„Elhatárolódom” – Fabiny püspök a zsidó árulást emlegető lelkész gondolatairól
„Jézus Krisztus keresztre feszítéséért sújtotta a zsidókat későbbi évszázadok és évezredek megannyi csapása? Szeretném világossá tenni: ez az értelmezés az evangélikus egyház biblikus tanításával szöges ellentétben áll, ezért attól az egyház elnök-püspöként elhatárolódom” – fogalmaz lapunknak küldött írásában Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Az egyházi elöljáró Labossa Péter Mihály érdi lelkész prédikációjára reagál, aki igehirdetésében azt állította: a zsidóság elárulta Krisztust, ezért nem akadályozta meg Isten a holokausztot. A nagy botrányt kiváltott mondatot Fabiny Tamás teológiai érvekkel cáfolja, ugyanakkor elítéli a lelkész elleni fenyegetéseket, és párbeszédet kezdeményez a protestáns keresztény hit és a zsidó vallás közötti kapcsolatról.
A Magyarországi Evangélikus Egyház liturgikus rendje szerint az elmúlt vasárnap emlékeztünk meg az egykori jeruzsálemi templom pusztulásáról. Ez minden évben alkalmat kínál arra, hogy a keresztyén hit és a zsidó hagyomány közötti kapcsolatról is gondolkodjunk. Magam is prédikáltam a kijelölt igéről (Lk 19,41 – 47). Mivel voltak már azzal kapcsolatos tapasztalataim, hogy ezt a szakaszt és általában a jeruzsálemi templom pusztulását olykor zsidóellenes éllel idézik, ott a szószéken is fontosnak éreztem a következők rögzítését:
„Az elmúlt évszázadokban, immár a magát dicsőségesnek nyilvánító egyház képviselői részéről voltak olyan kísértések, hogy borzongva, szinte kéjelegve mondták ezt. Így jár mindenki, aki nem fogadja el Krisztust! Ezzel szemben az egyedül hiteles magatartás az együttérzés, a sírás lehet, mint ahogy Jézus is sírt Jeruzsálem felett.”
Mindennek érzékeltetésére Ámos Imre Síró angyal című festményét is kivetítettük a templomban, amellyel kapcsolatban utaltam a mártírhalált halt zsidó festő sorsára, a sárba tiport emberi méltóságra, a kínzásokra, alantas ösztönök elszabadulására és brutális tömeggyilkosságokra a holokauszt idején. Ámos Imre immár nem meseszerű, játékos angyalokat festett, hanem egy olyan alakot, amely az ő sorsát jelenítette meg. Az angyal teste csontsovány, mint a koncentrációs táborban elcsigázott raboké. Véres könnyeket hullat, mint ahogy Jézus is sírt Jeruzsálem felett.
Mindezt nem önigazolásként írom, hanem azzal a szándékkal, hogy az olvasónak mintegy betekintést engedjek az igehirdetői műhelymunkába. Miközben – amint arra utaltam is – emlékezetbe idéztem korábbi századok vagy akár újabb idők megengedhetetlen antiszemita és antijudaista szószéki és egyéb megnyilvánulásait, lelkésztársaimra is gondoltam. Azzal a tudattal, hogy ők is meg kell hogy küzdjenek az adott bibliai textussal, annak hatástörténetével és mai üzenetével.
Így jutok el egy kollégám, Labossa Péter Mihály Érden elmondott prédikációjához, amelyre az elmúlt napokban igen nagy médiafigyelem irányult. Az igehirdetés, amelyet a sajtó széles körben idézett, sajnos több elfogadhatatlan megfogalmazást tartalmazott.
Csak érintőlegesen utalok arra a nehezen értelmezhető kitételére, amelyben a felvilágosodás ártó hatását és az ismert algériai olimpikon nemi identitását összekapcsolja, illetve arra az általam nem értelmezhető félmondatára, amely egy kiváló magyar vívó, Szekeres Pál Európai Parlamentből való „kigolyózására” utal. Kollégámnak – aki kérésemre a prédikáció teljes hangfelvételét rendelkezésemre bocsátotta – el is mondtam, hogy az ilyen politikai vagy ideológiai tartalmú kiszólások egy prédikációban nem engedhetők meg. Az igazán súlyos tartalmi problémát aztán abban láttam, hogy az igemagyarázat egyes részeit úgy lehetett értelmezni, mintha a holokausztot Isten a Jézust elutasító zsidó csoportok magatartása és szavai miatt engedte volna meg. Jézus Krisztus keresztre feszítéséért sújtotta a zsidókat későbbi évszázadok és évezredek megannyi csapása? Szeretném világossá tenni:
ez az értelmezés az evangélikus egyház biblikus tanításával szöges ellentétben áll, ezért attól az egyház elnök-püspökeként elhatárolódom.
