„Az élő gyülekezet elbírja a halott egyházat” – református válság és hallgatás nagypénteken
A külvilág jelentős része számára érthetetlen, miért maradt a református egyház püspöke Balog Zoltán, aki a kegyelmi ügy elindítója volt, miközben a történet többi szereplője távozni kényszerült pozíciójából. Nagypénteken nem csak a hívők számára lehet fontos áttekinteni az egyház helyzetét, mert a válságnak a magyar történelembe nyúló gyökerei is vannak: egy évszázadok óta kisebbségben élő vallási közösség, amelyet sokszor üldöztek, gyakran összezárással és sündisznó-stratégiával válaszol a közéleti kihívásokra.
„Mi történik nálatok?” – a kegyelmi ügy kirobbanása óta a Magyarországi Református Egyház tagjai rendszeresen szembesülnek a kérdéssel. S ez alighanem elhangzik majd a minden keresztény, így a reformátusok számára is különösen fontos húsvét családi-baráti összejövetelein. A külvilág számára valóban nehezen érthető, miért járta ki K. Endrének a kegyelmet Balog Zoltán dunamelléki püspök, a zsinat azóta lemondott lelkészi elnöke. Amiképpen sokaknak az sem világos: ha a köztársasági elnök, a korábbi igazságügy-miniszter és európai parlamenti listavezető távozott közéleti pozíciójából, miként maradhatott püspök Balog Zoltán. Különösen úgy, hogy még azzal a gyermekvédelmi szakemberrel, egyetemi oktatóval is azonnali hatállyal szerződést bontott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, aki egy hírlapi interjúban félreérthetően fogalmazott a pedofíliáért elítélt bicskei otthonigazgatóról. Azaz az ügy annyira toxikus, hogy mindenki szabadulni igyekszik a témával kapcsolatba került szereplőktől.
Balog Zoltán először még a zsinat elnökségéről, azaz az egyház de facto vezetői pozíciójából sem akart távozni, ebben pedig február 13-án megerősítette egy ad hoc testület szavazása. Három nappal később mégis benyújtotta lemondását. (A Magyarországi Református Egyházban négy egyházkerület van – a dunántúli, a dunamelléki, a tiszáninenni és a tiszántúli – élén egy-egy püspökkel. A zsinat lelkészi elnöki tisztét hagyományosan a két legnagyobb lélekszámú egyházkerület, a Budapest központú Dunamellék vagy a debreceni székhelyű Tiszántúl püspöke tölti be.) A megértés annál nehezebb, mert az egyház elsöprő többsége – kifelé legalábbis – hallgat.
A helyzetet újságcikkekben vagy televíziós stúdiókban magyarázó egyházi tisztségviselő ritkább, mint a szibériai tigris.
Ismételten adódik tehát a kérdés: mi az oka a hallgatásnak és Balog Zoltán püspöki tisztségben való maradásának? A gyülekezetek élén álló lelkészek elvben nem függnek a püspöktől. A gyakorlat azonban mást mutat: a pályázati pénzektől a fegyelmi kérdésekig számos kérdésben mégis kiszolgáltatottak az egyházi felsőbb vezetésnek.
| Disclaimer: e sorok szerzője 23 másik református egyháztaggal együtt aláírta azt az értelmiségi nyilatkozatot, amely az egyház megújulása érdekében Balog Zoltánt a püspöki hivatalból való távozásra kéri. |
A helyzet mégis bonyolultabb annál, hogy kizárólag a jelenlegi magyarországi hatalmi viszonyokkal, a kétségkívül meglévő állami pénzügyi függőséggel vagy akár politikai rokonszenvvel magyarázható lenne. Az a tény, hogy Balog Zoltánt hosszú politikai pálya után püspökké, majd zsinati elnökké választották, s most nincs tömeglázadás tisztségben maradása ellen, részben a történelemmel magyarázható.
A magyarországi református közösség lelkiállapotának legfontosabb alapvonása az üldözöttség és a kisebbségi lét tudata. A szekularizált, vallási-hitbeli kérdések iránt szinte teljesen közömbös mai Európában és Magyarországon elképzelni is nehéz, évszázadokon át milyen alapvető hatással bírt emberek életére hitük, felekezetük helyzete. Márpedig reformátusnak (és más protestáns egyházhoz tartozónak) lenni sokáig kifejezetten hátrányosnak számított. Habár a királyi, hódoltsági és erdélyi részre szakadt Magyarország lakossága a 16. század végére 90 százalékban protestáns lett, ezt az arányt a katolikus Habsburg állam szó szerint tűzzel-vassal szorította vissza. A hatalmi erőszaknak olyan kirívó elemei is voltak, mint amikor például hitükhöz ragaszkodó prédikátorokat 1674-ben a pozsonyi vésztörvényszéken elítéltek, majd gályarabságra hurcoltak. (Az egyházban az eseménynek olyan hatása volt, hogy évszázadokkal később is számon tartották, ki származott a hithez való ragaszkodás miatt kegyetlen büntetést szenvedett családból.) Nagy szó volt, hogy a felvilágosult abszolutista II. József 1781-ben Türelmi Rendeletében egyáltalán engedélyezte protestáns „templomok” építését.
