Ez az árvíz figyelmeztetés: meg kell végre építeni a Nánási úti gátat
Nem igaz, hogy semmi nem történt a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme érdekében az elmúlt évtizedben. A 2013-as nagy árvíz idején legveszélyesebbnek számító szakaszokon új vagy újjáépített gátak emelkednek. De a legfontosabb szakasz még hiányzik: a Nánási úton és a Királyok útján építendő védmű. Nem szabad újranyitni az évtizedes vitát a parton vezetett mobilgátról, mert az itteni gátra kész tervek és engedély, sőt már uniós forrás is van. Tartós és biztonságos megoldást csak ez jelent. Mutatjuk, miért.
Ha Budapesten árvíz van, akkor minden szem a Római-partra szegeződik. Ennek objektív és kommunikációs okai egyaránt vannak. Az elmúlt száz évben minden nagy árvíz itt okozta a legtöbb problémát. Így volt ez a korábbi rekordokat megdöntő, valóban félelmetes veszélyhelyzetet okozó 2013. júniusi nagy áradás idején, meg korábban 2010 júniusában, 2006 áprilisában, 2002 augusztusában és márciusában is, még régebben pedig 1965 júniusában, 1953-54 telén, sőt már 1945-ben és 1940-ben. A dátumokból látszik, hogy a mostani árvíz időpontja rendhagyó: nem tavasszal vagy nyár elején jött, mint a régiek, hanem szokatlan módon szeptemberben, aminek egy alpesi térséget sújtó mediterrán ciklon az oka.
Ami nem rendhagyó, hogy rendszeres időközönként jönnek ilyen nagy árvizek Budapestre. A legutóbbi óta eltelt évtized a Rómain békés hekkezéssel, strandolással, faültetéssel telt, a kisebb áradások alig jelentettek problémát: Budapest háborítatlanul élvezhette szeretett Duna-partját. Most viszont homokzsákolás van, védekezés van, aggódás van. A politikusok a Rómaira mennek, mert fotóbarát helyszín, közel lehet menni a Dunához, lehet zsákot tölteni, élő bejelentkezést tartani. Ezt tette a napokban Magyar Péter és Szentkirályi Alexandra is, ami teljesen érthető, de azért szögezzük le:
a védvonal nem itt van, hanem a Nánási út–Királyok útja nyomvonalon,
ahonnan Karácsony Gergely főpolgármester jelentkezett be. A Csillaghegyi-öblözet 55 ezer lakóját, a lakótelepeket, kertvárosokat itt kell megvédeni, és nem a Római-part peremén homokzsákokkal. Az utóbbi lokális probléma, érthetően fontos az ott élőknek, és minden segítséget meg kell hozzá kapniuk – de krízis Budapesten csak akkor van, ha a Nánási út vonalán (és a kapcsolódó részeken: az Aranyhegyi-pataknál és a pünkösdfürdői gátnál) baj áll elő. Tíz éve a kapcsolódó szakaszokon valóban komoly gond volt, de most lehet abban bízni, hogy nem lesz.
Az évszázad árvizének nevezett 2013-as áradáson a Duna 891 centin tetőzött, 2006-ban 860-on, most a szakemberek jóslata szerint 830 centin fog szeptember 21-én. A mostani áradás tehát nagy, de nem annyira nagy, mint a két előző özönvíz. Várhatóan elhúzódó időtartamú lesz, ami legalább annyira próbára teszi a védműveket, mint a magasság, de azért a tetőzési szint sokat számít. A budapesti védekezést végző Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) ideiglenes agyagtöltéssel erősítette meg a védmű Királyok útjai szakaszát, és ez a szakemberek reményei szerint kellő biztonságot fog nyújtani, bár elkiabálni a dolgot nyilván nem szabad.
