Magyarországon is csattanhat Trump ostora – a Kína-ellenesség lett az amerikai politika alapja
Donald Trump megválasztása esetén akár hatvan százalékos vámot is kivetne minden kínai árura és húsz százalékosat a legtöbb, bárhonnan az Egyesült Államokba érkező importtermékre. A republikánus politikus tervének megvalósulása nemcsak a világkereskedelmet forgatná fel, de az Amerikába sokat exportáló és a kínai akkumulátor-ipar európai fellegvárává vált Magyarországot is nehéz helyzetbe hozná. A Pekinggel szembeni amerikai gyanakvás a republikánusok és demokraták utolsó közös témája; Joe Biden éppúgy vámokkal sújtotta a kínai elektromos autókat, mint Trump. Kamala Harris sem lenne kevésbé elnéző. Az amerikai magatartásnak van némi alapja: az FBI tízóránként nyit új dossziét kémkedés miatt – még a kínai állami cég gyártotta amerikai kikötői darukban is ismeretlen célokat szolgáló kommunikációs eszközöket találtak.
A világ jövője most részben a pennsylvaniai Smithtonhoz hasonló helyeken múlik. Az alig négyszáz lelkes település a demokraták és republikánusok között ingadozó kevés állam egyikében található. Nagyrészt ezeken a területeken dől el, Donald Trump vagy Kamala Harris kerül-e a Fehér Házba a november 5-i amerikai elnökválasztás után. Nem véletlen, hogy a két politikus a kampányhajrában ezekben a körzetekben szántja fel a pályát. Aktivisták, politikusok, internetes és televíziós hirdetések árasztják el a máskülönben álmos vidéki kisvárosokat. Így került a hírekbe a már említett Smithton is, ahol szeptember végén Donald Trump egy csűrben megszervezett kerekasztal-beszélgetésen helyi farmerekkel beszélgetett az amerikai mezőgazdaságot fenyegető kínai veszélyről. Az elmúlt években ugyanis távol-keleti befektetők olyan ütemben vásároltak fel amerikai termőföldet, hogy az már az amerikai politika ingerküszöbét is elérte. Az eszmecsere gyorsan átlépett az eredeti kereteken és az Egyesült Államokat más területeken is aggasztó kínai veszély felé kanyarodott. Bár a jólértesültek úgy tudják, Donald Trump békepárti, a beszélgetésen a politikus jellegzetes stílusában egy Pekinggel való fegyveres összecsapáson töprengett. „Ha háborúban álluk [Kínával] és szükségünk van tankokra, hajókra, meg egy csomó mindenre, ami acélból készül, mit csinálunk, elmegyünk hozzájuk? Harcolunk Kína ellen, de közben kérjük őket, hogy adjanak el nekünk acélt?”
Bár az amerikai politikának is egyik lényege a rivális szavain való (mű)felháborodás, Trump nyilatkozata után elmaradt az égig hallatszó visibálás. Ennek nem az az oka, hogy Smithtonba a postás viszi az internetet és ezért a világ késve értesült a volt elnök mondatairól. Sokkal inkább az, hogy demokraták és republikánusok között lényegében az utolsó közös pont a Kína elleni fellépés szükségessége. Mint látni fogjuk, Joe Biden nemhogy leépítette republikánus elődje Kínával szembeni büntetővámokra építő politikáját, bizonyos területeken még tovább is lépett. S bár Kamala Harris a kampányban kevesebbet beszélt a kínai veszélyről, megválasztása esetén szinte bizonyosan hű maradna a bideni örökséghez.
Íme, a kiélezett választás egyik legérdekesebb el nem mesélt története! A ma már mindenen veszekedő republikánusok és demokraták a Kínával való konfrontációban lényegében egyetértenek. Ennek okát legtömörebben talán Rush Doshi, a magyarul nemrégen az Osiris Kiadó gondozásában megjelent A hosszú játszma. Kína átfogó stratégiája az amerikai világrend leváltására című könyvében foglalta össze: „Kínának volt és van átfogó stratégiája az amerikai rend leváltására és a saját rendje építésére mind regionális, mind pedig globális szinten. Kína a világ vezető hatalma akar lenni.” Doshi nem fegyvert lóbáló tábornok vagy szavazatvadász republikánus: a demokrata Joe Biden alatt volt az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács Kínáért felelős vezetője, jelenleg a tekintélyes Brookings agytröszt munkatársa.
Pennsylvaniai csűrben beszélgető farmerektől demokrata tisztviselőkön át republikánus politikusokig tehát konszenzus van abban, hogy Kína fenyegetést jelent az Egyesült Államokra.
