Egy sikersztori vége? – tavaly óta duplájára nőtt a fővárosban a csecsemőhalálozás
A magyar egészségügy tavaly egy fontos területen megelőzte Németországot és csaknem befogta Ausztriát. Idén az első félévben azonban a fővárosban és Hajdú-Bihar megyében közel annyi egyévesnél fiatalabb gyermek halt meg, mint tavaly egész évben, és az országos adat is jelentősen romlott. A Belügyminisztériumnak küldött megkeresésünk után országos vizsgálatot indítottak az okok feltárására. Lapunkkal azt közölték, biztosan nem a hőség és nem is a szamárköhögés-járvány áll a háttérben. Egy példátlan sikertörténet akadt meg. Megmutatjuk, hogyan jutottunk idáig.
– Nem bírtam kihordani – Szabó Miklós professzor, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika tanszékvezetője ezerszer hallotta a maró önvádat a koraszülött gyermeküket elveszítő édesanyáktól. A család és a barátok gyakran még rátesznek egy lapáttal, amikor azt mondják: „ha ezt nem csináltad volna”, „ha nem kockáztattál volna”, akkor nem történik meg a baj. Pedig a szülőknek ki kell kerülniük ezekből a frusztrációs körökből, mert az orvostudomány egyik legfontosabb felfedezése az elmúlt évtizedekben éppen az, hogy az anyák és az apák a saját testükkel tudják gyógyítani a koraszülött babákat. Furcsán hangzik, de rájuk ma már nem civil látogatókként kell tekinteni egy kórházban, hanem a gyógyító team részeiként. Az ilyen felismerések vezetnek a nagy eredményekhez. Csodás történetbe invitáljuk az olvasót. Még akkor is, ha nincs happy end. Sőt.
Valami történt, de mi?
A tavalyi rekordjó adatok után az idei első félévi számok nyolcéves mélypontra rántják a csecsemőhalálozást. Június végéig nyolccal több csecsemő halt meg Budapesten, mint a tavalyi év első hat hónapjában, és már az év első felében csaknem elértük a tavalyi egész éves számot. Hajdú-Biharban is megduplázódott az idei első félévi adat a tavalyihoz képest, ott az első félévben többen haltak meg, mint 2023-ban összesen (6 vs 13). Az országos adat annak ellenére ilyen gyászos, hogy a Dunántúl nagy részén továbbra is javulnak a számok. (Jász-Nagykun-Szolnokban viszont háromszorozódást látunk, de erre cikkünkben azért nem térünk ki, mert ott inkább a 2023-as kivételesen alacsony adat lógott ki a sorból, nem a mostani.)
Az elvesztett csecsemők száma országosan 37 százalékkal nőtt, a csecsemőhalálozási mutató pedig a tavalyi 3,1 ezrelékről az első félévben 4,0 ezrelékre romlott. Az arányszámot ezer élveszületettre számolják, és mivel idén sokkal kevesebben születtek, mint tavaly, a kevesebből veszítettünk el több kisbabát, ezért is zuhanásszerűek az adatok.
Fontos megjegyezni, hogy az okok keresése, és a tanulságok levonása – nem pedig az elhallgatás, vagy egymás hibáztatása – segíthet. Az elmúlt időszak azt mutatta meg, azok az országok tudtak fejlődni, amelyek szembe tudtak nézni a valósággal, és tanulni tudtak a kudarcaikból.
Magyarországnak pedig volt miből tanulnia.
Egy ország összefog
Az ezredfordulón még minden 77. kisbaba meghalt egy évnél fiatalabb korában, 2023-ben 323 közül veszítettünk el egyet.
A számok mögött legtöbbször egy inkubátorban levő koraszülöttet kell látni, sokszor olyan aprócskát, aki mellett még egy normál újszülött is valóságos óriásként hat. A babák heteket, hónapokat töltenek a kórházak speciális intenzív osztályain (orvosi rövidítéssel PIC-nek vagy NIC-nek nevezik ezeket), ahol monitorok sora jelzi az állapotukat, némely esetben már nem is csak a légzésüket, a szívdobbanásukat, hanem még agyi tevékenységüket is figyelve. Minden egyes adat mögött szülői látogatások sorozata áll, és az anyák és apák példátlan erőfeszítése. Olyan embereké, akik gyakran hajnalok hajnalán ülnek vonatra, hogy időben a gyerekükhöz érjenek, mert ilyen centrumból csak húsz van az országban, a legnagyobb kórházakban.
