„Egy színész számára nagyon nehéz feladat nemet mondani a rendezőnek” – az első magyar intimitás-koordinátorral beszélgettünk
Kurucz Marion elvégezte a képzést, netflixes sorozatokban, amerikai és európai filmeken is dolgozott. Állítja, nem fölösleges ez az új szakma, mert valóban megmentheti egy színész testi-lelki épségét, ha odafigyelnek rá, milyen helyzetekbe kerül egy forgatás során. Már az is sokat segít, ha előre megbeszélik, kinek milyen testrészét érintheti meg a másik és mi az, amit kerülnie kell. Interjú.
– Abban biztosak lehetünk, hogy gyerekkorában nem erre a pályára készült. Mivel foglalkozott azelőtt, hogy intimitás-koordinátor lett?
– Eredetileg emberi jogokat és összehasonlító alkotmányjogot tanultam, de amint elkezdtem dolgozni jogászként, éreztem, hogy ez nem nekem való. Hat hónapig bírtam. Mivel édesanyám – és vele együtt az anyanyelvem – francia és hat éves koromtól az egyetem végéig Párizsban, majd Dublinban éltem, így folyékonyan beszélek angolul is, tolmácsolni kezdtem. Egy munkám során találkoztam a Duna TV-n futó Mundi Romani nevű, romákról szóló utazó sorozat stábjával. Összebarátkoztam a főszerkesztő-riporterrel és – mivel pénzt kellett szerezni a produkciónak – producerkedni kezdtem. Így keveredtem a filmes világba. Később aztán elkezdtem a gyártásban dolgozni. Öt év dokumentumfilmezés után átigazoltam a nemzetközi produkciókhoz. Főként reklámokban és tévés produkciókban dolgoztam, a férjemmel közös gyártócégünkben pedig kisebb tévés forgatások szervezését végezzük ma is.
– Hogy lesz valakiből az első magyar intimitás-koordinátor?
– A fordulatot a Szegény párák című film forgatása hozta el, ahová nagy meglepetésemre elhívtak, hogy legyek dialect coach. Emma Stone-t kellett segítenem abban, hogy amerikai létére brit akcentussal beszéljen franciául. Ez a felkérés azért talált meg, mert az egyetlen Magyarországon fellelhető francia dialect coach férfi volt, akit a filmben lévő sok szexjelenet miatt nem akartak foglalkoztatni. Mivel a párizsi jelenetekben nagyon sok francia mellékszereplő volt, a rendező megkért, hogy tolmácsoljak is nekik. Ahhoz képest, mekkora produkció volt, rendkívül barátságos és elég intim légkör alakult ki a forgatáson. Élveztem a munkát Emma Stone-nal, a rendezővel és a sok francia mellékszereplővel, akik iszonyatosan hálásak voltak a segítségért. Sokat dolgoztam együtt az intimitás-koordinátorral, hiszen a párizsi jelenetekben Emma Stone egy prostituáltat alakít, akihez sorra jönnek a kliensek, a francia mellékszereplők pedig, akik bejöttek hozzá, többnyire nem tudtak angolul. Amikor a producer bemutatta Elle McAlpine-t, azt se tudtam, mi fán terem az intimitás-koordinátor.
– Menet közben tanulta meg?
– Pontosan. Nagyon sokat tudtam Elle-nek segíteni és közben én is sokat tanultam az ő munkájáról. Egy forgatáson hatalmas csapatokban dolgoznak a különböző részlegek, de az intimitás-koordinátor, csakúgy, mint a dialect coach, teljesen egyedül van. Ilyenkor az ember ösztönösen keresi azt, akivel a sok órás várakozásokat átvészelheti. Mi ezt az időt mind együtt töltöttük, nagyon jóban lettünk és sokat megtudtam a szakmájáról, amiről nem csak mesélt, de a gyakorlatban is megmutatta. Ott világosodtam meg:
nem is gondoltam volna, hogy ez a munka ilyen hasznos.
Elle nem véletlenül nagyon neves intimitás-koordinátor, már a jelenet előkészítésénél lehetett érzékelni a munkája gyümölcsét. A színészek sokszor nekem mondták el, mennyire sokat segített nekik az, hogy ott volt.
