Woke olimpia, vagy egy sportolónő meghurcolása? 18 pontban a párizsi genderbotrányról
A női sporttal egyidős probléma a rendellenes nemi fejlődésű indulók besorolása, két, valószínűleg érintett női ökölvívó párizsi szereplését most mégis sokan úgy értelmezik, mintha az a woke őrület betetőzése lenne. Egy kalap alá véve őket a nemváltó sportolók ügyével. Pedig épphogy „visszarendeződés” történt Tokióhoz képest – ott indultak transznők, míg Párizsban már nem. Iman Helif és Lin Jü-ting ügye azért szólhatott nagyot, mert az utóbbi évek gender körüli kultúrharca és a nyitóünnepség drag queenjei jó előre megágyaztak az indulatoknak, ráadásul ha egy férfi kinézetű sportoló kiüt egy nőt, az más, mintha „csak” lefutná vagy leúszná. És ez nincs rendben akkor sem, ha a lehető leghiggadtabban szemléljük az eseményeket. Teljes háttér.
„A megnyitóünnepség után megérkezett a párizsi olimpia újabb botránya: nyolcaddöntőbe jutott az algériai »bokszolónő«, aki valójában férfi. Ez már nem csak kulturális, de fizikai fenyegetés. (…) Ez a történet is azt mutatja, hogy a woke elmebaj végérvényesen beette magát az idei olimpiára (is)” – írja múlt csütörtökön, a párizsi „wokelimpia” miatt indított petíciójában a Wokebusters, a kormányközeli Alapjogokért Központ pár napja útjára indult kezdeményezése. De nem csak ők vélik így. A publicisztikákban és a kommentmezőkben itthon és már nyugati országokban is elterjedt vélemény lett, hogy a most zajló ötkarikás játékok új minőséget jelentenek a genderidentitás-ideológia vagy csak általában véve a „woke” térhódításában.
Tény: a párizsi olimpiai játékok eddigi legnagyobb botrányát a női ökölvívótorna szolgáltatta, egészen pontosan a váltósúlyban induló Iman Helif és a pehelysúlyú Lin Jü-ting. Tavaly mindkettejüket menet közben zárták ki a női világbajnokságról, amiért megbuktak egy nemellenőrzésen. Erről egy transzkritikus feminista portál még a múlt héten közölt cikket, de az indulatok akkor robbantak be igazán, amikor az olasz Angela Carini 46 másodperc után sírva vonult le a ringből, miután saját bevallása szerint sosem kapott még olyan erős ütéseket a női boxban, mint a férfias külsejű algériaitól. Magyarországon különösen nagyon szólt az eset, hiszen szombaton Hámori Lucával mérkőzött meg Helif, de a figyelem világszinten is jelentős volt – a bokszcsarnok máskor kihalt sajtócentruma aznap megtelt a világ minden részéről érkező újságírókkal.
Mivel az indulatok woke és antiwoke oldalról is erősek, az alábbiakban 18 kérdésben és válaszban igyekszünk higgadtan körüljárni, mi is történik Párizsban – hasonlóképp, ahogy 2021-ben a kiskorúak nemváltó kezeléseiről írtunk a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban.
1. Mi az összefüggés a párizsi olimpia woke jelenségei között?
Röviden: semmi. Az ökölvívótorna visszásságaiért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a felelős, a ceremóniáért pedig a helyi, francia szervezőbizottság. Ha a 2024-es olimpiát történetesen Budapesten rendezik (amire egy ideig volt is reális esély), és így a megnyitón nem szakállas drag queenek táncát kell nézni a Szajna fölött, hanem óriási csodaszarvas- és Szent Korona-installációt húznak végig izmos, félmeztelen férfiak az Andrássy úton, majd pedig Ákos énekel – Helif és Lin akkor is ringbe szállt volna, és erre a helyi szervezőknek semmilyen ráhatása nem lenne. A magyar nyilvánosság egy része azonban olyan szinten ki van élezve a woke-ra, hogy mindenhol azt látja. Szó szerint mindenhol: az M4 Sport Facebook-oldalának kommentelői például az olimpia első napjaiban egy úszósapkát a medencéből kihalászó úszómester színes úszónadrágjában is az LMBT-szivárványt vélték felfedezni, miközben a világ nagy részén a jelenet felszabadult derültséget váltott ki.
