Nem félni a fejlődéstől: a sci-fi lett Kína első sikeres popkulturális exportcikke
A kínai softpower-törekvéseknek régi célja, hogy a népköztársaságnak legyen olyan világszerte népszerű kulturális terméke, amilyen a koreai popzene vagy a japán animáció. Úgy tűnik, most megvan a befutó: egy tudományos-fantasztikus regénytrilógia, amelynek Netflix-adaptációja hazánkban is a platform legnézettebb sorozata. Bár A 3-test-probléma kevésbé kínai, mint alapanyaga, gazdagon merít a kínai történelemből, és sokat elárul arról, hogyan látja Kína a helyét a világban. Míg a nyugati sci-fiben régóta főszerepet játszik a technológia veszélyeire való figyelmeztetés, a kínai fantasztikus irodalom nagy részben techno-optimista – ahogy maga az ország is.
Amilyen sokszor láttuk a filmvásznon vagy a képernyőn a 20. század két nagy európai totalitárius rendszerének, a Szovjetuniónak és főleg a náci Németországnak a bűneit, annyira újszerűnek hat a kínai kulturális forradalom véres eseményeinek megjelenítése. Épp egy ilyen nyers, zsigeri jelenettel indul A 3-test-probléma című sorozat, amely március végén debütált a Netflixen, és 93 országban, köztük Magyarországon az első helyet foglalta el a legnézettebb sorozatok rangsorában a platformon. (Hazánkban cikkünk megjelenésekor már egy hete tanyázik ott, és az illegális letöltések között is vezet a legnépszerűbb kalózoldalon.)
A jelenet egy Pekingben rendezett harci gyűlést elevenít meg, amelyben a fanatikus vörösgárdista diákok a Csinghua Egyetem fizikaprofesszorát vonják kérdőre reakciós tevékenységéért. A Mao Ce-tung által 1966-ban indított, több millió halálos áldozattal járó hatalmi kampány elsősorban a Kínai Kommunista Párt addigi intézményei, funkcionáriusai ellen irányult, de a nép ellenségének kikiáltott értelmiséget is tömegével alázták és törték meg becsmérléssel és kínzással több ezres gyűléseken, amíg be nem vallották „bűneiket”.
A történetünkben szereplő Ye Zhetai (a cikkben a regény magyar kiadása nyomán az angol átírást használjuk) „bűne”, hogy tanítja az általános relativitáselméletet és az ősrobbanást. Mindkettő reakciós tannak számít, előbbi azért, mert Albert Einstein segített az amerikai atombomba kifejlesztésében, utóbbi pedig azért, mert az univerzumnak és időnek van kezdete, ami „teret hagy Istennek”. (A két teória más rezsimeknek sem tetszett: a relativitáselméletet a kvantummechanikával együtt a nácik „zsidó fizikának” minősítették, a „klerikalista” ősrobbanás-elméletet pedig a zsdanovi tudománypolitika éveiben vetették el a Szovjetunióban.)
A professzort végül agyonverik a vörösgárdisták, és ez olyan traumát hagy szintén fizikus lánya, Ye Wengjie lelkében, amely 12 évvel később az egész emberiség sorsát meghatározó döntéshez vezet a részéről, amikor a Népi Felszabadító Hadsereg nevű titkos rádiócsillagászati bázisán dolgozik. A 3-test-probléma ugyanis nem történelmi regény, hanem tudományos-fantasztikus, kozmikus távlattal. Ahogyan a belőle készült sorozat is.
A Netflix a globális közönség igényeire tekintettel a cselekmény jelenkori szálát
a mai Kínából Nagy-Britanniába helyezte át, és a kínai szereplők zömének a nemzetiségét is megváltoztatta, de a karakterek egy része és a kínai történelmi háttérsztori megmaradt.
Ez egyébként okozott némi feszültséget odahaza. Noha a Netflix Kínában elvileg nem érhető el, sokan VPN-en keresztül vagy kalózverzióban mégis megnézték a sorozatot. A helyi közösségi médiában voltak olyan fanyalgó hozzászólások, amelyek kifogásolták, hogy a feldolgozás kevésbé kínai, mint az alapjául szolgáló regény. Rossz néven vették például azt, hogy az egyik szereplő nemcsak amerikai, de fekete bőrű is lett, több karakternek pedig a nemét változtatták meg. Felrótták azt is, hogy míg a nyomasztó kínai történelmi szál benne maradt, a jelenkori szereplők „világmegmentő” tevékenységét már nagyrészt nyugati karakterekre bízták.
