Kár a laktanyáért, de meglepetésre mégiscsak építészet született a Bem téren
A történelmi jelentőségű Radetzky-laktanya kálváriája közel két évtizeden át foglalkoztatta a médiát és a közvéleményt. Ideiglenes és végleges védelem, bontás, pereskedés, tulajdonoscsere, a műemléki védelem törlése, kiemelt beruházás, ismét bontás: címszavakban így foglalható össze a folyamat. Amelynek végén a múlt – egy homlokzat kivételével – eltűnt, hogy helyet adjon a kortárs építészetnek. Ami a kötöttségek ellenére meglehetősen érdekes lett. Nem így kellene várost fejleszteni, de a tervező 3h építésziroda mentette, ami itt még menthető volt.
Könnyű lenne ezt az egészet utálni. Indokolt is lenne. A Radetzky-laktanya átépítésének előtörténete minden elemében rossz sztori, szinte tankönyvi példája annak, hogyan nem lenne szabad várost fejleszteni. Volt itt minden: hatósági tehetetlenség, elkésett kísérlet a történelmi érték megmentésére, majd tulajdonosváltás után hirtelen fordulat, magánérdeket kiszolgáló önkényes kormányzati döntés, műemlékrombolás.
És mégis: az eredmény leginkább ellentmondásos.
Ha onnan nézzük, mi lehetett volna, sőt minek kellett volna lennie, szomorúak lehetünk.
A sokat látott, történelmi épület értékőrző fejlesztése, érzékeny bővítése, a két utca közötti zöld átjáró és közkert – ezt szorgalmaztuk 2016-ban, amikor elődlapunkban, a Heti Válaszban részletesen foglalkoztunk az akkoriban erős indulatokat kiváltó üggyel. Hát nem ez lett.
Ám ha körbejárjuk az új házat, és elfelejtjük korábbi vágyainkat, sok minden mégiscsak tetszetős. A magas színvonalon felújított történelmi homlokzat és a mögötte rejtőző, hatalmas, de finom részletekkel teli kortárs épület egyaránt. Az utolsó fázisban az építészet mentette, ami az adott helyzetben még menthető volt. A kortárs minőség a tervező 3h építésziroda, vagyis Csillag Katalin és Gunther Zsolt érdeme. A világos keretek hiányát, a jó szabályozási környezetet, a nem magánérdekektől rángatott állami működést nyilván nem pótolhatja. A hotel különleges belsőépítészete, Marcel Wanders holland dizájner alkotása pedig tényleg olyasmi, aminek Magyarországon nincs párja. Külön világ, megosztó, vitára ingerlően izgalmas.
Érdemes feleleveníteni az előzményeket. 2016-ban a Radetzky-laktanya bontásának megkezdése óriási felháborodást keltett, a környéken lakók tiltakoztak, több ezer aláírás gyűlt össze. Dühös cikkek sora született, és úgy látszott, hogy ez elég is lesz a sikerhez. Az ügy már akkor is közel tíz éve tartott. A nagyrészt üresen álló épületet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 2006-ban ideiglenes védelem alá vonta. A tulajdonos Európa Ingatlanbefektetési Alapot a kerületi szabályozás kötelezte egy új szabályozási terv készítésére, ezért 2007-2008-ban kétfordulós pályázatot bonyolítottak le a beépítési koncepció megalkotására és a tervező kiválasztására. A pályázatot Turányi Gábor és Turányi Bence építészirodája nyerte. Tervükhöz érdemes később visszatérni, mert jó összehasonlítási alapot nyújt ahhoz, ami végül megszületett. Most elég annyi: ez a koncepció a laktanya legalább 80-90 százalékának bontásával számolt, vagyis tulajdonképpen alig vette figyelembe, hogy az épület elvileg védett.
Ennek ellenére a tervet támogatta a műemléki és a központi tervtanács, és 2010-ben a KÖH kiadta a bontási engedélyt. Egy évvel később ugyanez a szervezet felterjesztette a házat végleges műemléki védelemre, amit az épület meg is kapott. Teljesen következetlen, bizarr állami viselkedés: az akkor még létező, dedikált örökségvédelmi hatóság a legrosszabb gyakorlatot, a műemlék szinte teljes bontását preferálta. De akkor miért akarták védelem alá vonni? Mégis látták, hogy érték?