A másik ok, amiért Észak-Buda nyugodtabban várhatja a mostani áradást, mint az előzőt, hogy az elmúlt tíz évben pont azok a szakaszok lettek megerősítve, amelyek akkor a legnagyobb ijedelmet okozták. Ebben a cikkben arról lesz szó, mi az, ami elkészült, és mi az, ami még hiányzik. Mert bár most sokan úgy tesznek, mintha az elmúlt tíz évben nem történt volna semmi Budapest északi részének árvízvédelme érdekében, ez egyáltalán nem igaz. Sok minden történt a tervezőasztalon és a fizikai valóságban, az utóbbi ráadásul két egymást követő városvezetés, részben Tarlós István, részben Karácsony Gergely közös érdeme. Ami eddig felépült, most vizsgázik először élesben.
Ha árvíz van, akkor a homokzsákolás mellett megindul a lobbizás is annak érdekében, hogy a Római-part hullámterét védmű mögé kellene zárni. Az ott élőknek, lakjanak akár magas töltésre pakolt, modern „üdülőparkokban” vagy az ötven-hatvan régebbi családi házban, valamint a szállodák tulajdonosainak és az újabb területeket beépíteni akaró ingatlanfejlesztőknek közös érdeke, hogy az árvízre hivatkozva újranyittassák azt a vitát, amit a budapesti ügyek iránt érdeklődő közvélemény, a sajtó és a várospolitika az elmúlt évtizedben a Római-part jövőjéről lefolytatott. Ez azonban súlyos hiba lenne.
Alaposan kidolgozott és jó minőségű kész tervek és közel 30 milliárd rendelkezésre álló uniós pénz menne veszendőbe, ha ezt sikerülne elérniük.
Amit a Római-parton most látunk, az lokális árvízi védekezés homokzsákokkal, olyan, mint ami számos más dunai település hullámtéri üdülőterületén az élet megszokott része Kismarostól Szentendréig. Attól hullámtér a hullámtér, hogy a Duna időnként feljön benne.
Hol volt a legkomolyabb havária egy évtizeddel ezelőtt? Egyrészt a Csillaghegyi-öblözet déli határát jelentő Aranyhegyi-pataknál, ami az esztergomi vasút töltésével párhuzamosan fut. Mély, kiépített árokban, akkoriban még földtöltések között. A megáradt Duna beáramlik ebbe a mederbe, és kitölti, ez a visszaduzzasztó hatás még a Szentendrei úton túl, Mocsárosnál is érezhető az ilyen komoly árvizek esetén. 2013-ban az itteni földtöltések átáztak, és folyamatosan szivárogtak, katonák dolgoztak, hogy át ne szakadjanak. Ha akkor elviszi a víz a gátat, a Duna elönti a Pók utcai lakótelepet, Rómaifürdőt, Csillaghegyet, még a békásmegyeri lakótelep egy részét is, gyakorlatilag hátulról megkerülve a Nánási úti védvonalat. A látszólag masszív pünkösdfürdői gát is gyengébbnek bizonyult a vártnál; az óriási víznyomás hatására helyenként instabillá vált, ezért az FCSM ellennyomó medencéket épített a megszilárdítására. Emellett itt is van egy áradás idején gondot okozó vízfolyás, a főváros északi határát jelentő Barát-patak, amelynek a visszaduzzadása fenyegette nemcsak Békásmegyert, hanem Budakalászt is. Itt sem történt végül baj, de az világossá vált, hogy mindegyik helyszín gyenge pontot jelent a fővárosi védekezésben.
Mint ahogy sérülékeny maga a Nánási út–Királyok útja szakasz is a közbülső részen. Itt egy sokszor javított, eredendően még az 1940-es árvíz után épített, majd folyamatosan továbbfejlesztett védmű található; a megemelt úttest hol egyik, hol a másik oldalán egy alacsonyabb földtöltés is végigfut. Ez műszakilag már akkor sem volt megfelelő, de még kevésbé 2013 után, ugyanis a törvény előírja, hogy a gátaknak a mértékadó árvízszinthez (MÁSZ) képest mindig 1,3 méterrel magasabbnak kell lenniük. Ha egy árvíz megdönti a korábbi rekordot, ahogy az tíz éve történt, a MÁSZ is automatikusan megemelkedik. Mindennek, ami az elmúlt tíz évben épült vagy a jövőben épülni fog, meg kell felelnie a megszigorított előírásnak.
