Egy titkosrendőr négy élete – a III/6. Osztálytól a gyermekklinikáig

Élő Anita

| 2024.06.26. | Portré

Egy brit és egy magyar fiatal 1968-ban egymásba szeretett Budapesten. Ötven évvel később derült ki, hogy minden lépésüket figyelte a kommunista titkosszolgálat. A kelepcét állító titkosrendőr néhány évvel később már doktori címmel egy budapesti klinikán gyógyított gyerekeket. Lajti Rudolf a nemrég bemutatott 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című film kapcsán került elő, ám az alkotók a történetet nem az ő személyére fűzték fel. A Válasz Online több hónapos kutatás után bemutatja dr. Lajti négy életét: a titkosrendőrt, a klinikai szakpszichológust, az ékszerkereskedőt és a magyarországi metoo-t kirobbantó botrány (a Sárosdi Lilla-, avagy Marton László-ügy) hátterében feltűnő figurát. Émelyítő történet következik, csak felnőtt olvasóknak.

– Ugye automata fényképezőgéppel fotóztak bennünket? – kérdezte reménykedve Tóth Miklós, amikor meglátta az 1968-ban saját magáról készült intim fotókat.

– Sajnos nem. Volt ott valaki a szekrényben, esetleg a falban kialakított rejtekhelyen. Látja itt ezt a rést? Ezen keresztül fényképezte titokban önöket – feleli Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) kutatója. 

Az idős férfi saját egykori megfigyelési dossziéjából származó homályos fotókat tart a kezében, amelyeken ő látható fiatalon a szerelmével, Alexandra Parmenterrel. Alig kivehetően, de a létező legintimebb helyzetben. A kutató abból következtet arra, hogy nem édeskettesben voltak, hogy a lakás minősítése a titkosszolgálati iratok szerint aktív, így vélhetően kialakítottak benne egy rejtekhelyet. Nem valami perverz egyén nézte hát a két fiatal szeretkezéseit és rögzítette, jegyzőkönyvezte az ezt kísérő suttogást, hanem a kádári politikai rendőrség figyeléssel és környezettanulmányozással foglalkozó BM III/6. Osztálya.

A férfi azóta sem érti, mi hasznot reméltek attól, hogy meglesték magánéletének senki másra nem tartozó pillanatait. Évtizedekkel a történtek után szembesült a saját múltjával, miután egy barátja ötletére – nézze már meg, hátha őriznek róla valamit az ügynökös levéltárban – kikérte a róla szóló iratokat. 

Hatszáz oldalt tettek le elé.  

Nagy Anikó Mária és Lukácsy György 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című filmje erről a döbbenetről szól, ahogy az idős Tóth Miklós megérti a fiatal Tóth Miklóssal történteket.

1968-ban élete talán legszebb nyarát élte meg, műegyetemista volt, sportos alkatú, jóképű férfi. Egy balatoni nyaraláson szeretett bele a lovaglásba, kapóra jött neki, hogy Zoli, az unokatestvére Alagra szegődött. Miklós korábban sosem járt az egykori Magyar Lovaregylet pályáin. Nagy hatással volt rá az elegáns lovasklub, amelynek Széchenyi István volt az első elnöke. A lovardát a hatvanas években már főként a diplomáciai képviseletek tagjai használták, Miklósnak a rokona segített, hogy a szerény anyagi helyzetű fiú is hódolhasson a szenvedélyének. 

Alexandrával tavasszal találkozott először, Jane Austen regények lapjaira illő körülmények között. A fekete hajú, csinos brit lány leesett a lóról, a magyar fiú pedig felsegítette. Alexandra azt hitte, a megmentő egy lovászfiú, ezért tíz forintot akart adni neki borravalóként.

A lány nem tudott magyarul, a fiú pedig angolul, németül beszélték meg, hogy a lovagias szolgálatért cserébe a lányok visszaviszik Budapestre csinos Mini autójukkal. Onnantól együtt jártak Alagra. Miklós számára minden tökéletesen alakult, gyönyörű környezetben a pompás lovak között nemcsak szerelemre, de új barátokra is talált, ráadásul mind tele voltak pénzzel és remek kapcsolatokkal. 

Alexandrával gyorsan komolyra fordultak a dolgok, de a lány a brit követség gépírónőjeként nem tarthatott fel intim kapcsolatot egy ellenséges állam polgárával, ezért titokban találkoztak egy barátaiktól kölcsönkapott lakásban. 

Visszatekintve volt ebben valami ironikus, hogy a két fiatal a britektől tartott, miközben a magyar titkosszolgálat követte minden lépésüket. Mindketten tudták, hogy reménytelen a szerelmük, a vallásos nevelést kapott „reakciós” fiú, és az „imperialista” lány kapcsolatának nem lehet jövője. Miklós nem adta fel, a titkos légyottok folytatódtak, és élvezték, milyen sokan megértik és segítik őket. 

Ott volt a tapasztalt, pénzes, sármos idősebb egyetemista barát, Lajti Rudolf. A már említett unokatestvér, Zoli, és persze Rudi haverjai, Szász Attila és Ági, akiké a kéró volt, ahol biztonságosan találkozhattak. 

Miklós legalábbis ezt hitte. Hogy ők a barátai. 