Mindeközben a ház málladozó vakolattal, üresen állt a Duna-parton, mint egy időzített bomba. A világgazdasági válság miatt a nagyszabású terv megvalósítására nem volt pénz, és 2016 tavaszán az épület új tulajdonoshoz került. Egy szlovák milliárdos, Ivan Chrenko HB Reavis nevű cége vette meg, amely akkoriban nemzetközi szinten is jelentős, tőkeerős ingatlanfejlesztőnek számított. Ők kezdték el a meglévő engedély birtokában a bontást, a közfelháborodás hatására azonban az állam közbelépett. KÖH akkoriban már nem létezett, az örökségvédelem éppen a Miniszterelnökség alá tartozott, amit Lázár János vezetett. A budapesti kormányhivatal a miniszter utasítására vizsgálatot indított az ügyben, és megállapította, hogy
a bontási engedély kiadása jogszerűtlen volt, sőt a világörökségi egyezményt is sértette.
A bontást leállították, az épület megsérült része védőtetőt kapott, a HB Reavis pedig pert indított a magyar állam ellen. A következő évben azonban a bíróság jogerősen is a kormányhivatalnak adott igazat.
Ezen a ponton úgy tűnt, hogy a Radetzky-laktanya ügye kedvező fordulatot vesz. Csakhogy az ügy továbbment a Kúriára, amely megsemmisítette az ítéletet, és új eljárást kezdeményezett. Ennek azonban már nem lett vége: a szlovák fejlesztőnek addigra elment a kedve a problémás budapesti beruházástól, és 2018 novemberében eladta az ingatlant egy projektcégnek, amely két NER-közeli vállalkozó, Wáberer György (akkoriban fuvarozási ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott) és Scheer Sándor, a Market Zrt. vezérigazgatója közös tulajdona volt.
A tulajdonosváltás után az állami szándék a Radetzky-laktanya védelmére elpárolgott, vagy – majd látni fogjuk, hogyan – szublimált. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter már decemberben megszüntette a műemléki védelmet azzal a cinikus indoklással, hogy az épület „a műemlékké nyilvánítás szakmai ismérveinek” nem felel meg. Mivel ekkoriban még a Turányi-féle terv volt napirenden, azt lehetett hinni, hogy ennek nyitották meg az utat, de a háttérben valószínűleg más történt: az új tulajdonosok megegyeztek a kormánnyal. A műemléki védelmet az állam levette, de cserébe a Duna-partra néző homlokzat rekonstrukcióját és a dunai látképet zavaró ráépítés mellőzését kérte. Az új koncepcióhoz új tervezők is érkeztek.
Az ellenzéki vezetésű II. kerületi önkormányzat ennek ellenére próbálta a készülő projektet jobb irányba terelni: a történelmi épület minél nagyobb mértékű megőrzését és a nagy, átjárhatatlan tömb megnyitását szorgalmazták. A beruházást 2020-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektté nyilvánították, amivel az önkormányzat maradék jogosítványait is elvonták. Most már semmi nem állhatott a bontás útjába: 2021-ben az épületet szinte teljes egészében a földdel tették egyenlővé, csak egy kitámogatott homlokzati fal maradt állva. Mögötte aztán felépült az új hotel-irodaház komplexum, ami idén nyár elejére készült el.
Érdemes rögzíteni: ebben a történetben az ősbűnt a bontási engedélyt még 2010-ben kiadó örökségvédelem követte el, ami Lázár János közbelépése ellenére korrigálhatatlannak bizonyult. Végül sosem derült ki, hogy az állam megnyerte volna-e a hosszadalmas jogvitát, mert a szlovákok távoztak, és
a NER-es befektetők érkezése után a dolgok NER-es módon rendeződtek el: háttéralkuval, a nyilvánosság kizárásával, kiemelt projekt minősítéssel, a műemléki védelem törlésével.
Korábban azt mondtuk: egy értékőrző, szelíd fejlesztéshez képest rosszabbul jártunk. De vajon hogyan jártunk a 2008-as, előző tervhez képest?
Sokkal jobban.