– Pontosan mi a feladata egy intimitás-koordinátornak?
– Miután megkapja a forgatókönyvet, végignézi, melyek az intim jelenetek, hol lesz a filmben meztelenség, szimulált szex, vagy egy vadabb csók és ezeket átbeszéli a rendezővel. Ha már tisztában van azzal, mi a koncepció, akkor leül a színészekkel és felvázolja előttük a rendezői elképzelést. Kikérdezi őket, hogyan látják ezeket a jeleneteket, tudják-e, hogy mibe mennek bele és végül összeilleszti a rendező víziójával azt, amit a színészek bevállalnak.
– Nem mindenki megy bele mindenbe?
– Egyáltalán nem, de nem is csak ez a kérdés. Egy forgatókönyvben általában nincs kifejtve, miből áll az adott jelenet. Ha például csak annyit ír, „szenvedélyesen szexelnek”, abban nincs túl sok információ arra vonatkozóan, mit fogunk látni a vásznon. Ezeket a jeleneteket, épp úgy, mint a kaszkadőr jeleneteket, pontosan meg kell koreografálni. Ez is a mi feladatunk. Nekünk kell felmérnünk a kockázatokat is. Ahogy egy kaszkadőr-koordinátornak is jeleznie kell, mik a veszélyek egy verekedős jelenetnél és meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy ezeket a veszélyeket elhárítsa, úgy mi is azon dolgozunk, hogy a színészek biztonságban legyenek a forgatásnak ezen periódusában.
– Milyen kockázatokat hordozhat egy intim jelenet?
– Itt leginkább a lelki sérülés veszélye áll fenn.
Ha például egy tizenkilenc éves színésznek meztelenül kell járkálnia egy díszletben, ahol százan vannak, vagy ha egy gyerek előtt szexet szimulál egy pár, akkor megtörténhet a baj. Sok produkcióban, amiben dolgozom, a mellékszereplők csak egy napra jönnek be egy-egy szexjelenetre. Ilyenkor a színészek sokszor azt se tudják, miről szól a film, általában még a scriptet se küldik ki nekik. Csak annyit mondanak a castingon, a feladatod annyi, hogy bejössz, van egy szexjelenet, ezt kell majd csinálnod, ilyen meztelenségi fokon, vállalod?
– Ennyire favágás jellegű a szereplőválogatás?
– Persze. Az intimitás-koordinátor ezzel szemben (jó esetben) több héttel a forgatás előtt felhívja a színészt, elmondja a film történetét, pontosan körülírja a jelenetet, azt, hogy ki lesz a partner, mit kell majd csinálni, milyen pozícióban, milyen meztelenségi fokon, és ezután teszi fel a kérdést: beleegyezel? A Szegény párák esetében Emma Stone volt a partnerük a mellékszereplőknek, ami iszonyatos nagy stresszfaktor volt számukra. Egy ekkora sztárt pláne nem könnyű csak úgy „megfogdosni”.
– Hogyan lehet átsegíteni két egymásnak ismeretlen embert egy ilyen kínos szituáción?
– Úgy, hogy levisszük a jelenetet egy emészthető, technikai szintre, tulajdonképpen koreográfiává változtatjuk. Ha a színészek előzőleg el tudják próbálni a jelenetet, mindenki tudni fogja, mire számítson. Megbeszélik, melyikük milyen testrészhez érhet hozzá. Amikor a feladat elemeit beszéljük át, a filmbeli neveket használom és egyes szám harmadik személyben beszélek a szereplőkről, a forgatáson pedig végig ott vagyok és ha érzem, hogy probléma van, szünetet kérek. Előre kidolgozzuk azt is, hogyan váltsunk, ha felvétel közben a rendező valami új lehetőséget lát meg a jelenetben.
Mindez egy ember testi-lelki épségét mentheti meg.
