A rezsivédelmet megsebesítette, az ársapkát felsegítette – a háború hatása az energiára
A Lukoil körüli balhé után érdemes áttekinteni, hogy mit tett a háború a magyar és az európai energiával. Az oroszok 2021 nyara óta tudatosan emelték az árakat. A magyaroknak nincs külön kedvezményük az orosz piacon, de az ellátás stabil. Gázból még többet is vesz az MVM a háború kitörése óta, mint korábban, és a Mol sem siet lemondani az orosz olajról. Szlovákiával együtt Európa utolsó nagy vásárlói vagyunk az orosz piacon.
Gázpisztolyt tartott a Kreml Közép-Európa halántékához
Közel két évtizedig sok szakértő, és elsősorban ukrán, lengyel és baltikumi politikus állította határozottan, hogy Oroszország addig nem mer háborút indítani Ukrajna ellen, amíg kiszolgáltatott neki az Európába irányuló gáz eladása tekintetében. Tulajdonképpen nekik lett igazuk, és Magyarországnak fontos, ha nem is a legjelentősebb szerepe volt abban, hogy Moszkvában úgy érezték 2022-re, hogy Ukrajna nélkül is el tudják juttatni a gázukat az EU-ba. Az Európába irányuló gázexport nem csak a bevétel miatt volt fontos Oroszországnak, hiszen az olajjal több pénzt kerestek.
A gázexport jelentőségét az is meghatározta, hogy a vezetékes szállítás kiváltása sem technológiai, sem anyagi szempontból nem tűnt reális opciónak az EU keleti felén:
Németország, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Magyarország, Bulgária és részben Olaszország ellátása elképzelhetetlennek tűnt a 2000-es évekre nélküle. Kellett az orosz gáz fűtéshez, áramtermeléshez és nagyon sok gyár működéséhez.
A saját energiahordozókban szegény régió rászokott az orosz gázra, ami a 2020-as évekig olcsóbb volt minden egyéb, errefelé hozzáférhető lehetőségnél. Ebben persze az európai politikai döntéseknek is komoly szerepük volt: a szintén olcsó szénről klímavédelmi okokból az európaiak próbáltak leszokni, évtizedes távlatban előre betiltották, így szénerőművek építésébe vagy felújításába senki sem vágott bele, a bankok eleve nem adtak rá pénzt. Olaszország és Ausztria után pedig Németország is úgy döntött, hogy atomerőmű-mentes területté nyilvánítja magát. Olajat, szenet és Oroszország egyéb természeti kincseit máshonnan is be lehet szerezni Európában, ezek tengeren könnyen mozgatható termékek, összetett világpiaci kereskedelemmel. A drágán és lassan épülő, sokezer kilométeres vezetékeken szállított földgáz kiváltása ehhez képest lehetetlennek, vagy legalábbis annyira költségesnek tűnt sokáig, hogy abba bele sem akartak gondolni sem Berlinben, sem Bécsben sem pedig Budapesten.
Az LNG, azaz a cseppfolyósítottra hűtött gáz tengeri szállítása csak mostanra vált versenyképessé Európában, az orosz vezetékes gáz eltűnésével.
Az oroszok úgy számoltak, hogy amíg ennyire a gázukra szorul Európa egy jelentős, és a németek érintettsége miatt igen befolyásos része, addig bármit megtehetnek, ha közben az ellátást biztosítani tudják. Ahogy egy német biztonságpolitikai szakértő a Válasz Online-nak elmondta: a 21. század elejének nagy német ipari expanziója lényegében azon alapult, hogy az olcsó orosz gázra épülő termelés és a magas szintű német technológia versenyképes termékekkel tudta elárasztani a világot, illetve egyre nagyobb részben Kínát.
Moszkvában abban bíztak, hogy ameddig ez a helyzet fennáll, addig Európa vonakodik majd az éles ellenségeskedéstől. A politikai nyilatkozatokon és a gesztusértékű, de még elviselhető szankciókon túl más megtorlást nem kell elviselniük akkor sem, ha durván megsértik a volt szovjet tagköztársaságok szuverenitását, sőt akár területi integritását. Erre utalt, hogy az EU 2008-ban elnézte Oroszországnak Grúzia egy részének megszállását; 2014-ben pedig a Krím, illetve Donyeck és Luhanszk ukrán megyék jelentős részének elfoglalását is. Másik oldalról ez azt is jelentette, hogy Oroszország nem kockáztathatta a gázellátás elakadását, mert akkor nem maradt volna ütőkártya a kezében, amivel örök óvatoskodásra és visszafogottságra tudja kényszeríteni az európai politikusokat.
