Véletlenül elvették tőlük a kislányukat – gyermekvédelmi horror Magyarországon
2009 óta nem bontottak fel annyi örökbefogadást, mint tavaly, amikor 25 adoptált gyereket vettek vissza állami gondoskodásba. Kik adnak vissza egy gyereket, akinek felnevelésére életre szóló szerződést kötöttek? Történetünkben egy egészségügyben dolgozó házaspár került ilyen helyzetbe. Az apa besétált segítségért a fővárosi Alföldi utcai Területi Gyermekvédelmi Szolgálathoz, és ezzel 15 hónapja tartó küzdelem kezdődött gyerekük visszaszerzéséért. Közben az otthonban a kislányt kortárs szexuális abúzus érte, és öngyilkossági kísérlet miatt kétszer is mentővel kellett a gyerekpszichiátriára szállítani. A gyermekvédelmi rendszerben elveszetten bolyongó szülők szeretnék visszakapni, a gyerek pedig levelet ír, hogy hazamehessen: „Kedves bácsik! Itt nem szeretnek.” Zsuzsi története.
A fényképen egy bájos másfél éves kislányt láttak, nagy kék szemekkel, csigákba pöndörödő mogyorószőke fürtökkel. A kép néhány hónappal korábban készülhetett, Zsuzsi másfél éves lehetett rajta.
– Sokkal szebb volt, mint álmomban – mondja az anya.
– Fel akarta venni, megölelni?
– Igen.
Kingáról 40 évesen derült ki, hogy nem születhet kisbabája. A férje, Zoltán első perctől úgy gondolta, az örökbefogadás megoldás lehet. Kingának viszont volt egy elmélete. Az egészségügyben dolgozó nő úgy véli, az anyaság nem rózsaszín ég bárányfelhőkkel, hanem kihívásokkal teli szolgálat, és ehhez az anyák természetes, hormonális segítséget kapnak. Az örökbefogadásnál ez hiányzik. Kinga nehéz gyerekkora miatt tartott tőle, hormonális támogatás nélkül nehéz lesz egy gyerekhez kapcsolódnia.
Azután álmában megjelent egy elhagyott kisgyermek, magányos és törékeny.
– Szerettem volna megölelni, felvenni, szeretgetni, és egy új, mindent betöltő érzés fogott el, amikor ezt megtettem. Felébredve azt mondtam: igen, készen állok az anyaságra. Fogadjunk örökbe egy vagy két gyereket.
A hosszadalmas folyamat végén egy vidéki város nagy kerttel körülvett földszintes épületében álltak, végtelenül hosszú folyosón kellett végigmenniük. Kinga és Zoli úgy érezte, nem igazán örülnek nekik. Egy üvegfalon keresztül láthatták a gyereket, a 27 hónapos sötét, sima hajú kislány egy cseppet sem hasonlított a korábbi fotón látható apróságra. Úgy nézett ki, mintha a fejére húztak volna egy lábost és konyhai ollóval vágták volna körbe a haját.
Kinga azonnal látta, hogy a kezeslábasba öltöztetett kisgyerek hospitalizált, egyik lábáról a másikra áll, hintázik, így szórakoztatja magát. Egyetemi tanulmányaiból tudta, ez azt jelenti, a gyereknél nem alakult ki korai kötődés, nincsenek mély emberi kapcsolatai.
Meg kell tanítani szeretni.
A csecsemőotthonban csipkés függönyt húztak az üvegfalra, hogy Zsuzsi ne láthassa őket, és ne keltsen csalódást benne, ha végül mégsem kell a potenciális szülőknek. A függöny átlátszó volt, a nejloncsipkék között kukucskáltak Kingáék be, Zsuzsi meg ki.
A nő alultápláltnak látta, később kiderült, 27 hónaposan még nem volt szilárd étel a szájában. Péppel egyszerűbb volt etetni, és a nevelőotthonban vagy tíz gyerekre jutott egy dadus.
– Akarják őt? – kérdezték tőlük hivatalos hangon.
– Akarjuk.
