„Navracsis Tibor is ELTE-munkavállaló, aláírhatná a nyílt levelünket” – az egyetemi bérharc háttere
Az ELTE dolgozói megelégelték, hogy többet keres egy gyakornok, mint egy adjunktus, ezért február 19-én nyílt levelet írtak a fenntartónak, amelyben azonnali béremelést követeltek. Kezdeményezésükhöz azóta a Budapesti Műszaki Egyetem és a Zeneakadémia dolgozói is csatlakoztak. Hogy áll az aláírásgyűjtés, mit remélnek tőle, és mihez kezdenek, ha nem bizonyul elég erős nyomásgyakorlásnak? Erről beszégettünk az ELTE Társadalomtudományi Karának docensével, Gregor Anikó szociológussal.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Részletek a műsorból:
Miért éppen most döntöttetek úgy, hogy kiálltok magatokért?
Nem most döntöttünk így először, ugyanis egy évvel ezelőtt már volt egy szervezett akció ELTE-szerte, gyakorlatilag az ELTE minden karán. Akkor nagyon hasonló bérkövetelést fogalmaztunk meg, azt több mint ezer kolléga írta alá. Nagyon fontos, hogy itt nemcsak az oktatói vagy kutatói munkakörben, hanem az úgynevezett oktatást támogató munkakörben dolgozók is megfogalmazták azt, hogy ezekkel a bérekkel, amikkel akkor, illetve részben ma is rendelkezünk, gyakorlatilag nem lehet emberhez méltó életkörülményeket fenntartani. Az egy évvel ezelőtti kiállásnak az lett az eredménye, hogy az ELTE saját hatáskörben intézményi minimálbért vezetett be. A probléma az, hogy a versenyszektorban, illetve általánosan a munkaerőpiacon sokkal gyorsabban emelkednek a bérek, mint az állami szektorban. Ott tartottuk, hogy a tanársegédeknek, illetve az adjunktusoknak és emellett még több oktatást, kutatást támogató munkakörben dolgozónak is a szakmunkás minimálbérnek csúfolt garantált bérminimumra kellett már kiegészíteni a jövedelmét. A bértáblában szereplő alapbér, amire tényleg fixen minden hónapban számíthatunk, az egy régészeti lelet, amit 2018-ban állapítottak meg, azóta ehhez a bértáblához nem nyúltak. Csak hogy érezzék a hallgatók is ennek az abszurditását, a bértábla szerint jelenleg egy tanársegéd kezdő garantált bére bruttó 205 ezer forint. Ez tényleg már a vicc kategóriája. 2021-ben, 2022-ben a dolgozók kaptak kétszer 15 százalékos illetménykiegészítést. Ugye előző évben 18 százalék volt az infláció, az azt megelőző évben 15 százalék, tehát ez a kétszer 15 százalék nemhogy elolvadt, hanem még veszített is az értékéből. Akkor döntöttünk úgy egy évvel ezelőtt a kollégákkal, hogy egy tiltakozó akciót kezdeményezünk és felhívjuk a figyelmet ezekre a méltatlan bérviszonyokra, és akkor vezették be az intézményi minimálbért. Ez azt jelentette akkor, hogy bruttó 362 ezer forint alatt nem kereshet az ELTE-n egyetlen oktatás-kutatást támogató kolléga sem. Hogy kik tartoznak ide? Könyvtárosok, levéltárosok, laboránsok, adminisztratív dolgozók, hivatali ügyintézők, tehát akik nélkül az egyetem nem tud működni, és akiknek a munkája nagyon sokszor láthatatlan. A tanársegédeknek bruttó 380 ezer forintra húzta fel ez az intézményi minimálbér azt az összeget, ami alatt ők egy hónapban nem kereshetnek. Ennek a nettó értéke jelenleg körülbelül 250 ezer forint körül alakul, az adjunktusoknak a havi bruttó bére pedig 420 ezer forint. Viszont ilyen intézményi minimálbért nem vezettek be docenseknél, egyetemi tanároknál, tehát ott össze is csúsztak már a fizetési kategóriák. Érthető módon van egy belső feszültség, miközben egyébként a pályájuk későbbi szakaszában lévő kollégák szolidarítanak a fiatalokkal, hiszen egy életet elkezdeni, vagy egy felnőtt életet vinni nettó 250 ezer forintból mondjuk Budapesten nem lehet.
Úgy tudom, a fenntartó elismerte a bérigényetek jogosságát. Milyennek látod az esélyeiteket?
