Csataterek, nők, latinók – ezekre a jelekre érdemes figyelni az amerikai választás éjjelén
Elvileg kedd az amerikai elnökválasztás napja, bár a szavazók tekintélyes része nem most szavaz, és lehet, hogy az eredmény sem derül ki szerda reggelre. Aki úgy dönt, hogy fennmarad, annak a sokat emlegetett hét csatatérállam mellett főleg két demográfiai csoport mozgását érdemes figyelnie. Az egyik a latinóké, akik elkezdtek jobbra tolódni, a másik pedig a fehér nőké, akik az előző két választáson Donald Trumpot támogatták, de most Kamala Harris felé tendálnak. Megismétlődik-e a 2020-as csalási mizéria? Lehet-e döntetlen az eredmény? Mit mondanak az utolsó kutatások? Választási kalauz.
Az amerikai választások hagyományosan a november első hétfőjét követő kedden zajlanak, minden páros évben. Ilyenkor egyszerre szavaznak a szövetségi, tagállami, megyei és helyi tisztségekről, a hatalom mindhárom ágában, sőt a legtöbb államban ilyenkor tartják a referendumokat is. Mivel az Egyesült Államok elnökének hivatali ideje 4 év, ezért minden második választáson erről a posztról is döntenek, a kettő közötti választásokat pedig félidősnek nevezik.
Idén az elnök mellett megválasztják a szövetségi Kongresszus alsóháza, a Képviselőház mind a 435 tagját (az ő ciklusuk 2 év), valamint a 100 fős Szenátus harmadát (6 évre). Emellett 11 államban döntenek a kormányzóról, 44 államban az állami törvényhozókról, 41 államban pedig 146 népszavazáson (ballot measure) is kinyilváníthatják a véleményüket a polgárok. Az iskolakörzeti tagoktól a megyei serifig és az elnökig rengeteg jelöltről dönthetnek a választók, az átlag amerikai 10-20 szavazólapon ikszel.
Miért épp egy novemberi kedden választanak?
Mert az 1840-es években rájöttek, hogy a korábbi évtizedek elnökválasztásain, amikor az egyes tagállamok voksolásai között hetek teltek el, a korán szavazó államok eredményei befolyásolhatják az eredményt a későn szavazó államokban, így jó lenne egy napba sűríteni az egészet. A kora november azért tűnt ideális időpontnak, mert az aratás már véget ért, de a tél még nem nehezítette meg az utazást, és volt kellő idő az új elnök következő év márciusi beiktatása előtt. A kedd pedig azért, mert a vasárnapi és szerdai vásári napok között a farmereknek volt idejük elutazni leadni voksukat a közeli városokba. Az első választás, amit így tartottak, az 1848-as volt, és bár az Egyesült Államok ma már nem agrártársadalom, a szavazás napja „így maradt”.
Számít-e bármi más, mint az elnökválasztás?
A legnagyobb figyelem idén természetesen Kamala Harris alelnök és Donald Trump volt elnök, valamint alelnökjelöltjeik, Tim Walz minnesotai kormányzó és JD Vance ohiói szenátor párharcát kíséri, és mivel a külpolitika alapvetően az elnök hatásköre, minket egy kontinenssel távolabb értelemszerűen ez a csata a érdekel a leginkább. Érdemes azonban odafigyelni a szövetségi törvényhozásra is. Hiába nyer ugyanis bármelyik elnökjelölt, kongresszusi többség nélkül nehezen tudja érvényesíteni az akaratát. Joe Bidennek például az elmúlt két évben alsóházi ellenszélben kellett kormányoznia, ezért késett hónapokat az év elején egy Ukrajnának szánt katonai segélycsomag megszavazása.
A mostani kongresszusi viadalokban a demokratáknak van nehezebb dolga. A képviselőházi többségért folyó verseny szorosnak ígérkezik, de a baloldali pártnak több billegő körzetben kellene nyernie, mint a jobboldalinak, hogy megszerezze a többséget. A demokrata többségű Szenátusban pedig a republikánusoknak kifejezetten jó esélyük van arra, hogy fordítsanak, vagyis könnyen lehet, hogy Harrisnek akkor is nehéz dolga lesz, ha behúzza a Fehér Házat.