2. Van-e köze a botránynak a transzneműekhez?
Semmilyen jel nem utal rá, hogy Helif és Lin transzneműek lennének. Viszont sok jel arra utal, hogy rendellenes nemi fejlődésű emberekről van szó, a botrány kitörésekor a legtöbben mégis a transzneműségre asszociáltak (dacára annak, hogy a muszlim Algéria nem éppen a transzjogok fellegvára). Ez volt például J. K. Rowling transzkritikus angol írónő első reakciója is, amikor a transzaktivizmusra mint „újkori férfijogi mozgalomra” hivatkozott a bokszolók láttán, bár ő korrigált, ahogy sokan mások is, akik az első reakciót benézték. Mások viszont továbbra is egy kalap alá veszik a két dolgot, és úgy csinálnak, mintha nem derült volna ki, hogy tévedés történt. Bayer Zsolt például a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában Lia Thomas amerikai „transznő” úszóval kezeli egy szinten Helifet, és továbbra is úgy ír róla, mint aki másnak „képzeli” el magát, mint ami.
3. Mi van a transzneműekkel? Ők is indulnak a wokelimpián?
A helyzet iróniája, hogy
éppen a párizsi olimpia az, ahol Tokióval szemben nem indulnak transznemű sportolók.
Három éve a súlyemelésben mérette meg magát Laurel Hubbard, aki 2012 előtt férfiként versenyzett mérsékelt sikerrel. Az amerikai Chelsea Wolfe pedig akkor a BMX szabadgyakorlatban volt benevezve, de csak tartalékként. A transzsportolók ügye újkeletű problémaként vetődött fel az elmúlt évtizedben, és a legtöbb sportágban nem volt szabályozva a kérdés. A NOB azonban 2021-ben kiadott egy irányelvet, amely a sportági világszövetségek hatáskörébe utalta a kérdést, és az elmúlt években a legtöbb sportágban meg is születtek sorrendben azok a szabályozások, amelyek alapján Párizsban nem indulhatnak transznők a női versenyeken. (Az ökölvívás, mint látni fogjuk, kivétel, de történetesen itt sem indultak.)
A legnagyobb ezzel kapcsolatos botrány Lia Thomas ügye volt. A pályafutása kezdetén
férfiként versenyző amerikai úszó a tranziciója után rommá verte az amerikai női egyetemi mezőnyt, és ezzel a gender körüli tengerentúli kultúrharc arca lett,
kongresszusi meghallgatásig jutott az ügye. Az új szabályozás miatt Párizsban nem lehet ott, így a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, de a lausanne-i testület az úszó világszövetségnek adott igazat, Thomas pedig otthon maradt. Bár biológiailag egészséges nők, és a nők között indulnak, két „nem-bináris” sportoló azért hordozza a genderidentitás-ideológia zászlaját Párizsban: Nikki Hiltz amerikai középtávfutó és a szimplán „Quinn” nevű kanadai futballista (névmásaik: they/them).
4. Ha nem transzügy, akkor miről szól a bokszbotrány?
Teljes pontossággal lehetetlen Iman Helif és Lin Jü-ting neméről beszélni, mivel egzakt dokumentáció egyikük esetében sem áll rendelkezésre. Amiből kiindulhatunk, az például Helif születési anyakönyvi kivonata, amit édesapja mutatott meg egy tévékamerának, a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) elnökének nyilatkozata, hogy XY nemi kromoszómákkal rendelkeznek, a korábbi pályafutásuk, illetve a kinézetük. Mindezek alapján az a kép rajzolódik ki, hogy valószínűleg valamilyen nemi fejlődési zavarban (DSD, differences/disorders of sex development) érintettek. Ezek olyan veleszületett rendellenességek, amelyek a szaporító rendszer egészséges fejlődését befolyásolják. Az ilyen betegségek előfordulása a teljes népesség körében 0,018 és 0,05 százalék közé tehető, és három csoportba sorolhatók. Az első két esetben az illetők normális nemi kromoszómapárral (XX – nő vagy XY – férfi) rendelkeznek. A harmadik esetben vagy csak egy nemi kromoszómájuk van (XO), vagy három (XXY, XYY).
