A csodavárás ördögi köre
Kilencven nappal a választások előtt nagyon rossz bőrben vannak a pártok. A Fidesznél gond van az utánpótlással, a szervezet fárad, bár erejét ez nem kezdte még ki. Az ellenzéki közönség fásult az értelmezhetetlen szerencsétlenkedést látva, vagy éppen csodát vár a semmiből felbukkanó, jól hangzó ígérettől. Az elégedetlenek kedvencei szétestek az első igazán nagy dobásuk lehetősége előtt. Négy jelenségen keresztül mutatjuk be, hogy miért érezhetik sokan: a honi demokrácia nincs jó állapotban.
Évek óta nem látott botrány tépázta meg a Fidesz népszerűségét, mégis toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat. Az ellenzékiek közül csak azok erősödnek, akikről lényegében még senki sem tud semmit. 2006 ősze óta ugyanazokat a köröket próbálják lefutni újabb és újabb ellenzéki szereplők, az áttörés legcsekélyebb reménye nélkül.
Utánpótlás-problémák a Fideszben
2022 nyarán, tusványosi beszédében Orbán Viktor így fogalmazott:
„És gondoskodni kell arról, hogy az utánunk következő nemzedéknek is meglegyen a nemzetileg, érzelmileg ugyanúgy elkötelezett vezetése, mint amit mi adtunk Magyarországnak, ezért végrehajtottunk szép csöndben egy nemzedékváltást is, aminek a szimbóluma, hogy a magamfajta, mindjárt hatvanas miniszterelnökkel szemben vagy mellett egy 44 esztendős, háromgyermekes családanya a köztársasági elnökünk. És ha ránéznek a kormányra, akkor a kormányban negyvenes éveiket, esetenként annak elejét taposó minisztereket látnak, akik húsz-harminc évig lesznek képesek vezetést biztosítani Magyarország számára. Persze a nemzedékváltás sosem könnyű, mert nem mindegy, hogy az újak kirúgnak-e a hámból, vagy húzzák a szekeret. Akik kirúgnak a hámból, azokat a cirkuszi mutatványos sátorban kell fölléptetni, akik meg húzzák a szekeret, azokat pedig be kell vonni a politikai döntéshozatalba.”
A szimbólum kirúgott a hámból, de ennél is nagyobb a baj. A 2024-es választásokra nem tudott a Fidesz új arcokat felépíteni.
Márpedig az utánpótlás hiánya válságtünet egy politikai szervezetnél.
Nemcsak a meritokratikus működést szavatoló belső verseny elmaradása miatt, hanem azért is, mert a választók egy idő után el sem tudják képzelni, hogy „ezektől lehet még várni valami érdekeset”. A szavazók ilyenkor együtt öregszenek a párttal.
Az SZDSZ 2004 kora őszén képtelen volt kiállítani egy gazdasági minisztert, és végül átadták a jelölés lehetőségét Gyurcsány Ferencnek, aki Kóka Jánost ajánlotta a párt figyelmébe. A vállalkozó éppen Délkelet-Ázsiában nyaralt, amikor megkapta a felkérést, és ott helyben utána is olvasott a párt történetének, hogy képben legyen, mire hazaér. Két és fél évvel később átvette a párt irányítását is, ami 2009-ben az EP-választáson csak 2 százalékot ért el, és a 2010-es választáson már el sem indult.
Az MSZP Gyurcsány Ferenc 2009 márciusi lemondása után hetekig képtelen volt miniszterelnököt jelölni, végül a teljesen külsős Bajnai Gordont bízták meg a kormány vezetésével. A párt támogatottsága a különböző mérések szerint jelenleg 2 és 4 százalék között lehet.
Ekkora lejtőn persze nincs a Fidesz, de nem árt emlékezni, hogy hosszabb távon drámai hatása van, ha egy pártnak nincs utánpótlása.
Az elmúlt hetekben a Fidesznek adnia kellett egy köztársasági elnököt – végül egy párton kívüli szimpatizánst hoztak, és ez hatalomtechnikai szempontból egyértelműen visszalépés az előző két államfőjükhöz képest, hiszen Áder János és Novák Katalin is a pártból érkezett.
Akkor sikeres egy politikai formáció, ha minél több pozíciót tud a saját embereinek biztosítani.