Miért nem az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja?
A közvetlen elnökválasztás a legtöbb országban egyszerű műfaj: az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja, esetleg tartanak egy második fordulót is. Amerikában ez nem ilyen egyszerű. Az ország föderális gyökeréből fakadóan az elnököt nem a polgárok választják meg, hanem az elektori kollégium nevű testület, ahová a tagállamok delegálnak tagokat – méghozzá pontosan annyit, amennyi képviselőjük a Kongresszusban van. Vagyis a szenátorok után kettőt-kettőt (a félmilliós Wyomingtól a 40 milliós Kaliforniáig minden államot két szenátor reprezentál Washingtonban), plusz annyit, amennyi alsóházi képviselőjük van (ez a szám egytől 52-ig terjed az előbbi két állam példáján).
Ez utóbbi számot mindig a népszámlálási adatokhoz igazítják, de a szenátusi helyek miatt a kis lélekszámú államok túl-, a nagyobbak alul vannak reprezentálva a törvényhozásban, és így az elektori kollégiumban is. Ez szándékos: az alapító atyák nem akarták, hogy a nagy lélekszámú államok a kicsikre kényszeríthessék akaratukat, és csorbítsák szuverenitásukat. Ugyanakkor emiatt (is) fordulhat elő, hogy nem mindig az a jelölt nyeri a választást, aki országszerte a legtöbb szavazatot kapja. Mivel a kis lélekszámú, vidékies államok inkább jobbra húznak, mindez inkább a republikánusoknak kedvez. A két legutóbbi választás, amikor a popular vote győztese kevesebb elektori szavazatot kapott, mindkétszer republikánus győzelmet hozott (2000-ben George W. Bushét, 2016-ban Donald Trumpét).
Mivel a demokrata jelölt 1988 óta egy kivételével minden elnökválasztáson több szavazatot kapott, mint a republikánus, beleértve tehát a 2016-os Trump-győzelmet is, erre most is jó esély van, bár a közvélemény-kutatók szerint korántsem biztos.
Trump beszélt is arról az eshetőségről, hogy valószínűleg Harris szerez majd több voksot: „New York, Illinois és Kalifornia, szinte automatikusan a demokraták, ez nevetséges, automatikusan a demokratára szavaznak, így nehéz megnyernünk a popular vote-ot, mivel ez három nagyon nagy állam.”
Mik azok a csatatérállamok?
Van egy másik torzítás is, ami ilyen felemás eredményekhez vezet: az államok zöme a győztes mindent visz elv alapján osztja ki elektorait. Vagyis hiába nyert 2016-ban Trump Michiganben mindössze 0,23 százalékponttal Hillary Clinton ellen, övé lett mind a 16 elektor az államból. Ez a rendszer oda vezet, hogy azokban az államokban, ahol a két nagy párt egyike stabil többséggel bír, az elnökválasztás voltaképpen nem érdekes: ezek az úgynevezett piros (stabil republikánus) és kék (stabil demokrata) államok. Ahol szoros a verseny, azok az úgynevezett csatatér- vagy ingaállamok. Hogy melyek ezek, azok választásról választásra változnak a demográfiai trendek függvényében. Idén hét van: Pennsylvania, Michigan, Wisconsin, Georgia, Arizona (ezek 2016-ban Trumpra, 2020-ban Bidenre szavaztak), valamint Nevada és Észak-Karolina (itt mindkétszer a demokrata, ill. a republikánus jelölt nyert, de szorosan).
A győztes mindent visz elv alól mindössze két kivétel van: Nebraska és Maine, ahol két-két mandátumot az állami eredmény alapján osztanak ki, a további hármat, illetve kettőt pedig a kongresszusi körzetek eredményei alapján. Ennek idén különleges jelentősége van, mert fej-fej melletti állásnál ez az egy-egy választókerület is dönthet, vagy akár vezethet döntetlenhez (erről később). Bár összességében nem csatatérállamok – Nebraska stabilan republikánus, Maine demokrata többségű –, erre a két államra érdemes jobban odafigyelni ma éjjel.
Ki az esélyes a közvélemény-kutatók szerint?
Minden választási napon az egyik legnagyobb kérdés, hogy igazuk volt-e a felméréseknek, és ez különösen így van Amerikában 2016 után, amikor egyöntetűen Hillary Clinton győzelmét várták.