Amikor 2004-ben először történt látványos nyugatos fordulat az ukrán belpolitikában az úgynevezett narancsos forradalom nyomán – az ugyanúgy a kijevi Függetlenség terén tartott tömegtüntetésekkel kezdődött, mint a tíz évvel későbbi második, a mai napig tartó fordulat –, nos akkor az oroszok már elkezdtek dolgozni annak megoldásán, hogyan tudnák Ukrajnát kikerülni az európai gázkereskedelem tekintetében. Fontos, hogy az új vezetékeknek gazdasági értelme nem volt: az ukrán tranzit elbírt a mennyiséggel és a gázexport volumenének növekedése sem volt reális. Főleg, hogy az EU 2050-től teljesen leállna a fosszilis tüzelőanyagok, így a gáz használatával is.
Az óriási költséggel épülő vezetékek egyetlen értelme az volt, hogy Ukrajna ne tudja blokkolni a tranzitot, egy esetleges háború pedig ne veszélyeztesse a nyugati ellátást, azaz a németek és a többi közép-európai ország elnézőek maradjanak agresszió esetében is.
A gáz nagy része ugyanis Ukrajnán keresztül érkezett Európába (kisebb része pedig Belarusz–Lengyelország–Németország útvonalon). A 2004-es kijevi nyugatos fordulat után két alkalommal is előfordult, hogy orosz–ukrán elszámolási vita miatt leállt a tranzit. A viták eredője mindig az volt, hogy Oroszország jelentősen megemelte az Ukrajnának szállított gáz árát, hogy ezzel próbáljon Moszkvához lojális kormányt kikényszeríteni Kijevben.
Oroszország vezetése tehát úgy döntött, hogy kerül, amibe kerül, új vezetékekkel kikerüli Ukrajnát, és lehetőség szerint európai nagyvállalatokat is bevonnak az építkezésbe. A legfőbb beruházás az Északi Áramlat 1 majd 2 megépítése volt, összesen két pár acélcső a Balti-tenger orosz partjától Németországig. Déli irányból pedig a Balkán felől Magyarországig menő vezetéket terveztek.
A Balkánon néhány évig úgy tűnt, hogy a nyugatiak saját vezetéket építenének az orosz befolyás ellensúlyozására. A 2008-as pénzügyi válságig az európaiak egy Nabucco nevű vezetéket terveztek ide, ami azeri (és esetleg türkmén vagy iráni) gázt hozott volna dél felől az EU-ba. Közben az oroszok ugyanezen a nyomvonalon szintén megkezdték egy vezeték előkészítését, hogy a Fekete-tenger felől is saját gázt hozzanak. Nyilvánvaló volt, hogy a Nabucco és a Déli Áramlat (ez volt a projekt eredeti orosz neve) egyszerre nem épülhet meg, annak végképp nem lett volna gazdasági értelme.
Az Északi Áramlat 1-en 2011 novemberében elindult a gáz, és a 2022-es orosz támadás idejére a 2 is szerkezetkész volt már, úgy tűnt, hogy hamarosan elindulhat azon is a kereskedés. A Déli Áramlat építését az Európai Bizottság és az Egyesült Államok 2014-ben a bolgár kormányra helyezett erőteljes nyomással megállította, de a 20-as évek elejére, egy kicsit módosított tervek szerint ezt is megépítették az oroszok. Az utolsó szakaszt, a szerb–magyar határon átmenő csövet 2021 őszén adták át. Az MVM és a Gazprom új szerződése alapján az oroszok már ebből az irányból, és nem Ukrajnán keresztül teljesítik magyarországi szállításaik nagyobbik részét.
Az északi és a déli vezetékekkel közvetlenül a háború kitörése előtt elkészült az az infrastruktúra, amit akkoriban egy németországi konferencián a Gazprom előadója „Gasring” néven, azaz gázgyűrűként említett. Az északi és a déli vezetékek gáza további csöveken keresztül ugyanis összeért Ausztriában Sopronkertesnél (Baumgarten), a magyar határ közelében.
Az orosz gáz megtalálta az útját, hogy délről és északról is megkerülje Ukrajnát, és immár az ukránok közreműködése nélkül is elláthassa az EU-s piacot.
A beruházások elkészülte után három és fél hónappal, 2022. február 24-én kezdetét vette a nagyléptékű orosz offenzíva Ukrajnában.