Lajti Rudolf valójában az állambiztonság hivatásos állományához tartozott, és egyáltalán nem járt egyetemre. 

Zoli, a grafikus unokatestvér sem csupán rokoni szeretetből támogatta a fiút. A titkosszolgálat – hogy Miklóst becserkéssze – aljas csapdát állított neki, egy férfi részéről érte szexuális abúzus, és amikor megvédte magát, rendőrségi eljárást indítottak ellene testi sértés miatt. Miklós a jó kapcsolatokkal rendelkező Lajti Rudolf segítségét kérte, hogy a rokon ne kerüljön börtönbe. Nem is került, Lajti „segített”: a verekedés ürügyén megzsarolták és beszervezték Zolit, aki így lett a kádári titkosszolgálat ügynöke, hogy jelentsen az ügynökiratokban „Lovag”-ként említett Miklósról. És „Fitos”-ról, vagyis Alexandra Parmenterről. Lajti Rudi barátai, Szász Ágnes és Attila szintén a Belügyminisztérium állományához tartoztak. Persze a kéró sem az övék volt, hanem az úgynevezett titkos lakások legtitkosabbja, a már említett akciólakás. 

Tóth Miklóst megrendítette, amit a dossziéjában talált. Előbb dokumentumregényt írt a titkosszolgálati levéltárban róla szóló jelentésekből, ez képezte az alapját a Nagy–Lukácsy szerzőpáros által forgatott filmnek. Az 1968-as eseményeket játékfilmes eszközökkel megjelenítő alkotás jó ízléssel meséli el a fordulatokkal teli történetet, és annak végkifejletét: Alexandrát váratlanul visszarendelték Londonba. A lány nem adta fel, és Miklósért küldte egy német barátját, hogy Jugoszlávián keresztül disszidálhasson, nem sejtve, hogy minden lépésükről tudnak a Kádár-rendszer erőszakszervei.

A történet összes fordulatát nem tudták megörökíteni a költségvetés szűkössége miatt. A két fiút már az előtt igazoltatták a jugoszláv határra tartva, hogy Miklós bebújt volna az érte küldött német egyetemista autójában kialakított rejtekhelyre. Mire a határállomásra begördült az autó, már magas rangú határőrtisztek várták őket leleplezve a disszidálási kísérletet. A határőrség felvételén a fiatal Tóth Miklós a csomagtartóban fekszik. Fordulópont ez számára, kettétört az élete. Kilenc hónap börtönre ítélték, a német sofőrt pedig egy évre. Ők ketten alaposan megfizettek naivitásukért. Miklós azután évtizedekig nem hallott többet Alexandráról. 

Idős úr lett a történtek óta, de megőrizte fiatalkori derűjét és az emberekbe vetett alapvető bizalmát. Azon a ponton szakadunk el a filmtől, amikor Miklós beüti a telefonba egykori szerelmének és barátainak telefonszámát és találkozót kér tőlük. Izgalmas ez is, de mi egy olyan szálat követünk tovább, amit az alkotók nem meséltek el: Lajti Rudolf történetét. El kellett ejteniük, mert ez szétfeszítette volna a film kereteit. Az alkotók nem is nevezik nevén, végig csak Rudiként emlegetik.

*

De hogyan lett a 25 évesen még egyetemre sem járó Lajtiból rövidesen dr. Lajti Rudolf? Majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) adjunktusa? A fiatalok szexjeleneteit kukkoló (vagy kukkoltató) titkosrendőrből fiatalok szexuális problémáival foglakozó gyógyító?

Már az is különleges, hogy a saját nevén mutatkozott be annak idején Miklósnak, sőt a titkosszolgálati iratokban is így szerepel, ezért személyét 50 évvel később is könnyedén be lehetett azonosítani. Szekér Nóra történész lapunknak azt mondta, a neve véletlenül maradhatott benne az iratanyagban.

A Válasz Online munkatársa több hónapot töltött a titkosszolgálati és más levéltárak iratainak tanulmányozásával. A film alkotói mellett pszichológusok és történészek sorával beszélt, bírósági információt kért, áttanulmányozta a korabeli sajtóhíreket, történeti munkákat és megkereste az egykori vígszínházi szexbotrányba keveredő főrendező, a 2019-ben elhunyt Marton László ügyében érintett nőket, hogy rekonstruálja Lajti Rudolf életét. Vagy életeit. Mert úgy látszik, több egymástól független, mások által nem ismert szerepben is megfordult. 

Íme a titkosrendőr, a gyógyító, az ékszerkereskedő és a Marton-botrány sofőrjének története.

A titkosrendőr

Lajti története azért tarthat közérdeklődésre számot, mert nem egyedi. A vallatótisztek, a rendszer ellenségeinek csapdát állító egykori fedett személyek, a kádári titkosszolgálat oktatói a diktatúra konszolidációja után, a hatvanas évektől pályát váltottak. Cikkünkben négy karrieríven mutatjuk be, hogyan tudtak egészségügyi pályára lépni, a politikai rendőrség aktív állományából valamely segítőszakmába átigazolni, és gyakran éppen a pszichológia-pszichiátria, a Rákosi- és a korai Kádár-rendszer tiltott tudományának területére. A történtekből a tényeket, az írásos dokumentumokkal vagy két egymástól független forrás megerősítéséből származó adatokat közöljük.