Idén egy biztos: ha tévednek, egyszerre téved mind a több száz kutatócég, mivel teljes konszenzus alakult ki köztük: fej-fej mellett van a két jelölt, bármelyikük nyerhet.
A nyáron, Joe Biden visszaléptetése után Kamala Harris átvette a vezetést, és sokáig magabiztosan az élen állt, de Trump a hajrában behozta hátrányát. Az átlagoló számítások némelyike szerint le is előzte, mások szerint még Harris van elől, de ez lényegtelen, a különbség egybehangzóan elhanyagolható. Ami fontosabb, a 7 ingaállamból 6-ban is statisztikai döntetlen van, kevesebb mint 1 százalékpont eltéréssel.
Nate Silver, a leghíresebb amerikai választásstatisztikai guru ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ennek ellenére az is benne van a pakliban, hogy valamelyik jelölt nagyot nyer. Erre akkor van esély, ha a felmérésekben rendszerszintű hiba van, márpedig ez nem kizárt, ugyanis ma már az emberek kevesebb mint tizede veszi fel a telefont a kutatóknak. Ők tehát nem tipikus választók, hanem csodabogarak, így a cégeknek egyre kevésbé reprezentatív mintából kell modellezési trükkökkel extrapolálniuk, és lehet, hogy valamilyen hatást túlkompenzálnak.
Előfordulhat például, hogy Harris támogatottságát ugyanúgy túlbecsülik, mint Hillary Clintonét 2016-ban – de az is, hogy alul-, mivel nem akarják még egyszer megégetni magukat. Silver szerint az is jellemző, hogy ha kiugró eredményt is hoz egy-egy felmérés, a kutatócégek inkább az átlagos, konszenzusos számok felé korrigálják a közölt adatokat, mivel az ilyen kutatásokat szétszedik az elfogultságot szimatoló kommentelők.
Mit kell tudni az egyes csataterekről?
- Pennsylvania. Népesség: 13 millió fő, elektorok száma: 19. 2016-ban Trump 0,7 százalékponttal nyert itt, 2020-ban Biden 1,2 pontos előnnyel győzött. A legnagyobb és legfontosabb ingaállam, 90 százalék fölötti az esély arra, hogy aki Pennsylvaniát behúzza, az a választást is. A fő téma a gazdaság, mivel az élelmiszerárak itt az országos átlagnál gyorsabban emelkednek. Több százezer Puerto Rico-i bevándorló él itt, így költséges lehet, hogy másfél hete Trump kampányrendezvényén egy fellépő humorista „szemétszigetnek” nevezte az Egyesült Államokhoz tartozó szigetet.
- Georgia. Népesség: 11 millió fő, elektorok száma: 16. Sokáig piros állam volt, de a növekvő és etnikailag egyre sokszínűbb népesség játékba hozta a demokraták számára, és 2020-ban Biden 0,2 ponttal győzni tudott. A lakosság harmada fekete, igaz, körükben kezd megkopni a baloldal dominanciája, ami Trump malmára hajthatja a vizet. Ellene szól viszont, hogy beszólt az állam népszerű republikánus kormányzójának, amiért az nem volt hajlandó a javára elcsalni a 2020-as eredményt.
- Észak-Karolina. Népesség: 10,8 millió fő, elektorok száma: 16. Hagyományosan republikánus déli állam jelentős fekete népességgel, csak Barack Obama nyert itt demokrataként. Trump 2016-ban még 3,7, 2020-ban viszont már csak 1,3 százalékponttal győzött. Pártja idén itt tartotta nemzeti gyűlését, viszont a Trump támogatásával induló kormányzójelölt, Mark Robinson pár hete botrányba keveredett: pornóoldalakon állítólag „fekete nácinak” nevezte magát, aki kedveli a transz-leszbikus tartalmakat, korábban antiszemita és más szélsőséges megnyilvánulásai voltak.