Előre jelezték, hogy beteg gyereket is elfogadnak. Zsuzsi halva született, újra kellett éleszteni, a koraszülött baba hathónapos koráig volt kórházban. Nem biztos, hogy szülei nem szerették, az is lehet, hogy körülményeik miatt nem vállalhatták a beteg gyerek gondozását. (A részleteket személyiségi jogainak védelmében nem áruljuk el, és a történetben szereplő neveket is megváltoztattuk.) Az egészségügyi dokumentációból Kinga azt olvasta ki, a kislány lassan kinövi a hátrányokat, amelyekkel született. A házaspár ezt úgy fordította le magának:
„Nem tudjuk, mi lesz, de nem kis Albert Einsteint akarunk nevelni, hanem otthont adni egy kisgyereknek”.
Az előjelek nem voltak a legjobbak, már a fővárosban azt mondták nekik valamelyik gyerekvédelmi intézetben, hogy nem lesznek jók Zsuzsinak. Kinga el sem tudta képzelni, miről beszélnek, ki lenne jobb szülőnek, mint egy egészségügyis anya, akinek az egész élete a segítés körül forog? Pedig a középosztálybeli családok gyakran nem tudják elfogadni, hogy a hosszú időt csecsemőotthonban töltő gyerekek túl sok hátrányt gyűjtenek össze életük első hónapjaiban, amit azután nehéz behozniuk. A diplomás anyák a saját sikerességüket vagy sikertelenségüket sokszor a gyerekük iskolai teljesítményén mérik. Talán erre célzott a szakember, hogy az iskola milyen nagy szembesítő.
Ám akkor a két potenciális szülő arra gondolt, talán a kemény karakterükkel, a szókimondásukkal van baj. Mert rögtön hangot adtak annak, mit papírozgatnak itt hónapokig, amikor a gyerek be van zárva egy intézetbe. Már elmúlt kétéves, de még péppel etetik.
Zsuzsi tehát kikukucskált a függöny résein keresztül, ők meg be. A következő találkozásnál Kinga lekuporodott mellé a szőnyegre, és Zolival odaadták az ajándékokat neki.
– Az első nap végére a karomban vittem ki az udvarra.
A kislány rácsodálkozott a fűre, a pitypangra, a szülők meg arra, hogy kétéves elmúlt, de még nem volt cipő a lábán. Azt mondták, utálja, nem tudják ráadni.
– 21-es lába volt, 18-as cipőt húztak rá, ordított, amikor meglátta.
A gyermekintézmények krónikus pénz- és munkaerőhiánnyal küzdenek. A személyzet emberfeletti munkát végez, tagjai emiatt is folyton cserélődnek, a gyerekek az első elválás után ösztönösen megérzik, hogy a legszeretetteljesebb gondozóval sem szabad túl szoros érzelmi kapcsolatot kialakítaniuk. Ha egy gyerek 28 hónaposan kerül ki a csecsemőotthonból, már számos ilyen megrázkódtatáson lehet túl. Kinga ezért is értékelte olyan nagyra, amikor a kislány az ölébe bújva először elaludt.
A gyerek otthoni szobájában a tapétán vörösbegyek üldögéltek virágok között. Egy nap sem telt bele, és a kislány felszabadultan kacagva szaladgált a lakásban. Úgy érezték Zoltánnal, új családjukban legalább olyan erős a kötelék, mintha az a véré lenne. Jó érzéssel töltötte el őket, hogy szerető otthont adnak egy gyereknek.
Persze, amikor Kinga a virágos vörösbegyes tapétát kiválasztotta, tudta, életük nem csak boldog szárnysuhogásból és virágillatból fog állni, de azt sem gondolta, hogy ilyen kutya nehéz lesz.
Agresszív? Szedjen vitamint!
Zsuzsi elmúlt már kétéves, de egy szót sem szólt. Hatévesen, amikor más kislányoknak be nem áll a szájuk, ő még nem tudott teljes mondatokban beszélni. Orvostól orvosig cipelték, a magánegészségügyben még egy műtétre is sor került, ám ez sem hozott teljes javulást.
Zsuzsi egyre fokozódó indulatkezelési problémával küzdött, de a pszichológusok nem találtak nála rendellenességet. A leggyakorlatiasabb tanács az agresszió kezelésére az volt, fogyasszon több vitamint. A gyerekvédelmet is felkeresték, elveszetten bolyongtak az intézményrendszerben, úgy érezték egyedül maradtak.
