Zsoldos Attila: Körbe-körbe, avagy a kutatóhálózat esete a jó gazdával
Mindenkinek joga van a maga véleményéhez, legyen az bár mégoly téves. Ez a jog Csépe akadémikust is megilleti – írja Zsoldos Attila akadémikus. A történész Csépe Valériának lapunkban megjelent gondolataira reagál, azokon belül is konkrétan az MTA-tól elvett kutatóhálózattal kapcsolatosakra. Zsoldos szerint Csépe álláspontjában a féligazságok kimondása a teljes igazság elhallgatásával keveredik. „Írásom célja a Válasz Online olvasóinak tájékoztatása olyan akadémiai kérdésekről, amelyek aligha számítanak közismertnek.”
A Válasz Online szeptember 2-án tette közzé a Csépe Valéria akadémikussal készült interjút, amelynek kizárólag az akadémiai kutatóhálózattal foglalkozó részéhez fűzök néhány széljegyzetet.
Hogy nem szívesen teszem, annak több oka van. Az egyik személyes, így nem tartoznék a nyilvánosság elé, mégis szóba kell hoznom, mert alkalmas lehet arra, hogy mondanivalóm egy kézlegyintéssel elintézhető legyen – mondván, csak sértett hiúságom vezeti ujjaimat a billentyűzeten. Kiváltképp, ha utólag olvasná valaki a fejemre. A történet a következő.
A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségében – mások mellett – szavazati joggal helyet kap a három nagy tudományterület egy-egy akadémikus képviselője. 2023-ban, amikor nyilvánosságra került, hogy Csépe Valéria elindul a bölcsészet- és társadalomtudományokat illető helyért az akadémiai választáson, a Filozófiai és Történettudományok Osztálya, melynek akkor lejáró mandátumú elnöke voltam, jelölt engem a posztra. Vélhetően abból a megfontolásból, hogy mégiscsak helyesebb, ha egy bölcsész képviseli az Elnökségben a bölcsészet- és társadalomtudományokat, s nem egy, az akadémiai tudományos besorolás szerint pszichológusként ugyan a bölcsészek közé tartozó, ám önmagát – az Osztály ülésein többször megismételt állítása szerint – természettudósnak tekintő akadémikus próbálkozik ezzel. Az akadémiai Közgyűlés végül Csépe akadémikus mellett döntött, akinek közvetlenül a választás végeztével gratuláltam, s ezzel a magam részéről lezártam a kérdést.
Vonakodásom másik oka az, hogy nem szívesen ártom bele magam politikai ügyekbe. Az akadémiai kutatóhálózat elcsatolásának kérdése az, hiszen a folyamat a központi költségvetésnek az Akadémiára vonatkozó fejezete átalakításával indult és az akadémiai törvény módosításával ért véget, márpedig a kormányok, úgy vélem, politikájukat – ez esetben tudománypolitikájukat – elsősorban a költségvetésen és a parlamenti többségük révén elfogadott törvényeken keresztül juttatják érvényre, amivel nyilván egyetértenek mindazok,
akik emlékeznek még a parlamentáris demokráciák ezen jellegzetességére.
Végezetül: sosem vitattam, hogy mindenkinek joga van a maga véleményéhez, legyen az bár mégoly téves. Ez a jog Csépe akadémikust is megilleti, amint az magától értetődik.
Másfelől azonban a Válasz Online olvasóinak is joga van ahhoz, hogy teljesebb körben tájékozódjanak a kérdést illetően. Azért is tartom ezt elengedhetetlennek, mert az utóbbi időben több alkalommal szembesültem az állásponttal, amelyet Csépe akadémikus is hangoztat az interjúban – az Akadémia nem volt jó gazdája a kutatóhálózatnak. Félő, hogy az akadémiai ügyekben kevésbé tájékozottak arra a következtetésre jutnak: az ellenvélemény azért marad el, mert értelmetlen lenne a valósággal szemben érvelni. Magam azonban az alábbiakban a valóság mellett érvelek.
Csépe akadémikus álláspontja, ha jól értem, röviden abban foglalható össze, hogy az Akadémia lehetett volna jó gazdája a kutatóhálózatnak, feltéve, hogy megtörténik a köztestület és a kutatóhálózat szétválasztása – az Akadémián belül, gondolom –, ám ez nem történt meg, s ennek még szándékát sem látta. Ehelyett, s ezt már idézem: „[a] tudományos osztályok és az Akadémia közgyűlése a kutatóintézetek egzisztenciális kérdéseit érintő, nem egyszer az autonóm működést akadályozó döntést hoztak. Az akadémikusok kétharmada a felsőoktatásban dolgozik, mégis a közgyűlés hozott döntést arról, hogy egy akadémiai kutatóintézetben mi történhet”. Ezzel szemben a kutatóhálózat új gazdájában, „[a] HUN-REN-ben egy korszerű kutatóhálózat működik és szeretne magasabb szintre lépni, a 21. századi kihívásoknak megfelelni”.
