„Nem maradt isten, akiben higgyek” – remény és keserűség a háborús kijevi évfordulón
Szombaton volt két éve, hogy Oroszország megindította teljes léptékű invázióját Ukrajna ellen. 730 nap fájdalom és remény. A Válasz Online munkatársa Kijevben élte át az évfordulót: hadifogoly férjét váró feleséggel meg elégedetlen polgárokkal beszélt, és egyre növekvő katonatemetőt látott. Mialatt a politikusok egymásra mosolyogtak. A kettő közt egyre nagyobb a kontraszt. Riport.
„Hányszor énekel a galamb hajnal előtt? // Hány meleg napunk lesz? // Hány kőrisünk remeg bele az ólomba? // Hány tölgy törik még ki?” (Okean Elzi)
Kedvenc ukrán együttesem megint új dallal jelentkezett. Szvjatoszlav Vakarcsuk ezúttal sem nyúlt mellé: gyönyörű szöveg, szép dallam. Párszor újrahallgatva kattog az ember agyában, önkéntelenül dúdolja. Két nappal a kiadása után már „#2 a felkapott zeneszámok közül” Ukrajnában. Alighanem megúszta volna, hogy ólomba beleremegő kőrisekről meg kitört tölgyekről kelljen énekelnie. Ám ahogy most haladnak a dolgok, a munkácsi születésű egykor-politikusnak lesz mit komponálnia a harmadik évfordulóra is.
Csend
Tulajdonképpen itt kezdődött minden. A kijevi Függetlenség terét, a Majdan Nezalezsnosztyit északkeletről határolja a róluk elnevezett utca. Virághalmok jelzik, hogy nemrég volt haláluk tizedik évfordulója. 108 tüntető: a Mennyei Század. Legtöbbjüket február 20-án lőtték le a 2014-es Euromajdan – helyi elnevezéssel: a méltóság forradalma – alatt. Haláluk óta Ukrajna lényegében folyamatosan háborúzik. Az akkori napokat most korabeli képekből összerakott kiállítás idézi meg. „Majdan Szics – Így kezdődött a háború”: ukrán fotósok munkái, vasállványokra installálva a függetlenségi emlékmű alatt. Néhányan lézengenek csak körülötte. Eleve kihalt a város, pedig viszonylag békés a reggel: Oroszország 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított teljes léptékű háborújának második évfordulójára virradó éjjel mindössze egyszer volt légiriadó. „Tisztességes átlag” – ahogy az Ötödik pecsétben a lépteit számlálva mondja Gyuricza úr.
Rossz lóra tett, aki azt hitte, nagy csinnadratta lesz az évfordulón. Már miért lenne? Akiknek fel kéne vonulniuk a Majdant kettészelő Hrescsatik úton, azok a fronton vannak. Akik meg nem a fronton vannak, azok már nem tudnak vonulni. Egyre több a hadirokkant.
A diplomácia is fékezett habzással működött. Az első évfordulóhoz képest legalábbis. Elmúltak már azok az idők, amikor európai politikusok újraválasztásukban reménykedve Volodimir Zelenszkijhez vonatoztak népszerűségi pluszpontokért, és még Joe Biden is járt Kijevben – épp a Mennyei Század emléknapján. Az ukrán elnök ezúttal február 23-án Lvivben fogadta Mette Frederiksen dán miniszterelnököt és az amerikai szenátus demokrata többségét vezető Chuck Schumert.
„Segítség nélkül Ukrajna elveszíti a háborút, segítséggel megnyeri”
– üzent haza is az Ukrajnának nyújtandó amerikai segítséget akadályozó republikánus kollégáinak. Politikailag február 24-én sem Kijevben zajlottak a nagy dolgok. Zelenszkij a főváros melletti Hosztomelbe vitte Von der Leyen európai bizottsági elnököt, Meloni olasz, De Croo belga és Trudeau kanadai miniszterelnököt. Az ottani Antonov repülőtér szimbolikus helyszín: a háború első óráiban ezt használva képeztek volna légihidat az orosz deszantosok, hogy meginduljanak Kijev ellen. Amikor nem a világot járta, ezen a betonon állt a világ legnagyobb repülőgépe, az An-225 Mrija (Álom). Aznap már nem tudták a levegőbe emelni, így elpusztult a hosztomeli csatában. Ám holtában is jó szolgálatot tesz: kiváló fotóháttér fontos dolgokat mondó politikusoknak. Zelenszkij is innen intézte szavait a nemzethez a második évfordulón: „Két éve már. 730 nappal közelebb vagyunk a győzelemhez. (…) 730 nap fájdalom, ugyanakkor 730 nap remény is. A legnagyobb igazságért. (…) Elpusztíthatják a repülőt, de az álmot nem. (…) Minden normális ember a háború végét szeretné. De Ukrajna végét egyikünk sem. Éppen ezért, amikor a háború befejezéséről van szó, mindig hozzátesszük – a saját feltételeink szerint. Éppen ezért a »béke« szó mellett mindig elhangzik, hogy »igazságos«. A jövő történelmében az Ukrajna szó mellett mindig az áll majd, hogy »független«. Ezért küzdünk. És győzni fogunk.”
