Már a püspökkari titkár felelősségét firtatják a szexbotrányokban – eddig ismeretlen történet is tudomásunkra jutott – Válasz Online
 

Már a püspökkari titkár felelősségét firtatják a szexbotrányokban – eddig ismeretlen történet is tudomásunkra jutott

Bódis András
| 2024.10.21. | sztori

„Tiszta vizet kell öntenünk a pohárba, hogy megnyugodjanak a kedélyek” – kezdi minapi, püspök- és érsektársainak írt levelét Bábel Balázs. A Válasz Online birtokába került szövegben a Bese Gergő-sztori, valamint a már ismert pedofilügyek mellett egy teljesen új történet is szerepel. Mint a kalocsa-kecskeméti érsek írja, egy pap esetében felmerült, hogy fizetett bizonyos homoszexuális szolgáltatásokért; az ő sorsát végül ugyanaz a Tóth Tamás püspökkari titkár segített „rendezni”, aki a nemrég pedofilgyanúba keveredett Hatházi Róbert ügyében is félreérthető módon járt el. Tóth tagadásban van, ám úgy tudjuk, a titkár felelősségének kérdése már nem tabu a püspökök között – sorsáról akár a napokban döntés születhet. 

hirdetes

Miután szeptember eleji írásunkkal kirobbantottuk az ügyet, amely után Bese Gergő plébános kénytelen volt elhagyni a papi szolgálatot, egy hónapja hosszú cikket is közöltünk Isten háta mögött – íme a Bese-ügy által „eltakart” papi pedofilbotrányok címmel. Utóbbi a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye egyes aktív, laicizált vagy felfüggesztett papjairól szólt. Írásunk megjelenése után közleményt kaptunk Bábel Balázs aláírásával – ám a kalocsa-kecskeméti érsek később elhatárolódott a lapunkat bíráló, neki tulajdonított soroktól. Leszögezte: a nyilatkozat nem az ő, hanem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárságának és sajtószolgálatának – tehát Tóth Tamás csapatának – szellemi terméke. Amely ráadásul Bábel betegségét kihasználva kerülhetett nyilvánosságba.

Veres András MKPK-elnöktől próbáltuk megtudni: helyesnek tartja-e, hogy az MKPK sajtószolgálata és titkára, Tóth Tamás nem saját, hanem Bábel Balázs érsek nevében fogalmazott közleményt? (Vö.: „Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!”) Továbbá normális-e, hogy egy érsekre – betegsége idején – kvázi ráerőltetnek egy olyan közleményt, amellyel ő nem ért egyet, illetve lesz-e következménye mindennek Tóthra nézve? Válasz gyanánt Veres András leszögezte, a témát az MKPK-n belül tisztázzák majd.

Csakhogy nagyon úgy tűnik, ez a tisztázás mindeddig elmaradt: nem volt olyan alkalom, ahol kísérletet tettek volna a feszültség levezetésére. Ezt onnan tudjuk, hogy Bábel Balázs most szombaton minden érsek- és püspöktársainak levelet írt – melyet éppen azzal indít, hogy „nagyon soká lesz még püspökkari konferenciánk, de akárcsak lelkigyakorlat is”, ahol személyesen beszámolhatna az egyházmegyéjét érintő, „tovább bonyolódó” ügyekről. Az érsek szövege több forrásból eljutott a Válasz Online-hoz, és maga Bábel is megerősítette lapunknak, hogy valóban ő a szerző (tehát ez esetben nem éltek vissza a nevével). „Tiszta vizet kell öntenünk a pohárba, hogy megnyugodjanak a kedélyek” – írja Bábel Balázs, s hozzáteszi: ő nem akar eltussolni semmit, egyházmegyéje mind Bese Gergő botrányakor, mind

a pedofilgyanúba keveredett Hatházi Róbert, illetve a már bíróság előtt álló Rónaszéki Gábor ügyében szabályosan járt el

„mind az egyházi, mind az állami törvények szerint”. Újra felidézi, hogy a Válasz Online korábbi cikke után az MKPK sajtóosztálya erőltette rájuk azt a közleményt, amely szerinte Tóth Tamás és Hatházi Róbert „védelmében íródott valójában”. 

Az érsek ezt követően egy újabb esetet is leleplez levelében, amely – tudomása szerint – már „a sajtó érdeklődésének homlokterébe került”. Az alábbi idézetet annyiban módosítottuk, hogy az érintett pap teljes neve helyett csak monogramot használunk, illetve a korábbi és jelenlegi szolgálati helyének pontos megjelölésétől is tartózkodunk, hiszen ebben az ügyben még tart az előzetes vizsgálat, egyelőre nincs szó egyházi szankciókról. Így fogalmaz tehát Bábel Balázs: „B. R. 2020-ban egy napon azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy azonnal helyezzem el a plébániáról, mert őt »cigányok üldözik«. Felajánlottam neki több helyet az egyházmegyében, de mindre azt mondta, hogy ott is utolérik. Rövid időn belül jelentkezett, hogy Dr. Tóth Tamás titkár úr elhelyezte őt egy karitatív szervezetnél, amibe én beleegyeztem, sőt kérésre szolgálatát meghosszabbítottam.” Az említett plébániára érkező új lelkipásztor nemrég jelezte: őt is felkereste valaki, aki

először csak pénzt kért, majd azzal állt elő, hogy B. R. fizetett neki bizonyos szexuális szolgáltatásokért. 