A puha erő nyomában
A nacionalista bírálatok azonban kisebbségben maradtak: a legtöbben örülnek, hogy egy kínai regényből készült sorozat fut be világsikert. Már csak azért is, mert erre alig volt példa az elmúlt évtizedekben, pedig igény lett volna rá. Az 1990-es évek vége óta a kínai vezetők és véleményformálók részéről élénk érdeklődés tapasztalható a soft power, a puha erő kérdése iránt. A fogalmat bevezető amerikai professzor, Joseph S. Nye abban a képességben jelölte meg a soft power tartalmát, hogy egy nagyhatalom a kényszerítés és a megvásárlás, vagyis a nyers katonai és gazdasági erő mellett képes kulturális vonzerejével is befolyásolni más országokat.
A populáris kultúra különösen hasznos fegyver lehet a puha erő arzenáljában, és az Egyesült Államok esetében nem kérdéses, hogy Hollywood hatékonyan tölti be ezt a szerepet. Kínának eddig nem volt ilyen kártyája, de nemcsak szuperhatalmi riválisával, Amerikával összevetve szerepelt szerényen ezen a hadszíntéren, hanem ázsiai szomszédjaival, Japánnal és Dél-Koreával szemben is. A japán tömegkultúra a képregény (manga), az animáció (anime) és a videójáték-ipar révén már évtizedek óta jelen van a nyugati háztartásokban. Az 1990-es években indult koreai hullám sikere máig tart, és megtestesül szappanoperákban (A palota ékköve), a zenében (a legnagyobb K-pop bandák, például a BTS itthon is népszerűek), illetve a filmben, elég Park Chan-wook (Oldboy) vagy Bong Joon-ho (Élősködők) alkotásaira gondolni. Korea ráadásul sorozatokkal is ért már el hatalmas sikert (Squid Game, avagy Nyerd meg az életed).
Kína sok softpower-eszközzel próbálkozott az elmúlt években, például a kulturális diplomáciával, a Konfúciusz Intézetek nemzetközi hálózatának létrehozásával, illetve a sportba való intenzív befektetéssel. Utóbbi nem is volt teljesen eredménytelen – Peking 2008-ban sikeres nyári, 2022-ben pedig téli olimpiának adott otthont. A kínai puha erő legnagyobb sikere talán a TikTok globális hódítása, bár nem egyöntetűen pozitív – több nyugati országban már a platform betiltását pedzegetik az állami megfigyelés, illetve a fiatalok személyiségfejlődésére, figyelemspektrumára gyakorolt esetleges negatív hatásai miatt.
A popkultúra esetében azonban mindeddig adós maradt Kína az igazán sikeres exporttermékkel. Emiatt mindenképp mérföldkő A 3-test-probléma mostani sikere. Ráadásul nem egyedi esetről van szó: a kínai science fiction általában is kezd felkerülni a világtérképre. A Netflix például már 2019-ben megvásárolta és globális közönség elé vitte a kínai mozitörténet egyik legnagyobb kasszasikerét, A vándorló földet. Ugyanezen a platformon látható a Sanghaji erőd című eposz, bár utóbbi annyiban kilóg a sorból, hogy a kínai és nemzetközi kritika sem szerette, mert inkább egy sci-fi elemekkel tűzdelt akciófilm, mintsem gondolkodást igénylő, az emberiség, a technológia és a világegyetem nagy kérdéseit feszegető alkotás.
Még inkább kézzel fogható a kínai sci-fi sikere könyvformában. Cixin Liu (Liu Ce-hszin) eredetileg 2006 és 2010 között kiadott regénytrilógiája, amelynek A 3-test-probléma az első kötete, 2014-ben egy Amerikában élő kínai szerző és műfordító, Ken Liu fordítása révén indult el világhódító útjára. Példányai azóta csaknem tízmillió példányban keltek el világszerte, rajongói közé tartozik többek között Barack Obama és Mark Zuckerberg, 2015-ben pedig elnyerte a világ legrangosabb sci-fi és fantasy irodalmi elismerését, a Hugo-díjat.
Noha Mo Jan 2002-es Nobel-díja a kínai szépirodalmat már feltette a világtérképre,
a kínai populáris irodalomnak ez volt az első igazi globális sikere.
