A titkosrendőr ötödik élete: Carlos, a Sakál bújtatója volt a Marton-féle szexbotrány szereplője
Lajti doktor rózsadombi villájában lakott Carlos, a terrorista – ezzel lepett meg minket egy olvasónk, miután beszámoltunk arról, hogy az egykor a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségének hivatásos állományú titkosrendőreként dolgozó Lajti Rudolf mi mindent tett élete során – s hogy került harmadikként abba az autóba, amelyben Marton László rendező az akkor fiatal színésznő Sárosdi Lillát próbálta szexre bírni. A háromszoros életfogytiglani büntetését töltő politikai bűnöző a Válasz Online kérdésére megerősítette: valóban Lajti volt egykor budapesti szállásadója. Következzen a titkosrendőr és a Sakál közös története – levéltári források és a terrorelhárítással foglalkozó szakirodalom alapján.
Riportunk első részének főszereplője, Tóth Miklós 1968-ban hosszú szervezés után léphetett be a Lajti-villába Alexandra Parmenterrel, az ő titkos szerelmével. A villa a Rózsadomb csendes részén található, a Vend utcában. Egykor elegáns épület volt, Miklós ma is emlékszik rá, hogy a negyvenes években épült modern villa milyen impozáns benyomást keltett, amikor beléptek. Vacsorára voltak hivatalosak egyetemista barátjukhoz, Lajti Rudolfhoz és annak barátnőjéhez. A vendégek között voltak Lajtiék ismerősei, az angolul beszélő Szász házaspár is. Miklós és Alexandra viszonyát titkolniuk kellett, mivel az angol lány a brit követség gépírónőjeként nem tarthatott fenn intim viszonyt egy ellenséges ország állampolgárával. A társaság tagjaiban tökéletesen megbíztak.
Tóth Miklós közel negyven év múlva tudta meg, amikor az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárából (ÁBTL) kikérte a magáról készült titkos dossziékat, hogy egyetemistának hitt barátja, Lajti Rudolf 1968-ban a Kádár-rezsim titkosrendőre, a Belügyminisztérium III/6. Osztályának hivatásos állományú tagja volt, aki addig egy napot sem járt egyetemre. A barátnője pedig valójában a felesége. A történetét részletesen elmeséltük írásunk első részében, most csak arra térnénk ki, hogy a rózsadombi villáról Miklós úgy hitte, az egész épület barátja szüleié. Lajti Tibor, az apa korábban brüsszeli, később hágai nagykövetként szolgálta az államszocializmust. A vacsora minden pillanata jól dokumentált, lévén Miklóson és szerelmén kívül az összes résztvevő, tehát Lajti és felesége, valamint a Szász házaspár mindkét tagja a BM III. Főcsoportfőnökségének embere volt ilyen vagy olyan minőségben. Mindannyian jelentést írtak az estéről.
Miklós tőlünk tudta meg, hogy tizenegy év múlva ugyanez az épület számos külföldi titkosszolgálatnak is felkerült a térképére. Akkoriban a világ legkeresettebb terroristájának, Carlosnak a búvóhelyeként szolgált. Miklós az egyetlen tanúnk, aki a házat még az átépítés előtti, eredeti állapotában látta belülről. Éppen olyannak, amilyennek később Carlos.
A C-79-es dosszié – 90 évre titkosítva
1990. június 26-án két fontos dolog is történt a magyar parlamentben. Az Országgyűlés döntött arról, hogy a kormány kezdje meg a tárgyalásokat a Varsói Szerződésből való kilépésről, Horváth Balázs belügyminiszter pedig felkérte a legfőbb ügyészt: állapítsa meg, milyen felelősség terheli Kádár Jánost és társait az Interpol által körözött terroristák magyarországi menedékhez juttatásában.
A miniszternek bizonyítéka volt arra, hogy
1979-ben a Carlos-csoport Magyarországon tartózkodott, itt készült fel a terrorcselekményeire.
A veszprémi ügyvédből lett MDF-es belügyminiszter nem a levegőbe beszélt: birtokában volt a C-79 elnevezésű dosszié. A sorszámból a C a Carlos álnévre utal – ezen a néven ismerte meg a világ a venezuelai születésű Ilich Ramírez Sánchezt.
A rendszerváltás lázában égő magyar közvéleményt azért is sokkolhatta a hír, mert sokak számára emlékezetes maradt, hogy 1975-ben Carlos és csoportja Bécsben hajtott végre terrorcselekményt. A venezuelai „forradalmár” társaival elrabolta az olajexportáló országok minisztereinek (OPEC) egész csoportját. A Bécs belvárosában kezdődő, három emberéletet követelő túszdrámáról a Magyar Televízió Híradója is napokig vezető hírként számolt be, miután a Carlos a rendelkezésére bocsátott repülőgéppel hol Algírban, hol Tripoliban szállt le a foglyul ejtett olajminiszterekkel. Végül szabadon elsétálhatott a túszok életéért cserébe, viszont ő lett a világ legismertebb terroristája. Arcképe onnantól rendszeresen ott virított a világ vezető politikai lapjainak címoldalán. Bőven érkeztek a hírek róla: hol vonatot robbantott Franciaországban, hol diplomaták, hol berlini célpontok ellen követett el pokolgépes merényletet. Legalább száz emberi élet kioltását és több száz sebesültet jegyeztek fel addig a bűnlajstromára.
