„Nem Karácsony a mumus, hanem aki mögötte áll” – Tisza-alelnök Gyurcsányról és pártépítésről
Március 13-án kapott egy telefont Nagy Ervintől, a két nappal későbbi Magyar Péter-tüntetést már ő rendezte, aztán a Tisza-kampány többi megmozdulását és azok közvetítéseit is. Április óta alelnöke a pártnak, de ezt csak múlt héten jelentették be, eddig titkolták. Radnai Márk most a Válasz Online-nak mesél a hátteréről – kommunikációs profi édesapától „szélsőjobbos” gimin és liberális egyetemen át a rendezői lét, valamint a kampány megpróbáltatásaiig. Az elmúlt négy hónapban például hat helyen lakott. No de Vidnyánszky Attila vagy a „liberális” színházigazgatók félhetnének igazán a bosszújától, ha tényleg nagyon megáradna a Tisza 2026-ban? Aztán: bot lesznek a küllők között a budapesti városházán? Interjú.
– Erős a kézfogása, alelnök úr!
– Tényleg?
– Mondjuk ez újságírók számára nem biztos, hogy jó hír…
– Ja, már értem, mire akar kilyukadni.
– Újságírói ujjak tördelésére, igen.
– Amit ugye sosem tettem.
– Igaz. Csak fenyegetőzött vele.
– Az ominózus esetet leszámítva nem voltak konfliktusaim a sajtóval. Megbántam, hogy kilenc éve megírtam azt az sms-t Koltai Tamásnak, már akkor rögtön elnézést is kértem tőle. Elöntötte az agyamat a düh, de szó sincs arról, ami több helyen megjelent, hogy megsértődtem volna egy kritikán. Eljutott hozzám, hogy Koltai azt javasolta az Átrium vezetőjének: ne adjon nekem semmilyen munkát. Ez húzott fel akkor a kelleténél jobban.
– De nem ám csak ez az ügy van. A Magyar Narancs újságírójának meg állítólag kéztörést helyezett kilátásba, ha lehoz egy interjút.
– Ilyenre én egyáltalán nem emlékszem.
– Csendes-Erdei Emese netán hazudik?
– Annyit állítok, hogy ilyen beszélgetés nekem nem rémlik, ahogy az sem, hogy valaha életemben le akartam volna tiltani interjút. Az említett újságíróra sem emlékszem.
– Pedig mintha afféle beugró lenne a Tisza vezetőségébe a sajtóval szembeni keménykedés: Magyar Péter is titkosszolgálatozik meg tónizik, ha neki nem tetsző kérdést kap…
– Az elmúlt hónapokban ő többek között azért lett országosan ismert, mert a propagandagépezet megpróbálta lejáratni. Aztán bizonyítani tudta, hogy jóval több „focistafeleségnél”. Esetemben is remélem, hogy ez lesz: először jönnek a hírek a kilenc évvel ezelőtti sms-emről, aztán talán kiderül, hogy nem ez jellemző rám. Az elmúlt, igencsak turbulens hónapokban pedig nem mindig lehetett követni, hogy egy adott, lejárató cikk mögött milyen érdekek húzódnak meg. Lejárató cikkből márpedig sok volt…
– És csak mert valóban létezik a lejáratásra fenntartott propaganda, propagandistázni kell azokat is, akik nem azok? Ez valami lelki dolog, vagy megéri politikailag?
– Az ember egyrészt látja, hogyan működött az eddigi ellenzék. Nyilván felvetődik a kérdés, miért nem tudtak eredményt elérni. Ez a rendszer nem tiszta: különféle kis ellenzéki pártok egyes figurái igenis be vannak csatornázva a Fideszhez. A média sem egészen tiszta és az emberek szemében sem az. Hogy pontosan hol húzódik a határ tisztességes médiumok, újságírók és propagandisták között, az sem mindig egyértelmű.
– Elég megnézni, ki hogyan végzi a munkáját. Például: megkeresi-e az érintettet, mielőtt megírja a cikkét. Dezső András mondjuk pont megkereste Magyar Pétert, úgy lett propagandistázva.