A Keresztény-Zsidó Társaság ügyvezető elnökeként is hangsúlyozom, hogy egyházunk az antiszemitizmussal szemben a zéró tolerancia elvét követi. A tanítás egyszerű: az evangéliumot követő ember – hitvallási okokból – nem lehet antiszemita. Ezt különösen is fontos aláhúznunk ma, amikor zsidó honfitársainkkal együtt emlékezünk arra a magyar nemzeti tragédiára, hogy 1944-ben, 80 évvel ezelőtt indultak el az első vasúti szerelvények Magyarországról Auschwitzba és más megsemmisítő táborokba. S miközben olyan embermentők példáit is felidézhetjük mint Sztehlo Gábor vagy Raoul Wallenberg, nem hallgathatunk az egyházaknak és az egyházunknak a vészkorszak idején elkövetett mulasztásairól, sőt bűneiről sem. Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell minderre, hogy soha többé ne történhessen meg semmi hasonló.
Püspökként a „lelkipásztorok lelkipásztora” szolgálatát is végzem. Természetes, hogy ebben az esetben is több, hosszú és mély pásztori beszélgetést folytattam az érdi kollegámmal. Ennek is eredménye az, hogy Labossa lelkész úr azóta kiadott egy személyes hangú nyilatkozatot, amelyben bocsánatot kért ezekért a mondataiért. Bár az igehirdetésben elhangzottakat változatlanul sajnálatosnak tartom, azt pozitív tapasztalatként élem meg, hogy őszintén és testvéri módon tudtunk beszélni erről Labossa Péterrel, aki belátta, hogy helytelenül fogalmazott, és ezt kifejezésre is juttatta. Bizonyos vagyok benne, hogy szolgálatát – a szükséges tanulságokat levonva – Jézus hűséges tanítványaként kívánja mindig folytatni. Ezen a ponton egy szomorú és talán indulatos megjegyzés kívánkozik ki belőlem.
Teljességgel elfogadhatatlannak tartom, hogy lelkész kollegámat és családtagjait minősíthetetlen verbális támadások és fenyegetések érték az utóbbi napokban.
Mindenkit – az egyházi életben, a média világában és minden egyéb területen – kérve kérek: senki ne engedjen teret a bosszúnak és a gyűlöletnek. Egy lelkész egyszerre képviseli Isten ügyét és a köz szolgálatát. Figyelmetlenségből vagy rossz modelleket követve bizony hibázhat. Egyházunkban folyamatosan törekszünk olyan légkör biztosítására, amelyben nevén tudjuk nevezni a bajokat. Ezzel nemcsak a jézusi és reformátori örökséget ápoljuk, hanem összhangban vagyunk azzal a talmudi beszélgetéssel, amely szerint a „miért pusztult el Jeruzsálem?” kérdésre egy rabbi így válaszolt: „Mert nem mondták egymás szemébe a hibáikat.”
Azért is próbáltam betekintést adni az igehirdetők teológiai kérdéseket is érintő műhelymunkájába, hogy minden jóérzésű ember lássa azt a küzdelmet, amivel valaki – olykor botladozva és hibázva – hivatását gyakorolja.
Azt gondolom, hogy ezzel lezártnak tekinthetjük ezt a konkrét szomorú ügyet. Püspöktársaimnál azonban máris kezdeményeztem, hogy a közeljövőben nyílt fórumokon beszéljünk ezekről a teológiai, történelmi és társadalmi kérdésekről. Napirendre kívánjuk tűzni a protestáns keresztény hit, valamint a zsidó vallás és hagyomány közötti kapcsolat teológiai kérdéskörét. Fontos, hogy az egyház szava világosan és tisztán szólaljon meg ebben a témában.
Nyitókép: Vörös Szabolcs / Válasz Online
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
