Balszerencsejáték – így teszi tönkre ezrek életét egy csakazértis alkotmányellenes törvény
Kínos véletlen: éppen a szerencsejáték-törvény módosításába tették a passzust, amely több ezer család balszerencséjét okozta. Elestek havi közel bruttó kétszázezer forinttól, az utóbbi időszak leggálánsabb szociális támogatásától. A parlament előbb alaptörvény-ellenes szabályt hozott a sérült hozzátartozójukat ápolókról, majd miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette, újra megszavazták. Ugyanazt az alkotmányellenes jogszabályt. Így alakult ki az a helyzet, hogy vannak családok, amik mégsem családok, az alkotmányos jog pedig nem jog. A debreceni Tóth Viktorék történetén keresztül mondjuk el, hogyan lettek éppen a legsérülékenyebbek a vesztesei egy eredetileg korszakos jelentőségű szociális intézkedésnek.
Tóth Viktor úgy érezte, most már jóra fordul az életük. Novák Katalin akkori család- és ifjúságügyért felelős államtitkár ugyanis a köztelevízióban bejelentette, új szociális támogatást vezetnek be, amely 17 ezer családnak automatikusan jár majd. Ez a gyod, a gyermekek otthongondozási díja, amit a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozóikat otthon ápolók kaphatnak. A későbbi köztársasági elnök bejelentése Tóth Viktorék számára mai értéken azt jelenthette, hogy bruttó 73 ezer forint helyett közel 200 ezerrel több jár nekik havonta. Nem a mozgássérült húgát gondozó debreceni férfi volt az egyetlen, aki úgy gondolta, a 2019 januárjában bevezetett gyod új fejezetet nyit az életében.
Az Orbán-kormány a segélyeket folyamatosan átcsoportosítja az aktív, dolgozó szegények számára. Ők így kiemelkedhettek a nyomorból, aki viszont képtelen munkát vállalni, az még mélyebbre süllyedt. Viktor húgának, a fél oldalára részlegesen béna Angélának esélye sincs arra, hogy munkába álljon, a gondozását vállaló fivére is csak négy órás állást tud vállalni. A fogyatékos hozzátartozójuk ápolását végző családok évről évre csúsztak lefelé.
2000-ben még az országos átlagbér hatodát tette ki az ápolási díj átlagos összege, 2023-ban már csak kilencedét. Novák Katalin bejelentése korszakos jelentőségű volt: először emelték egy szociális ellátás összegét a minimálbér szintjére.
És nagy győzelem is az érintett családoknak, akik civilszervezeteik révén már 2006-ban összegyűjtöttek 50 ezer aláírást az ápolási díj legkisebb bér összegére emelése érdekében, de akkor az MSZP–SZDSZ-koalíció megakadályozta a népi kezdeményezést. Újabb 13 hosszú esztendő telt el, mire lépésről lépésre eljutottak odáig. 2011-ig az ápolási díj összegét még a minimálnyugdíjhoz kötötték. Azt 2008 óta egyszer sem emelték, így több segély – köztük a gyes – összege is napi ezer forint alatti összeg maradt. Ám amíg ebből 2008-ban még napi négy kilogramm kenyeret lehetett kapni, tavaly már csak egy kilóra futotta. (Miközben a szlovákiai minimálnyugdíj már tavaly is 390 euró volt, tehát 150 ezer forint körül alakult.) Az ápolási díj megállapításánál a kormány 2011-től már nagyvonalúbb volt: Tóth Viktoréknál fejenként jut egy kiló kenyérre belőle naponta, és egy kicsi még marad is belőle.
Novák Katalin bejelentése tehát azt ígérte, hogy ezután a legkisebb garantált bérrel megegyező és évente emelkedő összeget kapnak, idén bruttó 266 800 forintot, ami jövőre a Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint már 298 800 forint lehet. Az érdekvédők azt viszont már nem tudták elérni, hogy a gyod-ot ne csak a szülők, hanem bármilyen hozzátartozó megkaphassa, aki vállalja sérült rokona gondozását.
