A Tolsztoj-hadművelet
Hogy miről szól a választás június 9-én? Nem, nem szól háborúról és békéről, ahogy a megafonosok elzavarásáról sem. Arról szól ez a választás, hogy a „Tolsztoj-hadművelet” és ami mögötte van, jó taktika-e, vagy éppen végzetes, Orbán Viktor által eddig soha el nem követett hiba. Ha előbbi, úgy régi tételünk igazolódik megint. Ha azonban utóbbi, akkor a jövő tényleg elkezdődött. Vélemény.
„A jövő elkezdődött” – a 2002-es kampány fideszes szlogenje abból a fajtából való, amely mindig, minden körülmények között igaz. Azaz: nem sokat jelent. (Akkor például az elkezdődő jövő a Fidesz szándékaival ellentétesen gyorsan a szocialisták hatalomátvételét jelentette.) Most azonban, 22 évvel később a mondatnak mintha mégiscsak lenne értelme. Június 9-én kiderül ugyanis, hogy a 2010 óta folyamatos jelen folytatódik-e a belátható idők végezetéig, vagy az elmúlt hónapokban történt példátlan közéleti mozgás tényleg valami új kezdetét jelzi-e.
Ezért fontos tehát a másfél hét múlva esedékes voksolás. Bár az erdemény, bármi legyen is majd, az óriásplakátok harsány üzeneteivel ellentétben nem fog véget vetni a szomszédunkat dúló háborúnak, s a platóskocsiról elmondott beszédekkel ellentétben a kormányt és propagandistáit sem fogja hosszú szabadságra küldeni, mégis: sokkal fontosabb választás ez, mint az eddigi európai parlamenti választások voltak.
A Fidesz kampánystratégiáját azonban láthatólag egy szokásos, „unalmas” EP-választásra írták. Teljesen érthető módon egyébként. Mert mi is volt a helyzet fél évvel ezelőtt? Nos, a biztos pártválasztók között messze a legnagyobb volt, 43 százalékon állt a Fidesz, s ugyan akkor már hónapok óta nőtt a róla lemorzsolódók száma, az ellenzéki pártok ebből semmit sem tudtak profitálni: a választásra jogosultak harmada volt a bizonytalanok táborában a Republikon Intézet akkori kutatása szerint. Márpedig ha a választók egyharmadának nincs pártja, ők pedig valószínűleg otthon fognak maradni, az EP-választás a biztos szavazók mobilizálásán múlik majd – ez volt a logikus elemzői konszenzus akkortájt. Az EP-választásokon amúgy is jóval alacsonyabb a részvétel (2004 óta eddig 29 és 43 százalék között volt, míg az országgyűlési választásokon azóta is mindig 60 felett, inkább a 70-hez közel) a tétel tehát duplán is igaznak látszott: a Fidesznek elég megszólítania, feltüzelnie és felkeresnie saját elkötelezett szavazóit, s fényes győzelmet arat.
Amitől tehát a jelenlegi fideszes kampányüzenetek a valóságtól talán minden korábbinál elrugaszkodottabbnak hatnak, az nem azért van, mert a Karmelitában „elgurult a gyógyszer”, vagy mert Rogán Antal propagandaminiszter perverz kéjt élne át minden alkalommal, amikor hazudhat. A „Tolsztoj-hadművelet”, azaz a választást háború és béke kérdésére egyszerűsítő – azzá hazudó – stratégia sokkal inkább a kiinduló politikai helyzetre adott, jól átgondolt válasz. Annak felismeréséből következik, hogy mivel ezúttal a bizonytalanok nem számítanak, csak a saját tábort kell lázba hozni – rájuk kell ijeszteni, hogy elhiggyék, élet-halál kérdése ez az EP-választás. S minthogy az ő ingerküszöbük elég magasan van a korábbi kampányoknak „hála”, ezért a józan észnek most végképp nem kell lapot osztani.
