Kovács Gergely: „Mi alapvetően tagadjuk Gyurcsány Ferenc létezését” – Válasz Online
 

Kovács Gergely: „Mi alapvetően tagadjuk Gyurcsány Ferenc létezését”

Stumpf András
| 2024.08.12. | Interjú

Egy éven belül feloszlik a fővárosi közgyűlés – tippel érdeklődésünkre Kovács Gergely. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke ennek ellenére beül oda is, viszont elismeri, hogy ez cseppet sem logikus. Már csak azért sem, mert ősztől ő a 12. kerület polgármestere, úgyhogy lesz elég dolga. Ott például tízszeresére emelné a kerületiek éves parkolási díját – holott ez nem volt benne a programjában. De miért nem Tiborcz Istvánt sarcolja inkább? Miért hitt Vitézy Dávidnak? Mi lesz végül a helyi turulszoborral? Ő tette-e a feljelentést a Pokorni Zoltán házát a jelek szerint munkaidőben takarító önkormányzati alkalmazott esetében? Nagyinterjú.

hirdetes

Most tényleg börtönbe juttatja a takarító nénit?

– Nem én tettem a feljelentést, és pont ezért nem – nem volna jó, ha a végén még a Pokorni Zoltán otthonát a jelek szerint munkaidőben suvickoló néni húzná a rövidebbet. Igaz, most azt mondja a hegyvidéki önkormányzat, hogy az nem is a munkaideje volt neki. Ami azért furcsa kicsit, mert azóta, hogy levideóztuk és nyilvánosságra hoztuk, amint egy pénteken Pokorni sofőrje elviszi a szolgálati autóval a polgármester házához, majd a munka végeztével vissza is viszi az önkormányzatba, a néni minden pénteken bent van. Azóta úgy látszik, munkanap lett a péntek a hegyvidéki önkormányzatban is.

Ősztől ön itt a polgármester. Takarító néni megy vagy marad?

– Felelőssége annak van, aki hatalmi helyzetben volt, aki a főnöke volt, aki a magánházát takaríttatta vele, miközben közpénzből fizette az önkormányzat. Felelőssége tehát Pokorni Zoltánnak van.

A takarító néni, ha akar, marad.

Meg aztán: nálam is kell ám takarítani! Könnyebb dolga is lesz az én 42 négyzetméteres lakásomban, mint Pokorni hidegkúti házában volt, ráadásul még a tisztítószereket sem kell majd adófizetői pénzből állni – van egy csomó otthon, Suzi mindig vesz, én meg ritkán takarítok. Látják, mindenki milyen jól jár ezzel a váltással!

Viccelődik itt, pedig Pokorni hirtelen újra aktív lett és felemlegeti többek között az ön drogkereskedő múltját is.

– Valid. Régen tényleg termesztettem marihuánát. Árultam is.

Már elévült, hogy ilyen lazán mondja?

– El. Tíz év az elévülés, annál ez régebben volt. Sajnos az elterelés 24 darab emailjét nem küldtem el, úgyhogy végül félmilliós büntetést kellett fizetnem – annak az ügynek most lett vége.

Ez melyik bűnügye is?

– Két éve találtak nálam néhány gramm füvet, amikor bevittek az egyik tüntetésről. A tesztem egyébként negatív lett, ami nagyon vicces. Nem tudom, az hogy jött ki.

És emailben történik az elterelés?

– Igen. Le kell írni emailben, mit csináltál a héten, így vezetnek vissza a társadalomba. Komolyan. Az első kettőt megírtam, hogy meggyógyuljak és a társadalom része lehessek újra, de nagyon úgy tűnt, hogy a fickó, akinek írom, el sem olvassa – általános buddhista igazságokat válaszolt mindig. Szóval elhanyagoltam az emailezést.

Pokorni polgármester nem csak drogosozza, de az ön átizzadt pólóját is emlegeti újabban. Fáj?

– Hát nem az van rajtam most is!? Polgármester úrnak már megint teljesen igaza van!

Megnyugtathatok viszont mindenkit: van már ingem, Suzi vett, szóval indokolt esetben, hivatali eseményeken az lesz rajtam.

Nem fogok tehát szégyent hozni a hegyvidék polgárságára. Az viszont meglepő tényleg, hogy polgármester úr ennyit foglalkozik velem, meg az is, hogy egyáltalán nyilatkozik – az utóbbi években meg sem szólalt. Az egész helyi Fidesz stílusa megváltozott idén – korábban azért itt ennél kulturáltabb hangnem volt jellemző.