„Miután úgy láttam, hogy nemcsak pletykáról van szó, hanem esetleg lehet valós alapja, összehívtam a pasztorális tanácsot, és ők is azt mondták, hogy előzetes vizsgálatot kell végezni, amely most is tart” – így Bábel Balázs. Leveléből az is kiderül, hogy a belső tényfeltáró munkát ugyanaz a kánonjogász végzi, aki eljárt Rónaszéki Gáborral szemben, továbbá Hatházi Róbertnél is vállalta a felderítő munkát. Utóbbi esetében a vizsgálati eredményt fordítás után Rómába továbbítják – jegyzi meg az érsek.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek beszédet mond a Parma fidei – Hit pajzsa díj átadásán a budapesti Egyetemi Kisboldogasszony templomban a kommunizmus áldozatainak emléknapján, 2024. február 25-én (fotó: MTI/Mónus Márton)

A Bábel-levél ismeretében Tóth Tamást is megkerestük. Azt kérdeztük tőle, valóban közreműködött-e abban, hogy B. R. a karitatív szervezet papja legyen. Ha igen, miért segített neki? Beavatta-e B. R. saját élethelyzetébe? Az MKPK titkára válaszolt, ám ragaszkodott ahhoz, hogy minden szavát közöljük. Tehát: „Az ön által említett személy 2020 óta a karitatív szervezet lelkésze, ahol lelkészi szolgálatára az akkor kitört Covid-járvány miatt mutatkozott igény, és akiknek szolgálatát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek úr 2020 tavaszán kifejezetten engedélyezte. Nevezett a karitatív szervezethez való belépésekor – a belső szabályoknak megfelelően – úgynevezett feddhetetlenségi nyilatkozatot is tett. Az atya a feddhetetlenségi nyilatkozatban úgy nyilatkozott, a feladatkor betöltésével kapcsolatban semmilyen kizáró vagy összeférhetetlenséget eredményező, őt érintő körülményről nincsen tudomása, vele szemben semmilyen egyházi vagy világi hatósági eljárás nincsen folyamatban. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 2024 szeptemberi hivatalos tájékoztatása szerint sem folyt vagy folyik az atya ellen semmilyen hivatalos eljárás. Nincsen egyéb körülményről tudomásunk.”

A fentieket összefoglalva: B. R. esetében az egyházmegye jelenleg előzetes vizsgálatot folytat, ám ez, ha jól értjük, Tóth Tamás szerint még nem hivatalos eljárás. Bábel Balázs szombati levelében ugyanakkor van még egy fontos kitétel, ezt most újra idézzük: szerinte az a közlemény, amelyet lapunk cikkére reagálva állított elő az MKPK sajtóosztálya, Tóth Tamás és Hatházi Róbert „védelmében íródott valójában”. Vasárnap ezzel kapcsolatban külön kérdéssort küldtünk az érseknek: van-e tudomása arról, hogy Tóth Tamás ténylegesen védeni próbálta a kecskeméti Szentcsalád Plébánián szolgált Hatházit? Konkrétabban: az érsekség érzékelt-e bármilyen nyomást Tóth részéről Hatházi felfüggesztésének elkerülése érdekében? Még konkrétabban: tett-e kísérletet a titkár arra, hogy a pedofíliagyanú bejelentőjével maga is kapcsolatba lépjen?

Bábel azt felelte a Válasz Online-nak: Tóth „barátságból adódóan védte” Hatházit, illetve hallott arról, hogy a titkárnak szándékában állt beszélni a bejelentővel, de konkrétumot nem tud. Ugyanezekkel a kérdésekkel Tóth Tamást is szembesítettük, ám ő, mint írta, ezekre „határozottan nemleges választ tud adni”. Az MKPK titkára tehát tagadásban van, ám úgy tudjuk,

Tóth felelősségének kérdése már nem tabu a püspökök között – sorsáról akár a napokban döntés születhet magasabb egyházi fórumokon.

Ugyan még nem tudhatjuk, B. R. esetében felmerült-e pedofilgyanú, illetve mi lesz a vége a Hatházi Róbert felfüggesztésével indult eljárásnak, az biztos, hogy a kiskorúakkal szembeni visszaélési ügyekről szóló vatikáni útmutató szerint az egyháznak nemcsak az elkövetőkkel szemben kell eljárnia, hanem az eltussolási szándékokat is vizsgálnia kell.

Ahogy előző cikkünkben írtuk, Tóth Tamást tanúként már biztosan meghallgatták a Hatházi elleni belső egyházi eljárásban, mivel kisegítő lelkészként ő is a kecskeméti Szentcsalád Plébániához tartozott. Az MKPK titkára – szinte példátlan módon – saját jogásszal érkezett a meghallgatásra, vagyis eleve védekező alapállást választott. Korábbi írásunkban azt is említettük, hogy Tóth nem akárki; a kormány–egyház-kapcsolat kulcsfigurájaként tartják számon mindkét oldalon – s talán az sem véletlen, hogy az MKPK sajtóosztályát irányító Sebő Balázs anno a Miniszterelnökség Tájékoztatási Főosztályán volt osztályvezető. Egy biztos: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes négy éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el Tóth Tamás áldozatos munkáját. 


Nyitókép: Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára beszél a Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten 2023. április 25-én (fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#Bábel Balázs#katolikus egyház#szexuális visszaélés#Tóth Tamás