Abszolút elismerte, tehát több csatornán keresztül is ez jutott hozzánk vissza információként, akár informális megbeszélésekből, de az egyetemvezetés is ezt tolmácsolta felénk, mert a rektori konferencia elnökeként az ELTE rektora maga is felkarolta ezt az ügyet. Folyamatosan az a visszajelzés érkezik, hogy jogos a bérigény, viszont a központi költségvetésben erre egyelőre forrást nem lehet találni. Hogy mekkora összegről van szó? Az ELTE-n 10 százaléknyi bruttó béremelés a teljes munkavállalói körre körülbelül 2,5 milliárd forintból lenne megvalósítható. Ha mondjuk 30 százalék lenne, akkor az már 7,5 milliárd forint. Lehet azon vitatkozni, hogy a központi költségvetésben milyen összegek vannak vagy nincsenek, de nem a mi dolgunk, hogy a központi költségvetésben erre a fedezetet és a forrást megtaláljuk. Nagyon szívesen segítünk egyébként, átnyálazzuk a költségvetést és bizonyára tudunk javaslatokat tenni azzal kapcsolatban, hogy mire kellene kevesebbet költeni esetleg, és azt a pénzt ide átcsoportosítani, de mi nem ezért kapjuk a fizetésünket. Van, akiknek ez a dolga, úgyhogy azt szeretnénk, hogy ők végezzék el a dolgukat, a munkájuknak ezen részét is.
Meddig vártok?
Most éppen a három egyetem egyesíti erőit, ennek nyilván van egy praktikus átfutási ideje is, ki kell találnunk azt, hogy milyen munkamegosztásban tudunk egyesülni ebben a harcban, de az már egy nagyon-nagyon jó jel, hogy nem külön utakon járunk. Az aláírásokat rövid úton el fogjuk juttatni a fenntartó képviselőjének, Hankó Balázsnak, aki a felsőoktatásért felelős államtitkár, és szeretnénk személyes tárgyalásokat, egyeztetéseket kezdeményezni vele annak érdekében, hogy ezeket a követeléseket áttárgyaljuk vele, átbeszéljük vele. Úgy gondoljuk, tárgyalóasztal mellett kell elkezdeni ezt az egyeztetést, és első kézből kell információt gyűjtenünk azzal kapcsolatosan, hogy tulajdonképpen mi a fenntartónak az álláspontja ezekkel a követelésekkel kapcsolatosan. Ugye az ELTE esetében van azért egy olyan bukéja is a dolognak, hogy nagyon sok jelenlegi kormánytag, helyettes államtitkár, államtitkár az ELTE-n végzett, tehát van valamilyen kötődése az egyetemhez. Úgyhogy abban is bízunk, hogy azért mégiscsak köti őket valami hozzánk. Most van olyan kormánytag is Navracsics Tibor személyében, aki docensként ELTE-munkavállaló és tart órát nálunk, ő maga látja minden hónapban, hogy mekkora az a bér, ami odaérkezik, tehát kifejezheti a szolidaritását a kollégái felé azzal is, hogy aláírja a nyílt levelet. Még mindig alá lehet írni.
Talán éppen te fogalmaztál úgy, hogy az élet- és munkakörülményeitek tudatos züllesztésével zsarol titeket az állam. Az ELTE-n mire megy ki a játék, a kivéreztetésre?