Viktoréknak nem jött meg a pénz.
– Az apróbetűs rész, azzal volt a hiba – meséli a férfi, aki annak idején nem figyelt fel a részletekre. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Debrecen Járási Hivatala azzal utasította el: nem a gyerekét, hanem a testvérhúgát gondozza. Viktor nem sokat konyít a joghoz, de azt pontosan érezte, hogy igazságtalanság érte őket.
Vannak olyan esetek, amikor az állam kivételt tesz, és nem csak a szülőnek fizeti ki az összeget. Viktorék azért estek ki ebből a körből, mert „az ápolt személy szülőjének az ellátásra való jogosultságát a gyermekre tekintettel korábban nem állapították meg”. Vagyis édesanyjuk annak idején nem kérte az ápolási díjat. Slussz.
Úgy hangzik, mintha nem törődött volna Angélával, és az állam a nemtörődöm szülők gyerekeit akarta volna kizárni a magasabb összegű ellátásból.
Pedig, ha van vitán felüli kérdés Viktor számára, akkor az az, hogy Tóth Sándorné Menyhárt Erzsébet, az édesanyjuk feláldozta értük az életét.
Egy anya küzdelmei
A bajok Angéla születésével kezdődtek. A baba kilenchónapos lehetett, amikor édesanyjuk észrevette, hogy a mozgása nem fejlődik úgy, ahogy kellene. Orvostól orvosig vitte, előbb Debrecenben, de nem találtak semmi gyanúsat, majd Budapestre ment a kicsivel. Ott derült ki, hogy neki van igaza: a kislány oxigénhiányos állapotban született, és emiatt az egyik oldala részlegesen megbénult.
Az édesapjuk nem tudta feldolgozni, hogy sérült gyereke van, elhagyta a családot. Az édesanya egyedül maradt három gyerekkel. Mindent megtett Angéla gyógyulásáért, rengeteget dolgozott, hogy egyedül eltartsa a családot.
Nem azért nem kérte az ápolási díjat, mert nem törődött a gyerekeivel. Éppen ellenkezőleg.
Angélának két műtétje volt Budapesten és egy Debrecenben, évekig a Nemzetközi Pető Intézetben élt, ott fejlesztették a mozgását. Az anya úgy vélte, óriási segítség lesz a lánya életében, ha az egyébként kerekesszékkel mozgó kislány legalább a lakásban a saját lábán tud közlekedni.
– Csak kéthetente kellett volna érte menni az intézetbe, de mi minden pénteken vonatra szálltunk Debrecenben, mentünk Angéláért és hazavittük. Vasárnap megint megtettük az utat oda-vissza Budapest és Debrecen között – meséli Viktor debreceni lakásukban, hogyan utaztak több mint tíz órát hétvégenként. Az anya azért nem kérte az ápolási díjat, mert akkor csak négy órát dolgozhatott volna, és annyira alacsony volt a támogatás összege, hogy abból nem tudtak volna négyen megélni. Dolgozott az önkormányzatnál, a hadseregnél, nyugdíjas otthonban, mikor mi adódott.
Viktor feláll Angéla mellől a kanapéról, és a polcról leveszi édesanyjuk fotóját. Az anya fiatal a képen. Furcsa egy ilyen összetartó családnál, hogy a fényképen nincsenek mellette a gyerekei. Nem készült családi kép. Nem gondolták, hogy már nem is lesz idejük elkészíteni.
– Infarktust kapott. Hirtelen halt meg 49 évesen – mondja Viktor.
Angéla félrenéz, tudja, hogyan fog folytatódni a történet, ezerszer hallotta már. Kislány volt, 12 éves, amikor a baj történt. A két idősebb testvére éppen indult a kórházba, amikor megtorpantak és egymásra néztek:
– Abban a pillanatban tudtuk, hogy vége van. Megéreztük Mónival, a másik testvéremmel – mondja Viktor.