A BM III/6. Osztálya 1968 májusában észlelte, hogy az alagi lovardában szerelmi szál szövődik a követség munkatársa, Alexandra Parmenter gépírónő és Tóth Miklós egyetemista között. Alexandrát akkor már hónapok óta figyelték, mert arra gyanakodtak, hogy hírszerző tevékenységet folytat. Lovas András rendőrhadnagy erre Lajti Rudolfot utasította, mert a férfi hivatalból már régóta jelen volt a lovardában. A rendőrhadnagy feljegyzéséből tudjuk, hogy Lajti „egy társalosztályunk ügyével kapcsolatban rendszeresen kijár lovagolni”, és „legendája szerint ő is egyetemista” – valójában persze nem volt az. Ám a hazugság bevált, Tóth Miklós összebarátkozott vele és a „bizalmába fogadta”.

hirdetés

Lajti két és fél évvel korábban került a BM III/6. Osztály állományába. Szemben a vallásos polgári családból származó Tóth Miklóssal, Lajti szülei a kádári kommunista elithez tartoztak. 

Lajti Tibor, Rudolf édesapja a Horthy-rendszer üldözöttje volt, illegális kommunista, aki szűcsként dolgozott, majd mozgalmi tevékenységéért bebörtönözték, egy időre emigrálni is kényszerült. 1944-ben zsidó származása miatt munkaszolgálatra kötelezték, majd két gyerekkel, köztük a szinte még csecsemő Lajti Rudolffal menekülni kényszerült. Az üldöztetést a Partiumban élték túl. 

A család számára 1945 valóban felszabadulás volt, onnantól rakétaként lőtt ki a családfő karrierje: üldözöttből politikus, országos szakszervezeti vezető lett.

1949-ben külügyi szolgálatba lépett, a történtek idején éppen hágai nagykövet volt. Mindezt a család gyors anyagi felemelkedése kísérte, az apa külföldi útjairól egy négyszobás villába térhetett haza. Történetünk idején már Rudolf nevű fiának is budai lakása volt. 

Rudolf édesanyja az ÁVH alkalmazottja lett, ahogy a bátyja is, aki őrnagyi rangú szigorúan titkos állományú (SZT-) tiszt volt. Testvérének is kettős élete volt tehát: a fedőmunkahelyén kulturális feladatokat látott el, kollégái nem tudták, hogy a BM-től is kap fizetést. Az SZT-tisztekből állt a titkosszolgálat „elitgárdája”, „a legmélyebb fedésben dolgoznak, és kizárólag információszerzés a feladatuk” – írja Nagy Péter a Lajti Rudolf bátyjáról szóló tanulmányában.

Az egész család elkötelezett kommunistákból állt tehát, a fivér 1956-ban az oroszoknak tolmácsolt, az apja pedig fegyveresen harcolt a forradalom ellen. 

Lajti Rudolf 1961 és 1963 között sorkatonai szolgálatot teljesített, majd 1963 és 1965 között Brüsszelben tartózkodott, mert apja ott volt nagykövet. Közben itthon befejezte közgazdasági technikumot, és 1965-ben leérettségizett. Eredeti foglalkozása statisztikus és könyvelő, ez szerepel titkosrendőri személyzeti dossziéjában.

1966 januárjában a kisebb fiú is a családban megszokott útra lépett, öthónapos „figyelő iskolát” végzett a politikai rendőrségnél, és onnantól munkájára, mint „operatív gépkocsivezető is számítani lehetett” – tartalmazza az ÁBTL-ben megmaradt dossziéja. 1968-ban nem volt tipikus, hogy egy egyetemistának kocsija legyen, de Lajti Rudolf autóval járt. Történetünk elején, 25 évesen rendőr őrmesteri rangban szolgált. Miklós idős korában úgy írja le: Lajti remek humorának köszönhetően a társaság középpontja, a nők kedvence volt. És persze mindenhol voltak kapcsolatai.

Azért akadt egy pillanat, amikor a titkosrendőr lebukhatott volna. Miklós ugyanis egyszer felhívta Lajti Rudolf számát, de a bátyja vette fel a telefont. Lajti Iván SZT-tiszt létére nem a legokosabban konspirált, részletesen elmagyarázta Miklósnak, hogy – az ugye nőtlen egyetemistának hitt, szívtipró Rudi – évek óta nem ott lakik, a feleségével egy másik lakásban élnek. Rudi később kimagyarázta magát Miklósnál, a férfiban fel sem vetődött, hogy valami nincs rendben a barátjával.

Utólag már beazonosította, hogy első perctől lehallgatták a családja telefonját, felbontották a leveleit és mindenhova követték. Ha egy ismerősét nem tudták beszervezni, a rendőrség zaklatni kezdte. Még egy barátja lakását is feltörték, hogy így vadítsák el tőle. Rudi szállította Miklós új baráti körét, összehozta a titkosrendőrség angolul beszélő tagjaival, Szász Attilával és feleségével, Ágival, akik azután felajánlották neki azt a bizonyos lakást. 