Egyszer egy férfi színész mesélte, milyen szörnyű volt számára végigcsinálni egy megerőszakolásos jelenetet és hiába nyugtatgatta a színésznő, biztosítva arról, hogy el tudja választani a játékot a valóságtól, ő egyszerűen nem tudott azon túllépni azon, hogyan érezhette magát a partnere abban a helyzetben. Egyfolytában úgy érezte, bocsánatot kell kérnie.
– Tehát szükség lehet utógondozásra is a kényes jelenetek felvételét követően?
– Ha ott vagyok, akkor nem kell utógondozás. Amikor túlvagyunk a felvételen, olyan feladatokat végeztetek a színészekkel, amikkel segítek leválni a nap történéseiről és magáról a szerepről. Ha megvan egy jelenet, mindenkit eltávolítok a színészek környékéről, egymással szembeállítom őket és elvégeztetek velük egy játékos aktust. Innentől többé nem a szerepben vannak, újra önmaguk lehetnek. Ezek egyszerű, formálisnak tűnő gyakorlatok, de nagyon működnek. Két-három nap elteltével újra írok nekik, megkérdezem, hogyan érzik magukat, hogyan élték meg a forgatást, és ilyenkor érdekes dolgokról számolnak be. Azt mondják, a közös munkánknak hála nincs bennük az az üresség, amit korábban ilyenkor éreztek.
Többen arról számoltak be, hogy azelőtt egy ilyen jelenet felvételét követően nehéz volt megszabadulni attól az érzéstől, hogy kihasználták a testüket.
– Volt úgy, hogy be kellett állnia megmutatni, mire gondol?
– Igen, ilyen tekintetben nincsenek gátlásaim. Nekem általában könnyebb megmutatni, mint elmagyarázni a dolgot.
– Mit tud még tenni azért, hogy kivédje a lelki sérüléseket?
– Például tudok zárt setet kérni a színészek köré, ami azt jelenti, hogy csak a legminimálisabb számú ember tartózkodhat a díszletben. Ilyenkor csak öten-tízen vagyunk ott, ahol egyébként negyvenen lennénk. Vannak feladatok, amiket a próba előtt csináltatok a színészekkel, hogy lelazítsam őket. Ilyenkor a karakter megformálását át kell irányítani a fejből a testbe. Sok olyan feladat van, amivel egymásra tudom hangolni őket. Dolgozunk azon, hogyan lehet akár érintés nélkül, csak a testtel elmondani azt, ami a forgatókönyvben van. Feltérképezzük, mi az érzelmi dinamika a két karakter között és hogy az adott jelenetben mit akarnak elérni egymásnál. Minél több időm van velük, ezt annál jobban elő tudom készíteni. Ha lehetne, fél napokat töltenék velük.
– Mennyi ideje van minderre?
– Fél, maximum egy órám, ha nagyobb jelenetről van szó. Nagyon kevés időnk van, de ezalatt is végig tudunk menni egy csomó fontos feladaton. Ilyenkor megegyeznek egymással, kinek milyen testrészét érintheti meg a másik és mi az, amit kerülnie kell. Előfordul például, hogy valaki nem bírja, ha a nyakához érnek, vagy hogy épp herpesze van. Ilyenkor meg kell oldani, hogy ott ne érintse meg a másik.
– Lévén az első magyar a szakmában, feltételezem, hogy nem itthon tanulta ki a mesterséget. Hol képeznek ma intimitás-koordinátorokat?
– Leginkább Amerikában és Angliában vannak képzések, de ezek elérhetetlenül drágák voltak számomra, így felhívtam a Filmintézet oktatási igazgatóját, Lányi Esztert, aki azt mondta, abban tud segíteni, hogy a Fast Forward nevű oktatási programjuk részeként megszervez egy workshopot, ahová elhívhatnánk Elle-t előadónak. Ez le is zajlott, igaz, végül nem ő volt az oktató, mert közben várandós lett. Amíg nem találtam megoldást a problémámra, körülbelül egy éven át azzal kárpótoltam magam, hogy a képzések mellé ajánlott összes olvasmányt beszereztem és elolvastam. Nagyon hasznos tudással gyarapodtam így,
elmélyültem az operatőri munkában – hiszen nekünk például azt is figyelembe kell vennünk, milyen szögekből készül a felvétel –, tanultam a rendezői folyamatokról, a színészi munkáról és az anatómiáról is.