A dosszién a 79-es szám Carlos budapesti feltűnését rögzíti. A terrorista 1979 és 1985 között rendszeresen a magyar főváros vendége volt. A kádári titkosszolgálat által nyitott akta ennek megfelelő terjedelmű. Beke József és Hegyes Gabriella azt állítják a Terrorelhárító Központ folyóiratába írt A terrorelhárítás kezdetei Magyarországon – A C-79-es dosszié című tanulmányukban, hogy 13 kötetből állt, és lezárása óta a Nemzetbiztonsági Hivatal jogutódjaként működő Alkotmányvédelmi Hivatal irattárában őrzik.
Nemsokára az is kiderült, hogy bár hazánkban a legnagyobb botrányt a Carlos-ügy nyilvánosságra kerülése váltotta ki, a terrorcsoport jelenléte egyáltalán nem volt egyedi, sem Magyarországon, sem a többi szocialista országban. A Szürke Farkasok, a Titkos Örmény Hadsereg, az IRA, a Palesztin Felszabadítási Szervezet és utódszervezetei mellett számos más terroristacsoport tartott fenn magyar bázispontot. A szovjet blokk hozzáállását a terrorizmus kérdéséhez a legplasztikusabban Jaromír Obzina csehszlovák belügyminiszter fogalmazta meg 1979-ben a szocialista országok terrorizmussal kapcsolatos tanácskozásán: „Mi kommunisták, elvi alapon mindig elítéltük, elítéljük és el fogjuk ítélni a terrort és a terrorizmust. (…) De hogy ne legyen semmilyen félreértés és kétség: mi elismerjük a forradalmi erőszakot, sőt még a fegyveres felkelést is, mint a munkásosztály és a dolgozók védelmének eszközét a kizsákmányoló osztályok és az ellenforradalmi erők uralma és fehér terrorja ellen, ahogy ezt történelmileg és elméletileg V. I. Lenin magyarázta a maga idejében.”
Vagyis vannak a rossz terroristák, akiket a szocialista országok vezetői elítélnek, és vannak a jók, akik forradalom nevében követnek el erőszakot.
Carlost a világforradalom harcosaként a Szovjetunióban és a kommunista országok egész sorában (az NDK-tól Jugoszláviáig, Romániától Csehszlovákiáig) támogatták. Magyarországon a kutatások szerint Carlos mellett több száz terrorista fordult meg. A Ferihegyi repülőtéren gyakorolhattak, és a magyar hadsereg látta el őket fegyverekkel. (Utóbbiról éppen Carlos egyik társa beszélt a terrorista párizsi perében.)
A Sakál magyarországi tevékenységét feldolgozó, C-79-es aktát 90 évre titkosították, miközben a magyarok által egykoron a keletnémet és a lengyel társszerveknek átadott anyagok nagyobb részt kutathatóak. (A német szolgálatok érintettségére vonatkozó rész persze ott sem.)
A terroristák mozgását a keleti és a nyugati titkosszolgálatok is követték, mert a fegyveresek főként nyugati célpontokat támadtak. A Stasi és a nyugati hírszerzők jelzései Carlos jelenlétéről kínosak lehettek a magyar hatóságok számára. Az állambiztonság 1978-ban felállított, új részlegét ugyan terrorelhárításnak nevezték, de valójában semmit sem háríthatott el, csak a Carlos-csoport passzív megfigyelését kapták feladatul.
1979-ben Carlos a budapesti Intercontinental Hotelben lakott, magát dél-jemeni diplomatának kiadva. A venezuelai harminc esztendős volt történetünk kezdetén, hat évvel fiatalabb cikkünk főszereplőjénél, Lajti Rudolfnál. Mindketten kommunista családból származtak, a terrorista apja a szesziparban rendelkezett érdekeltségekkel, és olajügyekben eljáró ügyvéd volt, aki fiát Londonban, majd Moszkvában taníttatta. Lajti apja országos szakszervezeti vezetőből lett diplomata. A venezuelai család politikai elkötelezettségét mi sem jelzi jobban, mint az anekdota, hogy amikor Moszkvában a három Sánchez fiú bajba került, az igazoltatásnál kiderült: a keresztnevük Vladimir, Iljics, a harmadiknak pedig Lenin.
A szovjet diktátor nevét spanyolos formában megöröklő Ilich Ramírez Sánchez Moszkvában ismerkedett meg a Népi Front Palesztina Felszabadításáért elnevezésű terrorista szervezettel, amelyhez 1971-ben, Bejrútban csatlakozott. A terrorista éppen abban az évben kezdte meg működését, amikor Lajti Rudolf leszerelt az állambiztonságtól, miután csapatával sikerült csapdát állítaniuk a riportunk elején szereplő Tóth Miklósnak, és börtönbe juttatni őt.
Nyolc évvel később viszont, amikor a Sakál megérkezett Magyarországra, Lajti már bejáratott civil karrierrel rendelkezett.
