Csoda történt a természettudományos tanárképzésben?
A közelmúltban jelent meg az adatbázis az idei évben felvett egyetemi hallgatókról, így köztük a tanárszakosokról is. Idén talán a szokásosnál is relevánsabb ezek gyorselemzése, hiszen rengeteg hatás érte a közoktatást a mögöttünk hagyott években. Úgy tűnik, hogy valami elmozdult: míg a hagyományos, ötéves osztatlan képzésbe nem jelentkeztek többen a természettudományos tanári szakokon, a jellemzően egy vagy két év alatt, munka mellett megszerezhető mester másoddiplomáért jóval többen indulnak harcba, mint sok éve bármikor. Az alábbi írásban e számok mögé próbál nézni vendégszerzőnk, Holtzer Péter, A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány elnöke.
Szeptemberben megjelentek a felvi.hu oldalán az idei adatok a felsőoktatásba felvett hallgatókról. Ez az adatsor talán a megszokottnál is nagyobb érdeklődést kelthet a tanárképzés területén. Emlékezetes, hangos időszakon vagyunk túl (?), amelyet egyrészt jellemeztek a szigorítások (státusztörvény, sztrájkok, pedagógus-felmondások illetve elbocsátások, tüntetések), másrészt a már nagyon régóta ígért/várt béremelések első hulláma, továbbá a tanárképzésben bevezetett könnyítések, így többek között némileg rövidebb képzési időszak is sok esetben.
Sokan várták nagy érdeklődéssel, hogy mindez végül hogyan tükröződik majd az idei felvételiken. Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár mindenesetre már júliusi posztjában ezt írta: „Az idei felvételi eljárásban a pedagógusképzés a második legnépszerűbb képzési terület! Idén a felsőoktatásba jelentkezők 15 százaléka választotta a pedagógus hivatást. Az új pedagógus életpálya vonzereje működik, a 32,2 százalékos béremelés egyértelműen népszerűbbé tette a pedagógus hivatást. Nagy öröm ez nekünk a Köznevelési Államtitkárságon, minden felvételizőnek drukkolunk, hogy sikerüljön!”
Az alábbiakban tehát rátekintünk az összesített adatokra, adatsorokra. Először egy technikai megjegyzésen essünk túl. Az adatok forrása minden esetben a felvi.hu, abból készültek a számítások. A felvi honlapja idén megújult, és immár egy lépéssel jobban kereshetővé váltak az elmúlt évek adatai is egyben. Amit azonban a Kedves Olvasó látni fog (például hogy hány kémiatanárt is vettek fel egy adott évben), az még mindig hosszú és gyötrelmes kézi barkácsolással állítható csak elő. Kémiatanár kategória nincs, ehelyett számtalan alkategóriából (szakpáronként, képzési típusonként, egyetemenként) egy-egy külön sorról kell összebuherálni az egészet. A kiinduló tábla (mindenféle felvételi, nem csak tanárképzés, minden felsőoktatási intézménybe, 2013-24 között) sorainak száma 182.508. Az adatbányászoknak jó szórakozást hozzá!
Még egy bevezető apróság: az adatokat a lehető legnagyvonalúbban kezeltük, mindenki benne van, aki csak messziről is emlékeztet természettudományos tanárképzésben részt vevő hallgatóra. Szerepelnek természetesen az adatbázisban a rendes felvételi időszak mellett a pótfelvételik és a keresztféléves felvettek, továbbá nem csak a hagyományos tanárképző egyetemek, hanem az olyanok is, ahol csak elvétve, véletlenül tűnik fel néha egy-egy „félszakos” kémia- vagy biológiatanár féle. Senkit nem hagytunk az út szélén.
De álljunk elő a farbával! Győztünk! Véget ért a mélyrepülés! Ismét annyi hallgatót vettek fel tanárképzésre, mint legutóbb 2015-16-ban!
Valami nagyon érdekes történik az ábra jobb szélén (és persze nagyon lehangoló egészen odáig). De mi is ez?
Az egyből feltűnik, hogy az osztatlan alapképzésben nincs trendforduló. 2016-ban még több, mint 600-an jelentkeztek 10 féléves képzésre, ez pár év alatt lefeleződött, és ott is maradt 300 körül. Technikailag ez egyébként csak kb. 270 hallgatót jelent, mivel jellemzően a felvettek tíz százaléka indul kétszakos természettudományos képzésen. Ez a sajtóban mindig népszerű kategória, miszerint „idén ismét csak egyetlen fizika-kémia szakos tanárt vettek fel az országban” (fun fact: 2024-ben ismét valóban csak egyet, csakúgy mint 2022-ben. 2023-ban egyet sem). A többiek az angol-földrajz, a biológia-testnevelés, vagy akár a hittanár-nevelőtanár-fizikatanár típusú párosítások.
