Megint itt a nagy migránsvita, amit soha senki sem tud megoldani
Fele annyian szöknek be az EU-ba idén, mint tavaly, mégis újra élénk vita kezdődött a kvótákról és a bevándorlásról – Budapesttől Pozsonyig, Rómától Hágáig, Bécstől Brüsszelig erről szól a politika. Az Európába költözőknek csak töredékét teszik ki a lélekvesztőkön érkezők vagy kerítésen átmászók, de velük tíz éve nem tud a kontinens mit kezdeni.
Lassan tíz éve küzdenek az EU-s tagállamok a migráció közös szabályozásával, és az októberi brüsszeli csúcson megint ez lett a legfontosabb téma. Ha csak a statisztikákra hagyatkoznánk, akkor nehéz lenne megmondani, hogy politikai hisztéria lett úrrá a kontinensen, vagy pedig tényleg baj van, amit muszáj lenne mihamarabb megoldani.
Ha csak a rideg számokat nézzük, akkor az EU-ban úgy nagy általánosságban nincs súlyos bevándorlási válság. Az EU népességének 9 százaléka született az Unió területén kívül, ami a nyugati világban kifejezetten kevésnek számít. Az Egyesült Államokban ez az arány 14 százalék, Ausztráliában 29 százalék, Svájcban 30,7 százalék. Csakhogy a bevándorlók nem arányosan oszlanak szét az EU-ban, hanem jellemzően a nagyvárosokban koncentrálódnak, és jelenlétük elég sok embert bosszant ahhoz, hogy jó választási eredményt érhessenek el a bevándorlást ellenző pártok. Másrészt a leggazdagabb nyugat-európai országok nagyon régóta migrációs célpontnak számítanak, több évtizede folyamatos bevándorlást élnek meg.
Ausztria elesett?
Hogy mennyire könnyű a számokkal bűvészkedni? Nemrégiben rémisztő adatként söpört végig a sajtóban, hogy a legfrissebb statisztika szerint Ausztria lakosságának több mint 20 százaléka nem is osztrák, hiszen 2 millióan születtek más országban a 9,1 milliós népességből. Csoda, hogy a bevándorlást leghangosabban ellenző Szabadságpárt nyerte a választásokat?
Azonban az adatok mögé nézünk, akkor az is látszik, hogy a külföldön születettek legnépesebb csoportja, több mint 13 százaléka, Németországban látta meg a napvilágot. A kétmilliós bevándorló tömeg 40 százaléka az EU valamelyik tagállamában született, 95 ezren például Magyarországon. Nekik joguk van az EU-n belül bárhova költözniük, még csak engedélyt sem kell kérniük rá. Ők a fenti, összeurópai statisztikában nem is számítanak bevándorlónak, míg az osztrák adatsorban már azok. Az összes Ausztriába bevándorolt ember több mint 25 százaléka pedig EU-n kívüli, de európai országokban született, főleg Boszniában, Ukrajnában, Szerbiában és Oroszországban – és nem számoltuk ide a fociban európainak számító törököket.
Azaz a 2 milliós bevándorló tömeg több mint kétharmada maga is európai, és nagyrészt a keresztény kultúrkörből jött.
Ez némileg árnyalja a végletesen eliszlámosodó, elszíneződő Ausztria képét, még akkor is, ha a nagyvárosokban, különösen Bécsben, ez esetenként nem így látszik.
Menekültkérelmet 2023-ban 59 ezren adtak be Ausztriában, ez lakosságarányosan a második a legmagasabb adat az egész EU-ban (az első Ciprus). A menekültek közül mintegy 10 ezren Ukrajnából és Oroszországból érkeztek. A legtöbben tunéziaiak (21 409 fő), afgánok (8 567 fő) és marokkóiak (6 948 fő) voltak.
