Magyarok, akik tényleg cukrászdát nyitnak Bécsben – szlogen és valóság 20 év után
„Nyithatok cukrászdát Bécsben? Igen.” Kevés olyan szlogen van, amely ennyire magába sűríti a május elsején 20 éves EU-tagságunkkal kapcsolatos kezdeti csodavárást – meg a kiábrándulást. Van, akinek mégis sikerült. Sőt, sikerül. A Válasz Online munkatársa Bécsben találkozott egy nyitás előtt álló kávézó és cukrászda magyar tulajdonosaival. Mivel lehet ma újat mutatni a bécsi kávézó-felhozatalban? Riportalanyaink elmondják. Cikkünk emellett múltidézés. Bennfentes szereplő segítségével jártunk utána, húsz éve hogyan robbant be és vált aztán jelképpé a magyar közbeszédben a bécsi cukrászda. Profánabbul, mint hinnék.
A sarkon biliárdszalon. Talán még működik. Mellette galéria és ékszeres. Szemben régiségkereskedő. A Hofburg, a Heldenplatz meg a Museumsquartier párszáz méterre. És persze kávézók. Specialty is van közöttük. A Burggassét a Siebensterngasséval összekötő átjáróházban, az Adlerhausban egy klasszikusabb működik. Mindkettő tele, verőfényes a szombat délután. Rosszabb időben sem lehetnek sokkal kevesebben.
A Burggassén, Bécs 7. kerületében működött még egy olasz tésztás is. 2023 végén hagyott fel végleg a biznisszel, eladta az üzlethelyiség bérleti jogát. Méghozzá egy magyar párnak. Ők május 10-én nyitnak itt specialty kávézót. Kávézót nyitni Bécsben – nem olyan, mint fát vinni az erdőbe? Csak mi gondoljuk így. A tulajdonosok másként látják. És nem csak azért, mert a Café Essenz cukrászda is lesz.
Nemzeti konzultáció 0.
Aznap valószínűleg még az ott ülők sem sejtették, hogy az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) 2002. november 27-i budapesti alakuló ülése milyen nagy dolgok kezdete volt. Palánkai Tibor közgazdász, kuratóriumi elnök, Ágh Attila politológus, Bojár Gábor Graphisoft-elnök, Chikán Attila volt gazdasági miniszter, Csáki György közgazdász, Gerő András történész, Kádár Béla, az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere és Somody Imre üzletember Medgyessy Pétert hallgatta. A bő fél éve hivatalban lévő MSZP-s miniszterelnök a 2003 áprilisában esedékes EU-csatlakozási népszavazás fontosságáról szónokolt. Egyúttal megdobta az EUKK-t összesen 2 milliárd forinttal. Ezért cserébe „a csatlakozás gazdasági előnyein túlmutató, az uniós tagság más, jogi, kulturális és társadalmi értékeit is bemutató tájékoztatást” várt. Azt hangoztatta:
„Az állampolgároknak a mindennapi élet kérdéseire is választ kell kapniuk.”
Az EUKK pedig munkához látott. Az országot beborító plakátkampányra is bekért pályázatokat. „Nem állítom, hogy nem jelentkeztek olyanok, akik úgy gondolták, nekik illene nyerni, de ahol volt verseny – és szinte mindenütt volt –, ott meghallgattuk az alternatívákat, és azok mentén döntöttünk. A plakátokkal kapcsolatban is ez történt” – emlékszik vissza lapunknak Somody Imre, aki kuratóriumi elnökhelyettesként a közalapítvány de facto szóvivőjeként működött. Jól választottak, mert a 2003 februárjában kifüggesztett plakátok zsigerig hatoltak. Olyan kérdésekkel, hogy:
- Megerősödnek a családi vállalkozások?
- Eddig minden ország nyert a csatlakozással?
- Továbbra is ehetünk mákos gubát?
- Nyithatok cukrászdát Bécsben?
A kérdések mögött pedig, mintha nem lenne egyértelmű a válasz, hatalmas „igen” felirat.
Somody Imre nem kéri ki magának a kritikánkat: „Jogos észrevétel, hogy a felvetések nagyjából annyira voltak irányítottak, mint a nemzeti konzultációk kérdései. Ám meggyőződésünk volt, hogy a népszavazáson igennel kell szavazni, ezért számomra természetes volt, hogy a plakátok is ezt tükrözzék. Fel sem merült, hogy a csatlakozási kommunikációban ellenpontozni kellene, mert arról, hogy ez fontos ügy, nemzeti konszenzus volt.”
Szimbólum lett
Vagy legalábbis azt hitték, az van. A 2002-es választást emlékezetes küzdelemben (a szavazóik kabátjain március 15-e után is kint hagyott kokárdák, 2 millió ember a Kossuth téren, „mindenki hozzon még egy embert!”) elbukó Fidesznél lassan hegedtek a sebek.