Ha jutalmazni tudja azokat, akik éveket dolgoztak a szervezetért. Ez ad motivációt az újaknak, ez segíti az organikus fejlődést. (Mint látni fogjuk írásunk második felében, az előrejutás lehetetlensége az ellenzéki pártokat hatványozottan sújtja.)
Lehet persze úgy keretezni egy külsős bevonását, hogy ez egy gesztus, a politika feletti konszenzus irányába tett lépés, de naivitás lenne azt gondolni, hogy a külsős Sulyok Tamást úgy kérte fel Orbán Viktor, hogy kicsit szorongott közben, vajon teljesen bízhat-e a mindenkori együttműködésében. Az ellenzék így is „eleven golyóstollnak” nevezi az államfőt, szó sincs arról, hogy a kormánypárt kritikusai a jó szándék jeleként értelmeznék megválasztását. A Fidesz nem kiengedte a pozíciót a befolyása alól, hanem nem tudott megfelelő embert találni rá a saját soraiból. Vagy azért, mert az alkalmasak máshol kellenek, és őket nem lehet pótolni; vagy azért, mert nincsenek. Bármelyik is a megoldás, a lényeg, hogy túl kevesen vannak az alkalmasak.
EP-listavezetőt is kellett találni gyorsan, de ott sem tudtak senkit jutalmazni, előléptetni a kiemelt szereppel. Deutsch Tamáshoz, a párt egyik alapítójához fordultak, aki már tizenöt éve EP-képviselő, és így aligha alkalmas arra, hogy új lendületet vigyen a pártba, vagy új szavazókat nyerjenek vele.
A Fidesz új önkormányzati jelöltjei között is alig vannak kifejezetten mostanra felépített, a párt másodvonalából előléptetett arcok. Budapest vezetésére öt év alatt sem építettek fel senkit, egyelőre még főpolgármester-jelölt sincs. (Bár várakozásaink szerint napokon belül bejelentik Szentkirályi Alexandrát, aki volt főpolgármester-helyettesként és mostani kormányszóvivőként nem számítana külsősnek, de az elhúzódó latolgatás azt mutatja, hogy nem ment könnyen a kiválasztása.)
Miskolcon, Szegeden, Érden, Szekszárdon, a II. kerületben, Gödön, Egerben, Szombathelyen, Ráckevén és várhatóan Dunaújvárosban is külsős, azaz nem a pártban karriert építő jelöltekkel támadja a Fidesz az ellenzéki polgármestereket. A III., IV. és a XIX. kerületben helyben korábban már indított polgármesterjelöltekkel próbálkoznak. Eddig csak Pécsett, Baján, az I., a VI. és a XIV. kerületben jelentettek be pártvonalról érkező, régóta tudatosan politikusnak készülő új jelölteket. Több ellenzéki vezetésű kerületnek még nincs fideszes jelöltje.
Utánpótlás-problémára utalhat az is, hogy a 2022-ben megalakult kormányban a tavaly kinevezett Tuzson Bence (igazságügy) az egyetlen, aki kifejezetten a pártban épített karriert, és ebben a ciklusban lett először miniszter. A többi új arc (Csák János, Lantos Csaba, Bóka János, Nagy Márton és Szalay-Bobrovniczky Kristóf) kívülről jöttek.
A legizgalmasabb ünnepséget egy új szereplő tartja
Március 15. tökéletes időpont a választási kampányok beindítására. Orbán Viktor visszatér Budapestre (az elmúlt években a nemzeti ünnepeken vidéki helyszíneken szónokolt), és délelőtt a Nemzeti Múzeumnál beszél. Nyilván sokan lesznek, erőt kell mutatnia a pártnak a kegyelmi botrány után, amely a közvélemény-kutatások szerint 200-300 ezer szavazójukat bizonytalaníthatta el – ettől még toronymagasan vezetnek. De most fontos a Fidesznek, hogy magabiztosságot mutasson, és tömeg szervezésében kifejezetten jók. Nagy esély van rá, hogy ezen a rendezvényen lesznek a legtöbben aznap.
Orbán Viktor a magához képest elég langyos évértékelője után tippünk szerint határozottabb beszéddel készül, de kérdés, mond-e olyat, amiről aztán sokáig lehet beszélni.