Bár én hosszú ideje a filmes világban dolgozom és aránylag jól eligazodom benne, ezek az olvasmányok mégis sokat adtak a tudásomhoz, ám a képzést nem pótolták. Végül nagy nehezen rávettem Elle-t, hogy tanítson be. Cégtársával, egy másik intimitás-koordinátorral közösen úgy döntöttek, ha belevágnak, komolyan veszik a dolgot, kidolgozták a tantervet és egy év alatt betanítottak. Velem együtt még két embert képeztek ki, egy angol stunt coordinatort és egy felvidéki magyar lányt, aki már tizenöt éve Walesben dolgozik rendezőasszisztensként. Mi öten egy csapat vagyunk azóta is, az EK Intimacy égisze alatt. Ugyanazzal a metódussal dolgozunk, adott esetben át is passzolunk egymásnak munkákat és nagyon sokat egyeztetünk, beszélünk a munkánkról. Azóta itthon is egyre nő az igény egy ilyen képzésre. Nem csak azért, mert a producerek, rendezők, színészek igénylik a jelenlétünket, hanem azért is, mert a Magyarországon forgó nagy produkcióknak sokkal jobban megéri helyi szakembereket foglalkoztatni. Mivel az intimitás-koordinátornak általában csak néhány napnyi munkája van egy forgatáson, nem túl költséghatékony, ha a tengerentúlról kell ideutaztatni. A Werk Akadémián hamarosan elindul az első magyarországi alapképzés, amiben én is részt veszek majd.
– Önt ki szerződteti egy filmhez?
– A nagy szervíz cégek hívnak meg egy-egy produkcióhoz, de már olyan is előfordult, hogy beajánlottak egy munkára. Még a képzésem alatt bevállaltam egy Törökországban forgó magyar filmet gyártásvezetőként, jóban lettem a török producerrel, aki aztán továbbadott egy svéd producer kollégájának egy Isztambulban forgó filmhez, de már intimitás-koordinátorként. Ő még nem dolgozott soha intimitás-koordinátorral, elmagyaráztam neki, mi az eljárás, kikérdeztem, mire van szüksége, hiszen egy európai film egészen máshogy készül, mint például egy amerikai, ahol nagyon sokféle kockázatbecslést kérnek tőlünk, és az egész forgatás sokkal szabályozottabb rendszerben zajlik. Az európai film más világ. Nagyon jó amerikai és brit produkciókban dolgoztam, de azoknak a forgatásoknak teljesen más a hangulata.
Egy európai rendező mindenkivel, akivel dolgozik, meg akarja osztani a vízióját. Adott esetben a legmélyebb gondolatait is elmondja arról, miért éppen úgy akarja leforgatni azt a filmet, és egyetlen jelenet kedvéért belemegy a világpolitikába vagy a filozófiába.
Így persze én is sokkal jobban át tudom adni a színészeknek, hogy mit miért kell csinálniuk. Általában a producerek vesznek fel, de ebben az esetben a svéd-egyiptomi rendező, Tarik Saleh mondta ki, hogy szeretne velem dolgozni.
– Ezek szerint a színészekkel nem találkozik a felvételi folyamat alatt. Mi történik, ha ők és ön között valami miatt nem működik a kémia? Ez mégiscsak bizalmi munka.
– Nem volt még ilyen, de lehet, hogy lesz. Ebben a munkában az a legnagyobb kihívás, hogy folyamatosan alkalmazkodni kell a másik energiáihoz, a rendezőéhez, a produceréhez, a színészekéhez. Folyamatosan mérlegelni kell és érezni, hogy épp mi a szerepem, hogyan tudok segíteni az adott pillanatban. Ez nem mindig könnyű.
– Tulajdonképpen pszichológiai munka?