– Világos, de Dezső András esetében – akit én nagyon kedvelek egyébként – azért elég látványos volt, hogy kinek az érdekét szolgálja az a rendőrségi kiszivárogtatás. Használni akarták, fontos volt a Karmelitában, hogy ne az Origóban, hanem a kormányfüggetlen sajtóban terítsék a veszekedős sztorit.
– A kolléga megkereste Magyar Pétert és egy sort sem írt róla – erre kapta a propagandistázást.
– Péter pedig meg is követte Dezső Andrást, elnézést kért tőle. Egy ilyen turbulens időszakban, amilyenben voltunk, az ember követ el hibákat. Tanulunk belőlük és igyekszünk nem újra elkövetni őket. Persze más azért bocsánatot kérni, mert igaztalanul lepropagandistáz valakit az ember, meg mondjuk azért, hogy közpénzmilliárdokat lop el. Utóbbiért az érintettek persze még csak bocsánatot sem kérnek. A történeteket mindenesetre érdemes lenne súlyozni –
nagy ugyanis a különbség a nálunk olykor becsúszó hibák és a kormányoldalon látható mindennapos, égbekiáltó bűnök között.
– A kommunikációs szakmát otthonról hozza, édesapja tanácsadóként dolgozott az SZDSZ-nek, az MSZP-nek, a Fidesznek, aztán a Jobbiknak is. Ilyenekről témázgattak gyerekkorában a vasárnapi ebédnél?
– Nem. Az újságokból tudtam meg ezeket én is – kivéve a jobbikos munkáját. Akkor már felnőtt ember voltam, arról tudtam. Olyan mondjuk volt gyerekkoromban, hogy hétvégente több száz reklámot megnéztünk videókazettáról. Apám ugyanis reklámfilmeket készített, rengeteget utazott, mindig hozott képeslapot onnan, ahol épp dolgozott. Emlékszem, egyik évben a nemzetközi reklámfilmfesztivál Chicagóban volt és apám volt a zsűri elnöke. Olyan tudása volt, amilyen a kilencvenes években keveseknek.
– Az biztos! Nem vet fel kérdéseket, hogy már 1983-ban, a Kádár-rendszerben is Amerikában szerezhette a tudást és ott bizniszelhetett?
– Ezeket a kérdéseket Toroczkai László hat évvel ezelőtt pedzegette már, apám pedig épp az önök elődlapjában, a Heti Válaszban cáfolta a teljesen megalapozatlan titkosszolgálatos meg három per akárhányas vádakat. Semmi konkrétummal nem állt elő soha senki, meg vagyok győződve róla, hogy nem is tudna – apámnál becsületesebb ember nem nagyon van.
– A Magyar Nemzet májusi cikke szerint az apja mozgatja a szálakat a Tiszában. Önről most derült ki, hogy április óta alelnök. Eddig titkolták… Összeáll a kép.
– Pedig édesapámnak a világon semmi köze a Tiszához. Szakmailag húsz éve keressük a közös platformot, de nemigen találjuk.
– Miért? Apja a Jobbik középre húzásában vett részt, le akarta váltani a Fideszt. Ezt akarja most ön is, nem?
– Persze, de teljesen más a helyzet most, mint 2017-18-ban volt. Akkor volt egy párt, annak kellett új stratégiát adni, most volt egy egyszemélyes „termék”, mögé kellett betenni mindent, elképesztő tempóban, hipergyors reagálással. Hosszútávú stratégiában mi most az elmúlt hónapokban nem is gondolkodhattunk. Édesapámnak tapasztalata pedig abban van. Amikor alaptalanul hírbe hozták a Tiszával, felhívtam mindenesetre, hogy elnézést kérjek tőle – operát hallgatott épp otthon, nyugdíjas, nem foglalkozik már politikával, sem politikai kommunikációval.
– Ön igen, és már el is árulta, miért titkolták, hogy már április óta alelnöke volt a pártnak.
– Igen. Azért, mert nem akartuk elvonni a figyelmet Péterről a kampányban.