- Michigan. Népesség: 10 millió fő, elektorok száma: 15. Trump 0,3 pontos különbséggel győzött itt, de 2020-ban Biden visszaszerezte az államot 2,8 pontos előnnyel. Michigan az arab-amerikai közösség központja, akik közül sokan csalódottak a demokraták közel-keleti politikájában. A jobboldal szerint Bidenék nem segítik eléggé Izraelt, az itteni muszlimok szerint viszont túlságosan is, az elnök a „Genocide Joe” becenevet is megkapta tőlük. Viszont a kormányzó egy népszerű és sikeres demokrata, Gretchen Whitmer, akit jövőbeli elnökjelöltként is emlegetnek.
- Arizona. Népesség: 7,4 millió fő, elektorok száma: 11. Trump 2016-ban 3,5 ponttal győzött Arizonában, 2020-ban Biden 0,3 százalékpontos különbséggel fordított. Arizona a bevándorlás kérdésének egyik fő csatatere, mivel az állam hosszú határon osztozik Mexikóval. Trump vasszigort ígér ebben a témában, ami érdekes módon az itteni latinók körében is népszerű, míg Harris az az abortuszjog kérdésével próbál hatni az itteni nőkre (is).
- Nevada. Népesség: 3,2 millió fő, elektorok száma: 6. Az előző két választást 2,4 százalékpontos előnnyel húzták be a demokraták, de az országban az egyik legmagasabb munkanélküliségi ráta miatt sokan fogékonyak Trump gazdasági üzeneteire. A Las Vegas-i vendéglátóiparban dolgozók az országban újjáéledni látszó szakszervezeti mozgalom egyik motorja, ők Harrist támogatják (szemben például a kamionosok szakszervezetével, akik Trumpot).
- Wisconsin. Népesség: 5,9 millió fő, elektorok száma: 10. Trump 2016-ban 0,7 ponttal nyert, de Biden 2020-ban 0,6 pontos különbséggel fordított. A demokraták itt tartották idei nemzeti gyűlésüket, Trump pedig a kampányhajrában elhíresült mikrofonszexes mutatványát. Ami itt bezavarhat a demokratáknak, az két „harmadik párti” jelölt: a zöldpárti Jill Stein és a független baloldali értelmiségi, Cornel West.
Mikor lesz eredmény?
Bár november 5. „a választás napja”, nem biztos, hogy ma éjjel meglesz az eredmény. Négy éve például négy napig kellett várni, amíg a legnagyobb ingaállam, Pennsylvania eredményt hirdetett, és könnyen lehet, hogy ez megismétlődik. A legtöbb késlekedést a levélszavazatok összeszámolása okozza. A COVID miatt 2020-ban példátlan tömegek éltek ezzel a lehetőséggel, a leadott 158,5 millió szavazatból 101,5 milliót már a választás napja előtt leadtak levélben, vagy ahol lehetőség volt rá, személyesen az úgynevezett korai szavazóhelyiségekben (early voting). Idén arányaiban kevesebben szavaznak így, de már így is 70 millió amerikai nyilvánított véleményt „urnanyitás” előtt.
A levélszavazás szabályai minden államban mások, hiszen a választások lebonyolítása nem szövetségi hatáskör. Michiganben például lehetővé tették, hogy már november 5. előtt elkezdjék összeszámolni a levélszavazatokat, míg például Pennsylvaniában ezt csak ma reggel kezdhetik el, Nevadában pedig a november 5. előtt postára adott, de később beérkező voksokat is figyelembe veszik. Az ingaállamok közül Georgiában és Michiganben várhatóan gyorsan lesz eredmény, a többiben viszont szoros verseny esetén lehet, hogy várni kell majd. És persze benne van a pakliban, hogy egy vagy több államban szoros eredmények esetén újraszámolásokra és bírósági procedúrákra lesz szükség, és akár hetekig is eltarthat a győzteshirdetés, ahogy az történt a 2020-as elnökválasztáson.
Mi fán terem a vörös délibáb és a kékeltolódás?
Az első államokban az urnazárás keleti parti idő szerint délután 5, magyar idő szerint 23 órakor lesz, egyes nyugati parti államokban viszont este 11-ig (nálunk hajnali 5-ig) szavazhatnak. Az egyes államok eredményhirdetéseivel a választást közvetítő tévéadók csak a szoros versenyek esetében várják meg az összes voks összeszámolását, egyébként már akkor győztest hirdetnek, amikor a beérkező adatokból kikövetkeztethető a győztes személye.