2011-ben például a Nemzeti Múzeumnál vont először párhuzamot Brüsszel és Moszkva között, miközben a kormánya vitte éppen a soros elnökséget az EU-ban. Ma már egy ilyen képzettársításra senki sem kapná fel a fejét, nagyon magasra tette a lécet ahhoz, hogy meglepetést tudjon okozni.
Délután a kutyapárt a Szabadság hidat foglalja el, de a párt hétvégi meghasonlása nem garantál nagy tömeget, a rendezvény Facebook-eseményén mintegy 320 ember ígérte biztos részvételét kedd estig. Ezernél is kevesebben ígérkeztek addig Karácsony Gergely rendezvényére, ami egyben a DK és az MSZP aznapi fő programja is lesz az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
Ennél jóval többen tervezik, hogy megnézik Magyar Pétert, aki az Opera környékén jelenti be, hogy mit is akar, azaz hivatalosan zászlót bont. Valószínűleg új párt alapítását jelenti be, és ezzel a NER harmadvonalából kiugrott jogász-cégvezető az ellenzéki közönség egy részének új reménységévé léphet elő, szinte a teljes ismeretlenségből. Sőt tulajdonképpen már elő is lépett: a Medián csütörtökön közölt felmérése szerint az őt ismerők 13 százaléka biztosan szavazna a pártjára, és az ellenzéki érzelmű választók fele (!) biztosan (21%), illetve esetleg (29%) szavazna rá. Ez elképesztő erejű érkezés a politikába. Magyart a megkérdezettek kétharmada, az új köztársasági elnököt alig harmada ismeri.
Egy dolog világos 2024 tavaszán az ellenzéki oldalon: az előző választást meghatározó ellenzéki pártokból kiábrándultak az emberek, de igény volna valamire, amiben bízni lehet. Ezt mutatja, hogy miközben a Fidesz népszerűsége kicsit kopik, addig az ellenzéki pártok közül csak a Mi Hazánk és a kétfarkúak tudtak erősödni 2022 óta, illetve a pártot választani nem tudók száma növekszik lendületesen. Közben a két évvel ezelőtti nagy összefogás résztvevői gyengülnek vagy stagnálnak.
Nagyon jól mutatja ezt a helyzetet a kegyelmi botrány utáni két kormányellenes tüntetés is: a YouTube-os sztárok demonstrációján a Hősök terén százezren is voltak, míg az MSZP–DK–Momentum–Párbeszéd Kossuth téri rendezvényén talán kétezren sem.
Az állandóan csalódó ellenzéki közönség egy része mindig várja az új reményt. Lehetett ez a zöld-balról érkező LMP (legjobb eredményük 2018-ban parlamenti választáson 400 ezer szavazat), a liberális oldalról érkező Momentum (legjobb eredményük 2019-ben az EP-választáson 344 ezer szavazat), a radikális jobboldalról érkező Jobbik (legjobb eredményük 2018-ban a parlamenti választáson 1,09 millió szavazat), a centristaként feltűnő Márki-Zay Péter (legjobb eredménye 2021-ben az előválasztáson 371 ezer szavazat); de
a 2006-os önkormányzati választás óta a Fideszt nem tudta érdemben megszorongatni egyetlen erő sem. És ezek a 2006 után a politikai színtérre belépő új szereplők a mérések szerint mind túl vannak már a csúcson.
Magyar Péter komoly izgalmat okozott, nagyon sokan nézték a színre lépését a Partizánon, de érdemi hatást csak szervezetépítéssel lehet a magyar politikai rendszerben elérni. Olyan ő egyelőre, mintha lenne egy nagyon ígéretes főszereplő egy filmhez, aminek nincs forgatókönyve és rendezője sem. Azt az őrületes munkát, aminek sikeres elvégzéséhez az elmúlt húsz évben Jobbik állt a legközelebb, senki sem tudta még végigvinni úgy, hogy a Fidesz és Orbán Viktor érdemi kihívójává váljék. Egyes vélemények szerint a Fidesz az erőforrások totális birtoklásával és a közintézmények politikai irányításával ezt hatékonyan meg tudja akadályozni, úgyhogy ez az ambíció többé nem is lehet reális cél. Amennyiben mégis az, akkor olyan szervezőkészségre és karizmára van hozzá szükség, amit eddig senki sem tudott felmutatni az ellenzéki oldalon.
