„Műanyag edényalátétből készítettünk páncélt” – magyar hátország a hollywoodi produkciók mögött
Az utóbbi húsz évben hatalmasat lépett előre a hazai filmgyártás, a budapesti stúdiókban folyó munka színvonaláról sokat elmond, hogy két éven belül másodszor ismerték el Oscar-díjjal a magyar stáb egy-egy tagjának munkáját. A nálunk forgó külföldi szuperprodukciókon dolgozó szervizcsapatok teljesítményének is köszönhető, hogy mára a budapesti stúdiók egy polcon helyezkednek el a londoniakkal, a Los Angeles-iekkel és a prágaiakkal. Hogy megértsük, mekkora fogaskerék ebben a rendszerben a friss Oscar-díjas Mihalek Zsuzsa, és hogy lássuk, hányadát adják a munkának a magyar szervizcsapat tagjai, egy kicsit bekukkantottunk a kulisszák mögé.
Mi, laikus filmfogyasztók szeretünk a rendezőről vagy a főszereplőről azonosítani egy-egy alkotást. „Kijött az új Scorsese-film!” Vagy: „Új Mads Mikkelsen-film készül!” Közben bízunk benne, hogy kedvencünk neve egyszersmind garancia is a minőségre. Pedig – bár ők tényleg meghatározó szereplői egy-egy filmnek – az, hogy egy ilyen mozgóképes alkotás hogyan jelenik meg előttünk végül a mozivásznon, emberek tömegeinek hozzáértésén múlik. Egy nagy költségvetésű külföldi szuperprodukció harmincegy részleg összehangolt munkájának eredménye és a részlegek esetenként akár száz fősre is duzzadhatnak. Ezek, mint kis piramisok, építik fel a nagy piramist, amelynek a tetején már csak néhány ember áll.
– Ez egy elég hierarchikus, mégis laza rendszer. Kicsit olyan, mintha a stábtagok egy fesztivál és egy munkatábor keverékében dolgoznának. Egy meghatározott időszakban iszonyatos intenzitással folyik a munka, aztán az egész egyszercsak véget ér – mondja Vándor Mátyás, aki gyártásvezetőként ezer szállal tartja kézben a részlegek munkáját a piramis tetején. A gyártásban van egy folyamatos stresszfaktor, ami állandó adrenalint vált ki, hiszen ez egy határidős munka, amelyben mindenki folyamatos készenlétben van, várva, hogy mit kérnek tőle és hogy azt tudja-e teljesíteni. – Eközben azonban a stábtagok egymásra épülő, ismétlődő közös sikerélményeket élnek át. Számomra ez egy maraton, a forgató stábnak inkább mindennapi sprint – foglalja össze a gyártásvezető.
Amikor hosszú, akár több évig tartó előkészítés után zöld lámpát kap egy produkció, a külföldi gyártó kinézi magának az egyiket az öt magyarországi stúdió közül, majd összeáll valamelyikkel a két legnagyobb hazai szervizcég, a Mid Atlantic vagy a Pioneer közül. Ezek segítenek eligazodni a helyi viszonyok között a külföldi produkciónak, amelynek adnak egy line producert, aki a büdzsét követi és aki a magyar gyártás feje lesz. Ők adják a gyártásvezetőt is, aki megszervezi a forgatást és aki felveszi a magyar stábot.
– Mondhatnánk, hogy a finanszírozó a főnök, de ez mégsem így van, mert minden filmalkotás fő mozgatórugója a kreativitás. Ezért valójában a rendező a főnök, akinek viszont nem szabad szabad kezet adni abban, hogy mennyit költhet, ezért mellé kell rakni egy producert, aki úgy terelgeti a rendező vágyait, hogy közben a költségvetés is a helyén maradjon. Itt jövök a képbe én és a hozzám hasonlók, akik megmondjuk, hogyan lehet a folyamatosan változó vágyakat leképezni az anyagiakra és a gyakorlati megvalósításra. A producer kontrollálja, a gyártásvezető pedig menedzseli a költségvetést – magyarázza a filmes szakember, aki húsz éve a szamárlétra legalján, lótifutiként (filmes nyelven PA, azaz production assistantként) kezdte a szakmát egy reklámfilmgyártó cégnél, ahol logisztikai tanulmányai mellett dolgozott.
