását kérték a zágrábi bíróságtól.
Horvátországban egyes szakértők attól tartanak, hogy ha a Mol elégedetlen lesz az alkudozás alakulásával, akkor tavasszal nem nyitja ki az INA fiumei (rijekai) finomítóját. A finomító telente évek óta áll, mert Horvátországban nyáron a turisták áradata és a hajózás miatt sokkal több üzemanyag kell, mint télen. Ha nyáron sem üzemelne a finomító, akkor nagyon komoly üzemanyaghiány lépne fel. A Mol vezetői szerint ez elképesztő elmélet, s a fiumei finomítónak semmi köze a mostani alkudozáshoz. A mostani leállást nagyon régen bejelentették, és olyan felújítási munkák történnek, amelyek nyomán ezentúl nem kell telente lekapcsolni az üzemet. A fiumei finomító tehát mindenképpen működik majd tavasztól, a Mol és az INA vezetői szerint ez nem lehet kérdés.
A fenyegetésekről szóló elméleteknek azonban így sincs végük, hallottunk olyan itthoni aggodalmakról, hogy egyszeriben adóvizsgálat kezdődhet egy magyar állami cég horvát energiakereskedelmi tevékenységével kapcsolatban.
Az együttműködés tehát erősen döcög, annak ellenére is, hogy sok tekintetben egymásra utalt a két ország energetikai szempontból. A Mol és az MVM potenciálisan a legfontosabb vásárlója lehet a tenger felől érkező olajnak és gáznak, a tranziton a horvátok kereshetnének, de az állandó konfliktusok és nehéz alkudozások egyelőre lassítják az üzlet növekedését.
Nyitókép: az Adria kőolajvezeték fogadópontja a Mol százhalombattai Dunai Finomítójában 2022. május 24-én (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
