„Ez a Gábor Zsazsa-i súly” – Ablonczy és Magyari Orbán Viktor brüsszeli szerepléséről
Újra jelentkezik szerkesztőségi hármasunk, hogy megbeszélje az elmúlt hetek legfontosabb világpolitikai – benne Magyarországot érintő – fejleményeit. Mivégre volt Orbán Viktor vétófenyegetése az ukrán támogatás ügyében? Elért-e vele valamit? Mi dolga az európai tüntető gazdákkal? Hogyan kell értelmezni a magyar kormánynak a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos viselkedését? Mi a helyzet Ukrajnában? HetiVálasz podcastunkban ezekről is beszélget Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Részletek a műsorból:
Állítása szerint vétója feladásával Orbán Viktor elérte, hogy „ne kerüljön Ukrajnába a magyarok pénze”. Mi az, hogy a magyarok pénze?
Magyari Péter: „Izgalmas kérdés, hogy ez nettó hülyeség, vagy pedig van valóságmagja. Orbán Viktor és a környezetében lévő kormányzati tisztviselők mindent mondtak és annak ellenkezőjét is. Volt, hogy egy húszperces interjún belül. Nagyon régóta megy már ez magyar részről – benne volt a nemzeti konzultáció egyik kérdésében is sugalmazott mondatként, hogy »ugye nem ért egyet azzal, hogy a magyarok pénzét Ukrajnának adja az Európai Unió«. Erre az Európai Bizottság nem győzte hangsúlyozni, hogy ez egyébként két teljesen külön keret, ez nem az a pénz. Pont azért kellett most egyébként egy csúcsot összehívni, hogy felemeljék a közös költségvetésben lévő összeget, hogy lehessen új pénzt utalni Ukrajnának. Orbán egy ízben volt, hogy megmagyarázta, hogyan gondolja ezt. Az volt az eredeti felvetés, hogy az új pénzt, amely a költségvetéshez kell, hitelből vegye fel az Európai Bizottság; a hitelhez a garanciavállalást meg később a törlesztőrészleteket a tagállami tagdíjakon keresztül szedi be. Ilyen értelemben tehát a 2030-40-es évek magyar tagdíja megy az ukránoknak. Orbán Viktor szerint az eladósodás nagyon-nagyon rossz ötlet, azért, mert mi nem kapjuk meg az RRF-pénzt, ami szintén hitelből van. Ha mi hozzájárultunk az egyik hitel felvételéhez és annak a törlesztését nekünk majd fizetni kell, de abból nem kapunk támogatást, akkor ez végső soron azt jelenti, hogy ha az EU hitelt vesz fel, akkor abból mi nem kapunk pénzt. Nagyon soklépcsős bakugrás, de valami logika van a láncolat végén. Csakhogy a bakugrás túlbonyolítottsága – meg az, ahogyan végül is ez az 50 milliárdos hitel eldőlt – arra utal, hogy valójában ez egy értelmetlen mondat. Orbán Viktor akart mondani valamit. Hogy mit ért el: egy olyan veszélyt tudott elhárítani, ami nem létezett.”
Látni már, elért-e mást a miniszterelnök?
Ablonczy Bálint: „Az eset nagyon jól megmutatja, mennyire el tud válni a belpolitikai kommunikáció meg az uniós tér valósága. A magyar kormány győzelemként ünnepel valamit, ami valójában nem történt meg. Orbán Viktor azzal a tárgyalási mandátummal ment ki, amit a magyar néptől és a vele rendszeresen szembeszegülő Fidesz-frakciótól kapott: olyan megállapodást kell elérni, hogy Ukrajna négy évre szóló támogatását legalábbis évente vétólehetőséggel felül kell vizsgálni. Az is nagyon érdekes a február 1-jei történetben, hogy nagyon világosan megmutatta magát, mennyire elválik egymástól a miniszterelnök személyes politikai érdeke és az ország érdeke. A miniszterelnök politikai súlya bizonyos értelemben soha nem volt ilyen nagy, mint most, de ez a Gábor Zsazsa-i súly: »Mindegy, hogy hogyan, de beszéljenek rólam!« Nagyon jó, hogy a világsajtó azt találgatta, hogy Magyarország mit akar a miniszterelnök révén, de az ország olyan helyzetbe került, hogy mind a huszonhat 26 tagállam összezárt ellene. Ez a valóság.”
Mit tanulhatunk a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos magyar viselkedésből?
Ablonczy Bálint: „Államérdek szempontjából nagyon nehéz belátni, ez miért jó nekünk, illetve miért lenne ez kapituláció. De ha a miniszterelnök másfél éve úgymond beleállt egy politikai küzdelembe, akkor nem elképzelhető, hogy – Brüsszel után – engedne a kérdésben. Érdemes visszalépni egy lépést: mit nyertünk azzal, hogy ebbe a küzdelembe »beleálltunk«? Lehet a felfogás a »tüske a köröm alatt«, meg a »radikális külpolitika«, de ha többet veszítünk a vámon, mint amit nyerünk a réven, akkor ez a típusú politika az állandó magyar nemzeti érdeket valójában nem segíti, hanem ellene hat.”
Magyari Péter: „Ha nem is értünk vele egyet, nagyon könnyen Kövér László kisagyából gondolkodhatunk mi is. Már evidenciaként jön át, hogy a magyar kormány érdeke az, hogy addig állunk ellen a svédeknek, amíg lehet, és minden ezzel szemben tett gesztus az engedmény, feladás. Tényleg az? Azért gondolkodunk egy csomó más kérdésben is azokban a keretekben, amiket a kormány kijelöl, mert annyira erősen mondják, hogy »ez van«, hogy aki ebbe nem gondol bele vagy nem feltétlenül ért vele egyet, az is afféle természeti adottságként tekint ezekre a kiindulási pontokra.”
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