Az idézőjel indokolt, hiszen az épületeknek nem lehet tornya, harangja és utcára nyíló ajtaja.
A mai ember számára legfeljebb iskolai tankönyvekből ismerős történetek búvópatakként máig ott vannak a református pszichében. Erre akkor döbbentem rá, amikor egy, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárában tett családi látogatás során helyi idegenvezetőnk csöndesen izzó fájdalommal beszélt arról, hogy 1671-ben az ősi kollégiumot császári katonák feldúlták, a diákok és tanáraik pedig drámai körülmények között voltak kénytelenek menekülni az erdélyi Gyulafehérvárra.
Még egy a számtalan megaláztatás közül. Az ország egyik legnagyobb református temploma, a budapesti Kálvin téri templom azért áll ott, ahol, mert a német katolikusok által dominált Pest városa sokáig megtiltotta magyar reformátusok számára a polgárjog megszerzését és istenháza építését a városfalon belül. Ezért húzták föl 1816 és 1830 között a klasszicista templomot a mai Kiskörút vonalán álló erődítésen kívül, az akkori Kecskeméti kapu szomszédságában. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a nemzet szabadságküzdelmekben (Bocskai-felkelés, Rákóczi-szabadságharc, 1848-1849) a reformátusok mindig számarányukon felüli vettek részt és a követelések között rendszeresen szerepeltek a vallásszabadsággal kapcsolatos pontok. Ezért, s mivel a Kárpát-medencei reformátusok 95 százaléka magyar, Bécs szemében a kálvinista volt a „rebellis vallás”. Ez olyan apróságban is megnyilvánult, mint az 1849-ben Petőfi Sándor ellen kiadott osztrák katonai körözés: vallásaként teljes természetességgel reformátust írtak. (Holott nagy költőnket evangélikusnak keresztelték.)
A kiegyezés, majd a két háború közötti időszakban enyhült a felekezeti szembenállás, ám az ország vallási-társadalmi karakterét alapvetően mégis a katolicizmus határozta meg, örökös kisebbrendűségi érzést keltve a reformátusokban. (Az 1910-es népszámlálás szerint a lakosság 58 százaléka volt katolikus, 14 százaléka református. A trianoni Magyarországon az 1930-as cenzus szerint 67 és 21 százalék ez a két szám.) Ennek megfelelően a közösség mindig nagyon érzékenyen reagált a külvilág mozgásaira, gyanakodva figyelte a katolicizmus vélt vagy valós politikai, társadalmi súlynövekedését. És – mint minden, önmagát fenyegetve érző kisebbség – a belső nézetkülönbségek ellenére hajlamos volt a külvilág részéről érkező bírálatot támadásként érzékelni és ennek megfelelően reagálni: összezárással.
Ezt a már különben is létező alapérzést érthetően a végletekig felerősítette az egyházak eltörlését célul kitűző ateista diktatúra. A közhiedelemmel ellentétben az 1956 végétől berendezkedő kádári hatalom ugyanúgy ellenségként tekintett az egyházakra, mint a Rákosi-diktatúra, csak eszközeiben volt kifinomultabb. Még a konszolidált Kádár-korszakban is ítéltek letöltendő börtönbüntetésre hitüket gyakorló, ifjúsági munkát végző egyháztagokat (1967-ben), s a református egyházat is a lehető legszorosabb hivatalos és állambiztonsági ellenőrzés alatt tartották. Egy-egy vonalasabb tanácselnök, iskolaigazgató vagy párttitkár figyelő szeme előtt mindenkinek jól meg kellett gondolnia az istentiszteletek látogatását vagy a gyerek megkeresztelését. A református egyház bizonyos értelemben még jobban megszenvedte ezt a korszakot a katolikusnál. Nem állt ugyanis mögötte világegyház, amellyel idővel valamifajta kompromisszumos megoldást keresett a kádári hatalom. Másrészt az egyház híveinek körülbelül 80 százaléka kisbirtokos parasztemberből állt, akiket tönkretett a huszadik századi Magyarország legnagyobb el nem beszélt tragédiája, a téeszesítés. A szellemi-anyagi megaláztatást tetézte, hogy a kollaboráns egyházi vezetés semmilyen módon nem emelt szót a „kulákoknak” nevezett szorgalmas réteg megsemmisítése ellen, sőt büntette az őket valamilyen módon segítő lelkészeket.