Lajti Rudolf a politikai rendőrség alacsony rangban szolgáló tagja volt, a célpontokról nem ő döntött, azokat kijelölték számára. Ám ez nem csökkenti a felelősségét. Irdatlan pénzt költöttek Miklósék megfigyelésére – amikor például egy kisvasúton romantikáztak a fiatalok, váltott autókkal követték őket a vonatot – ez arra utal, komolyabb ügyet akartak kreálni, mint egy tiltott határátlépés kísérlete, amelyért végül Miklós kilenc hónapot ült.

Talán az védte meg a komolyabb következményektől, hogy karakánul ellenállt, amikor Lajti főnökei őt is be akarták szervezni.

Esetleg az 1968-as csehszlovákiai megszállás jött közbe, ezért nem volt alkalmas a nemzetközi helyzet egy kémperhez. Vagy a brit titkosszolgálat lélekjelenléte döntött, mert rájöhettek arra, mi zajlik itt, és hazahívták Alexandrát Angliába.

Az ügyön Lajti Rudolf egy egész csoporttal dolgozott együtt. A rendőrség még egy csábítót is ráküldött Tóth Miklósra, hogy megcsalja vele Alexandrát: „Ügyünkben szereplő Tóth Miklósnak, a célszemély felé való kompromittálása érdekében valamint, hogy nehéz helyzetbe hozza, tárgyalási alapot képezzünk számukra, a BRFK. II/2 Osztály Szőnyi Vera fn. [fedőnevű – A szerk.] ügynökével 1968. VIII. 27-29-én akciót hajtottunk végre. Az ügynök feladata volt, hogy Tihanyba leutazva megismerkedjen Tóth Miklóssal, szexuális kapcsolatot létesítsen vele, tudja meg lakcímét, telefonszámát, valamint egy későbbi, általunk meghatározott időben azzal, hogy terhes lett tőle, lépjen fel követelésekkel.”  Miklósnak azonban nem kellett Szőnyi Vera, így nem lett „tárgyalási alap” Alexandránál való kompromittálása. 

Alexandrát is megpróbálták volna befolyásolni Miklóson keresztül. Vegyszerekkel. Lajti későbbi életútja miatt egy különösen visszatetsző részlet: „fogamzásgátló beszerzésében is kérte Lajtai elv. [az iratokban gyakran így említik Lajti Rudolfot – A szerk.] segítségét, mert a lány nem szeretne orvoshoz menni és nagyon fél, hogy terhes lesz.” Az ügyosztály ebben is lehetőséget látott: „Terelhetnénk kapcsolatukat a házasság irányába, esetleg fogamzásgátló ürügyén vegyszeres ráhatást alkalmazhatnánk” – tartalmazza azután a titkos dokumentum. Tóth Miklós lapunknak azt mondja, mélyen megdöbbent a terven, hogy lényegében rajta keresztül, vele adattak volna barátnőjének „vegyszeres ráhatást” okozó szert. (Vélhetőleg valamilyen tudatmódosító szerre utalhattak. A történet fordulatait elolvashatják Tóth Miklós Lovag és Fitos – egy lehallgatott szerelem című regényében.)

Titkosrendőrből gyógyító, a klinikai szakpszichológus dr. Lajti

Mire Miklós bebújt a Londonba visszarendelt Alexandra által küldött német fiatalember autójának csomagtartójába, és elindult a jugoszláv határ felé, Lajti Rudolf már leépítette a vele való kapcsolatát. Egyre ritkábban találkoztak, Miklóst ekkor már mások figyelték.

Lajti 1969-ben jogi egyetemre „került ütemezésre”, de „hiányos felkészültség miatt a felvételi vizsgán nem felelt meg.” Állambiztonsági dossziéja szerint egyre türelmetlenebbül sürgette, hogy tanulhasson, de nem kapott rá lehetőséget. 1971-ben kérte leszerelését, felmérhette, hogy a konszolidálódó Kádár-rezsimnek nem volt már szüksége annyi titkosrendőrre. A véleményében megerősíthette, hogy 1971 elején feddésben részesült, bátyját pedig erkölcstelen magánélete miatt eltávolították előbb az SZT-tiszti majd a titkosszolgálati állásából. Távozási kérelmében szerepet játszhatott az is, hogy édesapját 1970-ben nyugdíjazták a Külügyminisztériumból, ahol főosztályvezető volt. A család minden tagja leszerelt, gyengült a védőháló körülötte.

A leszerelés közvetlen oka az volt, hogy Lajti „1970-ben körültekintés hiányában karambolozott”, bár a következményekről nem ejtenek szót, súlyos esetről lehetett szó, mert emiatt „jellemzővé vált felfokozott idegállapota”. A dossziéban azonban nincs nyoma, hogy a baleset miatt büntetésben részesült volna. 

Lajti jól ismerte a szervezetet. A felfokozott idegállapot és a fedett rendőri pozíció nem összeegyeztethető, 1971 áprilisában leszerelték, és a kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy később visszahívták volna a szolgálathoz. 

A volt titkosrendőröknek ilyenkor segítenek az elhelyezkedésben, Lajti bátyjának például mindjárt két munkahelyet is felajánlottak, amikor távoznia kellett a Kulturális Kapcsolatok Intézetének SZT-tiszti állásából, majd a BM-től is. Mindegyiknél dupla bért kapott volna az akkori értelmiségi átlagfizetéshez képest, de első körben egyiket sem fogadta el.