Somodynak Áder János akkori frakcióvezető személyesen adta értésére: nem lesznek partnerek abban, hogy a párt holdudvarához tartozó véleményformálók is EU-párti üzenetekkel kerüljenek fel a plakátokra, bizonyítva ezzel az ügy pártpolitikán felüli jelentőségét.
„Ez volt a legnagyobb csalódás” – emlékszik az egykori üzletember. És annak ellenére, hogy a magyar állampolgároknak már az uniós társulási szerződésünk hatályba lépését követően – 1994. február 1-je óta – lehetőségük volt vállalkozást alapítani az EU-ban, a bécsi cukrászda mint szimbólum búvópatakként tört fel a kampányhajrá politikusi nyilatkozataiban:
- „Aki Bécsben cukrászdát akar nyitni, az már régen tudja annak szabályait.” (Tabajdi Csaba – MSZP, 2003. március 11., Budapest)
- „Cinikus, hogy ha a kormány egy hátrányos térségben lévő textilmunkásnak, akinek esetleg a munkahelye is megszűnik a csatlakozást követően, úgy válaszol, hogy »nyithat cukrászdát Bécsben«.” (Kósa Lajos – Fidesz, 2003. április 4., Debrecen)
- „A Fidesz helyesebbnek tartotta volna, ha a kormány a rendelkezésére álló forrásokat a polgárok informálására fordítja és nem arról kommunikál, hogy vajon az integrációt követően lehet-e majd Bécsben cukrászdát nyitni.” (Szájer József – Fidesz, 2003. április 12., Budapest)
- „Nagy szavak helyett nagy tettekre van szükség. Most nem az a legfontosabb kérdés, hogy a magyarok tudnak-e Bécsben cukrászdát nyitni.” (Orbán Viktor – Fidesz, 2003. április 12., Budapest)
A népszavazáson végül bő 45 százalékos részvétel mellett az érvényesen szavazók 83,76 százaléka támogatta a belépést. A 2011 óta hatályos alaptörvény szerint a referendum érvénytelen lett volna.
Ha a szabályok nem is élték túl az alkotmányozást, a bécsi cukrászda képe igen: nemcsak a népszavazás értékelésekor, de még egy évtizeddel később is előkerült, amikor politikusok az EU-tagságunkról vontak mérleget:
- „Az volt az érzésem, mintha a kampány készítői viccelődnének, és akaratlanul is megbántották az embereket, amikor feltették a kérdést, lehet-e majd cukrászdát nyitni Bécsben.” (Orbán Viktor – Fidesz, 2003. április 15., Napkelte-interjú)
- „Nem egészen értem, miért sértődnek meg szocialista és liberális politikusok, ha végre van egyetlen egy olyan ajánlatuk, amit a fiatalok komolyan vettek: megpróbáltak Bécsben cukrászdát nyitni.” (Deutsch Tamás – Fidesz, 2013. november 23., a Fidelitas budapesti választmányi ülése)
- „Az EU-nak akkor van értelme, ha a periféria országai közeledni tudnak a centrumhoz. Ebből a szempontból nem feltétlenül változtak jó irányba a dolgok. Míg a csatlakozáskor azt kérdeztük, hogy nyithatunk-e Bécsben cukrászdát, addig most arra várunk választ, hogy elmehetek-e mosogatni egy londoni cukrászdába.” (Ungár Péter – LMP, 2016. szeptember 21., Budapest)
Akik közeledtek
„Emlékszem a cukrászdás kampányra. Az az érzés van még meg, ahogy a magyar–osztrák határon való várakozás után akadály nélkül gurultunk át Németországba. A belépés napján a Szabadság hídon is volt valami rendezvény, arra emlékszem, hogy műfüvet fektettek a hídra.”
Gönnert Ádám és felesége, Gönnert-Kecskés Dóra számára a 2004. május 1-jei uniós és a 2007-es schengeni csatlakozás vívmányai természetes részei az életnek. Csak akkor tűnik fel, milyen nélküle, amikor látják a szerb ismerőst, amint megy iratokat hosszabbítani a követségre. Ádám az Aldinál volt értékesítési vezető, Dóra közgazdászként kisebb-nagyobb multiknál dolgozott pénzügyi és kontrolling vonalon. Azt mindketten sejtették, hogy nem így akarnak megöregedni, eldöntötték hát: valami sajátba kezdenek. Kávézót eredetileg Velencén nyitottak volna, ahol akkoriban laktak. Csakhogy közben Ádámot előléptették az Aldinál, Ausztriába jöttek. Két gyerekük született, Dóra ezalatt olvasta bele magát a kávék világába, és közben – a nagymama sütijein nevelkedve – cukrászvizsgát is tett.