Hogy valóban ezt látjuk, az ezúttal még véletlenül sem ködszurkálás: maga a miniszterelnök számolt be erről a stratégiáról. Mert olykor-olykor bizony megesik, hogy a „technokrata” Orbán Viktor elkottyintja „szakmája” fortélyait: ez történt abban a 17 évvel ezelőtti Echo TV-s szereplésében is, amelyet Magyar Péter mostani országjárása során rendre levetít hallgatóságának, s amelyen Orbán arról beszél, hogyan kell az ellenfelet úgy beállítani, mintha az a legalapvetőbb, fizikai biztonságot fenyegetné – s ha ez sikerül, akkor kormányzati teljesítmény híján is jön a politikai siker. Most éppen ezt a kísérletet látjuk: a kormánypárt nem is egyszerűen csak a háború és a béke közötti választásként igyekszik beállítani a voksolást, de propagandistái egyenesen atomháborúval riogatják népüket – a kormánylap Mandiner címlapján Nógrádi György aggódik emiatt, a megafonos Apáti Bence pedig videóban modellezi, hogyan pusztítaná el egy orosz atombomba Budapest egészét. Hogy ezt elkerüljük, arra persze egyetlen megoldás van: Orbán Viktor győzelme – hirdetik óriásplakáton és minden csatornán. Robert Ficót épp csak meglőtték, azt sem lehetett tudni, túléli-e, már azt harsogta a gépezet, hogy Európában a baloldal fényes nappal lövi le a békepárti politikusokat. A nyilvánvaló részlethazugságokon túl (a szlovák miniszterelnök merénylője cseppet sem baloldali) a keretezés egésze is hazug. Ahogy Csáky Pál elég pontosan megfogalmazta múlt heti podcastadásunkban: a magyar kormány „nem békepárti, hanem kapitulációpárti” – a világ- és atomháború valószínűségének tényszerű alapjáról és okairól pedig ajánljuk Gyarmati Istvánnal készült interjúnkat. Ha nem csupán az információs atombunkerben tartott híveknek beszélne most a Fidesz, ha nem csupán az azonosulás megerősítésére és a mobilizációra játszana, biztosan nem lenne elég ez a szint.
Egy fokkal kevésbé elkötelezett szavazó azért bizonyára föltenné a kérdést: ha tényleg ennyire rettegni kell mondjuk a Budapestet leradírozó atombombától, hogyhogy ezzel egyidejűleg nagy büszkén jelentik be a 2026-os budapesti BL-döntőt? Hát mégis nyugi van és tervezhetünk mindenféle szép és nagy stadionünnepet? Különben is: orosz atomtól félni? Nekünk? Hát nem vagyunk jóban Putyinnal? Nem ő a jó fej, nem őt kell szeretni? Vagy: ha Orbán Viktor az ukrajnai béke garanciája, akkor mégis miért nincs ott béke? Hiszen Orbán Viktor a (ráadásul kétharmados) miniszterelnök most is. Netán: az Európai Parlament, amelybe most képviselőket választunk, sem jogkörrel, sem eszközzel nem rendelkezik háborúügyben, Európa-szerte így nem is téma ez az EP-kampányokban – leszámítva talán az NDK-s kommunistából utódpárti szélsőbalos politikussá nőtt, az AfD-szavazók körében is népszerű német Sahra Wagenknecht korteshadjáratát. Orbán Viktor azon megfejtése tehát, hogy ha a „háborúpártiak” kikapnak az EP-választáson, otthon, a kormányaikban is fordulni fognak, elég gyenge lábakon áll – főleg, hogy még olyan magafajta populisták, mint a természetes szövetségesének látszó holland Geert Wilders is Ukrajna támogatása mellett tették le a garast. A fordulat akkor már inkább Orbán Viktor valós cselekvését vizslatva figyelhető meg: épp egy hete született döntés arról, hogy az Európai Unió a jövőben az orosz központi bank befagyasztott eszközeiből származó milliárdos kamatbevételeket az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek finanszírozására fogja felhasználni – Magyarország kormánya pedig nem vétózott. Megszavazta az oroszokat nagyon is felbőszítő döntést. Ebből a valóságpozícióból „háborúpárti baloldalozni” tényleg csak a törzstábor számára lehet eredményesen, s a 2022-es kampánnyal ellentétben, amikor a háború friss élmény és fenyegetés volt az egész ország számára, már a felfestett rémkép is csak e körben hat elemi erővel – talán nem véletlen, hogy a miniszterelnök kampánykörútja során csak a sajátjait látogatja meg, s arra buzdítja őket, hogy most még véletlenül se kommunikáljanak táboron kívüliekkel. Hódmezővásárhelyen például a kormányfő szokatlan nyíltsággal beszélt kampánystratégiájáról – utóbbit a 444 rögzítette is. Érdemes hosszabban idézni.
