Orosz belháború? – Lavrov vagy nagyon átverte Szijjártót, vagy…
Ukrajna kitiltotta területéről a Lukoil olaját, miközben a cégnek jelentős érdekeltsége volt a Szlovákiába és Magyarországra menő exportban. A magyar és a szlovák kormány óriási botránnyá dagasztotta az ügyet, miközben közel a megoldás: a Mol új szerződéseket köt, ráadásul eddig sem okozott fennakadást az ukrán szankció. Az is lehet, hogy az egész mögött az orosz olajvállalatok belháborúja áll. Egy biztos: a kormányzati nyilatkozatok még most sem stimmelnek.
Egész Európa foglalkozott a magyar és a szlovák kormány felháborodott nyilatkozataival, amelyek szerint Ukrajna elvette az olajukat, és ez súlyosan árt a gazdaságaiknak. A két ország vezetése egyaránt azt állította, hogy rosszabb esetben leáll a közlekedés, jobb esetben csak az inflációt lódítja meg az üzemanyagárak drámai emelkedése. Vizsgálódott az Európai Bizottság, levelet írt Orbán Viktornak a horvát miniszterelnök, nyilatkozott a luxemburgi külügyminiszter és az ukrán miniszterelnök is, cikkek tucatjai jelentek meg az ügyről szerte a kontinensen. Közben sem üzemanyaghiány, sem áremelkedés nem történt.
Jó hír, hogy az egyébként egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatok a nyár utolsó napjaira egy állításban összeértek: a Lukoil orosz olajvállalat ellen kivetett ukrán állami szankció nyomán keletkezett bizonytalanság hamarosan megoldódik, és lesz elég orosz olaj Magyarországon és Szlovákiában továbbra is.
Azonban annak értelmezése, hogy pontosan mi történt, és hogy miben is áll a körvonalazódó megoldás, továbbra is ellentmondásos. Ennyi manipulációt, félrebeszélést egy nemzetközi szinten is jelentős ügyben rég nem tapasztalhattunk.
A fordulópont: Lavrov beszél Szijjártóval
A történet első felét augusztus elején már megírtuk itt, úgyhogy az addig történteket most csak röviden idézzük fel. Június 24-én egy ukrán elnöki rendelet szankció alá vonta a Lukoil orosz olajvállalatot, és ennek egyik következményeként kitiltották a cég termékeit Ukrajna területéről. A szankciónak hetekig semmilyen visszhangja nem volt, sem Magyarországon, sem pedig Szlovákiában. Annak ellenére sem, hogy a Mol mindkét országba importált a Lukoiltól vásárolt olajat egy Ukrajnán áthaladó olajvezetéken, a Barátság déli ágán keresztül. Magyarországon és Szlovákiában egy-egy olajfinomító üzem működik, mindkettő a Mol tulajdona, és ezekben jórészt orosz olajat dolgoznak fel, amelynek 35-40 százalékát a Lukoil adta el.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter aztán július 16-án New Yorkban találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Közvetlenül a megbeszélésük után említette először, hogy az ukrán szankció problémát okoz, de hozzátette: már dolgoznak az oroszokkal a megoldáson.
A július 16-át követő napokban a magyar és a szlovák kormány is hangos tiltakozásba kezdett a Lukoilt ért szankció ellen. Azt állították, veszélybe került a két ország olajellátása, és ha sikerül is kiváltani a Lukoil olaját más forrásból, az sokkal drágább lesz, úgyhogy benzináremelésre kell számítani, ha az ukránok nem vonják vissza a szankciót. Kifelé pedig fenyegető üzemmódba léptek:
Fico szlovák miniszterelnök megfenyegette Ukrajnát, hogy a pozsonyi finomítóban előállított dízelből nem kapnak többet, ha a szankció érvényben marad. (Mint arról korábban beszámoltunk, az a fura helyzet áll fenn, hogy orosz nyersolajból finomított dízelt ad el a Mol Ukrajnába, ahol az oroszok szétlőtték a finomítók nagy részét.)