A négy fent leírt szakaszból háromnál ma új vagy felújított, biztonságos védmű fogja meg az áradást – ennyit arról, hogy nem történt semmi.
Miért jobb a helyzet konkrétan:
- teljesen új védmű épült az Aranyhegyi-patak mentén a torkolattól 2,1 km hosszon;
- a pünkösdfürdői gátat 1,7 km hosszon megerősítették és megemelték;
- a Barát-patak torkolatában árvízvédelmi zsilipkapu épült.
Az első kettő a fővárosi önkormányzat beruházásában készült el, a zsilipkapu-projektet átvette az Országos Vízügyi Főigazgatóság, mivel két település határán található. A két patakon eltérő a védekezés logikája: az Aranyhegyi-pataknál továbbra is bejöhet a Duna a szárazföld belsejébe, ezen a részen az áradást a patak mentén végigfutó új gát fogja meg. A jóval kisebb vízhozamú, általában száraz Barát-pataknál viszont az a cél, hogy a Duna ne tudjon belépni, ezért ott a torkolatát zárták el zsilipkapuval. Itt a tervezők ráadásul olyan létesítménnyel számoltak, ami a hegyekből lezúduló csapadékot is képes megfogni, és a Dunába átemelni, vagyis egyszerre két irányból is véd – ilyen biblikus méretű katasztrófa valószínűleg soha nem fog történni, de ha igen, az irdatlan méretű zsilipkapu még azt is kibírja.
Az Aranyhegyi-patak mentén a Pók utcai oldalon beton támfalat látunk; a Szentendrei úton túl, a Mocsáros peremén ezalatt résfal van az átszivárgás ellen, a torkolat irányába viszont a meder kapott vízzáró bélelést. Tagadhatatlanul sivár, lehangoló látvány ez békeidőben, eredetileg nem is így tervezték, de menet közben módosítani kellett a technológián, mert 2019 novemberében kiderült, hogy a tervezők nem számoltak azzal, a töltés alatt jelentős római romok rejtőznek, így valószínűleg eleve meg sem kaphatták volna az engedélyeket. Végül az Aquincumi Múzeum tiltakozott a régészeti rétegeket megsértő résfalazás ellen. Addigra csak a gát régészeti kihívásokkal nem érintett egyharmada készült el a mocsárosi szakaszon, majd a munka leállt.
A Tarlós-féle városvezetés a 2013-as árvíz után azonnal megkezdte a védművek terveztetését mindhárom érintett szakaszon. Arról később még lesz szó, mi történt a Rómainál, de a többi részprojekt értelmét senki nem vonta kétségbe. A két patak már eleve kibetonozott, kiegyenesített mesterséges medrekben futott, így a védművek megépítése ökológiai kárral sem járt. Összesen 10 milliárd forint uniós KEHOP-pénz volt elkülönítve az építkezésekre, azonban ennek felhasználása veszélybe került a római-parti gát körül elhúzódó vita miatt. Az Aranyhegyi-patak mentén futó védmű 2017-ben kapott létesítési engedélyt, és 2019-ben kezdett épülni, a rossz állapotú pünkösdfürdői gát megerősítése pedig 2018-ban. A Római-partra tervezett mobilgát, bár tervezésének többször nekifutottak, sosem szerzett vízjogi létesítési engedélyt.