„Hát nem az van rajtam most is!?” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

De miért a kampány után kezdenek ön ellen kampányolni igazán – amikor ön már megnyerte, Pokorni meg búcsút int a politikának?

– Szerintem az a taktika, hogy füstölgő romokat hagyjanak maguk után. Ezt hogy lehet elérni? Hát úgy, ha kiürítik a hivatalt, hogy fejetlenség legyen. Hogy amikor elkezdünk dolgozni, mindenhova új embereket kelljen találnunk, teljesen új szervezetet kelljen építenünk. Ehhez pedig hasznos az én drogkereskedőzésem meg átizzadt pólózásom csakúgy, mint annak elterjesztése, hogy én mindenkit ki akarok rúgni. Hiába mondtam el, hogy összesen négy hivatali vezetőnek intenék búcsút, nem ment át – nem utolsósorban a jegyző miatt, aki finoman szólva sem volt segítőkész.

Miben kérte a segítségét?

– Találkozni szerettem volna az irodavezetőkkel, önkormányzati cégvezetőkkel, intézményvezetőkkel, hogy a terveinkről, a jövőről beszéljünk. Júniusban a jegyző azt mondta, hogy szeptemberre tudja csak összehozni.

Miért nem hívta fel egyszerűen az érintetteket?

– Végül ez történt, múlt héten le is zártuk a beszélgetéseket, megvoltak a találkozók informálisan.

Majdnem mindenki maradni akar, tehát a kerületben nem lesz káosz.

Jó ezt tudni, hiszen volt az a pletyka, hogy a fél önkormányzatot átviszik az első kerületbe, ahol most ugye nyert a Fidesz.

Önöknek köszönhetően.

– Tény, hogy ha nem indulunk, valószínűleg ott is marad az ellenzéki polgármester. Annak örülök csak, hogy nem húsz ilyen hely lett.

V. Naszályi Márta polgármestersége valójában azon az estén ért véget, amely után majdnem szakadt a kutyapárt?

– Hogyhogy?

Cserébe, hogy ön elindulhasson a hegyvidéki előválasztáson, hagyni kellett elindulni más kutyákat más kerületekben?

– Nagyjából figyeltünk arra az elmúlt évek során, hogy feleslegesen ne szerezzünk ellenségeket. Ennek része volt, hogy csak annyi helyen indultunk az országos választáson, amennyin a törvény szerint muszáj, meg az is, hogy öt éve nem indítottunk polgármesterjelölteket. Idén, bevallom, ez kimaradt. Nem beszéltük meg a tagsággal, hogy csak négy polgármesterjelölt legyen, amennyi a fővárosi listához kell. Amikor észbe kaptam, már voltak többen, akik el akartak indulni polgármesternek. A taggyűlés pedig megszavazta őket – akkor meg már nem ágáltam ellenük én sem.

Bánja?

– A többi ellenzéki polgármester azért képes volt nyerni ott is, ahol mi elindultunk – az első kerületben tehát a vezetéssel is kellett, hogy valami gond legyen. Ettől még persze, sajnálom, hogy a Fidesz elvitte a kerületet. A DK kavarása is ebből lett egyébként. Mivel elindultunk több helyen, ránk indultak egyéniben itt, a 12-ben, dacára az előválasztási megállapodásnak. Szerencsére abból nem lett baj, megnyertük az összes körzetet – de ez előre nem látszott.

Bombabiztos többsége lesz a kerületi közgyűlésben. Mikor és hol lesz a beígért közösségi tér?

– A Böszörményi úti parkolót, amely a tervezett, de dugába dőlt önkormányzati lakópark helyén van ma, meg kell szüntetni – oda például lehet közösségi teret építeni.

Mi lesz akkor a parkolással?

– Józsefvárosban, ahol bevezették, hogy évente húszezret kell fizetni a helyben lakóknak, rögtön 30 százalékkal csökkent a kerületben parkoló autók száma.

Az pont tízszerese a mostani hegyvidéki „ingyenes” parkolási éves díjnak.

– Igen.

Nem volt benne a programjában, hogy tízszeresére emeli a helyi lakosok parkolását.

– Nem volt.

Öngyilkos húzásnak tűnik.