5. Biológiai férfi-e mindenki, akinek XY nemi kromoszómapárja van?
A mostani cikkek zöme egyértelmű igennel felel erre a kérdésre, Helifre egyöntetűen férfiként hivatkoznak. Ám a DSD-k esetében talán belátható, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű, és ez nem jelenti, hogy behódolnánk a genderidentitás-ideológiának vagy tagadnánk a nemek bináris jellegét (ahogy a végtagfejlődés rendellenességei miatt sem vonjunk kétségbe azt, hogy az ember bipedális faj). A mindennapi gyakorlatban a „biológiai nem” kifejezés tökéletesen alkalmas a valóság leírására, semmi okunk rá, hogy a gender-diszfóriában szenvedő emberek miatt eltekintsünk a használatától. Ám az emberiség töredékét kitevő DSD-páciensek esetében igenis van értelme mélyebbre ásni a tisztánlátás érdekében.
Az orvostudomány többféle nemet is megkülönböztet. Ezek közül az első szint a genetikai nem, vagyis a nemi kromoszómapár. A második szint a gonadális nem, vagyis hogy az embriónak heréi vagy petefészkei fejlődnek ki. A harmadik szint a genitális nem, vagyis a külső nemi szervek megjelenése. A negyedik szint a fenotípusos nem, ami pubertásban kialakult másodlagos nemi jellegeket jelöli. Minden szint az előzőből következik. Ha XY nemi kromoszómapárja van a magzatnak, akkor gonádtelepe hereszövetté fejlődik, az férfi hormonokat kezd termelni, azok hatására pedig férfi nemi szervei alakulnak ki a terhesség alatt, majd pedig férfi másodlagos nemi jellegei (izomtömeg, zsíreloszlás, csontozat, szőrzet, hang) a pubertás során.
Ha viszont egy mutáció miatt már az elején hiba csúszik a folyamatba, előfordulhat, hogy például a genitális nem eltér a genetikaitól. Ilyenkor melyik számít biológiainak? A kromoszómapár vagy ami az illető „lába között van”? Ez az ellentmondás olyan furcsa helyzeteket teremt a mostani vitában, hogy például a Heliféket védelmükbe vevő progresszívek a sportoló vélhetően teljes mértékben női genitáliájára hivatkozva mondják, hogy ő bizony nő, míg a transzvitában azt képviselik, hogy a genitáliák nem számítanak, és létezhet „női pénisz” is. De a kérdés óvatosságra intheti a genderkritikus oldalt is, hiszen most olyan emberek női mivoltát vonják kétségbe (egyesek alpári módon), akik nem pszichoszexuális és/vagy ideológiai okokból határozzák meg nőként magukat, hanem mert női nemi szervekkel születtek és emiatt lányként nevelték fel őket.
6. Akkor most biológiai férfi-e az algériai boxoló?
Mint írtuk, pontos orvosi információk nem állnak rendelkezésre, így nem tudjuk biztosan, hogy Helif DSD-ben szenved-e, és ha igen, milyenben. Sok megfigyelő szerint valószínűsíthető, hogy 5-ARD-ben, vagyis az 5α-reduktáz 2 hiány nevű genetikai rendellenességben érintett, akárcsak Caster Semenya dél-afrikai futó. Az 5-ARD páciensek XY nemi kromoszómapárral rendelkeznek, vagyis genetikai nemük férfi, de genitális nemük női, mivel szervezetük nem termel eleget egy enzimből, ami a tesztoszteront dihitrát-tesztoszteronná alakítja, ami pedig beindítja a férfi genitáliák kifejlődését. Viszont tesztoszteront termel, így legalább részben kifejlődnek azok a másodlagos nemi jellegek (izomzat és csontozat), amelyek egy küzdősportban intuitíve belátható módon sportszerűtlen és veszélyes előnyt jelentenek.