Amikor hivatalba lépett 2019-ben a Karácsony Gergely-féle városvezetés, már ezt a helyzetet találta: (1) egy jórészt elkészült építkezés Pünkösdfürdőnél, amit be kellett fejezni; (2) egy másik folyamatban lévő építkezés az Aranyhegyi-pataknál, ami megakadt; (3) egy patthelyzet a Rómainál és (4) egy szorító határidő, mivel az árvízvédelemre kapott pénzt 2023-ig fel kell használni. Ezeket az ügyeket valójában teljesen racionális módon kezelték:
- Pünkösdfürdőn az új gát oldalában fővárosi forrásból még egy vonzó, ökológiai szemléletű közparkot is kialakítottak, ami 2023-ban elnyerte az Európa Zöld Városa Nemzeti Díj elismerést, így nemcsak mérnöki létesítmény készült, de a környéken lakók életminősége is javult;
- az Aranyhegyi-pataknál technológiát váltottak, és befejezték a védmű építését, de itt a közterületek rendezetlenek maradtak; az új védmű biztonságot ad, de az oldala és a teteje helyenként úgy néz ki, mint egy külvárosi sittlerakó; ezt egyszer jó lenne a Pók utcai lakótelep kedvéért megcsinálni;
- a Rómain újraindították a tervezést, a feladatot egy új közbeszerzésen elnyerő Mélyépterv alaposan megvizsgálta mind a parti gát, mind a Nánási út–Királyok útja nyomvonalat, és megállapította, hogy az utóbbi mind árvízvédelmi, mind urbanisztikai, mind ökológiai szempontból sokkal kedvezőbb, így 2023-ra megszületett a döntés, hogy ezt kell megvalósítani;
- a Csillaghegyi-öblözet védelmére ezzel elköltöttek 6,2 milliárdot, a maradék 3,8 milliárdot viszont átcsoportosították Újpest árvízvédelmére, ahol egy új szakasz a megyeri csárdánál már elkészült, de a munka még 2029-ig eltart.
Látszik a fenti felsorolásban, hogy
a két városvezetői ciklus között ebben az esetben is érzékelhető a várospolitikában sok esetben tetten érhető folyamatosság, de a szemléletváltás is, különösen a Római-part kapcsán.
A Mélyépterv által készített a római-parti szakaszra készített megvalósíthatósági tanulmány remélhetőleg végleg pontot tett az évtizedes nyomvonalvita végére, és adatok sokaságával igazolta, hogy igaza volt a 20. század elején azoknak, akik a Nánási út–Királyok útja mentén jelölték ki a védvonalat. Őket még nem környezetvédelmi szempontok vezérelték, nem is a Római-part természetes állapotát, tájképét, identitását akarták védeni. Ezek mind nagyon lényeges, modern szempontok, de most árvíz van, maradjunk az árvízvédelemnél. A védvonalnak azért kell a Nánási út–Királyok útja mentén futnia, mert ott a legbiztonságosabb. A Csillaghegyi-öblözet védelme itt kisebb beavatkozással elérhető, a part mentén viszont vagy nagyon nagy létesítményt kellene építeni, ahogy az a 20. század második felében a pünkösdfürdői szakaszon történt, vagy a védelem lenne ingatag.
Érdemes kicsit visszalépni az időben az okok megértéséhez. Ha már Római-part, akkor a római korba, mert a környék ugyan nagyon megváltozott, de a táji adottságok ma is meghatározóak.
A fenti térképek felső részét megnézve látjuk, hogy a hegyek lábánál elterülő, mocsaras dunai ártéren valaha több magasabban fekvő szárazulat volt, ahol az ember megtelepedhetett. Egy ilyen szárazulaton épült fel Aquincum polgárvárosa, és ehhez kapcsolódott a Rómaifürdő forráscsoportja is; egy másik, hosszúkás szárazulat pedig a mai Csillaghegynek felel meg. Itt, a dombsor tetején futott az Ulcisia castra (Szentendre) felé tartó limesút, a víz szegélyén pedig négy őrtornyot emeltek (a bal oldali térképen 1-4. számokkal jelölve). A dombsor megfelel a Nánási út–Királyok útja vonalnak, a limesút pedig talán ott rejtőzik a mai aszfaltút alatt, a régészek remélik is, hogy a gátépítés során rátalálhatnak a maradványaira. A szárazulattól nyugatra mély fekvésű, elöntött terület volt, ami azonban mára szinte teljesen beépült, utolsó maradványa a Mocsáros kiszáradó, foltszerűen megőrződött vízi világa. Keletre a dombsor a Nagy-Duna-felé lejtett, amit ma Római-partnak nevezünk, akkor még nagyrészt víz alatt lehetett.