– Igen. Nekem nincs semmilyen pszichológiai hátterem, viszont a személyiségemből adódóan érzem a feladatot. Ugyanakkor kell hozzá filmes háttér is, mert hiába van meg az adottságunk hozzá, ha nem tudjuk, ki kicsoda és mi történik egy setben, az hihetetlenül nagy stressz lehet. Egy forgatáson mindenkinek nagyon precízen ki van osztva a szerepe, olyannyira, hogy az sem mindegy, ki mikor szólal meg. Nekem nagy könnyebbség, hogy ezt a rendszert töviről-hegyire ismerem, így tudok a munkámra koncentrálni, de el se tudom képzelni, milyen nehéz lehet annak egy ilyen helyzetben, aki nem ismeri ezeket a szabályokat.
– Ez egy nagyon friss szakma. Ki volt az első, aki felismerte, hogy egy felkészült szakemberrel elkerülhetőek lennének a forgatás alatt szerzett lelki sérülések?
– Úgy tudom, 2014-körül ismerte fel először a szükségességét ennek a munkának egy Ita O’Brien nevű angol színész. Ő koreográfusként kezdett segíteni ezekben a kényes helyzetekben, amelyekben azelőtt a stáb tagjai próbáltak közreműködni. A ruhások és a színészek között például általában nagyon bensőséges kapcsolat van. Ők rakják fel a most már elég profi modesty garmenteket, amik elfedik a nemi szerveket a jelenet közben, és biztos, hogy segítettek eddig is a dolog pszichológiai részében a színészeknek, de a koreográfia és a technikai rész a rendezőre és az operatőrre maradt. Ahogy én látom,
a rendezőknek, bármennyire is humánusak, egyszerűen nincs erre kapacitásuk, és sokszor gátlásosak is ahhoz, hogy nyíltan kimondják az elképzeléseiket. Azt tapasztalom, hogy nagyon hálásak azért, hogy ezt a munkát mi átvállaljuk tőlük
– Ha támad egy ötlete vagy észrevesz valamit, ami nem megfelelően sikerült a felvételen, kinek jelzi?
– A forgatási helyzetekben én kizárólag a rendezőhöz szólok, de ha ő egyetért a meglátásommal, a legtöbb esetben engem küld a színészekhez, hogy közvetítsek. Egyrészt azért, mert ezek általában technikai kérdések, a rendező pedig inkább a szerep mélyebb megformálását igyekszik segíteni egy-egy take után, másrészt, mert nagyon örülnek, ha nem kell nekik verbalizálni ezeket a dolgokat. Az isztambuli Tarik Saleh-film nekem azért volt fantasztikus élmény, mert ott kevesebb volt a stressz, mint az óriás produkcióknál, így ki tudtunk próbálni különböző megoldásokat a színészekkel. Az a forgatás nagyon kreatív hangulatban telt, ilyesmi ritkább egy amerikai szuperprodukciónál.
– Említette, hogy az amerikai filmek nagyon szabályozottak. Ez azt jelenti, hogy ott minden a szerződés szerint történik, vagy lehet, hogy ott is változik valami a forgatás közben?
– Nem kéne, hogy változzon. Ha van szimulált szexjelenet, vagy bármilyen meztelenség a filmben, akkor készül egy erről szóló függelék a szerződéshez, és a színészek külön beleegyező nyilatkozatokat írnak alá minden egyes jelenetre vonatkozóan. Ez lényegében aszerint tevődik össze, amit én előzetesen leegyeztetek velük. Miután velem beszéltek és már pontosan tudják, mi a feladat, ők is elmondják, mibe egyeznek bele. Például lehet, hogy abban benne van egy színésznő, hogy látszódjon a melle, de csak oldalról vagy csak ha van előtte valami áttetsző anyag. Én leírom a jogi csapatnak, hogy mik a beleegyezésének a feltételei, ez a szöveg kerül bele a függelékbe, amit a forgatás előtt aláír, és ettől aztán nem térhetünk el.
– Minden színész tudja, mik a határai?
– Nem, de a megbeszélttől inkább pozitív irányba szoktak eltérni. Gyakran előfordul például, ha a forgatáson jó a hangulat, a színész kinyílik a szerepre és úgy érzi, mégis jót tesz a történetnek, ha valamiből többet enged láttatni. Például azt mondja, nem gond, ha mégis látszik a melle, az intimitás-koordinátor pedig ilyenkor futhat vissza a papírokkal, hogy megváltoztassa az eredeti szerződésben foglaltakat. Velem ilyen még nem történt, de ez nagyon sokszor előfordul.