Hagyományosan a kaliforniai urnazárásra már szokott lenni végeredmény, és ezt követi a vesztes jelölt telefonos gratulációja. Idén ez nemcsak a levélszavazatok miatt maradhat el, hanem azért is, mert kevesen fogadnának arra, hogy veresége esetén Trump elismeri azt, és gratulál Harrisnek.
Trump máig nem ismerte el 2020-as vereségét, és a legtöbb megfigyelő idén is biztosra veszi, hogy csalást fog kiáltani, ha nem őt hozzák ki győztesnek. Négy éve a politikus nem tudta bizonyítékokkal igazolni vádjait, így a bíróságok hamar kidobták óvásait. Amiért sok követőjében mégis a csalás képe rajzolódott ki, az a vörös délibáb és a kékeltolódás jelensége volt. Ez azt jelenti, hogy a szavazatszámlálás elején a republikánusok vannak előnyben, ám a feldolgozottság növekedésével a demokraták felé billen a mérleg.
Ez mindig így van, mivel a vidéki szavazatokat mindig hamarabb számolják össze, mint a sűrűn lakott városi területekét, de 2020-ban még inkább így volt, mivel sok államban a levélszavazatokat hagyták a végére. A demokraták körében másfélszer akkora arányban választották ezt a módszert, többek között azért, mert jobban tartottak a járványtól. A levélszavazás Trump retorikájában sokáig a csalás szinonimája volt, de idén a republikánusok taktikát váltották, és korábbi gyanakvásukat sutba vágva maguk is korai szavazásra biztatták híveiket, így talán kevésbé lesz látványos a kékeltolódás, mint négy éve.
Milyen korai jeleket érdemes figyelni?
Van néhány trend, amiből a szemfüles megfigyelők már a hivatalos eredmények előtt következtethetnek az eredményre. Ilyenek a megyei szintű eredmények változásai 2020-os képest. Például ha Pennsylvaniában az eredmények kisebb különbséget mutatnak Harris javára, mint 2020-ban, akkor Trump dörzsölheti a kezét. A keleti parti eredményekből különböző statisztikai módszerekkel lehet következtetni az országos trendekre. Az Economist szimulációi szerint például ha Harris 7 százalékponttal veszít Floridában, akkor még mindig 50 százalékos esélye marad az elnökség megszerzésére. Ha ennél szorosabb az eredmény, jók az esélyei, ha azonban több mint 11 százalékponttal marad alul, akkor az esélyei 20 százalék alá csökkennek.
Mit árulnak el az exit pollok?
Egy másik korai jel lehet az exit pollok eredménye, ám az Egyesült Államokban ezek nem a végeredményt jelzik előre, hanem azt, hogy az egyes demográfiai csoportok hogyan szavaznak. Ez szintén igencsak árulkodó lehet az idén, mivel több szavazói tömbben is markáns elmozdulás rajzolódott ki.
A legfőbb kérdés így foglalható össze: csökkentette-e Trump az etnikai kisebbségek között a hátrányát annyival, mint amennyi nő lemorzsolódott a republikánus táborból?
Az elmúlt évek fontos trendje volt a fekete és latinó szavazókra jellemző baloldali dominancia megtörése. A hispán amerikaiak körében, akik a lakosság 19 százalékát teszik ki, már 2020-ban 8 százalékpontos elmozdulás volt balról jobbra, de így is csak 30 százalékuk szavazott Trumpra. Most ez az arány 37 százalék felé közelít, a latinó férfiak körében pedig szinte döntetlen az állás. Az afroamerikaiak körében jobban kitart a demokrata fölény, főleg a nők miatt, akik körében még mindig 90 százalék fölötti a baloldali elköteleződés – a fekete férfiak körében azonban már a 20 százalékot közelíti Trump támogatottsága.
A kisebbségek lemorzsolódását sokan a demokraták woke fordulatának tulajdonítják – körükben kevésbé jellemző az elvallástalanodás, a fekete keresztény felekezetek hívei vagy éppen a nagy arányban katolikus latinók nehezen tudnak lépést tartani a genderidentitás-ideológia baloldali térnyerésével. Ám a latinók körében a bevándorlás is fontos téma lett. Akik legálisan vagy régebb óta élnek az Egyesült Államokban, nem kérnek az illegálisan érkező tömegekből. Ők is hispán származásúak ugyan, kulturálisan mégis eltérőek, mivel a legtöbb amerikai latinó mexikói, kubai vagy Puerto Ricó-i hátterű, az újonnan érkezők viszont jellemzően guatemalaiak, hondurasiak vagy venezuelaiak.