A klinikán már kész tényként közölték velük: édesanyjuk néhány perccel ezelőtt meghalt. Viktor azt mondja, ő gyakorlatias ember, nem érdekli a spiritualitás, de akkor ők ketten jelet kaptak az édesanyjuktól. Letörli a képet, és visszateszi a helyére, jelezve, hogy érzelmi okokból sem tudja a gyod elutasítását, ezt a szabályt elfogadni.
Ahogy a magyar Alkotmánybíróság (AB) sem.
Tóth Viktor és Tóth Angéla tehát alkotmányellenesen nem jut hozzá az őket megillető összeghez. Egy hasonlóan pórul járt nagymama ugyanis bírósághoz fordult, a bíró pedig az Alkotmánybírósághoz, mert úgy érezte, ezzel a szabállyal nem stimmel valami. Utólagos egyedi normakontrollnak hívják jogi nyelven azt az eljárást, amelynek során az Alkotmánybíróság tavaly júniusban kimondta: a Viktorékat is kedvezőtlenül érintő szabály nem felel meg az Alaptörvénynek.
A kormányhivatal szolnoki járási hivatala a nagymama kérését azért utasította el, mert amikor a szülőktől átvállalta kilenchónapos unokája gondozását, még nem tudta – mert nem tudhatta –, hogy a kisbaba súlyosan fogyatékos. Az alkotmánybírósági iratokból nem derül ki, mi történt a szülőkkel, de az igen, hogy korábban egyikük sem igényelte az ápolási díjat, és jó okuk volt rá: a gyerek autizmusa a beszédzavara kapcsán vált nyilvánvalóvá. Ahhoz nem kell gyermekgyógyász professzornak lenni, hogy a beszédzavar abban az életkorban érzékelhető, amikor a gyerekek már tudnak beszélni. Kilenchónaposan aligha. Így a szülő nem kérte, mert nem kérhette a díjat. A nagymama igényelte, de neki nem adják. Az Alkotmánybíróság kimondta: az eljárás sértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
Az AB meg is semmisítette, kihúzta a szociális törvényből azt a szakaszt, hogy csak annak jár a gyod, akinél „a szülőnek az ellátásra való jogosultságát a gyermekre tekintettel korábban már megállapították”. Innentől a gyerekek állapota volt az irányadó, 44 teljes napig: 2023. június 7. és július 21. között.
Mi történt 2023. július 22-én? Nos, Tóth Viktoréknak, a nagyinak és még sok ezer sorstársuknak aznap nagyon nem volt szerencséjük.
Olcsó poén, elnézést kérünk érte, magunktól nem tudnánk ilyet kitalálni, de Viktorék jogfosztását a szerencsejáték-törvény módosításáról szóló indítványba tették be. A törvény hosszú, teljes címében még az is szerepelt: „Egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról”. A jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében tehát szépen visszatették a szociális törvénybe az alkotmányellenes passzust, vagyis az AB által megsemmisített fordulatot. Most már jól meg van erősítve a koherencia: újra „alkotmányos” lett egy alkotmányellenes szabály.
Angéláéknak fogalmuk sincs az ezzel kapcsolatos alkotmánybírósági határozatról, Viktor a kormányhivatal által kapott végzésből is csak annyit hámozott ki, hogy nem jár nekik a magasabb összeg.
Ám ami egyszer már alkotmányellenes volt, az hogyan lehet most nem alkotmányellenes?