Lapunk a volt ukrán külügyminisztert, Pavlo Klimkint kérte meg, értékelje az elmúlt napokban történteket. Szerinte az elhangzottak alapján ez az évforduló sem volt jelentéktelen – Ursula Von der Leyen például megígérte, hogy az Orbán Viktor vétója miatt késő 50 milliárd euró első, 4,5 milliárdos részét Kijev márciusban megkapja –, ami viszont láthatóan hiányzott, az az amerikaiak jelenléte: „Más a kontextus: tavaly ilyenkor érkezett amerikai segítség, idén pedig a körülötte folyó vitával kapcsolatos aggodalmak a meghatározók.” Chuck Schumer február 23-i nyilatkozata szerinte politikai deklaráció, de van alapja: „Függünk az amerikai segítségtől, amit idővel helyettesíthet Európa, de most még nem tud. Most Amerika kell, hogy ellenálljunk Oroszországnak. Nincs mire várni, alapvető fontosságú, hogy ezt Washingtonban elfogadják.” Klimkin úgy érzi, ez végül megtörténik, s még ha elemeire is bontják a csomagot, a katonai támogatást Ukrajna megkapja. Látva Zelenszkij elnök romló népszerűségét, megkérdeztük azt is, lehetséges-e megtartani az idén esedékes parlamenti és elnökválasztást: „Háború alatt nincs klasszikus politika, márpedig a választás politikák küzdelméről szól. Nehéz lenne olyan választást tartani, amit a társadalom és a barátaink szabadnak és igazságosnak fogadnának el. Nincs társadalmi konszenzus sem, márpedig a megtartásukhoz az kéne. Én sem támogatom most, mert megvan a veszélye, hogy az oroszok destabilizálásra használnák.”
Vissza a Majdanra
Hrosi na ZSzU! Hrosi na ZSzU! Azaz: pénzt a fegyveres erőknek! Civil szervezet és jelszó. Ettől visszhangzik a kijevi városi tanács épülete előtti járda. Itt gyűltek össze azok, akik azt szeretnék elérni – nemcsak Kijevben, hanem a többi ukrán nagyvárosban is –, hogy a helyi költségvetés 20 százalékát a hadseregnek szignálják ki. A huzavonának nagypolitikai vetülete is van. A Zelenszkijjel rendszeresen összecsattanó Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester tavaly novemberben fakadt ki, amikor az állam elvette az önkormányzatoktól a katonák személyi jövedelemadóját. A hadsereg az ország legjobb keresője: a frontvonalban harcolók millió feletti zsoldot kaphatnak kézhez, a fizetésüket terhelő 18 százalékos szja jól jött az önkormányzatoknak. Ezek elvétele üzenet – legfőképp a leginkább megrövidített Kijevnek: teljesítse az utca követelését, ahogy tudja.
A civilek viszont nem puszta pénzszórást akarnak. „Nemcsak azoknak kell támogatás, akik harcolnak, hanem azoknak is, akik sérülten visszajöttek a frontról: rehabilitációs központok kellenek nekik. Ezt minden város meg tudja oldani, és meg is kell nekik. Nem minden a pénz. Az élet a minden. De ebből a pénzből főleg a sérültek kellene, hogy érezzék: fontosak számunkra. A nagybátyám elvesztette az egyik lábát az afganisztáni háborúban; úgy nőttem fel, hogy láttam, hányféle kényelmetlenséggel szembesül. Nem szeretném, ha azok a hősök, akik Ukrajnát védik, ugyanezt éreznék. Akárhova megy Európában, látja, hogyan bánnak velük. Azt szeretnénk, ha nálunk is ez lenne, mert egyelőre nem elég, ami e téren történt” – mondja a Válasz Online-nak a tüntetés szervezője, Miroszlav Havriscsuk. Valójában tüntetéssorozatról van szó, hónapok óta minden szombaton összegyűlnek, de mivel a háború kitörésének évfordulója is szombatra esett, a résztvevők a Majdanra vonultak, hogy a sok tízezer hősi halottat szimbolizáló, egyre terebélyesedő zászlóerdőnél emlékezzenek. Havriscsuk is: „Mindenki emlékszik arra a napra. Itt voltam Kijevben, a nagynéném hívott fel, hogy elkezdődött. Szürreális volt.
Senki nem hitte, hogy Oroszország erre képes. Nemcsak Putyin, hanem vele az egész ország. Pár nap alatt kiderült, hogy nem vagyunk testvérek – bármik lehetünk, de testvérek nem.