A jelenlétüknek pedig gyógyító hatása van.
Minden megmentett és elveszített baba mögött életmentő akciók sorozata áll. Az inkubátorok egy nagy teremben állnak, a látogató még a békés pillanatokban is aggódva észleli, milyen gyorsan, pihegve lélegeznek a kisbabák. Rögtön lehet tudni, ha baj van, mert ilyenkor sípoló hangra váltanak a gépek, jelezve, hogy valamilyen fontos élettani funkció felborult. Szaladnak az osztályon éjjel-nappal jelen levő szakorvosok, szakápolók, és indul a csata a baba életének megmentéséért. Előfordul, hogy egy éjszaka alatt egyetlen babához többször is menni kell.
A csecsemőhalálozás számai között ott vannak a balesetek és a gyilkosságok áldozatai is. A szeptemberi adatsorba bekerül majd az a békési kislány, aki belehalt abba, hogy édesapja öthónaposan földhöz vágta, mert túl hangosan sírt, miközben az édesanyja ikerfivérével kórházban volt. A csecsemőhalandóság tehát nem pusztán egészségügyi mutató, olyan fontos társadalmi mérőszám, amelyben az adott ország lakosságának iskolázottságának, egészségkultúrájának, az otthonok komfortosságának és még ezer dolognak szerepe van.
Az egészségügynek kiemelkedően. Sokan valószínűleg már nem is emlékeznek rá, honnan indultunk. Még 2010-ben is ezeréves inkubátorokba tették a koraszülötteket, a civilek a legtöbb jótékonysági eseményen 15-20 éves felszerelések cseréjére kalapoztak. Szívszorító volt a tudat, hogy a magyar állam szegénysége miatt a gyerekeink megmentésére sem jut pénz.
2015 körül azután befejeződött a géppark cseréje, uniós támogatással a legmodernebb inkubátorokat kapták meg a beteg csecsemőket ellátó osztályok. (Éppen mostanság kell majd újakra cserélni ezeket.) 2017-ben és 2018-ban is sikerült elérni és megelőzni az unió átlagát.
A javulás mögött nem túlzás nemzeti összefogásról beszélni, amelyben az újszülötteket ellátó szakorvosok (neonatológusok), a szülészek, a szülők, az egészségpolitika és a tarthatatlan helyzetet átlátó pénzügyi tárca közösen ért el jelentős eredményeket.
Még az építészeket is bevonták, mert a vidéki kórházfelújítások során több helyen az újszülöttek ellátására szolgáló egységeket a szülészetek mellé költöztették, hogy a sérülékeny koraszülötteket ne kelljen a fűtetlen vagy éppen hűtetlen folyosókon, udvarokon átvinni. A politikusok is megértették nem csak új inkubátorokkal, koraszülött-mentőkkel, gyógyszerekkel és béremeléssel lehet életet menteni. Hanem adatokkal is.
A történet még 2002-ben kezdődött, amikor a Semmelweis Egyetem kapott 16 használt IBM számítógépet. Óriási kincsnek számított ez akkoriban, az meg kisebb csodának, hogy Szabó Miklósnak – aki nem professzor volt, mint manapság, hanem fiatal szakorvos – sikerült meggyőznie Tulassay Tivadart, a klinika igazgatóját, az egyetem későbbi rektorát, akadémikust, hogy ne tartsák meg a gépeket, hanem nagyobb részüket adják oda a többi koraszülött centrumnak. Hihetetlennek tűnik, de számos kórházban nem volt még internetkapcsolat, ám erre is találtak egy segítőt: Pulay Gyula állt melléjük, aki akkor a miniszterelnökség közigazgatási államtitkára volt.
A gyermekgyógyászok szeme előtt a Nyugaton jól ismert módszer lebegett. Ha sikerül létrehozni egy hálózatot az adatok gyűjtésére, akkor a csecsemőhalálozás okait rengeteg aspektusból lehet vizsgálni, és kiderül az egyes intézmények erőssége és gyengesége. Nem megbélyegezni akarták egymást, éppen ellenkezőleg, abból indultak ki, hogy mindenki a legjobb szeretne lenni, de legalábbis nem a legutolsó. Ha szembesülnek a saját számaikkal és azok rangsorbeli helyével a többi, névtelenségben hagyott intézményéhez viszonyítva, az forradalmi változásokat hozhat.