Klinikai szakpszichológus volt doktori címmel, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen lépdelt előre a ranglétrán, és újabb lakást vásárolt meg a Vend utcai villában, amelynek immár nagy része az övé volt.
Carlos mai tudásunk szerint 1979 elején érkezett először Magyarországra. „Megtetszett nekem Budapest. Az emberek nagyon szimpatikusak, udvariasak és vendégszeretők voltak… és nagyon jól lehetett enni, megszerettem a magyar konyhát” – felelte pár éve Beke József kérdésére. Carlos ma is rendszeresen nyilatkozik, a kérdéseket Liszkai László, a Magyar Televízió Panoráma című egykori külpolitikai műsorának szerkesztője közvetíti. Liszkai két könyvet is írt Carlosról, és rendszeresen látogatja a terroristát franciaországi börtönében.
A magyar titkosszolgálat rövidesen azzal szembesült, hogy a terrorszervezet két tagja Budán, a Vend utcában bérelt lakást, miközben a vezér a Duna-parti luxushotelben lakott. Dr. Varga József ezredes, az akkor alakuló magyar terrorelhárítási részleg vezetője Beke Józsefnek azt mondta: 1979 januári beutazásáról a magyar szolgálatoknak akkor még nem volt tudomásuk. Bizonyosan annyit állíthatunk, hogy Varga számára akkori főnökei, a Belügyminisztérium állambiztonsági szolgálatának vezetői azt állították, nem tudtak erről.
Nehezen elképzelhető, hogy a politikai vezetésnek, a katonai hírszerzésnek és a határőrségnek ne lett volna tudomása a nehézfegyverzettel érkező terroristák felbukkanásáról. Aligha volt olyan határőr, aki a fegyverek, robbanószerek szállítására használt súlyos, speciális fémládákat összetévesztette volna a korszak csatokkal záródó utazóbőröndjeivel. Carlos dél-jemeniként jelent meg, és nem kellett hozzá antropológiai doktorátus, hogy bárki megállapíthassa: a 180 centiméter magas, enyhén pocakos dél-amerikai nem arab. Barna haját a kor latin férfidivatjának megfelelően hátrazselézte, vékony bajuszt viselt, és spanyol akcentusa is felhívta származására a figyelmet. Utóbbi viszonylag ritka az Arab-félsziget délnyugati peremén.
Szintén dél-jemeni diplomataként érkező szőke társa a szálloda portásának figyelmét is felkeltette. „Ha ő arab, akkor én kínai vagyok” – mondta később Liszkai Lászlónak az Intercontinental recepciósa, amikor az újságíró Carlos a vasfüggöny árnyékában címmel könyvet írt a terrorista magyarországi éveiről. A bűnöző még a szálloda hallját sem hagyta el, de a hotel biztonsági tisztje már tudta, hogy gyanús, magukat arabnak kiadó férfiak dollárokkal teli aktatáskát villantottak a recepción. Csakhogy Carlos útlevelében ott volt a pecsét, hogy Moszkvából érkezett, Magyarország pedig megszállt állam volt. A magyar szervek úgy gondolták, jobb a békesség.
1979 júliusában dr. Varga József ezredes kapta feladatul, hogy a lehető legbiztonságosabb módon próbálja távozásra bírni a kiszámíthatatlan viselkedéséről hírhedt Sakált. Az ezredes arról beszélt Beke Józsefnek, hogy az állambiztonság tisztjeinek mindent politikai szinten kellett egyeztetniük, a pártállami vezetők hagyták jóvá az intézkedéseiket.
Carlos őrizetbe vételére, vagy kiutasítására nem, csak óvatos kiszorítására volt felhatalmazásuk.
Az utasítást azzal magyarázták: nem szeretnék Magyarországra haragítani a bűnözőt vagy a vele kapcsolatban álló arab terrorszervezeteket. Az ezredes egy tolmács segítségével azzal érvelt Carlosnak, hogy a nyugatnémetek is tudnak a búvóhelyéről, ezért Budapest többé nem biztonságos a számára.
A venezuelai Kádár Jánosnak akarta felajánlani terrorszolgálatait a biztonságos pihenőhelyért cserébe. Az ezredes elzárkózott az üzenet átadásától, a Sakál viszont nem akart távozni Budapestről. Az állambiztonság attól tartva, hogy a vendégek felismerik a hírhedt férfit, szerette volna legalább a külföldiektől hemzsegő Duna-parti hotelből eltüntetni.
Liszkai László dokumentumkötetében feltárta, hogy a Belügyminisztérium III/V. Csoportfőnöksége titokban átkutatta a terrorista hotelszobáját, de nem tudták észrevétlenül felnyitni a terrorista táskáján levő zárat. A szétroncsolt aktatáska miatt kénytelenek voltak úgy beállítani a történteket, mintha betörés történt volna. A terv csak részben jött be, mert Carlos megijedt, de nem hagyta el Magyarországot: áttette a székhelyét a társai által korábban már kibérelt Vend utcai lakásba – Lajti Rudolfhoz.