A trilógia sikerének farvizén, nem kis részben Ken Liu munkássága révén azóta egyre-másra jelennek meg és aratnak sikert a kínai sci-fik a nyugati könyvpiacon.
Magyarul 2018-ban jelent meg a trilógia első kötete az Európa Könyvkiadó gondozásában. A kiadó publikálta Liu több művét, és újabban sorozatot is indított kínai sci-fi szerzők műveiből (amelyet a Népköztársaság zászlajának öt csillaga is jelez a borítókon). Tavaly Bao Shu Az idő oltárán című kötetével rukkolt elő (ami a Háromtest-sztori továbbgondolása), idén pedig Hao Csing-fang Hazatérés című regényével, amely a közeljövő marsi kolóniáira kalauzolja el az olvasót. Az Agave gondozásában 2019-ben jelent meg a Láthatatlan bolygók című antológia, amely Ken Liu válogatásában mutatja be tucatnyi novellán keresztül a kortársi kínai sci-fi szerzők javát.
Kritika a sorok között
Arra, hogy korábban miért nem volt sikeres kulturális exportcikke a kommunista Kínának, a nyugati média egyik közkeletű magyarázata az volt, hogy cenzúra mellett, politikai megfelelési kényszerben nem lehet olyan műveket alkotni, amelyek felkeltik a globális közönség érdeklődését. A cenzúra azonban Kínában nem úgy működik, ahogy azt a nyugati sajtó gyakran bemutatja – magyarázza a Válasznak Hua Li irodalomtörténész, akinek szakterülete a kínai tudományos fantasztikum. „Nincs egy központi kormányzati szerv, amely merev szabályok közé tereli az írókat – ők viszont tudják, hogy mit írhatnak le és mik az érzékeny témák, amelyeket kerülniük kell” – mondja a Montanai Állami Egyetem professzora.
Az irodalomra, különösen a Háromtest-trilógia sikere előtt szubkultúrának számító sci-fire eleve kevésbé figyel oda a pártvezetés, mint a mozgóképre, de ott sem a nyílt cenzúra a jellemző, hanem bizonyos politikai tabutémák elkerülése (volt például egy időszak, maikor a kínai tévékben nem támogatták az időutazásos és alternatív történelmi sztorik sugárzását, mivel félő volt, hogy ellenkeznek a hivatalos történelemszemléttel.)
Ugyanakkor ez nem jelenti, hogy a kínai sci-fi apolitikus. Sőt: Hua Li szerint lehetőséget kínál, hogy sorok közé rejtve, a jövőbe vagy más világokba helyezve fogalmazzon meg társadalomkritikát (ami hazánkban is jellemző volt a Kádár-rendszerben született tudományos-fantasztikus irodalomra). Zheng Wenguang 1983-as, A Mars örökösei című regénye például a vörös bolygó balul sikerült terraformálásának metaforájába burkolva bírálja a Mao-évek természetpusztító nagyprojektjeit. A kortárs szerzők közül Hang Song Vasút- és Kórház-trilógiája az elmúlt évtizedek gyors modernizációját kommentálja, rámutatva annak társadalmi árnyoldalaira is (ezek a művek magyarul még nem jelentek meg.)
A Láthatatlan bolygók-antológia tartalmaz olyan novellát, amelyben egyre több szót tiltanak be, de ezt éppúgy lehet a nyugati polkorrekt közbeszéd kritikájának olvasni, mint a kínai rendszerének – mutat rá a Válasznak Salát Gergely Kína-kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa, aki 2008-ban részt vett a Metagalaktika sci-fi folyóirat kínai tematikus számának összeállításában. „A kínai átlagolvasó nem Hszi Csin-pingről szeretne olvasni, hanem egyszerűen jó sci-fit akar” – mondja a sinológus.
A cenzúra működését A 3-test-probléma harci gyűlés-jelenetének sorsa is illusztrálja. Liu eredetileg ezzel akarta indítani a regényt, de kínai kiadójával végül úgy ítélték meg, hogy a téma politikai érzékenysége miatt inkább a regény közepére helyezik át.