A természeti adottságok a 20. század elejéig nem változtak, az ősi limesutat használták a középkorban is a magyar uralkodók, ha Visegrádra mentek Budáról; ezért nevezték el az 1930-as években a Nánási út újonnan kiépült folytatását Királyok útjának. A nyaralókkal lassanként beépülő Csillaghegy árvízvédelmét a főváros csak az 1923-as nagy árvíz után kezdte megszervezni. Az akkori tapasztalatok szerint a legracionálisabb helyeken építettek védműveket: az Aranyhegyi-patak mentén, „a Dunafolyam felől pedig, minthogy az ú. n. Római-Dunapart igen alacsony, a vele párhuzamos Nánási-út gyalogútját emelte fel és képezte ki árvízvédelmi gáttá” a városvezetés – olvashatjuk a Fővárosi Közlöny 1940-es számában.
Ezt a gátat aztán többször megmagasították a nagyobb árvizek után. Az 1940-es áradás után például a Nánási utat egy méterrel megemelték, ezzel be is szűkítették annyira, hogy a tervezett villamos nem fért el rá (a Római közlekedési problémái is elég régi keletűek). A megemelt gáton aszfaltozott autóút létesült, de a parton megtelepült csónakházak és néhány víkendház tulajdonosai már ekkor panaszkodtak, hogy az árvíz náluk így még magasabb lesz, és ingatlanaik jobban károsodnak. A gáttal egyidős a vita a hullámtéri ingatlanok helyzetéről, de sajnos ezen ingatlanok száma és mérete az elmúlt negyedszázadban jelentősen megnőtt. A földgátat az 1945-ös, 1953-54-es és az 1965-ös árvíz után megmagasították, de az csak városi legenda, hogy „ledobált homokzsákokból” állna.
Az 1965-ös árvíz azonban traumatikus volt, a gát majdnem átszakadt, csak nagy erőfeszítéssel sikerült megvédeni, és világossá vált, hogy komolyabb védműre van szükség. Ezen a ponton azonban valami kisiklott.
Az évszázados tapasztalatokat, természetföldrajzi adottságokat elfelejtve úgy döntöttek, hogy a parton építenek új védművet.
Sőt, nem is a parton, hanem a Dunában, az akkori parttól 40-80 méterre. Irdatlan, már-már felfoghatatlan munkával 12 méter mély kőprizmát építettek a folyómederbe, a régi és az új part közötti területet feltöltötték, a partélre hatalmas földgátat emeltek. Beszűkítették tehát a Dunát.
A még mindig a természet legyőzését hirdető, mérnöki-optimista modern korszellemet tükröző tájátalakító munkát 1972-ben kezdték el az északi, pünkösdfürdői szakaszon, és csak 1981-re fejezték be a Barát-patak és a Pünkösdfürdő utca között. A korabeli sajtóban olvasható tudósítások mind azt emelik ki, hogy a nagyarányú feltöltés milyen praktikus: a gát mellett széles autóút és lankás parkosított terület lesz, itt az üdülőtelep főgyűjtő-csatornája is elhelyezhető. Ma már másként látjuk: a part teljesen elvesztette természetes jellegét, a földgát a Pünkösdfürdői strandot és az üdülőket is megfosztotta a vízkapcsolattól, a környék steril és élettelen, a Duna medrének beszűkítése növelte az árvízveszélyt. Óriási szerencse, hogy a 80-as években már nem volt pénz a folytatására – a Római azért maradhatott egyáltalán Római, mert nem délről indultak észak felé, hanem fordítva, először ugyanis az új békásmegyeri lakótelepet akarták gáttal védeni.