Egy karakán nagynéni bíróságra megy
A magyar demokrácia alapszabályait lefektető törvények során fel sem vetődött az a lehetőség, hogy miután kiderül egy alkotmánysértés, a kabinet ne megszégyenülten hallgassa végig a határozathozatalt és kullogjon el bocsánatot kérni az emberektől, amiért megsértette az alkotmányt. A magyar jogrend ezért felkészületlen azzal szemben, hogy az egykoron megfellebbezhetetlen tekintélyű, az alkotmányosságot a parlamenttel, a kormányfővel, a köztársasági elnökkel szemben is megvédeni köteles szervezet döntését semmibe véve a kormánypárt újra törvénybe iktasson egy alaptörvény-ellenes szabályt. Most megtörtént. Így állt elő az a helyzet, hogy bár
ha egyszer valami alkotmányellenes, akkor az – elvben – alkotmányellenes is marad, de a gyakorlatban mégsincs így.
Azóta is folyamatosan utasítják el a nem szülői gyod-igényléseket az új törvényi helyre hivatkozva. Idén tavasszal a Miskolci Törvényszék is a taláros testülethez fordult emiatt a paragrafus miatt. Ez alkalommal egy nagynéni perelte be a kormányhivatalt, és a bíróság már az új, szerencsejátékosan módosított jogszabály miatt kérte az AB egyedi normakontrollját, mert újfent alkotmányellenesség gyanúját észlelte. Megint a kályhától indulunk.
A karakán nagynéni 34 éve gondozza látássérült, hallássérült, értelmi fogyatékos rokonát, a testvére árváját. Gondolhatnánk, hogy ezek a hétköznapi hősök a közösségük büszkeségei. Nem. Ők azok, akik az elutasító határozatokat kapják.
A nagynéni szintén azért nem jut hozzá a gyod-hoz, mert a kisbabaként hozzákerülő gyerek után a szülei nem kérték az ápolási díjat. Csakhogy van egy bökkenő. A szülők 1990-ben elhunytak, kizárt volt, hogy ápolási díjat kaphassanak. Előbb meghaltak, mint igényelhették volna. Az ápolási díj mai formájában ugyanis csak 1990 óta létezik. Most tehát
olyan feltétel teljesítését követelik egy súlyos látás- és hallássérült, értelmi fogyatékos fiatalon és az érte áldozatot vállaló nagynénin, amit lehetetlen teljesíteni.
A Miskolci Törvényszék azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert a jogszabály „hátrányosan megkülönbözteti” azon hozzátartozókat, akik minden feltételnek megfelelnek, egyetlen kivételével, hogy „a szülők az ellátást korábban nem igényelték” – közölték lapunkkal. A hátrányos megkülönböztetés a kulcs, elsőre is ezért semmisítette meg az AB a jogszabályi részt. Az Alkotmánybíróság az indítványt most is befogadta.
Ha az AB megint megsemmisíti a szabályt, akkor a kormánytöbbség újra visszaszavazhatja és ez így mehet az idők végezetéig? Elvileg igen. Hacsak a Fidesz nem érzi politikailag kockázatosnak és kezd el jogállami szabályok szerint játszani. Vagy a választók nem unják meg a történteket. (Az ügyben kérdéssel fordultunk a szociális területért felelős Belügyminisztériumhoz, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.)
Mínusz 200 ezer, mert apa új életet kezd
Tóth Angéla debreceni otthonában vendéglátóink úgy oldják a hangulatot, hogy Angéla bemutatja „főállású” segítőjét, Rudolfot. A fekete labrador alapítványi támogatással került a testvérekhez, és Angéla büszkélkedik vele, milyen ügyesek ők ketten együtt. (Vagy inkább hárman, mert Rudi folyton Viktorra néz, megerősítést várva tőle.) A kutya most éppen a nehezen mozgó Angéla cipőjét viszi ki az előszobába. A következő mutatvány is sikerül, a zoknit is képes gyengéden lehúzni a nő súlyosan feldagadt lábáról, és segít kibújni a kardigánjából is. Viktor közben azt meséli, az Új-Fundlandról származó vízi munkakutyafajta eredetileg fekete volt, mint Rudi, csak később terjedt el a ma már gyakoribb világos változat.