Mindenekelőtt a legnagyobb érték, a dunai panoráma szempontjából. A Bem Centernek elnevezett irodaházból és a Bem Kimpton Budapest hotelből álló épületkomplexum igazi monstrum. Mérete az első elképzelésekhez képest érdemben nem változott, még kissé növekedett is, 35 ezer négyzetméterre. De míg Turányiék tervén a megtartott homlokzat szinte az új, üveg-acél-beton tömbre utólag ráragasztott díszítésnek látszik, amely kiemelkedő középső oromzatát is elvesztette volna, a 3h által jegyzett, megépült változat ennek a homlokzatnak az integritását teljes mértékben megőrizte. Noha elvileg a korábbi terv egy teljes első traktus, vagyis a homlokzat mögötti helyiségsor megőrzésével számolt, az új pedig mindössze egy falat tartott meg, mégis sokkal szelídebben bánik az örökségi értékkel. Lényeges különbség, hogy a történelmi homlokzat fölé manzárdtető került, nem tornyosul több szint magasan egy kortárs homlokzat a megtartott régi fölé. Ettől úgy látszik,
mintha dunai oldalon a laktanyaépület mégiscsak megmaradt volna: a világörökségi látképre szinte semmilyen kedvezőtlen hatással nincs.
A homlokzat helyreállítása rendkívül magas színvonalú, a neoreneszánsz vakolatarchitektúra szépsége, a díszek plasztikussága remekül érvényesül. A szürke, szomorú épület most a dunai panoráma igazi ékkövének látszik. Sor került néhány elpusztult elem rekonstrukciójára is. A legfontosabb ezek közül egy kődombormű az átlósan levágott Bem József utcai sarkon, amely antikizáló hadi trófeákat és egy oroszlános pajzsot ábrázol; ez már 1936-ban is hiányzott az épületről egy fénykép tanúsága szerint. Ezen a sarkon másodlagos elhelyezésben volt egy 1838-as árvízi emléktábla, ami egyelőre hiányzik: visszaállítása érdekében civil petíció indult. A tábla a bontás során a Nemzeti Múzeumba került, de a beruházó lapunknak küldött levelében jelezte, hogy szeretnék visszahelyezni eredeti helyére.
A homlokzat tetejére is visszakerült négy rég eltűnt kőváza, viszont a középső oromzat esetében nem beszélhetünk hiteles rekonstrukcióról. Itt eredetileg a trófeás reliefhez hasonló kőcímer volt (az ismert fotókról nem megállapítható, hogy milyen ábrázolással), majd ezt a második világháború után eltávolították, és vörös csillagot helyeztek rá. Végül az utolsó korszakban egy kerek ablak nyílt a közepén. Ide most egy vakolatból formált fantáziacímer került „A türelem rózsát terem” felirattal – ki tudja, ez talán Scheer Sándor jelmondata.
Kívülről a legfeltűnőbb változás az új kapu és a hozzátartozó előtető. Innen most a 127 szobás szálloda főbejárata nyílik. A korábbi tervek szerint az egész épület irodaház lett volna, de a projekt újragondolásakor a dunai oldalra szálloda került, ami kétségtelenül jobb funkció. Az eredeti díszes fakapu valamikor a Kádár-korban eltűnt, az átépítés előtt igénytelen, ronda fémkapu pótolta. Most a hotel sajátos belsőépítészeti világához illeszkedő, csodaszarvas-motívumos, részben réz-, részben acélszínű áttört kapu készült, ami magyaros motívumaival kétségtelenül teljesen elüt a homlokzat stílusától. Ez nem az építész tervezők döntése volt, hanem a belső tereken dolgozó dizájneré.
A Bem József és a Fekete Sas utca közötti átjárást mindkét terv biztosította: Turányiék két nyitott, ellipszis alakú udvarral, amelyek egy rövidebb összekötő nyaktaggal érintkeztek volna, a megvalósult változatban pedig egy tágas, üvegtetővel fedett, egyenes vonalú passzázzsal. Turányiék terve valószínűleg izgalmasabb tereket hozott volna létre a tömb belsejében, és az ígéret szerint az udvarok földszintjén üzletek, vendéglátóhelyek lettek volna. Az új passzázs ugyan a közforgalom számára szabadon átjárható, de alapvetően az irodaház recepciója és bejáratai, valamint kantinja nyílik rá, így életteli fedett utca sosem lesz belőle. Ezen a téren a korábbi terv kedvezőbb volt, de nyilván arról van szó, hogy a tagoltabb tömegformálás és a dunai oldali ráépítés mellőzése érdekében tett „engedmények” feszesebb területhasználatban kompenzálódnak. Az épület földszinti részein azonban utcára nyíló üzlethelyiségek vannak (jelenleg egy bankfiók, egy ábécé és egy elektronikai üzlet, de továbbiak nyitása is várható), így a két mellékutcán idővel számítani lehet a mostaninál élénkebb gyalogosforgalomra.