Ráadásul kegyes teologizáló érveket is találtak a jogfosztás támogatására.
Az a döbbenetes helyzet is gyakran előfordult az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, hogy a lelki vigaszért istentiszteletre látogató falusiak a szószékről a magántulajdon elvételét jézusinak aposztrofáló körlevelet vagy prédikációt voltak kénytelenek végighallgatni. A sok szempontból megnyomorított református egyház tehát érthető örömmel fogadta a diktatúra végét, azonban váratlanul ismételten az „ostromlott vár” szerepében találta magát. A jelentősen megváltozott, szekularizált magyar társadalomban a régi nyelvezet, a régi sérelmek keveseket érdekeltek, s a rendszerváltást követő spirituális fellendülést követően az egyháznak mindig komoly nehézséget okozott a világgal való kommunikáció. Nem segített az sem, hogy értetlenségből, politikai számításból a református egyház időnként össztűz alá került (például ifjabb Hegedűs Lóránt lelkész radikális jobboldali szerepvállalása miatt), ami tovább erősítette a történelmi okokból már amúgy is létező fenyegetettségérzést és a külső támadásokkal, vagy azoknak ítélt kritikákkal szembeni összezárást. Ilyen körülmények között az is logikus, hogy az egyház jelentős részének politikai rokonszenvei óhatatlanul a jobboldalhoz kötődtek.
Ezzel elérkeztünk a kegyelmi ügy egyházon belüli kezelésének a történelmi beidegződések melletti másik gyökeréhez, a közéleti-politikai szerepvállaláshoz. Balog Zoltán püspökké, majd zsinati elnökké választása kívülről a túl szoros politikai kapcsolódás miatt kérdésesnek tűnt, s belső kritikai hangok is akadtak. (A dunamelléki püspökválasztást kétharmad-egyharmad arányban nyerte Balla Péter ellen, ami azért jelezte a volt miniszter szerepvállalásával kapcsolatos, nem elhanyagolható ellenérzéseket.) Ugyanakkor Balog Zoltán nem pusztán anyagi támogatások megszerzésének ígéretével, illetve politikai kapcsolataival győzte meg alkalmasságáról a belső nyilvánosságot. A református egyház a katolikustól eltérően áll lelkészei, tisztségviselői közéleti, illetve politikusok egyházi szerepvállalásához. Már a genezis is erős közéletiségről tanúskodik, hiszen az egyházat megalapító francia Kálvin János Genfben egyszerre volt lelkész, teológus, tanár, az iskolák felügyelője, egyházfő és befolyással bírt a városi köztársaság ügyeire is. Az itt gyökerező hagyomány a mai napig él, a Magyarországi Református Egyházban a gyülekezeteket, az egyházmegyéket és az egyházkerületeket a lelkészi vezetők mellett világiak vezetik.
Csak egy példa a múltból: Tisza István politikust, ex-miniszterelnököt 1907-ben a dunántúli egyházkerületet főgondnokává, azaz világi vezetőjévé választották.
A politikához való közelség legalább egy évszázada okoz komoly dilemmákat a református egyháznak. Miközben ezáltal mélyebben beágyazódott a magyar társadalomba, s hatékonyan küzdött kínzó társadalmi kérdések megoldásáért (a két háború között például a földkérdés ügyében), legnagyobb vezetői mindig keskeny pallón egyensúlyoztak. Például Ravasz László püspök a két háború közötti magyarországi reformátusság nagyhatású prédikátora, szervezője, egyben felsőházi tag és a Horthy-korszak elitjének tagja volt. Csendes támogatása nélkül mégsem lehetett volna megszervezni például az 1943-as szárszói találkozót, amely a Horthy-korszak népi és baloldali értelmiségi ellenzékének legfontosabb találkozójaként vonult be a történelembe.
Ravasz László volt az is, aki a második világháború után bűnbánatot kezdeményezett az egyházban, s szembenézett saját bűneivel, például az antiszemita törvények meghozatalában játszott szerepével. Emlékirata, szellemi végrendelete egyik legfontosabb gondolata: „Az élő gyülekezet elbírja a halott egyházat.” Azaz a hívek kis közösségei akkor is túlélhetnek, ha az egyház szervezete és vezetése hűtlenné válik küldetéséhez.
Nyitókép: a debreceni református nagytemplom 2021. december 18-án (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