Miért tolódnak balra a nők?
A másik csoport, amelynek mozgását érdemes figyelni az exit pollokban, a fehér nőké. Ez a csoport a legnagyobb lélekszámú választói tömb, minden harmadik szavazó ide sorolható. Közhely, hogy a választásokat a focianyukák döntik el, vagyis a kertvárosi, gyereküket SUV-val edzésre hordó középosztálybeli, a biztonságot előtérbe helyező és hagyományos értékeket valló háziasszonyok. Ez sztereotípia, de tény, hogy négy éve Trump 12 százalékponttal nyert ebben a körben Biden ellen, 2016-ban pedig (egy női jelölt ellenében) 9 ponttal. Most az előnye 3 pontra olvadt.
Az összes nő körében pedig szakadéknyi, 14 pontos előnyben van Harris. A gender gap szélesedésben szerepet játszik, hogy Harris maga is nő, de benne van az abortusz témája is.
Amióta 2022 nyarán a Legfelsőbb Bíróság a Trump által kinevezett főbírók révén – a keresztény jobboldal sok évtizedes követelését megvalósítva – megsemmisítette a Roe vs. Wade néven elhíresült, az abortuszt alapjogként elismerő 1973-as precedensítéletet, és a tagállamok hatáskörébe utalta a magzatelhajtás szabályozását, ez lett az egyik legfontosabb téma a demokrata agendában. Sok tagállamban azóta szinte teljes tiltás lépett életbe, ami viszont már nemcsak a demokraták, hanem a függetlenek és számos mérsékelt republikánus szavazó számára is túl sok.
A női szavazók aktivizálását segítheti az is, hogy az abortusz ügyében tartják ma a legtöbb népszavazást is: tíz államban 11 témába vágó referendumot (Nebraskában mind az „életpárti”, mind a „választáspárti” oldal benyújtott sikerre vitt egy-egy állampolgári kezdeményezést), és közülük Arizona és Nevada is csatatérállam. Ez kockázat a republikánusoknak, mivel 2022 óta hét államban, köztük masszívan piros államokban is az abortuszjog kodifikálása vagy a hozzáférés bővítése mellett voksolt a szavazók többsége.
Lehet-e döntetlen az eredmény?
Végezetül egy elméleti kérdés: mi van, ha az 538 tagú elektori kollégiumban mindkét jelölt 269 helyet szerez? Erre kicsi az esély, de nem nulla. Ha például Harris viszi Michigant, Pennsylvaniát és Wisconsint, Trump pedig a másik négy csatatérállamot, valamint Nebraskát, illetve a két maine-i választókerület közül az egyiket, döntetlen alakulhat ki. Ilyesmi a valóságban csak kétszer, 1800-ban és 1824-ben fordult elő, de az amerikai politikai fikció szerelmeseinek az Alelnök (Veep) vagy a Kártyavár (House of Cards) sorozatokból is ismerős lehet a szituáció.
Ilyenkor az elnök személyéről a Képviselőház, az alelnökéről a Szenátus dönt (egymástól függetlenül, vagyis akár ellentétes pártból is kikerülhetnek). Nem többségi szavazással zajlik a döntés, hanem az egyes államok adnak le egy-egy voksot, vagyis az elvileg lakosságarányos alsóházban is minden tagállam szavazata egyet ér. A mostani felállásban ez jobboldali győzelmet jelentene, mivel az 50-ből 26 állam képviselőházi delegációjában a republikánus politikusok vannak többen, de mivel az alsóház tagjait újraválasztják, januárban már másként festhet a kép.
Nyitókép: Tim Walz minnesotai kormányzót, a Demokrata Párt amerikai alelnökjelöltjét hallgatják támogatói egy kampánygyűlésen a Georgia állambeli Atlantában 2024. november 3-án (fotó: MTI/EPA/Erik S. Lesser)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