A Turányi-féle tervben megmaradt volna néhány elem az épületegyüttes műemléki szempontból kiemelkedően értékes részéből, az 1840-ben épült klasszicista magtárból is: egy homlokzati falszakasz a Bem József utcában, amely mögött az egyik ellipszis alakú udvar nyílt volna, és két falszakasz a Fekete Sas utcában. A megvalósult változatban ezt az épületrészt teljesen feláldozták.
A magtár jóval korábbi épületrész volt a dunai szárnynál, és jóval korábbi volt a környék többi épületénél. Annak idején, amikor a bécsi katonai kormányzat elhatározta, hogy nagy élelmiszerraktárat és katonai sütödét hoz létre Budán az ottani helyőrség ellátására, Buda peremét még mindig alapvetően az egykori török városfal jelentette, amely a mai Margit körút és a Bem József utca mentén futott. Mögötte a Víziváros már sűrűn beépült, de a fal vonalán túl a beépítés szellősebb volt, és a jórészt földszintes házak között nagyobb épületegyüttesek álltak, amelyeket funkcionálisan nem tartottak a városba valónak, például kórházak, tébolyda és gyárak. Nem véletlen, hogy az egykori fal előtti üres placcon építették fel az élelmiszerraktárt is, az előtte lévő teret, a mai Bem tér elődjét pedig Élelemtár térnek nevezték.
A telek dunai oldalán is állt egy hasonló épületszárny, de ezt elbontották 1897-ben, amikor a széles belső udvar körbeépítésével Benedicty József tervei szerint felhúzták a Radetzky-laktanyát, amely a napóleoni háborúk és az 1848-49-es itáliai hadjárat osztrák hőséről, Josef Wenzel Radetzky tábornagyról kapta a nevét. Az U-alakú épület díszesebb, palotaszerű dunai homlokzatához a két mellékutca mentén hosszú, soktengelyes oldalhomlokzatok kapcsolódtak. A hatalmas belső udvar kopár és kaszárnyaszerűen rideg tér volt, a megmaradt magtári szárny mögött egy kisebb hátsó udvar húzódott, amely azonban soha nem szolgált átjárásra.
A magtár teljes lebontása rendkívül szomorú. Noha szerkezete 1921-ben súlyosan károsodott egy nagy tűzvészben, amely tíz ember életét követelte, és utána a korábbi famennyezetek helyett már betonfödémekkel állították helyre, ennek ellenére olyan történelmi, várostörténeti érték volt, amit a maga teljes valójában kellett volna megtartani, és egy új fejlesztésbe integrálni. Egyszerűen felháborító és elfogadhatatlan, hogy
Buda városfalon kívüli beépülésének ezt a korai elemét, a Habsburg katonai építészet funkciójában Budapesten teljesen egyedülálló példáját le lehetett bontani. Ez barbárság, nincs rá más szó.
Azt sem állíthatjuk viszont, hogy három fal megtartása sokkal jobb lett volna ennél. A Turányi-féle terveken a magtárból kétségtelenül maradt némi mementó, de nem több: műemléki szempontból alig lett volna kedvezőbb a helyzet akkor, ha az a terv valósul meg.
A 3h ezzel szemben sokkal jobban kezelte az óriási tömb felbontásának problémáját. A végtelen hosszú, hátranyúló oldalszárnyak homlokzataiból mindkét oldalon csak öt tengely maradt meg. Az új épület azonban az eltérő homlokzatképzésekkel, változatos anyaghasználattal, ki- és beugró síkokkal annyira tagolt, hogy már-már nem is látszik egyetlen háznak.
Sikeresen becsapja a szemet: monolit blokk helyett változatos utcaképet érzékelünk.
A Bem József utcában például összesen hat homlokzati szakaszt különíthetünk el: (1) a régi laktanya beforduló neoreneszánsz homlokzata vakolatarchitektúrával; (2) négyemeletes kőhomlokzat egyszerű lyukarchitektúrával, az ablakok alatt rézsűs betéttel; (3) négyemeletes kőhomlokzat egyszerű lyukarchitektúrával, az ablakok fölött rézsűs betéttel; (4) egyemeletes kőhomlokzat, fölötte visszaugratott terasszal és kiugró, üveg-acél függönyfalas blokkal; (5) a passzázs bejárata fölött üveg-acél függönyfalas homlokzattal; (6) és végül ismét négyemeletes kőhomlokzat egyszerű lyukarchitektúrával, az ablakok fölött rézsűs betéttel.