Pont akkor kértek segítséget, amikor hosszú stagnálás után 2023-ban hirtelen drámai módon emelkedni kezdett az állami gondoskodásba visszaadott gyerekek száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a rendszerváltás óta 2009-ben, a nagy válság idején és 2023-ban mérték a legmagasabb értéket, mindkét évben 25 olyan gyereket adtak – vagy vettek – vissza, akit korábban örökbe fogadtak. Andrási Júlia a témában készített tanulmánya szerint leggyakrabban 10-14 év közötti gyerekeket visznek vissza, a pubertáskorú örökbefogadottaknak ugyanis egy átlagos kamasznál is jóval nehezebb az identitáskeresés.
Az örökbefogadást nem szabad a gyerek elől eltitkolni, de erős fájdalmat okoz számukra a tudat, hogy vér szerinti szüleik lemondtak róluk. Zoltánéknál a kislány órákon keresztül rugdosta a falat, hogy szabaduljon a benne levő feszültségtől. Tízéves korára rémálmai lettek, éjjel felsírt, felsikított. A szülők rohantak hozzá, ébresztgették: „Rosszat álmodtál, Zsuzsim, nincs semmi baj.” Nem segített, az álmok visszatértek, egyszer, kétszer, egyre többször.
Közben magukat marták – segíteni szerettek volna a gyereken, és ez lett belőle? Mit ronthattak el?
– Kényelmetlen lett az életem, nem volt többé otthonom. Elvesztettem azt a bázist, ahova visszavonulhatok, ahol biztonságban vagyok, és nem kell a hátam mögé néznem. Zsuzsi kiszámíthatatlan lett. Teljesen – mondja az anya.
Kinga nyíltan beszél arról is, hogy egyre több vitájuk lett Zoltánnal.
– Tudtam, hogy baj van a gyerekkel, a férjem azonban nem akarta ezt belátni, vakon szereti a kislányt. Egyedül maradtam ebben a küzdelemben, még Zoltán tagadásával szemben is. Amikor Zsuzsi tízéves lett, Zoli megtanította, hogyan kell egyedül elmennie az iskolába. Nincs messze, három megállót kell utazni összesen, biztonságosnak gondolta, de én korainak tartottam.
Egy kávéházban ülünk, 15 hónappal azt követően, hogy a gyermekvédelem elvette Zsuzsit a szüleitől. Tavaly áprilisban a kislányt Budapest Főváros Kormányhivatala ideiglenesen egy gyermekotthonban helyezte el. Kiemelték a családjából.
Ennél a találkozásnál csak az anyával beszélgetünk, mert a hatóság indoklása szerint az apának szorosabb a kötődése Zsuzsihoz, elsősorban Kinga az, aki nem akarja a gyereket, aki még a férjét is elhagyná, ha a kislány visszakerülne a családba.
Kinga szerint ez nem igaz, mindketten vissza akarják kapni a kislányt.
De azon a keddi napon krízisbe kerültek. Ez az igazság.
Gyerek a „zaciban”
A cérna akkor szakadt el, amikor kiderült, a kislány alig várja, hogy a hajnalban munkába induló anyukája és az apukája kilépjen az ajtón. A gyereket a nagyszülő indította reggel útnak az iskolába, de a nagyi még aludt, amikor Zsuzsi negyed hétkor már megérkezett a suliba. Csak a portás kedvességén múlott, hogy nem az utcán kellett várnia a kapunyitásig.
Hiába magyarázták neki, hogy nem indulhat el ilyen korán reggel. Egy keddi napon az anya szabadnapos volt, így észlelte, hogy Zsuzsi hajnalban megint útra készen áll, és a tiltása ellenére is elment otthonról. Az anya felhívta a férjét a munkahelyén, Zoltán azonnal indult a gyerekért. Nem hazavitte, hanem a budapesti Alföldi utcába a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz. Segítséget szeretett volna kérni, mert a feleségével emlékeztek rá, hogy még az örökbefogadás előtt azt mondták neki: ha bármilyen problémájuk van, menjenek az Alföldi utcába. Elmondása szerint eszköztelenek voltak, úgy érezték, a gyereket veszély fenyegeti, ha reggelente elszökik otthonról.
Az apa bement hát a kislánnyal, és ma úgy látják, életük legnagyobb hibáját követték el.
Az épület rossz szárnyába mentek, az átmeneti befogadó otthonba, ahova azok viszik a gyereküket, akik lemondanak róla. Zoltán és Kinga határozottan állítják, nem akarták otthagyni Zsuzsit, nem akarták visszaadni állami gondoskodásba. Egy másik ajtón kellett volna kopogtatniuk, vagy egy másik intézményben.