Amikor édesanyjuk halála után magukra maradtak, Angéla 12 éves volt, Móni 22, Viktor 27. Móni számára ápolási díjat kérvényeztek, meg is kapta, és Viktor lett a családfenntartó. Angéla általános iskolába járt, az Eötvös utcai suliban ép gyerekek között tanulhatott. Móni még a szünetekben is bement hozzá, hogy segítse.
Közben az otthonuk is majdnem elveszett, mert kiderült, hogy a 38 négyzetméteres panellakás nem az édesanyjuk, hanem a nagyszülők nevén volt. A bácsikájuk kérte az örökségét, a lakás 50 százalékát. Hitelt vettek fel, de nem voltak képesek fizetni a törlesztőrészleteket. Majdnem nagy baj lett, de az állam kihúzta őket a csávából: havi 10 ezer forintos törlesztést vállaltak, így sikerült elérniük, hogy ne kerüljenek utcára.
Móni külföldre ment dolgozni, hogy meg tudjanak élni valahogy, Viktor elhelyezkedett négy órában, Angélát pedig felvették a Debreceni Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonába.
Azóta minden reggel ugyanúgy kezdődik.
7 óra 10 perckor indulnak el otthonról, fél nyolcra kell odaérni. Angéla szeret énekelni, kedveli a dráma- és a táncfoglalkozásokat, és azt is, amikor úszni mennek. Viktor egy óra körül végez a munkával, és megy érte. A húga büszke rá, hogy konfirmálhatott, és jó közösséghez tartozik. Meséli, hogy otthon ő is részt vesz a házimunkában, például ő nyitja ki a mosógépet, és megtisztítja főzésnél a zöldséget. Viktor bólogat, nagy dolgok ezek.
Büszkeségük, hogy a Csodakutya Alapítványtól ingyen juthattak hozzá Rudihoz, mert részt vettek az egy évig tartó tréningezésben. Rudolf maga is csodakutya, képes egyedül hívni a liftet, fel- és lekapcsolni a villanyt.
– Sokszor mondják rám, hogy különleges a helyzetem – panaszolja Viktor –, ezzel indokolják, ha valami nem jár Angélának, mert én csak a testvére vagyok, nem az anyukája.
Nem az a normális, hogy testvérként is segítsük egymást? Minket kihagytak a törvényből. Tőle veszik el azt az összeget!
Viktorék nem ismernek más hasonló helyzetű családot, de a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) több érintett számára is adott jogi tanácsokat, például az érdi Cs. Zsuzsáéknak is. A családjuk tragédiáját az okozta, hogy az anyjuk rózsahimlős volt a terhessége alatt. Nővére kétéves korában derült ki, hogy hallássérült és értelmi fogyatékos. A szülők nem tudták feldolgozni ennek lelki terhét. Az apa lelépett, az édesanyjuk alkoholbeteg lett. A gyerek közül Júlia átmenetileg egy váci otthonba került, Zsuzsát a rokonai nevelték. Édesanyjuk éveket töltött elvonókúrán, és kigyógyult a betegségéből, 2016-os haláláig ő gondozta Júliát.
– Anyám nem járt utána segélynek, nem kuncsorgott – mondja Zsuzsa. Az ápolási díj akkor átlagosan bruttó 38 ezer forint volt, a minimálbér bruttó 111 ezer, az édesanyja inkább takarítónői állást vállalt. Nem tudhatta, hogy döntése következtében most közel havi bruttó 200 ezer forinttól esnek el a gyerekei.
– Mind érzelmileg, mind emberileg kimerültem. Belefáradtam. Nehéz megtapasztalni, hogy ebben az országban a fogyatékkal élőket és gondozóikat, családtagjaikat nem veszik emberszámba. „Ne engedd el a testvéred kezét” – ezt kérte tőlem az anyám, és nem is teszem meg, de ha nem változik a törvény, a felelősséget, a gondnokságot rátestálom az államra. Akkor teljes munkaidőben elhelyezkedhetek, és élhetjük a hétköznapi emberek életét – mondja Zsuzsa.