Ezt a változatos tagoltságot még inkább tudjuk értékelni, ha a passzázsban felnézünk az üvegtetőn keresztül a belső udvar – szerencsére – rejtve maradó homlokzataira: sok emeletnyi üveg-acél monotónia, gyilkos egyhangúság. Ugyanebből az üzleti nem-építészetből Turányiék tervén az utcán is elég sok megjelent.
A 3h tervezői kvalitásait finom részletek sora mutatja. A kőhomlokzatokon az ablakok fölötti és alatti rézsűs felületek például azt a váltást jelzik, ahol a hotel véget ér, és az irodaház elkezdődik. Nem biztos, hogy a járókelő tudatosan észreveszi ezt az apróságot, de a változatosságot a szem mégiscsak érzékeli. Kifejezetten elegáns az is, hogy a függönyfalas szakaszokat a homlokzat síkja elé kiugró fémbordákkal tették kissé mozgalmasabbá, és ezek a bordák egy-egy szinten X-alakú óriásmerevítőkké válnak. A kőburkolatú szakaszok a környező házak történeti építészetére rímelnek, nemcsak ablakosztásukkal, hanem a földszint és a legfelső szint ablakai fölött végigfutó frízekkel is, amelyek az övpárkány és a koronázópárkány szerepét töltik be. Mégsem másolnak historizáló formákat: a BEM felirat fut végig a kőlapokba vésve egy olyan egyedi betűtípussal, amit a tervezők alkottak meg. Tulajdonképpen ugyanazt a betűt látjuk, háromféle állásban, így lesz belőle hol B, hol E, hol M.
Ez a részletekre figyelmes, érzékeny tervezői szemlélet tetten érhető a megőrzött történelmi homlokzatokon is, ahol a szálloda részéről felmerült az igény, hogy az épületet mindkét sarkon nyissák meg az utca felé. Egy laktanya kimondottan zárt, szigorú intézmény, ezért a ház ablakai magasan voltak, az utca felé nem nyíltak vendéglátásra alkalmas helyiségek. Most viszont az egyik oldalon a szálloda kávézója, a másikon az étterme helyezkedik el, és mindkettőhöz terasz tartozik. Ha egyszer megvalósul a Bem tér tervezett átépítése, és megszűnik az épületet a parktól elválasztó kocsiút, még szervesebb lesz a kapcsolat a közterületek és a ház között.
Ehhez azonban néhány szakaszon meg kellett bontani az értékként kezelt történelmi homlokzatok földszintjét. A magától értetődő magatartás ilyenkor az ablakok alatti parapetek kiütése, és a nyílások lenyitása a járdaszintig. Itt is ez történt, de a 3h érzékelte, hogy ezzel egyfajta hamisítás történne, ezért finoman jelezték a kortárs beavatkozást: az egykori ablakokat párosával közös vakolatkeretbe foglalták, köztük sávozott pilléreket hoztak létre. Ránézésre látszik az átépítés ténye, az épület története olvasható maradt. Érdekes módon ugyanez a logika nem érvényesült azon a kényes ponton, ahol az oldalhomlokzatok elvágása megtörtént. Mindkét oldalon átlósan fordul be az újonnan kiképzett véghomlokzat, amire ráfuttatták a történelmi vakolatarchitektúrát, noha az itt sosem létezett. Meglepően közhelyes és hazug megoldás, nem illik az épület általános minőségéhez.
A hotel főkapuján belépve teljesen más atmoszféra, esztétikai világ jelenik meg. A Kimpton nevű láncnak ez az első budapesti szállodája, 127 szobájával eleve nem túl nagy, de a közös terek nagyvonalúsága egészen meghökkentő. A Radetzky-laktanyát a bontás előtt végigjárhatta a Telex újságírója és fotósa. Az ekkor készült, ma már dokumentumértékű képek mutatják, hogy
a belső terekben tényleg nagyítóval is nehéz lett volna túl sok értéket találni.
A Radetzky- (1948-tól Bem-) laktanya fordulatos, sötét történelmi epizódokban gazdag történetét már sok helyen megírták, bár a neten olvasható cikkek jelentős része gyanús hitelességű információkat közöl.