Elrontották.
Innentől a szülők és a gyermekvédelmi szakintézmények másként emlékeznek a dologra.
Ha mindez Németországban vagy Olaszországban történik, nem ilyen drámaiak a következmények, mert ott nem lehet visszaadni az államnak a korábban már örökbefogadott gyereket. Magyarországon igen. A helyzet furcsa, az örökbefogadással a nevükre vették, örökösükké tették, és minden egyes joguk és kötelességük pontosan ugyanolyan, mintha Zsuzsi genetikai értelemben is gyermekük lenne. Közben azért ott a lehetőség, hogy a gyereket vissza is lehet adni, de fő szabályként bírósági döntés kell hozzá.
Négy feldúlt szereplője van tehát a történetnek: a gyerek, a két szülő és a gyermekvédelem.
A gyerek úgy érezhette, korlátozni akarják, és tudta, hogy rosszul viselkedett, haragszanak rá, magát hibáztatta mindenért.
Másodikként a zaklatott, kialvatlan anya, aki hónapok óta ébren alszik, hogy azonnal fusson, ha Zsuzsi kiabálni kezd álmában. A kamaszodó gyerekkel való konfliktust saját hibájaként élte meg, önmagát okolta azért, mert a kislány nem kötődik hozzá, nem szereti eléggé. Kinga korábban idegkimerültség miatt kórházba is került.
Harmadikként az apa, aki azon a reggelen kénytelen volt szembesülni a gyerek súlyos problémáival. Imádja Zsuzsit, és félti a törékeny, gyönyörű lányát attól, hogy hajnalban úgy álljon az iskola előtt, mintha kiverték volna otthonról.
És ott a negyedik szereplő, a gyermekvédelem. A szülőket ők választották ki a kislány számára, és egy kiterjedt szervezet szolgál arra, hogy időben diagnosztizálják és orvosolják a bajt. Zoltán mégis úgy ment be a gyerekkel, hogy senki nem látta előre a jeleket.
A szervezet ott egyensúlyoz a hatósági és a segítő szerep között: mikor tesznek jót, ha egy krízisben levő családnál hatóságként közbeavatkoznak, és akkor az egész folyamat védhető lesz ezer jogszabállyal, vagy ha segítőként próbálnak fellépni, tanácsokkal látva el őket? Nagy a felelősségük.
A szülőknek először azt mondták, akár el is vihetik a gyereket. Megkérdezték a kislányt, haza szeretne-e menni velük, de Zsuzsi azt felelte, nem akar rossz lenni, inkább nem. Két nap múlva azzal fogadták őket, hogy a kislány jelzései szerint gyerekbántalmazás történt, amit ki kell vizsgálniuk.
– Azt hazudták, a gyerek nem látogatható gyámhatósági határozat nélkül. Vagyis, amíg az nem készül el, nem láthatjuk. Amikor pedig megküldték a határozatot, abban az szerepelt: nem látogattuk a gyereket. Ez volt az egyik indoka, hogy ideiglenesen kiemelték a kislányt a családból – mondja Kinga.
2023 májusában ideiglenesen megfosztották szülői jogaiktól őket, és a gyerekükhöz gyámot rendeltek ki.
Az iratban súlyos mondatok szerepelnek: a kislánynak nem sikerült beilleszkednie a családba, a gyerek elmondása szerint „édesanyja több alkalommal megrángatta és pofon vágta, édesapja is szokta bántani, de ritkábban”, ráadásul a szülők az irat szerint elismerték a bántalmazást tényét, és „nem találnak semmi kivetnivalót” abban, ha „elcsattan néhány pofon”. Az iskolában is látta valaki, ahogy az apa megrángatja a gyereket.
A későbbi dokumentumok szerint a szülők visszautasítják a bántalmazás vádját, Kinga azt mondja, a gyereket soha nem ütötte meg sem ő, sem a férje.
Az anya elhallgat, még hozzá sem nyúlt a süteményhez, annyira bántja, hogy ő is hozzájárult a gyerek elvételéhez. A szókimondó nő abban a hitben volt: ha vissza akarja kapni a gyerekét, őszintén mindent fel kell tárnia, ami a krízishez vezetett. Azt mondta a családsegítő jövőről szóló elképzeléseit firtató kérdésére, hogy ő nem tudja azt úgy tovább csinálni, ahogy az előző években folyt.