Csak az 1990-es évek elején kérdőjeleződött meg, hogy kell-e ezt az építkezést folytatni, vagy a Rómait inkább olyannak kell megőrizni, amilyennek az emberek szeretik: Budapest utolsó természetes Duna-partjának.
És valójában ma is ezt a vitát szeretnék újranyitni azok, akik a hullámtérben rendelkeznek ingatlantulajdonnal, így az érdekeik – emberileg érthető módon – ezt kívánják. Látszólag persze ma már senki nem javasol ilyen nagy építkezést. A parti védműre született tervek közül a 2013-as és a 2016-os „mobilgát” koncepció a jelenlegi partélen képzelte el a védművet, a 2017-es döntéselőkészítő tanulmány a sétányon, a 2019-es koncepció a telekhatárok vonalán. A mobilgát szót azonban érdemes zárójelben használni, mert ez a létesítmény nem lenne annyira mobil: szilárd töltésalapra van szüksége, mellette szervízút futna, és egy 8-10 méter széles sávban szivárgórendszert kell kiépíteni az átszivárgó víz elvezetésére. Óriási építkezéssel járna tehát, és a partélen futó változatok gyakorlatilag a természetes parti föveny és növényzet felszámolását, a Római-part hagyományos jellegének elvesztését hozták volna magukkal, a telekhatárokon futó verzió pedig műszaki okokból és a rengeteg kisajátítás miatt kivitelezhetetlen lenne. A legutóbbi Mélyépterv-tanulmány megpróbálta a legszelídebb, de műszakilag helytálló verziót megalkotni, de még ez is 243 nagy fa és a parti galériaerdő jelentős részének (közel ötszáz fának) kivágásával járt volna. A fák számánál azonban lényegesebb, hogy minden parti gátépítés a Római tönkretételét, a budapesti városidentitás szempontjából kiemelten fontos hely egyedi karakterének elvesztését jelenti: ezt pont az a rengeteg koncepció bizonyította be, ami az elmúlt évtizedben erre a változatra készült.
A Római csak akkor marad Római, ha a fővédvonal a Nánási úton és a Királyok útján fut, ahogyan pont száz éve kijelölték.
És a természeti adottságok miatt ez a biztonságosabb. Ilyen hosszú, 3 kilométeres szakaszon a mobilgát – valójában szilárd töltésen futó gát mobil magasítással – alapból nem ideális megoldás, mert sérülékeny, a feltorlódó uszadékfa bedöntheti, a víznyomás hatalmas. Nem véletlenül nem kapott vízjogi létesítési engedélyt egyik korábbi, Tarlós-féle koncepció sem a katasztrófavédelemtől. Ha egy ilyen védmű beszakad, akkor a vizet megint csak a Nánási úton és a Királyok útján kellene megfogni, hogy ne öntse el az egész öblözetet, a felelős városvezetői magatartás ezért az lenne, hogy itt is épüljön egy második gát a biztonság kedvéért – de ez jól mutatja az elképzelés abszurditását.
A szabad szemmel szinte láthatatlan dombsor pont azt a pár méteres magasságkülönbséget jelenti, ami az árvízi védekezésben annyit számít. Számokban:
- A magassági hiány (MÁSZ+1,3 m) a parti nyomvonalon: 2,8-4 m
- A magassági hiány (MÁSZ+1,3 m) a Nánási út–Királyok útja nyomvonalon: 1,4-2,8 m
A védekezés oroszlánrészét a dombsornál maga a természet végzi el helyettünk, ha ott van a védvonal, és nem a hullámtérben.