Lajti Rudolf nem kérte „a polgári életben való elhelyezkedéshez” a BM segítségét. Mégis megkaphatta, mert egy évvel később már a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (MÚOSZ) főelőadó. A MÚOSZ a kommunista diktatúra által uralt média csúcsszerve volt. A Népköztársaság úti sajtópalotába aligha kopogtathatott be bárki az utcáról bizalmi jellegű adminisztratív állásért.

Lajti felfokozott idegállapota a jelek szerint elmúlt: határozott, szorgalmas, ügyes karrierépítő lett belőle, aki gyorsan túllépett az adminisztratív munkakörön.

1973-ban már a Petőfi Irodalmi Múzeumban szervezett sajtótörténeti kiállítást, és cikket írt a Magyar Sajtóban, a MÚOSZ lapjában. 1974-ben a sajtótudományi bizottság ügyintéző titkáraként hagyott nyomot. Közben egyetemre járt, az ELTE levelező tagozatos hallgatója lett. 1975-ben pszichológus diplomát kapott, ami azért is érdekes, mert a hatvanas évekig ez tiltott tudomány volt. Az ötvenes évektől egyetemi szakot sem indíthattak, felszámolták a tudományos műhelyeket, a korszak pszichológusait elbocsátották, bebörtönözték, esetenként életüket is elvették, és csak néhány, a szovjet szakirodalomban is szereplő területet művelhettek. (A pedagógiai pszichológia létjogosultsága például megmaradt.)

Valójában a pszichológia tudománya és gyakorlása nem szűnt meg, csak éppen a hatalom kisajátította magának. Az ÁVO és utódszervei alkalmazták a módszereit a titkos rendőrök kiképzése, a vallatások, a rendszer ellenségeinek lelki megtörése során vagy éppen a propaganda céljaira. Szekér Nóra történész azt mondja, még nyugati irodalmat is használtak ehhez: az állambiztonsági iratok között megtalálták a CIA egyik kiadványát is. A hatalom emberei ismerték a bizalom kiépítésének és az emberek motiválásának, valamint megtörésének módszertanát, Lajti Rudolf öthónapos megfigyelői kiképzésének jelentős része is erről szólhatott. Tóth Miklós példája azt jelzi, hogy Lajti szinte művészi szintre fejlesztette a bizalomépítést. A hetvenes évek közepén pályakezdő pszichológus volt, de olyan tapasztalatok birtokában, amit kollégái el sem tudtak képzelni.

A Semmelweis Egyetemen megmaradt – hiányos – anyaga szerint emberünk 1975-től az OPI (Országos Pedagógiai Intézet) munkatársa, 1977-től pedig a MAHIR, a hirdetésekre specializálódott állami vállalat pszichológusa volt, rövidesen cum laude minősítéssel egyetemi doktori címet szerzett. 1979. június 16-án avatták doktorrá az ELTE-n, doktori értekezését ma is releváns témában, intézetben élő állami gondozott gyerekek komplex jellegű longitudinális vizsgálata címmel írta. 

Nyolc évvel azután, hogy egy érettségi bizonyítvánnyal a zsebében leszerelt a szolgálattól, immár dr. Lajti Rudolfként írhatta le a nevét.

1980-ban aztán egy másik sokáig tiltott tudományág, a szociológia egyetemi oklevelét is megkapta az ELTE-n. Akkor már a gyerekgyógyászat egyik hazai csúcsintézményében, a SOTE I. számú gyermekklinikáján dolgozott, egyelőre tudományos ügyintézőként. Közben a Magyar Tudományos Akadémia állományába tartozott, és már csak egy lépés választotta el attól, hogy 1982-ben a SOTE tanársegéde legyen. 

Polgári pályájának késői indulása tehát nem okozott hátrányt a számára. Ahhoz azonban, hogy megérthessük a gyors karrierépítést, kis kitérőre van szükségünk. Lajti szorgalma mellett ebben az a tény is szerepet játszhatott, hogy az egészségügyben addigra többen is kulcspozícióba kerültek a BM vagy a rendőrség állományának tagjai közül. 

Lajti tökéletes mentorra talált a korszak legismertebb pszichológusában, Popper Péterben. Popper lényegében kizárólagosságot kapott a népszerű lélektani kiadványok piacán, alig volt olyan értelmiségi család, amelynek a polcán a nyolcvanas években ne lett volna ott Belső utakon című könyve. A Lajtinál tíz évvel idősebb férfi korának tudós sztárja, televízió- és rádióműsorok, népszerű kiadványok szerzője volt. Tudományos teljesítménye nem volt jelentős, Pléh Csaba akadémikus a magyar pszichológia történetéről írt könyvében például egyetlen szót sem ejt róla, de Popper ettől még jó tollú, felkészült szerző volt, felfoghatatlan mennyiségű olvasóval.

Élettörténete hasonlít Lajtiéra. A zsidóüldözést kisfiúként a családjával együtt Péter Gábor, a későbbi rettegett kommunista lakásán bujkálva élte túl. Apja az egyik vezető olajkereskedő cég vezérigazgatója volt, de a kommunista fordulat nem ártott a karrierjének: akadémikus lett, és egy ideig ő volt a „magyar ásvány-olaj vezér”. 