Vagyis az igazi kérdés nem a biológiai nem ebben az esetben, hanem a sportolói nem, az pedig minden jel szerint férfi. Ilyen helyzetnek pedig nem lett volna szabad előállnia.
Ám látni kell azt is, hogy genitáliái miatt Helif nőként lett anyakönyvezve, és egész pályafutása alatt így versenyzett, ahogy Lin is. Az algériai 6, a tajvani 11 éve tagja a női amatőr mezőnynek, így indultak az IBA versenyein és a tokiói olimpián, ahol Helif a legjobb 8, Lin pedig a legjobb 16 között kapott ki egy filippinó, illetve ír ellenféltől.
7. Ha már Tokióban is indultak, miért csak most lett botrány?
Az egyik ok valószínűleg az, hogy az elmúlt években forró téma lett a genderidentitás-ideológia, és az emberek annyi abszurditást láttak, hogy most telt be náluk a pohár. Ennek az ideológiának komoly kritikája is kialakult, és nemcsak a populista jobboldal részéről, hanem baloldali, feminista oldalról vagy egyszerűen a józan ész szempontjából is. Jobban ki vagyunk élezve tehát a témára, mint akár csak három éve. Az olimpiai megnyitó körüli vita erre rátett egy lapáttal, ahogy Carini reakciója is: a férfias külsejű ellenfele árnyékában síró olasz sportolónővel lehetetlen volt nem szolidárisnak lenni és belegondolni helyzete abszurditásába. Az okok között van, hogy 2023-ig az IBA sem kifogásolta Helifék szereplését, tavaly viszont a női vb során kizárta őket.
A reakció szenvedélyessége annak is betudható, hogy bokszról van szó, nem más sportágról. 1936 óta több tucat rendellenes nemi fejlődési sportoló indult csak nyári olimipán (akikről tudunk), de közülük egy sem volt ökölvívó. Küzdősportoló is csak egy, Edinanci Silva – szintén igen férfias – brazil dzsudoka, aki Atlantától Pekingig mindenhol ott volt. A ringben kemény, a testi épséget is veszélyeztető ütések csattannak el, így már nemcsak a női sport absztrakt védelméről van szó, hanem konkrétan nők elleni erőszakról, annak ünnepléséről és tévében való közvetítéséről, ami érthetően váltott ki zsigeri reakciót elsősorban a nőkből, de jóérzésű férfiakból is.
8. Kik azok az interszexek és mi közük az LMBTQ-hoz?
Az olvasó kiszúrhatta, hogy kerültük az elmúlt napokban sok helyen előforduló interszex szót. Ennek megvan az oka: nem egzakt, orvosi kifejezés, hanem egy queer aktivizmusban gyökerező szó, és az érintettek egy része ma már inkább a DSD betűszó használatát preferálja. Az interszex szó sértő is lehet sokaknak, mivel azt sugallja, hogy a két nem között őrlődő emberekről van szó, miközben sok érintettnek jó oka van rá, hogy férfinek vagy nőnek tartsa magát, nem szenved gender-diszfóriában és a legtöbb esetben szexuális orientációja is heteroszexuális.
Az utóbbi években hol feltűnt, hol eltűnt az I szó az LMBTQ rövidítésből is, mivel vita van róla az érintettek között, hogy érdemes-e egy vitatott ideológiához kötni egy alapvetően orvosi kérdést.
Nem használatos a hermafrodita szó sem, és nemcsak azért, mert pejoratív, hanem mert nem is pontos. Hermafroditizmusról ugyanis csak akkor beszélhetünk, ha valakinek férfi és női belső ivarszervei is vannak, de ez a különböző DSD állapotoknak csak egy töredékére igaz.