A Nánási út–Királyok útja nyomvonalról 2023-ra szinte teljes politikai konszenzus alakult ki. Ezt támogatja a megvalósíthatósági tanulmány nyomán a jelenlegi városvezetés, és különösebb felhajtás nélkül elfogadta a kormány is, mivel az 1527/2023 kormányhatározattal megítélt 28,3 milliárd forint KEHOP-forrást a megvalósítására. Támogatja a szakma, mivel a Katasztrófavédelem 2023 novemberében kiadta rá a vízjogi létesítési engedélyt. Korábban ezt egyetlen más terv sem tudta megszerezni. Az októbertől felálló közgyűlés új szereplői közül Vitézy Dávid főpolgármester-jelölti programjában szintén ezt olvashatjuk: „Az elmúlt évtized időhúzása és vitái után mihamarabb meg kell építeni az elfogadott tervek szerinti Királyok útjai árvízvédelmi művet. Újbóli áttervezés és a vita újranyitása az árvízkockázatok miatt nem felvállalható.”
Vitézy arról is ír, hogy „az ártéri ingatlanok védelme érdekében újra kell kezdeni a párbeszédet az érintett ingatlanok tulajdonosaival”. Ez kétségtelenül szükséges, minden olyan lépés, ami segíti a lokális védekezésüket, támogatandó és fontos, de nem kerülhet ellentétbe azzal, amit a program úgy fogalmaz meg: cél a „Római-érzés” megtartása a közterületek felújítása mellett.
Magyar Péter az elmúlt napokban árvízi bejelentkezései során mintha közelebb sodródott volna a „környezetvédők” hibáztatásához és a hullámtéri érdekek képviseletéhez; konkrét ígéretet azonban nem tett, és remélhetőleg nem is készül arra, hogy felrúgja a kialakult szakpolitikai konszenzust.
A Nánási úti védműre jelenleg engedélyes terv szintű dokumentáció van. A következő lépés egy sikeres közbeszerzési tender lebonyolítása, a kiviteli terv szintű dokumentáció elkészítése, ezt követheti a tényleges építkezés 2026-tól. Bár a mentrend feszes, a projekt el tud készülni az uniós pénz felhasználásának 2029-es határidejéig. Van még egy kemény határidő, ami nem teszi lehetővé a további halogatást: a Római-parti sétány alatt egy nagy kapacitású Sentab-ivóvízcső fut, ami cserére szorul, műszaki állapota legfeljebb még tíz évig teszi lehetővé a használatát. Az észszerű ütemezés valahogy így nézhetne ki: (1) megindul a gát építése a Nánási úton, mégpedig szakaszokra tagolva, hogy a lakók életminőségét és a közlekedést minél kevésbé rontsa; (2) a parton kicserélik a Sentab-csövet; (3) ezután kerülhet sor a Rómain a közterületek átfogó megújítására.
A hullámtéri ingatlantulajdonosok közül többen jogi úton támadták meg a vízjogi létesítési engedélyt. Ez kockázatot jelent, azonban bíztató fejlemény, hogy a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is elutasította az ingatlantulajdonosok azonnali jogvédelemre vonatkozó keresetét, így jelenleg a vízjogi létesítési engedély végrehajthatónak minősül. Korábban pedig a Kúria jogerős ítéletben mondta ki az egyik szállodás által indított perben, hogy a folyók hullámterében az önkormányzatot nem terheli árvízvédelmi kötelezettség. Az ottani ingatlanok tulajdonosai saját kockázatukra építkeztek, és az árvízi károkat sem köteles az önkormányzat megtéríteni. A Római-part márpedig jogilag és ténylegesen is hullámtér, hogy korábban politikusok milyen ígéreteket tettek, az ezen nem változtatott. (Szórakoztató adalék, hogy a pereskedés a szállodás és a fővárosi önkormányzat között még a Tarlós-korszakban folyt, amikor a hivatalos fővárosi álláspont az volt, hogy a jövőben a partélen kellene gátat építeni; a perben azonban az önkormányzat sikeresen megvédte azt az álláspontot, hogy a védvonal jelenleg a Nánásin van.)