Amerikai cigaretta, parfüm, terroristák
Carlos társai, Lily és Steve – a fedőnevek mögött Carlos későbbi szeretője, Magdalena Kopp és annak élettársa, Carlos közeli barátja, Johannes Weinrich rejtőzik – Varga József szerint egy kétszintes villában béreltek lakást a Vend utcában. A házszámot ugyan nem írják le Beke József említett tanulmányában, de az ezredes tudta, hogy a tulajdonos a titkosrendőrség tagja volt. Azt is pontosan ismerte, a szolgálaton belül milyen feladatot látott el. Egyezik ez is: Lajti a figyelőkhöz tartozott. Az ezredes továbbá beszámol róla, hogy az édesapja diplomata volt, és még a nevét is közli, igaz a vezetéknevét rövidítve: L. Rudolf.
Liszkai a könyvében álnéven szerepelteti, mint az összes személyt, aki életben volt kötete megjelenésekor. Most már erre a diszkrációra nincs szükség:
az 1943-as születésű Lajti Rudolf egy távoli rokona közlése szerint néhány éve elhunyt.
A cégbírósági nyilvántartás valóban rögzíti is, hogy elhalálozás miatt 2022. május 27-én kikerült a Személyiadat- és Lakcímnyilvántartásból.
Hogyan ad ki valaki lakást terroristáknak? Bemegy a Budapest Touristhoz, visz a kor luxustermékeivel, amerikai cigarettával, Martinivel és fekete üveges Lanvin Arpège parfümmel megpakolt szatyrot, hogy jól fizető külföldi bérlőt küldjenek neki?
Legalábbis Liszkai azt tudta meg az ottani ügyintéző hölgytől, hogy Lajti feleségével együtt és gáláns ajándékokkal érkezett. Nem kétséges, hogy így volt, de Orbán-Schwarzkopf Balázs, az ÁBTL terrorizmussal foglalkozó kutatója szerint kizárt, hogy Lajti és a terroristák véletlenül akadtak egymásra az ajándékokkal elkápráztatott ügyintéző révén. Egy arab ország arab nevű, de németül beszélő, világos bőrű diplomatáiról az állambiztonság által fokozott ellenőrzés alatt tartott Budapest Touristnál nyilván rögtön tudták, mit keresnek nálunk. Lajti Rudolfot és feleségét is ellenőrizték.
Varga József, az akkori terrorelhárítási vezető be is számol Bekének arról, hogy rögtön megnézte a BM titkos adatbázisában Lajti Rudolfot. „A villa tulajdonosa, L. Rudolf korábban az állambiztonsági szolgálatoknak dolgozott mint figyelő. A későbbiek folyamán az ezredesnek mindez nagyon jól jött, hiszen nem kellett sokáig győzködnie a tulajdonost, hogy segítsen a titkos kutatások során” – olvasható Beke József és szerzőtársának a már idézett tanulmányában.
Lajtit, a titkosrendőrt reaktiválták.
A villa titka
Carlos álnéven jelentkezett be a villába, és azt mondta az ezredesnek, „azért bérelt házat, hogy hosszabb-rövidebb időt tölthessen ott munkatársaival.” A Vend utcai ház méltán nyerte el a terrorista tetszését. Az épület tervei 1940-ben készültek el Bozó Gyula építész munkájaként. Bozó kívülről egyszerű, modern megjelenésű villát tervezett, amelynek fő attrakciója a két szintet összekötő lépcsőház volt. Az első emeleten helyezkedett el a teraszos úri lakás, a földszinten a vendégszoba, a kiszolgáló helyiségek és a házmester szobája kapott helyet. A villa lakói élvezhették a Rózsadomb legfőbb vonzerejét: úgy élhettek csendes luxusban, hogy közben karnyújtásnyira voltak a város központjától.
A kétszintes, egyenként 120 négyzetméteres alapterületű villa a Kupeczky és Vend utca sarkán az 1940-es helyszínrajzon még más házszámon szerepelt a Budapest Főváros Levéltárában őrzött dokumentáció szerint, de a háború után a telkeket átszámozták. Bozó a házat Gergely Sándor és neje számára tervezte, de a negyvenes években több lakó is váltotta egymást, egy időben például Székely Imre, az orvosegyetem tehetséges fogorvosa lakta a családjával. Az 1956-ban disszidált férfi a fogpótlás és az arccsontpótlás szakértőjeként magánpraxissal is rendelkezett, ez alapozhatta meg a jövedelmét egy ilyen reprezentatív épülethez, amelyhez több fős személyzet is tartozott.
A házat a hatvanas években már három család lakta. A tulajdonosok között 1966 májusában tűnik fel Lajti Tibor és neje, ekkor az egész első emelet, vagyis az úri lakás a nevükre kerül. Az időközben két lakásra osztott földszinten két másik család élt. Tóth Miklósnak 1968-ban azért sem tűnhetett fel, hogy mások is vannak a villában, mert Lajti Tibor a frissen felújított és berendezett teljes felső szintet birtokolta, és a főbejáraton keresztül csak oda lehetett belépni. Az sem volt feltűnő, hogy az épületnek oldalról van még két bejárata.