„Ez egy furcsa választás lesz. Rendes körülmények között, amikor választási kampányról beszélünk és kitűzzük a célokat, akkor azt szoktuk célként megjelölni, hogy az ingadozókat, akik nem tudják, hogy melyik lábukra álljanak, azokat valahogy meggyőzzük. (…) Így néz ki egy kampány. A balosokhoz meg a középen állókhoz szoktunk leginkább beszélni, a lelkükre beszélni. De ez nem ilyen kampány. Nem javaslom Önöknek, hogy akár csak egy mondatnyi energiát is erre fordítsanak. Mert miután ennek a választásnak, az európai választásnak a részvétele mindig alacsonyabb mint a parlamentié, ezt a választást az nyeri meg, aki a saját hívei közül több embert visz el.”
Nem sokkal később a miniszterelnök a pontos célt is megjelölte.
„A kampányt azért datálom június elsejétől, a Békemenettől, mert az a hat nap lesz a döntő. Mindegy, most mi történik. Az utolsó hat napon kell mindenkit fölkeresni. Személyesen. (…) Bekopogunk, beszélünk… Levelet fogok küldeni. Kérem, hogy kézbesítsék. Nekünk el kell érni több mint kettő millió embert az utolsó hat napban.”
Orbán Viktor tehát azzal számol, hogy egyrészt a tábora érintetlenül megvan, másrészt, hogy alacsony lesz a részvétel. Az első pontban bizonyára igaza van. Mindent meg is tett a törzsgárda megtartásáért: míg általános osztogatásra most a költségvetés siralmas állapota miatt nem volt módja, 13. havi nyugdíjra és a falusi CSOK emelésére azért jutott. Orbánnál jobban ráadásul senki nem tudja, hogy megvan-e a tábor, hiszen ezt folyamatosan mérik a kormányzat házi intézetei. Minthogy ezek a kutatások nem nyilvánosak és még a Fidesz-stábnak sem mutogatják őket széles körben, nem tudjuk ellenőrizni az értesülést, amely szerint egy minapi mérés épp csak 40 százalék feletti Fideszt, 30 százalékhoz közelítő Tisza Pártot, illetve körülbelül harmadekkora DK–MSZP–Párbeszédet mutatott. Hogyan lehetséges ez, ha a Fidesz jelentős bezuhanását semmilyen nyilvános felmérés sem mutatta ki az elmúlt két-három hónapban? Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, a Medián egy hónappal ezelőtti mérésének közkeletű félreértését érdemes itt is helyre tenni: az, hogy a frissen alakult Tisza Párt szavazóinak 13 százaléka korábban fideszes volt, természetesen nem jelenti, hogy Magyar Péter 13 százalékot elszedett a kormánypárttól. Egyrészt a mérés szerint csak a Magyar-tábor 6 százaléka volt fideszes még 2022-ben is, ami egy 25 százalékosra mért Tiszából kiindulva semmiképp sem jelenthet többet a 2022-es Fidesz-tábor egy-két százalékánál. Ha a mérés pontos, április végére ennyire tudott „beleharapni” a kormánypártba Magyar. Azaz: nem nagyon.
A Fidesz igyekszik is a baloldal belügyeként tálalni a Magyar-sztorit, ahogy egyébként óbaloldali szereplők is kajánul ismételgetik: lám, kiábrándult fideszesek tényleg nem léteznek, Magyar csak az ellenzéki térfélnek árt, a jobbközépről Fideszt leváltó politikai stratégia szükségképpen halva született. Utóbbi – számukra kényelmes – következtetést egyébként már Márki-Zay Péter bukása után is levonták.
Csakhogy a helyzet teljesen más, mint két éve volt. Márki-Zay egyrészt sosem váltott ki akkora aktivitást, mint Magyar Péter az elmúlt hónapokban, ráadásul összegyurcsányozódott, hiszen a DK-t is tartalmazó listát vezette, és úgy beszélt a DK ellen továbbra is. Magyar Péter nem állt össze Gyurcsány Ferenc pártjával semmilyen szinten, sőt, Orbán Viktort igyekszik összegyurcsányozni: folyton kék és narancssárga Fideszként utalva a két pártra. Az sem mindegy, pontosan mit értünk a „kiábrándult fideszesen”. Ha azt is, aki ’14-ben vagy ’18-ban, esetleg a ’19-es EP-választásokon még a kormánypártra szavazott, de a ’22-es választáson már nem, akkor bizony létezik ilyen – éppen a bizonytalanok táborában. Ahogy azok a százezrek sem választottak maguknak azonnal új pártot, akik bár a párt törzsgárdájához nem tartoztak, 2022-ben azért a Fideszre szavaztak, ám azóta eltávolodtak a kormánypárttól. Hogy ilyenek is százezerszámra lehetnek, azt nem csupán a gyakran kétséges megbízhatóságú felmérésekből tudjuk. Erre következtethetünk abból is, hogy Orbán Viktor „több mint kétmillió”, az utolsó hat napban elérendő tábortagról beszélt Hódmezővásárhelyen. Összehasonlításképpen: két éve összesen hárommillió ember (54 százalék) szavazott a Fidesz-listára, de – az EP-választás szempontjából ez a szám a fontosabb – Magyarország határain belül is több mint kétmillió-nyolcszázezer (52 százalék). Persze az eddigi legmagasabb részvételű EP-választás is csak 43,48 százaléknyi szavazásra jogosultat mozgatott meg öt éve (3 470 566 honpolgárt), a Fidesz 52,56 százalékához akkor tehát elég volt 1 824 220 szavazat.