Mindenesetre az, hogy egy teljesen új, alig néhány nyilatkozatból és kurta posztból ismert szereplő képes lehet a legnagyobb közönséget vonzó ellenzéki ünnepséget összehívni egy választási kampányidőszak kezdetén, világosan mutatja, mekkora válságban vannak az ellenzéki pártok. Ez még akkor is intő jel, ha június második vasárnapján új pártja nem végez a második helyen a Fidesz mögött, és egyetlen nagyvárosi polgármestere sem lesz.
Hány macska vagyok
Március 1-jén a Momentum és a DK megállapodott egymással, hogy a legtöbb településen közös polgármesterjelöltet támogatnak. Március 2-án a Momentum elnöke bejelentette, hogy hányinger kerülgeti a DK Orbán Viktort pedofilozó plakátjai láttán.
Természetesen mindkét gesztust el lehet magyarázni, önmagában egyik sem irracionális. Ám ez a kétszívű kommunikáció rendkívül nehéz helyzetbe hozza a választókat. Az az üzenet, hogy szavazzanak kényszerből, befogott orral, egyenes út ahhoz, hogy a fent bemutatott csodavárás legyen úrrá sokakon. Hogy elhatalmasodjék a vágy: jöjjön valaki új, aki eddig nem volt, és akiért egyértelműen lehet lelkesedni, mert nem kompromisszumos nehézkedést ajánl. Az utálkozva összefogás nem vezethet áttörésre. Ez olyan, mintha valaki sajnálkozva bár, de mindenképp szükséges megszorításokkal kampányolna.
Ezt bizonyította a 2022-es parlamenti választás, amikor az ellenzék legerősebb pártja (a DK) és az összefogás miniszterelnök-jelöltje (Márki-Zay Péter) látványosan gyűlölték egymást, és e küzdelem ködében egyikőjük sem vette észre, hogy az ellenzék addigi legerősebb pártjának (a Jobbiknak) a szavazói elfordultak az egész projekttől.
Rettentő nehéz egyszerre fenntartani az összefogást azért, hogy legyen esély a Fideszt legyőzni az önkormányzati választásokon, és közben megpróbálni végre úgy lejátszani az ellenzéki vetélkedést, hogy egyértelműen kiderüljön, melyik párt lehet a domináns. Elképesztő viták szívják el az erőt az ellenzéki oldalon az érdemi kampánytól, amikor egy-egy kerületi képviselő-helyért öldöklő küzdelem megy helyi szinten és az országos pártvezetők között is. Az elmúlt hetekben is kilépések, etikai eljárások és sértett nyilatkozatok nehezítették mindegyik párt belső életét.
Minél szűkebb a tér, ahol pozíciót lehet szerezni az ellenzéki oldalon, kívülről nézve annál kicsinyesebbnek tűnnek ezek a küzdelmek.
Mindeközben belülről úgy élik meg ezt a pártok jelöltjei, hogy élet-halál kérdésről van szó, mert ha most vesztenek, nem lesz más helyette, nincs máshol mód learatni annak a munkának a gyümölcsét, amit évek óta méltatlan körülmények között végeznek. A küzdelmet döbbenten néző egykori szimpatizánsok pedig kiszállnak az egészből, nem önkénteskednek, nem akarják már a nevüket adni, nem járnak velük tüntetni.
Így pedig tömegbázis nélküli, papírmasé szervezetek küzdenek tovább „a létesítményfenntartási albizottság póttagságáért” egy reménybeli új testületben. Bízhatnak abban, hogy más még ennyire se jut, az újonnan alakulóknak még ekkora szervezettségük sincs, így aki a Fidesz ellen akar szavazni, az a végén mégiscsak őket támogatja majd. Kilencven nappal a következő választás előtt nem látszik a kiút ebből az ördögi körből.
Azt a Kutyafáját
Végül, de nem utolsó sorban, a magyar pártrendszer válságát demonstráló írásunkban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt balhéjáról emlékezünk meg. Szombatig úgy tűnt, hogy a viccpárt lehet az ellenzéki választók dühének a nyertese, és annyira megerősödik, hogy akár két EP-mandátumot is szerezhet, utolérve a Momentum 2019-es eredményét. Budapesten több felmérés szerint is 18 százalékon állt a múlt héten még ez a hetvennél is kevesebb tagból álló, alig néhány önkormányzati képviselővel bíró párt, amelynek a fő üzenete éveken át annyi volt: „csak viccelek”. A fővárosban a legerősebb párt lett a Fidesz után, míg a Medián múlt héten felvett adatai alapján országos szinten is utolérte a DK-t, amit a biztos szavazók 12, az MKKP-t 11 százaléka támogat.