Szijjártó Péter a szankcióra hivatkozva sokadszorra is megvétózta, hogy az EU-s tagállamok 6,5 milliárd eurót fizessenek ki Ukrajnának szánt fegyverekre. A fegyvereket jórészt már átadták Ukrajnának, a pénzből a tagállamokat kompenzálnák, hogy vegyenek maguknak újakat helyettük.
A magyar kormány felvetette, hogy le kellene állítani Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásait, mert az ukrán kormány megsértette a társulási szerződést a szankcióval, egyúttal követelte, hogy az ügyben az Európai Bizottság szervezzen konzultációt az ukrán kormánnyal, s gyakoroljon nyomást a szankció visszavonása érdekében.
A bolgár kormány jelezte, hogy szívesen kisegíti olajjal Magyarországot, bár azt az iparágban senki sem értette, hogyan, hiszen a két ország között nincs vezeték.
Horvátországgal van olajvezetékes kapcsolat, csak a Mol szerint irreálisan drága a használati díja. A horvát miniszterelnök levélben értesítette ugyanakkor Orbán Viktort, hogy lehet az irányukból bőven olajat venni az ottani kikötőből, felejtse el az orosz olajat Magyarország. Érdekes körülmény, hogy a magyar kormány jól keres a más beszerzési forrásokhoz képest valamivel olcsóbb orosz olajon, mert a Mol-tól extra adó formájában elvonja az árkülönbözetből adódó nyereség 95 százalékát. Vagyis a magyar kormány nem érdekelt lecserélni az orosz importot, annak ellenére sem, hogy egy EU-s rendelet szerint ezt meg kell tennie, „amilyen hamar csak lehetséges”.
Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök egy lettországi konferencián kifakadt, hogy az ukránoknak meg kellene fontolniuk a szankció visszavonását, mert fölöslegesen okoznak problémát két EU-s tagállamnak, de közben odaszúrt Orbán Viktornak is, akinek július eleji moszkvai útját „egy Ukrajna elé tartott felemelt mutatóujjhoz” hasonlította.
Az Európai Bizottság a magyar és a szlovák kormány kezdeményezésére vizsgálatot indított.
Az ukrán miniszterelnök kijelentette, hogy meg sem fontolják a szankció visszavonását.
A Mol viszont egy szót sem szólt, pedig nem a kormányok, hanem a budapesti központú nagyvállalat állt szerződésben a Lukoillal, neki kellett volna az elvben kiesett szállítmányokat pótolnia. Augusztusig mégis kizárólag politikusok nyilatkoztak, szerte Európából.
Sok hűhó semmiért?
Ahhoz képest, hogy a magyar és a szlovák kormány hetekig arról panaszkodott, hogy az ukránok szankciója miatt veszélybe került a két ország olajellátása, és EU-s szintre vitték fel a konfliktust, amikor a Mol vezetője végre megszólalt az ügyben, akkor határozottan tompította a probléma élét. Hernádi Zsolt az MCC esztergomi rendezvényén így fogalmazott augusztus 2-án:
„Higgyék el, amíg mi nem szólalunk fel, addig nem kell aggódni. Ha megint bejönne egy árstop, abból hamarabb lenne üzemanyaghiány, mint ebből.”
Mostanra a magyar kormány is sokkal optimistább. Szijjártó Péter a múlt héten bejelentette, hogy „most már nagyon közel vagyunk egy olyan megoldáshoz, amely hosszú távon is garanciát jelent arra, hogy a korábbi éveknek megfelelően menjen a kőolaj-együttműködés Oroszország és Magyarország, illetve Oroszország és Szlovákia között”.
Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón szintén optimista volt, amikor arról beszélt, hogy „a Mol a kormány támogatásával kezdett tárgyalásainak” hamarosan konkrét eredménye lehet, ami megoldja a problémát.