9. Mikor volt először téma a női sportolók besorolása?
A probléma valószínűleg egyidős a női sporttal, de a két világháború közötti időszakban már dokumentálhatóan felmerült. Az 1936-os nyári játékok során az amerikai olimpiai bizottság elnöke, Avery Brundage aggodalmát fejezte ki olyan férfias kinézetű sportolók teljesítménye miatt, mint Zdeňka Koubková csehszlovák és Mary Weston brit atléta, akik az előző években nagy sikereket értek el női versenyeken, és később férfiként éltek. A berlini olimpián már nem indultak, de így is volt vitás ügy: a 100 méteres síkfutásban győztes amerikai Helen Stephenst lengyel lapok megvádolták, hogy valójában férfi, miután legyőzte a címvédő Stanisława Walasiewiczet. A helyzet iróniája, hogy 1980-as halála után utóbbiról is kiderült, hogy DSD-ben szenvedett, és a kettejükről készült korabeli fotókat visszanézve ez nem is meglepő. (Utólag Dora – később Hermann – Ratjen német magasugróról is kiderült, hogy DSD-páciens volt.)
10. Hogyan tesztelték a nőket a sporttörténelem során?
Az 1936-os botrány hatására elkezdték megkövetelni a női sportolóktól, hogy hozzanak orvosi igazolást, de ennek eredetét nem firtatták. Az 1950-es és 1960-as években elsősorban a szovjet Pressz nővérek, Irina és Tamara atlétikai sikerei miatt lett igény a szigorúbb ellenőrzésre. Eleinte szemre- és kézrevételezéssel tesztelték a nők genitáliáit (volt, hogy pucéran kellett felvonulniuk egy bizottság előtt). A megalázó procedúrát idővel felváltotta a kromoszómatesztelés a szájnyálkahártyából vett minták alapján. Ezt először az 1968-as téli olimpián alkalmazták, ahol kapásból ki is zárták Erica (később Erik) Schinegger osztrák lesiklót.
11. Miért hagytak fel a kromoszómateszteléssel?
A mostani szituációban, amikor a bokszolók XY kromoszómái körül forog a közbeszéd, felvetődik a kérdés: miért hagytak fel ezzel a gyakorlattal? Egyrészt mert sokan még ezt is megalázónak tartották, másrészt azért, mert bár egyértelmű, mégsem teljesen igazságos eljárás. Vannak olyan XY kromoszómás állapotok, amelyek nem jelentenek sportbéli előnyt. Ilyen például az androgén inszenzitivitási szindróma, amikor az XY nemi kromoszómapár ellenére női nemi szervek és női másodlagos nemi jellegek (izomzat, csontozat stb.) fejlődnek ki. Ebben volt érintett Maria Martínez-Patino spanyol gátfutó, aki az 1985-ös vb-n fennakadt a kromoszómateszten. Ekkoriban az volt a gyakorlat, hogy ilyen esetekben sérülésre hivatkozva diszkrét visszalépést javasoltak az érintett sportolónak, Martínez-Patino azonban nem állt félre csendben, hanem jogi útra terelte az ügyet, és nyert is. Ezután 1992-ben az atlétikai szövetség, majd 1996-ban a NOB is felhagyott a kromoszómateszteléssel, és egy ideig kevés szó esett a témáról.
12. Hogy kavarta fel az állóvizet Caster Semenya?
A 2000-es években feltűnt egy sor férfias kinézetű női futóatléta. A leghíresebb a dél-afrikai Caster Semenya volt, aki 2009-es vb-címével robbant be, majd két olimpiát is nyert. Rióban, 2016-ban csak XY kromoszómás sportolók álltak a női 800-as dobogón: Semenya mögött a burundi Francine Niyonsaba és a kenyai Margaret Wambui végzett, akikről ez később derült ki. A hagyományos társadalmakban a genitáliák döntik el, ki a fiú és ki a lány, és – mint arra most a Times rámutat – a kromoszómatesztelés kivezetése utáni években a sikeréhes afrikai futóedzők kifejezetten keresték a férfias „lányokat”. Semenyáék miatt újabb tesztet vezettek be: a tesztoszteronszintet nézték és határoztak meg egy felső határértéket. A dél-afrikai sportoló a CAS-hoz fordult emiatt, de 2020-ben jogerősen is vesztett, így Tokióban már nem indulhatott.
