Gyilkos profik és félénk újoncok – megrázó riport az ukrán frontvonalról
Mi teszi a jó katonát? Első körben a kiképzés. Amit most, a relatíve sikeres orosz területszerzések közepette, Ukrajna-szerte kritika ér. Nem elég hosszú, nem elég alapos. Munkatársunk Donyeck megyében tartott egy svéd kiképzővel, hogy a saját szemével lássa: a frissen mozgósított katonák az első négy hét után gyakran a fegyverkezelés alapjait sem tudják. Úgy, hogy a gyakorlótéren már hallatszik a front zúgása. Donbasz előtt ellenpélda: a harkivi fronton egy tüzéregységet néztünk meg feladat-végrehajtás közben, tapasztalva, mit jelent a többéves képzettség és a rutin. Röviden: az életet. Két történet – a magyar sajtóban mindkettő elsőként. Exkluzív riport Kelet-Ukrajnából.
„60 nap felkészülést garantálunk.” Nem az első ukrajnai út, amikor kiszúrjuk ezt a szöveget. Kiszúrni persze nem nehéz: az egész országot teleaggatták vele. Katonai plakát, nyilván, a köztéri hirdetőfelületeken 2022 februárja óta nem a piaci logika diktál. A 60 napos szöveg feladója Ukrajna Nemzeti Gárdájának (NGU) 13. dandárja. Ismertebb nevén a Hartija (jelentése: okirat, alapszabály – charta).
Nem is katonák?
Bár a háború miatt szokás őket egy kalap alá venni, az NGU nem keverendő össze a hadsereggel (ZSzU). Előbbi a belügy, utóbbi a védelmi minisztérium alárendeltsége. Az NGU feladata eredetileg a közbiztonság fenntartása, tüntetések kezelése, a kritikus infrastruktúra védelme vagy épp terrorelhárítás. 2022 februárja óta azonban frontszolgálatot is teljesítenek, már a ZSzU parancsnoksága alatt – azaz lényegében katonákká váltak. Az EU Kijevben működő tanácsadó missziójának (EUAM) egyik tisztviselője lapunk kérdésére 80 százalékra tette azok arányát, akiket az elmúlt 2,5 évben a – becslések szerint – 90 ezer fős NGU-ból az arcvonalhoz vezényeltek. Ugyanez a rendőrségnél 20, míg az állami határőrszolgálatnál 60 százalék.
30 nap alapkiképzés plusz 14-40 nap specializáció – 14 nap a lövészeknek; 30 nap a harckocsizóknak, tüzéreknek, légvédelmiseknek, SIGINT-eseknek (rádióelektronikai felderítők); 40 nap a drónosoknak és altiszteknek. Ukrajna Fegyveres Erőinek tavalyi közlése szerint ennyit biztosítanak a mozgósítás miatt behívottaknak. Magyar kormánypropaganda-újbeszélül: a kényszersorozottaknak. „Az alapkiképzésen a katonák megtanulják a fegyverek kezelését – összeszerelni, szétszedni, tisztítani és ténylegesen lőni –, elsajátítják az elsősegélynyújtást, az alapvető védekező műveleteket, formába jönnek és hozzászoknak az állandó fizikai-érzelmi stresszhez” – szól a kincstári kommüniké. Megkérdőjelezni nem tudjuk, de ha a „garantált 60 nap” reklámszöveg tud lenni, nem árt az óvatosság.
De még ha meg is kapná mindenki a minimum 30+14 napot – látni fogjuk: nem kapja meg –, nem tudni, mire mennek vele a mozgósítottaknak. Pedig ez élet-halál kérdése. A szó szoros értelmében. A fronton szolgáló egységekhez ezekben a hetekben érkeznek meg azok, akiket Zelenszkij elnök áprilisi rendeletének erejével hívhattak be. Az, hogy 27 évről 25-re kellett leszállítani a mozgósítási korhatárt, jelzi: Ukrajna jórészt kifogyott az önkéntesekből, így tartalékosokkal meg újoncokkal kénytelen orvosolni az élőerő-problémát. Akiknek nemcsak a felkészültsége, hanem a motiváltsága is kérdéses.