Hozott is. Tudományosan bizonyított, hogy a koraszülött babák életesélyeit jelentősen növeli, ha a szülés előtt szteroidot adnak az anyának, mert csökkenti a tüdő éretlenségéből fakadó légzészavar súlyosságát és a halálozási kockázatot. Ám ezt nem tudja a „babagyógyász” beadni, ehhez a szülészt kell meggyőzni. 2006-ban az érintett anyáknak mindössze 35 százaléka kapott ilyen kezelést. A szülészek és gyermekorvosok közös tudományos fórumai meghozták az eredményt, mert hazai adatok alapján tudták bemutatni, mennyivel jobbak a szteroidot alkalmazó intézetek mutatói. Az arány 2020-ra 68 százalékra nőtt. Így ültetik át fokozatosan a tudomány eredményeit a gyakorlatba.
Adatok bizonyítják például, hogy a lélegeztetés drasztikusabb (úgynevezett invazív) fajtája, amikor csövet dugnak a parányi testbe, csak a végső megoldás. Gyakran elég a kíméletesebb, az arcra helyezett maszkon keresztüli lélegeztetés is. Elgondolkozhat az az osztályvezető, aki azt látja, náluk 29 százalék ez utóbbi aránya, míg az országos átlag 69 százalék a másfél kilósnál kisebb súllyal született csecsemőknél, és mégsem rosszabb az országos halálozási mutató, mint az általa vezetett osztályé.
Az sem volt egyszerű, hogy a szülők elfogadják, az akár 60-70 dekás babácskákat, akikre azután tényleg ráillik a csont és bőr kifejezés, szóval ezeket a szinte áttetsző kis lényeget is a mellükre kell venniük. Ahogy a kórházban mondják: „kenguruztatni” kell őket, szopni ugyanis a legtöbb baba ekkor még nem tud, annyira gyenge. Sokan egy háromkilós újszülöttet is félve fognak meg, ilyen kicsi babát nem is láttak még soha, de most elhitték az orvosaik, nővéreik és ők maguk is, hogy
naponta el kell indulniuk a kórházba, hogy a gyerekük érezze a szülő érintését, a teste melegét, mert ez segít a gyógyulásban.
Nem is hinni kellett, hiszen ott voltak a számok, amelyek bizonyították – Szabó Miklós szép megfogalmazásában –, hogy a szülő egy „szupergyógyszer”. Saját testével képes gyógyítani a gyerekét.
Meghökkentő, de a tudomány harminc évvel ezelőtti álláspontját követve sokáig napokig nem adtak enni a koraszülötteknek, helyette vénán keresztül táplálták őket. Az adatok viszont azt igazolták: az anyatej még egy ennyire pici babának is csodaszer, könnyebben életben tarthatók, akik korán a saját édesanyjuk tejét kapják. Az pedig könnyen belátható, hogy egy orvos számára sokkal meggyőzőbb az, ha a magyar egészségügyből, hazai körülmények között gyógyítóktól lát erre bizonyítékokat, mintha egy angolszász szaklap tudományos közleményében olvas csúcsorvosok, csúcskórházaiknak csúcsadatairól.
Nincs félelmetesebb egy kórházi fertőzésnél: mindenki retteg attól, hogy az osztálya napokra a vezető hírek közé kerül. Nem könnyű elfogadni, hogy az oda bejáró szülők a gyógyulás kulcsszereplői. Partnerként kell kezelni az anyát és az apát, meg a velük érkező „házi” baktériumokat, mert azok segítik a babát a veszélyes kórházi törzsek ellen.
Szabó Miklós professzor a motorja a folyamatnak, de a siker kovácsa voltak azok is, akik nap nap után szerepet vállaltak ebben.
Gyerekek, akikkel nem érnek be a kórházba
A jó eredmények egy idő után már önmagukat erősítették. Az orvosok magabiztosabbak lettek, és kicsit a covid is a kezükre játszott. A kórházak vezetői megtanulták, hogy semmi rettenetes nem történik akkor, ha egy intenzív részleg felvételi zárlatot rendel el a fertőzés megjelenése miatt. A csecsemőhalandóság elleni egyik legfontosabb eszköz az azonnali zárlat. Ha bármilyen fertőzés felüti a fejét, akkor nem szabad új babát fogadni. Hogy ez sokba kerül a kórháznak, mert félházzal megy a legdrágábban működtethető egysége, vagyis csak kiadást termel, bevételt alig? Igen, ezek a felvállalt döntések, a velük járó feszültség és bátorság mind ott vannak az eredményekben.