Ugyanakkor mindketten élesen kritizálták az Európai Bizottságot, amiért arra jutott, hogy nincs oka beavatkozni, nem hív össze konzultációs testületet Brüsszel és Kijev között a helyzet kezelésére, mert nincs probléma, az olajszállítások zavartalanok. Szijjártó Péter szerint ez azt bizonyítja, hogy egyenesen Brüsszelből utasították Kijevet a szankcióra: „Az Európai Bizottság fellépésének hiánya azt támasztja alá, hogy Brüsszelből küldhették az utasításokat Ukrajnának arra, hogy okozzon problémákat Magyarország és Szlovákia energiaellátásában is az orosz Lukoil kőolajtranzitjának ellehetetlenítésével”.
De ha tényleg akkora volt a probléma, akkor hogyan oldhatták meg néhány hét alatt úgy, hogy sem ellátási zavar, sem áremelkedés nem következett be, és mint a magyar miniszterek nyilatkozataiból is látszik, nem volt szükség az Európai Bizottság közbenjárására sem, hiszen a megoldás közel van?
Sok részletet rekonstruáltunk, de bőven maradtak ellentmondások
Már a szankció kivetése előtt értesítették az ukránok a Molt és a Lukoilt is a tervezett intézkedésről, a felkészülés már a nyár első felében elkezdődött. A Mol elküldött egy nyilatkozatot az ukrán állami vezetékes vállalatnak, amelyben biztosította a céget, hogy a Lukoil olaja nem megy át Ukrajnán. Az ukránok ez alapján azt kommunikálták, hogy akkor nincs mit szankcionálni, mehet tovább a kereskedés. Az ukránok azt állítják, hogy miattuk egyetlen cseppel sem jutott kevesebb olaj a Mol-hoz. Azonban az ukrán kommunikációban is vannak furcsa elemek.
Az ukrán vezetékes cég kiszivárogtatta a sajtónak (előbb a Forbes ukrán kiadásának, majd közvetítőkön keresztül a Válasz Online-nak is), hogy a Mol arról számolt be: négy olajkereskedő termékét viszi át Ukrajnán a pozsonyi és a százhalombattai finomító felé, és az egyik ugyan a Lukoil svájci leányvállalata, de nem konkrétan maga a Lukoil. Mire az ukránok azt mondták, hogy a leányvállalatra nem vonatkozik a szankció, és ezt írták az Európai Bizottságnak is, amely ennek nyomán megállapította, hogy az ukránok nem korlátozzák a tranzitot.
Iparági forrásból azonban előző cikkünk megjelenése után úgy értesültünk, hogy az ukrán vezetékes cég pontatlanul idézte a Mol levelét, mert abban nem négy, hanem csak két kereskedő volt megnevezve. A Lukoilhoz köthető Litasco és a magyar-orosz gyökerű Normeston szintén svájci leányvállalata. Utóbbi az orosz állami olajvállalat, a Rosznyeft termékeit hozza be. Az ukránok egy tatárföldi oligarchához köthető céget, a Tatnyeftet, és egy nyugati szankciók kijátszására nemrég alapított gyanús kereskedőt, a Blackfordot is említették még. Ám az orosz-magyar olajkereskedelmet jól ismerő forrásunk szerint az utóbbi kettővel nem állt szerződésben a Mol. Hogy miért keverték őket az ukránok bele a történetbe? Ez egyáltalán nem világos, de a Tatnyeft szerepére még visszatérünk.
Előtte azonban, hogy logikus rendben próbáljuk felfejteni, hogy mi történhetett, jöjjön az egyik legfontosabb kérdés: az ukrán szankció okozott-e egyáltalán ellátásbeli problémát, vagy az egészet a magyar és a szlovák kormány találta ki?
Ukrajna tehát azt állítja, hogy semmilyen korlátozást sem érvényesített a Mol által vett olaj tranzitján. Ám azt az ukrán vezetékes cég jelezte, hogy a Litasco visszamondta a júliusra tervezett szállítmányait.