– Senki nem kerülhet részlegvezetői vagy gyártásvezetői pozícióba anélkül, hogy végigjárná a szamárlétrát, de a filmszakma talán az egyetlen, ahol a tanulóéveidet kifizetik.
Nekem kifejezetten hasznos volt, hogy korábban a gyártási hierarchián belül minden voltam, mert rengeteg ember fejével kell gondolkodnom, így fel kell tudom mérni, hogy amit kérek, az mennyire megerőltető – fogalmaz Vándor Mátyás. Feladatát a logisztikuséhoz hasonlítja, akinek azt kell kitalálnia, hogyan lehet egy előrenyomuló hadsereget folyamatos utánpótlással ellátni úgy, hogy az előrenyomulás mértéke ne torpanjon meg. – Gyártásvezetőként hiába állapodsz meg 300 statiszta szerepléséről és hiába fektet a stáb hatalmas energiát abba, hogy átessenek a ruhapróbán, hajpróbán, ha elfelejted megbeszélni a transzporttal, hogy valahol valakinek fel kell venni és a helyszínre kell szállítani őket – magyarázza.
– Nagyon sok szálon indítom el a munkát és egészen addig nem látom, hogy mindent sikerült-e előkészítenem, amíg nem állok abban a szituációban, amit adott esetben 3-4-5 hónappal korábban kezdtem el szervezni. De egyszer csak eljön a pillanat, amikor ez a sok külön futó szál összeáll. Akkor ott állok és egy töredék másodpercig úgy érzem magam, mint Tom Hanks, amikor meggyújtotta a tüzet a Számkivetettben – fogalmaz Vándor Mátyás, majd hozzáteszi: – Jó látni, hogy az az egymillió molekula, amit egyenként megszerveztem, elkezd működő egészként funkcionálni. Katartikus élmény.
Magyarországon, ahogy a világ más tájain, kétféle filmgyártás létezik. Az alkotói, amikor egy rendező az ismeretségi köréből, kollegiális baráti köréből finanszírozást szerez a filmre, ez ma itthon vagy koprodukcióban és/vagy a Filmalapon keresztül valósítható meg. A másik szegmensben külföldi tőke bevonásával készülnek a filmek, ebben az esetben komoly szerepet kapnak a szervizcégek, amelyek garantálják, hogy stábot, eszközt, helyszínt és minden mást biztosítanak annak érdekében, hogy a film létrejöjjön és részesüljön abban a támogatásban, amely a filmtörvényben le van fektetve. Az, hogy Magyarországra ma több film jönne, mint amekkora kapacitás van, nemcsak annak köszönhető, hogy mi kedvezőbb költségek mellett gyártunk filmeket, de annak is, hogy a világ legtöbb országának állami támogatási rendszere kevésbé vonzó, mint a magyar. Ha ugyanis a produkció megfelel az elvárt követelményeknek, az állam a budapesti gyártóbázison készült alkotások költségeinek 30 százalékát bizonyos átfutási idővel visszatéríti. A közvetett állami támogatás nemcsak azért jön jól a külföldi cégeknek, mert így költséghatékonyabban tudják legyártatni a filmet, de azért is, mert az átforduló tőkét már betervezhetik egy következő filmbe.
Az itt forgó szuperprodukciók ugyanakkor közvetett módon nagyot tolnak a GDP-n is. Gondoljunk csak a filmek átáramló ÁFA-tartalmára, amellyel az állam harminc-negyven napig szabadon gazdálkodhat, vagy arra, hogy filmenként hazánkba látogat negyven-ötven külföldi, akik után a produkció idegenforgalmi adót fizet, szállodai szobákat, autót bérel nekik. Ők üzemanyagot használnak és itt költik el a napidíjukat, esznek-isznak, vásárolnak. Ezen felül minden magyar stábtag, aki a filmben dolgozik, fizeti maga után a járulékokat.