Ez nem az ELTE ellen irányuló akció, azt gondolom, ugyanis ez egy általános modell, hogy az állam, mint fenntartó, annak ellenére, hogy az a dolga, hogy a fenntartáshoz elégséges forrásokat biztosítsa a befizetett adóforintokból, bértábla segítségével mesterségesen alacsonyan tartja a béreket. Tehát az, hogy mondjuk a pedagógusok úgy tudtak valamifajta bérreformot, a hosszantartó harcos akcióiknak köszönhetően kiharcolni, hogy közben egyébként elveszítették a közalkalmazotti státuszukat, az annak a jele, hogy ennek ára van. Ez bizonyos szempontból értelmezhető egyfajta zsarolásnak. (…) Az egyetemeknek nem elsősorban az a dolga, hogy munkaerőpiacra képezzenek olyan embereket, akik utána fellendítik a GDP-t. Ez egy érthető szempont és egy érthető igény, és egyébként érthető a diákok szempontjából is, amikor azt nézik, hogy mit fog érni az a diploma a végén, de közben ne felejtsük el, hogy az egyetem gondolkodásra is kell, hogy tanítsa a diákokat. Az órákon elő kell kerülnie azoknak a témáknak, hogy hogyan tudják a diákok a saját helyzetüket megérteni, szemlélni, nem arra rátanítani a diákokat, hogy hogyan tudnak olyan technikai tudásokat összegyűjteni, amiből majd magasabb bérük lesz, hanem ennek van egy tágabb célja, hogy segítsen élni az egyetem azzal a tudással, amit átad. És ennek van, igen, egy anyagi oldala, de van egy önértelmező, a szó legjobb értelmében egy értelmiségképző szerepe az egyetemeknek, és ez maximálisan háttérbe szorult. És tulajdonképpen azzal, hogy egyetemi oktatók és egyéb munkavállalók, oktatást támogató kollégák együtt összefogva rátekintettek most arra, miért olyan a bérhelyzetük, amilyen? És feltették a kérdést: tudnak-e ebben változást eszközölni? Át tudják ennek adni esetleg a fontosságát? Be tudják-e mutatni, hogy ez az ügy miért nem csak az egyetemi oktatóknak, meg az egyetemi dolgozóknak az ügye? Szóval ezzel ilyen szempontból példát is mutatunk a diákoknak, meg a társadalom minden tagjának, hogy nem hagyjuk, hogy a munkáltató olyan helyzetekbe kényszerítsen minket, ami hozzánk méltatlan, hanem keressük azokat a lehetőségeket, amikben másokkal összeállva egységben változást tudunk ebben eszközölni. Nem kell mindent elviselni, amit az emberrel meg akarnak csinálni.
Amikor elkezdődtek a sztrájkpróbálkozások a közoktatásban, azoknak a sikertelenségére az egyik érv éppen az volt, hogy nagyon elnőiesedett ez a szakma, a tanárnők pedig nem kockáztatnak egykönnyen, mert általában a szendvicsgenerációhoz tartoznak, tehát egyrészt még a gyerekeik felnevelésére kell koncentrálniuk, másrészt már a szüleikről is gondoskodniuk kell. Te hogyan látod, tényleg nehezebben állnak ki magukért a nők?
A nők nem egységesek ebből a szempontból, tehát nem lehet általánosságban fogalmazni róluk. Nagyon jó példa egyébként tényleg a pedagógus mozgósítás, meg a pedagógus akció, hiszen ott nagyon karakán, nagyon határozott, nagyon cselekvő női szereplőket láttunk a nyilvánosságban is, és hát persze aztán a számtalan iskolában is, akik összeálltak és beleálltak akár a polgári engedetlenségbe, akár a sztrájkba. Tehát ez jól mutatja azt, hogy itt azért az egyéni döntésnek és az egyéni cselekvésnek is van mozgástere. Más kérdés, hogy egyébként az a környezet, az a társadalomszerkezet, amiben benne van az egyén, tulajdonképpen mekkora mozgásteret biztosít az embernek. Hogy tényleg kockáztatja-e az állását mondjuk egy kistelepülésen, ahonnan nem egyszerűen csak az a szempont, hogy nem akar átbuszozni a szomszéd településre, ha egyáltalán ott lenne iskola, ahol fogadnák, hanem, hogy ha mondjuk gyereke van, vagy gondoskodási feladatai, akkor egyáltalán meg tudja-e szervezni, hogy akár nulladik órára, reggel hétre átérjen a másik településre. Miért lenne autója? Meg tudja-e finanszírozni magának mondjuk az autót? Mert ugye tömegközlekedésre ne számítson… Gyakran nincs meg körülötte az a feltételrendszer, amiben egyéni döntés lenne, hogy beáll-e a mozgalomba és beáll-e a sztrájkba. Úgyhogy ebből a szempontból nem egyszerűen csak a nemi viszonylatai számítanak, vagy a nemi hovatartozása számít valakinek.. Én nagyon vártam azt, hogy a pedagógussztrájkok idején mikor lesz mondjuk szolidaritási informatikus sztrájk. Hogy a férjek kiálljanak a feleségeik mellett, hogy megmutassák azt, hogy van közöttük egy olyan szolidaritási kapocs, ami a másiknak lehetővé teszi, hogy a saját érdekeiért kiálljon. Ilyen típusú kiállások még váratnak magukra, de azt gondolom, hogy minél többet tudunk ebből megjeleníteni, akár szociológusként, akár mozgalmárként, akár egyszerűen érintett dolgozóként ezekből a viszonyokból, akkor emberek magukra ismernek ezekben a lehetőségekben.