Több forrásból is úgy értesültünk, hogy ez azért történt, mert a Litasco a Lukoil leányvállalata, és az orosz cég nem tudta, hogy az anyavállalatra kivetett szankció vonatkozik-e a leányvállalatokra is. Amennyiben pedig vonatkozott volna, akkor attól tartottak, hogy az ukránok lefoglalják a szállítmányt. Bár az ukránok azt kommunikálják, hogy átengednék a Litasco olaját, mert a szankció kifejezetten csak az anyavállalatra vonatkozik, ez továbbra sem nyugtatja meg az orosz céget. Úgy tudjuk, hogy a Lukoil kiszállt a Barátságon keresztüli szállításból, és helyette új partnert kell találnia a Mol-nak. Az továbbra sem világos, hogy a Lukoil óvatossága indokolta-e, vagy csak azért mondta fel a szállításokat, hogy okot adjon arra, hogy két EU-s tagállam és az ukrán kormány között konfliktust szítson. Másrészről az sem világos, hogy az ukrán szankciós rendeletet minek vetették ki a Lukoilra, ha a cég nevében az EU felé kereskedő leányvállalatot nem akarták korlátozni?
További bizonytalanság, hogy mennyi olaj esett ki a tervezett szállításokból júliusban a Lukoil önkorlátozása miatt. Az ukrán állami vezetékes cég azt állítja, hogy Szlovákiába 260 ezer tonna, Magyarországra pedig 105 ezer tonna nem érkezett meg. Ezzel szemben a Kommerszant orosz gazdasági lap arról írt, hogy júliusban Magyarországra 94 ezer, Szlovákiába pedig 189 ezer tonnával kevesebb jutott el, mint azt tervezték. A különbség a két adat között összesen 80 ezer tonna körül van, nem túl sok, de azt jól jelzi, hogy a különböző források más és más adatokat közölnek, és ettől teljesen átláthatatlan az egész történet, mert semmilyen forrás sem tekinthető megbízhatónak.
A kimaradt szállítások ellenére mégsem okozott gondot a Mol-nak a szankció. Egy energiaipari elemzőknek tartott háttérbeszélgetésen a cég munkatársai arról beszéltek, hogy
„júliusban ugyan némileg kevesebb olaj érkezett Oroszország felől, viszont pont ekkor volt a Pozsonyi Finomító karbantartás miatti leállása is, így ez nem okozott problémát.”
Ugyanakkor a Kommerszant orosz lap arról írt, hogy júliusra befejeződött a karbantartás, és ezért problémát jelentett Pozsonyban a kiesés. Egy lapnak nyilatkozó szlovákiai szakértő szerint a helyzetet csak a véletlen mentette meg, mert egy cseh finomító mellett második világháborús bombát találtak egy ásatás során, és annak hatástalanításáig be kellett zárni, így onnan tudtak olajat vinni Pozsonyba. Ugyanakkor ez aligha mentette meg júliusban a pozsonyi finomítót, hiszen a bombát augusztus 21-én találták meg. Vagyis ez a magyarázat a zavartalan pozsonyi működésre nem állja meg a helyét, de jól mutatja, hogy a ködösítés milyen szinten van ebben a történetben.
Augusztusra minden forrás szerint annyi olaj érkezett már Ukrajnán keresztül, mint amennyit a Mol eredetileg is tervezett, igaz, a Litasco-t ki kellett váltani egy másik céggel. Hogy melyikkel? Erről megint mást mondanak a különböző források. Több magyarországi forrástól is úgy értesültünk, hogy a Normeston lett az új beszállító kereskedő, amely az orosz állami Rosznyefttől veszi az olajat, és nem a Lukoiltól. Egyes szakemberek véleménye szerint az egész balhé orosz belharc is lehetett, amelyben a Rosznyeft ki akarta szorítani a megmaradt EU-s piacról a Lukoilt. Ugyanakkor a Kommerszant arról írt, hogy a Lukoil helyét a Tatnyeft, a tatárföldi orosz olajvállalat vette át, amely mostanra teljesen uralja a szlovák és a magyar piacot. Eközben hazai forrásainktól úgy értesültünk, hogy a Mol-nak nincs kapcsolata a Tatnyefttel. Viszont, mint fentebb bemutattuk, a Tatnyeft is szerepel abban az ukrán forrásból érkezett dokumentumban, amely felsorolja, hogy szerintük a Mol honnan vehetett olajat júliusban.