– És épp most mi szükség volt bejelenteni, hogy alelnök?
– A közgyűlést most hívtuk össze, Péter így tehát már papíron is átvette a pártot. Ezt illett közölni. Akkor pedig már azt is, hogy kiket választottunk alelnökökké.
– A tíz darab párttag választotta meg most Tarr Zoltánt és önt alelnöknek, Magyar Pétert elnöknek?
– Tizenkilenc párttag.
– Miért volt erre szükség, ha egyszer ősszel elvileg már lesz valódi párttagság és jön egy újabb tisztújítás?
– Ideje volt lezárni az időszakot, amikor a valóságos elnök nem töltheti be a tisztséget, miközben elnöki munkát végez.
Most alakítjuk ki a szervezeti struktúrát, amelyben a párt növekedni tud, s aztán valóban lesz közgyűlés tisztújítással.
– Március 13-án kapott egy hívást, hogy nem akarja-e megrendezni a 15-i tüntetést. Magyar Péter hívta akkor?
– Nem. Akkor Nagy Ervin hívott. Ő kért fel a tüntetés megrendezésére.
– Rendezvényei és online közvetítései elég nagy nézettséget produkáltak, sikert arattak. Színházi emberként tehát máris tiszta haszon a Tisza-projekt!
– Nem erről van szó. Arról van, hogy ha van egy ilyen figura, aki napi 16-18 órákat képes dolgozni, akkor fel kell építeni mögé a csapatot, amely szintén bírja ezt a tempót. A célja az egésznek ugyanis tényleg nem más, mint hogy jobb hellyé tegyük ezt az országot. Erre eddig nem volt lehetőség, most meg van, s ha most nem tesszük bele a munkát, az energiát, könnyen elillanhat megint. Úgyhogy beletesszük.
– Magyar Péter megjelenése előtt annyira apolitikus volt, hogy még a Free SZFE-tüntetésekre sem ment ki négy éve?
– A nagy tüntetésre nem, de az egyik élőláncban ott voltam, meg egy virrasztáson is. Nem apolitikus voltam. Inkább apatikus. Úgy éreztem, hogy húsz év múlva is ugyanez lesz, hogy ebben a rendszerben nincs esélyünk változtatni semmin, ha a fejünk tetejére állunk, akkor se. Ez változott meg gyökeresen idén március 15-én.
– Politikailag egyébként mikor eszmélt?
– Szélsőjobboldali gimnáziumba jártam. Esztergomba, a ferencesekhez. Onnan elkerültem aztán az SZFE-re. Napi tizennyolc órákat töltöttem mindkét intézményben. Két nagyon különböző közeg politikailag, világnézetileg…
– A ferenceseknél élte a széljobbos gimisek vidám életét?
– Nem! Sokkal szabadelvűbb családban nőttem fel annál. Amit Istenről mondtak ott, azt sem tudtam elhinni, magamévá tenni. Jóval később, felnőttként lett hitem valamiféle rendező energiában, de az is inkább azért, mert elkezdett érdekelni, hogyan működik a világegyetem nagyban és kicsiben, kozmológiában és kvantumszinten.
– Ha még csak buzgó hívő sem volt, miért adták a ferencesekhez?
– Édesapám mindig konzervatív liberálisként határozta meg magát. Úgy gondolta, a keresztény értékek fontosak, a fegyelem meg jót tesz majd nekem, nem utolsó sorban pedig: erős iskola az. A közösség egyébként remek ott tényleg.
– Mitől „szélsőjobboldali” akkor?
– Attól, hogy az alapértékek tekintetében nagyon határozottan az „Isten, haza, család”-hármas jelszavába zárt, nem mindenki számára nyitott irányt képvisel. Az egyetem aztán ennek épp az ellentéte volt…
– „Ördög, külföld, egyén”?