Ebben az álláspontban megítélésem szerint
a féligazságok kimondása a teljes igazság elhallgatásával keveredik, ami nem hagyható szó nélkül.
Írásom mégsem vitacikk. Egyetlen célja a Válasz Online olvasóinak tájékoztatása olyan akadémiai kérdésekről, melyek aligha számítanak közismertnek.
Nehezen érthető a felidézett nyilatkozatban a Közgyűlés szerepének megkérdőjelezése. A Közgyűlés ugyanis az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete, s ha az Akadémiának van kutatóhálózata, amint 2019. szeptember 1-ig volt, akkor a Közgyűlésnek szükségképpen van – sőt, kell, hogy legyen – hatásköre a kutatóhálózat ügyeiben is. Ki másnak lehetne? Ez a hatáskör valóban az „egzisztenciális kérdés”-ekre terjedt ki, pontosabban korlátozódott: a kutatóhálózat egységeinek alapítására, megszüntetésére, átalakítására és átsorolására.
A kutatóhálózat tényleges irányítását ugyanakkor nem a Közgyűlés és még kevésbé a tudományos osztályok látták el, hanem az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa (AKT), mégpedig igen széles jogkörrel, mely a Közgyűlésnek fenntartott kérdéseken kívül minden másra kiterjedt. Az AKT elnöke az Akadémia főtitkára volt, tizenegy tagját a tudományos osztályok jelölték és a Közgyűlés választotta meg, míg a testület további három, tanácskozási jogú tagját a kormányzat delegálta. A jelölteknek a kutatóhálózatban foglalkoztatott köztestületi tagok közül kellett kikerülniük, ám nem lehettek a kutatóhálózatban (fő)igazgatói vagy (fő)igazgatóhelyettesi tisztséget ellátó személyek. A főigazgatók és igazgatók az AKT munkájában az Akadémiai Kutatóhelyek Vezetőinek Tanácsa tagjaiként vettek részt, mely az AKT konzultatív testülete volt. Az AKT döntéseiről és kezdeményezéseiről elnöke, a főtitkár az Akadémia elnökét és vezető testületeit volt köteles tájékoztatni, a tudományos osztályokat ellenben nem, s a döntéseket és kezdeményezéseket az Akadémia elnöke hagyta jóvá. A tudományos osztályok hatásköre a kutatóhálózat ügyeit illetően beszámolók és kinevezési javaslatok véleményezésére terjedt ki, döntési jogkör nélkül. Ebben az összetett és a külső szemlélő számára talán bonyolultnak tűnő – valójában csupán vázlatosan összefoglalt – irányítási rendszerben magam látni vélem az akadémiai kutatóhálózat Csépe akadémikus által hiányolt autonómiáját és távoltartását a tudományos osztályok által képviselt köztestülettől. Az Akadémia, ha akart volna sem változtathatott ezen a szabályozáson saját hatáskörében, mivel annak alapelveit az akadémiai törvény rögzítette.
A kutatóhálózat jelenlegi – számos névváltozáson átesett – gazdájának fő döntéshozó szerve ezzel szemben az Irányító Testület, amelynek az elnök mellett hét tagja van, akiknek egyike egy gazdaságirányításban jártas menedzser, a többiek pedig egytől-egyig valamelyik egyetemhez kötődnek aktív egyetemi tanárként vagy emeritus professzorként. A testület ezen összetételében, bárhogy igyekszem, képtelen vagyok felfedezni a kutatóhálózati autonómia akadémiai elnyomást felváltó kiteljesedésének jeleit,
ámbár ez bizonyára az én hibám, mert nem törekszem elég erősen arra, hogy megfeleljek „a 21. századi kihívásoknak”.
A köztestület és a kutatóhálózat szétválasztása az Akadémián belül egyébiránt nem példa nélküli fejlemény az intézmény történetében: ez a helyzet jellemezte az 1994-ben megalkotott új akadémiai törvény előtti évtizedeket. A kutatóhálózat akkor az Akadémiához tartozott ugyan, s irányítását az Akadémia főtitkára látta el, ám a főtitkárt — igaz, az Akadémia Közgyűlésének javaslatára és az akadémikusok közül — a korban Minisztertanács nevet használó kormány nevezte ki, s tevékenységéért is a Minisztertanácsnak tartozott felelősséggel. Innen jutottunk el egy éppen negyedszázados, 1994-től 2019-ig tartó kitérőt követően a mai állapotokig.
Nyitókép: Az MTA épülete egy pocsolyában tükröződve. Fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online
Ezt a cikkett nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.