– Az elején kell az ilyeneket, öt év alatt elfelejtik! Viccet félretéve: szerintem rengeteg lakónak megéri az évi húszezer, ha egyébként lesz helye parkolni és nem kell köröznie, mielőtt meg tud állni a lakása közelében, plusz a Böszörményi utat is csak így lehet sétálóutcásítani – ami pedig jót fog tenni a kerületnek.

Miért nem Tiborcz Istvánt sarcolja inkább?

– A kommunális, az ingatlan- és az építményadót meg lehet emelni, de sajnos törvény szabályozza, mennyivel. Nagyjából húsz százalékkal. Persze hozhatnánk olyan rendeletet, hogy a T-vel kezdődő és iborcz-ra végződő nevű kerületi lakosok húszszoros adót kötelesek fizetni…

A Fidesz aligha kérhetné ki magának: rendszeresen hoznak személyre szabott törvényt, vagy veszik el az adóbevételt önkormányzattól, ha nem fideszest választott – lásd a friss paksi eset.

– Pakson megpróbálhatunk segíteni, lehetne akár testvérváros! Nem rossz ez a kezdőbetűs megoldás sem, de inkább azt érdemes átnézni, hogy hol érte kár a kerületet az építkezéseik során – és azokat aztán meg kell támadni bíróságon. Az értékbecsléseket kell majd tüzetesen átnézni például. Olyan cég készíti ezeket, amely csak a kerületnek dolgozott eddig. Jellemzően úgy néznek ki a becslések, hogy nem lehet beazonosítani, melyik ingatlanra vonatkoznak. Ha kiderül, hogy tényleg áron alul adták el az ingatlanokat, akkor azzal már lehet mit kezdeni jogilag.

Jogi csűrés-csavarás. Hol a kutyaharapás, a keménység?

– Megpróbálhatnánk einstandolni Tiborcz ingatlanjait, persze, de attól tartok, neki több verőembere van.

A parkolóőrökből mondjuk verbuválhatnánk hadsereget, de velük akkor már inkább terjeszkedni szeretnék. Bekebelezni a Frankhegyet. Régi nagy álmom.

A kerület miért járt rosszul azzal, Pokorniék az építési szabályozás módosításával utat nyitottak Tiborcz Mártonhegyi úti irodaházának?

– Azért, mert az önkormányzatnak addig van hatása a tulajdonosra, ameddig a telek nem olyan besorolásban van, amilyennek azt a tulajdonos szeretné. Ha már olyanban van, nincs mit tenni – éppen ezért hozták meg ezt a döntést Tiborcz István kedvéért még most, a mi hivatalba lépésünk előtt. Így már nem tudom majd kialkudni, hogy ha egy átsorolás után megnő a telke értéke egy milliárddal, akkor lesz szíves ennyit rákölteni a kerületre, településrendezési szerződést kötve velünk. Építsen utat, óvodát, vagy amire szükség van. A kerület kára tehát az elmaradt haszon. Az meg, hogy tényleg nem kértek semmit az átminősítésekért, vagy kértek, csak épp nem a kerületnek – na, az nem fog kiderülni sosem.

Két másik ingatlaneladással is hírbe hozta Pokorniékat nemrég, aztán kiderült, hogy nem mutyi van ott, hanem normál működés. Az elmúlt években kicsit túlzottan is reflexévé vált az ingatlanmutyivád?

– Most hirdették meg eladásra azokat az ingatlanokat, pedig nem lett volna erre szükség. Ez tény. Tartom tehát, amit leírtunk. Azt is, hogy a vagyongazdálkodás eddigi módja hibás. Évtizedekig nem nyúlnak az ingatlanokhoz, aztán eladják valakinek röhejes áron – ez volt eddig a gyakorlat. Szerintem az önkormányzatnak kell rendben tartani a saját ingatlanjait, aztán hasznosítani, bérbe adni, de tulajdonban tartani azokat. Az egyik ingatlant egyébként mégsem sikerült eladniuk, elég volt ehhez foglalkoznunk az üggyel: beszéltünk azzal, aki megvette volna, és látni olyan megoldást, amivel mindenki jobban jár. Az önkormányzat legalábbis biztosan.

A fővárosban odaállt Vitézy Dávid mellé. Attól nem tartott, hogy ő ugyanúgy nem mondhat majd nemet ilyen pártközeli kéréseknek, ahogy láthatóan Pokorni sem tudott?