Lövészárok-fact check
„A 60 nap? PR-szöveg! Két hónap semmire nem elég, legfeljebb az alapkiképzésre! Tüzér legkorábban fél év alatt lehet valakiből. Jó tüzér egy év alatt. Az ütegparancsnokság meg még egy év!” A 60 napos toborzóplakáttal nyomuló Hartija dandár ütegparancsnoka mondja ezt. Nem a gyakorlótéren, hanem a harkivi fronton. Szavait azért is érdemes komolyan venni, mert Hefeszt (Héphaisztosz) amúgy óvatos ember. Nemhogy a nevét, a rendfokozatát sem hajlandó elárulni. Az biztos, hogy emberei közt vasfegyelmet tart.
Az állásba a harkivi elkerülő mellé megbeszélt találkozó után rövid autózással jutunk el. Lipci falu irányába közel van a városhoz az utolsó védvonalat jelentő tüzérség. Vovcsanszk mellett ez volt a májusi Harkiv megyei orosz betörés másik iránya, s bár az ellenséget visszaszorították, a veszély nem múlt el: az elmúlt 10 hétben csak a Hartija felelősségi területére több mint 600 KAB siklóbombát szórt le az orosz légierő. Ezekkel az ukránok – ütőképes légierő hiányában – képtelenek mit kezdeni, legfeljebb megzavarni tudják rádióelektronikai eszközökkel. A KAB-károk borzalmasak – még a legkisebb is körülbelül 400 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz, így, ha nem is teljesen pontos a találat, a detonáció akkor is elpusztítja még a beásott, megerődített célpontokat is.
Ennek tudatában érkezünk az ukrán tüzérekhez. Bár a levelezés, hogy a hartijásokkal mehessünk, hónapokig tartott, végül hatalmas kegyben van részünk: mi vagyunk az első újságírók, akiknek megmutatják a dandár legkomolyabb fegyverét. A terepjáróból kiszállva csalitoson vágunk át, mígnem az erdő szélén, álcaháló alatt megpillantjuk a 10 tonnás, 152 milliméteres 2A36 Hiacint-B vontatott ágyút.
Hiacint, vagyis jácint. A szovjetek, valami bizarr indíttatásból, számos tüzérségi eszközüket növények után keresztelték el.
Ezt a típust 1975-ben rendszeresítették, az 1989-ig legyártott 2500 körüli ágyúból Ukrajnának nagyjából 90 darabja lehet. (Mindez a Military Balance legfrissebb adata, de a veszteségeket fényképekkel dokumentáló Oryx szerint már 13 megsemmisült, 3 megrongálódott, egy pedig orosz zsákmány lett.) Akárhogy is: a négykeréken vontatott 12 méteres monstrum ritka kincs. Ennek a századnak is nemrég szignálták csak ki, előtte egy zsákmányolt fegyverrel dolgoztak.
Amíg a „Harcba!” jelszóra várunk, a föld alatti hálókörleteket szemlézzük az egyik tüzérrel, Rodiccsal (Rokon). Van itt minden: internet Starlinken meg hűtőláda a pokoli hőségben. (A július Ukrajnában is elviselhetetlen volt.) Rodics azt mondja, a kipihentség fontos dolog, így 4 órás váltásokban dolgoznak. Ami persze, ha nagy a baj, borulhat. Becslése szerint az ellenség innen 10 kilométerre van; fő feladatuk a tüzérségi eszközeik pusztítása. Ők maguk három hete vannak ebben az állásban, aminek kiásását májusban, az átmeneti orosz előrenyomuláskor kezdték meg.