Szeptemberben tartott kampánygyűlésein Trump negyvenszer beszélt a távol-keleti szuperhatalomról, s megígérte, hatalomra jutása esetén új vámokat vet majd ki kínai termékekre. Nem véletlen, hogy ez az eszköz volt elnökségének egyik legfontosabb fegyvere, hiszen az amerikaiak (és az európaiak is) régóta sérelmezik a kínaiak tisztességtelen játékát. Az odahaza mesterséges eszközökkel (például rejtett állami támogatásokkal) feltáplált vállalatok nyugati szabadalmakat ellopva tarolják le a szabályokkal körbekerített pályán versenyző amerikai és európai vállalatokat. Mindeközben pedig a nyugati cégek egyre nehezebb pályán kénytelenek versenyezni Kínában.
Noha Harris Trumpnál jóval kevesebbet beszél Kínáról, amikor megteszi, riválisához hasonlóan éles szavakat használ. Akárcsak a republikánus politikus, a demokrata is Pennsylvaniát választotta kemény üzenet küldéséhez. „Soha nem fogok habozni kemény eszközöket használni Kína ellen, amely a mi munkásaink, közösségeink és cégeink kárára szegi meg a szabályokat” – fogalmazott Harris. Újabb hasonlóság: Trumphoz hasonlóan ő is kiemelte az acélgyártás területén fennálló szerint unfair versenyhelyzetet, a hajógyártás kínai állami támogatását, illetve a kisvállalkozásoknak ártó hamisítványokat.
Hogy mennyire az amerikai politikai fősodor lett a kínai fenyegetés elleni harc, mutatja a Biden-adminisztráció utolsó időszaka. A hivatalban lévő amerikai elnök egyik utolsó lényegi döntésével szeptemberben száz százalékkal megemelte a vámot az Egyesült Államokba behozott kínai elektromos autókra. A napelempaneleknél 50, az elektromos autók akkumulátorainál pedig 25 százalékkal nőtt a sarc, akárcsak az acél, az alumínium, az arcmaszkok és a kikötői daruk esetében. Egyben bejelentette, hogy az elkövetkező két évben további növelések lépnek majd életbe például a stratégiai jelentőségű félvezető csipek esetében. Noha ezek a vámok az amerikai import kis részét érintik csak (a kínai elektromos kocsik amerikai piaci részesedése eddig mindössze két százalék volt, a százszázalékos vám után pedig borítékolhatóan el is tűnnek az autószalonokból), jelzik a washingtoni közhangulat fordulatát. Bár Joe Biden mindenben Trump antitéziseként mutatta magát, ezen a területen kimutatható a kontinuitás.
A kemény kéz politikáját a republikánus elnök kezdte, amikor mintegy 300 milliárd dollár értékű kínai importra vetett ki vámot. A közgazdászok általában kevéssé hatékonynak tartják ezeket az eszközöket, mert az érintett államok óhatatlan ellenlépései nyomán könnyen vámháborúk indulhatnak, amelyek nemcsak a világkereskedelem számára ártalmasak, de végsősoron nem használnak a védeni szándékozott hazai piacnak sem. Kampányában Kamala Harris is tett óvatos utalást arra, hogy vámok nyakló nélküli kivetése jelentős drágulást okoz bizonyos területeken. A sarcok azonban nem önmagukban érdekesek. Jelzik az elszántságot, hogy
Washington akár gazdasági hátrányokat is vállalva felveszi a kesztyűt a pekingi gazdasági nyomulással.
Donald Trump egyik legerősebb, világgazdaságot is formáló választási ígérete éppen erre a területre vonatkozik. Akár 60 százalékos vámot is kivetne minden kínai árura és húsz százalékosat a legtöbb, máshonnan az Egyesült Államokba érkező importtermékre. A téma fontosságának érzékeltetéséhez érdemes tudni, az adatok szerint Amerika 2022-ben 3,2 trillió (!) dollár értékben importált javakat és szolgáltatásokat. Könnyen előfordulhat, hogy a Kínának szánt trumpi ostorcsapás Magyarország hátán is csattan. Hazánk ugyanis az Európai Unió egyik legnyitottabb gazdasága, a magyar–amerikai kereskedelmi forgalom tavaly 9 milliárd dollárra rúgott. Az pedig külön nehezítheti Magyarország helyzetét a világkereskedelemre kartáccsal tüzelő trumpi új világban, hogy hazánk lett az EU-n belüli kínai terjeszkedés hídfőállása. Például az elektromos autókba szánt akkumulátorok területén, amely – láttuk Biden szeptemberi döntése alapján – leginkább az amerikaiak célkeresztjében áll.
A lassan távozó amerikai adminisztráció nem csak a kereskedelmi területen vitte tovább a Kína-ellenes trumpi örökséget. Joe Biden külpolitikája a Peking globális térnyerése miatt aggódó államokat is igyekezett koalícióba szervezni. Quad néven intézményesített együttműködést hozott létre Indiával, Ausztráliával és Japánnal, megerősítette szövetségét Dél-Koreával és Tajvannal. AUKUS néven pedig a dél-csendes-óceáni térségre vonatkozó (értsd: Kínát kordában tartó) védelmi paktumot kötött az Egyesült Királysággal, illetve Ausztráliával. Ennek keretében Canberra nukleáris meghajtású támadó tengeralattjárókat vásárol majd.