– Nem azt értettem ezen, hogy nem akarom a kislányt, hanem azt, máshogy szeretnénk nevelni ezután a gyereket.
Így alakult, hogy a papírokban egy bántalmazó, a gyerekről lemondó, azt nem látogató család szerepelt. A gyerekvédelem értelmezésében a hatóság az intézkedéssel befogadta a család nélkül maradó kislányt. A kép nehezen illik össze azzal, hogy másfél éve minden alkalommal látogatják, és vállvetve harcolnak azért, hogy Zsuzsit hazavihessék.
– Az első látogatástól kezdve közös projekt volt, mindig együtt mentünk Zsuzsihoz, elhatároztuk, hogy együtt fogunk küzdeni a gyerekért – mondja Kinga elszántan.
Zoltánnal már korábban találkoztunk, ugyanezt mondta ő is. A jegyzőkönyvek szerint a kislány is ezt szeretné: újra egy család lenni.
A házaspárt sokkolta, hogy bűncselekménnyel vádolták meg őket, tényként kezelve a kislány közlését, hogy mindketten bántalmazták őt. Ha bűnvádi eljárás indult volna ellenük, védekezhettek volna, itt első körben meg sem hallgatták őket az idő hiányára hivatkozva. A házaspár által rendelkezésünkre bocsátott határozatokban nem szerepel szakértői vélemény arról, tényleg megpofozták-e, megrángatták-e a kislányt. Az iskolai tanú sincs nevesítve, a jegyzőkönyv nem rögzíti pontosan a szavait. Megtámadhatták volna bíróság előtt is a határozatot, de nem találtak olyan gyermekvédelmi ügyekre szakosodott ügyvédet, aki vállalta volna, hogy szembemegy a hatósággal.
A szülők nem azt állítják, hogy a kislány hazudott a bántalmazásról, szerintük a gyerek nem tudja mit jelent ez a fogalom. Amikor a gyerekvédelem jelenlétében érdeklődtek, mondja el, hogyan bántalmazták őt, a gyerek arról beszélt, az apja nem engedte megnézni neki a Harry Potter 6. részét és A passió című filmet. (Egyik 12 éves korig, a Krisztus kereszthaláláról szóló pedig 16 éves korig csak szülői engedéllyel ajánlott.)
Végleg kiemelni
Egy tavaly júniusi jegyzőkönyvből azután kiderült, hogy a kislány „indulati-érzelmi szabályozási nehézségekkel küzdő, enyhén fogyatékos gyermekké vált”. Úgy érezték, ez fordulatot hozott az életükbe. A szakvélemény a szülőknek azt üzente: nem ők rontották el a nevelését, és nem is arról van szó, hogy a kislány nem szereti őket. A gyereknek speciális segítségre van szüksége, és most már tudták, honnan remélhetik azt.
Ám addigra a gyerek állapota sokat romlott, az intézetből öngyilkossági kísérlet miatt sürgősséggel kórházba került. Kingáéknál a kislány sosem fordult önmaga ellen, azt remélték, a gyerekvédelem is felismeri ezt, és visszakapják a gyereket. Nem így történt. Három hónappal később
a területileg illetékes család- és gyermekvédelmi központ a kiskorú családból való „végleges kiemelését” javasolta.
Pedig az irat szerint a gyám megerősítette Kinga és Zoltán elmondását a rossz ajtón való bekopogtatásról: „A szülők nem tudhatták pontosan, mit is csináljanak a gyermekkel, akivel a családsegítőhöz és nem a befogadóra kellett volna menniük.” A gyám úgy ítélte meg, „erős a kötelék közöttük és a kialakult helyzet nagyon megrázza a gyereket”.
A gyerekotthon vezetője szerint a kiskorú „sokszor emlegeti a szüleit, nagyon szereti őket, mindennapos kérdés, hogy mikor kerülhet haza”. A szülők rendszeresen látogatják, érdeklődnek róla. Közben a gyerek olyan szintű válságot él meg, hogy az öngyilkossági kísérlete után is „bántani szeretné magát”.
A gyermekfelügyelő szerint a kislány a sáljával fojtogatta magát, és „könyörgött, öljem meg”.
A pszichológus szerint „nagyon súlyos krízist él most meg. Szüksége lenne intézményi elhelyezésre”. Vagyis kórházba kellene utalni.