– Jaj, dehogy! Olyan értelemben volt ellentéte, hogy az empátia, a nyitottság ott alapkövetelmény volt. Érthető módon: színész szakra jártam először, az pedig arról szól, hogy belebújsz más ember bőrébe. Meg kell értened, át kell érezned az ő szempontjait. Akkor is, ha a figura világképe egyáltalán nem egyezik a tiéddel. Ebben a folyamatban az ember aztán tényleg eljut oda, hogy mindenkinek megvan a maga igaza és helye van ezen a térképen.
– Tehát önmagát ma liberális fickónak mondaná?
Nyitott, liberális beállítottságú vagyok, aki ismeri a jobboldali, konzervatív értékeket is.
Hiszen abból a közegből jövök. Ezért is volt, hogy nem tartoztam igazán sehova: kicsit itt is, ott is kilógtam a sorból. Igazán a „balliberálisnak” mondott egyetemi közeg sem fogadott be teljesen.
– Mégiscsak igaza lenne a liberális kirekesztésről panaszkodó Vidnyánszky Attilának?
– Hosszútávon létezik ilyen szerintem is. Abban, kik milyen lehetőséget kapnak később, miután végeztek. Az osztályban viszont semmi effélét nem tapasztaltam az osztályfőnökömtől vagy más tanártól.
– Mégiscsak előjöttek az „istenhazacsaládos” reflexek, azért lógott ki a sorból?
– Dehogy. Egyszerűen más volt a habitusom. Ami a nemzeti büszkeséget illeti: nem voltam valami nagy melldöngető sosem. Idén januárban is azon gondolkodtam még, hogy egy-egy sportsikert leszámítva mégis mi az, ami miatt én büszke vagyok a magyarságomra. Kokárda például gimnázium óta most volt rajtam először, idén márciusban. A Fidesz jobboldali szimbólumot csinált belőle, a gimiben ilyen értelemben is volt kötelező, úgyhogy érettségi után nem hordtam. Most meg igen. Megéreztem, hogy végre az ünnep miatt vagyunk együtt, és hogy visszaadhatjuk a magyarságnak a kokárdáját. És a zászlaját. Egyik sem a Fideszé. Idén végre vissza is adtuk ezeket a szimbólumokat a nemzetnek – azaz magunknak.
– Isten és haza témáját már érintettük – 36 évesen hogy áll a családdal?
– Nem nősültem meg, gyerekeim sincsenek. Sőt, most kapcsolatom se. Ahogy dolgozunk, napi 16 órában, hétvégén is, lehetetlen lenne. Ha ez kell a sikerhez, akkor ez így is marad még akár két évig – én most mindent alárendelek annak az egyetlen, nagy célnak, hogy a Fidesz 2026-ban már kisebbségben lévő párt legyen a magyar parlamentben.
– Szóval a gimi és az egyetem okozta, hogy csak most ment közel a politikához?
– Annyiban igen, hogy úgy éreztem: sehova sem tartozom igazán. Így aztán arra törekedtem mindig, hogy minőségalapon megállja a helyét, amit csinálok. Aztán persze megrekedtem az én teljesítményalapú szemléletemmel. Azzal szembesültem, hogy bizonyos szintig juthatsz csak el, afölött már csupán kapcsolatokkal boldogulsz. Mégpedig politikai kapcsolatokkal, bekötöttségekkel. Én ilyeneket nem tudok kötni.
– Hát hiszen egy politikai párt alelnöke épp!
– Más részt venni valami új megalapításában, mint előnyökért dörgölőzni a meglévőhöz. Az nekem tényleg nem ment sosem. Családilag sem volt ilyen mintám: nálunk nem volt divat, hogy családtagokat, haverokat helyezünk pozícióba, ha tehetjük.
– Nem lehet, hogy egyszerűen rossz döntéseket hozott, azért nem voltak sikeresek a vállalkozásai?
– Olyan előfordult, hogy rossz volt az üzleti modellem. A Covid alatt online közvetítést szerveztem színházaknak, ők jól jártak vele, nekem benne maradt a pénzem. De mivel tíz éve streamingelek már, annyira szerettem volna csinálni, annyira szerettem volna értéket teremteni, hogy belevágtam így is.
– Bánja?