Senki nincs Ukrajnában, aki ne emlékezne azokra a pillatanokra. Az élet megállt akkor: van az, ami előtte volt, és van a jelen. Nem tudni, mikor kell légiriadóra kelni és az életünkért aggódni. 36 éves vagyok, soha nem féltettem az életemet meg a családomét – most féltem. Volt alkalmam Nyugatra menni a háború kitörése óta, a családom azzal nyugtatott, hogy ott majd kipihenem magam. Képtelen voltam. Sehol nem tudunk megpihenni, még akkor sem, ha leblokkoljuk az agyunkat. Nem megy. Ezért vagyunk itt minden szombaton; hogy véget érjen a háború – a győzelmünkkel.”
Feljebb, a templomnál
A Hrosi na ZSzU-megmozdulás szinte egybeért egy másikkal. A közeli Szofijszka téren, a Szent Szófia-székesegyház előtt az Azov ezred több mint 600 napja orosz fogságban lévő katonáinak szabadon engedéséért vonultak utcára. Vasárnap szoktak, most szombatra tették, a kijevi tüntetést legalábbis. A macskakövön guruló autók úgy dudálnak, mintha nem lenne holnap.
Az Azov jelkép. Oroszországban – meg a magyar kormánymédiában – a fasiszta Ukrajnáé, itt a hősiességé. „Már 2022. február 24-e előtt is hősöknek tartottam őket. Nagy dolgokat vittek véghez, a szabadságunkért küzdenek. Minden katona ezt teszi, de az övék más szint. Oroszország fél őket visszaadni, velük akar felvágni. De idő kérdése, hogy szabadok legyenek” – mondja kérdésünkre az egyik tüntető, a 23 éves webdizájner, Andrij Matvijcsuk. Arról érdeklődünk, hogyan érez a második évfordulón: „Viktor Frankl jut eszembe: meg kell tanulnunk együtt élni azzal, hogy nem tudjuk, mikor lesz vége. El kell fogadnunk, és közben minden tőlünk telhetőt megtenni, ki-ki a saját területén. Végig önkénteskedtem az elmúlt két évet, a Repair Together szervezettel építettünk újjá Csernyihiv megyei falvakat. És hogy mit érzek? Semmit. Aggaszt is, mert valamit azért csak kéne!”
A fiatal – főként női – résztvevők kiabálnak, petárdát gyújtanak. Tőlük pár lépéssel hátrébb három idősebb hölgy áll rendületlenül egy transzparens mögött. Nem azovos. Marija férjét a 115. önálló gépesített dandárba mozgósították. 2022. augusztus 22-én esett fogságba Luhanszk megyében: „Néhány hónapja hallottam róla utoljára, egy akkor kicserélt hadifogolytársa azt mondta, hogy a luhanszki 38-as számú büntetőkolónián volt, de a nyomok arra mutatnak, hogy már Oroszországba vihették. 20 évet kapott az oroszoktól a semmiért.” Marija mindenkit végigjárt: Vöröskereszt, ENSZ, Koordstab [Hadifoglyokkal Való Bánásmód Koordinációjáért Felelős Parancsnokság]. Nem kapott semmilyen információt, miért nem jöhetett még haza a férje, pedig többször mondták már, hogy rajta van a következő hadifogolycsere-listán. Aztán könnybe lábadt szemmel fakad ki:
„Nem maradt isten, akiben higgyek, akihez imádkozzak a hazatéréséért. Egyedül a férjem iránt érzett szeretetem miatt vagyok életben. Az tartja bennem a reményt, hogy újra láthatom őt.”
Az évforduló lezárásaként átmegyünk balparti Kijevbe, egyik legmeghatározóbb tavalyi emlékünk helyszínére, a Liszove temetőbe. Ide temetik a háború fővárosi hősi halottait. A zászlóerdő fájóan terebélyes. A 79-es parcella sírjait már körbebetonozták: megtelt. 79/a-nak nevezték el. Vele szemben – ahol tavaly még csak néhány sír volt – az egyre gyarapodó 79/b. Délutáni szürkeség, néhány gyászoló rokon, zászlókat igazgató bajtársak.
Katonanő sírját látni valamiért mindig megrendítőbb. A 79/b egyik legfrissebb hantja Valentina Makarenkóé. A kijevi művészeti egyetem hallgatója volt. 23 évesen esett el a harkivi fronton január 9-én. Ugyanitt halt hősi halált az apja, 2022 szeptemberében. Valentina jótékonysági alapítványt hozott létre az emlékére. Január 16-án lett volna az esküvője, vőlegényével a fronton találkozott. Együtt mentek feladatteljesítésre: Valentina meghalt, a férfi megsebesült.
Liszovétől messze van Hosztomel. Hiába az évforduló, a politikusok szavai itt nem sokakat vigasztalnak.
Az esti fényekben a Majdanon katonadalokat kísérő dobosnak nagyobb sikere volt.
***
Nyitókép: a Free Azov-tüntetés résztvevői a kijevi Szofijszka téren 2024. február 24-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