– A vonzó pénzügyi modell és a vonzó munkabérek mellett még két fontos vonzereje van a hazai szerviz üzletágnak: a kiszámíthatóság és a szakképzett stáb tapasztalata. Ha van egy jól felmérhető, jól definiált igény, akkor nagy pontossággal meg tudjuk mondani, mennyibe fog kerülni a forgatás és garantáljuk, hogy a költségek nem szabadulnak el. Ez olyan országokban, ahol még fiatal a szervízszakma, vagy lazább az üzleti morál, nem mindig van így – magyarázza Vándor Mátyás. A filmezésben hatalmas szerepet játszik a bizalom, amely kétségkívül kialakult az elmúlt tizenöt-húsz évben a magyarokkal szemben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a külföldi alkotók rendszeresen visszatérnek.
Sokan a ’96-os Evitához kötik a hazai filmgyártás felívelését de a valódi fordulópont később érkezett el.
Az első hollywoodi gigaprodukció az Eragon volt 2005-ben, a szereplők között Jeremy Ironsszal és John Malkovich-csal, de 2012-től kezdtek el (a Bruce Willis főszereplésével forgatott Die Hard 5-tel az élen) olyan méretű produkciók bejönni, amelyek már a bizalmat mutatták.
Nagyon gyorsan kiépültek a stúdiók. A Korda 2006-ban egy szovjet rakétabázis, a Stern egy pomázi cérnagyár helyén. Az Origo, ahol a Dűne forgott, tíz éve nőtt ki a földből, a mogyoródi Astra pedig 2012 körül startolt el. A forgatások bázisát adó stúdiók mellett aránylag gyorsan kialakultak azok a szervizcégek is, amelyek 20-25 ezer magyar munkavállalót dolgoztatnak ebben a szegmensben. Megjelentek azok a szakemberek, akik már nem egyik napról a másikra éltek túl, hanem filmről filmre valamilyen reputációt építettek, öregbítve azoknak a szervizcégeknek a hírét, amelyeknek dolgoztak.
– Magyarországon a szervizfilmgyártás sikerágazat. Nem csak azért, mert irdatlan mennyiségű pénzt költenek el itt a gyártók, de azért is, mert hatalmas utat járt be az elmúlt 20-25 évben ez a szakma – mondja Koroknyai Róbert, az Astra Stúdió operatív igazgatója, aki hozzáteszi: az elején kisebb túlzással a vécépapírt is idehozták a külföldiek, akik a kreatív pozíciókra mindig a saját emberüket ültették be.
– Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy külföldi operatőr mellé ne jöjjön egy külföldi fővilágosító, ma azonban már természetes, hogy magyar szakember dolgozik ebben a munkakörben. Mostanra olyan elképesztő mennyiségű tapasztalat és akkora kapcsolati rendszer épült fel a szakmán belül, hogy sok esetben már nem kell idehozni külföldi részlegvezetőt sem – fogalmaz a szakember.
Amikor arról faggatom, mi a magyar stáb sikerének titka, kiderül, többek között azért tudunk ilyen jók lenni, mert ismerjük itthon a beszerzési útvonalakat, tudjuk, ki a jó szakember, ki az, aki az adott feladatot meg tudja csinálni. – Mivel a film a valóságot imitálja, gyakorlatilag minden szakmát megtalálsz benne, a szakácstól a hegesztőig mindenkit alkalmazunk, ha nem konkrétan a díszletben, akkor ahhoz, hogy tudjon működni a produkció. Itt készítjük el az eszközöket, a tárgyakat, a ruhákat az utolsó gombig egy kosztümös filmhez épp ugyanúgy, mint egy science fiction-höz. Hihetetlenül gyönyörű bőrdíszműves munkák, ruhák, berendezési tárgyak vagy éppen középkori ostromfegyverek kerülnek ki egy-egy szakember keze alól – meséli Koroknyai Róbert, aki szerint az, hogy valaki Oscar-díjat kap a művészi színvonalú szakmai munkájáért, projektfüggő is, de ettől függetlenül azok a nálunk forgatott filmek, amelyeket a Netflixen vagy a mozikban látunk, egytől egyig világszínvonalúak.