A magyar szerep
Mint láttuk, több évtizedig tartott ennek az infrastruktúrának a kiépítése. Kellett hozzá Magyarország is, bár nem kifejezetten Magyarországon múlt az orosz terv sikere.
Magyarország áttételesen az EU tagállamaként valamelyest befolyásolhatta az Északi Áramlat elkészültét: a vezeték engedélyezéséről évekig komoly viták mentek az Európai Tanácsban. A magyar kormány 2016-ig kifejezetten ellenezte az Északi Áramlat 2 megépítését, 2015 decemberében például a baltiakkal, a lengyelekkel, a szlovákokkal és a románokkal közös levélben szólította fel Magyarország az Európai Bizottságot, hogy állítsa meg a beruházást.
Később viszont már engedékenynek mutatkozott az ügyben az Orbán-kormány. A vita politikai része arról szólt, hogy magára lehet-e hagyni Ukrajnát a tranzit elvesztésével, a jogi része pedig arról, hogy a tenger mélyén épülő vezeték EU-s területnek számít-e, vagyis egyáltalán lehet-e szabályozni a működését Brüsszelből. A vita különösen a második szakasz építésekor élesedett, mert az már a Krím elfoglalása és a donyecki-luhanszki szeparatista népköztársaságok kikiáltása utánra esett. Dánia például jó egy évre blokkolta az építkezést, amikor a hozzá tartozó tengerszakaszon nem adta ki a környezetvédelmi engedélyt. A Trump-kormány pedig annyira ellenezte a beruházást, hogy megfenyegette a német kikötővárosok önkormányzati képviselőit, hogy ha engedik kikötni a vezeték építésén dolgozó hajókat, akkor örökre kitiltják őket és családtagjaikat Amerikából. Végül a tagállamok többsége nem emelt akadályt a beruházás befejezése elé, amiben benne volt az is, hogy osztrák, francia és olasz cégek is érdekeltek voltak benne. Az időközben hivatalba lépő Biden-kormány is visszavonta a németek elleni szankciós fenyegetést.
Magyarországnak ennél fontosabb szerep jutott a Déli Áramlat megépítésében (mire elkészült, már Török Áramlat néven emlegetik inkább). Ennek kapacitása jóval szerényebb az Északi Áramlatnál, de Ukrajna kikerülése szempontjából fontos konstrukció. Bulgáriát, Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát és Magyarországot látják el rajta keresztül az oroszok gázzal, illetve mint láttuk a Gasring koncepció említésekor, a hazai vezetékrendszeren keresztül Ausztria felé is tovább vihető a gáz, ha marad még belőle.
A beruházás egybeesett a ’90-es években kötött orosz–magyar hosszú távú gázszerződés lejártával, illetve a szerződés ideiglenes hosszabbításaival. Ez azért fontos, mert utólag már talán furának tűnik, de a magyar kormány a 2017-2018-ban egyáltalán nem tűnt elkötelezettnek az orosz gáz vásárlása mellett. Orbán Viktor 2018 februárjában egyenesen arról beszélt, hogy hamarosan teljesen leszakadhatunk az orosz gázról. „Bejelenthetem, kellő szerénységgel, de boldogan, hogy Magyarországon az orosz gázmonopólium korszaka véget ért” – jelentette be a miniszterelnök egy belgrádi sajtótájékoztatóján. Erre a Fekete-tenger román részén feltárt új gázmező (Neptun Deep) adott reményt, ahol az osztrák OMV és az amerikai Exxon Mobile tervezett kitermelést, és a gáz nagy részét a magyar MVM és a MET évekre előre lefoglalta. Amíg élt a remény a román gáz importjára, addig a magyar hatóságok mindenféle bürokratikus kifogással késleltették a déli orosz gázvezeték Magyarországra érkezését, azaz a kiskundorozsmai határkapacitás kiépítésének lehetőségét. A magyar állam izgalmas kettős játékba fogott:
Szijjártó Péter néhány havonta megígérte orosz partnereinek, hogy az engedélyezés mindjárt megtörténik, de közben a budapesti energiahivatal újabb és újabb EU-s jogszabályokra hivatkozva húzta az időt, és az orosz igénynél rendre kisebb mennyiségű gáz beengedésére tett javaslatot.
A történet akkor dőlt el, amikor az amerikai Exxon 2019-re kiszállt a román mezőből. Azért mentek el, mert a román parlament súlyosan megadóztatta a gáztermelőket. Az amerikaiak szerint az ok elég egyszerű volt: oroszok lefizettek néhány román képviselőt és kormányzati tisztviselőt. Ezt a vádat amerikai diplomaták fogalmazták meg háttérbeszélgetéseken akkoriban, de energetikában érdekelt magyar üzletemberektől is hallottuk.