A kulturális forradalom nem kifejezetten tabu a mai Kínában, legalábbis nem olyan értelemben, mint mondjuk az 1989-es Tienanmen téri vérengzés. Az 1980-as években számos műalkotás dolgozta fel az 1966 és 1976 közötti időszakot (ez volt a sebhelyek irodalma), a mai pártvezetés pedig alapvetően a kulturális forradalom áldozatai, nem pedig elkövetői közül kerül ki. Ugyanakkor – ahogy Salát Gergely fogalmaz – a téma „ciki”. Tavaly a Tencent Video kínai streamingszolgáltató már készített egy 30 részes sorozatot a regényből, és abban például egyáltalán nem szerepel az ominózus jelenet. A regény angol nyelvű kiadásában viszont az író eredeti elképzelésével összhangban a könyv elejére került, ahogy az amerikai tévésorozatban is.
A jelenet egyébként Nyugaton is vitát váltott ki: amerikai konzervatív kommentátorok párhuzamot vontak a kulturális forradalom értelmiségellenes hevülete és a woke eltörléskultúra között. A sorozat egyik producere, David Benioff a Hollywood Reporternek adott interjúban erről azt mondta, hogy a jelenet „nem a cancel culture kritikája”, de a történelemben ciklusok ismétlik egymást, és a „párhuzamokat nehéz figyelmen kívül hagyni”. Mindez annak fényében érdekes, hogy amikor a Netflix megvásárolta a sorozat jogait, republikánus szenátorok azért bírálták a szolgáltatót, mert Liut a Kínai Kommunista Párt szócsövének tartották – arra alapozva, hogy egy interjúban támogatólag nyilatkozott az ujgur kisebbség elleni fellépésről.
Technológiai optimizmustól duzzadó nagyhatalom
A kínai sci-fi ma nagyrészt azokat a témákat dolgozza fel, mint a nyugati: környezetrombolás, mesterséges intelligencia és robotok kontra emberiség és humanizmus, a világűr kolonizációja, idegen lényekkel való kapcsolatfelvétel, a polgárok állami megfigyelése. Van azonban néhány egyedi vonása is. „Számos kínai szöveg utal a kínai klasszikusokra, történelemre és mítoszokra, illetve buddhista szútrákra, és néha hagyományos műfaji regényelemeket emelnek át a harcművészeti (wuxia) regényekből, a halhatatlanság kultiválását központba helyező művekből (xiu zhen) és a kínai detektívregényekből (gong an)” – mondja Hua Li. A 3-test-problémában például egy virtuálisvalóság-játékban megjelenik Vu-ti kínai császár, a Han-dinasztia hetedik uralkodója és más történelmi alakok is. Salát Gergely hozzáteszi:
„Markáns különbség, hogy míg a nyugati sci-fi gyakran techno-pesszimista, addig a kínai nagyrészt techno-optimista.”
A kutató példaként példaként a Fekete tükör (Black Mirror) című, szintén a Netflixen látható brit antológia-sorozatot hozza fel, amelynek legtöbb epizódja arról szól, milyen nyomorúságossá teszik életünket a technika, elsősorban a digitalizáció és virtualizáció vívmányai.
Hozzátehetjük azokat a műveket, amelyek a például a klímaváltozás veszélyeire figyelmeztetnek (a Ne nézz fel! például egy Földbe ütköző üstökös metaforájába csomagolja borúlátását). A Jurassic Park a géntechnológiával való babrálás veszélyeit dolgozza fel, bár talán kevésbé intelligensen, mint az alapul szolgáló Michael Crichton-regény. A most nagy sikerrel futó Dűne-film univerzumában pedig nincsenek számítógépek, mivel a mesterséges intelligencia elleni „dzsihád” során elpusztítottuk őket.
Mint a burkolt kritikát megfogalmazó regények esetében láttuk, a kínai sci-fitől sem teljesen idegen ez a fajta témafelvetés, de alapvetően mégis egy fejlődésben, technológiába hívő társadalom képe rajzolódik ki mögötte. Született például olyan regény, amely azt járja körül, milyen áldásokat hozhat életünkbe 2041-ig a mesterséges intelligencia (ez a téma mifelénk szinte kizárólag negatív előjellel jelenik meg.) A legoptimistább talán maga Liu Cixin: az eredetileg informatikus író életművében több novella van, amely technológiai megoldást javasol olyan helyi problémákra, mint a vízhiány vagy a szénalapú energiatermelés légszennyezése.