Popper Péter fiatal kommunistaként ferences szerzeteseket riogatott a csoportjával éjszakánként, és a „Rajta hát, szúrd és vágd, gyújtsd fel a csuhások otthonát” csasztuskát üvöltötte a rendház mellett. Bonyolult kamaszkor után az 1956-os forradalom a Lenin Intézet hallgatójaként érte, fegyvert fogott a szabadságharc ellen, ezért később a Haza Szolgálatáért Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Harmadévesként otthagyta a Lenin Intézetet és az ELTE pszichológiatanári szakán folytatta. Az ELTE-n 1963-ig önálló pszichológia szak nem létezett, Popper filozófia és logika szakos tanári diplomát kapott. De hogyan lett pedagógusból a SOTE egyetemi tanára?

Központi szerepe lehetett ebben annak, amit Ungváry Krisztián történész éppen lapunknak mesélt a politikai rendőrséggel való kapcsolatáról: „Popper Péter a hatvanas évek közepétől dolgozott a munkatársak felkészítésén, fedőneve is volt. „Professzor”. Ilyen volt a Kádár-kor”.  Popper egyik feladata a „galerik” elleni fellépésre, a csoportszellem megtörésére való felkészítés volt. Galerin a Kádár-korszakban – főként politikai indíttatású – fiatalkorú bűnözői csoportokat értettek.

Pályáját rövid tanári kitérő után Pető András gyógypedagógiai intézetében kezdte adminisztratív munkakörben, majd fiatal bűnözőkkel foglalkozott, és ebből is doktorált. Némi jogi egyetemi kitérő után igazolt át a SOTE-ra, ahol orvosi pszichológiai csoportot vezetett, holott ő maga nem volt orvos. Kandidátusi témája A kriminalitásig súlyosbodó személyiségzavarok pszichikai tényezőinek vizsgálata volt, és ez inkább illett volna a kriminológiai intézet témái közé, mint egy gyerekklinikára. A kutatási anyaghoz könnyen hozzájutott belügyi kapcsolataival, így kandidált pszichológiából 1969-ben.

Popper önmagát így jellemezte: „véglegesen csalódott egykori kommunista diákvezető, párttikár, propagandista, Aczél György időnkénti beszélgetőpartnere”. Popper látható karrierútja keveréke a műveltségére alapozott tehetségnek és a pártvonal használatának. 

Amikor a SOTE-ről el akarták távolítani, szemrebbenés nélkül bement a pártközpontba és védelmet kért Medve László későbbi egészségügyi minisztertől a riválisa ellen. (Meg is kapta.) A rendszerváltás után a zsidóellenesség fellángolására hivatkozva elhagyta az országot, később visszatért és Horn Gyula tanácsadójaként dolgozott. Mindez nem valami titkos kommunista életút – a BM-es Professzor fedőneves történeten kívül –, mindenről részletesen beszámolt a vele készült interjúkban.

Lajti Rudolf életútja szempontjából kulcsfontosságú, hogy Popper 1974-ben általános meglepetésre  – nem tartozott ugyanis a tudomány nagy öregjei közé – a Pszichológiai Szemle frissen kinevezett főszerkesztője lett. Élete látható módon 1979-ben kapcsolódott először össze Lajti Rudolféval, ekkor hozza a laphoz munkatársként az addigra már pszichológiát végzett egykori titkosrendőrt. Lajti ezzel az MTA állományába került, ami remek ugródeszkának bizonyult. Néhány hónap alatt az egész szakma megismerhette, Popper ugyanis főként interjúkat kért tőle a Pszichológiai Szemle számára, vagyis körbebeszélgettette vele a pszichológia nagy alakjait, akik később már egymásnak mutathatták be. Lajti tehetséges újságíró, szokatlanul belemenős anyagokat készített Popper vélt vagy valós riválisaival. 

Rövidesen már Popper és Lajti is klinikai szakpszichológusként dolgozott a gyerekklinikán, ahol persze semmit sem tudtak a tanársegéd titkosszolgálati múltjáról. Emberünknek nem volt baja azzal, hogy másodhegedűs legyen Popper Péter mellett. Több sikerkönyvének másodszerzője, így a Lexikon a szerelemről, a Pszichodráma címűt is közösen jegyzik.

Lajti az ékszerkereskedő, vállalkozó

Visszatérve dr. Lajti Rudolfhoz, egyetemi karrierútjáról annyi tudható, hogy az töretlen volt, végig a gyerekklinikán dolgozott és adjunktusi kinevezésig jutott. A Magyar Tudományos Akadémia nyilvántartása szerint magasabb tudományos fokozatot nem szerzett. Nyugdíjba is a Semmelweis Egyetemről vonult. 

Ám közben volt egy másik, párhuzamos pályája is. 