Ebben az intenzív fejlődési folyamatban nem csak a ruha- és díszlettervezők, sminkesek és berendezők munkájának minősége vált versenyképessé, de a filmes eszközigény kiszolgálása terén is nagyot léptünk előre. A Zsigmond Vilmos és egykori fővilágosítója, Romwalter Béla közös fiskális és kapcsolati tőkéjéből létrejött Sparks Camera & Lighting Kft. fontos szereplője lett a piacnak, amely lámpákkal, kamerákkal és egyéb filmes eszközökkel látja el az ide települő produkciókat.
A leszivárgó bizalomnak köszönhető az is, hogy Mihalek Zsuzsa James Price és Shona Heath brit filmberendezőkkel közösen álmodta meg a Szegény párák Oscart érő képi világát.
A ruharészlegen nagyjából vele egy szinten dolgozik Hóka Zsóka jelmezkivitelező is, aki az utóbbi húsz évben már csak külföldi produkciókban vesz részt és olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint az Eragon, a Herkules, az Atomszőke vagy a Dűne, de ő volt a tavaly Oscarra jelölt londoni jelmeztervező, Jenny Beavan legközelebbi munkatársa is, akivel a Mrs. Harris Párizsba megy című filmen dolgoztak együtt. Hóka felelt a jelmezekért a nemrég Magyarországon forgó, Bryan Fuller rendezte Dust bunnyban is, amelyben Mads Mikkelsen játssza a főszerepet. A pályáját 1987-ben az Eldorádó című Bereményi-filmben kezdte, még mint öltöztető, a szamárlétrát tehát ő is végigjárta, különböző kivitelezők mellett dolgozott magyar és itt forgó olasz játékfilmeken és közben olyanoktól leste el a szakma csínját-bínját, mint a Wes Anderson-filmek szereplőit öltöztető Oscar-díjas Milena Canonero.
– Autodidakta módon tanultam bele a szakmába, miután a kivitelező, akinek az asszisztense voltam, nyugdíjba ment és rám hagyta a feladatokat, amikkel megbízták. Persze nem is lehet iskolában megtanulni, amit nekünk tudnunk kell, hiszen minden film más és tulajdonképpen minden munkánál az alapsémáktól építkezünk újra. Engem vagy a magyar gyártó cég ajánl a külföldi stábbal érkező ruhatervezőnek, vagy, ahogy az épp most folyó munkám esetében is történt, a tervező korábbi közös munkánk nyomán maga választ – meséli Hóka Zsóka, aki ilyenkor általában megkapja a forgatókönyvet és rögtön elkezd festményeket keresni, amelyeken az adott kor divatjával ismerkedhet, feltérképezi a különböző társadalmi rétegek öltözködését és gondolkodni kezd azon, milyen anyagokból tudja majd kivitelezni őket.
– Amikor elkezdődik a közös munka, a jelmeztervezővel járni kezdjük a méteráru üzleteket, esetleg külföldről rendelünk csipkét, ruhadíszeket vagy bármi mást, hiszen a cipőtől a kalapig, a páncélról, a sisakig mindent nekünk kell előállítanunk – magyarázza. A kivitelezőnek nem csak az anyagokat, de az üzleteket is ismernie kell, ahol mindez beszerezhető. – Az olyan fantasy ruhák készítéséhez, mint amilyeneket például a Dűnében lehet látni, rengeteg féle anyagot felhasználunk, a gumitól, a lézervágott bőrtől kezdve a kötélen át a fémlapokig. Néha egészen vad ötleteink támadnak, előfordult például, hogy az OBI-ban vett műanyag edényalátétekből készítettünk páncélt. Az Eragon főszereplőjének a ruhája pedig sarokvasakból épült fel, mert a jelmeztervezőnek megtetszettek ezek a fém alkatrészek, amiket egy, a bőrösünk által régebben készített tarisznyán látott meg. A mi részlegünkben nem csak szabász varrónő dolgozik, hanem bőrös, ötvös, cipész, esztergályos, kalapkészítő, olykor még műanyag fröccsöntő is – meséli a jelmezkivitelező, aki a közös munka kezdetén nem szereti a korábbi munkáit megmutatni a jelmeztervezőnek, hiszen minden filmben új világot teremtenek.