Ez a szemlélet összhangban van a kínai sci-fi történetével is. A kulturális forradalom alatt nemcsak a tudományt, a tudományos fantasztikumot is üldözték, a műfaj egy évtizedig gyakorlatilag halott volt Kínában. Ám előtte, az államszocializmus kezdeti szakaszában és utána, a „reform és nyitás” időszakában hasznos eszközt láttak benne, amely hozzá tud járulni a tudományos és műszaki pályák népszerűsítéséhez az ifjúság körében. A technológiai fejlődés Hszi Csin-ping fejlesztéspolitikájában is főszerepet kap, és a kínai tudomány és kutatás valóban látványos eredményeket ért el számos területen.
Kína világszinten vezet a természettudományos, informatikai, műszaki és matematikai (science, technology, engineering, mathematics, STEM) területeken végző diákoknak számában és az arányában, míg nyugaton számos ország küzd szakemberhiánnyal és aluljelentkezéssel ezekben a diszciplínákban. Tavaly egy ausztrál stratégiai kutatóintézet megállapította, hogy Kína 44 kulcsfontosságú csúcstechnológia közül 37 esetében vezető szerepet tölt be, így az akkumulátoriparban, az 5G mobilkommunikációs technológiában, a hiperszonikus rakéták fejlesztésében és a nanogyártásban (utóbbi A 3-test-problémában is húsbavágó szerepet tölt be).
A tudomány mint reménysugár
Ha már sci-fi, említést érdemel a kínai űrprogram szédítő fejlődése is. Az első kínai űrhajós, vagyis tajkonauta, Jang Li-vej 2003-ban lépett ki a világűrbe. 2008-ban megvolt az első űrsétájuk, 2011-ben az első dokkolás két űrhajó között, 2020-ban befejezték navigációs műholdhálózatuk, a GPS alternatívájának szánt BeiDou kiépítését, 2021-ben pedig elkezdték összerakni saját űrállomásukat, a Mennyei Palotát (Tienkung). 2019-ben az összes nemzet közül elsőként tettek le űrszondát a Hold Földtől távol eső („sötét”) oldalán, majd kőzetmintákat hoztak vissza onnan, végül 2021-ben sikeresen letettek egy Mars-járót a vörös bolygón. Liu Cixin a Láthatatlan bolygókban publikált esszéjében azt írta:
„A jelenlegi Kína kicsit olyan, mint Amerika a science fiction aranykorában, amikor a tudomány és technológia csodával töltötte meg a jövőt, egyszerre hozott nagy válságokat és nagy lehetőségeket. Ez igencsak gazdag táptalaj a science fiction növekedéséhez.”
A 3-test-problémánál félreértésre adhat okot, hogy első pillantásra nyomasztó történet. A könyv és a sorozat az idegen civilizációk kapcsolatának az elképzelhető legnegatívabb forgatókönyvét tárja elénk. A kötet nyomán került a tudományos közbeszédbe a sötéterdő-hipotézis nevű elmélet, amely egy lehetséges feloldása a Fermi-paradoxonként ismert problémának: ha olyan sok csillag van, és a legtöbb bolygókkal is rendelkezik, az élet alkotóelemei mindenhol rendelkezésre állnak, és a Földön hamar is ki is alakult belőlük az élet, akkor „hol van mindenki?” A regény válasza, hogy azért nem halljuk őket, mert minden civilizáció rejtőzködik, ugyanis minden életformát, amely felfedi a létezését, gyorsan eltörölnek a fejlettebbek.
Csakhogy az idegenek fenyegetése ellen épp a fejlődés kínál reménysugarat az emberiségnek. „Régóta vallom, hogy a túlélésünk kulcsa a tudomány és a technológia ereje – mondta egy interjúban Liu. – Egy élet-halál helyzet alapvető kihívás elé állíthatja az emberiséget. Meg kell kérdőjeleznünk olyan dolgokat, amelyeket szentnek és sérthetetlennek tartunk, mint a történelmünk során kialakult erkölcsünket és értékrendünket. Még nem szembesültünk olyan katasztrófával, hogy a kihalás elkerülése érdekében erre lett volna szükség. Ezeket elfogadni fájdalmas lehet, sőt teljesen elfogadhatatlan a jelenlegi gondolkodásmódunk szerint. De ha túl akarunk élni, változnunk kell – remélem, ezt szűrik le az olvasók a munkámból.”
Nyitókép: a női főszerepet játszó Zine Tseng tajvani-amerikai színésznő a 3-test-probléma Los Angeles-i bemutatóján 2024. március 17-én (fotó: Getty Images/Matt Winkelmeyer)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