– Azt nem, hogy az értéket megteremtettük, ráadásul a streaminges tudásom most, ebben a kampányban bőven kamatozott. Azt sajnálom csak, hogy a színházak a Covid elmúltával már nem voltak vevők a szolgáltatásra, attól tartottak, hogy rontaná a jegyeladásaikat, ha fel is lenne véve a produkció. Holott azt akkor is ki lehet tenni, ha már levették a darabot, vagy mondjuk lehet, hogy Pintér Béla teltházakkal megy, de biztosan van még húszezer ember vidéken, aki megnézné, csak nem jut el a fővárosba.
Akárhol kopogtattam, akár a kormánynál, Vidnyánszky Attilánál vagy a liberálisnak mondott színházigazgatóknál, a Covid után lepattantam mindenkiről.
Ekkor döntöttem el, hogy paradigmát váltok, startupot alapítok, amellyel főként külföldre dolgozom majd.
– Az mivel is foglalkozott?
– Annak az építése még folyamatban van. Előadó-művészeti digitalizációval foglalkozik majd, de mint mondtam, nem itthoni a célcsoport, s egyelőre tőke sincs benne.
– Alelnökként lesz ideje erre is?
– A startupot már csináltam, amikor hirtelen jött a Tisza. A pártot most kellett, most kell megcsinálni, ez most prioritás. Számomra azonban addig tart ez a történet, ameddig szükség van rám és a tudásomra.
– Valamiből csak meg kell élnie.
– Az elmúlt négy hónapban laktam hat helyen: az első irodánkban volt egy cselédszoba, másfél hónapig ott, de laktam Péternél is, meg az egyik EP-képviselőnknél is… Úgy segítettünk egymásnak, ahogy tudtunk, mindenki pro bono dolgozott. Majdcsak elleszek ezután is.
– Ha nyernének ’26-ban, akkor viszont lehetne kaszálni. Nagy Ervinből lesz az új Vidnyánszky, vagy önből?
– Belőlem biztosan nem. Ervin tudtommal szívesen dolgozna kulturális területen, nekem viszont ilyen ambícióm, hogy intézményt vezessek, nincs. Politizálni sem szeretnék abban az értelemben, hogy beüljek valami tisztségbe. Ha kicsit több időm lesz, csapatot kell szerveznem a startupomhoz, amellyel majd biztosítom magamnak a megélhetésemet a piacon, ha már nem lesz rám szükség a Tisza Pártban.
– „Bukott RTL-es szappanopera-rendező Magyar Péter helyettese.” Amikor ezt olvassa, ujjtördelhetnékje van?
– Nem. Mosolygok. Az RTL-ben a Drága örökösök egyik rendezője voltam. Sikeres napi sorozat volt.
– Akkor miért hagyta ott a sorozatozást?
– Kiégtem benne. Nem állíthatjuk, hogy a filmművészet csúcsa a napi sorozat műfaja. Rendezőként viszont eldöntheted, hogy vársz-e négy évet, amíg a Filmintézethez beadhatod a tervedet, vagy mész terepre dolgozni. Én mentem, aztán nagyon elég lett belőle. Akkor alapítottam gyártócéget azzal a vággyal, hogy minőségibb sorozatokat szállítok majd csatornáknak. Aztán kiderült, hogy pofára megy ez is. Olyanok kapták a lehetőséget, akik még egy sort sem írtak le a sorozatukból. Ezért mentem online felületre aztán.
– Ki félhet igazán, ha tényleg áttör a Tisza? A „liberálisok” vagy Vidnyánszky?
– Valamiféle bosszútól?
– Az önétől, például.
– Én most is dolgozom együtt olyanokkal a Tisza Párt akcióiban, akikkel amúgy évek óta nem vagyok beszélőviszonyban. Örülök, ha besegít ilyen rendező is, ha van kedve hozzá és egyetért a céljainkkal. Függetlenül attól, hogy nekem milyen a személyes viszonyom vele. Ez a történet ugyanis nem rólam szól. Az én bosszúmtól tehát biztosan nem kell tartania senkinek. Vidnyánszky Attiláról beszélve is meg kell különböztetni a politikust és a művészt.
