Miért nem valószínű a hun–avar-folytonosság? A Válasz Offline-ból ez is kiderül
Noha sokan szeretnek hun–avar-folytonosságról ábrándozni, Szenthe Gergely régész szerint kevés egymástól jobban megkülönböztethető dolog van, mint a hun és az avar emlékek. Jövő héten megjelenő új, immár második tematikus, nyomtatott kiadványunkban (Válasz Offline) ezúttal a magyar eredetpolitikát és őstörténetet vesszük górcső alá. A Magyar Nemzeti Múzeum régésze például beavatja az olvasót az avar kor kivételes gazdagságának történetébe. Itt most ebből a részből következik online ízelítő, de a Válasz Offline második száma már megvásárolható.
– Biztosan egy összegyűrt sörösdoboz – ez volt az első gondolata Ehmann Gábornak, aki a Pest megyei Telki határában belerúgott valami könnyű fém tárgyba. Ahogy lehajolt érte, már látta, nem szemét, hanem egy aranyozott ezüst holmi fekszik előtte. Ahogy jobban megnézte, volt ott még 3–4 hasonló darab. Csak később tudta meg, hogy egy pikkelymintás lemezveret részeire bukkant, amivel a hunok a nyerget díszíthették egykoron. Majd megpillantott egy gránátkővel, vagyis egy gránátalma-színű féldrágakővel kirakott aranyfoglalatú zablát. Nem akart hinni a szemének, de tényleg megtörtént vele: séta közben az utóbbi évek leggazdagabb hun kincsleletébe botlott bele. Szerencsére nem matatott tovább, hanem jelentette, mire bukkant. Így ma ő az első hitelesen feltárt 5. századi hun kori áldozati együttes megtalálója.
A történetet Szenthe Gergely, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze mesélte el lapunk már másodszor jelentkező nyomtatott tematikus kiadványa, a Válasz Offline számára. A múzeum raktárában, lelettárában ültünk, és arról faggattuk, lehet-e annak alapja, hogy a közvélemény szeret a hunok és az avarok Kárpát-medencei folytonosságáról ábrándozni. Csakhogy a két keleti hatalom itteni regnálása között eltelt száz év. Egészen más a helyzet az avarok és a honfoglalók között, ahol bizonyos területeken egymást váltja az avarok és a magyarok elitje.
Amíg hunkori feltárásból nagyon kevés van, addig jelenleg a régészek már 80 ezer (!) avar sírnál tartanak. Az avar előkelők hatalmas vagyonát arany ékszerek, arannyal díszített fegyverek, használati tárgyak, selymek, bútorok és még ki tudja, mi minden alkotta, de még az avar földművesek is bizánci hatású övekben temetkeztek. De miért az ország kevéssé lakott területein találják a mesés kincsleleteket? És vajon megélhették-e az avar népesség jelentős tömegei a magyar honfoglalást?
Erről is olvashat a Válasz Offline magyar őstörténettel foglalkozó második számában. Hat fejezetben, több mind 190 oldalon mutatjuk be a magyar őstörténet és eredetpolitika világát, szétszálazva a származási kérdésekről terjedő tényeket, tévedéseket és konkrét hazugságokat.
A második Válasz Offline ide kattintva megvásárolható! Az első bookazine és az új szám egy csomagban, kedvezményes áron szintén megrendelhető. További kiadványok és csomagok a webshopban.
.