Talán még szemléletesebb, ha ezen belül az egyik mumus-tárgy, a fizika alakulására külön is rátekintünk példaként. Egy évtizeddel ezelőtt még évente 100 hallgatót vettek fel osztatlan 10 féléves képzésre, de ez már sok éve a 40-es szinten ragadt, és nincs is semmilyen javulás.
Ahol megmozdult valami, az a rövidciklusú mesterképzés. Kik ezek a jelentkezők, hallgatók, és örüljünk-e? Számos kategória vesz részt a jellemzően 2-3-4 féléves képzésben, amelyek szinte kizárólag (95-100 százalékban) levelezőn, alapvetően munka mellett zajlanak. Nem tanári szakmák (pl. mérnök, kutató, technikus stb) képviselői szerzik meg a szakmai tudásuk és tapasztalatuk mellé a pedagógiai képzettséget. Tanárok vesznek fel új szakot, szereznek plusz képesítést. Alsóbb szintről szereznek meg felsőbb szintű tanításhoz szükséges diplomát, például alsós tanítóból lesz felsős tanár, vagy az érettségiztetéshez szükséges plusz követelményeknek akar egy pedagógus megfelelni.
Azaz egy részükből most először lesz (lehet) tanár, míg mások már eleve a pályán lévő pedagógusok. A képzés elvégzését követően mindenesetre többen tarthatnak majd úgy például fizikaórát, hogy valóban fizikatanári képzést kaptak, és így talán előbb(?)-utóbb kiválthatják a ma képzettség nélkül órákat tartókat (akik természetesen a hivatalos statisztikákban nem léteznek, csak a valóságban). Akár egyszer eljuthatunk oda is, hogy nem négy iskolában kell tanítania egy kémiatanárnak, hiszen a saját iskolájában, abban az egy vagy két 7-8. osztályban a heti egy, jó esetben két órával nem jön össze a kötelezően teljesítendő 24 óra, míg a környéki másik iskolában amúgy sincs szakos, tehát szeretettel várják áttanítani. Szinte win-win…
Rengeteg vita van arról, hogy a rövidciklusú képzések valójában „jó tanárokat” tudnak-e képezni. „Mit tud egy mérnök megtanulni két félév alatt pedagógiai módszertanból”, kérdezik néha az évtizedek óta gyakorló tanárok. Akarnak-e valóban plusz képzettséget a már pedagógus jelentkezők, vagy csak kihasználják (jó lehet valamire), hogy ez a képzési forma mindenki számára állami ösztöndíjas (költségmentes), függetlenül attól, hogy megvannak-e már a maximális térítésmentesen kijárható évei. Esetleg csak „elküldte az igazgató” a képzésre.
Nincsenek teljeskörű ismereteink arról, hogy a mesterképzésre jelentkezők pontosan kik, és mi a motivációjuk. Erről nem beszél a felvi, nincsenek adatok, egyesével, az egyetemek, karok szintjén, az ottani képzőkkel, és persze a hallgatókkal beszélve lehetne több tudáshoz jutni. Én nem is ismerek még a témában jó összképet adó elemzést (ettől még létezhet), a jelenséget látva feltételezem, hogy fognak még ezzel oktatáskutatók többet foglalkozni a jövőben.
Személyes mintám és beszélgetéseim alapján
a „nem tanárból tanárrá” átképzést az érintettek, ideértve iskolaigazgatókat is, jellemzően inkább üdvözlik, mint berzenkednek ellene.
Ez az egyre népesebb (bár még mindig kis létszámú), tanárrá váló csoport az, amely úgymond már megengedheti magának, hogy azt tegye, amiről mindig is álmodott: tanítson. Szerzett annyi tapasztalatot és érettséget az életben és szakmájában, van már annyi családi pénzügyi tartalék, hogy válthasson. Ide tartoznak persze a gyermekeket megszülő, elindító édesanyák, akik eredeti szakmájukba nemigen akarnak visszamenni, és köztük nem kevesen olyanok, akiket „segít a férjük” ebben. Az hab a tortán, hogy a közoktatási burkon kívülről érkező új munkaerő, miközben sokat kell tanuljon a tanítási rutin építése terén, rengeteg olyan ismeretet és megközelítést is behozhat az iskola falai közé, amellyel akár kezdhet is valamit az igazgató és a tantestület – már ha nyitott erre.
Míg tehát a pontos egyéni döntések és motivációk mögé nem látunk, a nagy kép nagyjából a következő 2024-ben.
