Az idei nyárral végleg bekerültünk a légkondicionálás ördögi körébe
Ahogy a tantermi hőségről szóló beszámolók tanúskodnak róla, az iskolakezdésig kitartott a kánikula, stílszerűen zárva le a rekordmeleg 2024-es nyarat. Azon túl, hogy klimatizálás az uborkaszezon fő belpolitikai témájává vált, a lakosság hozzáállásában is fordulópontot hozhatott a júliusi, hazánkban valaha mért leghosszabb hőhullám. A belső tereink hűtésére elköltött energia mennyisége globálisan is rohamosan nő. Ám ami egyéni szinten megoldás a hőségre, globálisan ördögi kör. Három szempontból is: tovább melegíti a városainkat, fokozza az üvegházhatású gázok kibocsátását és csökkenti a hőséggel szembeni természetes toleranciánkat.
A klímaváltozás irodalma átbillenési pontnak nevezi azokat a mérföldköveket, amelyeket átlépve az éghajlati rendszerben már nincs visszaút a korábbi állapotba, visszafordíthatatlanná válik a folyamat. Ilyen pontként emlegetik a nagy tengeráramlások lassulását vagy leállását, a permafroszt felolvadását. Bár a klasszikus értelemben nem ilyen fordulópont, lehet, hogy egy területen az idei nyáron szimbolikusan átléptünk valami hasonlót Magyarországon. Ez pedig a klímaberendezésekhez való hozzáállásunk.
Júliusban bejárták a médiát a beszámolók az elektronikai áruházak üres polcairól, ahonnan az emberek elkapkodták a mobilklímákat és ventilátorokat. Nem véletlenül: amint a Másfélfok.hu című, éghajlatváltozásra szakosodott portál elemzéséből kiderül, az emberi tűrőképesség szempontjából ez a harmadfokú hőhullám volt a legrosszabb a mérések kezdete óta. A július 7. és 20. közötti időszakban hétszer is megdőltek a nappali melegrekordok (de ezen az intervallumon kívül is hatszor az idei nyáron, illetve egyszer szeptember első hetében, már az iskolakezdés után is).
A 2007-ben Kiskunhalason mért abszolút melegrekordtól (41,9 °C) 0,3 fokkal elmaradtunk, de egy hőhullám emberekre gyakorolt hatását nem csak a napi maximumok határozzák meg. Fontos az is, hogy hány napig tart, vagy hogy éjjel lehűl-e eléggé a levegő egy frissítő szellőztetéshez, ami a napi átlaghőmérsékletben tükröződik inkább, mint a csúcsban. Ha mindezt úgy összegezzük, hogy kiszámoljuk a hőhullámos küszöb (27 °C-os napi átlaghőmérséklet) feletti hőösszeget, arra jutunk, hogy ez volt a legintenzívebb hőhullám valaha Budapesten.
Ilyen időben nem csoda, hogy a közhasználatú terek klimatizálása, pontosabban annak hiánya, politikai kérdéssé vált. Előbb a kórházaké és a vonatoké, az utóbbi héten az iskolaépületeké. Ám sok jel utal arra, hogy a lakások klimatizálása is „téma” lett. Az otthonokba beépített légkondicionálók száma már jó ideje nő.
Míg az előző népszámlálás idején, 2010-ben csak a lakások 4%-a volt klimatizált, a 2022-es adatok szerint már 27,6%-uk, de egyes régiókban jócskán 40% fölötti az arány. A fővárosban főleg ott, ahol magas az új építésű lakások aránya, például a XI. és XIII. kerületben, ezen túl pedig a budapesti agglomerációban, a Balatonnál és az alföldi városokban, például Szegeden, ahol nyaranta ma már gyakran mediterrán hőség tapasztalható.
A nagy 2024-es klímaláz
Ám az idei nyár még az előző évek növekedéséhez képest is kiugró lehetett. Végleges piaci adatok majd csak az év végén lesznek, de a klímás cégek tapasztalatai árulkodók. „Az idei nyár abban különbözött a korábbiaktól, hogy jelentősen megváltoztatta a fogyasztói attitűdöt” – mondja lapunknak Bata József, az egyik legnagyobb fővárosi cég, az évente több mint 3000 klímaberendezést beszerelő Budaklíma cégvezetője.
„Korábban sokan úgy vélték, hogy a nyár úgyis csak két hétig tart, ennyit át lehet vészelni, meg hogy elég árnyékolni. Most sok olyan vevőtől jött megrendelés, akik addig nemcsak halogatták, hanem saját bevallásuk szerint kifejezetten ellenezték a klímát. Becsléseink szerint 30-50%-kal nőtt a kereslet az idén nyáron.”