A vita valójában százezrekről és nem milliókról szól
A migrációt elviselhetetlennek tartó európai politikusok többsége az illegálisan (pontos EU-s szakszóval inkább irregulárisan) EU-ba lépők elleni fellépést követeli. Őket ismerjük leginkább úgy, mint az Európára zúduló migránsokat, ők érkeznek lélekvesztőkön Afrika felől Lampedusára, másznak át a magyar határkerítésen, őket tömik furgonokba az embercsempészek. Tavaly összesen 385 ezren léptek be így az EU-ba, kétharmaduk a tenger felől, egyharmaduk a szárazföldön, jórészt a Balkán irányából. 28 százalékuk szír állampolgár, mintegy felük afrikai volt. Naponta valamivel több mint ezer ember, ami a 448 milliós EU-s népességhez képest nem nagyon sok. A hatásuk az európai politikára azonban nagyon komoly.
Idén, október 21-ig 154 ezren léptek be így engedély nélkül az EU-ba, azaz időarányosan jóval kevesebben, mint tavaly.
Mivel a többségük a Földközi-tenger felől érkezik, ahol az átkelés a hidegebb évszakokban nehézkesebb, ezért jó eséllyel az idén fele annyian jönnek így, mint 2023-ban. Ha csak ezt a trendet nézzük, akkor akár meg is nyugodhatnának a migráció miatt aggódó politikusok, vagy éppen sikert ünnepelhetnének.
Ehhez hozzátehetjük, hogy tavaly 438 ezer embert utasítottak ki az EU-ból, mert vagy nem kaptak valamilyen szintű menekült státuszt, vagy lejárt a korábban kiadott tartózkodási engedélyük, védelmük. Vagyis többet utasítottak ki, mint ahányan abban az évben illegálisan bejöttek. (Ténylegesen azonban csak 83 ezer főt zsuppoltak ki az EU-n kívülre, ennek okairól még lesz szó.)
A hétköznapi tapasztalat és a politikai vita számít
Ennek ellenére az októberi EU-csúcson szigorításokat követelt legalább tizenkét tagállam, és az idei összes európai választás hangsúlyos témája lett a migráció elleni hatékonyabb fellépés.
A fent bemutatott számok azért fontosak, mert segítenek megérteni, hogy miért ennyire nehéz a migrációt összeurópai eszközökkel kezelni. Mert attól még, hogy az illegálisan belépők száma idén a napi 550 főt sem éri el, Európában sokakat aggaszt, hogy milyen sok bevándorló él itt. Főleg, hogy 2015-ben tényleg nagyon sokan érkeztek, akkor 1,8 millió volt az illegálisan belépők száma, 2016-ban pedig félmillió, és ők azóta is az EU-ban vannak.
Drága az ellátásuk, sokak személyes tapasztalata, hogy az Európán kívülről jövők nehezen integrálódnak. A nagyvárosokban jóval többen élnek, mint másutt, ezért ott nagyon feltűnő a jelenlétük. Sokan félnek, hogy terroristák bújnak meg közöttük, hiszen számos merényletet követtek el bevándorlók az utóbbi években. Az iskolákat, a szociális ellátórendszer sokszor megoldhatatlan kihívások elé állítják.
A szorongást fokozza, hogy Európa legtöbb országában egyre kevesebb gyerek születik, és az elöregedő őshonos lakosság ott is tart az ismerős világ eltűnésétől, ahol érdemben nincsenek is migránsok.
Jó példa erre Magyarország vagy éppen Szlovákia, vagy akár Németország keleti tartományai, ahol hiába sokkal kevesebb a bevándorló, mint a nyugati területeken, mégis keleten sikeresebbek a bevándorlás ellen kampányoló pártok.
Az EU-ban tehát alapvetően arról szólnak a viták, hogy mi legyen azokkal, akik nem legálisan érkeznek. A behajózó, bemászó, besétáló emberekkel, akik vízum, engedély, határellenőrzés nélkül jönnek. Miközben ők csak a töredékét teszik ki az évente az EU-ba költözőknek. 2022-ben például összesen 7 millió ember kapott tartózkodási engedélyt az EU-ban (több mint fele ukrajnai menekült volt), és csak 345 ezer illegális beszökő volt ebben a tömegben.