– Fidesz-szavazatokkal nyert volna, ha nyert volna, az tény, de a többség nem a fideszesekkel lett volna meg.

Egy Vitézy–Kutyapárt–Tisza összefogással meg lehetett volna a többség a Fidesz nélkül is,

úgyhogy közgyűlési ráhatásuk nem lett volna Dávidra. Hülye szitu volt persze az egész, de nem szeretem, amikor száz százalékos bizonyossággal jelentik ki, hogy Fidesz-ember. Dávid állítja, hogy nem egyeztetett velük, nem volt beavatva a mestertervbe, bizonyítani meg senki meg sem próbálta az ellenkezőjét.

Csak épp azt láttuk, hogy az újraszámoláshoz szükséges, tömegesen hamis állításokat tartalmazó egyennyilatkozatokat Fidesz-irodákon gyűjtötték fideszes delegáltaktól…

– Ez valóban nem abba az irányba mutat, hogy ne lett volna összehangolt az akció, de nekünk is gyűjtött aláírásokat a Fidesz két éve – a mi tudtunk nélkül.

Csakhogy akkor ön nyilvánosságra hozta ezt, megsemmisítette az íveket és megkérte őket, hogy ne tegyék. Most Vitézy a Szentkirályira adott szavazatokat úgy kezelte, hogy azok valójában neki jártak volna és foggal-körömmel harcolt értük.

– Jó, igaz, ez valóban különbség. Én mindenesetre elhittem Dávidnak, amit mondott. Lehet, hogy hülye vagyok. Az nem szimpi csak, amikor valaki száz százalékra mondja, hogy fideszes trójai faló és mondjuk erre épít egy egész kampányt.

De hát Karácsonynak igaza lett! Tényleg Vitézy lett a Fidesz jelöltje, ahogy az elején megmondta.

– Ez mondjuk igaz. Karácsony Gergővel én mindenesetre tényleg kritikus vagyok, tényleg nem azt láttam az elmúlt öt évben a fővárosban, amit vártam volna. Nem feltételezem róla, hogy korrupt lenne, vagy hogy ne lenne jószándékú, de szerintem túllőtt a célon néhány esetben, ami a kompromisszumokat illeti. Mondjuk Zuglóban. Ahogy Dávid is túllőtt a célon azzal, hogy nem mondta Szentkirályi visszalépésekor: rá inkább ne szavazzanak a fideszesek.

„Elhittem Dávidnak, amit mondott. Lehet, hogy hülye vagyok” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Ha a Kutya–Tisza-összeborulás ellen nincs kifogása, már csak négy képviselőt kellene összeszedni. Ennyi elfogadható figurát sem tud kimazsolázni a DK–MSZP–Párbeszéd héttagú frakciójából?

– Nem nagyon.

Róluk azért van kevésbé jó véleményem, mert ismerem őket, a Tisza képviselőiről meg azért nincs rossz véleményem, mert nem ismerem őket.

Nehéz ügy. Persze azt mondtuk mindig, hogy a Fideszen kívül bármilyen formációval hajlandók vagyunk együttműködni: nem koalícióban, hanem „ügyek mentén” – hogy ezt a politikai lózungot is elsüssem végre.

Magyar Péter is ezt mondja, viszont Gyurcsányékkal alighanem még együtt sem szavazhat a „Gyurcsány–Orbán-korszakot” ostorozó kampánya után.

– Hát igen. Egyre nagyobb a káosz, akárhonnan nézzük.

Ha tippelnem kellene: egy éven belül feloszlik a fővárosi közgyűlés.

És hogy döntött végül? Beül a testületbe?

– Most úgy néz ki, igen.

Minek, ha egyszer úgyis feloszlik egy éven belül?

– Ennek inkább magánéleti okai vannak.

Na!

– Suzi nagyon szerette volna már egy ideje, hogy együtt tudjunk dolgozni valahol. Ő sokat segített nekem a 12. kerületben, én keveset neki a Ferencvárosban, de most beülhetünk egy frakcióba közösen.

Nem inkább akkor kellene, mondjuk egy év után, ha mégsem oszlik fel a testület?

– Van ebben valami. Főleg, hogy az első év itt, a kerületben is elég húzós lesz, ráadásul a párttal is kell foglalkoznom. Tényleg nem logikus, hogy az elején üljek be. Nem minden logikus az életben.