– Korábban, gondolom, ez egyáltalán nem volt ilyen módon szabályozva, különben nem történhetett volna meg, hogy utólag beperelték a filmstúdiót például Zefirelli Rómeó és Júliájának főszereplői a meztelen jelenetek miatt, azt sérelmezve, hogy ezekről nem szólt nekik előre a rendező.
– Én is olvastam ilyen esetekről.
Annyit tudok erről, amit nekem a színészek mesélnek, és azok között valóban vannak rémtörténetek.
Azelőtt általában az volt az eljárás, hogy a jelenet előtt ketten kellett próbálniuk, minden instrukció nélkül. Előfordulhat, hogy ez működik, mert megvan az egymás iránti tisztelet és tudnak együtt dolgozni a színészek, de a legtöbbször nem tudnak mit kezdeni ezekkel a helyzetekkel. Ha például egy sokkal idősebb férfi van egy fiatal lánnyal, az egy nagyon kellemetlen szituáció. Van, hogy az egyik színész ragadja magához az irányítást és leveteti a ruhát a próbára.
– Miért, a próba ruhában zajlik?
– Természetesen, mi mindig ruhában próbálunk.
– Állítólag Robert Redford elővigyázatosságból csak dupla alsónadrágban vállalt ágyjelenetet. Van úgy, hogy a gondos előkészítés és a bevetett trükkök ellenére beindulnak az ösztönök?
– Mindent megteszünk azért, hogy a színészek ne érzékeljék úgy egymást, hogy ez megtörténhessen. A modesty garment-ekben van szilikon betét, én pedig a forgatásra mindig egy nagy táskával érkezem, amiben viszek különböző méretű párnákat, amiket közéjük tudok tenni, van pilates labdám, ami a férfinak általában kicsit kényelmetlen érzés, de inkább legyen kicsit kényelmetlen, mint hogy egymáshoz érjenek. Ha ez mégis bekövetkezik, akkor időben – lehetőleg mindenki más előtt – észre kell vennem, kérnem kell öt perc szünetet és diszkréten kezelni a helyzetet.
– Azt mondta, hogy a szerelmi jeleneteket a koreográfia szintjére viszik, megfosztva őket az érzelmektől, amelyeknek azonban az arcokon látszódnia kell. Ez hogy jön össze?
– A színészek valóban nincsenek benne érzelmileg ezekben a jelenetekben, arra koncentrálnak, amit előtte megbeszéltünk, számolják a kiszabott másodperceket.
A trükk az, hogy minderről nagy totálban készülnek felvételek különböző szögekből, amikor pedig közeliket mutat a kamera, láthatóvá téve, hogy mit éreznek a szereplők, akkor már ruhában vannak.
– Összességében tehát a színészek is nagy önuralommal, egy nagy levegővel csinálják végig ezeket a jeleneteket? De akkor mi visz arra egy színészt, hogy bevállaljon egy olyan filmet, – mint például Emma Stone a már említett Szegény párákat –, ami végig ilyen jelenetekkel van tűzdelve?
– Én abból tudok kiindulni, amit ő mondott erről. Emma úgy fogalmazott, hogy teljes mértékben bízott a rendezőben és úgy gondolta, hogy ehhez a történethez fontosak ezek a jelenetek, amelyek elmondanak valamit a karakteréről. Ebben igaza is volt. Én sosem éreztem öncélúnak ezeket a jeleneteket, amikor a filmet néztem.
– Mennyi időt vesz igénybe egy átlagos ágyjelenet felvétele?
– Ezt nehéz megmondani, de körülbelül három órát.
– Az ő esetében tehát ennek a sokszorosát kellett intim jelenetek felvételére szánni. Hogy lehet egy ilyen forgatási szériából lelkileg épen kijönni?