Filmes barátaimtól nem egyszer hallottam, hogy „cigány élet” az övék, nem meglepő, hogy Zsóka is így fogalmaz. – Hol az egyik stúdióban, hol a másikban, hol külső helyszíneken dolgozunk. Amikor megvan a helyszín, a stúdió egyik terében elkezdjük felépíteni a műhelyünket. Belehordjuk az eszközöket: az asztaltól a polcon, a varrógépen, a szabász asztalon és a festő edényeken át az öregítő lavórokig, mindent. Békeidőben két raktáram van tele ezekkel a holmikkal. Én, mint kivitelező megszervezem az embereket, akikkel dolgozni fogok. Vannak csapatok, amelyeknek tagjai évek óta dolgoznak együtt, de jellemzően a csapaton belül is vannak változások.
A stúdiók a forgatás idejére bázisul szolgálnak a teljes stábnak. A különböző részlegek mind maguk alakítják ki a műhelyeiket, amelyekben az előkészítés és a forgatás hónapjaiban dolgozni fognak. Előfordulhat, hogy az egyik hónapban még egy kosztümös science fictiont forgatnak és az adott ezer négyzetméteres terület éppen egy ruhaműhely és raktár, majd eltelik két hónap és már egy autósüldözős film forog, az a műhely pedig, amely azelőtt ruhás volt, most egy autószerelő műhely lesz. A legtöbb munka még a forgatás előtt elkészül, de vannak olyan műveletek is, amelyek a felvételekkel párhuzamosan folynak, hiszen a berendezések, ruhák a filmbeli jelenetekkel együtt változnak. Ruhából általában két-három szettet is legyártanak a főbb szereplők részére, hogy ha a forgatás közben összekoszolódnak, elszakadnak, vizesek lesznek, legyen váltás. De előfordul, hogy a statisztákra is személyre szabják az öltözékeket. Ahogy a forgatás halad előre, a különböző részlegekben dolgozó stábtagok, mint egy jól szervezett hadsereg, biztosítják a szükséges berendezéseket, kellékeket, díszleteket, ruhákat, sminket és minden egyebet annak érdekében, hogy a folyamat rövid időre se akadjon meg, mert itt minden elvesztegetett idő komoly pénzbe kerül.
– A filmezés húzd meg-ereszd meg játék. Vagy időt, vagy pénzt spórolsz és általában időből van a legkevesebb – mondja Koroknyai Róbert és ez nem csak a 14 és 300 millió dollár között forgó külföldi szuperprodukciókra vonatkozik. A filmes szakember egy példán keresztül igyekszik érzékeltetni, hogy mire gondol. – Vegyünk egy jelenetet egy külső épített díszletben: a főhős egy lovas szekéren átszáguld a tömegen. Csak ezt a mozzanatot két napig veszik fel, jóllehet, körülbelül három másodperc lesz az egész filmből. A szekeret meg kell építeni, le kell öregíteni, annak működnie is kell. A jelenethez kellenek kaszkadőrök, a lovakat a helyszínre kell szállítani és etetni kell őket. Kell jelmez mindenkire; arra a kaszkadőrre, aki elugrik a kocsi elől és beleesik a sárba, több szett is, és persze kell a tömeg, mindenki korhű ruhákban kell legyen, őket szállítani, öltöztetni kell. Ez a jelenet be van világítva és be van füstölve, hiszen kültérben is szoktak füstölni, mert az jót tesz a képnek, annak ellenére, hogy nem látod. Most felsoroltam kétszáz ember kéthavi munkáját – magyarázza.
Egy filmen általában pár százan dolgoznak, de statisztákkal együtt ez a szám felmehet akár ezerre is. Előfordul, hogy három-négyszáz statisztát kell mozgatni, ilyenkor exponenciálisan nő a statisztaszervezők, ruhások, sminkesek száma is.