„Ha lőnek, nagyon gyorsan kiássuk”
– viccelődik, amikor arról kérdezzük, mennyi idő egy ekkora föld alatti rendszert kialakítani. Normál körülmények között legalább három nap az alapfedezék, utána szakaszosan bővítik. Azt is mondja, hatékonyságukhoz az is kell, hogy a bajtársaival évek óta együtt mozgó, összeszokott csapatot alkotnak. Rodics ráadásul ATO-veteránként (a 2014-2022-es időszakban szolgált katonaként) csatlakozott a Hartijához, amit 2022 márciusában, Harkiv ostromakor, akkor még helyi önkéntesekből verbuvált Vszevolod Kozsemjako agrármilliárdos, aki 2023-ig a parancsnokságot is ellátta.
Rendfokozatot Rodicstól sem tudunk meg, de azt mondja, nem is ez a lényeg. Hanem a tapasztalat. 2022, vagyis a teljes értékű invázió előtt még kötöttebb volt a hierarchia, de ez mostanra megváltozott: hiába érkezik a katonai akadémiáról egy hadnagy, ha a terepen még zöldfülű, a tényleges vezetés valamelyik tapasztaltabb katonáé, jellemzően tiszthelyettesé – akkor is, ha egyébként hivatalosan az újonc hadnagy alárendeltje.
T mínusz
Időről időre összerezzenünk. Ottlétünk alatt többször is tüzelnek a szomszédos állásokban lévő ukrán lövegek. Nálunk még mindig csend. Van idő beszélgetni a felderítést vezető katonával is. „Stabil” – vázolja a helyzetet. Bővebb jellemzést kérünk: „Folyamatos az orosz megfigyelő drónok tevékenysége, de most nem rohamoznak gyalogsággal. Mindkét fél tartja a pozícióját. Ha roham van, óráról órára változik a helyzet.” Olyankor pedig nem lehet hibázni. Ennek lehetőségét a rövidebb, 1,5 órás váltásokon kívül az automatikus információtovábbítással igyekeznek kizárni: a pusztítandó célok koordinátái Starlinken át a törzstől futnak be, azokat megkapják a löveg kezelői, akik – a korábban általunk is megénekelt ukrán fejlesztésű applikáció, a Kropiva számításait alapul véve – már emelik is a csövet a szükséges állásszögbe.
„Do boju!” Azaz: „Harcba!” – adja ki a parancsot Hefeszt. Katonái kérdés nélkül végzik a feladatukat. A kedvünkért várnak pár másodpercet a lőszer-kicsomagolásnál, hadd lássuk a feliratot: „Ohmadit – Nem bocsátjuk meg” – olvasható a látogatásunk előtt 10 nappal orosz találatot kapott kijevi gyerekkórházra tett utalás. Hogy a tüzérek az intézmény nevéből lehagytak egy „t” betűt? Ez nem olyasmi, ami miatt egy magyar újságíró fog velük tudálékoskodni… Lövedék a csőbe, kivető töltet utána, lövegcső beállítva. Minden kész. Amikor elhangzik a parancs, hogy – a nyomáskiegyenlítés miatt – nyissuk ki a szánkat, már tudjuk, hogy csak másodpercek vannak hátra. Végül megtörténik: a Hiacint csontig hatoló robajjal küldi útjára a lövedéket. Aztán még egyet. Az ágyútűztől pár ezredmásodpercre besárgul a látómező.
Ilyen tehát a fronthelyzet, amikor „stabil”. Meglódul a fantáziánk: milyen, ha nem az? Erre csak következtetni tudunk. Azt viszont tudjuk: amit és ahogy láttunk, az a Hartija-tüzérek többéves rutinjának eredménye. A jutalom nem is marad el: pár perccel a két lövés után befut a megfigyelő drón felvétele – egy füstölgő orosz tüzérségi eszközről. Győzött az összeszokottság.
Svédcsavar
Hogy nem mindenhol ez a helyzet, az nemcsak a nemzetközi médiában, már az ukrán közbeszédben sem tabu. A probléma komolyságát a magyar sajtóban mi látjuk elsőként.