Ez most sem tűnik teljesíthetetlennek, hiszen a Fidesz ismeri legjobban a saját szavazóit: kiépített rendszere, folyton frissített listája van potenciális támogatóiról – ilyesmivel semelyik másik párt nem rendelkezik. Magyar Péter Tisza Pártja az alig három hónap aktivitás alatt már csak időszűke miatt sem tehetett szert efféle címlistára. Minél kisebb lesz tehát a részvétel, annál nagyobb lesz a Fidesz győzelme június 9-én.
A kérdés csupán az, hogy valóban kicsi lesz-e. Lesz itt egyrészt önkormányzati választás is, ami feljebb tornázhatja a szokásos részvételt. Másrészt: egykori rendszeres vendégszerzőnk, a Választási földrajz szakértője, Bódi Mátyás nemrég a Telexnek úgy fogalmazott: ha június 8-án azt látja az ország, hogy a Hősök terén több százezer ember van Magyar Péter nagygyűlésén, az is mobilizáló hatással lehet a másnapi szavazásra. Bódi szerint a részvétel akár 50 és 55 százalék között is lehet.
A kulcskérdés márpedig ez. Nem az a fontos tehát, hogy visz-e el a Fidesztől Magyar Péter, pláne nem az, hogy ideológiailag jobboldali-e a formációja vagy sem. Hanem az, hogy a részvételt fel lehet-e tornászni olyan magasra, hogy a bizonytalanok, az eddig nem szavazók is „bemozogjanak”. Ha ugyanis sikerül egy keveset leszalámiznia a Fideszről, emelett maga mögött nagyjából egységesítenie az ellenzéket, plusz mérhetően behozni bizonytalanokat – az már tényleg veszélyes lehet a Fideszre hosszabb távon.
Eddig persze soha semmi nem bizonyult veszélyesnek a kormánypártra – emlékezetes a 2018-as országgyűlési választás délutánja, amikor elemzők tévéstúdiókban a Fidesz-vereségére következtettek a nagyon magas részvételi adatokból, holott a növekmény éppen a Fidesz elképesztő mozgósításának következménye volt. Na meg a „meghosszabbítjuk Bicskéig”-attitűd eddig mindig beváló receptjéé. Pedig 2018 februárjában, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi győzelme után még fideszes főpropagandisták között is tanácstalanság lett úrrá az irány helyességéről. Bencsik András például arról beszélt akkor, hogy az „elemi iskolai szintű sorosozást” abba kellene hagyni, mert „a magyar társadalom ennél intelligensebb”. Az irányt azonban tartotta a párt – a gyűlöletkampányok világhírű nagymestere, a Fidesznek is dolgozó, 2017 nyarán meghalt Arthur Finkelstein végrendelete az volt a párt számára: nem letérni az útról, folytatni tovább a migránsozást és a sorosozást. A tanácsadónak halálában is igaza lett: tavasszal jött az újabb kétharmad. Ahogy most is a kipróbált receptből főznek: megy tovább a végtelenített háborúpártizás.
Ha a belpolitikai állóvizet jócskán felkavaró Magyar Péter feltűnése ellenére ez ismét elég lesz arra, hogy 50 százalék fölött végezzen a kormánypárt, akkor 2022-es tételünk – hogy ugyanis ez a rendszer külső erő által immár leválthatatlan – június 9-én ismét igazolódni fog.
Ha viszont épp csak megugorja a 40 százalékot, netán 3-assal kezdődik majd a Fidesz eredménye… Akkor Orbán Viktor 2006 ősze óta először elszámolta magát. És akkor a jövő tényleg elkezdődött.
Nyitókép: Orbán Viktor választópolgárokkal találkozik kampánykörútján Budapest XVI. kerületében a Szentmihályi Kulturális Központnál 2024. május 21-én (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