Az osztatlan képzésre potenciálisan jelentkező „18 éves fiatalokat” nem győzte meg önmagában a béremelés, változatlanul látják a tanári pálya frusztrációit és meg nem becsültségét,
sőt talán a megalázottság sem túl erős szó néhanapján – hiszen ők azok, akik az elmúlt két évben az utcán tüntettek tanáraikért. A várakozások ezen része – a több fizetés egycsapásra, magától megváltoztatja a felvételi trendeket – nem igazolódott be, aztán a következő években majd meglátjuk. Eközben a „felnőttek” között talán többen is vannak, akiknél a felháborodás tettekbe kezd átmenni: saját munkájával is segíthet ebben a helyzetben, a jövő generációinak, a saját gyerekeinek. Ez utóbbi egyébként nem költői kép, hanem konkrétan hallott egy-egy példa: „Látom, mi megy a gyerekem iskolájában, ezért döntöttem el, hogy megszerzem a tanári képesítést”. Persze az ilyen motivációjúaknál az is esélyes lehet, hogy „csak” abban a saját iskolában fognak akarni majd órákat megtartani, és nem teljesen beleállni a taposómalomba.
Mindeközben harmadik éve zajlik az új kísérlet, a röviden Z-szaknak nevezett természettudomány-környezettan tanárképzés is.
Ez a szak olyan tanárokat képez (az ország több egyetemén), akik komplex természettudomány tanítására lesznek alkalmasak. A diplomával felső tagozaton természettudományt, biológiát, fizikát és kémiát lehet tanítani, középiskolában pedig természettudomány, komplex természettudomány, illetve természetismeret tantárgyakat. A kísérleti 2022-es év után 2023-ban és idén is kb. 250 hallgatót vettek fel összesen, itt is túlnyomó részük, kb. 80 százalék rövid ciklusú, 2 illetve 4 féléves, levelező mesterképzést kezd (a fennmaradó 20% képzése hagyományos osztatlan 10 féléves).
Az új típusú képzés kezdete óta tart a polémia arról, hogy ez enyhíti-e az égető szaktanár-hiányt, és a jövőben többen tudnak majd pl. kémiaórát tartani, avagy inkább annak beismerése, hogy a különálló szaktárgyak az akut tanárhiány és a mindenféle kényszerű helyettesítések (a sok nem szakos által megtartott óra) miatt amúgy is lassú halálra vannak ítélve, és akkor már éljen a menő „Science” tantárgy, a komplex természettudomány, ez lesz a jövő, ehhez kell új tanárokat képezni. Módszertanilag hosszasan lehet a külön szaktárgyak és az összevont tanítás mellett és ellen is érvelni, mindenre létezik jó és rossz példa a világban. Mindenesetre a hagyományos és az új képzés résztvevői némi gyanakvással figyelik egymást.
A Z-szakosok között természetesen jelentős mértékben vannak olyan tanárok, akiket az iskolaigazgató küld el a képzésre, azzal, hogy így a fizika mellett a biológiát, kémiát is tarthatja majd 7-8. osztályban – avagy segítheti a komplex természettudomány tanítása felé vezető folyamatot, ha/amikor úgy alakul. Ne feledjük közben, itt is áll, hogy ez ingyenes képzés mindenkinek.
Érdemes talán a Z-szakkal együttesen is rátekinteni a természettudományos tanárképzési összképre.
Idáig eljutva talán elbizonytalanodott a Kedves Olvasó: most akkor van tanárhiány vagy nincs? Az a sajátos helyzet, hogy a valós számokat, a teljes képet jó eséllyel senki nem ismeri.
Először: a felvettek adatai nem jelentik azt, hogy ennyi tanár lesz 1-2-5 év múlva. Már az induláskor sem iratkozik be végül minden felvett. Az oktatás évei alatt is komoly a lemorzsolódás a végzésig. Számos friss diplomás sem a szakmában helyezkedik el végül. Végül, igen magas az 5-10 éven belül pályaelhagyó fiatal pedagógusok száma, aránya. Bár a becslések szórnak, de mindezek alapján jó, ha az osztatlan képzésre felvett 10 hallgatóból 2-3 tanár lesz végül tartósan a pályán az elmúlt évek trendjei és tapasztalatai alapján.