Lényeges kérdés az is, hogy milyen lesz a gátépítés után a Nánási út és a Királyok útja. Ez az útvonal ugyanis fontos közlekedési szerepet tölt be Rómaifürdő és Csillaghegy észak-déli irányú forgalmában, és természetes módon egyfajta főutcájává is alakult a környéknek, ahol az egyforma mellékutcákban szolgáltatások, találkozóhelyek nem nagyon vannak. A főutca szerep különösen erős a Nánási út Kadosa és Rozgonyi Piroska utca közötti szakaszán, ahol üzletek, cukrászda, éttermek találhatók, és innen nyílik a Római piacnak is helyet adó Nánási udvar.
A Nánási úti gát ezért nemcsak árvízvédelmi és műszaki kérdés, hanem köztérépítészeti is: az útszakasz élhetősége nem romolhat miatta, sőt inkább javulnia kell. Éppen ezért
elképzelhetetlen, hogy a Nánási úton és a Királyok útján egy több méter magas betonfal jelenjen meg, elrekesztve a Római-partot és a hullámteret Csillaghegy többi részétől. De nem is ez a terv.
Az elfogadott koncepció szerint a két utat faltól falig felújítanák és újraterveznék, egységes, rendezett összkép alakulna ki. A védmű végig a Duna felőli oldalon futna, a belső oldali töltéseket így el lehet bontani. A beton térdfal magassága körülbelül 60 és 100 centiméter között változna, vagyis eleve sehol nem lenne derékmagasságúnál magasabb (ez egyébként a MÁSZ szintjét jelenti). Nagyjából 80 helyen törné meg árvízkapu az utcatorkolatokban, buszmegállókban és az ingatlanok bejáratainál.
Valójában ez a védmű is egy állandó gát (egy földalatti résfal) kombinációja lenne mobil elemekkel. A műszaki megoldás tehát alapjaiban nem is különbözik a parti és a belső nyomvonal esetében, azonban a mobil elemeket a Nánási úton és a Királyok útján csak rendkívüli magas árvizek esetén kellene felszerelni. A Nánási úton van még egy nagy előny: a szervízutat maga az úttest adja, és a szivárgórendszer is ez alatt helyezhető el. Nem egy érzékeny, tagolt, zöld környezetbe kell belevágni, mindent tönkretéve, hanem eleve rendelkezésre áll. Körülbelül kétszáz fa kivágására itt is szükség lesz, de ezek jóval kevésbé értékesek, jelentős részük a földgát oldalából kinőtt, invazív fajú fa, aminek ott sem lenne szabad lennie valójában. Az ikonikus platánsort teljes mértékben meg lehet kímélni az építkezés során, a főváros ezt elvárja a tervezőtől és a majdani kivitelezőtől.
Az új védmű mögött egyszerű zöldsáv és gyalogos járda, a túlsó oldalon járda és fasor vezetne végig, az úttest két oldalán pedig kerékpársáv. A terv ilyen módon a Római-part egyik régi használati problémáját is kezelni tudja: a Budakalász, Szentendre felé tartó távolsági bringások kapnának egy gyors, kényelmes utat, nem kellene a büfésorok és babakocsit toló anyukák között a parton száguldozniuk. A Rómaira kerékpárral csak az menne ki, akinek ott van dolga.
A Nánási út–Királyok útja nyomvonalon létesítendő gát a város szempontjából a legjobb megoldás, erre van a legkidolgozottabb terv, és uniós forrásból a közeljövőben megépíthető.
Hiba lenne lobbinyomásra vagy politikai kommunikációs okokból visszatérni a nullához, és mindent elölről kezdeni.
Nyitókép: A megáradt Aranyhegyi-patak a torkolat közelében (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