Lajti Rudolf nevére 1975 márciusában került a később Carlos rendelkezésére bocsátott egyik földszinti, 68 négyzetméteres lakás,
amely az egykori vendégszobából, házmesteri szobából, konyhából, kamrából, gardróbból és fürdőszobából állt. Ez a lakás is külön bejárattal rendelkezett a kert felől. Lajti Tibor ebben az évben elhunyt, fia 1976-ban a teljes első szintet is megörökölte, ide költözik fel egyre bővülő családjával, a földszinti lakást pedig felújíttatja és kiadja. Ez lesz a terroristák rezidenciája.
A harmadik, 41 négyzetméteres lakás teljesen elszeparált volt, az ott lakó idős egészségügyi műszerész és feleségének otthonát lefalazták a Carlos által lakott részről. A ház legkevésbé reprezentatív lakását a korábbi fáskamrából, a mosókonyhából és a főzőkonyhából alakították ki, és szintén külön bejárattal rendelkezett. A Lajti család csak a kétezres években lakta be a teljes villát, miután hosszas szomszédháború után az idős házaspár örököseitől a maradék 41 négyzetmétert is sikerült megszerezniük.
A kilencvenes évek elejére Lajtiék átépíttették a házat, tetejére újabb szinteket húztak, oldalához valami toronyfélét ragasztottak. Amikor Horváth Balázs belügyminiszter a Sakál budapesti éveiről beszélt a kilencvenes évek elején, a házat beazonosítók a Carlos által lakott elegáns modern villa helyett már ezt a tornyos állapotot láthatták. A korabeli légi felvételek tanúsága szerint azonban tévesen szerepel a visszaemlékezésekben és ennek megfelelően a Carlosról készült filmekben is a Vend utcai ház tornyos villaként.
Sorozatlövés magyar rendőrökre
Carlos tehát a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején még egy alacsonyabb épületben és egy dúsan zöldellő, nehezen belátható kertben időzött. Nem élt ott folyamatosan: jött-ment a világban. Csak 1980-ban 16 alkalommal érkezett Magyarországra különböző álneveken, egyszerre legfeljebb néhány hétig maradt, és közben jó kapcsolatot épített ki Lajti Rudolffal.
Pedig a megérkezése nem volt zökkenőmentes. Eleve ideges volt az Intercontinentalban történtek miatt. A férfi beköltözése után nem sokkal az utcán
egész sorozatot eresztett bele az őt óvatlanul megfigyelő titkosrendőrök autójába.
Csak azért nem következett be tragédia, mert azt hitte, golyóálló üveg védi a nyugatnémet rendszám mögé rejtőző magyar állambiztonságiakat, és az ablakok alá célzott. A golyók így az autó ülésébe fúródtak.
A környéken lakók számára sokatmondó lehetett, hogy bár a drámai jelenet azóta számos, a terroristáról szóló filmbe bekerült – köztük Olivier Assayas 2010-ben Cannes-ban Európai Filmdíjjal kitüntetett Carlos című minisorozatába is –, egyetlen kék-fehér rendőrautó sem vonult a helyszínre. A lövöldözés következmények nélkül maradt.
A terrorista attól gurult méregbe, hogy követték a reptérről, nem tudva, hogy a magyar szervek a leghatékonyabb segítséget éppen a villa barátságos tulajdonosától kapták. Lajti rendszeresen beengedte egykori kollégáit a házba, amit olyan szinten drótoztak be, amire a tulajdonos tudta nélkül biztosan nem kerülhetett volna sor. Az állambiztonság átkutatta a terrorista íróasztalát, kinyitotta a nagy fém ládákat, biztonsági zárás táskákat, amelyekben Carlos a fegyvereit és a robbanószereket tárolta. Plasztikbombák, kézigránátok, lőszerek, sorozatlövő fegyverek tömege került elő.
Carlos a lövöldözést követően foglyul ejtette az egyik őt figyelő személyt is, és hátához fegyvert szorítva bevitte a rendőrség Engels (ma Erzsébet téri) épületébe, azt gondolva, az Országos Rendőr-főkapitányságon jár. A megvalósult szocializmust addig főként luxushotelekből és bérelt villákból szemlélő terroristát megzavarta a magyar hétköznapok nyomora, és a rendőrnek sikerült kereket oldania. Carlos számára viszont világossá vált, milyen nagy szüksége van egy olyan személyre, aki eligazodik a magyar viszonyok között. Ő lett Lajti Rudolf.
Carlos így beszélt erről: „Volt egy másik vonalunk. L. R.-től béreltük a házat. Nyugdíjas diplomata volt, egy igazi kommunista. Sokat beszélgettünk. Ő továbbította kéréseinket a Központi Bizottságba az ottani kapcsolatain keresztül. Ő vitte be azt a levelünket, amelyben találkozót kértünk Kádár Jánostól is” – mondta Liszkai Lászlónak. Lajti volt tehát Carlos politikai összekötője.
A francia börtönbe rendszeresen bejáró kutató-újságíró július ötödikén a Válasz Online kérdéseit is elvitte Carloshoz.
Az életfogytiglanra ítélt bűnöző megerősítette: Lajti Rudolfról volt szó, és azt is megüzente, hogy budapesti tartózkodásuk alatt Lajti végig a házban, annak emeletén lakott.