– Szerintem úgy, hogy eleve tudta, mire vállalkozik. Akik nekem a fent említett ürességérzésről számoltak be, többnyire mellékszereplők voltak. Emma Stone viszont nemcsak a főszereplője, de a producere is volt ennek a filmnek. Benne volt a legelejétől, ez a film az övé is volt, itt nem lehetett arról szó, hogy kihasználják. Ő eleve nagy név és a legszűkebb kreatív csapatban az író, a rendező, a producer és az operatőr mellett teljesen egyenrangú szereplő volt. Az én munkám sokszor fontosabb a mellékszereplők, mint a főszereplők számára, mert a filmes világban van egy nagyon erős hierarchia, aminek ha az alján vagy, könnyen úgy érezheted, hogy kihasználják a testedet. Ha viszont a legtetején ülsz ennek a hatalmi rangsornak és ura vagy a helyzetnek, akkor nincs kiüresedés sem. Emma Stone-nak ebben a filmben mindez nem okozott problémát. És ne felejtsük el, hogy egy nagyon jó intimitás-koordinátor segítette őt át a jeleneteken.
– A Weinstein-ügy mennyit változtatott a protokollon? Ön a forgatásban tudja védeni a színészt, de azon túl ki védi meg attól a hatalmas nyomástól, amit a forgatási hierarchia hozhat magával?
– Nem csak a forgatáson, azon kívül is meg kell küzdeni ezzel a nyomással egy színésznek. Nem tudom, hogy ezek a háttéralkuk hogyan működnek most Los Angelesben, de azt érzékelem, hogy nagyon megváltozott a szakma a Weinstein-ügy kirobbanása óta. Azok a stábok, amelyekkel idén dolgoztam, mintha más stábok lennének, mint amelyekkel régebben hozott össze a munkám. Szigorúbbak lettek a szabályok és gyakran előfordul, hogy amikor a férfi kollégák beszélgetnek, viccelődnek, egyszer csak ijedten rám néznek, nem engedtek-e meg maguknak túl sokat. Pedig én igazán nem azért vagyok ott, hogy ellenőrizzem őket. Előfordult velem, hogy egy forgatókönyvben végig a fuck szóval jelölték a szexuális aktust, mert ez egy vicces szöveg volt és lazább nyelvezettel íródott. A rendező aggódva kérdezte tőlem, ha beszél a főszereplővel – aki egy nagy színész volt –, használhatja-e ezt a kifejezést. Nagyon benne van már a szakmában a gyanakvás és a túlzott óvatosság.
– Túlzott ez az óvatosság?
– Van, hogy túlzásnak érzem.
Szerintem arra is törekedni kell, hogy miközben odafigyelünk egymásra, megtartsuk a humorérzékünket, és hogy ez a sértettség ne nyomja rá a bélyegét az egész társadalomra.
Összességében azonban inkább pozitívnak látom a változásokat, mint negatívnak. Ma jobban figyelnek arra, hogy biztonságos környezetet teremtsenek a forgatások alatt, amikor a színésznek nehéz szituációba kell belemennie, adott esetben vetkőznie kell sok mindenki előtt. Figyelnek arra is, hogy ne menjen be egy színésznő egyedül egy szobába. Nem mondom, hogy nincsenek háttéralkuk, mert az is benne van a pakliban, hogy ezeknek a színésznőknek ambícióik vannak és biztosan előfordul, hogy inkább belemennek kompromisszumokba, csak mert úgy érzik, ez az érvényesülésük záloga. Van, hogy naívan mennek bele, vagy tudatosan, de aztán mégis megbánják, ilyen még mindig előfordul szerintem.
– Olyan előfordulhat egy filmforgatáson, hogy valaki papíron vállal valamit, de aztán mégsem képes rá?
– Én olyanról tudok, aki vállalta, de az utolsó pillanatban kilépett. Ha jól előkészítjük a jelenetet, akkor nagyon kicsi az esélye, hogy ott a helyszínen mond nemet a színész. Ha viszont valami teljesen mást akar a rendező, mint amit megbeszéltünk és attól blokkol le a színész, azt nekem le kell állítanom. Ilyen előfordult velem is.
– Ilyenkor a rendezőnek le kell mondania az elképzeléséről?
