Gazprom, Erő, Egyetértés – a 125 éves Fradi-történet megcsúfolása lenne az oroszokkal kötött szerződés
A Gazprom-szponzoráció a remélt tengernyi pénz ellenére felmérhetetlen károkat okozna a teljes zöld-fehér közösségnek, és a 125 éves fennállását jubiláló csapat polgári ethoszának is. Az oroszokkal tervezett megállapodás mindennel szembemegy, amit a klub ezekben a napokban is ünnepelt őstörténete, az alapítók szelleme üzen.
Először a Nemzeti Sport adta hírül április közepén, hogy az FTC tárgyalásokat folytat „egy multinacionális nagyvállalattal”, amely a jövőben jelentős összeggel támogathatja a klubot. Néhány nappal később a Blikk írta le, hogy a szponzor az orosz állami energiavállalat, a Gazprom lehet, éves szinten több milliárd forintos összeggel. Ekkor az ügyben egyébként (papíron) semmilyen illetékességgel sem rendelkező Külgazdasági és Külügyminisztériumból újságírói kérdésre azt nyilatkozták, hogy „minél több nemzetközi nagyvállalat fektet be a magyar sportba, az annál jobb”, és a Gazprom különben sem szerepel „a szankciós listán”. Azóta is talány, hogyan kell érteni a befektetés kifejezést, hiszen az egyesületi formában működő Fradiban nem lehetséges tulajdonrészt szerezni (bár az egyesület által 99 százalékban tulajdonolt FTC Labdarúgó Zrt.-ben elvileg lehetne), a (mez)szponzoráció pedig sosem a direkt anyagi haszonszerzésről szól.
Aztán eltelt másfél hónap bármiféle érdemi fejlemény nélkül. A klubvezetés hivatalosan egyetlen szót sem kommunikált a Gazprom-tárgyalások híréről, a feltett kérdésekre sértett egyenválaszokat küldtek, miszerint az adott sajtóterméket „nem érdekli a valóság”. Nem álltak szóba a Partizánnal sem, ahol vágatlan megszólalási lehetőséget ajánlottak egy csak a témának dedikált műsorban. Annyi információ azért kicsorgott, hogy az orosz cég valós opció a Fradinak, és arra is sok jel volt és van, hogy a zöld-fehér világ, a szűkebb és tágabb szurkolói közeg megosztottabb Gazprom-ügyben, mint azt szakértők közvetlenül a Blikk-hír után vélelmezték.
És itt jött a fordulat: a múlt héten a 444-től a Magyar Nemzetig tucatnyi lap számolt be arról, hogy az FTC email-kérdőívben szondázza a bérleteseit. „Ön elítélné a klubot, ha például az orosz Gazprom olaj- és gázipari céggel kötne szponzori megállapodást?” – szól az egyik kérdés. Persze alaposan be van csomagolva (megismételték ugyanezt a Huaweire is), de
a klubvezetés közvetett módon itt erősítette meg először a Gazprom-tárgyalások hírét.
A kérdőívezés nem rendkívüli (a bérletesek rendszeresen kapnak ilyet, általában mérsékelten fontos témákról), a konkrét szponzorügy viszont határozottan az. Ezt az FTC vezetése is pontosan tudja, különben nem szondázná a saját közegeit. Adott háborús helyzetben teljesen példátlan lenne, hogy egy katonai magánvállalatokat pénzelő, az agresszor előrenyomulását nagy részben finanszírozó orosz állami cég logója szerepeljen egy Európai Unió-beli klubcsapat mezén. A Gazprom-szponzoráció a remélt tengernyi pénzzel együtt felmérhetetlen károkat okozna a teljes zöld-fehér közösségnek, és a 125 éves fennállását jubiláló csapat maradék ethoszának is.
A történelmi vetület az egész ügy Achilles-sarka, de előbb muszáj körüljárni három alapvető felvetést a szponzorációval kapcsolatban, melyek most is ott kavarognak a szurkolók között.
„Ha a Crvena zvezdának szabad, akkor szabad a Fradinak is”
A legsikeresebb szerb klub mezszponzora 2010 óta a Gazprom, ezalatt az idő alatt a csapat nyolc bajnoki címet zsebelt be. Ha tehát Belgrádnak rendben van az orosz kapcsolat, Budapestről se legyen kifogásunk – szól az érvelés. A Fradi és a Crvena zvezda közegének ugyanakkor annyi köze van egymáshoz, mint zöld sasnak a vörös csillaghoz: a mássalhangzóban gazdag név is pontosan ezt jelenti (a nyugati sajtóban csak Red Star Belgrade), és a II. világháború végén a jugoszláv hadsereg csapataként alakult zvezda máig a címerében hordozza a kommunista jelképet.