Lajti tehát Carlosnak volt diplomataként mutatkozott be. Csakhogy ez nem volt igaz. Édesapja volt nagykövet, ám Lajti Tibor 1979-ben már nem élt, tehát Carlos biztosan nem vele találkozott. Lajtinak ismét legendája, vagyis kitalált karaktere volt, mint titkosrendőri pályája kezdetén. Liszkai László szerint a terrorista számára imponáló lehetett, hogy egy volt diplomata villájában lakik, Lajtinak pedig nem kellett magyarázkodnia, miből telik a rosszul fizetett egyetemi embernek rózsadombi villára, és főként honnan eredeztethetőek remek politikai kapcsolatai.
A történetünk idején még a negyvenedik életévét sem betöltő Lajti persze túl fiatal volt egy diplomáciai karrier lezárultához. Főként abban az időszakban, amikor a szovjet befolyási övezet egyik gondja éppen a vezérkar rohamos elöregedése volt, 1982 vége és 1985 nyara között a szovjet birodalomnak három vezetőjét is eltemették. Lajti legendáját erősítette, hogy franciául beszélgettek: a nyelvet a pszichológus még édesapja brüsszeli szolgálata alatt tanulta meg.
Aranysárkány a Rózsadombon
Carlos megtalálta a hangot Lajtival, aki már fiatalon is a bizalomépítés nagymestere volt. Miután a terrorista megértette, hogy Varga ezredes nem fogja eljuttatni a levelét Kádár Jánoshoz, Lajti Rudolfon keresztül szeretett volna üzenni a pártfőtitkárnak. Ez fontos volt Carlosnak, mert költséges életviteléhez bevételre volt szüksége, az pedig terrorcselekményei megrendelőitől származott. Lajti vállalta a feladatot, elvitte a pártközpontba a terrorista levelét, és letette a portán, hogy „másnap vigye fel egy titkárnő Kádár elvtársnak”.
Itt meg kell állunk egy percre, hátha valaki számára írásunk címe azt sugallhatja, hogy a titkosrendőr ötödik élete időrendben a negyedik után következik. Nem: párhuzamos életekről beszélünk. Lajti 1979-ben, Carlos Budapestre érkezésekor a Popper Péter által szerkesztett Pszichológiai Szemlébe ír, és reggelente úgy indul a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Gyermekklinikájára, hogy közben Carlos, a terrorista lakik a háza földszinti lakásában.
Munkahelyére igyekezve tesz egy kis kitérőt, beviszi a terrorista Kádár Jánosnak címzett levelét a pártközpontba.
Az üzenetet Varga visszaemlékezése szerint az állambiztonsági szolgálatok „eltüntették a pártközpontból”. Az ezredes szerint ebben Carlos felajánlotta, hogy a magyar állam megbízásából szívesen követne el külföldi támadásokat, de üzenete sosem jutott el Kádárhoz. Vagy legalábbis nem Lajtin keresztül. Carlos „bérterrorista” volt, megbízásra, pénzért robbantott, gyilkolt, rabolt el embereket, Kádár emberei nem szerettek volna kompromittáló nyomot hagyni maguk után. A román diktátor nem volt ilyen óvatos, az ő megrendelésére követett el bombamerényletet Carlos a müncheni Szabad Európa Rádió szerkesztősége ellen.
Carlos a helyi viszonyokat jól ismerő Lajtit egyéb szívességekre is megkérte. Például segített neki egy a külügy által használt Mercedes gépkocsit szerezni, ilyenhez a Kádár-rendszerben nem lehetett csak úgy hozzájutni. Liszkai könyvéből kiderül az is, hogy Lajti Rácz Pál külügyi államtitkár autóját hajtotta fel Carlosnak, amit a bűnöző aranyszínűre festetett. Még ma is feltűnő volna, nemhogy az öreg doboz Zsigulik, Wartburgok és Trabantok között a nyolcvanas évek elejére már füstös szürkére kopott budapesti utcákon. Carlos, a világ legismertebb terroristája az Aranysárkánynak hívott Mercedessel járt a városban, annyira biztonságban érezte magát. Csak később volt hajlandó diszkrét feketére festetni a járművét, amikor szír összekötője rászólt, hogy ezzel magára vonja a nyugati szolgálatok figyelmét.
Kádár vadászterületén
Liszkai azt is kiderítette, hogy 1981-ban Lajti elvitte Carlost a Makovecz Imre által tervezett Hoffmann-kunyhóba, Pilismarótra. A pártvezetés vadászterületén fekvő, eldugott hely megtetszett a terroristának, és rövidesen oda szervezte a kubaiakkal esedékes találkozóját, az erdőben pedig a társaival lőgyakorlatot tartott. Nem számolt a vadőrrel, aki agresszíven lépett fel, mire Carlos fegyvert fogott rá. A vadőrt sokkolta a jelenet, és az ügy Kádár fülébe is eljutott. A terrorista immár a második vörös vonalat lépte át, a forradalom óta nem fordult elő, hogy magyar rendőrökre sorozatlövéseket adtak volna le a nyílt utcán, vagy Kádár János vadászterületén lövöldözött volna illetéktelen. Carlosnak mennie kellett, de persze úgy ment, hogy közben maradt. Még évekig.