Márpedig ez egy olyan versenyszám, amelyben folyton nő a szintidő: 2017-ben még 3,6 ezrelékkel el lehetett érni az EU-átlagot, a legfrissebb, 2022-es nemzetközi adatsor szerint ehhez már 3,3 ezrelék kellett. Mintha futás közben egyre messzebb kerülne a célvonal, mert az orvoslás, a módszerek folyamatosan fejlődnek. 2015 és 2019 között Magyarország 0,4 százalékpontot javult, amivel a nyolcadik legnagyobb ugrást tudta hozni Európában. 2023-ban hazánk megelőzte Németországot, és egyetlen tízezrelékkel maradt le Ausztria mögött. Ha valaki ránéz a nyugat-európai egészségügyi kiadásokra, a lakosság iskolázottságára, a szegénységi ráta alatt élők számára, akkor tudja értékelni igazán ezeket a számokat.
2019-ben viszont megijedtek. Addigra már évi 300-ra csökkent a csecsemőhalottak száma, eljutottak arra a pontra, hogy megyénként és évente átlagosan 15 babát veszítettek el, ami egyben azt is jelentette, hogy egy helyi járvány, halmozódás is boríthatta az adatokat. 2019-ben komoly romlást láttak: 11 százalék volt a növekedés a halálozásban. És ha akkor megijedtek, el lehet képzelni mit érezhetnek most a gyerekgyógyászok, amikor
a 2023-as 3,1 ezrelékről, 4,0-re, csaknem negyedével romlott a mutató. Messze a 2019-es szint alá.
A csecsemőgyógyászok kis, összetartó csapat, komoly tudományos háttérrel. 2019-ben megvizsgálták az okokat, és az Orvosi Hetilapban közölt cikkükben arra jutottak, hogy nem az újszülötteknél, hanem a hét napnál, és különösen a 28 napnál idősebb babáknál tapasztalható romlás. A legmeghökkentőbb az volt, hogy a halálozási többlet zömmel a nem kórházban meghaltak miatt alakult ki. A tapasztalt növekedésből nyolc volt gyógyintézeti, 23 azon kívüli haláleset. Hogyan halhat meg ennyi kisbaba, mielőtt beérnek vele egy kórházba? Felfoghatatlannak tűnt. Ráadásul, amíg a csecsemőhalandóság akkor már régóta csökkent, de ezen belül az intézményen kívüli halálozás nőtt. 2019-ben azért halt meg annyi csecsemő, mert kiugróan magas volt (62) a kórházon kívüli halálesetek száma és részaránya. Csaknem minden ötödik csecsemő kórházon kívül halt meg.
Ez történhetett idén is? Nem tudjuk, a budapesti romló adat nem erre utal.
Akkor ugyanis fogták tíz év gyógyintézeten kívüli haláleseteit, összeadták és felpakolták őket egy térképre. Azt tapasztalták, hogy a 174 járás és a 23 fővárosi kerület közül 49-ben egyetlen ilyen eset sem fordult elő tíz év alatt. Az Orvosi Hetilap térképén ezeket a helyeket fehér szín jelöli, látszik, hogy a főváros nagyobb része fehér. Volt viszont hat olyan járás, ahol az országos átlag négy-ötszörösét is meghaladta a kórházon kívüli csecsemőhalálozási mutató, ezek a legsötétebb pirosak: a szécsényi, a karcagi, a bátonyterenyei, a szerencsi, a jászapáti és a putnoki járás.
Azt tanácsolták hát, elevenítsék fel az úgynevezett „csecsemőhalálozási értekezlet” hagyományát, ahol az összes érintett fél bevonásával kivizsgálnák minden egyes csecsemő elvesztésének okait. Azóta öt év telt el, de nem találtuk nyomát, hogy ez a terv megvalósult-e.
Azt már tudjuk, mi nem okozta
A Válasz Online szeptember 2-án fordult kérdésekkel a Belügyminisztérium sajtóosztályához, hogy megtudjuk: mi okozhatta a romló adatokat, amelyek mögött elsősorban a főváros és Hajdú-Bihar megye halálozási mutatói állhatnak. Úgy tudjuk, a tárca azonnal vizsgálatot rendelt el. Még a halott babák boncolási jegyzőkönyveit is bekérették. Több mint egy hónapig vártunk az eredményre, de egyelőre nem osztották meg lapunkkal a vizsgálat következtetéseit. Azt viszont már szeptember 4-én közölték, hogy a tárca osztozik minden csecsemőjét bármely okból elvesztő szülő fájdalmában, és mindent megtesz annak érdekében, hogy senki ne veszítse el újszülöttjét.