Mit tudna elvenni a kormány a kerületétől paksi mintára?

– Ipar itt ugye nincs, de ha akarják, lehet: kiemelt beruházássá avatva akár a Normafán is építhetnek akkumulátorgyárat, amelynek az adóját aztán a főispánhoz irányíthatják.

Vigye oda a turult! Akkor nem mernek hozzányúlni a területhez!

– Tényleg! Turulbeszerzésre kellene közbeszerzést kiírni, hatmilliárdos keretre, aztán mindenhova rakni egyet, ahol nem akarjuk, hogy a kormány építkezzen! Megfontolom.

Komolyra fordítva: mi lesz a nemzet madarával?

– Ezügyben tényleg elmondtam már mindent, meg annak az ellenkezőjét is. Egy biztos: a ciklus végére ebben a formában nem lesz a helyén a turul. Az első évben ezzel nem foglalkoznék, vannak fontosabb dolgok. Érdemes megkérdezni a lakókat, bár sejthető, hogy az itt élők tisztában vannak a turulproblémával és nem támogatják, hogy így maradjon. Országos párbeszédet sajnos nincs értelme folytatni erről. Amikor Toroczkai László elkezd pörögni ezen, mindig kapok leveleket, csak sajnos egyik sem olyan, hogy „Szia, ez egy ősi magyar jelkép, kérlek, hagyjátok ott!”. Megírnám akkor, hogy a turullal mint jelképpel semmi baj nincs, konkrétan ezzel a szoborral van baj a története, a környéke és annak múltja miatt.

Ezért volt rossz a szoborparkos ötlete: oda olyan szobrokat viszünk, amelyek nem valók köztérre. A turul viszont való és ott is van egy sor köztéren.

– Igen, ebben valószínűleg igaza van. De amikor írnak nekem az ügyben, az nem ilyen felvetéseket tartalmaz, hanem azt, hogy „rohadt zsidó, szétbaszom a szádat”. A küldő meg lehet, hogy egy fiatalkorú kaposvári srác. Velük nem érzem, hogy volna lehetőség az értelmes vitára, közös gondolkodásra. Nekem az hiányzik egyelőre, hogy lássam a folyamat végét. Azt, hogy ezt a harcot hogyan lehet megnyerni és lezárni. Amikor máshol ilyen identitáspolitikai csaták robbantak ki, ott ugyanis nem sikerült megnyerni azokat.

Mire gondol?

– Ferencváros padjára például.

Az ottani padszivárványosítás jó akció volt?

– Vállalható.

Nem lehetne, hogy a pad arra legyen, hogy: ráüljünk?

– Arra is. De lehet, hogy tényleg rossz volt az az akció. Rendben. Viszont azzal, hogy folyamatosan átfestette mindenki, nem lehetett nyugvópontra vinni a történetet. Ettől tartok a turul esetében is.

Ha egyszerűen elvisszük onnan, jönnek Toroczkaiék és hoznak egy kétméteres műanyagturult.

Azt is elvisszük, hoznak másikat… Azt a lépést keresem tehát, akár majd pályázat útján, amellyel a történet lezárható. Vagy nem marad ott, vagy mondjuk ott marad a helyén, de átértelmezve.

Erről beszélt nekünk Pokorni Zoltán is, amikor a botrány kirobbant. Hogy átértelmezve, plexifallal körülvéve, azon minden fontos infóval, maradhatna.

– Milyen jó ötlet! Kár, hogy csak ígérte és nem csinálta meg.

„A ciklus végére ebben a formában nem lesz a helyén a turul” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Ha a turul sorsát még nem is, azt tudja már, hogyan indulnak országosan két év múlva?

– Nem.

A Tiszával megegyeznek például, ki hol indul és hol nem?

– Majd a tagság mond erre valamit ősszel. Akkor azért ki kell már találni ezt.

Gyurcsány létezésével számol még akkorra? Éppen offenzívában van és többször túlélt már.

– Ez az offenzíva nekem inkább azt mutatja, hogy érzi: ennek vége.

Hangját felemelve hibáztatja a népet, idegesen nyilatkozik – ez jó jel.

Önkormányzatokban viszont ott maradtak rengeteg helyen, szóval lassú kimúlás lesz ez. Ennek ellenére mi alapvetően tagadjuk Gyurcsány Ferenc létezését.