De a lényeg nem ez, hanem az egyedülálló szerb Gazprom-kapcsolat. Az orosz óriáscég ugyanis valósággal uralja a balkáni állam energiapiacát: 55 százalékban az övék – pontosabban az olajtermeléssel és -finomítással foglalkozó Gazprom Nyeftyé, valamint magáé a Gazpromé – Szerbia egyetlen olaj- és gázcége, a Naftna Indusztrija Szrbije (NIS), mely sok más mellett birtokolja a legnagyobb szerb töltőállomás-hálózatot, és a bányászati termékeken túl foglalkozik villamos- és hőenergiával is. A NIS-részvényesek között ott van a szerb kormány, de 30 százaléknál kisebb részesedéssel.
Itt tehát az oroszok diktálnak, és a Crvena zvezda gazpromos szponzorációja nagyjából olyan, mint amikor idehaza az MVM vagy a MOL vállal hasonló szerepet. Ez a Szerbiában mélyen bent levő cégek belügye, megfejelve a bivalyerős moszkvai befolyással.
A Gazprom szerbiai jelenlétét a háború sem rengette meg – ellentétben például a magyar és a német helyzettel. A hazai gázkereskedelem tetemes részét sokáig magyar–orosz vegyesvállalatok (vagy itt bejegyzett orosz tulajdonú cégek) bonyolították. Például a Panrusgáz, melynek 40 százaléka a Gazprom Ekszporté volt, viszont a céget jogutód nélkül végelszámolták 2022-ben, és erre a sorsra jutott a Centrex Hungária is. Németország pedig államosította a SEFE nevű gázimportőr-vállalkozást, korábbi nevén a Gazprom Germaniát. Mégpedig azért, hogy kiszorítsák belőle az oroszokat.
„Ha a Schalkének szabad, akkor szabad a Fradinak is”
Ha már németek: Gelsenkirchen idén 120 éves csapata, a Schalke 04 szponzora 2007 óta a Gazprom volt. Az oroszok sok pénzt öntöttek a klubra, és ezzel a német bajnokság élmezőnyébe juttatták. A Schalke 04 korábbi elnöke, Clemens Tönnies nagyvállalkozó szívélyes viszonyt ápolt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
De ennek az egésznek immár vége: az Ukrajna ellen indult invázió után a német klub azonnali hatállyal felbontotta a Gazprommal kötött megállapodást. Talán ha egy mérkőzés volt, ahol a Schalkének még az orosz cég logójával kellett pályára lépnie, és ott is (elkerülendő a szégyent) letakarták a Gazprom-feliratot.
Utóbbi mozzanat jelzi, hogy egy Gazprom-logós magyar csapatot borítékolhatóan inzultusok érnének az európai kupákon. És nem csak a játékosokat: képzeljük el, hogy a Gazprom-éra fradistái szembekerülnek – bármilyen körülmények között – például lengyel szurkolókkal. Az orosz cég elleni tiltakozásnak van múltja: a háború után előfordult, hogy a Crna zvezda-mezeket kiblőrözték a tévéképernyőn, évekkel korábban pedig olyan is, hogy aktivisták anti-Gazprom óriásmolinóval jelentek meg egy mérkőzésen.
A Fradi nincs rászorulva az oroszok pénzére. A Gazprom milliárdjaiból az európai szerepléseit erősítené, vagyis pont olyan terepen törne előre, ahol a többség Moszkvát páriának tartja. Ilyenformán a bérleteseknek szegezett kérdés (Ön elítélné a klubot, ha például az orosz Gazprom olaj- és gázipari céggel kötne szponzori megállapodást?) és a rá adott válasz mindegy is. A külvilág meghatározó része fogja elítélni és megvetni a Ferencvárost. Polgári, ellenálló, antikommunista hagyományait alig kiheverhető csapás érheti. Nem lesz a világon senki, aki ne politikai lépésként értelmezné a Gazprom benyomulását, innentől fogva a klub és szurkolói is ki lesznek téve változatos politikai támadásoknak.
„Az UEFA nem tiltja, tehát szabad”
Ukrajna 2022-es lerohanásakor több más sportszervezethez hasonlóan az Európai Labdarúgó-szövetség is úgy döntött, felmondja a partnerséget a Gazprommal. Az UEFA lépése érzékeny volt, mert az orosz cég szponzorként rengeteg pénzt tett a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságba, és a ’22-es Bajnokok Ligája-döntőt is a szentpétervári Gazprom Arénába tervezték, de a háború miatt áttették Franciaországba, a Stade de France-ba.
Az UEFA magatartása mégsem egyértelmű: nem szólnak bele a klubok szponzoraikkal kötött magánszerződéseibe, így ott nem is tiltanak semmit (ezért futhat ki bárhol a Crvena zvezda Gazprom-mezben), és Alekszandr Djukov, a Gazprom Nyefty igazgatótanácsának tagja, az orosz labdarúgó-szövetség vezetője az UEFA végrehajtó bizottságának tagja maradhatott.