Az 54 éves Magnus Ek a Svéd Fegyveres Erők 2001-ben leszerelt hadnagya. Mindig is kiképzési vonalon szolgált. Két éve jött Ukrajnába:
„Amikor láttam a reggeli híreket február 24-én, ugyanaz az érzés fogott el, mint 9/11-kor: »Ez tényleg megtörténik?«”
Először egészségügyi felszerelést szállított, aztán úgy döntött, eredeti szakmájával segít: 2022 júliusában a front közvetlen közelébe, Kramatorszkba költözött, hogy az alapkiképzés és a frontszolgálat között egy-két hetes tréningeket tartson ukrán mozgósítottaknak. A pontos számukat nem jegyzi fel, valahol 1500 és 2000 körül lehet. Most a 24. gépesített dandár egyik gyalogsági zászlóaljának 3. századával foglalkozik. Alapkiképzésről jönnek, vagyis csak négy hetet kaptak (v.ö.: kincstári kommunikáció).
A Hartija-látogatással egyenértékű szervezési procedúra után vele mehetünk egy Donyeck megyei gyakorlótérre. Ami olyan, mint egy 3D-mozi, mert a Bahmut környéki, a torecki és a pokrovszki harcok is hallótávolságra vannak. Még a légierő bevetésre repülő Mi-17-es helikopterpárja is áthúz a fejünk fölött, érzékeltetve, mi vár rövidesen az ide érkezőkre. Akik ezt eleinte mintha nem érzékelnék: Mercedes teherautójukból a megbeszélt hajnali 5 óra helyett 45 perc késéssel rakodnak le. Fegyvereket és muníciót. A délelőtti foglalkozásnak máris ugrott a negyede. Magnus Ek kénytelen asszertíven kezdeni: „5 óra, ha mondom! Nem a kibaszott tokiói, hanem az ukrajnai idő szerint!” – visszhangzik a svéd bariton, kánonban a harcok ellenére továbbra is működő szomszédos szénbánya aknatornyának csikorgásával.
Az első feladat: párban mozgás, célra tartás. Nem rakétatudomány, de enélkül nincs összetettebb művelet. A nagy nyugat-ukrajnai kiképzőbázisokon, Javorivban és Rivnében biztosan tanítják az ilyesmit – gondoljuk. Nos, nem úgy tűnik. A katonák – közülük jónéhány ötvenpluszos – mintha most látnának először ilyesmit.
„Amíg a társad lő, te ott állsz mögötte a farkadat verve? Kommunikáljatok!”
– üvölti rájuk a svéd angolul. A tolmács most nem fordít. Ha a címzettek a mondatot nem is értik, a hadnagy illusztrációul fel-le mozgó jobbkeze alighanem egyezményes jel. Mint ahogy az is, amikor a legdurvább harcok irányába mutat: „Ha ott, Csasziv Jarban kaotikus szituációba kerültök, és valaki szembejön, nagy a kockázat, hogy lőnötök kell. De ha nem beszéltek egymáshoz, nem fogjátok tudni, ukrán-e vagy egy kibaszott PDR! (PDR, azaz pederaszi: szabad fordításban „köcsögök” – esetünkben inkább az ellenség szinonimája – a szerk.) Kommunikáljatok, mert előfordul, hogy a ti egyenruháitokat hordják!”
Talán kiderült: ezeket a katonákat nem tüzérnek szánják, hanem az első vonalba. A legkeményebb helyre. Magnus Ek szerint nincs náluk meghatározóbb: „A gyalogság minden. Ők végzik el valójában a munkát. Lőhet közben a tüzérség, az F-16-osok vagy a harckocsik meg a HIMARS-ok, de végül mindig a gyalogságot kell beküldeni megtisztítani a területet. A végső munka az övék, a drónok sem látnak mindent. Oda kell menni, megölni mindenkit, aki még lélegzik. Ezt nem lehet F-16-osokkal. Kellenek azok is, persze, de csak a gyalogság megsegítésére.”