– Igen. A rendező egy művész, van, hogy a helyzet ihleti meg. Meglátott valamit abban a szituációban, ami megfogta és bedobta az ötletet. Nem azért, mert vérszemet kapott és több meztelenséget szeretett volna a filmbe vinni, hanem egyszerűen látott valamit, amitől belelkesült. Ez azonban már nem a megbeszélt koreográfia része lett volna és láttam a színészeken a feszültséget, odamentem hozzájuk, beszélgettem kicsit és végül úgy döntöttek, hogy nemet mondanak. Semmi nem történt, továbbléptünk. Ha jó emberekkel dolgozol, akkor ez egy természetes folyamat.
– Ha ön nincs ott akkor, lehet, hogy nem mernek ellentmondani a rendezőnek és belemennek a jelenetbe?
– Igen, ez két fiatal színész volt, kilencven százalék, hogy belemennek, ha nem segítem őket. És akkor ott van utána az az érzés… Egy forgatáson valakinek a puszta jelenléte is nagyon sok mindent tud gátolni és ellenkezőleg, sokat segíthet, ha jelen van valaki, aki felteszi a jó kérdéseket. Az intim jeleneteknél a bizalom extrém fokán kell együttműködjön a stáb, beleértve rendezőt, a színészt és mindenki mást. Ráadásul egy forgatáson komoly hatalomdinamikák is vannak, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Egy színész számára nagyon nehéz feladat nemet mondani a rendezőnek.
– Arra, hogy a színészek nem involválódnak érzelmileg, van ellenpélda is, nem egyszer előfordul, hogy a forgatáson jönnek össze párok. Guillaume Canet úgy fogalmazott: „Ha két hónapon át csókolsz egy csodaszép nőt, míg a feleséged és a gyerekeid távol vannak, az könnyen összezavarhat”.
– Érdekes módon ezekben a jelenetekben a csók a legigazibb. A szexjelenetet nagyon le lehet bontani technikailag, de a csók az csak úgy működik, ha igazi. Persze egy ilyen helyzetben nagy lehet a kísértés, hiszen a forgatás világa olyan, mintha az ember egy családban lenne több hónapon át, mindenki mástól távol. Ott a filmbeli vonzó partner, akivel reggeltől estig együtt van az ember, este együtt iszogatnak a bárban, ugyanabban a szállodában laknak és így tovább.
– Mi történik, ha épp ellenkezőleg, a színészek között nem működik a kémia?
– Találkoztam ilyennel én is, de egy profi színész át tudja hidalni ezt a problémát. Akikkel akkor dolgoztam, vérprofik voltak. Amikor elkezdtem dolgozni velük, én is érzékeltem, hogy nagyon nem kedvelik egymást, de ha megnézi a filmet, egy pillanatig nem fogja érzékelni, hogy gond lenne közöttük.
– Olyan is előfordult, hogy leállította a forgatást, annak érdekében, hogy a színészeket védje?
– Nem és ettől nagyon félek, mert biztos, hogy lesz ilyen. De leállítani a rendezőt… nagyon kockázatos. Ahhoz, hogy a jelenetben le kelljen állítanom a forgatást, valami extrém dolognak kell történnie.
– Jól sejtem, hogy ebben a szakmában nem lehet húsz évesen remekelni?
– Valóban, ehhez sok tapasztalat és magabiztosság is kell, hiszen minden forgatáson én vagyok „az új gyerek”. Amikor bemutatkozom, mindig különböző arckifejezésekkel találkozom. Az egyik azt gondolja, „hú, ez mindent tud a szexről”, a másik szemében látom a kételkedést: „te aztán biztos nagyon hasznos leszel…”, és van a „de jó, hogy végre valaki ezzel foglalkozik” – típusú hozzáállás is. Az intimitás-koordinátor egyedül van, csak a színészekkel meg a rendezővel van kapcsolata, és ha nem elég magabiztos, könnyen kívül reked a stábon. Engem ez már nem zavar. Imádom a csapatmunkát, de ennyi gyártásban eltöltött év után jól esik egyedül lenni.
Nyitókép: Spanyár Judit
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