Szijjártó Péter az Exxon hivatalos levonulása előtt még elutazott a texasi Houstonba, a cég székhelyére, ahol közölte az amerikaiakkal: ha nem indul el belátható időn belül a kitermelés a román tengeri mezőn, akkor újabb, hosszú távú szerződést köt az oroszokkal. A Trump-kormány megpróbálta rávenni a magyart, hogy inkább építsenek Horvátországban LNG-terminált, illetve vásároljanak tulajdonrészt a Krk szigetre tervezett létesítményben, és vegyenek lehetőség szerint amerikai cseppfolyósított gázt onnan. A magyar kormány ezt elutasította, mondván nem akar drágább gázt, mint az orosz. Az amerikaiak azzal érveltek, hogy az árkülönbséget fogják fel biztosítási díjnak, mert az oroszok nem megbízható szállítók.
Szijjártó beváltotta houstoni fenyegetését, és 2021 őszén Budapesten aláírták az új, immár 15 évre szóló Gazprom–MVM szerződést, amely alapján a gáz nagy részét az új déli vezetékről, kisebb részét pedig Ausztria felől veszi a magyar állami vállalat. A közvetlen ukrán–magyar tranzit, ami addig Beregdarócnál lépett az országba, teljesen leállt.
Az osztrák irányú kerülőút azért kellett, hogy a nyugat felől bejövő vezeték kapacitásának jelentős részét szintén az oroszok foglalhassák le, korlátozva más kereskedők hozzáférését a magyar piachoz. A magyar kormány annyi engedményt tett az amerikaiaknak, hogy az MVM három évre előre lefoglalta az időközben EU-s támogatásból megépült, ám a tervezettnél kisebb Krk szigeti terminál kapacitásának egy részét. Az éves hazai gázfogyasztás mintegy tizedének megfelelő mennyiségű LNG került be így a magyar piacra. Igaz, ezt se szó szerint kellett érteni akkoriban, mert a Krk-re érkező gázt az MVM otthagyta egy helyi energiakereskedőnek, aki cserébe ugyanezt a mennyiséget Ukrajnán keresztül Oroszországból Magyarországra importálta.
Az ukrán kormány tiltakozása is mutatta, hogy a 2021-től élő déli beszállítás nagyon aggasztotta Kijevet. Ahogy egy akkori ukrán külügyminiszteri közleményben állt:
„a déli korridor a Kreml kedvére és Ukrajna nemzeti érdekei, valamint az ukrán–magyar kapcsolatok kárára” létesült.
Ekkor már megkezdődött az orosz katonai felvonulás Ukrajna határai mentén, és nyártól az oroszok váratlanul korlátozták az EU-ba irányuló gázexportjukat – egyszerűen nem kötöttek új szerződéseket, csak a korábban kötöttek alapján szállítottak, így a kereskedők hiánytól tartottak, és a gáz ára emelkedni kezdett. Utóbb világossá vált, hogy az oroszok így jeleztek az európaiaknak, hogy nagyon drága lesz, ha nem adnak szabad kezet nekik Ukrajnában. Az amerikai, a brit és a lengyel kormány egyre komolyabb figyelmeztetéseket adott ki, hogy Oroszország háborúra készül Ukrajna ellen. A németek, a magyarok és a legtöbb európai kormány nem hitt nekik.
A támadás után
A magyar kormány a háború kitörése után ragaszkodott ahhoz, hogy az orosz gázt nem szabad szankcionálni. Ezt sokáig tartotta is, egészen 2024 nyaráig, amikor Budapest is megszavazta, hogy az EU-ba érkező orosz LNG szállítmányokból harmadik országnak nem szabad eladni. Ez leginkább belga és spanyol terminálokba érkező gázt érintő korlátozás, de jelzi, hogy a magyar kormány által felrajzolt vörös vonalak folyamatosan lazulnak. Cserébe Budapest kiharcolta, hogy ugyanebben a szankciós rendeletben a Paks II.-n dolgozó vállalatok felmentést kapjanak bármilyen szankció alól – ez leginkább a német Siemens miatt volt fontos, mert a berlini kormány visszatartotta a cég exportengedélyét a paksi beruházást érintő szállítmányok esetében.