A Kína-ellenes amerikai offenzíva azonban nem csak a külföldi frontokon zajlik. A bevezetőben említett pennsylvaniai Trump-rendezvényt a volt (és talán leendő) amerikai elnök kül- és nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes egyik erős embere, Richard Grenell volt berlini nagykövet koalíciója szervezte. A Protecting America Initiative (PAI – Megvédeni Amerikát Kezdeményezés) legfőbb célja, hogy „visszaszorítsa az Egyesült Államokat behálózó kínai befolyást”. Érvei rendszeresen visszaköszönnek Donald Trump beszédeiben, ezért a PAI programja egy lehetséges republikánus adminisztráció sorvezetőjeként is olvasható. Grenell szervezete például az amerikai kiszolgáltatottság példájaként említi, hogy az amerikai kikötői daruk 80 százalékát a világ legnagyobb ilyen profilú cége, a kínai állami tulajdonú ZPMC gyártja. Nemrég kiderült, hogy a cég a darukat a napi működéshez szükségtelen, ismeretlen célokat szolgáló kommunikációs berendezésekkel látta el.
Nem kell fejünkbe nyomnunk az összeesküvéselmélet-hívők alufóliasisakját a logikai lánc felfejtéséhez.
Amikor az áruszállítás 80 százaléka a tengereken zajlik, hatalmas előnyhöz jut a világ legnagyobb exportőre, amennyiben a fő együttműködő partnere (és egyben riválisa) kikötőiről percrekész információkkal rendelkezik.
Amerika más területen is azt érzi, hogy Kína a veséjébe lát. Az általában rendkívül hallgatag National Security Agency (NSA – Nemzetbiztonsági Ügynökség), a világ legnagyobb, elektronikus kommunikáció megfigyelésére szolgáló hivatala nemrég figyelmeztető jelzést adott le. Egy kínai állami kötődésű hekkercsoport ugyanis öt éven keresztül észrevétlenül megbújt az amerikai kritikus infrastruktúra (távközlés, energia, közlekedés, stb.) legfontosabb rendszereiben. Kína kiberkatonái egy nem is feltétlenül fegyveres konfliktus esetén képesek lettek volna szó szerint lekapcsolni a villanyt az Egyesült Államokban. Lényegében mindent megbéníthattak volna a közlekedési lámpáktól a repülőtéri számítógépes rendszereken át a gázszállító vezetékek irányítástechnikájáig. Az Amerikával kapcsolatos kínai titkos aktivitást jelzi, hogy az FBI igazgatójának nemrégi nyilatkozata szerint a kémelhárítás ötezer folyamatban lévő ügyének fele Kínát érinti, s az iroda átlagban tízóránként indít új nyomozást. Márpedig ez Christopher Wray igazgató szerint a legnagyobb ilyen típusú fenyegetés, amellyel az ország valaha szembesült.
Peking azt is felmérte, hogy Amerika befolyásolására a politikusok (vagy környezetük) megnyerése, illetve az államigazgatásba való beépülés a leghasznosabb. Szinte havonta lepleznek le jellemzően kínai származású alkalmazottakat az államapparátus különböző szintjein, akik a vád szerint a pekingi kormánynak dolgoznak – nemrég New York állam egyik magasrangú tisztviselője került emiatt előzetes letartóztatásba. Nem kivétel az állam legmagasabb szintje sem. Joe Biden elnök fia, Hunter még apja alelnöksége idején boltolt a kínai állambiztonsághoz bekötött energiacéggel.
A Kínával kapcsolatos gyanakvást jól jelzi, hogy republikánus politikusok Harris alelnökjelöltjét, Tim Walzot is megvádolták. Minnesota kormányzója ugyanis 1989-es első útja után saját bevallása szerint harmincszor vitt iskoláscsoportokat Kínába, s még nászútja is a távol-keleti országba vezetett. Tartalékos katonaként azonban ezeket az utakat elvben be kellett jelentenie, s a republikánusok azt is firtatják, vajon milyen mélységűek az utazásai során kialakított kapcsolatok. Walznak annak ellenére magyarázkodnia kellett, hogy politikai múltja alapján aligha tekinthető Kína-barát galambnak. Kongresszusi képviselőként például találkozott a dalai lámával és tagja volt a képviselőház kínai emberijog-sértésekkel foglalkozó albizottságának is. Washingtonban azonban immár mindent felülír a Kínával szembeni gyanakvás. Belátható ideig ez így marad, akárki kerül is a Fehér Házba.
Nyitókép: Donald Trump a pennsylvaniai Smithtonban kampányol 2024. szeptember 23-án (fotó: AFP/Getty Images/Jeff Swensen)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