A kvóta vita megint él
Mégis, az illegálisan érkezők elosztásáról szól az immár évtizedes és elkeseredett vita a kvótáról, azaz arról, hogy jó megoldás-e szétosztani őket a tagállamok között, hogy ne csak azon tagállamok viseljék ellátásuk terheit, ahova megérkeznek: elsősorban Olaszország és Görögország számára jelent ez különös problémát, de sokan jutnak el (például Magyarországon keresztül) Ausztriába és Németországba is a Balkán felől.
Miután a kvótarendszert több tagállam is elutasította, Magyarországon például 2016-ban még népszavazást is tartottak ellene, az EU-s tagállamok hosszú évek alatt kialkudták ennek egy változatát. Ez lett a Migrációs Paktum. Idén tavasszal el is fogadták, Magyarország ellenszavazata ellenére. Legfontosabb eleme, hogy egy tagállam pénzzel megválthatja a kvótáját, azaz fizetheti mások helyett a kitoloncolás vagy az ellátás költségeit, és akkor nem kell befogadnia senkit sem. Csakhogy egyre több állam jelezte, hogy nem szeretnék teljesíteni az így keletkező kötelezettségeiket. Az új holland kormány felmentési kérelmet fontolgat, Robert Fico és Orbán Viktor a múlt héten együtt mondták ki, hogy elfogadhatatlan az új EU-s jogszabály, és a lengyel kormányfő is elutasította a végrehajtását. A paktum csak 2026 júniusában lépne hatályba, de már látszik, hogy a betartatása óriási feszültséget gerjeszthet. Drámai következményei lehetnek, ha több tagállam bojkottál EU-s szabályokat.
Az októberi EU-s csúcson egyébként nem vetették el a tagállamok a nehezen kialkudott paktumot, sőt a tanácsi következtetések általában a szabályok betartására hívja fel a kormányokat, de közben felszólították a Bizottságot, hogy a már kiutasítottak hazaküldésére találjon ki hatékonyabb módszereket, erről készüljön új jogszabály. Jelenleg ugyanis nagyon nehéz hazaküldeni azt, akit nem fogad a hazája.
A kiutasítottakat nem lehet fogva tartani, börtönbe vagy táborokba zárni, hiszen nem bűnözők. Menekültstátuszt kértek, nem kaptak, ennyi történt velük. Néhány embernek lehet persze repülőjegyet venni, de
olyan nincs, hogy mondjuk toloncjáratokat fogadnának afrikai vagy ázsiai országok repülőterei. Alig néhány állammal van ehhez kellő protokoll, és azok sem a sok menekültet kibocsátó országok.
A 2023-ban sikeresen hazaküldött 84 ezer ember ötödét Grúzia és Albánia fogadta vissza, olyan országok kormányai, amelyek az EU-tagságra várva együttműködők ebben. Szíreket vagy afgánokat viszont szinte lehetetlen visszaküldeni, normális diplomáciai kapcsolata sincs az EU-nak a kormányaikkal.
A problémát kiszerveznék
Az illegálisan érkezők megfékezésére az Unió igyekszik a szomszédainak védelmi pénzt fizetni. A legnagyobb ilyen megállapodást Törökországgal kötötte az EU, de többek között Tunéziával és Líbiával is van hasonló érvényben. Részben ezeknek is köszönhető, hogy idén csökkent az érkezők száma a tavalyihoz képest.
Olaszország most azzal kísérletezik, hogy aki olyan országból jön, ami az EU szerint általában biztonságos, azoknak egy részét egy albániai táborba zárja, amíg döntenek az olasz hatóságok a sorsukról. Ilyen külső táborok létrehozásáról más tagállamok is gondolkodnak, de a megoldás látványosabb, mint amennyire praktikus. Embereket EU-s pénzen külföldi táborokba zárni nem túl humánus gesztus, és igazán sokat nem is lehet, az olaszok albániai tábora is egyszerre csak háromezer főt tud befogadni. Ettől nem lesz látványra kevesebb afrikai az olasz nagyvárosok utcáin.