13. Miért nem volt megoldás a tesztoszteron-tesztelés sem?
Azért, mert ez sem tökéletes módszer. Egyrészt azért, mert sújtja azokat az XX kromoszómás, normális nemi fejlődésű nőket, akikben természetes módon magasabb a tesztoszterontermelés. Ilyen a külsőre teljesen feminin Dutee Chand indiai sprinter. (Az ő fellebbezése miatt helyezte átmenetileg hatályon kívül a CAS az eredeti tesztoszteron-szabályozást 2015-ben, és nyerhettek Semenyáék Rióban.) Másrészt pedig azért, mert ha egy XY kromoszómás sportoló le is szorítja a határérték alá a tesztoszteronszintjét, az nem negálja a férfi pubertás során nyert, egy életre megmaradó előnyöket az izomzat és csontozat szintjén.
14. Akkor tehát nincs igazságos szabályozás?
Tökéletesen igazságos valószínűleg nincs, de közelíteni azért lehet, és ironikus módon pont az elmúlt években jutottunk közel hozzá. A transz sportolókkal kapcsolatban említettük, hogy a NOB 2021-es irányelve a sportági szövetségekhez utalta a női kritériumok meghatározását. Az elmúlt években elfogadott szabályozások pedig nemcsak a transz, hanem a DSD-s sportolók esetében is működnek.
Az úszó világszövetség például két kritériumot ír elő: a tesztoszteronszint nem lehet egy határértéknél magasabb, illetve bizonyítani kell, hogy a sportoló nem esett át a férfi pubertáson.
Ha a többi sportág valami hasonló szabályozást fogadna el, alighanem elkerülhetőek lennének a mostani botrányhoz hasonló esetek.
15. Az ökölvívásra miért nem vonatkozik ez a szabály?
Ennek sportágspecifikus oka van: a Nemzetközi Bokszszövetség és a NOB között elmérgesedett viszony. A durva korrupció és több olimpia elcsalása miatt 2019-ben a NOB felfüggesztette az IBA-t mint elismert sportági szövetséget. A következő évben a bokszolók Vlagyimir Putyin barátját, az orosz Umar Kremljovot választották elnökké, aki Oroszországba költöztette a szövetség tevékenységeinek egy részét, és azóta a Gazprommal finanszíroztatja az IBA működését. Mondani se kell, az orosz és belarusz sportolók kizárását sem támogatják. A NOB 2023-ban végleg elvette az IBA olimpiai státuszát, és Tokióhoz hasonlóan egy házon belüli ad-hoc szervezetre bízta a párizsi ökölvívótorna lebonyolítását. Ám közben elfelejtett részletes szabályozást alkotni a női sportolók ellenőrzésére: döbbenetes módon kizárólag női útlevelet követel meg, vagyis legalizálta a szabad nemi önmeghatározást. Ez nemcsak unfair, de nagy kommunikációs baki is akkor, amikor más sportágakban a tisztulás jeleit látjuk.
16. Szóval mégis woke a NOB?
Nem tudjuk, hogy pontosan miért hibázott ekkorát a NOB, de nem feltétlenül valamilyen ideológiai cél áll a háttérben. Inkább tűnik úgy, hogy az egész ökölvívás púp a szervezet hátán. Nem titkolják, hogy ha a nemzeti szakszövetségek nem tudnak egy új nemzetközi konföderációt létrehozni az orosz vezetésű IBA helyett rövid úton, akkor 2028-tól lekerül az ökölvívás az olimpiai programból. Tény: ebben az esetben biztosan nem ismétlődik meg a párizsi fiaskó.