A magyar kormány azt állította, hogy orosz gáz nélkül nagyon drága lenne a rezsi, azaz a lakossági gáz ára, amit így is emelni kényszerült 2022 augusztusában. A magyar sajtóban ugyanakkor többször is megjelentek a KSH importról szóló adatai alapján találgatások arról, hogy az orosz gáz itt drágább, mint az európai piaci ár. Információink szerint egyik állítás sem igaz: a 2021-ben kötött orosz–magyar hosszú távú gázszerződésben az árat a holland gáztőzsde aktuális havi átlagárához kötötték, vagyis
annyiba kerül az MVM-nek a Gazprom gáza, mintha az európai piac bármely más szereplőjétől venné. Ami előnyt jelenthet, az a kiszámíthatóság: dél felől, az új vezetéken folyamatosan érkezik az orosz gáz, az ellátás biztonságát a háború nem befolyásolja.
Ez egyben azt is jelenti, hogy ukrán tranzit nélkül is elegendő érkezik, mert a 2021-es szerződést úgy módosították, hogy ha elakadna az Ausztria felőli beszállítás (ami jellemzően Ukrajnán és Szlovákián át jut oda), akkor azt az oroszok Szerbia irányából kipótolják. Egyetlen egyszer merült csak fel a déli ellátás elakadása, amikor tavaly ősszel Bulgária megpróbálta megadóztatni a Török Áramlaton átmenő orosz gázt, de néhány hét után a bolgárok visszavonták az erről szóló rendeletet.
A magyar kormány abban is megállapodott az oroszokkal, hogy ha a gáz ára (azaz a magyar árat is meghatározó holland tőzsdei ár) egy bizonyos szint fölé emelkedik (piaci pletykák 120 vagy 150 euró/MWh-ról beszélnek), akkor a magyar félnek az e fölötti árat három éven belül, részletekben is elég törlesztenie. Igaz, ez esetben kamat is volna a gázáron. Az utóbbi két évben a magyar fél azt is elérte, hogy az évi 4,5 milliárd köbméter, hosszú távú szerződésben rögzített mennyiségnél valamennyivel többet szállítson a Gazprom.
Magyarország tehát újabb és újabb kiegészítésekkel stabilizálta az orosz beszállítást, és közben csak nagyon óvatosan nézett körbe az állami kereskedő, a lakossági ellátásért felelős MVM más piacokon, például Azerbajdzsánban.
Közben olyan országok mondtak le teljesen az orosz gázról, mint Németország, amely a legtöbbet vásárolta belőle. Ez ott részint politikai döntés volt, részint pedig kényszer. 2022 szeptemberében felrobbantották az Északi Áramlat három vezetékét a négyből. Az elkövetőket hivatalosan egyetlen hatóság sem nevezte meg, de lapértesülések szerint a német nyomozók egy ukrán katonai csoportot vádolnak a merénylettel. Lengyelország közben leállította a Jamalt, a másik vezetéket, amely Oroszországot összekötötte Németországgal. Németország rendkívül gyorsan átállt LNG-re, rekord tempóban készültek el új terminálok.
Önként mondtak le az orosz gáz további vásárlásáról a lengyelek: nekik kapóra jött, hogy éppen 2022-re készült el az országot Norvégiával összekötő, tenger mélyére fektetett vezeték. Csehország holland és német LNG-terminálokból kezdett importálni, Bulgária pedig görög és török LNG-terminálokból váltotta ki az orosz gázt. Olaszország saját termináljaira vásárolt több LNG-t, illetve növelte az algériai vezetékes importot, de örülhetett a Törökország felől részben azeri gázt hozó új, Albánia irányából a tenger alatt érkező vezeték elkészültének is.
Alapvetően három ország ellátásában van jelentős szerepe az orosz gáznak mind a mai napig: Ausztria, Szlovákia és Magyarország. Előbbi kettő most is Ukrajnán keresztül menő vezetékről, a Testvériségről vásárol. Ez a tranzit azonban csak szilveszterig garantált. Utána lejár a 2019 őszén kötött orosz–ukrán tranzitszerződés, amit német és francia közvetítéssel Párizsban kötöttek. Az volt egyébként az egyetlen alkalom eddig, hogy Zelenszkij és Putyin személyesen is találkoztak.
Komoly egyeztetések mennek arról, hogy a tranzit új szereplők bevonásával 2025-ben se álljon le: a terv szerint egy EU-s cég még a határ orosz oldalán megvenné a gázt, és így már ez a vállalat vehetné bérbe az ukrán vezetékeket, vagyis nem kellene közvetlenül üzletelniük egymással az ukránoknak és az oroszoknak. Úgy tudjuk, hogy leginkább a szlovákiai Eustream nevű vállalat az esélyes erre a szerepre, vagyis
az ukrán tranzit nem múlik el, csak átalakul.
