Mit nézel? Ne nézzél! – Menczer akciója a politikai terror nyitánya
A komédiás lekicsizhet egy politikust a kabaréban, a kormánypárt kommunikációs igazgatója riválisa arcába mászva nem. Ennek belátásához nem kell több, mint felismerni, hogy lakodalomban lehet hangosan nevetni, temetésen meg nem lehet. Menczer Tamás tegnapi akciójával hivatalossá tette az erőszakot mint politikai eszközt. Ez bizony a politikai terror kezdete. Vélemény.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán megjáratta a magyar kultúrát a pokolban. Persze, a magyar politikai kultúrának sok mélypontját tapasztaltuk már meg. Ha el is feledkeznénk a 20. századról, csak az elmúlt években is láttunk és hallottunk már sok határátlépést. Láthattunk műpénisszel hadonászó kormánypárti provokatőrt, népszavazási kezdeményezést hiteltelenítő kidobóembereket, trágár feliratot lóbáló képviselőt, kérdéseiben is hazug konzultációt például. Arra aztán nem lehet panasz, hogy a magyar közélet szereplői szalvétával nyúlnak a tematizációhoz.
Menczer Tamás kötekedős monológja Magyar Péter orra előtt azért újdonság, mert hivatalossá tette az otrombaságot.
Az sem szép, és az is árt a magyar kultúrának, ha pozíció nélküli provokátorok teszik tönkre vitapartnereik rendezvényeit, vagy ha újságírónak maszkírozott különítményesek őrjöngenek. Mégis: más szint, ha nem áttételeken keresztül kapcsolódik az intézményes politikához az agresszió, hanem az közvetlenül maga a hivatalos kinyilatkoztatás. Mert
ha így viselkedik a hatalom embere, akkor jóvá is hagyja, hogy így bánhatunk bárkivel, ha vitánk van vele.
Az ország lakóinak méltóságát porlasztja ez a viselkedés, mert a pozíció normalizálja a puszta agressziót, azt hirdeti, hogy nincs szükség önmérsékletre. Nincs szükség kultúrára, egymás megalázása helyénvaló, így tesz, aki erős. És nem, nem túlzás azt állítani, hogy Menczer a hivatalos álláspontot képviselte, hiszen a frakcióvezetője is kiállt mellette.
Lehet persze egyrészt-másrésztezni, például előhozakodni azzal, hogy mielőtt kedden Menczer kicsinek szólította Magyart, Bödőcs Tibor humorista már sokszorosan nevezte így a miniszterelnököt színpadokon, videókon. Magyar meg Nemzeti Együttbűnözésnek és Tónika show-nak nevezte a kormányzati politika egyes sarokköveit. Akkor egy fideszes nem lehet kemény, legalább annyira, mint a kritikusai? Amikor a popsztár trágárkodik, akkor a polgárpukkasztás ünneplendő, ha meg egy képviselő mondja, akkor máris összerándul kígyóvállunk, és européer nívót reklamálunk a könyvsztárszoba befüggönyözött mélyéről? Kettős mércét állítanánk a hármas halom mezejébe?
Nem erről van szó, hanem arról a képességről, amikor a kontextus alapján kell mérlegelni, hogy mikor mi való. A provokáció akkor elviselhető, ha nem fenyegeti létezésében a célpontját. A rapper niggerezhet Amerikában, a rendőr nem. A komédiás lekicsizhet egy politikust a kabaréban, a kormánypárt kommunikációs igazgatója riválisa arcába mászva nem. Ennek belátásához nem kell több, mint felismerni, hogy lakodalomban lehet hangosan nevetni, temetésen meg nem lehet.
A politika útszéli üvöltözéssé formálása nemcsak a választópolgárok megalázása, hanem megfélemlítése is.
Ez a politikai terror kezdete, a leszámolásnak mint eszköznek a legitimálása. Csakhogy éppen azért tartunk választásokat, hogy ne az erőszak döntse el, kié legyen a hatalom. Ha a hatalom belengeti az erőszakot, a személyek közti agressziót, mint érvényes eszközt a hatalomért vívott küzdelemben, akkor vége a joguralomnak. Az erőszakból a politikában erőviszonyoktól függően diktatúra vagy polgárháború következik. „Legközelebb, ha ellentmondasz, panaszkodsz, mást akarsz, akkor leüvöltünk. Talán le is fejelünk.” Ez akkor sem lehet a hatalom üzenete, ha nagyon meg van sértődve. Márpedig valakinek az arcába kiabálni közvetlen közelről, megzavarva egy politikai rendezvényt, az erőszak. Még akkor is, ha csak verbális erőszak, és csak egy politikai beszédet tesz tönkre.
Persze nem idegen a politikától ez a hangulat. 2023 szeptemberében volt miniszterelnök verekedett össze volt belügyminiszterrel egy szlovákiai kampányeseményen például, Szerbiában az 1990-es évek elején fegyverrel a kezükben érveltek a politikusok, Oroszországban pedig lemoshatatlan zöld festékkel öntötték arcon az ellenzékieket kormánypárti aktivisták (amíg lehettek ott egyáltalán ellenzéki politikusok). Öles léptekkel haladunk ebbe az irányba.
Azért is rossz ez, mert azt sugallja, hogy a politika idegesítő. Menczer Tamás aligha azért vállalkozott erre az előadásra, hogy még jobban megszerettesse magát Budakeszi és környéke választóival, akiket a parlamentben képvisel. A feladata inkább az lehetett, hogy mélyítse azt az érzetet, hogy politikai ellenfele balhés alak, hiszen balhéba keveredett. A cél talán az lehetett, hogy Magyar Péter veszítse el önuralmát és üssön. Ezt ugyan nem sikerült kiprovokálni, hiszen csak taszajtott egyet Menczeren, ám a propaganda azóta is azt a három másodpercet mutogatja és ismétli. Ha Magyar a következő választásig minden héten balhéba keveredik (mert balhéba keverik), akkor viszont talán elég sokan érzik majd úgy, hogy a legjobb kimaradni az egészből. Hiszen ezek a politikusok reménytelen dúvadak, csak ölik egymást, remélni kár tőlük bármit is. Egyik kutya, másik eb.
Ne is nézzed, mert csak rosszul érzed magad tőle. Vagy ha nézed, megkérdezzük majd az arcodtól néhány centire, hogy mit nézel. Akkor legyen nagy a szád, kicsi!
Nyitókép: Menczer Tamás és Magyar Péter a Facebookon közvetített vita közben.
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