17. Szóval mégis Oroszország képviseli a normalitást?
A helyzet itt sem egyértelmű, hiszen mint láttuk, tavalyig az IBA-t sem különösebben érdekelte Helifék neme, simán indulhattak a szervezet versenyein már Krumljov elnöksége alatt is. 2023-ig az IBA-nak sem volt formális szabályzata a nők ellenőrzésére, az akkor hozott szabály pedig nem a más sportágakban működni látszó új megközelítést alkalmazza, hanem minden jel szerint a korábbi évtizedek kromoszómatesztelési gyakorlatához tér vissza (bár a 2023-as tesztek részleteit nem hozták nyilvánosságra). Azt persze el lehet ismerni, hogy a semminél ez is jobb, és jobb későn, mint soha. Apró adalék: a 2023-as vb-n azután került sor Helif és Lin kizárására, hogy az algériai a legjobb 16-ban kiejtette az orosz Azalija Aminevát.
18. Mi a sportolók erkölcsi felelőssége?
Bár a párizsi helyzet a NOB mulasztása miatt alakult ki, sokan vizsgálták azt a kérdést is, hogy maga Helif és Lin morálisan jártak-e el. Az egyik oldalon ott van az érv, hogy (valószínűleg) női genitáliákkal rendelkeznek és nőként nevelték fel őket, nem pedig sikertelen férfi pályafutásuk közben „találták ki”, hogy ők valójában nők, így pedig nem tehetnek a helyzetről. Ahogy a Magyar Nemzet sportrovata fogalmazott Helifről: „ő is áldozat”.
Az remélhetőleg minden jóérzésű (pláne magát kereszténynek tartó) ember számára méltányolható szempont, hogy ne nevezzenek valakit „korcsnak” vagy mémesítsék dehumanizált szörnyetegként egy veleszületett rendellenesség miatt. De ahogy a Telegraph publicistája fogalmazott: „A DSD-érintettek nem tehetnek róla, hogyan születtek, de dönthetnek úgy, hogy nem csalnak, dönthetnek úgy, hogy nem vesznek el érmeket a nőktől; dönthetnek úgy, hogy nem okoznak sérülést nekik.” Vagy ahogy Antoni Rita magyar nőjogi aktivista rámutatott:
az élsport nem emberi jog. Vannak helyzetek, amikor valaki sem a férfiak, sem a nők között sem tud fair módon indulni.
Hogy ebben a minden szempontból kellemetlen helyzetben, a kétoldali woke-őrület közepette valami biztatót is lássunk, érdemes ahhoz a két nőhöz fordulni, akik az elmúlt napokban a legközvetlenebb érintettek voltak: Angela Carinihoz és Hámori Lucához. Akiket progresszív oldalról sok bírálat ért a kézfogás hiánya, illetve a a meccs előtt megosztott posztok miatt – nem mintha azoktól kellene elvárni a maximális tárgyilagosságot, akik felfokozott idegállapotban életük meccsére készülnek és önhibájukon kívül lehetetlen helyzetben találják magukat. Ám a történetük nem ért véget a kiesésükkel. A meccs után Carini bocsánatot kért Heliftől, amiért nem fogott vele kezet, Hámori Luca pedig így nyilatkozott: „Az ellenfelemre sem lehet mondani egyetlen rossz szót sem. Az elmúlt pár nap mindenkinek nehéz volt. Tisztelettel vagyok felé, nincs egy rossz gondolatom sem felé, erről a helyzetről nem ő tehet.”
A NOB hibájából alakult ki tehát olyan helyzet, amilyennek nem lett volna szabad – de úgy tűnik, a fair play szelleme és az olimpiai eszme még ekkor is képes felvillantani a remény sugarát.
Nyitókép: Hámori Anna Luca (kék) és a győztes algériai Imane Khelif a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportja negyeddöntőjének végén a 2024-es párizsi nyári olimpián az Észak-párizsi Arénában 2024. augusztus 3-án (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