Lajti harmadik élete az aranykereskedőé. Nincs adatunk arra, hogy 1971 után is a szolgálatok látókörében maradt volna. Látható módon 1991-től foglalkozott családi vállalkozásán keresztül ékszerkereskedelemmel, cégszerűen korábban nem lehetett ennek nyoma. Feleségével a rendszerváltás után alapította meg a Lamen-Co Kft. nevű családi vállalkozást. 1998-ban néhány évre egy orosz személyt is bevontak a cégbe, 2003-tól pedig egy évig Weinek Leonárd, az SZDSZ későbbi zuglói polgármestere (2006-2010) is a tulajdonostársuk volt. Lajti nem akárki volt a szakmában, 1994-től az ezzel foglalkozó szakmai szervezet, a Magyar Nemesfémesek Országos Szövetségének elnökségébe is bekerült. A cégük ma is megvan, székhelyeként ugyanaz a cím szerepel, ahol Lajti titkosrendőrként is lakott. A vállalkozást néhány éve gyerekeire íratta.

A klinikai pszichológus 2005 és 2008 között egy másik iparágban is képviseltette magát: a Ples Járműalkatrészgyártó Zrt. vezető tisztviselője volt, és egy közel ötmilliárdos árbevételű cég irányításában is részt vett. 

2010-ben azután újra előkerült a neve a nyilvánosságban. Ekkor derült ki, hogy Bernard Leclerc, a Közép-afrikai Köztársaság akkori budapesti nagykövete luxusautóért és komoly mennyiségű készpénzért árulta a horvát konzuli címet. A diplomáciai mentesség miatt őt magát nem állíthatták bíróság elé, csak magyar partnerét, akit a Kúria nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt.

A perben tanúként feltűnik régi ismerősünk, Leclerc magyar kapcsolata, Lajti Rudolf. A pszichológus még apja külszolgálata idején tanult meg franciául, ez fontos segítség lehetett a diplomatának.

A Heti Válasz egykori tudósítása szerint „a nyugalmazott pszichiáter (az olvasó már tudja, hogy nem volt az, nem végzett orvosi egyetemet – A szerk.) nemzetközi tapasztalatait állította Leclerc szolgálatába”. A cikk megemlíti, hogy a Közép-afrikai Köztársaság a gyémántbányászat egyik központja, így fogalmunk lehet arról is, „emberünk milyen üzleti lehetőséget szimatolt az együttműködésben”. Nem tudjuk, hogy az ékszer és nemesfém területen mozgó Lajti szimatolt-e ilyet, de az bizonyos, hogy a bíróság a diplomata ismert kapcsolataként idézte be a per során. 

A negyedik szerepkör: Marton László sofőrje

Az egykor Tóth Miklóst a szekrényből kukkoló vagy kukkoltató Lajti Rudolfnak van egy negyedik élete is. Mind közül a leginkább zavarba ejtő. 

2017-ben Sárosdi Lilla színésznő azzal állt a nyilvánosság elé, hogy nem csak amerikai színésznőket abuzáltak híres rendezők és producerek, vele is hasonló történt. Elmondása szerint húsz évvel korábban egy elsőre meg nem nevezett híres színházi rendező és a sofőrje orális szexre akarták rávenni egy autóban. Hagyományos értelemben vett nemi erőszakról a nő nem számolt be, a történtek a társadalmi státusz miatti aszimmetria miatt kerültek az érdeklődés középpontjába. Később ugyanis nők sora mesélt vele történt hasonló esetekről, és a megszólalók valamennyien színi pályára készülő lányok voltak. A kínos jelenetek másik szereplője a színházi világ egyik legmagasabb státuszú tagja, a főiskolán és a Vígszínházban is kulcspozícióban levő vitathatatlan tehetségű rendező és – esetenként – a barátja volt.

A közvéleményt annyira sokkolták a Marton Lászlóról szóló hírek, hogy a sofőr személye háttérbe szorult, de annyi már akkor is megjelent, hogy nem egy hivatásos gépkocsivezetőről van szó, az illető pszichológus. Az eset élénk társadalmi vitát váltott ki, a magyar metoo-botrányban Marton kollégái közül többen a rendező védelmére keltek. A kellő támogatást nem kapó Sárosdi Lilla Franciaországba költözött a családjával. A színésznőt még tavaly ősszel kerestük meg az ügyben, és lapunknak megerősítette: valóban volt a történtek idején Marton Lászlóval az autóban egy harmadik személy, az azóta elhunyt rendező barátja. Meg is nevezte az illetőt: Lajti Rudolfot.

Ezen a ponton elnézést kérünk a tisztelt olvasótól, de nem ismertetjük a felkavaró történetet, amiről annak idején több lap, így az Index is beszámolt. Nem kívánjuk megismételni az ott leírtakat, mert azok megegyeznek azzal, amit a színésznő lapunknak elmondott. Most csak az akkor hiányzó részletekre térünk ki.

Aznap a színházban a lányt megszólította egy férfi, aki Lajti Rudolfként mutatkozott be. 

– Nagyon korrektnek tűnt. Úriember, magas, éles kontúrú arc – elevenítette fel Sárosdi Lilla a találkozást. – Tizenhét éves énem így emlékezik rá. Ma azt mondom, kedves, barátságos sármőr. Jó vadász. 

A fiatal lányban fel sem vetődött, hogy a két férfi, Marton és Lajti összetartozik, de a pszichológus az egész előadás alatt arról suttogott neki, milyen jó a Laci, milyen tehetség, fantasztikus rendező, jó ember, aki fiatalon sok mindent feláldozott azért, hogy segítse az anyját. Ez utóbbi azért lényeges, mert Sárosdi Lilla nehéz sorsú gyerek volt, a nagymamája nevelte, az édesanyja egyéves korában elhagyta, saját kamaszkorát úgy jellemzi, hogy „sodorta a szél”. 