Először Linzben éltek, tavaly augusztus óta pedig Bécsben: nagyobb város, több vevő, jobb iskola. „Elkezdtük keresni az üzlethelyiséget. Nagy mázlink volt, mert ezt már korábban kinéztük. Először még nem sikerült megszerezni, ám ahogy egyre inkább kacsingatott kifelé az olasz tésztás, úgy javult az alkupozíciónk. Végül december 22-én lett mienk a bérleti jog.
Január volt a mentális határ: akkor állapodtunk meg, és akkor tudatosult bennünk, hogy nincs visszaút, innentől a mi felelősségünk minden.
Közben pedig mégiscsak ledobtuk magunkról a multis védőhálót – vagy legalábbis annak az illúzióját. Magát a helyiséget február 1-jén vettük át. Akkor persze még nagyon más volt” – meséli Dóra.
Azt sejtjük, hogy minden nagyon más volt. A Burggasse 40. szám alatt a cégér már fent van, a „coming soon” felirat pedig jelzi, hogy valami közeleg, de a helyiségben még úgyszólván nyitás előttiek az állapotok. Az új pult már áll, sütő beszerelve, új színű lett a járólap és a fal, de az utolsó simítások még hátravannak. Az ilyenkor szokásos rohangálás dandárja Ádámra hárul – Münchenben nőtt fel, egyszerűbb még, ha ő tárgyal a kivitelezővel és a beszállítókkal –, Dóra pedig elsősorban a szakmai és pénzügyi vonalért felel. A Café Essenz-logós csészék cikkünk megjelenésekor érkeznek – Temesvárról –, a koncepciót pedig, próbaidő híján, a nyitás után tudják tesztelni. Remélhetőleg lesz kin, Dóra ugyanis már hónapok óta a közösségi médiában verbuválja a kávézó alapközönségét. Koncepció márpedig: van.
Bécs, hiába a kávéházi kultúra központja, specialty vonalon még nem annyira szaturált, mint mondjuk Budapest. Az pedig, hogy valaki a jó kávé mellé – amit az első időszakban magyar ismerősük, Losonczy Marcell Maranja biztosít majd – helyben sült süteményt és brunch-szendvicseket kínáljon, egyenesen ritkaságszám. Noha magyar zászló nem lesz a pult fölé feszítve, némi hazabeszélés akad majd a kínálatban: a „sweet home” fantázianevű szendvicsük lelke a mangalica, a sütemények között pedig – a specialty helyeken szinte kötelező citromos kuglóf és csokidarabos keksz mellett – feltűnik majd a dobos- és az Eszterházy-torta – némi csavarral.
„Büszkék vagyunk arra, honnan jöttünk. Persze fájó, hogy a gyerekek nem az Orgona ágát tanulják anyák napjára, és nincs feladva nekik a Pál utcai fiúk. Viszont nemzetközi környezetben nőnek fel,
nem ijednek meg, ha új helyzetbe kerülnek, könnyen be tudnak illeszkedni. Nem a pénzkereset miatt jöttünk ki: világot szerettünk volna látni, szerettük volna, ha a gyerekek más nyelvet is megtanulnak anyanyelvi szinten. De azt látjuk, hogy 2022 óta sokkal több magyar jött ki. Nem elsősorban anyagi problémák miatt.”
A kávé–süti–brunch szentháromság mellett van még egy niche, amit kitöltenének. Ádámnak feltűnt, mennyivel népszerűbbek azok a bankfiókok vagy gyógyszertárak – és nem csak az érintettek körében –, ahol kiszolgálnak mozgáskorlátozottakat, gyengénlátókat, siketeket. Ugyanezt szeretnék megvalósítani: az asztalokat kereskesszékkel is meg lehet közelíteni, a bútorok színe a gyengénlátók kedvéért megfelelően kontrasztos lesz, az egyelőre négyfős, „különböző tapasztalatú, de ugyanolyan motivált” személyzet – egy magyar, egy ukrán, egy litván és egy perui – pedig megtanulná az osztrák jelnyelv alapjait: mit adhatok?; hogy ízlett?; jöjjön máskor is! Már csak egy jelnyelvtanár hiányzik…
Három év telt el azóta, hogy Ádám és Dóra először gondolt saját kávézóra és cukrászdára. Azt persze nem sejtették, hogy Bécsben nyílik meg, és ezzel a húsz évvel ezelőtti választási ígértetek beteljesítői lesznek. Még ha nem is ez volt a fő motiváció. Terveik szerint „ötszámjegyű” befektetésük három év alatt térül meg. Konzervatív becslés, de mi más lenne? Ez már a saját vállalkozásuk.
***
Nyitókép: Gönnert-Kecskés Dóra és Gönnert Ádám a Café Essenz előtt a bécsi Burggassén 2024. április 27-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