Zsuzsi is azt nyilatkozta: „Nagyon szeretem a szüleimet. Anya tökéletes. (…) Haza szeretnék menni a szüleimhez.”
Az anyja és az apja is leszögezte, hogy haza szeretné vinni a gyereket, és szakmai támogatást kérnek a családsegítőtől. „Szeretem, próbálok küzdeni érte – mondta az anyja. – Nyugodtabbnak érzem őt, ha velünk van, hátország vagyunk neki.”
A jegyzőkönyv szerint az örökbefogadástól egyikük sem szeretne elállni.
A kislányt nem engedték haza.
Gyermekbántalmazás a gyermekvédelemben
Október végén kiderült, hogy a kislányt kortárs szexuális abúzus érte az intézetben, egy nála négy évvel idősebb társa bántalmazta. Az eset legalább két alkalommal megismétlődött, mire a nevelők tudomást szereztek róla. Azonnal intézkedtek, az intézet rendőrségi feljelentés tett, Zsuzsit áthelyezték egy másik intézménybe. Újra idegen környezetbe került.
Decemberben a hatóság újra döntött: állami nevelésben marad.
A gyerek levélben kérte, hogy karácsonyra hazamehessen. Nem engedték, páros ünnepek első napján találkozhattak felügyelet mellett az intézetben. A szülei nélkül telt a szenteste. Idézet a kislány egyik leveléből: „Miért mindenkit elengednek haza, csak engem nem?” Zsuzsi azt hiszi, azért van ez, mert rosszul viselkedett. Egy másik levélben azt bizonygatta, rendbe tette a szobáját és az asztalát is.
Idén februárban ismét kórházba került, a gyermekpszichiátrián kezelték, megint fojtogatta magát. A szülők kapcsolata annyira megromlott a gyámmal, hogy először a kórházba sem engedhették be őket. Mikor találkozhattak Zsuzsival, nem csak érzelmileg találták elhanyagoltnak, a kislány kopottas felemás zoknit és alsónadrágot viselt.
Az elkeseredettség olyan szintjére jutottak, hogy gyámcserét kértek, és az esetmenedzserre is panaszt tettek, mert a szakember minden győzködésük ellenére azt közölte velük: „Mikor maguk megunták a Zsuzsi kezelhetetlen viselkedését, gyakorlatilag berakták a gyereket a zaciba.”
A hónapok jöttek-mentek, Zsuzsi az intézetben maradt.
Minden reményüket egy idén júniusi meghallgatásba vetették, amelyről ők is értesítést kaptak. A teremben szakemberek sora tárgyalt a gyerekükről, ők kint vártak a folyosón háromnegyed órát, végül nem hívták be őket.
Az elmúlt hónapokban próbáltuk megtudni, mi lett volna a helyes eljárás Zsuzsi történetében a házaspár és a gyermekvédelem részéről, kérésünket azonban az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat elutasította.
Pénteken délután találkozunk, a házaspár most is a küzdelemről beszél, arról, hogy nem adják fel, harcolnak a gyerekükért, de hiába tettek meg mindent, a kislány a tavaszi szünetet is intézményben töltötte. Először engedélyezték viszont számukra, hogy mindennap két órára találkozhassanak vele a gyermekvédelem szakembereinek jelenlétében.
A kislány gyógyszerei mellékhatása miatt nem mindig ismerte meg a szüleit. A gyerek állapotromlása annyira megrázta őket, hogy nem vették észre: fordulat történhetett az ügyükben.
Azóta az intézet területén a láthatáson magukra hagyják őket. Kiderült, hogy a gyermekotthonban kezdettől megsértették a katolikus kislány vallásgyakorlási jogait, így most vasárnaponként hárman együtt mehetnek szentmisére. Először léphettek ki felügyelet nélkül az intézetből.
Hazagondozás – így hívják a szakemberek azt a folyamatot, amelynek során fokozatosan felkészítik a gyereket és a szülőket, hogy kikerüljön az állami intézményrendszerből. Ezek a jelek arra utalnak, lassú, óvatos lépésekkel hazagondozzák Zsuzsit.
– Elsejétől a láthatáson is kivihetjük az intézetből. Heti három órára – mondja Kinga.
Augusztusban lesz 16 hónapja, hogy elvették tőlük a kislányt. Jelezni fogjuk, ha hazatért.
Nyitókép: Kinga és Zsuzsi lila pántlikával
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.