Az erdei lövöldözés után, 1982-ben mindenesetre elutazott Budapestről. Lajtival eladatta az autóit. Három év után először fordult elő, hogy a Vend utcának más bérlője lett: a Zeneakadémia japán hallgatója, egy hegedűs bérelte innentől a lakást. De nem sokáig.
Carlos 1982-ben terrorhadjáratba kezdett a franciák ellen, miután a francia hatóságok letartóztatták a barátnőjét. A Párizs-Toulouse között közlekedő expresszen öten haltak meg, és 27-en sebesülten feküdtek a helyszínen a detonáció után. Magdalena Kopp tárgyalásának megkezdésekor bomba robbant Párizsban: egy halott, 70 sebesült. És ez csak néhány példa a terrorsorozatból. Carlost ebben az időben több kelet-európai ország kormánya is használta. Nemcsak ölnie kellett: a jugoszlávok rábízták az 1984-es szarajevói téli olimpiai játékok biztonsági szolgálatának megszervezését – ezt a terrorista Liszkai László Carlos szerint a világ színű könyvében meséli el.
Közben a Sakál megint a Vend utcában tartózkodott. Amikor egyik Budapestről induló emberét a keletnémetek átkutatták Berlinben, 24 kiló robbanóanyagot találtak nála.
És mit tett a világ egyik legveszélyesebb terroristája ellen a magyar terrorelhárítás?
A terrorelhárítók rendszeresen találkoztak Carlossal, vagy húsz alkalmat jegyeztek fel erről.
„Kijöttek a Vend utcai lakásunkra” – felelte a Sakál Beke József kérdésére a börtönből, úgy említve Lajti ingatlanát, mintha a sajátja volna. Az elhárítás emberei azonban nemcsak beszélgetni jártak a Vend utcába: rendszeresen átkutatták a földszinti lakást, lefotózták az ottani dokumentumokat, tervrajzokat. A villa egyetlen része, amit ebből az időből ismerünk, éppen ezeken a fotókon látható, Carlos íróasztala a robbanótollakkal, ládák fegyverekkel, robbanószerekkel, kézigránátokkal. Mindegyiket kinyitogatták, kifotózták. Azután visszacsukták, és semmit sem tettek, hogy megakadályozzák a következő gyilkos akciót.
A C-79 fedőnevű akció egyik dokumentumát magyar kutatók is megismerhették, mivel tájékoztatásul megküldték a Stasinak. A magyar eredeti ma is titkosított, a német kutatható. Az irathoz 31 fotót mellékeltek, valamennyi a Vend utcai villa titkos átkutatásakor készült. A korabeli akta fotómásolatát az alábbi linkről letölthetővé tettük:
A Terror & Elhárításban (a Terrorelhárítási Központ tudományos folyóirata) Hankiss Ágnes idézi az ÁBTL-ben fellelhető 1982 januári jelentést, amely világos magyarázatot ad a magyar álláspontra: „Ügyelni kell arra, hogy Carlos és fő segítőtársai ne kerüljenek az ellenséges speciális szervek kezei közé”.
Az adatgyűjtések során a magyar szervek több akció előkészületeiről tudomást szereztek, például ismerték a Szabad Európa Rádió ellen 1981 februárjában elkövetett merénylet részletes terveit. Mivel a célpontok nyugati, ellenséges államok területén voltak, közvetlenül nem figyelmeztethették őket. Azt ravaszkodták ki, hogy a szovjeteken keresztül majd a franciákat értesítik: a közelgő szovjet-francia csúcstalálkozót használták volna fel erre, azt sugalmazva a szovjeteknek, hogy Brezsnyev esetleg ajándékba adhatná Giscard D’Estaing-nek az információt. A szovjetek azonban máshogy döntöttek. Hallgattak.
A játszma vége
Carlos rendszeres budapesti jelenléte az évek múlásával egyre kényelmetlenebbé vált a Kádár-rendszer számára, mivel a hitelpiacokra nagy befolyással rendelkező Amerikai Egyesült Államok is felfigyelt rá. 1985-ben Mark Palmer, a későbbi budapesti nagykövet másodszor adott komoly jelzést a washingtoni Külügyminisztérium ügyvivőjeként. Behívatta magyar kollégáját, és mintegy mellékesen közölte vele: reméli, Carlos jól érzi magát Budapesten. Rejtjeles távirat érkezett Budapestre, Varga ezredes elhűlve hallotta, hogy a terrorista megint itt van. Rohantak a megszokott címre, hogy ellenőrizzék, tényleg ott van-e a Vend utcában.
Ott volt. Augusztus végén. Állítólag tavasz óta ismét a Rózsadombon volt a bázis.
Látszik ezen a ponton, hogy az állambiztonsági iratokra és kapcsolatokra alapozott magyar kutatások mennyire féloldalasak.
Elképzelhetetlen, hogy Lajti a magyar hatóságok tudta nélkül adta volna ki a háza alsó szintjét az immár égre-földre keresett terroristának és társainak.