’26-ban le lehet váltani a Fideszt?

– Hogyne lehetne. Le lehetett volna két éve is, ha nem olyan elképesztően béna kampányt hoznak össze az összefogott ellenzékiek. Még így is összeszedtek kétmillió szavazatot. Itt az lesz a legizgibb, ha éppen rajtunk múlna a többség. A kiterjesztett Hadházy-modellnek mondjuk akkor is látom értelmét, ha megint a Fidesz nyerne.

Azaz?

– Felvenni embereket az állami forrásból arra, hogy értelmes dolgokat csináljanak. Hadházy Ákos a korrupció dokumentálását nézte ki magának, de még egy sor terület van, ahol lehet segíteni a parlamenten kívül, hiszen a parlamenti munkának ellenzékiként Fidesz-kormány alatt egyértelműen semmi haszna.

A Fidesz viszont tényleg verhető két év múlva.

Magyar Péter feltűnése után például besült az eddigi Wunderwaffe, a Megafon. Nem működik. Márpedig amikor még nem működött, 2019-ben az önkormányzatin, akkor az ellenzék elég jó eredményeket ért el.

Polgármesterként összehozza majd a helyi Kutyafont?

– Nem. Azt sem szerettem, amikor Ruff Bálinték számon kérték az ellenzéki vezetésű települések újságjain, hogy nincs bennük országos politika meg orbánozás.

Egyáltalán megmarad a hegyvidéki újság?

– A vezetője már lemondott, pedig ez a lap nem a szokásos fideszes propagandatermék volt eddig sem. Csak hát, hogy ki olvassa – az egyelőre nagy kérdés számomra. Az egyik újságírójukkal beszéltem mondjuk, ő nagyon cuki volt: mondta, hogy konkrét emberekről tudnak, akik krumplipucolásra használják, de kifejezetten ezen szeretnek krumplit pucolni, és mivel csak húsz forint egy újság előállítása, végül is megéri. Szerintem viszont akkor érdemes lenne bejelölni szaggatott vonallal, meddig tartson a krumplihéj, hogy aztán könnyen össze lehessen fogni az egészet. Esetleg krumplis recepteket is közölhetne a lap, úgy lenne igazán hasznos.

Szóval megszünteti?

– Előbb meg kellene tudni, hányan olvassák. Aztán átgondolni, van-e annyi fontos kerületi hír hetente, hogy az megtöltsön egy lapot. Tartok tőle, hogy nincs, ezért aztán maradnak a polgármesteri átadók, ami akkor is propagandahatást kelt, ha egyébként a szerkesztőség szándéka nem ilyen. Lehet, hogy érdemesebb lenne online felületen közölni híreket, ha éppen vannak valódiak, s talán még ennél is értelmesebb, ha néhány kerület összefog és fővárosi médiát hoz létre online. Arra lenne igény is.

A helyi tévé marad?

– Szerintem az magától meg fog szűnni. Van olyan adásuk, amelyen egyetlen megtekintés van – az is én vagyok. Ehelyett talán érdemes lenne heti egy minőségi videót legyártani, olyat, amelyet tényleg meg is néznek az emberek. Itt van például Földváry Gergely, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője. Ő bármikor képes másfél órát beszélni a kerület történetének különféle aspektusairól, elképesztő érdekesen. Tízezrek néznék meg szerintem.

A politikai megnyilvánulásait tehát továbbra is a Facebook-oldalán kapjuk majd, nem a kerületi médiában?

– Miután győztünk, hetekig nem mertem posztolni semmit.

A polgármesterség megköveteli, hogy komoly ügyekről beszéljek komolyan, az országos elvárás meg az, hogy tegyek ki vicces posztokat kormánykritikával.

Nehéz a kettőt összeegyeztetni, komoly dolgokról ráadásul nem tudok viccesen írni. A póló-ing–zakó-problematika sokkal egyszerűbb ennél. Azokat legalább egymásra lehet venni. Mondjuk akkor még jobban átizzadja az ember a pólót, és már megint igaza lesz Pokorni Zoltánnak. Nincs jó megoldás. Nehéz ez a politika!


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt

#Budapest#Gyurcsány Ferenc#Hegyvidék#Karácsony Gergely#Kovács Gergely#Magyar Kétfarkú Kutya Párt#Pokorni Zoltán#Suzi#Tisza Párt#Vitézy Dávid