Persze aki csak most „eszmélt”, nagy eséllyel már nem jutott hozzá mostanáig. A megbízható cégek egy–másfél hónapra vállalnak beszerelést, de most még többet kell várni. A split klímákból sok típus teljesen elfogyott a nyáron, sok modell esetében az őszi-téli beérkezésre kell várni. A berendezések beszerzése sem egyszerű: hetekig, hónapokig is eltarthat, amíg Európába érkeznek a kínai és japán gyárakból.
Akik nem akartak várni, alternatív megoldás után néztek, de ez sem volt egyszerű. „Júliusban a mobilklímák és ventilátorok hiánycikké váltak, és ez a nyár végéig fennmaradt, mivel a beszállítók kifogytak az egész nyárra behozott termékeikből. Az ilyen termékek iránti kereslet a tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt” – tudtuk meg a Media Mark sajtóosztályától. Az elektronikai láncnál azt is elárulták, hogy más európai országok is hasonló gondokkal küzdtek. Bár szeptemberre a kereslet csökkent, átmeneti hiányok továbbra is előfordulnak.
Piaci forrásaink szerint a már az elmúlt években élénk keresletre rárepülve – és a fellazított képzési követelményeket kihasználva – több száz új alapítású, szerencselovag jellegű klímás cég nőtt ki a földből Magyarországon, de itt is érvényes az olcsó húsnak híg a leve alapelv. Sokan szereltettek be ilyen vállalkozókkal légkondit a megfelelő garanciális és szervizháttér nélküli, amelyeket azonban hiba esetén nem tudnak kivel megjavíttatni, így ezres nagyságrendben vannak „zombiklímák” az otthonokban.
Globális robbanás
Mindez nem magyar jelenség. Szlovákiától Japánig sok országból érkeztek hasonló hírek az idén nyáron berobbant keresletről, de a nagy kép is egy irányba mutat. Az évezred kezdete óta 2,5-szeresére nőtt világszerte a beépített klímaberendezések száma, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint ma mintegy 2,3 milliárd van belőlük globálisan. A növekedés nem volt egyenletes. Európában például „csak” háromszoros volt a növekedés, de Kínában már tízszeres, a lakások 60%-a légkondicionált a szuperhatalomban.
A prognózis még drámaibb: 2050-re 5,6 milliárdra nőhet a légkondik száma. A legnagyobb növekedés nem a fejlett országokban várható, ahol az ingatlanok zöme már most is klimatizált (az Egyesült Államokban vagy Japánban például tízből kilenc lakás az). Hanem ott, ahol ma még elenyésző ez az arány, de az éghajlatváltozás miatt a szükség óriási. Ilyen India, ahol 2018-as adatok szerint mindössze 5% volt a klimatizált lakások aránya, miközben a berendezés már messze nem luxus, hanem létszükséglet lenne, de Indonéziától a Fülöp-szigetekig számos trópusi fejlődő országban várható még valóságos robbanás.
„Indiában, a Dekkán-fennsíkon, ahol 40 és 50 fok között ingadozik a hőmérséklet, ahhoz, hogy valaki taníttathassa a gyerekét, az első lépés a klímaberendezés vásárlása” – beszélt a jelenségről a HetiVálasz podcastban Rácz Lajos környezettörténész.
„A gyerek képzéséhez már nem a számítógép vagy a szélessávú internet a belépési küszöb, hanem a klímaberendezés, hogy legyen olyan fizikai állapotban, hogy tudjon tanulni.”
Hogy milyen hatása lehet a klimatizálásnak egy ország fejlődésére, arra jó példa Szingapúr. Az ázsiai városállam országalapító elnöke, Lee Kuan Yew azt mondta: ha egy dolgot kellene megjelölnie Szingapúr felemelkedésének zálogaként, akkor az a pragmatikus multikulturalizmus mellett a légkondicionálás lenne. „Rendkívül fontos találmány volt számunkra, talán a történelemben az egyik legjelentősebb. Megváltoztatta a civilizáció természetét azáltal, hogy lehetővé tette a fejlődést a trópusokon is. Légkondicionálás nélkül csak a hűvös reggeli órákban vagy alkonyatkor lehet dolgozni” – mondta a politikus egy 2010-es interjúban.
Nirad Chaudhuri indiai író 1959-es angliai útján azt állapította meg, hogy a Brit-szigetek mérsékelt klímája kulcsszerepet játszott az angolok jó modorának kialakulásában, Indiában ellenben azért viselkedtek barbár módon, mert a hőségben elveszítették a fejüket – idézte fel a légkondicionálásról írt nyári esszéjében az UnHerd című brit portál. A cikk szerint az ember produktivitása és kognitív képességei és 21 és 24 fok között tetőznek, bizonyos hőmérséklet fölött ellenben ingerlékennyé és agresszívvé válunk, ami megmagyarázza az európai civilizáció sikerét, a ráció győzelmét és a nyugati munkaetika létrejöttét.
Mi ezzel a baj?