Részletesen fel is sorolták a megtett intézkedéseket, például a Családbarát Szülészet pályázati programban 59 intézmény részesült támogatásban, összesen 9,7 milliárd forintban.
A Belügyminisztérium azt is írja: „Az előző évek adatai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az újszülött és csecsemőhalálozás Magyarországon alacsony szinten van. A kis számok miatti ingadozás jelentős százalékos eltéréseket okoz, tendenciákra vonatkozó következtetésre nem alkalmas. Az első félévben hazánkban nem volt extrém hőség, három esetben fordult elő bejelentett fertőző betegségek okozta halálozás,
nem volt olyan járvány vagy egyéb ismert ok, amely a megemelkedett számokat alátámasztaná.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ a járványügyi helyzetet folyamatosan figyelemmel kíséri, minden esetben időben meghozza a szükséges intézkedéseket, amennyiben konkrét emelkedő tendenciát, illetve meghatározható okot azonosít”.
Lapunk rákérdezett a szamárköhögés járvány adataira is, erre utalhat a dodonai válasz, hogy fertőző betegségben három csecsemőkorú halhatott meg. (A járvány akkori alakulásáról cikket írtunk. Egy hónappal ezelőttig félezer fertőzött volt, szeptember végén viszont már 903 beteget regisztráltak.)
Kérdéseket intéztünk a Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem, vagyis a két kiemelten érintett térség klinikai központjához. Debrecenben azt jelezték, hogy „ismert volt számunkra az előző évhez képest kedvezőtlen változás. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a 2023. évi csecsemőhalandósági érték a megelőző évekhez képest kiugróan jó volt.” Az egyetem kitért arra is, hogy a neonatológiai szakmai szervezetek az irányító hatósággal jelenleg is közösen értékelik az adatokat, próbálják azonosítani a háttérben álló okokat.
Debrecenben az egyik fő magyarázatnak azt tartják, hogy durván megnövekedett az egészen éretlen koraszülöttek száma. A 24. terhességi hét előtt világra jövő, klinikájukon ellátott babák száma 2024 első félévében magasabb volt, mint 2023 egészében. Tudjuk, hogy a csecsemőhalálozás nagyjából feléért a koraszülöttség a felelős. Most azt vizsgálják, a betegszám azért emelkedett-e, mert megnőtt az ellátási területük, és egyre több szülészetről viszik hozzájuk a koraszülötteket, vagy azért, mert ténylegesen magasabb lett a koraszülöttek száma. Az egyetem válaszában azt is írja, hogy a 13 csecsemő közül négyet már élete első napján elveszítettek, további négyet pedig kéthetes kora előtt. Debrecenben nem tudnak kórházi járványról, 2023-ban a kórházi fertőzések aránya az egyetemen nagyjából fele volt az országos átlagénak.
Tegyük hozzá, hogy a 2023-as javulás annak volt köszönhető, hogy az egy hétnél fiatalabb babák mutatói javultak leginkább. A szám egészen döbbenetes: 24 százalékos volt a csökkenés a halálozásban az előző 2022-es évhez képest.
Nem tudható egyelőre, mi törte meg a korábbi évek lendületét a csecsemőhalálozás javulásának terén, de az biztos, hogy a halálozási többlet zöme a fővárosban és Hajdú-Biharban jelentkezett.
A szakemberek jelenleg elemzik, hogy az észlelt változás elsősorban a koraszülöttek halálozásából vagy egyéb, pl. oxigénhiányos babák halálozásának növekedéséből fakad-e.
Egy biztos, a legfrissebb adatok szerint augusztusban sem javult a helyzet, tavaly Magyarországon 25, idén 30 kisbaba halt meg ebben az időszakban. A csecsemőhalálozás az első nyolc hónapban 4,0 ezrelék, augusztusban 4,5 ezrelék volt, tavaly ugyanezekben az időszakokban 3,0 ezrelék. Aligha beszélhetünk véletlen halmozódásról, és egyáltalán nem kizárt, hogy az egészségügy általános állapotában kell a bajok forrását keresni. Egy biztos: az okok ismerete nélkül orvosolni sem lehet őket. Amíg nem tudjuk, mi okozza a bajt, csak remélhetjük, hogy döccenést látunk, és nem fordulatot.
Nyitókép: koraszülött gyermek inkubátorban a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Madarász Utcai Részlegének Koraszülött Osztályán 2019. november 15-én (fotó: MTI/Mónus Márton)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