Ez a népszerűség már önmagában mutatja a magyar pártrendszer válságát, de az csak tovább erősítette a szomorú képet, hogy a párt nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. A tagság szombaton leszavazta, hogy történetükben először részt vegyenek egy előválasztáson, a XII. kerületben, ahol reális esély nyílt, hogy akár a polgármesteri széket és a testületi többséget is megszerezzék, így egy központi helyen lévő, gazdag városrészt az irányításuk alá vegyenek.
A pártszakadások végigkísérték a rendszerváltás óta a magyar politika történetét, és nagyon sokszor a másokkal való együttműködés körüli ádáz viták okozták ezeket. Tömegesen léptek ki tagok és polgármesterek az SZDSZ-ből, amikor összeállt az MSZP-vel 1994-ben; teljes alapszervezetek léptek ki a Fideszből, amikor a párt vezetői közös üzletelésbe mentek az MDF-fel 1993-ban; szétesett a kisgazdapárt, amikor a pártvezetés szakított az Antall-kormánnyal; kettévált az LMP, amikor a párt egy része csatlakozni akart Bajnai Gordon kezdeményezéséhez 2012-ben; az MDF-ből kettő (MIÉP és MDNP), az MSZP-ből három (DK, ISZOMM, SZ&D), a Jobbikból négy (Mi Hazánk, Nép Pártján, Volner Párt, 2RK) párt nőtt ki. A szakadás elkerülhetetlennek látszik a pártok életében Magyarországon.
A kutyapártot a legrosszabbkor, az első komoly siker lehetőségének küszöbén érte utol a fundamentalisták és a reálpolitikusok belső háborúja. Olyan helyzetbe kerültek, mint amikor egy zenekar egy új dobossal először jut lemezszerződéshez, de a kocsmában, ahol addig 20 fő előtt játszottak, többen is meg vannak győződve róla, hogy elkurvult az egész, amióta nem Patkány Levi üt.
Mindez önmagában nagyon érdekes szociálpszichológiai helyzet lenne, csak esetünkben a magyar pártrendszer válságát mutatja.
Hiszen ez a fura közösség az, amihez a választók egy igen jelentős része menekült, hogy megőrizzék politikai méltóságukat. A párt szombati szavazásának hétfői megismétlése, majd a szombati határozatok ellenkezőjébe fordítása, a belső levelezés kiszivárogtatása, a hivatalos nyilatkozatokban a félreértésekre hivatkozás mind azt a képzetet kelthetik a választókban, hogy igazából nem is kell hat párt vitája ahhoz, hogy teljesen kaotikusnak és megbízhatatlannak tűnjék a politizálás Magyarországon. Elég hozzá néhány tucat ember egyetlen szervezeten belül is. A totális kiábrándulás a pártrendszerből viszont veszélyes, mert a demokráciába vetett hitet áshatja alá.
Nagyon nehéz
A kutyák válsága, de a többi párt marakodása is összefügg azzal, hogy mennyire szűk tér maradt az ellenzéki politizálásra Magyarországon. Ahol szinte megszállottság (vagy rossz esetben haszonlesés) kell ahhoz, hogy valaki a szabadidejéből sok időt és rengeteg energiát áldozzon szélmalomharcnak tűnő küzdelemre, és kitegye magát gúnynak vagy éppen obszcén lejárató kampányoknak, ott csak olyanok maradnak meg ezen a pályán, akik hajlíthatatlanul elkötelezettek elgondolásaik mellett. Ez a megszállottság pedig könnyen növeszti a súrlódásokat élet-halál harcokká.
Ez ugyanúgy érvényes a kutyapárt belső válságára, mint a fentebb bemutatott pártközi csatározásokra egy-egy háztömb képviselői helyének megszerzéséért. És amikor a választók ezt látják, várni kezdik a csodát a semmiből felbukkanó embertől, aki végre megint tisztának tűnik, szépen beszél, szívhez szól. Aki tehát éppen olyan, mint ezek a bukottak voltak három évvel vagy egy héttel ezelőtt.
Nyitókép: résztvevők az influenszerek tüntetésén a budapesti Hősök terén 2024. február 16-án (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