Első pillantásra örömteli fejleménynek tűnik, hogy emelkedik a légkondik száma. Hogy miért jó hőhullám idején klimatizált helyiségben leledzeni, aligha kell magyarázni. Hogy veszélyeztetett idős emberek tömegeit menti meg a hőgutától, szintén nettó nyereség. Makroszinten is pozitív, hogy többen élhetnek emberhez méltó, kényelmes, produktív életet, és csökkenhetnek a globális egyenlőtlenségek. Akkor miért beszélnek sokan ördögi körről, csapdáról és arról, hogy a klíma nem megoldás, hanem maga a probléma?
A közvetlen kihívást a klímaberendezések energiafelhasználása jelenti. Az IEA becslése szerint a ma üzemelő hűtőberendezések (ebben a ventilátorok is benne vannak) energiafogyasztása 2100 TWh, mintegy duplája az ezredforduló körüli értéknek. Az IEA szerint ez az energiaigény az évszázad közepére 6000 TWh-ra emelkedhet – bár a növekmény akár 45%-kal is csökkenthető lenne (triplázás helyett csak duplázás), ha az emberek a már ma elérhető leghatékonyabb készülékeket vásárolnák meg, nem beszélve a jövőbeli technológiai fejlődésről. Ám nem ezt teszik, sőt, a legtöbb fogyasztó ma inkább a legolcsóbban beszerezhető (aztán persze drágábban üzemeltethető), kevésbé hatékony energiabesorolású berendezéseket vásárolja.
Az extra áramot ráadásul nemcsak előállítani kell majd, hanem szállítani is. Hogy a villamosenergiahálózatok erre nem midenhol állnak erre készen, már kiderült. Egy júniusi hőhullám során, amikor Szarajevóban 40 fok feletti csúcshőmérsékletet mértek, Montenegrót, Boszniát, Albániát és Horvátország nagy részét egy nagy áramkimaradás bénította meg, mivel a hálózat nem bírt el a csúcsra járatott klímák igényével, és az összekötött rendszerben a Montenegróból indult üzemzavar az egész régión végiggyűrűzött.
Az Egyesült Államokban 2017 és 2020 között megduplázódott a jelentős, több mint 50 000 ügyfelet érintő áramszünetek száma, főleg a nyári üzemzavarok miatt, több városban hőhullámok idején korlátozták a lakossági áramfelhasználást.
Magyarországon egyelőre nem történt hasonló üzemzavar, ugyanakkor jól illusztrálja a rendszer kifeszítettségét, hogy a júliusi hőhullám közepén, július 17-én, este 19:45 és 20:00 között 7036 megawattos értékkel új nyári csúcsot döntött a magyar villamosenergia-hálózat rendszerterhelésének csúcsértéke, ami jó egy évtizede még téli csúcsnak számított volna. A téli rendszerterhelés azért nálunk még magasabb, idén januárban 7441 MW volt a csúcs, de érdemes abba is belegondolni, hogy az idei nyár csak ízelítő volt, a jövőben a klímamodellek szerint nőni fog a mostanihoz hasonló, sőt a még intenzívebb hőhullámok gyakorisága.
Mondani sem kell, hogy áramkimaradások esetén a klímaberendezések sem működnek, így az érintettek pont a legnagyobb hőhullámok idején maradnak hűsölés nélkül. Olyan is van, amikor extrém időjárási esemény okoz áramszünetet (a modellek szerint ezek gyakorisága is nő). Amikor 2021 nyarán az Ida hurrikán lecsapott Louisianára, több mint egymillió ember maradt áram nélkül. Ezt követően rögtön hőhullám érkezett – New Orleansban így többen haltak meg hőgutában, mint az erős szél és árvizek miatt.
Ördögi körök
A villamosenergia-hálózatokat lehet fejleszteni, az áramterhelést lehet növelni, ugyanakkor van három olyan negatív visszacsatolási kör, ami miatt – a klímaberendezések előnyeinek elismerése mellett – mégis aggasztó a következő évtizedek növekedési pályája. Mindhárom folyamat úgy írható le, hogy minél inkább védekezünk a hőség hatásai ellen, annál mélyebbre ássuk magunkat a gödörben, amiből próbálunk kimászni.
Az első ördögi kör, hogy városainkat melegebbé tesszük azzal, hogy mindenhová klímákat telepítünk. Nem klímamodellek szerint, hanem közvetlenül, szó szerint. Közismert a városi hősziget jelenség, vagyis az, hogy a városokban melegebb van, mivel az épületek, a beton és aszfalt felületek elnyelik és megtartják a nap hőjét, majd lassan kisugározzák. Mértéke nagyban függ a város méretétől, a zöld- és vízfelületek nagyságától és sok minden mástól, nappal általában 2 és 5 °C közé teszik a városi hőtöbbletet, éjjel viszont az újabb kutatások szerint ez a 10 °C-ot is elérheti. A klímaberendezések kültéri egységei, amelyek ontják magukból a meleget, fokozzák ezt a hatást – egy hongkongi tanulmány szerint akár 2-3 fokot is rátesznek a hőmérsékletre.