További csavar a történetben, hogy Gulyás Gergely az augusztus 22-i kormányinfón arról beszélt, hogy a megoldás az lehet, hogy a Mol már az orosz–ukrán határon megveszi a Lukoil olaját, erről tárgyalnak a felek, csak ez drágább lesz a Mol-nak, mert hordónként 1,5 dollár biztosítási díjat kell kötnie az árura. Ugyanerről beszélt egy szlovák elemző az Új Szó című lap másnap megjelent cikkében. Túl azon, hogy az ügyletre rálátó hazai forrásaink szerint nem ebbe az irányba mennek a tárgyalások, hanem a Normeston és a Rosznyeft bevonásáról szólnak az előrehaladott egyeztetések, van egy komoly probléma Gulyás és a szlovák elemző állításával: mindketten orosz–ukrán határról beszéltek, miközben a Barátság vezeték nem megy át a két ország határán. A vezeték ugyanis Oroszországból Belaruszba megy, és onnan ágazik ketté, a déli ág Ukrajna felé, az északi pedig Lengyelország irányába. Az még reális lehetne, hogy valaki eltéveszti ezt, de hogy Lukáš Kovanda, a Trinity Bank vezető közgazdásza és Gulyás Gergely miniszter ugyanazon a napon ugyanezt a hibát véti, az inkább arra utal, hogy valakik ezt a változatot terjesztik mindkét országban. A tárgyalások menetét ismerők szerint azonban nem erről a forgatókönyvről folytak a megbeszélések az elmúlt napokban.
Hogy ez a ködösítés kinek és miért érdeke, az egyáltalán nem világos, mert ezek a szélesebb közvélemény szemében érdektelen technikai részletek. A hatása viszont egyértelmű: a témával komolyabban foglalkozók könnyen arra jutnak, hogy senkiben sem lehet bízni, aki a Lukoil-Mol problémáról beszél.
A teljes kommunikációs zűrzavart tetézte aztán, hogy múlt pénteken Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó egy interjúban bejelentette: év végével leállítják az orosz olaj vezetékes szállítását, azaz nem működhet tovább a Barátság vezeték. Aztán néhány órával később pontosított, hogy nem áll le az olajszállítás, legfeljebb majd csak 2029-től. Feltehetően a földgázzal keverte az olajat elsőre, hiszen a Testvériség gázvezeték a jelenlegi állás szerint tényleg leáll idén év végén, erről és a lépés várható következményeiről itt írtunk korábban.
Semmi sem az, aminek látszik?
Az egész történet azért nagyon érdekes, mert remekül illusztrálja, mennyire átláthatatlan és szövevényes az a kereskedelem, amely Oroszországot és az EU-s tagállamokat továbbra is összeköti, és mennyire nem lehet bízni a politikusok nyilatkozataiban, sőt, sokszor még a szakértők magyarázataiban sem.
Egy lapunknak nyilatkozó iparági szakértő szerint mindenesetre az orosz olajvállalatok egymás közötti kiszorítós versenyét látjuk, amelyben az ukrán államot is felhasználták, majd a magyar és a szlovák kormány a helyzetet arra használta, hogy Ukrajnát támadhassa, talán éppen orosz ötlettől vezérelve.
Mindez persze puszta találgatás, de az egymásnak minden ponton ellentmondó hivatalos nyilatkozatokhoz képest legalább logikusnak tetsző magyarázata a teljes történetnek.
Nyitókép: A Barátság vezeték vége a százhalombattai finomítónál. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