Ami biztos: a laktanya eleve puritán belső terekkel épült, hosszú folyosókról nyíló, egyszerű szobák alkották, kapualja és lépcsőháza sem volt reprezentatív. A katonai használat az 1950-es évek végéig tartott. Minden bizonnyal már addig is jó néhány belső átalakítás történt, utána azonban a Bem utcai szárnyat 1959-ben általános iskolává alakították át (ez a rendszerváltás után Csík Ferenc olimpiai bajnok úszó nevét vette fel, és 2002-ben költözött ki). A Fekete Sas utcai oldalon volt a honvédség központi irattára, a főszárnyba pedig a II. kerületi pártbizottság és a kerületi munkásőrparancsnokság költözött be. Ezt az épületrészt adták át a rendszerváltozáskor az MDF-nek, amely 2001-ig használta pártszékházként. A magyar történelemben 1944-ben, 1956-ban és a 90-es években játszott a ház kiemelkedő szerepet.
Az új épület meg sem próbál úgy tenni belülről, mintha szerves egységet alkotna a megtartott homlokzattal. Éppen ellenkezőleg: felvállalja a tényt, hogy itt fászádizmus történt, vagyis a házból csak a homlokzat maradt meg. A homlokzat belülről is „eltart” az új épülettől, önálló struktúraként jelenik meg. Mögötte keresztben széles folyosó fut végig, amely összeköti a már említett étterem és kávézó tágas tereit a sarkokon. Különösen ötletes megoldás, hogy ahol nem lehetett a régi ablakokat lenyitni, vagyis a középső homlokzati szakaszokon, ott mindkét oldalon a vendégtérből nyíló szeparékat alakítottak ki (a kávézői oldalon ez a Turul Chamber nevet viseli, és a magyar borok bemutatója van benne, az étteremnél pedig egy csodaszarvasos különterem). Ezekbe belépve megértjük, hogy miért nem lehetett elkerülni a sarkok megnyitását az utca felé: az ablakok tényleg nagyon magasan vannak.
A bejárat mögötti keresztfolyosóból nyílik a hatalmas, barlangszerű lobby, amely álboltozatával a budapesti szecessziós bérházak kapualjait idézi. Mintha azok felnagyított változata lenne. A homlokzattól teljesen elválik, önállóan létező egység.
A hotel belső tereit Marcel Wanders holland belsőépítész öltöztette fel. Wanders tervezte a bejárati kaput, a lobbyban álló szarvasszobrot és a belső udvar cirádás erkélykorlátjait is. Olyan sajátos világ ez, amire magyarként önkéntelenül valamiféle fanyalgással, bizalmatlansággal reagálunk. A lokációnak szánt kulturális utalások: a magyar mondavilágból vett csodaszarvas és turul, a budapesti jelképek, a lobby szecessziós stukkóidézetei a boltozaton, a népi szőttesek és Zsolnay-kerámiák virágmotívumai, a polcra kihelyezett Révai Nagylexikon mind-mind túl direkt, túl egyértelmű referencia – mármint nekünk, akiknek ez a szülővárosunk. Mert annak, aki külföldiként jön ide, valószínűleg ez helyi ízként hat, nem a hamisat, hanem az egzotikusat érzi benne. (Magyarként persze pont azért érezzük hamisnak, mert egzotikus.)
A magyar belsőépítész tervezők ritkán próbálkoznak azzal, hogy a luxust ne szigorú minimalizmussal érjék el, hanem történelmi utalásokkal, átfogalmazott historizálással. Wanders mindenhol drága anyagokat használ, belső tereiben meghökkentő minőségű kézműves munkák jelennek meg, például a Turul Chamber óriási faajtaja olyan munka, amihez hasonlóval szinte csak történelmi épületekben lehet találkozni. Közben mindvégig lakályosságra, otthonosságra törekszik. Olyan folyamatos tradíciót álmodott meg, amit soha nem szakított meg a modernitás. Hogy ez giccs lenne? Lehetséges, de Marcel Wanders egyébként valóban világhírű dizájner, első igazán híres alkotását, az 1995-ös Knotted Chair nevű széket a New York-i MoMa őrzi.
A belsőépítészet persze általában múlandó, az épületek valamivel maradandóbbak. A Bem épületegyüttes kvalitásos kortárs építészet, elrontott alapokon. Ha a múltból csak egy falat őrzünk meg, akkor ez a legtöbb, amit el lehet érni.
Nyitókép: Vörös Szabolcs / Válasz Online
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