Ebből a szempontból pilot projektnek is tekinthető a Mol megoldása a Lukoilra kimondott 2024-es ukrán szankció megkerülésére. (Erről később még részletesen szólunk ebben a cikkben.)
Ugyanakkor a helyzet még bizonytalan, ami azt is jelenti, hogy jelenleg csak Magyarország veheti biztosra az EU-s tagállamok közül, hogy 2025-ben is annyi orosz gázt tud majd vásárolni, amennyit csak akar. Fizikailag Bulgária is képes lenne erre, de ott egyelőre a politika lemondott az orosz gázról.
Drága lett az energia
A gáz ára 2021 nyarán kezdett emelkedni, először az orosz szállítások mennyiségének csökkenése miatt; aztán a háborús kockázat emelte az árat; majd az oroszok karbantartásra hivatkozva lezárták az Északi Áramlat 1-et; ezután jött az északi vezetékek felrobbantása. Sok európai ország már 2022 májusában felmondta az oroszokkal kötött gázszállítási szerződéseit, arra hivatkozva, hogy egyoldalú szerződésmódosításnak tekintik azt az orosz elnöki rendeletet, amely alapján rubelre kellett volna váltani egy orosz bankban a gázért fizetett összeget a vevőknek.
Az orosz gáz mennyiségének fenti okok miatt bekövetkezett gyors csökkenése Európában nagy áremelkedéshez vezetett: a kiesett mennyiséget többek között csak úgy lehetett pótolni, hogy az európai vevők ráígértek az LNG-t importáló ázsiai országokra, és a kereskedők egy része átirányította a cseppfolyós gázt szállító hajóit Európába. A piacot spekulánsok is megborították, és 2022-re olyan magas lett a gáz ára, ami már az európai ipar teljes összeomlásával fenyegetett. Azóta tizedére csökkent, de még mindig a 2021 előtti szint közel duplája, és ez már nem is megy lejjebb az elemzők többségének véleménye szerint.
Ráadásul a gáz árának emelkedése az európai piacon az áram árát is húzta magával, ugyanis az EU-s szabályok szerint az áramtőzsdén mindig a legmagasabb árért üzletet kötő termelő ára az irányadó. Vagyis ha drága a gáz, de gázerőművek nélkül nincs elég áram, akkor a többi termelő (víz, szél, nap, szén, stb.) is annyiért adhatja a saját áramát, mint a legmagasabb árat kérő gázerőmű.
E drágulás miatt 2022-ben rendkívüli költsége volt Magyarországon a háború okozta árrobbanásnak, ömlött ki a pénz az országból, és a vállalkozásokat rendkívül megviselte az energiaköltségek emelkedése. Ennek kezelését nem segítette az orosz beszállítás: nem volt olcsóbb, mint más forrás lett volna.
Az európai piacok ugyan elkezdtek mostanra alkalmazkodni az új helyzethez, és a háború kitörése óta egyetlen ország sem maradt fűtés vagy áram nélkül, még egész rövid időre sem, de
az európai ipar versenyképessége mindenképpen megsínylette az energiárak emelkedését a kontinensen, és ennek az áremelkedések a legfőbb oka az orosz gáz eltűnése volt Európából.
Ukrajna viszont eddig semmilyen módon sem akadályozta az orosz gáz Európába jutását.
Az olaj
2022. május 9-én délután Ursula von der Leyen váratlanul repülőre ült, és Budapestre utazott. Másfél órát tárgyalt a Karmelitában Orbán Viktorral, majd visszament Brüsszelbe. Dolgavégezetlenül.
A magyar miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy nem szavazza meg az EU legújabb szankcióját, amely megtiltotta volna a tagállamoknak, hogy orosz olajat vásároljanak. Az EU-ba eladott olajból sokkal nagyobb bevétele volt Oroszországnak, mint a gázból, viszont ez egy sokkal rugalmasabb piac: a kereskedelem elsősorban hajókkal, és nem vezetékeken keresztül megy, másrészt világszerte több a termelő, és rövidebb időre szólnak a szerződések.
Magyarország egészen speciális helyzetben volt, mert olajtársasága, a Mol két nagy finomítójába, a százhalombattaiba és a pozsonyiba is kizárólag vezetéken érkező orosz olajat dolgozott be 2014-ig, a Krím orosz megszállásáig. A két finomító közül akkor kezdték a százhalombattait úgy átalakítani, hogy más típusú olajat is képes legyen feldolgozni. Ehhez reaktiválták a horvát tengerparttól Magyarországra tartó olajvezetéket, az Adriát.