A nő nehezen dolgozza fel az Alkotmánybírósággal történteket. Nem érti, ha alkotmányellenes a törvény, minden papírjuk megvan, ami bizonyítja, hogy az édesanyjuk nem él, Júlia apja sincs már, aki a gyod-ot kérhetné, akkor miért nem adják meg neki?
Még furcsább a helyzete Bogdán Liliánának, aki a Dél-Dunántúl egy kis falujában él. Édesanyja néhány éve halt meg. Összefogtak a gyászban, de apjuk egy idő után úgy érezte, ideje új életet kezdenie. Addig ő kapta a gyod-ot, most visszamondta, gondozza inkább mozgássérült lányát a kisebbik gyermek és a nagyi, ő pedig külföldre ment dolgozni.
– Az állapotom semmit sem változott, eddig járt utánam a gyod, most meg már nem. Van két hozzátartozóm, de egyik sem felel meg a feltételeknek: apa azért nem, mert már nem élünk egy háztartásban, és teljes munkaidőben dolgozik. A nagyim pedig azért, mert apám él, és jól van.
Szabó Attila, a TASZ jogsegélyszolgálatának koordinátora azt mondja:
– Elképzelni sem tudom, hogy miért negligálja a jogalkotó az Alkotmánybíróság alaptörvény-értelmezését. Ha ennek csak költségvetési oka van, akkor az egy újabb szintje a jogállamiság összecsuklásának.
Súlyos milliárdokba kerülne az Alkotmánybíróság döntésének betartása. Pontos számításokat nem ismerünk, de a nagyságrendet érzékelteti, hogy az ápolási díjra jogosult 26 ezer ember ellátása 19 milliárd forintba került tavaly a költségvetésnek, a 28 ezer gyod-ban részesülő pedig 73 milliárdba. Sokan kerülnének át az „olcsóbb” kategóriából a „drágábba”.
Tóth Angélának és Viktornak most nettó 65 ezer forint ápolási díjból, 20 ezer forint emelt szintű családi pótlékból, 95 ezer forint árvaellátásból kell boldogulnia, meg Viktor fél postás béréből. Miközben Angéla – vagy ahogy Viktor becézi: Cila – életéhez annyi segédeszközre van szükség, hogy a szobának csak az egyik felét fotózhatjuk, mert a másik Viktor szerint inkább raktárnak néz ki. Ott tárolják a tolókocsit, a rengeteg gyógyszert.
– Sokan mondják nekem, miért tesszük tönkre az életünket, miért nem adjuk Angélát intézetbe. Szeretem őt, aggódom érte, ha kiteszem a lábam a házból, folyton attól rettegek, hogy elesik, beveri a fejét. Belőle is csak egy van.
Persze, akik ilyet tanácsolnak, nem tudják, milyen kevés hely van ezekben az otthonokban, milyen színvonalú ellátást kínálnak, ahogy azt sem, hogy hány millió forint a beugró.
– Van veszítenivalónk, kinek nincsen – mondja Viktor, amikor megköszönjük neki, hogy meglátogathattuk őket. Azt hiszi, jogi helyzetük ismertetését köszönjük. Nem csak azt. Van itt valami más is. Kaparja rendesen a torkunkat, ahogy a lift gombját megnyomjuk a lakásukból kilépve. Ahogy Zsuzsa, Liliána nagyija, vagy az érte a középiskolából kimaradó húga történetét hallva is. Kell-e az államnak támogatni őket, az ő hozzáállásukat, ahogy testvérként, nagymamaként, nagynéniként is sérült szerettük mellett állnak?
A válasz kész. Az Alkotmánybíróság már 2023 nyarán megadta.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.