Az előadás után az autóban került sor arra a jelenetre, amelyről annak idején minden lap beszámolt. Amikor a lány nem hajolt a főrendező slicce fölé, Lajti igyekezett oldani a hangulatot: „Ha színésznő akarsz lenni, ez nem okozhat problémát” – emlékszik vissza Sárosdi Lilla. A lány a két férfi viselkedése miatt sokkos állapotba került, így végül a „sofőr” hazavitte.

Urfi Péter, a 444 újságírója, aki a botrány idején több érintett, de magát megnevezni nem kívánó nő történetét is megírta, összekötött minket egy akkor megszólaltatott másik érintettel. Az ő történetében szintén feltűnik a „Martonhoz hasonlóan elegáns” pszichológus és az autó motívuma. A fiatal lánynak is pszichológusként mutatták be Lajtit. A nő arról számolt be, hogy 1982-83 lehetett, amikor a „baráttal elmentük vacsorázni”. A nő szerint akkor már zajlott a „grooming”, vagyis az ő becserkészése, bizalmi kapcsolat kialakítása. Lajti őt sosem bántotta, de ebben a folyamatban részt vett: „Persze, azt hittem, annyira különleges vagyok, hogy valóban felkeltettem a híres rendező figyelmét.” A nő jelenleg is a színházi világ részese, ezért nem vállalta névvel a szavait, de történetének részletei megtalálhatóak az egykori cikkben. 

– Azért kerestem meg később Lillát, mert ledöbbentett, hogy ez a groominggal egybekötött zaklatási folyamat nem egyszeri eset volt. Sárosdi Lillát annyi támadás érte, muszáj volt a védelmére kelni – folytatta a nő, aki később Marton László kollégája lett. „Én tudom ám, hogy ki vagy” – súgta neki jó egy évtized múlva a rendező. 

Lajti és Marton is 1943-as születésű, ám azt nem tudjuk, hogyan kerültek egymással kapcsolatba. A rendezőről nem őriznek iratokat az állambiztonsági levéltárban, megfigyeléséről sem tudunk. A pszichológiai szakma világát ismerő forrásunk szerint

Popper Péter ismertethette össze őket, aki a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított,

és egy időben szerelmes volt egy színésznőbe, ennek kapcsán könyvet írt a színészetről Színes pokol címmel, majd ezt színházban is bemutatták. Lajtival együtt pedig a pszichodrámáról is publikált. Popper Péternek vélhetően fogalma sem volt sem Marton, sem Lajti kalandjairól. 

Ez tehát az egykori III/6. Osztály fedett állományú tagjának nem mindennapi élete.

Sárosdi Lilla azt mondta lapunknak, ő később sosem kereste meg Lajti Rudolfot. Tóth Miklós viszont igen, mert szerette volna tisztázni vele a helyzetet. Lajti azonban – miután kiderült, hogy lelepleződött az egykori célszemély előtt – elutasító hangot ütött meg. 

– Lajti fiatalon világfi volt, jó humorral. Nagyot csalódtam, amikor megértettem, ki ő valójában – mondja Tóth Miklós. – Semmit sem tudtam róla 56 évig, de akkor felkínáltam neki, írjon egy fejezetet a könyvembe, tárja fel, hogyan élte ezt meg, és tudott ilyen barátságosnak mutatkozni. „Idős emberek vagyunk, nincs értelme ötven év után haragot tartani” – ezt mondtam neki, de elutasított – összegez Tóth Miklós.

Az egykori titkosrendőrség tagjai sosem beszélhetnek a múltjukról. Zavarba ejtő pályaívéről Lajti esetében különösen kevés a nyom. A SOTE-n őrzött személyi dossziéja például eltűnt, csak egy selejtezésre kijelölt „felesleges” feliratú példány maradt – valószínűleg véletlenül, az ottani pályája elejéről –, ám ebben szemérmesen hallgat korai éveiről, BM-es múltjáról. Sem kollégái, sem egykori betegei nem sejtették múltjának sötét lapjait. 

Jellemző, hogy miközben évtizedekig egyetemi ember volt, számos könyvet publikált, összesen két fotó maradt róla, mindkettőn a BM III/6. Osztály titkosrendőreként látható egy szigorúan titkos feliratú dossziéban. 

– Egyszer azért sikerült telefonon beszélnem vele – mondja a film rendezője, Nagy Anikó Mária –, és ez vagy fél órán keresztül tartott. Ám amikor Tóth Miklós ügyére rá akartam térni, először letagadta, azután mindennek elmondta Miklóst, hogy milyen rohadék volt, végig hazudott neki. Onnantól soha többé nem vette fel a telefont.

Köszönjük cikkünk elkészítéséhez Lukácsy György rendezőnek, az ÁBTL, a Semmelweis Egyetem Központi Levéltárának, a Magyar Tudományos Akadémia archívumának, az ELTE levéltárának és a MÚOSZ archívumának segítségét. Írásunkhoz az Opten és az Arcanum adatbázisát használtuk.

Nyitókép: Lajti Rudolf portréja (forrás: ÁBTL – 2.8.1. – I. s. – I/1. t. – 3286)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.