– Változó az is, hogy hány fős a ruhás részleg, tavaly például a Johnny Depp filmben csak tizenegy-tizenkét fő dolgozott velem, viszont a produkcióban, amit most készítünk elő, már most huszonöten vagyunk, pedig még csak a varroda dolgozik és ehhez még jönnek majd az öltöztetők, az öregítők, legalább harminc ember, szóval nagyjából ötven-hatvanan leszünk – mondja Hóka Zsóka, aki általában nem sok időt tölt a forgatásokon, viszont mindig megnézi a filmeket, amelyeken dolgozott és csalódással tölti el, ha nem látszik meg a kosztümökön a beléjük fektetett munka. – Ezzel minden részleg így van, az építészektől kezdve a kellékesekig, akik hatalmas tereket építenek és rendeznek be, ahogy mi is rengeteg ruhát készítünk, de ezek közül lehet, hogy sok nem kerül be a filmbe, ha viszont nem készítjük el őket, akkor pedig lehet, hogy hiányozni fognak – teszi hozzá.
Az, hogy mennyit dolgoznak egy filmen, nagyon változó. Most például február óta készítenek elő egy nyáron, négy hónapon át forgó filmet. A forgatás lezárultával nem ér véget a munkájuk, utána még fel kell számolniuk a műhelyt, a raktárakba vissza kell szállítaniuk az eszközöket, listát készíteni az elkészült kosztümökről és kitisztítva visszavinni a kölcsönzött jelmezeket. Ez legalább egy hónapos munka.
Ha egy forgatás véget ér, nem lehet rögtön szétbontani a díszleteket. Meg kell várni, míg a vágószobából megérkezik az engedély. Ha meg van vágva minden jelenet, kiadják a jelszót és kezdődhet a bontás. A stúdió eldönti, mik azok a hívó elemek, amiket meg kell tartani, az összes többit eladhatják, akár másik film is készülhet belőlük, bár ezek általában annyira specifikusan egy adott alkotáshoz készülnek, hogy egy produkciónak mindig dilemmát okoz mind koncepcionálisan, mind anyagilag, hogy egy meglévő díszletbe bele tudja-e rakni a saját történetét vagy hogy az az átalakítás, amit el kell végezni rajta, megéri-e.
Zsókát az Oscar és egyéb jelölések nem hozzák annyira lázba, a munkája leginkább jóleső elismeréseként annak örül, hogy újra és újra hozzá fordulnak a tervezők, akikkel már korábban dolgozott. Bár azt mondják, mindenkinek megvan a maga ideje ebben a szakmában, hiszen egy idő után, bármennyire is szereti az ember, nem lehet bírni a tempót, aki benne dolgozik, mégis nagy lelkesedéssel beszél a munkájáról.
– Nagyon kevés olyan szakmát találsz, amiben ennyire világosan látod, hogy mit teszel hozzá az egészhez, merthogy hiába van sok kis pozíció, mindegyik elképesztően fontos – mondja Koroknyai Róbert, aki hozzáteszi: ezt a szakmát meg is lehet utálni, mert nagyon-nagyon sokat követel. – Észre se veszed és eltelik 5-10 év, és közben nem vettél részt az életedben. De mindeközben rendkívül rugalmas, lenyűgöző ez a világ és fantasztikus érzés, hogy valakinek az álmait, a terveit váltjuk valóra – mondja és erre a gondolatra rímelnek Vándor Mátyás szavai is, aki szerint a világ összes filmese két dologra panaszkodik: arra, ha van munka és arra, ha nincs. – Nem igazán tudom elképzelni, hogy bármi képes lenne ehhez fogható adrenalint kiváltani és hogy van-e olyan munka, amit ennyire lehet élvezni – mondja.
Nyitókép: Mark Strong Jim Prideaux szerepében a 2011-ben készült Suszter, szabó, baka, kém című film egyik budapesti jelenetében; a produkcióban Mihalek Zsuzsa is részt vett (fotó: 7e Art/Focus Features/Studio Can / Photo12 via AFP)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