Az a tény, hogy a terrorelhárítás nem tudott Carlos ittlétéről, inkább csak azt erősíti meg, hogy nem ők voltak az a szerv, amely a tartózkodását szervezte és fedezte. Lehetetlen az is, hogy észrevétlenül szobát tudott bérelni a Gellért Szállóban, és ott romantikázott a francia börtönből szabaduló Magdalena Kopp-pal.
Maga Carlos is beszélt erről: hogy amíg az állambiztonsági szervek próbálták őt kiszorítani, az állampárt vezetése, a MSZMP Központi Bizottság (KB) egészen más hangot ütött meg velük szemben. „Érdekes módon a KB-ben sokkal jobban támogattak minket, pedig akivel tárgyaltunk a KB-ban, az egy zsidó ember volt, de támogatásáról biztosított minket, mint kommunista forradalmárokat a zsidó állam, Izrael elleni harcunkban” – idézi őt Beke József a PhD értekezésében. Ám Carlos nem tudta megnevezni, ki volt a magyar politikai kapcsolata. Vagy nem akarta.
Carlost legelszántabban a francia állam üldözte, azóta tekintették első számú ellenségnek, hogy 1975-ben lelőtte a francia Nemzetbiztonsági Hivatal (DST) két ügynökét, a harmadikat pedig megsebesítette. Amíg Moszkva védte, addig a nyugatiak számára is érinthetetlen volt. Ám változtak az idők, a terrorizmus világában fordulat közelített.
Carlosszal 1986-ban Moszkvában közölték, hogy többé nem használhatja a keleti blokk reptereit. Valamennyi szocialista országból kiszorult, és ezzel lényegében véget ért a Sakál korszaka.
A luxusforradalmár azonban nem érzi az idők változását, Kartúmban sem tudja meghúzni magát, ott is éli a terrorista sztár csillogó életét. Ugyanazt folytatja, amit Budapesten, a leglátogatottabb helyeken tűnik fel. Ugyanott rejtőzik a 2001-es New York-i terrortámadás későbbi főszereplője, Oszáma bin Láden is, de az ő számára tökéletes búvóhely Szudán. Carlos életmódja azonban túlságosan feltűnő. Bin Láden tovább mehet Afganisztánba, a franciák viszont megegyeznek Szudánnal és Carlost gyakorlatilag elrabolják. Amikor a gép leszáll vele Párizsban, megpecsételődik a sorsa. Bíróság elé állítják, és nincs nehéz dolguk: Carlos rengeteg nyomot hagyott pályája során maga után. Egymás után ítélik életfogytiglanra, a történetünk szereplői közül nem egy tanúskodik ellene.
Ám még nem tartunk ott. 1990-ben Horváth Balázs belügyminiszter átadta a C-79 dossziét egy kiválasztott ügyészi csoportnak azt hangsúlyozva, hogy találják meg a felelősöket.
De eljárást sem politikus, sem rendőr, sem határőr, sem terrorelhárító, sem szállásadó ellen nem indítottak,
nem vonták felelősségre azokat sem, akik prostituáltakat, drogot, alkoholt, autót szállítottak a terroristáknak. Vagy aki segített rejtegetni a fegyvereiket.
Ez nem mindenhol volt így, 1994-ben például elítélték Helmut Voigtot, a Stasi volt alezredesét, emberölésben való bűnrészesség miatt. Voigt visszaadta a terroristáknak azt a 24 kiló plasztik robbanóanyagot, amivel 1983-ban merényletet követtek el a nyugat-berlini Francia Intézet ellen. A robbanóanyagot már említettük a cikkünkben, előzetesen 1982-ben foglalták le, miután a Steve fedőnevű terrorista (Johannes Weinrich) Budapesten felszállt egy teveszőrszínű utazótáskával a berlini járatra. Diplomáciai útlevele miatt a magyar fővárosban nem, de Kelet-Berlinben átvizsgálták a csomagját, és elvették tőle a robbanóanyagot. Az a tény, hogy később visszakapta, megalapozta a német büntetőeljárást a támogatói ellen. Budapesten nem történt ilyen.
Lajti is megúszta. A Carlos-dosszié azonban rámutat, hogy az egykori titkosrendőr leszerelése után nem pusztán egészségügyi karriert tudott építeni, de komoly anyagi haszna származott abból, hogy terroristákat fogadott be a házába, fegyvereket tároltak ott az ő tudtával, és a Vend utcából indulhattak bevetésre nyugati célpontok ellen. Lajti Rudolf persze csak egy a terroristákat bújtató több száz ember közül. A különlegességét az adja, hogy az ő arcát ismerjük, tudjuk milyen életút után sétált le a Vend utcai villa emeletéről, haladt el a Sakál búvóhelyének ajtaja előtt, hogy azután megérkezzen a budapesti gyerekklinikára.
Köszönjük cikkünk elkészítéséhez nyújtott segítséget névtelenséget kérő olvasóinknak, az ÁBTL kutatóinak, Budapest Főváros Levéltárának, Liszkai Lászlónak és a II. kerületi villák történetét kutató helytörténészeknek.
Nyitókép: az illusztráció a Fortepan 196619 számú fénykép felhasználásával készült
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.