A mozgósítottak igyekeznek, de a mozgásuk koordinálatlan, fegyverkezelésük bizonytalan. Olyan alapszabályokat nem ismernek, hogy az elsütőbillentyűn csak lövéskor van az ujj, egyébként a sátorvason tartandó. Másképp az történik, ami az orrunk előtt: egyikük véletlenül elsüti a Kalasnyikovot. A lövedék szerencsére a földbe csapódik – nem valamelyik bajtárs lábába.
„Nem tudom, mi folyik az ukrán kiképzéseken, de – és most csak a saját nevemben beszélek: – nem jók.
Voltak javaslataim a vezérkar felé, de az illetékesek nem találtak időt, hogy találkozzunk. Egyszerű példa: a kiképzésen, mielőtt a frontra indulnak, minden nap új Kalasnyikovot kapnak. Lőnek vele, tisztítják, visszarakják. Másnap ugyanez. Mindenkinek saját fegyver kéne, hogy hozzászokjon. Ha egynek a kezelését jól megtanulják, onnan könnyű továbblépni más típusokra. Minden kiképzésem felméréssel kezdődik, ki mennyire kezeli jól a saját fegyverét. Addig nem lehet továbblépni, amíg nincsenek meg ezek az alapok” – mondja Ek.
Pár kör az első feladatból, közben a csapat felének egészségügyi képzés. Szerhijt, a katonaorvost már koncentráltabb figyelem övezi. Megmutatja azokat a pontokat, ahol elvérezhetnek, megtanítja a szorítókötést. Úgy sejtjük, szívesen kommentálná, hogy csak a harmadik pár gumikesztyűjét sikerül úgy felhúzni az izzadt kezére, hogy ne szakadjon cafatokra, de inkább megtartja magának a véleményét. Elég intelligens ahhoz, hogy ne rontson a helyzeten.
Mire visszaérünk a lövészpárokhoz, már az ellenséges lövészárok megtisztítását gyakorolják: egyikük gránátot dob, a robbanás után pedig Kalasnyikovval kell lekaszálni a túlélőket. És bár a svéd kiképző üvöltése folyamatos – olyan, sebtében kreált szavakkal, mint: davajszki és patronasz –, nagyjából két óra gyakorlás után viszont kimondja a verdiktet: „Szuper dobre!” A katonák fejlődése pár óra alatt laikus civil szemünkkel is látványos.
Életbiztosításnak nevezni mindezt – még korai volna. A svéd hadnagyból legalábbis feltör az elmúlt 2 év tapasztalata: „Majdnem mindenben hiányosságaik vannak. Elvégre civilek, akikre egyenruhát adtak és harcba küldik őket. Jó srácok, megteszik a tőlük telhetőt. Minél közelebb kerülnek a fronthoz, annál jobban akarnak tanulni. Tudják a közösségi médiából, mi vár rájuk. Láthatta, gyorsan tanulnak, mert nem veszem őket semmibe és nem vagyok leereszkedő.
Két dolog kell ebben a háborúban: kiképzés és szerencse. Minél kiképzettebb vagy, annál szerencsésebb leszel – minél alulképzettebb, annál balszerencsésebb. Nincs varázslat: a kiképzés a minden.
Ez egy régi szovjet hadsereg, mindenről a mikromenedzselő parancsnok dönt. Ám ez valódi harcban nem működik. Ezért foglalkozom az agyukkal is. Hogy megértsék, mi van. Mert ha nem tudják, miben vannak épp, jobban teszik, ha elkúsznak egy sötét sarokig, és végiggondolják, mielőtt bármit csinálnak. Ha ez nem sikerül – akkor baszhatják.”
Ennek ellenkezőjét – csak remélni lehet. Magnus Ek képeinken szereplő tanítványai látogatásunk óta elhagyták a gyakorlóteret. Az épp Csasziv Jarnál harcoló 24. dandár valamelyik állásába. Az első vonalba.
***
Riportunk elkészítésében közreműködött: Rácz András
Nyitókép: az ukrán 24. gépesített dandár katonái egy Donyeck megyei gyakorlótéren 2024 júliusában (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
***
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