Itt jön az EU nagy, évek óta feloldhatatlan dilemmája: aki behajózik, bemászik az EU-ba, azzal mi legyen? Erre a dilemmára nincs igazi megoldás.
Lőjék le őket? Fegyvertelen emberekre vadásszanak az európai határőrök? Rakják ki őket a legközelebbi EU-n kívüli ország határán? De hogyan? Európai határőr nem intézkedhet Törökországban, Líbiában vagy Szerbiában.
Pont ezért kell fizetni ezeknek az országoknak, bízva abban, hogy akit tudnak, azt nem engedik ki. De aki már átjutott az EU-ba, azt sokszor nincs hova visszaküldeni, a tranzitországok sem fogadják őket.
Amerika sem tud ezzel a problémával mit kezdeni, próbálkoznak kerítéssel ugyan, de aki már bejutott, azt ők sem tudják kirakni, mert ugyanúgy nincs hova. Az európai tengeri határ esetében a helyzet még nehezebb, mert ha egy hajót visszafordítanak, akkor a benne lévők jó eséllyel meghalnak. Ha pedig egyszer már az EU-ba értek, akkor nem lehet végtelenségig növekvő táborokban tartani őket életük végéig, aztán meg a gyerekeiket és azok gyerekeit is, szintén életük végéig.
A szigor lehetőségei
Amit meg lehet tenni, az inkább az, amivel most az új holland kormány próbálkozik, és korábban megtette már Dánia, valamint ebbe az irányba készül törvényt módosítani Svédország is: nehezítik a bejutottak helyzetét. Ez elsősorban a családegyesítés szigorítását jelenti. A mostani holland terv szerint például csak az kérheti gyerekei vagy házastársa beengedését, aki el is tudja tartani őket, és már legalább két éve elismert menekültként él az országban. A felnőtt gyerekekre nem vonatkozna többé a családegyesítés lehetősége. Megszűnne az a lehetőség is, hogy aki már 5 éve rendezetlen státusszal él Hollandiában, az letelepedési engedélyt kap. Az állampolgárságot szigorúbb nyelvvizsgához kötnék, megszerzését egyébként is nehezítenék. Korlátoznák az angol nyelvű egyetemi szakokat, hogy kevesebb diák érkezzen az EU keleti és déli feléből.
Ilyen szabályokkal lehet lassítani a migrációt, de annak teljes megállítása erőszak nélkül lehetetlen. Éppen ezért érvelnek néhányan azzal Európában, hogy
az egyetlen racionális megoldás kvóták szerint szétosztani az illegálisan érkezőket, illetve az ellátásuk terheit valahogy szétteríteni a tagállamok között.
2022-ben 1,1 millió EU-n kívülről érkező ember kapott munkavállaláshoz kötött tartózkodási engedélyt az Unióban, ők legálisan érkeztek, ahogy közel félmillió diák is. Közel 900 ezren jöttek abban az évben családegyesítési céllal (egy részük korábban befogadottak rokonai, más részük EU-s állampolgárral házasodott), és 408 ezren kaptak (az ukránokon kívül) menekült státuszt. Az EU-ba költözők túlnyomó többsége tehát legálisan érkezik.
Mivel a legtöbb tagállamban kevés gyerek születik, a népesség öregszik, ezért a dolgozni és tanulni érkező milliók előtt továbbra is nyitva marad várhatóan Európa és Magyarország is. A menekültek családegyesítésének korlátozásával, afrikai és ázsiai országok lefizetésével lehet csökkenteni az érkezők számát, és ezek érdekében egyre komolyabb erőfeszítéseket tesz az EU.
De a kontinens teljes lezárása fizikailag lehetetlen, amíg Európa úgy nem dönt, hogy megöli a határain azokat, akik érvényes utazási okmányok nélkül jönnek. Úgyhogy a viták is velünk maradnak a migrációról, mert mindig lesznek olyanok, akik bejutnak, és utána kezdeni kell velük valamit.
Nyitókép: lovasrendőrök járőröznek a magyar–szerb határon Kelebiánál 2022. december 15-én (fotó: AFP/Kisbenedek Attila)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