– Mondjuk Rákay Philipnél hogyan lehet ezt elkülöníteni?
– Nála tényleg nehéz. Vannak kormányközeli producerek, akik egyébként értenek a szakmához. Ezért is mondom mindig minden színésznek, aki kérdezi tőlem, hogy szabad-e „ezeknek” a filmjében játszani, hogy persze, hiszen ez a szakmád, játssz – ha nem teszed, akkor is lesz, aki eljátssza, csak az adófizetők pénzéből akkor rosszabb minőségű produktum készül majd. Rákay viszont nem valódi producer, nem volt mögötte szakmai tapasztalat, ez pedig látszik is a Most vagy soha című végeredményen.
Filmet véletlenül sajnos nem lehet jól csinálni.
Annak viszont, hogy tehetségeket szorítottak háttérbe politikai alapon, tapasztalatlanok pedig milliárdokat tapsolhatnak el, van olyan hatása, amire aligha számítottak: rengeteg tenni akaró, hozzáértő ember jön most a Tiszához – és segít. Ez pénzben kifejezhetetlen, hatalmas erő. Nem is hiszik el: nagyvállalkozókat, külföldi támogatást sejtenek és sejtetnek mögöttünk mindig, holott ez az energia a magyarázata annak, hogy sikeresen építkezünk.
– Tégláról téglára… tudjuk. Azért a választás előtti gyűléshez a Hősök terén már szép summa is kellett, az a show nem jön össze lelkesedésből…
– Végül is abból jött össze: az adományokból, amelyeket kaptunk.
– Ez még nem zárja ki, hogy egy donor adott kétszázmilliót, a sok kicsi meg összedobott kettőt.
– Nem így történt: a „rendszerváltó kártyát” például már 17 ezren váltották ki és fizették be a tagdíjat. A Hősök terén tartott nagygyűlésnek is úgy mentünk neki, hogy meg kell csinálni, fontos, hogy jó legyen, de arról fogalmunk nem volt, miből, hogyan fogjuk majd kifizetni. Utólag csoportosítottunk rá pénzt az adományokból.
– A rendszerváltó kártyák tulajdonosai aztán majd könnyebben jutnak némi közbeszerzéshez, ha önök nyernek?
– Biztosan nem. Ha egyvalamit mondhatnék csak, mi az, amit ebben az országban meg kell változtatni, az éppen ez. A korrupció.
– Most beülhetnének a fővárosban bizottságokba, hogy felügyeljék ezeket a folyamatokat, mégis kívül maradnak. Miért?
– A fővárosnál új működési szabályzatot kell létrehozni első lépésként. Utána, teljesen más alapú bizottságokról talán majd lehet már tárgyalni. Addig felesleges lenne.
– Magyarul hagyják összeomlani a közgyűlést, új választást akarnak jövőre inkább?
– A kormányon kívül én még senkit nem hallottam, aki arra lett volna büszke, hogy sikerült valamit tönkre tennie. Mi biztosan nem fogunk arra játszani, hogy működésképtelen legyen a budapesti közgyűlés.
– Csakhogy közben a Fidesz és Karácsony egyaránt mumus önöknél. Ebből pedig könnyen működésképtelenség következhet.
Nem Karácsony a mumus, hanem aki mögötte áll. Gyurcsány Ferenc, akiről már a saját közössége is úgy gondolja, hogy akadálya a kormányváltásnak, mégsem képes venni végre a kalapját.
– Mennyire határozottan kellene lerúgnia magáról Karácsonynak Gyurcsányt ahhoz, hogy együtt tudjanak működni vele?
– Nem hiszem, hogy nekem kellene tanácsot adnom a főpolgármesternek, vagy elvárásokat megfogalmaznom az irányába, de az biztos, hogy a tettek számítanak, nem a szavak. Azt kell megnéznünk majd, mit tesz a fővárosért. Ha jó ügyeket tűz a zászlajára, biztos, hogy mi nem fogunk csak azért is botot játszani a küllők között.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.