A nehezen hozzáférhető adatsorok alapján az évente a nyugdíjkorhatárt elérő természettudomány tanárok száma kb. 500 és 700 közé tehető. Ez az adat is igen bizonytalan azonban: hadd hivatkozom ide Lente Gábor professzor (Pécsi Tudományegyetem) cikkét a Magyar Kémikusok Lapja 2024 júniusi számából. Eszerint az Oktatási Hivatal ma már nem a kémiatanárok, hanem a kémiát tanító tanárok korfáját adja meg adatkérés esetén. „Mára egészen általánossá vált ugyanis, hogy sok iskolában nincsen kémia szaktanár, ezért a kémiaórákat ilyen képesítés nélküli pedagógusok tartják. […] Így a statisztikai nyilvántartás módja eleve lehetetlenné teszi azt, hogy a közoktatásban dolgozó, szakképzett kémiatanárok számáról hivatalos forrásból adathoz lehessen jutni.”
Féltve őrzött hétpecsétes titok, hogy valójában hányan is vannak pontosan a pályán.
Minden tanévkezdés megszokott rituáléja szerint a Köznevelési Államtitkárság elmondja, hogy milyen kevés helyen van tanárhiány, a szakszervezetek pedig egy ennél sokkal (akár: nagyságrenddel) nagyobb számot közölnek saját felméréseik és adatbázisaik alapján. A sajtó ehhez azután szokott összesítéseket is hozni a hivatalosan meghirdetett álláshelyekről, ami persze megint semmit nem jelent, hiszen a leggyakrabban „kreatívan” kénytelenek az iskolák a problémát orvosolni. Ez a kevésbé rossz esetben biológiatanár, rosszabb esetben angoltanár által megtartott fizikaóra esete, a legrosszabb esetben pedig a fél évig meg sem tartott, ám persze rendben leadminisztrált óráké.
Tehát a felvételizőkről vannak adataink, a korfáról már csak hozzávetőleges, a pályára belépők és onnan kilépők számáról, a hiányzó tanárokról már gyakorlatilag nincsenek. Mindenesetre négy fal között, magánbeszélgetéseken fehér holló az az iskolaigazgató, aki arról tud büszkélkedni, hogy nála egyáltalán nincs szakos tanárhiány. Nem csak kis települések kis iskoláiról beszélünk …
Kétféle vélemény létezik arról, hogy miért képtelenség az államtól teljeskörű adatokhoz jutni, teljes összképet kapni. Az egyik szerint ez teljesen tudatos, hiszen a kormány nem érdekelt a transzparenciában. A másik szerint az apparátus sem rendelkezik teljeskörű, egybe vezetett adatokkal. Nem biztos, hogy a második értelmezés jobb hír lenne az elsőnél.
Most azt tippelhetjük, hogy az idén is felvett, 300 körüli osztatlan alapképzéses hallgatóból 10 év múlva a pályán lesz kb. 50 (?), 100 (??) új természettudományos tanár. A rövidciklusú felvetteknél talán lehet bízni abban, hogy arányaiban többen maradnak majd a pályán, hiszen ők már „tudták, mire és miért jelentkeznek”, hamarabb meg is lesznek a képzéssel. Viszont azt is tudjuk, hogy jelentős részük nem új tanár, és hogy nem is feltétlenül mindegyikük akarja valóban hasznosítani a plusz diplomát. Ebből a két csoportból együttesen kellene a következő években pótolni a létszámukban összemérhető – egészen a tavalyi évig jelentősen nagyobb –, nyugdíjkort elérő évjáratokat. Valamiféle nulladik lépést látunk idén, de ez még igen hosszú meccs lesz.
Lesz-e további béremelés? Pontosat nem tudni, az ígéretek és a várakozások 20-25 százalékról szólnak 2025-re. Ha ez a sok éve elmaradt felzárkózás valóban, fenntarthatóan folytatódni tudna a következő években (ne is kezdjünk belemenni a forráshiány, az EU-val folytatott vélt vagy valós viták, az elinflálódó emelések, és egyéb témák taglalásába), akkor lehetne abban bízni, hogy a „szükséges, de nem elégséges” első feltétel kezd megteremtődni, hogy tán a pályán lévők kevésbé lépnek ki, és hogy kezd majd nem csak hóbortos hobbi lenni a tanári pálya egyszer.
Ráadásul a valódi tartalmi kérdésekről (megbecsültség, autonómia, korszerű módszertan, avagy: a tanárok fegyelmezése és ellenőrzése versus 21. századi iskolarendszer) egy szót sem ejtettünk még. Ez az írás nem is fog, ez innentől már valódi oktatás-szakpolitika, ami messze túlmutat a felvételi adatok egyszerű elemzésén, és ami persze az igazi lényeg. Lenne.
Nyitókép: Kémiaóra a békéscsabai Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium tizedik osztályában 2020. október 2-án (fotó: MTI / Rosta Tibor)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.