A második ördögi kör, hogy a légkondik energiafogyasztása a világ mostani energiamixével párosítva növeli az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását, ami pedig fokozza a globális átlaghőmérséklet emelkedését. Az IEA adatai szerint a hűtőberendezések 2100 TWh-ás fogyasztása 2022-ben 7%-át tette ki a világ villamosenergia-fogyasztásának, ami az ÜHG-emissziók 2,7%-áért felelt. Ehhez jön még a légkondicionálókban használt hűtőközegek, leggyakrabban a szintén üvegházhatású fluorozott szénhidrogének kibocsátása, ami 3,2%-ra növeli a részarányt – és ebben nincs benne a berendezések szállítása az ázsiai gyártóktól a felhasználási helyre. Hangsúlyozzuk: ez a 2022-es arány, nem tükrözi még a 2050-ig prognosztizált növekedést.
Hogy száraz számok helyett érzékletesebben fejezzük ki a problémát, az IEA tavalyi közleményéből idézünk: „Júniusban egy kínai erőmű óránként 800 tonna szenet égetett el, hogy Sanghaj lakói tovább hűsölhessenek.”
A harmadik ördögi kör emberi. A kutatások szerint az a hőmérsékleti tartomány, amelyben kényelmesen érezzük magunkat, nem állandó, hanem magasabbra vagy alacsonyabbra tolódhat attól függően, hogy testünk milyen hőmérsékleteknek volt kitéve a megelőző napokban vagy hónapokban. Ha nagyobb mértékben vagyunk tesszük ki magunkat a melegnek, testünk és agyunk alkalmazkodik, növekszik hőtűrő képességünk. Ha viszont napunk zömét klimatizált környezetben töltjük (lakás, munkahely, középület, jármű), akkor nem teszünk szert ilyen hőtűrő képességre. Vagyis: minél többet használjuk a légkondit, annál nagyobb szükségünk van rá.
Minderre Stan Cox, a témát alaposan boncolgató Losing Our Cool: Uncomfortable Truths About Our Air-Conditioned World (Hidegvérünk elvesztése: légkondicionált világunk kényelmetlen igazságai) című 2010-es kötet szerzője mutat rá egyik, az amerikai médiában az utóbbi hetekben publikált vészjósló cikkei egyikében.
Ugyanitt említi azt is, hogy a klimatizálás alapvetőbben alakítja át életmódunkat és élettereinket, mint az elsőre nyilvánvaló. A légkondi felel azért, hogy Amerika-szerte ürülnek ki a kertes házak előtti verandák, udvarok, járdák, játszóterek és parkok, amelyek egykor élettel teltek meg a nyári estéken. A légkondi felel azért is, hogy ma az amerikai gyerekek életük 90%-át beltérben töltik – karöltve persze az okoseszközökkel. „A klimatizálás és a digitalizáció a legaddiktívabb páros, amit valaha láttunk” – írja.
Hogyan tovább?
És hogy van-e kiút ezekből az ördögi körökből? Valószínűleg nincs, de némi reményre ad okot, hogy amint Bata József rámutat, a berendezések energiafelhasználása az elmúlt 10 évben drasztikusan javult. Ma már egy klíma 600-800 wattot fogyaszt, míg például egy porszívó 2000 wattot. Egyértelműbb energiabesorolási címkékkel vagy akár szigorúbb szabályozással még inkább lehetne a hatékonyabb berendezések felé terelni az embereket.
Kívánatos az energiamix zöldítése, a karbonkibocsátással nem járó, megújuló és nukleáris áramtermelés részarányának növelése is. A napelemeket mintha arra találták volna ki, hogy klímákat üzemeltessük róluk, hiszen akkor termelnek a legtöbbet, amikor meleg van – más kérdés, hogy az otthoni napelemek esetén az energiatárolásról is gondoskodni kellene, hiszen az otthoni légkondit gyakran este, éjjel kapcsoljuk be.
Végezetül érdemes ésszel használni a légkondit. Stan Cox évekig érvelt a klímaberendezések ellen. Ma már belátja, hogy sok helyen nem lehet megmaradni nélkülük, de annyit még mindig kér, hogy csak szükség esetén kapcsoljuk be, hőhullámok idején, ne az legyen az alap, hogy folyamatosan megy, és olyan hőmérsékletre beállítva, hogy pulóvert kelljen viselnünk.
Nyitókép: Riksával cipelt légkondicionáló az indiai Kalkuttában, 2024 júliusában. Fotó: Sudipta Das / NurPhoto via AFP.
Ezt az cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