A 2022-es olajszankció tervezgetésekor a százhalombattai finomító jó kétharmad arányban, a pozsonyi pedig szinte teljesen orosz olajra volt optimalizálva. A Mol azt állította, hogy három év és 500 millió dollárnyi beruházás kellene az átálláshoz, hogy hasonló hatékonysággal legyen képes finomítani más típusú olajat, mint az Uralsnak nevezett orosz keveréket, ami a Barátság vezetéken keresztül érkezik. A Mol az olajat a vezeték déli ágán veszi, amely Ukrajnán halad keresztül, előtte Belarusz érintésével.
A magyar kormány végül fontos kivételt harcolt ki: Orbán Viktor azzal a feltétellel szavazta meg a 2022. december 5. óta hatályos olajvásárlási tilalmat, hogy az a vezetéken keresztül vásárolt olajra egyelőre nem vonatkozik.
A kivétel meghatározatlan időre szól, de „amilyen hamar csak lehet”, a kivételezetteknek le kell mondaniuk az orosz olajról a jogszabály szerint.
Ugyan a magyar kormány volt a leghangosabb a vitában, de ez a kivétel más tagállamoknak is kedvezett. Bulgária például a tengeri olaj behozatala alól is ideiglenes felmentést kapott. Elvben Németország és Lengyelország is tudott volna vásárolni vezetékes orosz olajat, mert a Barátság északi ága feléjük tart, de ezek az országok lemondtak arról, hogy éljenek a lehetőséggel. Németországban az egykori NDK területén kellett kiváltani az orosz olajat. A megoldás része, hogy a Barátság északi ágán most is megy az olajkereskedelem, csak az papíron már kazah forrású. (A valóságban előfordulhat, hogy a kazahok egy pénzügyi elszámolással orosz olajra cserélik a sajátjukat, így fizikailag orosz bányákból kinyert olaj érkezik a vezetéken továbbra is). A kazah olaj a berlini benzinkutakat ellátó Schwedt finomítóba érkezik.
Továbbra is vásárol vezetékes orosz olajat a Barátság déli ágán Magyarország, Szlovákia és Csehország. Utóbbi ugyan eredetileg azt ígérte, hogy 2024-től nem él a lehetőséggel, de nem készült el időre az olaszországi Trieszt kikötője felől érkező vezeték bővítése, ezért egy év halasztást jelentett be a cseh kormány az EU-ban tavaly év végén. Érdekes körülmény, hogy az orosz vezetékes olajat bedolgozó cseh finomító egyébként a lengyel állami olajvállalat tulajdonában van, amely otthon nem foglalkozik már orosz olajjal.
A magyar és a szlovák tranzitot némileg érintette, hogy 2024 nyarán egy ukrán elnöki rendelet megtiltotta az egyik orosz olajkereskedőnek, a Lukoilnak, hogy a terméke átmenjen Ukrajnán – márpedig a Mol tőlük vette a Barátságon átmenő olaj több mint harmadát. A pozsonyi és a budapesti kormány óriási őrjöngésbe kezdett, még az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások leállítását is követelték Brüsszeltől, de közben a Mol közvetítő kereskedők beiktatásával megoldotta a helyzetet. A hosszabb távra tervezett megoldás pedig az lett, hogy a Mol még Ukrajnába érkezése előtt, Belaruszban nevére veszi az olajat. Várható, hogy hasonló megoldás jöhet szlovák–osztrák viszonylatban a földgáz esetében is 2025-től.
A magyar kormányt élesen támadják sok európai országban, amiért nem mond le az orosz olajról. A helyzet azért bonyolultabb itt, mint a gáz esetében, mert a Mol nem állami cég, mint az orosz gáz megvásárlásában érdekelt MVM.
A magyar kormány ugyan mindent megtesz, hogy a Mol annyi orosz olajat vehessen, amennyit csak szeretne, de végső soron ez egy tőzsdei részvénytársaság menedzsmentjének, és nem a Karmelitának a döntése.