A Fradi felől ezekre a tényekre mutogatni azonban önbecsapás: a Crvena zvezda fent leírt, zéró mozgástérrel rendelkező esetét leszámítva egyetlen EU-beli klubnak sem jutott eszébe Gazprom-pénzt elfogadni. Az UEFA nem-tiltásából, kétlelkűségéből senki más sem azt olvasta ki, hogy újra teret kell nyitni az oroszoknak az európai futballpályákon.
A Gazprom nem a Telekom, nem is a Holsten sör és a West cigaretta, hogy letűnt idők dicstelen Fradi-szponzorait is felidézzünk; az oroszoknak direkt politikai célja, hogy a Schalke 04-fiaskó és a Gazprom Arénából kirúgott BL-döntő után bemutassák, hogy a háború és a mindenféle szankciós csomagok közepette egy teljes jogú EU-tagország klubcsapatán is képesek visszamászni a nyugati pályákra és a tévéképernyőkre. Ezért kell nekik a Fradi, nem másért.
Persze ha az egész UEFA-t megkaparjuk, csőstül jönnek a vállalhatatlan esetek, a sportswashing, az elitfutball undorítóbbnál undorítóbb pénzes szereplői, mint a Newcastle Unitedet gyarmatosító Szaúd-Arábia vagy a Paris Saint-Germaint Dohából irányító Katar. Itt eljuthatunk olyan szereplőkig, akik pénzügyi és családi riválisaikat adott esetben megöletik, esetleg savban oldják fel. Viszont ezt a Fradi–Gazprom-vitában elővenni nem más, mint Csubakka-érvelés, tématerelés. Az FTC-vezetés egy minden nemzetközi szerződést megszegve gyarmatosító háborút vívó állam cégével gondolkodik szerződni. Erről kell ítéletet alkotni, nem pedig arról, hogy mi történik közben az angol fociban.
A három E eltörlése
A Ferencvárosi Torna Club május 3-án ünnepelte alapításának 125. évfordulóját. A Fradi és személyesen Kubatov Gábor elnök bőségesen megemlékezett a kezdetekről, felemlegetve Springer Ferenc legendás első elnököt, a Fradi-logó három E betűjét és a Bakáts téri alapítás körülményeit. Valóban fontos mindez: a Fradi-történet kezdete nem más, mint a Fradi szíve közepe. Ha ezt megértjük, nagyon hamar rájövünk, hogy
a Gazprom-szerződés mindennel szembemegy, amit a klub ezekben a napokban is ünnepelt őstörténete, az alapítók ethosza üzen.
Ezt a klubot a pesti polgárság alapította sportszeretetből és a szűkebb haza, Franzstadt iránti őszinte elkötelezettségből. A közelmúltban hónapokat szántam arra, hogy tanulmányozzam, megértsem, átérezzem a kezdeteket; ebből született az Első gól – Borbás Gáspár élete című könyv első fejezete.
A kutatás közben tapasztaltam, hogy az alapításról szóló korabeli sajtóban és visszaemlékezésekben mindenhol egyenes gerincű, áldozatkész polgárok tetteivel találkozunk. Gráf József ferencvárosi pékével, az alapítás és a Ferencvárosi Polgári Kör kulcsszereplőjével, aki egy-egy győzelem után friss sóskiflik tömegével halmozta el a fiúkat. Antony Tamás ácsmesterével, aki a Fradi első, Soroksári úti pályájának deszkaépítményeit önkéntes munkában rakta össze. A már említett Springer Ferencével, a fővárosi közgyűlés megbecsült tagjával, aki a kerület „legjelentősebb szellemi vezérembere” volt, és „puritán egyszerűséggel vett részt” a közéletben. Keönch Boldizsáréval, aki neves ügyvéd, tiszti ügyész volt, emellett aktív tagja a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek és az FTC mellett a Budapest Ferencváros Kisdedóvó Egylet megalapításában is részt vett.
Mások mellett rájuk emlékezünk, amikor felidézzük a 125 évvel ezelőtti eseményeket. Ez még nem a profizmus, hanem az amatőrök ideje. Minden játékos szükségképpen az volt, hiszen üzemszerűen fizetett labdarúgás 1926-ig nem is létezett idehaza. Dédapám, a Fradi és a válogatott első hivatalos gólszerzője (1901, 1903), Borbás Gáspár szó szerint azt vallotta, hogy „az anyagiasság túlhajtása megöli az igazi sportszellemet”.
Miről szólt a régi sportszellem, ha nem az anyagiasság túlhajtásáról? Arról, ami ma is minden Fradi-mezre, Fradi-logós bögrére oda van írva: a három E, vagyis Erkölcs, Erő, Egyetértés.
Ha e mellé a Gazpromot is oda akarjuk tenni, ez első E betűt bizonyosan le kell venni. Maradhat a Gazprom, Erő, Egyetértés.
Nyitóképen: az FTC 1902-es csapata és Springer Ferenc elnök (montázs: Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