Ugyanakkor a magyar kormány jól keres az orosz olajjal, ami a háború első évében sokkal olcsóbb volt a tengeren vásárolható egyéb olajoknál, és még most is olcsóbb valamivel. A magyar kormány ugyanis súlyosan megadóztatja ezt az árkülönbözetet, jelenleg a hordónkénti árkülönbség 5 dollár feletti részét 95 százalékos adó terheli. A legnagyobb árkülönbség 2022 januárja és augusztusa között, illetve 2023 első két hónapjában volt, ekkor hordónként több mint 30 dollárral volt olcsóbb az orosz olaj a Nyugat-Európában jegyzett Brent típusúnál. Idén szeptember 20-án 4 dollár 66 centtel volt csak olcsóbb, azaz egy kicsivel alatta volt az árkülönbség annak, hogy a különadót a kormány kivethesse rá. Jól látszik, hogy a jelentős árelőny nagy része 2022-ben időben egybeesett azzal, amikor a magyar kormány ársapkát írt elő a magánszemélyek üzemanyagvásárlására –
az Urals akkori diszkontára nélkül aligha bírta volna ennyi ideig a Mol ilyen nyomott áron kiszolgálni a lakosságot benzinnel és dízellel.
Magyarország és Szlovákia annyiban teszi érdekeltté Ukrajnát az olajtranzit fenntartásában, hogy az orosz olajból finomított dízel egy részét visszaviszik Ukrajnába. Az Ukrajnának így eladott dízel azért fontos, mert az ukrán finomítók nagy részét az oroszok lebombázták. A dízelt egy Tiszaújvárosból induló speciális vezetéken viszik vissza Ukrajnába, ezt eredetileg a szovjet hadsereg építette Magyarországon állomásozó csapatainak ellátására. A rendszer működtetéséhez az is kellett, hogy az ukrán állam elkobozza a vezeték ukrán szakaszát Viktor Medvedcsuk oroszbarát oligarchától (az ő lányának a keresztapja Vlagyimir Putyin), akit a háború kitörése után lecsuktak, majd egy fogolycsere alkalmával kiadtak Oroszországnak. Az olajtranziton persze Ukrajna keres is: a háború kitörése óta már négyszer emelték a tranzitdíjat a Barátság déli ágán.
A Mol azt ígéri, hogy 2027-re a százhalombattai és a pozsonyi finomítót is átállítják úgy, hogy orosz olaj bedolgozása nélkül is hatékony üzemek maradjanak. Az átálláshoz szükség lesz arra is, hogy a cég és a horvát állami vezetékes vállalat képes legyen néhány hónapnál is hosszabb időre megegyezni a tranzitdíjról. A Mol szerint a horvátok visszaélnek helyzetükkel, és irreálisan drágán engedik csak át a tenger felől érkező olajat Magyarországra. Illetve a vezeték kapacitásának bővítésére is szükség lenne a Mol szerint. A Mol szempontjából az lenne a legjobb, ha a háború gyorsan befejeződne, és gond nélkül vehetne továbbra is orosz olajat.
Szlovákiával az utolsó nagy vevők maradtunk
Csakhogy erre nincs sok esély. Az EU és az orosz gazdaság szétválasztása még akkor is megmaradna valószínűleg, ha valamiféle tűzszünet rekesztené be az ukrajnai háborút. Európának fontos politikai érdeke maradna, hogy a nyersanyagok megvásárlásával ne erősítse az orosz gazdaságot, ráadásul az új beszállítói útvonalak és az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése (LNG terminálok!) csak akkor térül meg, ha még hosszú évekig használatban maradnak.
Az EU tagállamai közül csak Magyarországra és Szlovákiára igaz, hogy olajból és gázból is túlnyomóan orosz importra támaszkodik, miközben a gáz esetében Ausztria kitettsége a legmagasabb Oroszország felé.
A tengerpart nélküli közép-európai országok függése sok tekintetben érthető, főleg, hogy jól kiépített vezetékek segítik évtizedek óta ezekre a piacokra az orosz energiát. Ugyanakkor ezen országok kormányai és energetikai vállalatai tették a lehető legkevesebbet is azért, hogy ez a helyzet változzon. A 2014-es krími konfliktus után és a 2022-es teljes orosz invázió óta is kivárásra játszottak, hátha visszatérhet a rendes ügymenet Oroszország és az EU között. Erre azonban egyre kevesebb az esély, és a függőség oldásának neki kell állni. Nem lesz sem olcsó, sem könnyű, de számos európai ország bizonyította, hogy a probléma könnyebben megoldható, mint ahogy arra a szakértők és kormányzati hivatalnokok figyelmeztettek még 2022 márciusában.
Nyitókép: dolgozó a Mol százhalombattai finomítójában 2022. május 5-én (fotó: AFP/Kisbenedek Attila)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.
